Halihó
!
Jól nekilendült megint a topik
!
Dadó,
a kék a négyes szülőszoba, a leghátsó. Én ott szültem most. Az elsőt az egyesben, az a legnagyobb.
Timi,
igen, az nst az a 36. héttől van.
Alapítványi szoba: hát igazán előre bejelentkezni nem lehet, jelezni a szándékot esetleg, de ez közel nem jelent semmit. Ha van hely, akkor kérheted a szobát, ha nincs, akkor így jártál. De van olyan is, hogy a többi szobában nincs már hely, és így kerülsz alapítványiba (természetesen ilyenkor nem kell fizetni érte).
És akkor Marci születésének története:
2004. október 28. volt az eredeti kiírás időpontja. Aztán mikor a dokim huzamosabb ideje mindig egyenletesen nagyobbnak látta az uh-n, egy héttel előrébb hozta a szülés időpontját, október 22. lett a NAGY NAP.
Október 5-én voltam nála a szokásos vizsgálaton, akkor mondta, hogy ha nem történik semmi, akkor három hét múlva (október 26-án) a rendelőben, de szerinte erre már nem fog sor kerülni…
Október 18-án egész nap vacakul voltam, fájt a hasam alja, nem tudtam magammal semmit kezdeni, csak feküdtem. És gondolkodtam, hogy felhívjam-e a szülésznőt. Aztán elmúlt este az egész…..
Ja közben természetesen a heti egy nst-re jártam ám, sőt volt egyszer olyan is, hogy a szülőszobára kellett felmennem, mert a lenti gép bemondta az unalmast.
Szóval október 26-án Apával megjelentünk a dokinál, Hangát a barátnőmnél hagytuk, cuccot betettük a csomagtartóba. Amikor a doki vizsgált, nekem szegezte a kérdést csak úgy hirtelen: „Szilvi, akar ma szülni?” Kérdezem tőle, hogy „miért, annyira jó a helyzet?” Azt mondta erre, hogy a méhszáj kb. 3 centire már nyitva van. Én meg mondtam neki, hogy aznap inkább nem, mert Bencének taggyűlést kell tartania, ami ki tudja, meddig tart, én meg szeretném a Vészhelyzetet megnézni. Jót nevettünk, mintha ezeken a dolgokon múlna a szülés…..Mindezt persze aközben, hogy vizsgált….Aztán megnézett uh-n is, méricskélt meg minden, majd mondta, hogy nem is lesz annyira nagy a baba (kb. 3400 gr, és a feje sem lesz olyan nagy…). Közben megbeszéltük, hogy bármi lehet már, akár este is találkozhatunk a kórházban. Viszont mivel már túlhordásban voltam (az okt. 22-i napot figyelembe véve), menjek be másnap a kórházba, magzatvíznézésre.
Másnap, 27-én szépen felöltöztünk, kiegészítettem a táskámat azokkal a cuccokkal, amikre még szükségem lehet a kórházban. Mert hát azért titokban tudtam én, hogy szülni fogunk….. Szépen csináltunk még pocakfotókat is, Hangát elvittük barátnőhöz, vagyis ők elmentek piacolni. Mi meg be a kórházba. A kórházban a doki megvizsgált először, majd mondta, hogy nem is nézünk magzatvizet, hanem burkot repeszt, mert 3-4 centire már nyitva vagyok. Egy helyes kis kék szülőszobába kerültünk, és nst közben megtörtént a burokrepesztés (11:39-kor – Bence szorgosan jegyzetelt ám…). Aztán amikor a 20 perc nst lement, felkeltem, mászkáltam, ücsörögtem, közben folyamatosan jött kifelé a magzatvíz…fájásokat továbbra sem éreztem fájásnak, inkább csak keményedéseket éreztem. Szóval sétáztunk rendületlenül, aztán már elfáradtam, felültem a szülőágy szélére és lábat lógáztam. Időnként jött a doki, kérdezte, hogy jönnek-e a fájások, mondtam, hogy rendszeresen keményedik, de ez nekem nem fáj. Közben pedig folyton arra gondoltam, hogy az EDÁ-t még időben megkapjam, nehogy lemaradjak. 13:30 körül már 6 centire voltam nyitva…..gyakorlatilag úgy, hogy nem is éreztem a fájásokat, éreztem valamit, de mondtam a szülésznőnek, hogy ilyenek otthon is voltak, és ha ezzel most otthon lennék, tuti nem jönnék be a kórházba, hanem még elhímezgetnék egy ideig…. . Kérdezték is Adriennt (a szülésznőmet), hogy „mit csinál az anyuka a négyesben?”. Adrienn mondta, hogy hát szülök….ők meg jót nevettek, mert a szülőszobából csak az én nevetésem hallatszott, egyáltalán nem az, hogy már hat centis méhszájnál járunk……
14 óra körül kaptam egy kis oxytocint, hogy most már fájjon is valamennyire….hát ez valamennyire hatásos volt, de még erre sem mondtam volna azt, hogy nem bírható. 15:30-kor megkaptam az EDA-tesztadagot, háromnegyedkor a normál adagot.16:45-kor kaptam a következő adag EDÁ-t, eközben dumáltunk, mókáztunk.17 óra körül eltűnt a méhszáj, fél hatkor már keztem is nyomni és három fájásra, 8 perc alatt (!) kint volt Marci. Miközben született Marci, hallottam fél füllel a szülésznőt: „Úristen, Ember, mekkora vagy?” Akkor ennek túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam……….Szóval kint volt Marci, hatalmas nagy megkönnyebbülés, rámrakták, betakargatták, fotózás, aztán amikor Apa vágta el a köldökzsinórt, én fotóztam.
Aztán vitték csemetét mérésre és hallottam, hogy mekkora….hát rendesen kiakadtam. Hossza: 58 cm, súlya: 3880 gr, fej: 37 cm, mellkas: 37 cm. Visszahozták viszonylag tisztán, csak áttörölgették, nem fürdették, ciciztünk is egy jót. Előtte természetesen stoppoltak szépen…meg egy-két anyajegyet is leszedett a doki. A stoppolás olyannyira nem fájt, hogy meg is kérdeztem a dokit, hogy egy piercinget nem akar-e berakni….erre visszakérdezett: „miért, itt van magánál?”. Aztán amikor letelt a két óra megfigyelés, engem kitoltak – bár mentem volna a saját lábamon is – székben a szobába, Marcit leadtuk a csecsemősöknek.
Öt éjszakát kellett bent töltenünk, Marcitól vettek vért, mert úgy tűnt, mintha sárga lenne….szerintem nem volt az, de a vérvizsgálat eredménye is azt mutatta, hogy nem sárgul….Aztán elvitték hasi uh-ra is, mert még a pocakomban a doki a veséje alatt felfedezett valamit, amit születés után kellett ellenőrizni. Hasi uh negatív lett szerencsére, de ha már uh, akkor volt koponya uh is….szóval ezek után nem kell három-négy hét múlva ezekre külön elmenni. Nagyon szépen cicizett a kórházban is, viszonylag hamar lett tejecske is, ezt a jó szokását (hogy szépen eszik) szerencsére itthon is tartja, alig van vele gond, jóformán csak eszik-alszik-kakil/pisil. Esténként balhézik néha, de sokkal jobban viseljük már, mint annak idején Hangánál. Már van rutinunk benne.
Ez Marci születésének a története, nekem nagyon nagy élmény volt, még azt is mondanám rá, hogy sokkal intenzívebb élmény volt, mint Hanga születése. De mindkét szülésem egyébként csodálatos volt!
Na, most már megyek alukálni....jó éjt mindenkinek!
Szila
