Új privát üzeneted érkezett!

Ja és én a következő vérvételekig minden reggel csináltam még tesztet, hogy egy picit megnyugtassam magam. És egyre erősebb lett. A Te tesztjeid is ezt fogják mutatni.

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara. Neked ET.12 napján volt 50 fölött.
Én meg tegnapelőtt délután is + -at teszteltem. Szerintem ez csökken. Nagyon alacsony ez a 40 alatti érték. Krizsa is azt mondta, pár % az esély.
snori
 
 


Nóri!

Kép Igazán sajnálom! Tudom mit érzel! Én kétszer is lebegtem a fellegekben aztán mindkétszer lerántottak a pokolba! Azért még tényleg nincs semmi veszve! Nyugodj meg, és tedd azt amit a Krizsa mond! Nem kell beleélned magad de csodák még történhetnek! Háátha! Nagyon izgulok érted!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 

 
 

Ezt nem hiszem el!!! NóriKép Ugye még nem adod fel?? HÁtha ott lapul tényleg, csak pont a Te megerősítésedre vár!!! Jajj, nem akarom elhinni, hogy esetleg feladod!!!

Hozzánk ma jön a homeos, a beszélgetésünk alapján kijelentette tegnap a telefonba, hogy konkrétan tudja, mi a baj: ma jön elmondani, mit tervez.

Gyerekek, milyen szemétségek történnek velünk, ez tényleg kiakasztó.!!!!!! Nem is tudom, mit mondjak. ZsuKép Neked mikor indul a következő??? HOgy vagy? én vértezem magam a pokol ellen. Lehet azt??Kép
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Nóri,
megértem, hogy elkeseredtél. Szörnyű érzés, hogy mikor azt hiszed sikerült, ilyen gyenge értékeket közölnek. Bennem is egy világ omlott össze. De kérlek, csak akkor add fel, ha hétfőn Krizsa azt mondja. Tudom, hogy ilyenkor nehéz elhinni, hogy csodák még vannak. Hétfőig még nagyon-nagyon szorítok!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


StellaKépKépKépKép Gondolunk Rád!!!!KépKépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Nóri!
Bízom benned, kérelk higgy benne és remélem megtörténik a csoda! Én is csak azt tudom mondani hallgass Krizsára!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Nóri, kapaszkodj meg még egy kicsit a tegnapi optimizmusodba!!! A pár % is esély!!! Lehetsz Te aki erősíti a szabályt Kép Próbálj meg lazítani és barátkozni a pocaklakóval, hogy mindjobban kötődjön hozzád Kép!! ++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++tapadtapadtapad!!

Stella szorítunk!

Lara, nagyon megható a "kis paca" Kép Vigyázz magatokra, és tedd a képet a fa alá is Kép

Anna, milyen homeós jár hozzád? Elmeséled, hogy mit mondott, mert nagyon kiváncsivá tettél ezzel az "ő már tudja mi lehet a probléma" kijelentéssel Kép

Nekm hétfőn lesz az UH-m, és ebből következően csütörtök magasságában az inszem. Remélem kitart addig, mert a párom szerda este jön csak haza vidékről... Szerintetek lehet ennyit "csúsztatni"? Nélküle elég macerás lenne kivitelezni a dolgot Kép

Jó éjt!
L.
lullaby
 
 


Nóri,

Látod itt mindenki neked drukkol, ++++++++++++++++++++++++++++++++++++annyi energiát küldünk hogy ettől majd megugrik a HCG, csak higgy benne te is KépKépKép

Stella,
Reméljük neked ma minden szuperül ment és mostantól növeszted babszemetKép

Lara,
Én is szeretnék már ilyen pacát KépKép

Zsu, Anna,
Meglátjátok, hogy nemsokára nálatok is eljön az a bizonyos csoda KépKépKép Minden nehézség ellenére !!!
Anna, kiváncsi vagyok mit mond neked a homeos nő, majd meséld el, persze csak ha nem kínos...

Holnap du. még bekukkantok, de utána indulunk síelni, ugyhogy mindenkinek pozitív eseményekben gazdag hétvégét és jövő hetet kívánok !KépKép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Lányok!

Hogy velem mi van? Köszönöm hogy sokan megkérdeztétek! Nagyon sokat olvaslak benneteket, de mivel velem nem történik semmi és időm se nagyon van ezért az írkálást egy kicsit felfüggesztettem.
A lelkem olyan szempontból talán egy kicsit nyugodtabb hogy barátkozom az örökbefogadás gondolatával. Nyugi, nem adtam fel semmit! De a gyermektelen képet így kitudom törölni az agyacskámból, és ha arra gondolok hogy mi lesz ha mégsem sikerül hát gondolok majd mások gyermekeire és én leszek majd az anyukájuk!KépÍgy egy kicsit nyugodtabb vagyok!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Szia NoriKép
Tudom, hogy egy világ omlott össze benned, ezt az éezést itt már mindenki átélte. Ezért együtt is tudunk érezni a szomorúságoddalKép
De hidd el, egy hét és a világ újra felépül és minden jó leszKép Sajnos küzdeni kell az örömökért, sikerekért. A lombik is nagyon keveseknek sikerül elsőre. Én is beleestem abba a hibába, hogy túlzottan bíztam a sikerbe, de ez elkerülhetetlen, ha az ember nagyon akarja a babácskát. Márpedig itt mindenki nagyon akarja és mind meg is fogjuk kapniKép

UI: Ja és azért nem beszéltem arról, hogy még ott az a pici reménysugár, mert a többiek mindent leírtak elöttem. Ne add fel,kérlek

Fea
fea
 
 


KrisztaKép és mindenki!
Tegnap este volt nálunk a homeos (férfi!) újra, eléggé lehangoló volt az egész, mert szerinte nagyon mélyen elnyomva van bennem tíz évvel ezelőttről egy-két dolog, amire ráépült pár éve egy másik, és mind a kettőnél a meddőség megjelenik. Tehát először az utóbbit, majd a régit kell lefejteni magamról. Ráadásul, mivel nem szervi, hanem lelki eredetű, hosszú időt fog igénybe venni a kezelés. Szerinte iszonyúan elnyomom az érzelmeimet, nem élem meg őket..... és ez évek óta halmozódik, szorongásos tünetekkel jelenik meg. Iszonyat!!!!
Szóval úgy döntöttünk, belevágunk a második lombikba, és ha nem sikerül, akkor elkezdjük a homeopátiás kezelést. A doki szerint nincs is más megoldás......, de el kell határozni magunkat rá...
Na, most ilyen " mosott tudattal" menjek az új lombikra???? Amikor Ő biztosan állítja, hogy lelki eredetú a probléma -ami egyébként a magas prolactinban meg is jelenik, csakhogy a bromoval nem magát az okot szüntetjük meg, hanem tünetileg kezeljük csupán....Kép
jajj,csajok, miért ilyen bonyolult minden??? Vagy éppen hogy örülnöm kellene, hogy elindult valami új ?????

Ui. azért írtam rébuszokban, mert nem szeretnék terhelni senkit a hülye lelki bigyuszaimmal....bocs.
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Anna.

Ilyen ismeretlen típusú meddőségnél két gyakori ok van, ami sokáig feltáratlan. Az egyik, hogy a méhben van valami kisebb, kivülről tüneteket nem produkáló elváltozás, ami gátolja a megtapadást. A másik, a lelki eredetű. Ez nem új dolog, mert van egy pszichológusnő, aki úgy tudom, a Nyírős lombikosokkal foglalkozik kérésre, nevét nem tudom, de rádióban is többször volt. Várj csak, meg is kerestem neked: www.radio.hu/read/55148 Tsibo Katalinnak hívják. Lombik mellett is el lehet kezdeni a kezelést.
snori
 
 


Megcsináltam most lelkiismeretem megnyugtatása végett a Medilabot. Halvány a csík. Elengedtem lélekben a babót. Nem tudok mit tenni.
snori
 
 


Nóraaaaaaaaaaaaa!! Tudom, hogy mit sem számít, de értem, érzem, amit most Te átélsz.....
Köszi az infót. A homeos kezelésbe is bele lehet kezdeni szerinted még a lombik ideje alatt?
Rohadt dolog ez a méh eredetű is! A múltkor rá is kérdeztem a Dévainál, nem lehetséges-e, hogy ez a baj oka?? Hiszen a lapar nem mutatja ki!!! És a mensim kevés és rövid ideig tart. nem is tudom már, nevezhetem-e annak egyáltalán. Erre azt válaszolta, hgoy elég vastag a 11-es mnyh. A franc tudja, mit kellene tenni.
aKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Anna, hiába vastag, ha esetleg van benne egy kis elváltozás, összenövés. Ezt hiszteroszkópiával szokták megnézni. Ha ne adj isten, ez sem sikerülne, mindenképpen kerítsetek rá sort.
A homeos kezeléshez nem értek, de miért ne lehetne a lombik alatt? ártani nem árt, vagy igen? nem hinném.
Én az akupunktúrára gondolok most, Mágus azt mondta tegnap, most használjam ki a spontán hónapokat, mert a szervezet emlékszik a most történt dolgokra. Mivel peteérésem nincs szabályosan, ezért gondoltam arra, hogy ez most segíthet. Tud valaki jó akupunktúrás helyet, ahol hormonzavarok rendezésére is vállalkoznak?
snori
 
 


NóriKép nekem azt mondta, hogy hiszteroval sem lehet látni a nyh. problémáit.
Nekem azt mondta, hogy genetikai probléma lehet még. A kromoszómák rendellenességei nem derülnek ki abból, hogy osztódik, blaszto stb. De, mivel drága, csak a második v. harmadik sikertelen lombik után szokták megcsinálni. Az öt lombikot áll. azért "találták ki", mert ennyiből, ha minden alkalommal van érett petesejt, százalékos arányban kell lennie legalább egynek, ami nem beteg. Úgyhogy hajrá mindenkinek!
Szóval Nóri szerinted elkezdjem, még a lombik előtt egy hónappal? Lehet, hogy nem zavar be a sok hormon adag???? Félek tőle, hogy túl drasztikus lesz a szervezetemnek.
puszi, a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Csak beugrottam, nem tudok most visszaolvasni részletesen. A hétvégére elutazom, így jövő héten leszek legközelebb.

AnnaKép Én is csináltam a homeot a lombik előtt. Hiszem, hogy sokat segített. Igaz én másfél hónappal előtte kezdtem el (csak fél hónappal több, mint a te terved). Ártani nem árt, hanem használ. Rendezi a szervezet egyensúlyát. Szerintem vágj bele.

Puszi mindenkinek.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


WoodiKép Ez érdekelne!! Mit kaptál, mire? Te is egyszerre 5 bogyó valamit, és aztán hajrá?!
Húúú, lehet, hogy akkor még ma felhívjuk, nála van gyogyi...
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Woodi! Kép
Remélem jól vagytok!
Megtudod adni ennek a homeos orvosodnak a nevét és az elérhetőségét? Körülbelül milyen összegekkel kell számolni? Előre is köszönöm!

Szép hétvégét mindenkinek!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


AnnaKép Nekem "csak" alkati szert adott, de már fogalmam sincs mikor kellett bevenni, de azt tudom, hogy többször 5 pici bogyót. Mellette tilos minden, ami mentolos! A fogkrémemet is le kellett cserélni, de ahol a homeós gyógyszert ki lehet váltani, ott van homeos fogkrém is, vagy a DM-ben van Elmex fogkrém. (Fehér alapon narancssárga betűs a mentolmentes.)
Igen, a lombik előtt kelett szednem, pár hét múlva vissza kellett hívnom, akkor ismét mondta, hogy hogyan szedjem, majd kb. másfél hónap múlva(de most így visszagondolva, lehet, hogy kicsit több volt) elmentem hozzá, megbeszéltük, hogy ami eddig fájt, az most már alig, meg amúgy is jól vagyok és pár nap múlva lombik. Azt mondta, akkor a bogyót már nem kell szednem és az eredménytől függetlenül majd menjek vissza hozzá. Ha nem sikerül, akkor azért, ha meg sikerül, akkor azért. Kép
El is fejeltettem neked gratulálni. Fogadd így utólag hát: Boldog szülinapot neked. Kép

ZsebikémKép Írok neked levelet, jó?

StellaKép Hogy vagy? Tudom, hogy szafarit jártok Kép (sőt nagyon tetszett a BABgyár Kép kifejezés), de azért megkérdezem, mert úgyis visszaolvasol.

IldikóKép A progesztán golyók csak segítségnek vannak, elvileg a saját szervezeted is termeli. Ha kimaradt egyszer, szerintem nem olyan nagy gond, de tényleg többször ne nagyon tedd. Gondolom hívtad a dokit is ezügyben és megnyugtatott.
Nekem már rutinszerűen megy, félálomban is. Most vagyok éppen leszokóban róla, ugyanis holnap leszek 12 HETES! Kép Még hétfő-kedden adom magamnak, aztán vége. Lehet, hogy hiányozni fog? Kép

FeaKép 2 napos konferencia????? Mit beszéltek meg? Te szereted az ilyeneket?

LaraKép Én rögtön észrevettem a pacácskádat a fotón. Már rááll a szemem. Mostantól hihetetlen mértékben fog nőni, el sem hiszed majd! Ha fáradt vagy, azonnal tessék pihenni! Most a baba az első és nem a munka! Ugye tudod? Ja és ne emelj 2-3 kilónál többet.

KrisztaKép Jó sízést, kikapcsolódást, hogy utána nyugodt igedekkel indúljatok neki az akciónak.

LullabyKép Ha mondod a dokinak, hogy a párod, csak szerdán jön haza, biztosan segít a tüszőcskéknek kicsit tovább érni.

ZsuzskaKép Bizonyára segíteni fog az örökbefogadás, vagy csak a gondolata. Ha majd a tettre kerül a sor, akkor ugye beírod ide.
Van egy ismerősöm, akit érdekelne 1-2 éven belül, de szerintem itt is vannak jópáran, akik esetleg...

KattcaKép Neked miért is kell utaznod? Nem Pécsett lesz a nagy akció?

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Woodi!
Előre is köszönöm, ha írsz nekem! Érdekel ez a homeos dolog! Januárban szeretnék elmenni valakihez, de semmi ötletem nincs!

Hihetetlen, hogy már 12 hete terhes vagy! Hogy repül az idő! Mikora vagy pontosan kiirva?
Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!

Nagyon el voltam havazva a munkával, meg hát vizsgaidőszak is van. Igaz, csak két vizsgám lesz(a többiből felmentést kaptamKép), de mind a kettő ezen a héten!
Még most próbálok befejezni egy dolgozaatot, nem nagy sikerrelKép
Ja, ma megyek du.n uh-ra, remélem lesz valami tüszőre hasonlító dolog a petefészkeimben. Kérek egy kis drukkot!!

Woodi: én egy gyógyszercégnél dolgozom, és most kiállítóként voltunk jelen. Elég szar egész nap állniKép De most pénteken lesz egy napos fejtágítás nekünk! Válaszolva a kérdésedre, utálom!!!

Mindenkinek szép napot, most sietek, du.-n jövök

Fea
fea
 
 


Fea,
akkor nagy-nagy drukk Neked du-ra.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok lányok!

Kérlek ha tudjátok írjátok meg nekem, hogy fagyibabák visszaültetése beleszámít e az 5 TB-támogatott lombikkezelésbe.

Nagyon köszi előre is,

Krisz
krisz69
 
 


Szia Krisz,
beleszámít, ha úgy akarod. Ha nem akarod, hogy beleszámítson, 35 ezer forintot kell fizetned érte a Kaáliban. Azért éri meg fizetni, mert ha TB-re megy, akkor a TB így csak 35 ezerrel fog hozzájárulni a fagyibabák visszaültetéséhez, míg stimulációs, punkciós lombiknál a szurik árának egy bizonyos százalékát is a TB fizeti. (Most viszont nem kellettek a stimus szurik.)Szóval érdemes tartogatni a TB-t a stimus lombikokra.
nanaka
 
 


Krisz, még valami: ha TB-re megy, ki kell várni a három hónapot az előző lombikos próbálkozás után, mert ez szabály a TB támogatásos lombiknál (legyen az stimus vagy fagyis). Ha kifizeted, akkor már a sikertelenség utáni következő ciklusban nyélbe lehet ütni.
nanaka
 
 


Nanaka,
nagyon köszi!!!
Ha túléli a 3 fagyibabám, akkor inkább fizetek, mert 3 IVF-en már túl vagyok.
Nálam sajna mindenképp várni kell: 5 hete missed ab. volt (9 hetes voltam) és még meg sem jött a mensim... Kép
Köszi még egyszer!
Krisz
krisz69
 
 


Sziasztok!

Mit szóltok 4 nap alatt tízszeres HCG növekedéshez? Kép 306 lett ma... később ágyazódhatott be a drága. amúgy semmi tünet, a progi kicsit alacsony (70), ezért nyomatnom kell az utro-t, de hála égnek semmi pecsételés, hasfájás nincs. Jövő hétfőn uh. Kép
snori
 
 


Sziasztok!

Én új vagyok itt, a segítségeteket szeretném kérni. Egy nagyon jó ismerősöm már túlvan 3 lombikon, egyenlőre sikertelenül. (állítólag semmi gond nincs velük, csak éppen nem akar megtapadni a baba :-((((
Én hiszek abban, hogy esetleg természetgyógyász /akupunktúrás / homeopátiás stb. szerrel lehetne segíteni. Persze tudom hogy ez sem jelent teljes garanciát, de érdemes kipróbálni.
Ahogy így egy kicsit visszaolvastam, látom hogy páran már próbálkoztatok ilyen dolgokkal.
Esetleg tudtok ajánlani szakembereket? Nagyon örülnék neki, ha segítenétek.
Szörnyű látni hogy valaki nagyon szeretne egy babát, és bármit tesz, nem jön össze. Mi még csak most kezdtünk próbálkozni, és egyenlőre el sem tudom képzelni, én ezt hogy dolgoznám fel.
Nagyon drukkolok mindanyiótoknak, remélem hogy az új év mindenkinek szép kis zebrás tesztet hoz majd!!!!
Én egyébként is hiszek abban hogy a kövekező év sokkal jobb lesz!!!!! (bár részemről ez nem lesze nehéz...)

Nagyon várom a segítségeteket!!!!

Dorka

Kép
szdorka
 
 


Nori: Látod, hogy vannak csodák??Kép
Nagy gratula és vigyázz magadra!!

Fea
fea
 
 


NORI!

Gondoltam olvasok itt egy kicsit bár semmi jóra nem számítottam de ez nagyon jó. Komolyan annyira boldog vagyok! FElállítottam magamban egy dolgot ami alapján te a sikeresek közé tartoztál és tökre ki voltam borulva hogy nem sikerült, de mégis jaja el se tudom mondani mennyire mérhetetlenül örülök!!!!!!!!!
Vigyázz nagyon magatokra!
Kép

Dorka!
Többen próbálkoznak ilyen dolgokkal szerintem ha valaki hisz benne mindenképpen ki kell próbáli! Én most fogok majd homeoterápiáshoz menni! Bízom benne és remélem márciusban nekem is sikerülni fog.

Lara!
Remélem jól vagytok! Meddig tervezed a munkát?

Fea!
Mi volt az UH-n? Van tüszőcske? Jaj hogy lehetek ilyen természetes hogy van és mennyi?????

Nanaka!
Neked mikor kell tesztelni a fagyibabás akció után? Vagy talán rosszul emlékszem és nem is volt most ilyen? Bocsi csak mostanában felületesen olvastam, de most Nori, Lara helyzetén tökre beindultam! Van remény!

Stella!
Nagyon durkkolok neked, bár tudom nem olvasol, de remélem sokat pihensz és biztos meglesz az eredménye. Nem lehet az élet olyan kemény, hogy pont karácsony előtt ne sikerüljön!

Lullaby!
Veled mi a helyzet? Hogy állnak a petikék? Remélem te is jó úton haladsz és ebben a hónapban nem kell elmulasztani a lehetőséget!

Mindenkinek kitartás!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


NÓRI KépKépKép Végig futott rajtam a hideg, ahogy olvastalak. Az örömtől. Hogy te mi mindent megéltél! Tiszta hullámvasút! Egyszer fent, egyszer lent. De most már fentmaradsz és punktum! Kép
GRATULÁLOK NEKED!!!!!!!
Nem is igazán érezték volna jól magukat a zebráink (Laráé és az enyém) a tied nélkül. Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Zsebi, meghatódtam ezen az ugráló békán... Kép

Most akkor már nekem is jár a zebra a táblicskuba? Képzeljétek, annyira vicces volt a mai nap. Ma reggel vérvétel, gyorsan elhúztam a búsba. Párom egész nap tárgyalt. Na, 1-kor rácsörgött Krizsára, szép kényelmesen. Először levegőt se tudott venni, mikor meghallotta. Aztán küldött egy SMS-t. Én bent ültem PhD órán, ahol sutyiban meglestem az üzit, aztán azt hittem, kiájulok a padból. Semmire nem tudtam figyelni. Gyorsan leléptem óra vége előtt, autóba be, tűzés a Kaáliba. Szentül hittem, összecserélték a papírokat. Kép
Mikor lépek be az ajtón, az egyik recepciós lány, aki ismert engem régebbről (ő vette mindig a vért az inszemeknél, ide jártam eredményt nézni), már messziről mondta: TERHES!! Kép No, mondtam, nézzük meg a kartonomat. Megnéztük, tényleg az én adataim voltak. Kijött Krizsa, írt fel nekem Utrot, gratulált, hazajöttem és bevágtam 6 deci tejet, és nem vagyok magamnál. Kép

Hétvégén meleg fürdőben áztattam magam, húztam-vontam a karácsonyi szatyrokat, km-ket gyalogoltam és 2-szer is nagyot szexeltem. úgy látszik, ez kellett neki. tudni kell nem görcsösen, ez a tanulság.
snori
 
 


Laraaa, kérem a zebrát Kép

Woodi, köszönöm. Kép Hát igen. mondtam is a fiamnak, mostmár bemutatkozott, elég a hülyéskedésből meg az anyja szívatásából.
snori
 
 


Zsebi: sajnos nem látott tüszőt, csak az egyik oldalon egy 10mm-t. De az semmi, azt mondták. Hát eléggé szarul indul, megint kaptam menogont és szerdén is lesz 1 ampullaKép Csütörtökön ismét uh és akkor minden kiderül. Megzakkantam azon is, hogy a dokim szabira megfy és szólt, hogy egy doktornő fogja befejezni az inszemet. Ezekután kifelé jövet jó hétvégét kívántam a dokinak(így hétfő magasságában) Kép
Azért drukkoljatok nekem, hátha nőnek tüszőcskék bennem.
Azon gondolkodtam, hogy gyógyszer nélkül nem is lenne tüszőérésem? Milyen furcsa

Fea
fea
 
 


Fea!
Biztos vagyok benne, hogy nőni fog ott a tüsző! És ha csak ez az egy lesz elvégre csak egy kell a sikerhez! Pozitív gondolkodás hol marad?????
A doktornőt már én is láttam szerintem tök aranyos,bár én is majréztam amikor úgy volt, hogy a dokim nem tudja befejezni a lombikot! De ahogy ő szokta mondani nála csak jobb és ügyesebb szakemberek vannak!
Bízzál a szervezetedben és meglátod minden rendben lesz! Megindúlt a sikerszéria nagyon remélem kitart jó sokáig, hogy még mi is beleférjünk. Kép Kép Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Lullaby!
Veled mi volt ma? Remélem a hallgatás nem rossz hireket takar! Jelentkezzél izgulok érted!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Nóri!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!::::Kép))))))
Azt a hét meg a százát! Ez a picúr aztán tényleg jól megtréfált bennünket!Kép Jó humorérzéke vanKép! Nagyon örülök nektek! Az én kisbabám szerintem azért nem mer leszületni hozzánk mert én is beígértem már neki egy "elfenekelést" Kép, amiért így kiszúrt Anyáékkal!Kép De most kiabálok neki hogy csak viccelteeeeeeeeeeem! Remélem meghalotta.Kép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Gyerekek. Ma reggel megjelent egy kis barna maszat. Ugye ez nem jelent semmi rosszat? Vagy mégis? Tudjátok a progim nem volt túl fényes tegnap, de nem foglalkoztak vele a Kaáliban. Mit csináljak??
snori
 
 


Nóri!

Ne aggódj (tudom, könnyű mondani Kép), nekem kb. a 12. hétig végig volt vagy barna, vagy rózsaszín, sőt még piros maszat is!!! Adagold az Utro-t rendesen!!!

Puszi
Kriszta

Kép
lujzika
 
 


Szia Zsebi,
holnap tesztelek, de valahogy nem bízom benne, hogy pozitív az eredmény. Az utóbbi két hétben egyáltalán nem vigyáztam magamra, és iszonyú lelki hullámzásaim, meg hangulatváltozásaim voltak. És az égvilágon semmit nem érzek, se haspuffadás, se semmi. Valszínűleg még nem jött el az én időm. Ráadásul ma elkezdtem barnásodni, és az előzőnél ugyanígy pont az utolsó előtti napon megjött. Nem írtam volna róla, csak gondoltam illik válaszolni, ha kérdeznek.
nanaka
 
 


Nóri,
én megmondtam. Nálad is minden úgy történt, mint nálam. A barna miatt pedig ne izgulj. Gratulálok!

Zsebi,
csütörtökön már mehettem dolgozni, de péntek délután megint véreztem. Szerencsére még aznap el is múlt. Úgyhogy mostantól megint táppénz és a 12. hétig nem is akarok visszamenni. Kell egy kis pihi. Vasárnap voltunk újabb uh-n, minden rendben, szépen fejlődik Bóbita.

Fea,
ne aggódj, biztos nőni fog még. Kováts doktornő pedig nagyon aranyos, nekem is ő csinálta az inszememet. Odafigyel rád, mindent elmagyaráz.

Lara

Kép

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara! Köszi a táblicskuban a zebrát! Szép Kép Neked mennyi volt a progi? nekem először 110, tegnap meg 76 (igaz aznap reggel még nem vettem be Utrot). Nem tudom mi a normális.
snori
 
 


Nóri,
A 2. vérvételnél mondták, hogy alacsony. Értéket nem mondtak, csak azt, hogy a normál értéken belül van, de elég alacsony. Csak a HCG-t tudom: 1. 53, 2. 211 (másnap elkezdtem barnázni), 3. 1150 (ekkor már meg is jött).

Lara

KépKép
lara77
 
 


Akkor teljesen ugyanaz a sztorim mint Neked, nekem is tegnap az alsó határ fele tendált, mint mondták, és ma reggel barnázom. Hát remélem megjönni azért nem fog. Nekem vérvételem már nem lesz. Most Krizsa azt mondta, ez az Utro elég kell, hogy legyen, ne izguljak és feküdjek.
snori
 
 


Én is nagyon sokat fekszem. De hát ez a legkevesebb, amit megtehetünk a babánkért. Ne izgulj, minden rendben lesz. Hétfőn lesz az uh? Mi jövő hét szerdán megyünk uh-ra, akkor már dobogni fog a kis szíve. Eddig "csak" a petezsákot és benne a szikhólyagot láttuk.
Szerintem a sok hormon miatt jöhetett meg nekem. De nem az a szokásos menzi volt, mert nem görcsölt egyszer sem a hasam. Régen majd elájultam, most meg semmi ilyet nem éreztem.

Lara

KépKép
lara77
 
 


Hétfőn nézzük meg a petezsákot. Nekem már az is szép lenne karácsonyra, nyugtatna.
Én sem görcsölök egyáltalán. Tegnap este 1 óráig elég érzékeny volt a méhem, meg mintha szúrogatott volna, de ez nem igazán volt mensis fájdalom. Nagyon hasonlítunk, mert nekem is rettentő fájdalmas mensijeim voltak.
Engem csak az aggaszt, hogy tünetek nincsenek. Ez annyira fura. A mellem kicsit nagyobb (és már 2 hete így van), de kész, ennyi.
snori
 
 


NóriKép, Lara Kép Jól csináljátok, tessék pihenni a 12. hétig.
LaraKép Csuda megható lest a kis szívét látni, majd meglásd!
NóriKép Jól tetted, hogy Krizsát felhívtad. Nekem eddig minden orvos azt mondta, hogyha barna, akkor még nem baj, mert az valami régebbivérzés eredménye. Ha piros, akkor kell kicsit odafigyelni és azonnal dokihoz! Feküdni, feküdni, feküdni. Most ez a legfontosabb. Meg van bolygatva a szervezet, meg amúgy is mostanában jönne meg, harcol az egyik a másik ellen, de ez a baba győzni fog! Ez nem hagyja csak úgy magát! A progiszintemre én sem emlékszem.
Hogy szeded az utrot? Csak azért kérdezem, mert írod, hogy aznap reggel még nem vetted be. De ugye nem szájon át szeded?
Én jó pár hétig éreztem a méhemet, rossz volt leülni. Ez is a punkció műve. MAjd elmúlik.

NanakaKép 2 hét alatt sok érzés nincs. Majd jönnek ne félj. Drukkolok a holnapi teszthez. Ha meg barnázol, akkor te is pihenj!
Mennyi babót kaptál vissza? Mennyiből? Felébresztés után még továbbtenyésztették őket?

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Norka ! Ezúton gratulálok neked még egyszer és nagyonnagyon !!!! Puszi !

mniki
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?