Új privát üzeneted érkezett!

Hát van mikor a külön szoba sem elég. Mi hiába vagyunk külön szobában, ha a párom bekattan, akkor aztán mindegy.
Most is mióta a dokitól hallotta, hogy nincs házasélet, nincs semmise. És azért nem lehet mindent a fáradtságra fogni. Talán tegnap volt az első nap, hogy végre megfogta a hasam, na azt már nem is merem firtatni, hogy miattam, vagy csak a baba miatt. Pedig úgy, de úgy vágyok egy kis romantikára, ami azért a szex nélkül is működik, nem? :oops:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu:hát nem tudom hogy bírjátok, na jó tudjuk, hogy nem csak úgy lehet, de nálad hal a nincs házasélet nem a férjed irányába van tilalom, hanem a te irányodba, tehát semmilyen módon nem lehet semmit, remélem érted.
Hát nem tudom, ha semmit sem lehetne lehet jobb ha nem is közelítene hozzám, mert attól még idegesebb lennék.
Ezt most arra írtam, hogy egy kis romantikára vágysz, de nálunk nem igazán van megállás a romantika után. Nyilván voltunk romantikus hajókiránduláson, na ott azért nem volt más, de én most az otthoni romantikus összebújásokra gondolok.

Na jó nem vagyunk egyformák és milyen dolgokról írogatunk itt a világhálón istenem még személyesen sem mondanám el ezeket senkinek, kicsit szemérmes vagyok.
erika82
Erdőkertes
 
 


Judy!
Akkor ebben a hónapban esélytelen a kistesó :cry: :?: .
Én is hallottam erről, hogy elveszik a családi adókedvezményt, de hát mit nem vesznek el az embertől???

Erika!
Kép :wink: , jó lenne!

Beu!
Férj :cry: .

Nálunk nincs semmiféle tilalom, és külön szobánk is van :oops: :lol: . Azt nem mondom, hogy állandóan kihasználjuk, de ha nem alszom el túl korán, akkor igen...

panda
Halásztelek
 
 

 
 

Beu nálunk Barninál egész terhesség alatt nem lehetett keksz........tehát 9 hónap + a gyermekágy....az elején még bírtam Barnikára gondoltam..apival elég sűrűn összekaptunk....feszültek voltunk....a végén már én nem bírtam nagyon...de akkor is tartottuk magunkat...na de amikor már zöld volt az út...hujjujuuuuuuuuuuuujjjjjjjjj:))) :oops: :oops: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Na világháló ide vagy oda- akkor most kapaszkodjatok, hogy miért is vágyom romantikára?! mert nem akarok úgy járni mint az előzőnél. Akkor nem volt tilalom a doki felől, de apától igen ez potom 9 hónap+ gyerekágy na és plusz még 1 év, mert bezakkant - hát ettől tartok én most is!!! :roll:


Lányok nincs valakinek egy jó tb szakértője?

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu:őszinte leszek nem igazán értem a dolgot, ha nem volt tilalom miért zakkant be? Nem akarom én feszegetni más magánéletét ne értsd félre, nincs nagy tapasztalatom ilyen téren :oops: . A férjemet 15 éve ismerem, de ha terhes voltam, ha nem nálunk ez nem okozott gondot (nyilván ha baj lenne a terhességgel akkor azért azt figyelembe vennénk). Ezen kívül elég sokszor is vagyunk együtt, ezért volt furcsa, hogy írtad, hogy még utána 1 év te jó ég hát én nem tudom, de nálunk 1 hét is sok. Bocsánat ha tolakodó voltam.

nita:képzeld annyira fáradt voltam most reggel itt a munkahelyemen, hogy nem értettem először hogy keksz. Azon gondolkoztam miért nem lehetett kekszet enni, na hát csak ennyire vagyok fáradt :lol: .

Családi adókedvezményt elveszik hol hallottátok?
erika82
Erdőkertes
 
 


Én most ezen a linken ezt találtam, hogy nem változik jövőre. És itt olvastam azt is, hogy a családi pótlék fog megszűnni bizonyos kor felett, hacsak nem születik testvér.

Nézegessétek ti is át mit vesztek ki belőle?

http://berkalkulator.org.hu/csaladi-ado ... leten.html

http://berkalkulator.org.hu/csaladi-tam ... modja.html
erika82
Erdőkertes
 
 


Na én a tb rendszerbe fulladtam bele az elmúlt két napba, mert megdölni látszik a jól kifundált tervem, miszerint 24-től kivenném a szabimat majd elmennék táppénzre. A munkáltatóm erről rögvest le is beszélt, mert a szabadság lenne a következő Gyed-em alapja, amivel igen pocsékul járnék, s szerinte igényeljem a gyest. Na de könyörgöm 25e Ft még arra sem elég hogy a számlákat kifizessem.
De ma találtam egy fórumot, ahol azt is ajánlották olyannak aki a Gyed alatt lesz várandós, hogy a Gyed után menjen táppénzre. Na most én is írtam oda, kiváncsi leszek mit mondanak nekem.

Erika, nem tolakodó, ha az lenne és bántana nem írtam volna le. Amúgy fogalmam sincs mitől zakkant be! A dokim azt mondta, hogy előfordul a pasiknál a várandóság alatt.

3 napi próbálkozás után, ma ,PÉNTEKEN, sikerült a kórházat felhívni egy nyamvadt uh időpontért. Azért ez már valami :roll:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Én sem vagyok igazán tisztában ezekkel a TB, APEH meg egyéb ügyekben, de azért megpróbálok boldogulni.

Magammal sem vagyok tisztában Azt tudom, hogy TGYásra kell mennem előtte 1 hónappal megkezdhetem aztán Gyedre, ha jól sejtem. De nem tudom a jövő évi szabimmal mi lesz, esetleg kivehetem azt februárban én pedig ezeken gondolkodtam. Mert ha esetleg kivehetem akkor már februárban sem dolgoznék. Majd utána kérdezek még van időm, de nem bánnám, mert olyan végtelenül kimerült és fáradt vagyok pedig azt mondják ez a II trimeszter a legjobb, nincs is igazán bajom a terhességgel, ha aludnék.

Én attól tartottam, hogy bent lesz velem szülésnél és nehogy negatív hatással legyen rá, REbusnál bent volt nem okozott gondot, de most azért megfordult a fejemben, de neki egyértelmű, hogy jön velem, tehát ha ennyire magától jön talán nem lesz gond.
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika most nagyon megnevetettél a kekszes dologggal:))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!
Nálunk áprilisban érkezik a kistestvér. Csatlakozhatok? :wink: :D

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Szerintem a lányoknak sincs kifogása az ellen, ha egy újabb taggal bővül a csapat. Sajnos mostanában sokan lemorzsolódtak pedig jó lenne tudni mi van velük.

Kislány, kisfiú? Ha jól látom a vonalzódból iker lánykáid vannak?
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok,

Ennek a hónapnak is lőttek! :cry: :cry: :cry: :cry:

Rana,
Üdv és gratula a babához. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


MEG van a kiskönyvem!!! Igaz a papírmunka fél délelőttöt igénybe vett, még jó hogy a kiscsajszi bírta.

Rana szia és gratula neked!

Judy azért ne csüggedj!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu:mikuláskor mész genetikai UH-ra ez a 12 hetes ha jól sejtem?
Hát a kiskönyv az nagyon fontos, oda aztán írogatnak ha kell, ha nem:)

Jövőhét végén cukorterheléses vizsgálat, na kíváncsi leszek hogy bírom.
Lányok, ha a reggeli vércukor szintem jó akkor nem lehet rossz a cukorterhelés vagy ettől független?

panda:ha beu már genetikai UH-ra megy akkor te lassan igen szépen gömbölyödsz, mi van veled, hol tartasz 16-17 hét lassan még a 18 hetes UH-ra nem?
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Igyekszem cnem teljesen lemorozsolodni!!!

Rana! Üdv köztünk! gyere és mesélj magadrtól picit!!

Era! Szerintem, ha a regggeli éhomi cukrod jó akkr nagy baj nem lehet sem a 90percesnél sem a 120-asnál!! És mit kell enned vagy innod??

Beu! Gratula a kiskönyvhez és a sikeres telohoz!

Judy! Sajnálom, de talán a kövi hónap a tiéd lesz!

Nálunk pénteken járt a jézuska! Kaptam én is és apa is egy szép telefont!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!!
Rana üdvözöllek...gratula a babához:))))

nekem holnap doki..nem akartam menni de párom elzavar...nem múlik a csúnya köhögésem:(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nóci:én úgy tudom, hogy van egy 0 perces tehát éhgyomi vérvétel, majd cukros lötty és 2 óra múlva újra vérvétel. Hát már most rosszul vagyok, hogy nem ehetek 10 óráig. Ha 8-ig nem kapok kaját beájulok és erre megitatnak velem valami cukros vizet, hát lányok csak ne hányjam vissza, mert akkor megismételtetik. SOTE-ra megyek.

Nem baj legalább ezen is túl leszek és nem kell aggódnom miatta.

Nekünk a Jézuska, mikulás most babaágyat hozott és matracot meg baldechin vasat :lol: .
Szóval praktikusan megbeszéltük, hogy idén nem vásárolunk egymásnak semmit, hanem megvesszük a pöttömnek amit kell.
Persze Rebus nem marad ki a fa alatti ajándékból.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!!

Nita! helyes! Örülök, hogy apa elzavart!!!

Era! Érdekes ez a fajta idő vallum, mert elvileg 90 perces ad igazi eredményt! Én csak azért tudom, mert én terhesség alatt minden héten kedden terhességi cukormérésen voltam fél8-ra voltam hivatalos és 10-ig ott ültem! És ez alatt egy pár szaklapot és szak könyvet átnyálaztam, hogy normális e ez így, de szerintük igen, de ha a kistesónál is így lenne tuti nem mennék ennyit szuratni magam!!!!
Ezek szupi ajándékok! Bár csak én is ilyeneket vehetnék!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Erika igen ez a 12 hetes volt és minden rendben még a dokinéni is úgy örült a formás babónak aki rendesen eltakarta az orrát, ezért jól meg is bökdöste.

Én anno a cukorterhelésest jól bebuktam, pedig normális volt az éhgyomorim, csak az előtte való héten kaja undoritiszem volt és a cukros lögy, ami után én is 2 órát vártam úgy felnyomta a cukromat.... de a dokim rendes volt és megismételtette s azzal már nem volt gond. Ja és citromot nyugodtan tehetsz bele!!!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu: Ezek szerint ne vegyem nagyon drasztikusan vissza az étkezést vagy a szénhidrátot a cukorterhelés előtti napokban? Erre gondoltam, hogy ezt tenném hátha az segít, de akkor ez hülyeség. Most sem zabálok sőt nem is fér már hova a kaja, de azért eszek szénhidrátot is.

Nóci pont ezért tartok tőle, mert lehet, hogy egy picit lesz csak magasabb és minden héten mehetek munka mellett méregettetni a cukromat. Persze ha nagy a baj akkor tudom, hogy muszáj, de azt is tudom, hogy sokszor túllihegik a dolgot.

Nem tudom hány percre szokták, de kaptam tájékoztatót és van egy reggeli vérvétel majd cukros lötty és 10-re várnak vissza 2 óra múlva újabb vérvételre, és nem szabad sokat mozogni. Szerintetek ha mégis elmegyek nézelődni áruházba erre-arra az felfele nyomná a cukrot vagy lefele? Bocsánat ha hülyeséget kérdezek, de nem szívesen ülnék 2 órát a kórházban.
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika! Szerintem tedd úgy ahogy érzed, nálam a nem evészet a szó szoros értelmében nem evést jelentett, tényleg szinte semmi nem ment le. Utólag jöttem rá hogy vehettem volna magamnak gríz meg stb pürés kaját, amit a babák is esznek de akkor már késő volt.

Én az első vérvétel, és cukorivászat után nem maradtam a kórházban, anyum nem messze dolgozik így oda mentem. Amúgy nem is mondták nekem hogy ott csücsüljek, visszamentem, hogy a 2 óra letelte körül bemehessek. Ja és a két óra alatt is simán ittam (vizet), de enni nem mertem (lehet nem is lehet)

Ne aggódj nem lesz semmi! :)

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu:kösz a biztatást, kaptam egy papírt azon volt rajta, hogy lehetőleg ne mozogjunk sokat. Na mindegy már nem érdekel lesz ami lesz.

Olvastam a vonalzódon a babád méreteit, jaj olyan jó látni, hogy sikerült és minden rendben van veletek.
Olvastam, hogy mi már kb. 30 centinél tartunk és röpke 60 deka környékén vagyunk, hát ezt érzem is sokszor amikor kapálódzik és fitnesz órákat tart odabent.

panda veled mi van? Nincs baj ugye?
erika82
Erdőkertes
 
 


Hát igazság szerint nem tudom a vonalón lévő méretek honnan valók, azt sajna nem tudom átállítani. Az eredeti méreteink 5,9 cm, és apa szerint 1,9 cm fejjel tuti fiú. Hát tényleg nagyobb fejű mint Panka de olyan kis formás :D
Nem vagyok ám elfogult :oops:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Rana!
Szia, és gratulálok a babához!!!

Judy!
Sajnálom, hogy most sem sikerült:cry: !

Beu!
Szép méretek, minden oké, hurrá!!!!!

Erika!
Micsoda jó ajándékok :lol: . Ilyenkor picit sajnálom, hogy nekünk nem kell venni semmit, max. babaágyat, pedig emlékszem, milyen jó volt a nagyoknál válogatni, keresgélni...

Nóci!
Telefonok, nocsak :wink: ! Egészség hogy áll? Jól vagy? Egy ágyban alvás van már :wink: ?

Nita!
Mi volt a dokinál? Kihez jársz? Én a Fodorhoz, hát, nem vagyok tőle elragadtatva :oops: .

Terheléses cukor
Képzeljétek, nekem még sosem volt. De nem úgy értem, hogy ennél a terhességnél, mert ugye itt még nem is kellett volna, hanem SOHA. A nagyokkal egyszerűen nem csináltak. A dokim nem küldött. Én gondoltam, hogy kellett volna, de megmondom őszintén, nem reklamáltam meg (utálom, ha szúrnak...). Pedig elég nagy volt a rizikóm, apukámnak 1-es típusú diabétesze volt, úgyhogy szerintem mennem kellett volna. Meg a protokoll szerint is. Szóval én nem tudom, volt-e terhességi diabéteszem vagy sem.
Feltehetően nem, mert gondolom, lettek volna tünetei...


Amúgy velem semmi különös nincs. Bocs, hogy mostanában keveset jövök (Erika, köszi az aggódást :wink: ). Állandóan álmos vagyok, este 9-kor már kidőlök. Nálam semmi jele a második trimeszteri energia-túltengésnek :oops: . A ház szalad, vasalni való hegyekben, a munkahelyi papírmunkáimmal is lassan haladok. Ráadásul péntekig 3 beadandót kell megírnom a suliba :roll: . Kicsit úgy érzem, kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, pedig nagyon igyekszem, de ez van :oops: .
A hasam tényleg elkezdett már nőni, még nem vészes, de a többiekkel is így volt, az elején nem annyira volt látványos, de a végére -főleg Ádámnál- jól megnőtt. Azért remélem, most megúszom a 120 cm-s haskörfogatot :wink: ...

panda
Halásztelek
 
 


panda:úristen 120 cm haskörfogat, szerintem nekem is simán lesz akkora. Apára ráparancsoltam, hogy a hétvégén készítsen fényképet, mert nem tudom nektek megmutatni a hasam, de szerintem hatalmas és még csak a 23-24. hétben vagyok. Most kezd el igazán nőni.
16 hetes vagy de jó az már szép terhességi kor. Nyugi nálam sem látszik a második trimeszteri energia túltengés, a lakás szalad, este mint akit fejbe vágtak úgy alszom, kicsit elnehezültnek érzem magam, na jó hát ekkora dinnyét hurcolni nem is csoda. Lassan majd a 3. trimeszterbe lépek, tehát szerintem nekem kimaradt ez az energia túltengés pedig nem ártana összeszednem magam.
Az első trimeszterben hiszti voltam, most felmosórongy kíváncsi leszek a harmadikra.

beu:na a férfiak már egyből a fejméret alapján is megmondják ki lakozik odabent. Annyira tudnak érteni ilyen dolgokhoz. Az én férjem azt mondta, hogy tudja kit rakott be, na tessék ezzel a munka nehezebb része letudva :lol: . Mondjuk igaza lett :shock: .

Nekem nem nézték így külön a fejméretét mindig csak egybe mondták a méreteket.

panda:Rebussal biztos nem volt cukorterhelésem. Lehet régebben nem is kellett kötelezően csinálni, nem tudom. Szívesen megúsznám most is. Bár azt mondják, ha baj van jobb tudni, mert gondot okozhat a terhességi cukor.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!!

Panda! áhh nincs egyágybanalvás! csak egy volt oszt hello! Apa azt mondta meg szokta és nagyon megszerette a földet és ő inkább ott maradna! az a 120cm körfogat nem lehetett semmi!

Jajj lányok! Úgy lennék már kismami! Sokan babásodnak most körülöttem! Ne harizzatok, de picit irigykedem! Tudom nem szép dolog és majd el jön az én idöm is, de ezt nem tudom másképp látni!!!

Era! Én rettenetesen várom a képeket!! Remélem apa tényleg csinál egy szép pocakfotot és tudod majd hozni nekünk!
Terhelés: Nekem sem szabadott mozogni cukros lötyi után, ezért elcsentem a poharat és kimentem a parkba ottt ittam meg tudtam, hogy ilyenkor nincsenek kint és ha kirókáznám akkor ott had jöjjön, de megittam és addig ott ücsörögtem míg le nem járt az időm aztán uccu be! Mikor meg már heti rendszerességgel jártam akkor nem cukros lötyiztünk, hanem a megfelelő mennyiségü ch-t ettem és úgy mérték!

Beu! Örülök, hogy minden rendben van a kis törpel! És hát miért is ne lenne!?!?

Én amúgy széles voltam nem nagyhasú! Igaz még csak a 33. héten szültem, de akkor is kicsinek tartottam!

És hogy álltok a kivánossággal??

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


nóci ne is mond, ennyi colát én talán még életemben sem ittam, de most ez KELL NEKI :lol:

Amúgy emlékszem, a vetélések után, meg míg vártam hogy apát ágyba lehessen csábítani képtelen voltam kismamákkal kommunikálni, inkább elkerültem őket. Szerintem ez is egy folyamat része.
De ami késik nem múlik :lol:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!!

nem voltam dokinál mert 6-n egy köcsög Halásztelki utas ellopta párom pénztárcáját........
de már szedek gyógyszert mert tegnap elmentem.........

Panda én a Szathmáryhoz járok..........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
Pénztárca lopás :twisted: . A buszon a sofőrtől, komolyan? Vagy rosszul értettem?
Ja, bocs, nem a nődokit kérdeztem, hanem a halásztelki körzetit :oops: . Félreérthető voltam :oops: . Nekem a körzeti dokim a Fodor, a gyártelepi nődoki meg a Pataki Zoltán. Na, vele megvagyok elégedve.
Amúgy a Szathmáry milyen? Mert a csepeli SZTK-ban is rendel, és a barátnőm pont a múlt héten volt ott nála, neki nagyon szimpatikus volt. Szakmaliag, emberileg milyen?

panda
Halásztelek
 
 


Panda igen a buszon.jól értetted.......
körzetihez én nem ide járok Htelken hanem Soroksáron maradtam..itt egyik doki se szimpatikus:)))
a Szathamáry mindenhogyan imádnivaló!!!!!!!!!!!!!!!!
nagyon jó doki!:)))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!!

Nita! Jesszusom!!!!!!!!! De hogy a p....ba??? Hol tartotta apa a pénztárcáját??? Basszus ez hihetetlen!!!!! Troger emberek!!! Sajnálom nagyon!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Nócika a táskájába szokta........az meg a fülkébe.....pontosan hogyan történt nem kérdeztem..........

Panda nincs véletlen kölcsönbe cica szállítótok?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
De van! Holnap du. fél 3 felé itthon vagyok (Katona-Arany sarok, de tudod), jöhetsz érte, ha kell. Lesz cicátok :wink: ?

panda
Halásztelek
 
 


jaj de jóóóóóóóóóóó........köszi Panda.....igazából péntekre kell de ha nem gond akkor elmegyek érte holnap is ha nem kel nektek addig...igen lesz cicunk..... ő lesz:


Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita:sajnálom a pénztárcáját, remélem nem volt benne sok pénz így karácsony előtt, de hát az iratokat is nagyon nehéz beszerezni újra, főleg, ha nem is lesz meg. Mocskos a világ és egyre rosszabb lesz.

Eljött ez a hét is a védőnő jön látogatóba hozzánk és péntek cukorterhelés. Végre túl leszek rajta.

Egyébként Rebinek hétvégén roki versenye volt és párosban ill. csapatban indult 4. lett, úgyhogy most szeptemberben kezdte. Nagyon büszke voltam rá olyan ügyes volt, majdnem sírtam. Azt mondta az edzője, hogy rendkívül ügyes és jövőre szerinte dobogóra kerül, mert nagyon kevés hónap alatt évek munkáját tanulta meg. Hát gondolhatjátok milyen jó volt hallani.

Egyébként ma cselló koncert lesz ahol csellózik, csütörtökön pedig beválogatták a templomi énekkórusba, szóval karácsony előtt ez a legnagyobb ajándék a lányomtól, csak sírás nélkül bírjam ki. Imádom az én hercegnőmet.

Máté egyre többet mocorog, sőt kifejezetten futballozik odabent.
Otthon már szobabiciklivel kerékpározok, tehát rávettem magamat a mozgásra. Nagyon jó érzés tekerni egy kicsit. Nem viszem túlzásba.

Január elején elmegyünk újra 4D-re, addigra már szép kis kerek lesz odabent a kisfiúnk és megnézzük őt.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Nita! Gyönyörű ez a cicu! Kisfiú? Kislány???? Mennyi idős?????
Pénztárcát meg akkor is sajnálom!!

Era! Szóval készül az utánpotlás???? :lol: :lol: :lol: 2026-ban már rughatja a bört a nagyokkal!! Ez tök jó!!! Pocikép????????
Én is úgy vártam, hogy már jöjjön ez egy ujjabb mérföldkő volt akkor mára már csak egy pillanat!!

Mi ma fogászatra megyünk apával foghúzás lesz mindkettőnknél!!!
2napja fáj az a cicm ahonnan leszívták a cisztát! Voltam ma beutalóért, de nincs rendelés egész hónapban az onkólogián átmentem a háziorvoshoz, hogy kérjek beutalót azt mondta nem ad, mert nem vagyok 45 éves hiába van róla papirom, hogy ha panaszom van akkor azonnal vissza kell menni, mert sajna vissza jöhet és akkor újra le kell szívni! Kétségbe estem és felhívtam a mammográffiát, hogy ez volt ma fáj két napja és félek mondták, hogy nem gond a beutalót Ők majd meg oldják és szerdán várnak 1/4 5-re! És azért akkor mert addigra jön a patológus, és ha ott van megint a ciszta akkor egyből le is szívják! Parázok rendesen! Most már annyira, hogy megy a hasam!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Nita!
Aranyos cicus :wink: ! Ma csak 4-ig vagyok itthon sajna, de szerdán és csütörtökön is jöhetsz. Írtam privit telefonszámmal.

Erika!
Nagyon ügyes Rebus, nem is csoda, hogy büszke vagy rá :lol: !
Szobabicikli, hajrá!!!

Nóci!
Foghúzás :roll: ! A többiről nem is beszélve :cry:. Reméljük, nem lesz gond!!!!

panda
Halásztelek
 
 


Panda!
Köszi!! Én is remélem, hogy nem lesz gond! Bár miáér is lenne?? nem lehet még fiatal vagyok! Csak ezzel nyugtatom magam! Bár, ha jobban bele gondolok, hogy az a sok pici gyerek aki leukémiás??? Azok is fiatalok!! Sokkal sokkal! Szóval nincs igazság!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok!!!!!!

Erika nem volt benne "sok" pénz...6000ft kb....az iratokat másnap újra megcsináltattuk...20.000 volt kb összesen:(((((

csajszidnak gratula a 4. helyhez:_))))))))

Nóci fiúcska a cicus és el is van kötve.....

Panda rendben és köszi:))csütörtökön megyek akkor:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Nos én tegnap túl estem a nagy foghúzáson! Még 1et kell sajna!!! :cry: :cry: :cry: Tegnap szegény doktor néni igencsak meg kinlodott velem! Vésni kelett aztán még varrt is holnap kéne vissza menni varrat szedésre, de nem tudom mit, mert nincs 10 perce hogy bekanalaztam egy tányér levest a fohúzás óta elösször és a fele cérna hiányzik! Szóval szerintem nem sok mindennel kell majd foglalkoznia!

Nita! Az jó, ha ki van miskárolva, mert akkor legalább nem lesz csavargós!
És az a 6000Ft se kutyafasza!! Pláne így karácsony elött!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok!

Itt aztán egy marha egy takony egy idő van! Köd van és tiszta ború minden! Manci nagyon csúnyán köhög! El kéne vinnem ma dokinénihez! De ma pont persze az alvási időben van a rendelés! Lehet el fogom tolni holnapra!

Ti hogy vagytok??? Gyerköcök jól vannak??? Kismamik???

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Nóci ne is mond.... utálom ezt az időt!!! De a kislány legalább lenyugodott :)
Remélem ez már annak az előjele, hogy jövőhéten havazni is fog - egyes előrejelzések szerint!!!

Nita, de cuki az a cicus! A mienk, mármint ami apukáméknál van ő is fiú, tényleg kevesebbet csavarog, de azért mindig volt rajta 1-2 seb. Ráadásul nem kell nagyon elcsavarogni ahhoz, hogy két kutya is neki essen. Szegény a nyáron kint hűsölt a ház előtti bokrokban és két nagy kutya - persze gazdi nélkül - úgy szét kapta, hogy a dokik alig tudták összerakni, de még ha sántít is, él. S azóta azért még a korábbinál is óvatosabb. És rettentő hálás!

Erika, fotó???!!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


köszi lányok::)remélem is hogy nem fog elmenni.bár szobacicának szeretném........kiengedni nem igazán szeretném.pláne van 2 nagy kutyánk a kertbe..szóval bent fog maradni,,,,,,

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita! Két nagy kutyi lehet jól elnáspángolná a cicut! Szóval szerintem jó döntés, hogy benti cicu legyen!! És apinak nem gond a cicu bent léte?? Csak mert mintha mikor Panda adott volna cicut akkor valami lett volna! Bár lehet rosszul emlékszem!!! Nem elképzelhetetlen!!!

Én ma képtelen vagyok a kicsi lánmyomat elaltatni! Itt hempereg! nem alszik! MIt csináljak?? Már a hócipöm ki van! És még mosogatnom kéne!!!!!!!!!!!!!! Még jó, hogy ma fittebb voltam és már meg csináltam api szendóit holnapra!!!!!!!!!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Beu! A havat én is várom, de félek, hogy csak max a Mátrában látnak havat! Mi felénk tuti nem lesz!!! Pedig már van szép szánkonk is!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


olyan nincs hogy ne legyen
előbb utóbb megérkezik
Mindennap azt hallgatom, ha esik a hó megyünk szánkózni :lol:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Nita!
Várlak :cry: , 2 után tuti otthon leszek, mert ma végre 2 év után :oops: 8) jön a mosogatógép szerelő, és ha minden igaz, megcsinálja a masinát. Hurrá!!!!

Nóci!
Fog :roll: , atyaég. Végül csal elaludt a kiscsaj, ugye?

Beu!
Most nézem, már Te is túl vagy a 13. héten.


Inkább a téli szünetben essen :oops: , olyan szxr közlekedni, ha hó van mindenhol... Bár, jövő csütörtöktől szünet, úgyhogy akkor eshet is :lol: , legalább a kölykök nem gubbasztanak egész nap a szobában.

Ma megyek az integrált 2. vérvételére. Remélem, minden oké lesz, de csak a 2 ünnep között kapok értesítést az eredményről. Addig idegbaj :roll: .

panda
Halásztelek
 
 


Láányok ma annyira fáj/t a fejem hogy muszáj volt gyógyszert beszednem, szerintetek??!! A Panadolt a dokim a szoptatás alatt engedte, s konkrétan nincs rá írva hogy nem lehet, csak kérdezze meg ... hát fogtam és 2* felet bevettem.
De remélem holnap nem folytatódik ez!!! :cry:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beu:ne aggódj én idáig kb. 3 panadolt vettem be fejfájás miatt. Nem egymás után a 6 hónapban összesen. Ezt ajánlották.

Na és akkor a képek, tudom hatalmas, ettől tartok én is, hogy mi lesz a végén. Kép Kép
erika82
Erdőkertes
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?