Tényleg nem vagyunk egyformák.
Én is azt hittem, hogy könnyebb lesz. Ez megint egy olyan helyzet, amilyenben korábban még nem voltunk.
Amikor megtudtam, hogy babátok lesz, veletek örültem, és ez most is így van, de iszonyúan fáj, hogy amíg ti életetek legnagyobb öröméről beszéltek, én azon aggódom, hogy ugye nekem is lehet majd babám... Talán önzés, talán azért van ez, mert mások vagyunk.
Az is eszembe jutott (vki "eszembe juttatta"), hogy amikor 1 éve "bejelentkeztem" ide, nem tettem volna, ha éppen babás beszámolókat olvasok. Nem tudom elég jól megfogalmazni, amit szeretnék...
És furcsa kettősség van bennem, mert közben nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van veletek, hogy vagytok stb... De nem is merek kérdezni.
Meg valahol az is bennem van, hogy aki babát vár, inkább arra koncentrál, és talán (már) nem is érti/érzi (
) (nem számonkérés vagy hibáztatás) annak a nehézségét, aki nem tart ott... (Remélem, ez sem lett bántó!) Mert ez egy olyan állapot, amit szerintem csak az ért/érez, aki elveszítette a babáját, de még nincs neki azóta... (Ráadásul, ha van min izgulnia...) Nektek ez egy átmeneti állapot volt, túl vagytok rajta, így van ez rendjén. Remélem, nekünk is csak átmeneti lesz!!!
Tényleg nagyon-nagyon remélem, hogy nem bántottalak meg senkit!!!