Új privát üzeneted érkezett!

Kép Nagyfiú

Sikerült végre a képet feltölteni:)
kristin27
Székesfehérvár
 
 


kristin!

Jaj de édes!!! :lol: :lol:
Én is saját pénzből fizettem a jogsim, még 19 éves koromban. Háááááááááát nem most volt. :wink: Emlékszem akkoriban is 3-4 havi fizumból rakosgattam össze.


lilly!

Mi már évek óta nem ajándékozunk felnőtteknek. De ha belegondolok a gyerek is bőven sok.
Nálunk 4, húgoméknál 3, sógoroméknál 3.

A páromnak szoktam valami apróságot, csak a meglepi miatt, de tényleg nem drágát.

Na meg a szüleinknek, rendszerint színházjegyet. Szinte már várják, maguktól nem mennének el, de így ajándékba kapva élvezik. :lol:
Tavaly jól kitoltunk velük, egymás mellé vettük a négy jegyet. Volt ám csodálkozás, amikor a színházban összefutottak. :lol:

Tavaly Niki még olyan pici volt, nem is értette az egészet. Az egész család elhalmozta mindenféle drága játékkal, most kezd velük csak játszani.

Idén már vannak elvárások, Gina felsorolta a Barbikat, milyen színűt, pillangósat, meg a franc tudja miket, a drága gyurmát ami nem ragad, nem szárad, nem fog, tán még meggyúrja saját magát is. (persze okosodik a mesecsatornák játék reklámjaiból)

Niki a Miki egér plüssökért van oda, van egy agyongyötört miki egere, azzal eszik, alszik, játszik, éjjel is felsír és ordít, hogy egér egér egér. Akkor meg kell keresni, hogy hol van az ágyában és a kezébe adni.
Szóval ő kap egy újabb egeret, egy nagyobbat. :wink: Meg mesekönyvet, azokat imádja, persze kemény laposat, mert a rendest eltépi.

Melinda idén fényképezőt kért ráadásul rózsaszínűt. (egyemmeg a mimóza lelkét). Na meg szépítőszereket, ruhákat, stb..
Ráadásul dec. 2.-án van a névnapja, arra meg csizmát. Akkora a lába mint az enyém, már elhordta a jó kis csizmámat, ugyhogy most nekem sincs. :evil:
Amúgy is kezdem észrevenni, hogy nem találok egy-egy jobb felsőmet, elfogy a szemceruzám, a parfümjeimet már dugdosom, szóval elég kritikus a helyzet. :wink:

A fiammal vagyok bajban, ötletem sincs mit vegyek neki. Szinte mindene megvan, lehet, hogy pénzt kap, és azt vesz, amit szeretne. Már eléggé más az izlése, amit én választok, azt minden esetben ki kell cserélni, mert nem akarja hordani.

Na, most jó hosszú lettem, bocsika.... :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!


Csak egy kérdés, ki mennyi vitamint szed? Miből hány mg-ot?
A, B, C, D, E vitaminok és egyéb ásványi anyagokra gondolok mint kálcium, magnézuim, vas.... stb.
Köszi! :)

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers
csekom
Zsurk
 
 

 
 

Sziasztok!
Olyan régen nem jártam erre, néha benéztem olvasgatni, de írni nem nagyon volt időm. Remélem mindenkivel minden rendben.
Mi jól vagyunk, tegnap óta már a 3. trimesztert taposom:) Kisfiam nagyon mozgékony, ma valahogy egész nap járt keze-lába, reggel egész a bordámig felnyúlt, nem is gondoltam, hogy már ilyen magasan van a méhem.
Múlt héten megvolt a cukorterhelésem, bár az eredményt még nem tudom. Nemsokára pedig be kell jelentkeznem ultrahangra.
Én még dolgozom, a jövő hét végéig biztosan, bár most még úgy érzem bírnám karácsonyig. Igaz, ünnep előtt itthon is el tudnám ütni az időt:)

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni ha nem bánjátok.. :)
Én február 22-re vagyok kiírva.
35 múltam,és első baba lesz.
Egyenlőre minden oké vele,szépen növöget...26.hét elején volt,1kg
30dkg.és jó hosszú...:))de én 180cm magas vagyok.
a méhlepény fekvésével,és a rajta lévő elváltozásokkal lehet gond.
Én már 2 hete nem dolgozom,mert becsúszott napi 13óra meló is,és
a párom már kiakadt.
Az I.sz.szülök majd.Valakinek valami tapasztalat?esetleg méhlepény
probléma?
Köszi előre is a válaszokat!
Jó babavárást mindenkinek!

Tímea
timea35
Budaörs
 
 


Csekom!

Postosan nem tudom, hogy miből mennyitr szedek. Napi egy-egy pluszt iszok magnéziumból(+b6) és kálciumból is, kb 250mg van bennük asszem, de a magnézium vszínűleg kevés, mert éjszaka még be tud görcsölni a vádlim:(
2 naponta veszek be femibion 400-ból, meg néha egy c-vitamint(rágótabit)

Yusz!

Jó neked, hogy már nagyrészben legalább elméletben megvan, hogy kinek mit veszel karira, én most elég ötletszegénynek érzem magam.
Nem nagyon tudok koncentrálni a témára, egyre többször gondolok a szülésre és kezdek kicsit félni tőle....tudom, hogy még messze van...de az idióta álmok is rásegítenek...ma éjjel pl azt álmodtam, hogy összement a pocakom, és senki nem akarta elhinni, hogy már a 7 hónapban járunk...nagyon fura volt.

Szia Timi!

Üdv a csapatban. Neked is szép nagy babád lesz, ahogy elnézem az adatokat. Én is 180 cm vagyok, párom meg 196, szép hosszú babára számíthatunk mi is, és nálunk első babuci lesz.
A méhlepény problémával kapcsolatban nincs tapasztalatom.
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

csekom!

Én már nem szedem a magzatvédő vitamint, de a Juvitás magnéziumot igen, kétnaponta d vitamint és esténként Kalciumot,
Ennyi. A többit az ételekből és gyümölcsökből pótolom.
Vasat kellene, de azt a székrekedéses hülye hajlamom miatt inkább hanyagolom.

kristin!

Az álmokat ne is mondd!! Én mióta tudom, hogy megint terhes vagyok nincs olyan hét, hogy ne álmodnék valami ökörséget a szüléssel kapcsolatban.
Ahogy közeleg az időpont, egyre jobban félek. Családom nyugtatgat, hogy az ötödik miért félek, tudom mi lesz.
Na, pontosan azért. :evil:

Zsófi!

Van már vércukor eredmény?? Nekem is a héten kell visszamennem a nőgyógyihoz, viszem a véreredményt, kíváncsi vagyok hova fog most küldeni. De mintha uh csak a 30. hét után lenne.... Halvány emlékeim szerint.

Szia Timi!

Üdvözöllek én is. Tényleg szép nagy baba lesz, főleg, ha te sem vagy alacsony. :lol:
Nekem eddig a legnagyobb babám 59 cm volt, a legkisebb 51.
A négy éves lányom lesz jó nagy, most 5-6 éves korúnak felel meg a magassága.
Igaz a párom is elég magas. Én csak 165. :wink:

A méhlepény problémáról én sem sokat tudok, max a alul tapadt méhlepényről hallottam, amelyik a méhszáj környékén található.
Annál veszélyeztetett terhesként kezelik a mamát, mivel nagyon könnyen leválhat. Ha jól emlékszem ott szigorú ágynyugalom is kell.
De nálad nem erről lehet szó, mivel dolgozol. Sajna nem tudom, a dokid mit mondott??

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Lányok!

Megint felmerült bennem néhány kérdés:

1. Melyik pecsét alapján állapítják meg, hogy jogosult-e vki a szülési szabadságra megy a gyed, gyes stb-re?Az orvos pecsétje a nővédelmi központ vagy a védőnő 4 pecsétje kell hozzá?
Most néztem, hogy nekem a nővédelmiből összesen egy pecsét van a kiskönyvbe, a többi mind a dokié, meg a védőnő. Rákérdeztem a védőnőnél, természetesen nem tudott válaszolni:(tudtok ezzel kapcsolatosan vmit?

2. mennyit kell minimum fizetni a dokinak szülésnél? én ilyen terhesgondozás 100%-át olvastam, ami nálam 60eFt lenne, nem sok az egy kicsit? azt mikor szokás odaadni neki?(olvastam olyat, hogy a 6 hetes kontroll alkalmával)szülésznőnél ezzel mi a helyzet? mennyit kell neki adni?

Az az igazság, hogy nem vagyok én irigy, meg fontos a baba, de inkább költeném rá a pénzt, mint hogy ennyivel tömjem a doki + szülésznő zsebét.
Nem vagyok nagyon eleresztve anyagilag...szóval szeretném ezt is kultúráltan megúszni vhogy.
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Tímea, üdv! Én is feb 22-re vagyok kiírva, de én a II. számún szülök majd. Vicces lett volna összeakadni...

Csekom!
Én szedek napi 500mg C-vitamint, azt csak úgy megfázás ellen. Meg egy magnéziumot (1 tasak 365 mg elemi magnéziumot tartalmaz - 670 mg könnyű, bázisos magnézium-karbonát és 342 mg magnézium-oxid formájában). Ez nem tudom, mit jelent, de bemásoltam.
És még szedek 2 vastablettát, ezt a nődoki írta fel: egy tablettában van 114 mg (= 37 mg Fe) szárított vas-szulfát, és 0.8 mg folsav.
A terhesvitamint nagyjából én is elhagytam; néha, ha eszembe jut, beveszek egy felet, de ez kb. 1-2 alkalom egy héten.

Azt nem tudom, kálciumot kéne-e szedni. Elég sok sajtot eszem, meg kb. 2 dl tejet megiszom naponta. Aki szedi, annak javasolták, vagy csak úgy magától csinálja?

Az árak: én is azt hallottam, hogy a szülésre annyit szoktak adni, amennyi a terhesgondozásra elmegy a 40 hét alatt. Ez elég nagy összeg tud lenni, főleg magánpraxisnál, szóval én biztos nem adnék ennyit. A szülésznőre 30ezer körüli összeget hallottam. De szerintem ha normális a doki és a szülésznő, akkor elfogadja, amennyit adsz, megköszöni, és kész.

A pecsétekkel kapcsolatban én eddig úgy tudtam, hogy tök mindegy, kitől van a pecsét, csak legyen belőle 4 db a kiskönyvben. De majd megkérdezem a védőnőtől a következő alkalommal, az enyém elég felkészült ilyen dolgokból.

Amúgy mi ez a nővédelmi központ? Sosem hallottam erről, nem is voltam benne. Kellett volna? :shock:

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


Sziasztok!

Yusz!
Még nem tudom az eredményt, kedden voltam vérvételen, akkor azt mondták 1 hét múlva lesz kész az ellenanyagvizsgálat miatt, a cukor már másnap kész lett, csak nem akarok kétszer bemászni, ugyan nincs messze, de nem esik útba suliba, munkába. Szerdán délután megyek dokihoz, aznap délelőtt gondoltam elmenni érte. (legalább nem lesz időm nagyon agyalni rajta, hogy az eredmény vajon jó vagy nem - mondjuk a cukor értékekkel tisztában vagyok, a férjem cukros ugyanis)

Timi üdv köztünk! Nem tudom milyen méhlepény problémára gondolsz, anyukámnak voltak vele gondjai, ezért én kicsinek születtem (44 centi és 2050 gr, 38. héten) A babád jelenlegi méretei nem mutatnak arra, hogy nálad ilyen jellegű gondok lennének.

Kristin én úgy tudom, hogy a kiskönyv maga senkit sem érdekel, hanem majd a dokik kiállít egy igazolást, hogy a terhesség alatt 4szer részt vettél gondozáson, és ezt kell csatolni majd a kérvényekhez.
A pénzre szerintem diszkréten kérdezz rá a dokidnál.
Ez most már nálam is nagyon esedékes lesz, mert eddig mindig elfelejtettem.

Akik külföldön élnek: ti hol fogtok szülni? Hazajöttök Magyarországra? Vagy maradtok "odakint"? Azért kérdem mert én is nagyon hasonló cipőben járok, és félek ezért nem lesznek rendesen papírjai a gyereknek. Én külföldi vagyok, és mostmár nem az számít, hogy hol születik a gyerek, hanem amilyen állampolgár az anyja azt kapja a gyerek is. Nem tudom, hogy mi lenne a jobb, ha itt rögtön kérvényeznénk neki a magyar állampolgárságot, vagy ha odaát elismertetnénk az anyakönyvi kivonatát és onnan kapna papírokat (sajnos tudom milyen gyorsan megy az ilyen ügyintézés, fél évembe tellett mire új személyit kaptam, miután férjhez mentem)

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
 


Lilly!
Én szedek kalciumot, bár néhány napja elfogyott, és még nem vettünk újat,szóval mostanában kihagyom. Én akkor kezdtem el, amikor még 2 magnézium után is görcsölt a vádlim éjjel, és olvastam, hogy kalciumhiány ugyanúgy okozhat vádligörcsöt.
Egyébként én a Béres féle vitaminokat szedem, lehet kapni leveles kiszerelésben is, akkor 1 levélen 10 szem van, de sok helyen van úgy, hogy 3x30 szem együtt, azt nagyon megéri.
Vasat is kell szednem, bár elárulom, elég ritkán veszem be, mivel nagyon kacifántos az adagolása, más gyógyszerekkel nem lehet együtt bevenni, bizonyos ételekkel, italokkal sem, illetve idő kell, hogy elteljen köztük, nekem meg sem időm, sem lehetőségem egész nap azt figyelgetni. Ezért nem is csoda, hogy még mindig az augusztusi adagomat szedem :oops: Mellesleg anyu szerint sose volt még olyan jó a vérképem, mint amire felírták, ezért nem is aggódom különösebben.
Kismamavitamint régóta nem szedek, szerintem olyan 15-16 hét óta, bár a múlt héten az is ittam, mert volt még egy üveggel a hűtőben, és a férjem megfenyegetett, hogy ha nem iszom meg kidobja, mert csak a helyet foglalja. :lol:

Karácsony:
Nálunk nem lesz nagy ajándékozás, mivel most vettünk babakocsit, lakásfelújítunk, és egy új "fritőzt" szeretnénk venni (amihez elég 1 kanál olaj). Ezért valami olcsóságokat veszünk. Anyunak vettem egy mesekönyvet, a kedvenc meséje, legyen miből felolvasni majd az unokának :) Férjemnek szeretném kiíratni dvd-re a kedvenc színésze összes filmjét. Rokon kisgyerekeknek Bogyót és Babócát szeretnék, láttam plüssfigurákban, most ez a mese a sláger náluk :) Hugom, apukám, sógorom kérdéses. A hugomtól mellszívót kértem, mert ez nem a gyereké lesz, de most erre lesz szükségünk (remélem) Anyutól hálóinget kapok a kórházba (ezt mondta legalábbis) meg párom kap tölük egy babaápolásos könyvet, amit kifejezetten apukáknak írtak.

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Én is csatlakoznék, ha nem gond és még bevesztek a csapatba :)

Mi is februárra várjuk 3. kisfiúnkat, már van kettő háromévesem :)

Timi, mi konkrétan a probléma? Nekeml most lepényi cisztám van, de problémát szinte soha nem okoz, esetleg szülésnél a leválás során, de szinte tuti császáros leszek, így ez sem gond.

Én nem szedek, csak néha mg citrátot(500m g mg van benne) néha c-vitamin és halolaj kapszulát.

Orvos, nálunk van aki megmondja, hogy mennyit kér. Az enyém nem mondta meg, nem adtunk sokat, de nem elégedetlenkedett. Most még nem döntöttük el, hogy mennyi legyen. A magánrendelésen otthagyok én elég sokat, sztem a végén így nem lesz most sem olyan nagy összeg.

Nálunk azt mondták, hogy a terhesgondozó pecsétjei számítanak, de sztem azért ha látszik, hogy rendszeresen járt valaki orvoshoz, terhesgondozóba, védőnőhöz, nem fogják külön nézni a pecsétek számát, adnak a zárójelentéssel igazolást a terhesgondozáson való részvételről.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára verzso 2011.11.22 08:38-kor.

verzso
 
 


Sziasztok!

De jó kicsit felpörgött a fórum!! :)

kristin!

Az ellátások igényléséhez kell a kórházi záró és a nőgyógyász fog kiadni egy igazolást, hogy min. 4 x megjelentél nála.

Én nem fizetek a dokinak, nem magánba járok. A szülésznőnek fogok adni 30 ezret, most harmadjára szülök nála, eddig bevált.

lilly!

Én a kalciumot elsősorban magam miatt szedem, az első két terhességem alatt nagyon romlottak a fogaim. A harmadik babánál kezdem el és (kopp-kopp) azóta nem lett egy rossz fogam sem.
Na meg a babának sem árt, bár ő úgyis elszedi ami neki kell! :lol:

Zsófi!

Persze megértem, hogy nem akarsz kétszer menni. :wink:
De bizti nem lesz semmi gond, nem kell izgulni.

A bogyó meg babóca nálunk is sláger! Meg a méhecskék. :shock:

Végre kitaláltam mit vegyek a fiamnak. Kap egy új mp4 lejátszót, mert a régi már döglődik.
Igaz utálom, hogy folyton be van dugva a füle, ha hozzá beszélünk sokszor még a fáradtságot sem veszi, hogy kivegye. :evil:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz, az nálunk is sláger, meg a Némo, meg Diégo, meg Dóra stb. :D

Nálunk karácsonyra csak a gyerekek kapnak, nagy a család, és szinte mindenkinek van valamije akörül egyébként is. Éva, Miklós, Jánosok, szülinap, így a felnőttek is szinte mind kap valamit :)

Nekem ma volt a terheléses cukorvizsgálat, nálunk nagyon egyszerű, rendes reggeli után 1 órával kell levetetni a vért és ennyi. Holnapra nekem is megvan, de az ellenanyag csak csütörtökre, így én is csak akkor megyek érte egyben.
Remélem nem lesz gond, fiúknál sem volt, de az már régen volt :)

Yusz, nálatok várják a kicsik, nagyok a kistesót?

verzso
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a reagálásokat :)

kristin27!

Nálatok mekkora a baba már?Ha te is ilyen magas vagy,akkor legalább megtudom kérdezni,hogy neked sincs olyan nagy hasad?
Te mennyit híztál eddig?Én picivel többet mint 6kg.de ez mind a hasam,és a mellem :D Most szólt rám a doki,hogy figyeljek a súlyomra oda! :( Nem eszem többet,mint terhesség előtt.csak inkább figyelek,hogy mit is eszek.idáig nagyon könnyen viseltem,minden macera nélkül.(előtte 63-65kg voltam)

lilly !

Tök jó,hogy te is akkora vagy kiírva!De te legalább a II.sz. szülsz majd.arról legalább több jó hír terjed.
timea35
Budaörs
 
 


Lányok!

Köszi az infót erről a pecsétes mizériáról.Remélem, hogy minden rendben lesz ezzel kapcsolatosan.

Lilly!

Szfváron a nővédelmi központba rángatnak be a kötelező ultrahangokra a terhesség alatt, nem a kórházban csinálják meg ezeket. Sokat nem nyerünk vele, mert így összegyűlik a 30-40-en kismama, mindenkinek várni kell óriás pocakkal is 2-3 órát, a kórházban meg soron kívül ellátnának, és hát az egy kismamára jutó idő sem lett több a spec.intézménytől.Szóval egy kellemetlen macera az egész, a kórházban kedvesebbek az emberrel, mert ott azért mosolyt csal az arcukra a nem mindennapos pocak, de itt...hagyjuk is...mindig csak kiakadok.

Nekem a kálcium+magnézium kombót a nődokim mondta, hogy iktassam be a lábgörcsre és hát a fogaimnak sem árt, mert eléggé gyöszik:(

Ez a cukorvizsgálat is érdekes egyébként...nálunk a védőnő 2 dl tej+ zsömi után megböki az ujjam (azzal a házilag is használható cukormérő csodával), aztán ha jó az érték akkor ennyi. + kétszer volt éhgyomri vérvizsgálaton, ahol az éhgyomri cukrot nézték, ott oké volt minden, aztán ennyi.
Nem akarok túl butának tűnni, de van különbség az ujjbegyből vett vér és a vénás vér között cukorvizsgálat szempontjából?
Csak mert nekem vénás vért még nem vettek tejci megy zsömi után.

Verzsó!

Üdv közöttünk, talán egy kicsit felpörög most az élet:)
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Kristin, a vénás pontosabb értéket ad, de az ujjbegyes is ad azért információt, ha gond van, úgyis látszódik, ha meg minden rendben akkor felesleges is sztem a vénás.
Sztem a cukros lögyi meg akkora terhelést jelent, hogy nem is értem kismamákat miért így mérik, pláne sok helyen előtte nem is néznek éhgyomrit, hogy egyátalán lehet-e terhelni.

Néha beleolvastam már a topikba, de valahogy mindig elmaradt, hogy jelentkezzem, de most talán a rossz idő eljöttével több időm is lesz írni :)

verzso
 
 


Timi!

Nemrég voltunk 4D uh-n ott azt mondták, hogy egy héttel idősebb már a picink, azaz most már 29.hetet betöltöttük. Múlt héten 1111g volt a kisfiúcska, és az adatai alapján febr. 5én várható az érkezése.
Hogy mekkora a pocakom, hát én már megszoktam a látványát, így nem tűnik nagynak, de elég nagy lehet, mert mostmár sokan kérdezik, hogy mikor fogok szülni:D

Én azért többet híztam nálad sajna, most 9 kg-nál járok, kb két hónapja piszkálnak a kilókkal, már ettől van rémálmom...tudom, hogy lehetne kevesebb, de már lényegesen kevesebbet eszem, mint a terhesség előtt, szóval nem értem miért hízom ennyire. A pajzsmirigyemmel van gond, lehet, hogy bekavar egy kicsit, no meg a mozgás hiánya. Teljesen letiltottak mindenről, csak sétálni lehet, az meg nem ér semmit.
A dokim is azt mondja, hogy nem tudja hol van rajtam a plusz kg, mert nem látszik, én pocakon és mellen érzem a változást, máshol nagyon nem.
A mamám múltkor említette, hogy állítólag a mi családunkban mindig sok volt a magzatvíz terhesség alatt a nőciknél, hát nem tudom, lehet hogy ezt is örököltem, végülis annak is van súlya:)
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Kristin, Timi Én már 11-12 kg híztam :D
Nem tudom mi lesz a vége, remélem azért 20 fölé nem megyek :)

verzso
 
 


Üdv verzso!

Ezek szerint ikreid vannak?? Az nagyon klassz lehet, bár egyben nehéz is, főleg a kezdetekre gondolok.
Nálatok meg férfi uralom lesz. :lol:

A legkisebbem nem tudja, fel sem fogja. Gina lányom talán, néha megemlíti, hogy "anyának azért nagy a hasa, mert lenyelte a testvéremet akit úgy hívnak hogy Noémi"!
Ezen jót szoktak derülni az óvónők is. :lol:

De szerintem ha megszületik akkor előjön a féltékenység.

Arra emlékszem, 2 éves volt, amikor Niki született, akkor még nem foglalkozott vele, de ahogy nagyobb lett, egyre inkább érdeklődött iránta. Még járni is segített neki, fogta a kezét. wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz, most inkább nehezebb, mint az elején volt. :D
Most a két dacos, néha hisztis, akaratos egykorú kisfiú sok fejfájást okoz :)))

Nálunk fiúk nagyon várják, puszilgatják a pocakom, tervezik, hogy mit csinálnak majd Bálinttal. Bízom benne, hogy ez a lelkesedés megmarad majd, ha már megszületik utána is. Bár azt azért észrevettm, hogy sokkal anyásabbak lettek mióta a pocakban van kistesó.

Azért nem lesz ám könnyű helyzeted 2 kicsivel és 1 picivel, a nagyok meg kamaszok, hűha :)))))

verzso
 
 


verzso!

Igen, ez néha nekem is eszembe jut... :roll:
De optimista vagyok, úgy állok hozzá, hogy majd csak megoldom valahogy... :wink:

Gina oviban lesz, a nagyok suliban, igaz ez a év nagyon húzós, a fiam idén érettségizik, a lányom 8.-os felvételizik, pont akkortájt, ahogy szülök, aztán a két ballagás májusban.
ÁÁÁÁ bele sem gondolok.

Azt már meg sem említem, hogy ősszel belefogtunk az építkezésbe, és márc környékén jó lenne folytatni, ha eladjuk addig a lakást.

De viharos életem folyamán megtanultam, hogy egyszerre csak egy problémával foglalkozzam, különben szétcsúszok. :roll:

Úgyhogy most a karácsonyt éljük túl (főképpen anyagilag) aztán jöhet a többi probléma. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok csajok!

Ha ma délelőtt válaszoltam mindenkinek,de csak ebből egyet látok
megjelenve,akkor a többi eltűnt?
timea35
Budaörs
 
 


yusz!

Gratulálok a sok lurkóhoz!Van gyakorlatod rendesen a dolgokban!
Kérdezted mivel foglalkozom.kereskedelemben vagyok,és részlegvezetőként tevékenykedtem.felügyeltem a kis csapatom,könyveltem,és még ezerféle dolgot csináltam :)
Viszont egy héten többször is volt,hogy 5.50-kor keltem,és 20.45 után léptem be az ajtón.Na ezen már kiakadt a párom :(

A méhlepény problémám abból áll,hogy már a 18.héten a 4d-n a genetikus szólt,hogy a méhlepény egy csomóban van,és ami jól van az a mellső falon(hasfalon)és mélyen.no meg van rajta elváltozás.
de ahogyan nő a baba,ez változhat.Nos a 26.héten a méhlepény
változatlanul ott van,és meg sem mozdult,a cysztikus elváltozások pedig többen lettek.én is jól láttam.Esély van rá,hogy
hamarabb leválik,és bonyolítja a császárt.Átbeszéltük a dokimmal.
Elfogyott a hely,nem tudok többet írni...folyt.köv.
timea35
Budaörs
 
 


Folyt.köv.

Karácsony:Az biztos,hogy akkor is egy vagyon,ha csak mindenki egy kis apróságot kap.viszont ajándék nélkül nincs karácsony.nekünk is
egy vagyon a kis jövevényre a felkészülés :) de van két nevelt gyerekem,akik velem maradtak az apjukkal történő válásom után.
ott pedig lennének igények :) de már nagyok,hogy megértsék a dolgokat :)
timea35
Budaörs
 
 


kristin27!

Nálunk is nagyobb a baba a kezdetektől fogva egy jó héttel,a biometriai adatok alapján :)
Szeretnénk mi is mostanában 4d-re menni,mert eddig olyan rosszul feküdt,hogy nem lehetett mozizni.Most elvileg már nem faros,és nem
haránt,hanem fejvégű a fekvése.Jó lesz megint látni,mert eddig csak fizetős 4d-n mondtak róla hosszasan adatokat.A korom miatt annyit
csesztettek,hogy legyen magzatvízvizsgálat,de nem egyeztem bele.
Voltam Integrált-teszten,4d genetikai vizsgálaton,meg mindenen csak,hogy azt elkerüljem.mindenhol jó lett az eredményem,de akkor is erőltette a nőgyógyász.de a genetikus nem.tök jó,hogy mennyire nem egyeznek.
Nekem azt mondják,hogy nincs nagy pocim.olyankor szoktam mondani,hogy mekkora a kicsi benne :) szerintem a hízás miatt nem kell aggódnunk,majd lemegy utána.én is úgy érzem a ruháimból,hogy csak a pocimra híztam.na meg ha nem is mozoghatunk úgy...
Ezt a naptáros dolgot alulra honnan lehet letölteni?
timea35
Budaörs
 
 


Jó reggelt!!

Bár az enyém most nem a legtutibb, nagyon fáj a derekam, tegnap a pocakom is nagyon nehéz volt este, egyre nyomorékabbul érzem magam, pici dolgok is olyan nehezemre esnek mostanában :))

Yusz, szuper hozzáállás!!! :D

Mi jövő kedden megyünk 4D-re, most elsőnek. Azt mondják, hogy kb ennyi hetesen már szép kerek a baba, de még egyben látszódik :) Nagyon várom már, fiúknál is nagy élmény volt :)

Timi, én decemberben töltöm a 34-et, szóval én sem vagyok már az a fiatal fruska, sztem ha minden rendben van UH-on és a teszteken , tényleg felesleges szúrni.

Vonalzót sok helyen készíthetsz, pl
http://lilypie.com
www.tickerfactory.com (Lent kattints a 'Pregnancy' (Terhesség) vagy a 'Baby and Child Age' (Baba és gyermek) linkre!)
www.babafalva.hu
www.nagyonbaba.hu/
http://daisypath.com
http://ticker.7910.org
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára verzso 2011.11.23 10:01-kor.

verzso
 
 


verzso!

De neked gondolom nem is erőltették ezt a vizsgálatot?
Én már nagyon untam.
Sohasem gondoltam volna,hogy orvost választani lesz a legnehezebb.pedig nem volt olyan gondolatom,hogy nem akarok érte fizetni.nálunk itt az unokatesom vezeti az egészségházat,és nőgyógyász is.szülést már nem vezet le.vele voltam a 20.hétig,utána szerzett nekem dokit.fizettem egy alkalomra 15e és akkora csalódás volt,hogy visszamentem az unokatesomhoz.ő küldött a mostani dokimhoz.na de mire mindenki újra vizsgáltatott mindent,már nagyon untam.ez a doki jó,és alapos.de elküldött genetikushoz. :( persze az is velem értett egyet.
de a cysztikus elváltozások miatt,kértek megint toxoplazma vizsgálatot,de 1hónap várakozás után elkeverték.most megint levették,és jön megint 2hét várakozás.
Megyünk mi is a 29.héten 4d-re. :) Tegnap nekem is szar volt :(
timea35
Budaörs
 
 


Fájt a hasam,és semmi sem volt jó.éhes is alig voltam.úgy éreztem szétdurranok :(

Remélem ma jobb lesz :D

Köszönöm a vonalzóra vonatkozó tippeket!
timea35
Budaörs
 
 


Timi, nálam nem is jött szóba. Itt Kecskeméten 12. héten van genetikai vérvétel is, ha azért ott bármi felmerült volna, akkor biztosan tovább kellett volna menni.
Hű, nem semmi amit a doki kért. Itt 8 e Ft a terhesgondozás magénrendelésen. (ez is nagyon sok, ha a végét nézzük, havonta kell menni) Ebben vizsgálat, receptkiírás va ha kell+ UH.

Akkor biztosan valmi front érkezik :(

Nincs mit, szép lett a vonalzód :)

Ti merre laktok?

verzso
 
 


A mostani dokim nem mondta meg mennyit kér a szülésért,de 7e adok most neki alkalmanként.Ő mondta,hogy nem is sztk és nem is magán a rendelése,az I.sz.Klinikán.Egy vizsgálatnál mire mindenhol végzek 3-4 óra. :( De legalább alapos.ezért nem váltottam megint.
A kórházban lévő pár napot meg kibírom majd.A szt.Imrében szerettem volna szülni.Az előző doki ott lett volna.Mindegy.
Milyen fura,hogy ahány város annyi szokás....én a Magzatdiagnosztikai intézetben voltam.
Budaörsi vagyok egyébként.Csak az AFP-ben pedig nem bíztam volna.
Itt nálunk megcsinálnának minden vizsgálatot,de a doki ragaszkodik a kórházéhoz.Most majd karácsony előtt kell csak mennem a 30.héten hozzá.A 29.héten gondoltam egy 4d-re,10e forint de genetikai vizsgálat is egyben,kb 50 perc.Pesten van,és a 18.héten is ott voltunk.(Cleopatra Medical Center)nagyon alapos volt a hölgy.
Ma is nehéznek érzem a hasam :(
Te jól vagy?
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Ma elhoztam a leleteimet, az éhomi vércukrom 4,8 a 120 perces pedig 4,6. Ez nekem nagyon fura :roll:
Jól le leszek szúrva szerintem, mert a hemoglobin szintem meg a vörösvértest számom is rosszabbodott (kicsivel, de a határérték alatt van)

Az este nagyon szenvedtem, nem tudtam aludni, mert megint a torkomban éreztem a gyomromat :( Már ülve is próbáltam aludni, de úgy sem lett jobb. Végül kénytelen voltam enni pár falatot, az szerencsére segített.
Viszont drága kisfiam terrorban tartott, egész éjjel mocorgott, többször fel is ébredtem miatta. Persze most meg pótolja az alvást, gondolom, mert ma még meg sem mozdult...na ahogy ezt leírtam jól megtaposott :lol:

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
 


Timi!

nem semmi milyen áron végeznek dokik terhesgondozást?!!!gondolom a 15e képest semmi extra szolgáltatás nem kaptál:)
Lehet, hogy az időjárás miatt vagytok ti is kicsit nyúzottabbak, meg pocakfájósak...

én is kűzdök kicsit az alvással...olyan idióta álmaim vannak...pfhuu...teljesen kicsinálnak:) úgyhogy ma alig látok ki a fejemből...már nem tudom, hogy hogyan tartsam ébren magam...elég kellemetlen lenne, ha elaludnék meló közben:DDD

Zsófi!

ez csak cifrább lesz szerintem, esténként nálunk is olyan boxmeccs van, h alig tudok elaludni, de mostanában nálunk a nagyfiú napközben is püföl rendesen:)

Arról tudtok vmi, hogy amikor hetente be kell járni NST-re azért kell-e majd fizetni? Elég húzos lenne...
kristin27
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Zsófi!
Nekem is alacsonyabb érték jött ki a kajálás után, mint éhgyomira. :wink:

Sajnos a torkomban érzem gyomromat dolog egyre inkább jelentkezik és megmarad. A babának kell a hely, és ezt csak felfelé tolással éri el.

Timi!
Én is a Cleopátrában voltam, tényleg nagyon alaposak.

Verzso!
Én lassan 20 éve küzdök a derékfájással, még a fiammal való terhességem alatt alakult ki és azóta frontérzékeny, no meg a terhességek alatt nagyon tudok tőle szenvedni.
Volt olyan, hogy felülni sem tudtam..

A másik kellemes tünetem a csontrecsegés. Ha éjjel ki akarok menni wc-re nem tudok lopakodni, mert minden lépésnél reccsennek a csontjaim. :lol:
A családom már röhög rajtam, bár én kevésbé viccesen élem meg.

A babamozgások tényleg fokozódnak és egyre cifrábbak lesznek.
Csak gondoljatok arra, amikor már nem lesz helye és kitölti az egész méhet, akkor egy-egy mozdulat mit fog okozni! :D

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


kristin27!

Te mit dolgozol?Már nem lehet olyan könnyű...
Az első alkalom volt 15e,és megkérdezte,hogy ott legyen-e a szülésnél?Meg egy rakás ilyen baromságot hordott össze,na vissza sem mentem. :(

yusz!

Örülök,hogy nem csak én láttam így a Cleopátrát...a méhlepényre is ott hívták fel a figyelmem,mert sztk rendelések szerint rendben van minden,persze tart 5 percet,és hozzád sem szólnak. :(
Ha akarsz valamit,tényleg fizetned kell érte.ez olyan szomorú.viszont mivel első baba,annál sokkal jobban izgulunk,hogy ne tegyük meg.

Igen lehet,hogy tényleg front van :(
timea35
Budaörs
 
 


Timi!

Recepciós vagyok egy autóipari cégnél, fizikailag nem megterhelő, mert általában ülve kell dolgoznom, de azért a nap végére kinyúlok:D
Még 3 hetet dolgozom, de érzem, hogy egyre kevesebb az energiám:(
A főzés is eléggé kimerít már, nem tudok sokat ácsorogni a konyhában...lesz ez még rosszabb is:)

Nagyon gusztustalan ez a rendszer, hogy minden a pénzről szól, aztán csodálkoznak, hogy sokan nem vállalnak gyereket. Még meg sem születik és már egy csomó kiadás van, utána meg aztán pláne.
Az sztk-s vizsgálatok meg szörnyűek, futószalagon látják el az embert, s egy kedves szavuk sincs, ha nem vmilyen ismerőshöz jársz.
Én is tapasztalatlan vagyok ebben a témában, és azt szeretném, hogy a babucinak minden jó legyen, vszínű ezt használja ki ez a csodás eü.
kristin27
Székesfehérvár
 
 


kristin27!

Én még ezt a hónapot végig szerettem volna dolgozni.De mivel én nem túl sokat tudtam ülni,és sok emberrel érintkeztem minden nap,no meg tök jó huzat is volt,már csak küzdöttem itthon a párommal ezen. :( Már volt egy vetélésem,és az arcomat is műtötték a huzat miatt.)
Itthon szinte minden nap főzök,mert a nevelt fiam 22éves,de mint egy 15éves,tehát főzni sem tud :) A nevelt lányom 23éves,de ez a generáció valahogy nem akar felnőni,meg este jár haza a melóból.
Meg van egy Westie kutyusunk,ő vele sétálok.A hatodikra gyalog jövök,meg próbálok tornázni.Szóval nem nagyon fekszem :)

Az orvosokat meg inkább felejtsük el...sztk alapon nehezen megy minden.Lehet,hogy így sem járok jobban,hogy fizetek a végén...de egyenlőre megnyugtat ahogyan 50 percet vizsgál,és figyel rám.ez megéri az alkalmankénti 7000ft-ot. :)
timea35
Budaörs
 
 


Timi!

Nekünk is westink van! :lol:
9 éves az öreglány.

Engem is úgy irigyelnek a környezetemben, hogy van két nagy gyerekem biztos mennyit segítenek! Na persze.
Ha kiüvöltözöm a lelkem, akkor nagy nehezen megteszik, pl elmosogatnak maguk után, vagy segítenek porszívózni.
Valahogy a porszívózástól minden alkalommal megfájdul a hasam, ezért már nem merem.

De tényleg igaz a közmondás, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. :evil:

Én meg a rendőrségen dolgozom, rengeteget ügyfeleztem, hülyébbnél hülyébb emberekkel kellett naponta foglalkozni.
Ginával 7 hónapos terhességig dolgoztam, aztán a dokim letiltott.
Nem is hiába, szegény 36. hétre született és kora baba lett.
Nikivel már itthon voltam végig, mivel gyed-en voltam és nem is lett semmi gond, 41. héten szültem.

Nekem eddig jó tapasztalatom van az sztk-s dokikkal. Igaz, a főorvoshoz járok, mindig figyelmes, végig hallgat, utána jár dolgoknak, pedig nem adtam neki semmit.
Szülhetnék nála is, de én már valahogy megszoktam a szülésznőt, nekem ne ténferegjen ott férfi, ha nem muszáj. Persze ha gond van, akkor igen, de remélem ötödszörre is jól sikerül minden. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


yusz!


Nekünk 5éves és fiú,Bosco!
Nevelési célzattal vettem,de egy igazi családtag lett :)

Segítenek...mert hazudnék ha azt mondanám,hogy nem.
Nagyon szigorúan neveltem őket.Én voltam a gonosz mostoha,de lassan megértették miért... :) Én meg örülök,hogy nem cigiznek,nem isznak,nem maradnak ki...
Nálunk a fiúknak is takarítani kell!!!Gyerekként el kellett mosogatniuk maguk után,és ez most is alap!
Én még tudok porszívóni,felmosni..a kutya miatt is,ezt minden nap megteszem.kicsit rendmániás vagyok lehet,de ez lenne az otthonunk vagy mi :) Erre nevelem őket is!

Most meddig akarsz még dolgozni?Mert ha jól értem dolgozol még.Megkérdezhetem,hogy hány éves vagy?

Én is tudtam volna sztk alapon járni az unokatesomhoz végig,de ő mondta,hogy kell egy orvos!Szerencsés vagy,hogy neked sikerült sztk.Hogyan bírod ennyi gyerekkel? :)
timea35
Budaörs
 
 


Timi!

Én most nem dolgozom, a legkisebbel vagyok otthon gyed-en.

Idén töltöttem a 40-et. :cry:

Szerencsére az én nagy gyerekeim sem cigiznek és isznak, mondjuk ezt tőlünk sem látták, így talán kicsit előnyben vannak a dohányzó szülőkkel szemben.

Nem mondhatom, hogy könnyű egy nagy családot összetartani, sokszor vannak konfliktusok, súrlódások, sőt nagyobb veszekedések is.
De ez ezzel jár. Igaziból a két kicsi annyira leszívja az erőmet, hogy sokszor rájuk már kevesebb energia jut, így kicsit szabadabbak.

A férjem rengeteget segít, ebben szerencsém van. Na, meg néha a nagyszülők elviszik egy-egy napra az apróságokat és akkor kicsit fellélegzek.

A takarítás nálunk is mindennapos, folyton kell valamit csinálni. Alig fejezek be egy dolgot, már látom a következőt....észbontó.
Ami a legszebb az egészben nincs látszatja. Alig mosok fel, már valaki kiöntötte a szörpöt, alig porszívóztam már ott a morzsa, szóval ennyi embernél már szélmalom harc a rend. :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz!

Ez a takarítás+ háztartásvezetés a legkeményebb:D mi még csak 2-en vagyunk, de 2 nap után már káosz van.
Páromnak nem kellett anno otthon csinálni a semmit, anyukája takarított mosott rá, sőt amikor takarítás volt apukájával elmentek kirándulni, s mikor hazaértek csillogot-villogott minden. Nem kevés erőfeszítésembe került, hogy legalább heti egyszer segítsen be a takarításba.

Állandóan próbálom magam utólérni, de nem egyszerű.
Otthon sem volt egyszerű, mi is 4-en vagyunk tesók, hat ember sem tud rendet tartani maga körül, de azért igyekeztünk segíteni kicsit.

Timi!

A nevelt gyerekeid egyszer még hálásak lesznek neked, még ha úgy is tűnik nekik most, hogy szigorú vagy. Ha egyszer kirepülnek, akkor könnyebben ellavíroznak majd az otthoni teendők között, leendő párjuk pedig biztosan örül majd a "háziasított" élettársnak, hogy nem kell annyi energiát befektetni az elkényeztetett "nagy gyerek" megnevelésébe.
kristin27
Székesfehérvár
 
 


yusz! kristin27!

Bocs a hülye kérdésért... :wink: persze,hogy otthon vagy a kicsivel!
A kép alapján egy kicsit sem tűnsz 40 évesnek! :wink:

Szép is a nagy család,zajlik az élet... :)
Én több mint 11éve nevelem őket,és akartam már sajátot,de a biztonságot is szerettem volna hozzá.mire meglett elváltunk,a lurkók maradtak.A mostani párom 7 évvel fiatalabb nálam,ezért ha nem lenne sokkal komolyabb mint a kora,akkor szinte egy korosztály a kölkökkel :D De nincs gond,mert apaként ossza őket,ők meg hallgatják!!!

Én most még rendet tudok tartani,majd ha a kicsi már pakolgat :)
Az én párom is ki lett otthon szolgálva,de volt ,hogy önállóan élt Spanyolba kint.De hamar megszokta a házirendet,meg engem is :D
Most meg pláne kímélni akar.De cukrász lévén,azért elfárad ő is.
Nagyon várja már a picit :)
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

De irigyellek benneteket, hogy van lelkierőtök házimunkázni! Én ilyen téren rettentő lusta vagyok. Vagyis mikor idejöttem, akkor már volt egy kialakult helyzet, két lusta férfi, meg a lakásuk, én meg "beolvadtam". Talán most változni fog a helyzet, mert lakásfelújítunk, és a szép újat én is nagyobb kedvvel tartom rendben :D
Főzni szeretek, meg szoktam is, de csak ilyen gyorsan összedobhatós kajákat, mert eléggé össze-vissza dolgozom. Hamarosan ez is változik, mert már itthon leszek. :) Már tervezgetem, hogy miket fogok főzni.

Yusz! Anyu régebben szülésznőként dolgozott, és szokta mondani, hogy a porszívózás nem tesz jót! Bízzad csak a gyerekekre!

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
 


bzs88!

Ne ijesztgess,miért nem tesz jót a porszívózás?(minden nap csinálom)

Lakásfelújítás után mindig úgy érzi az ember,hogy sohasem lesz vége..de ha egyszer igen,akkor nagyon fog vigyázni mindenre :)

Nekünk panelprogram,majd a kicsi miatt szobacserék,meg átalakítás :)

Na nem mintha nem szeretnék változtatni elég sűrűn a dolgokon!
Nagyon szerettem ezt a lakást is amiben élünk átváltoztatni!Olyan jó amikor megvalósíthatod az elképzelésed..amikor minden helységnek más a színe,de mégis meg van az összhang!
Na de a vége a legjobb! :)

Ahogyan nő a pocink,biztosan a lelkesedésünk is a takarítás után,szépen lecsökken! :D
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Timi, neked sincs könnyű életed, ahogy így leírtad. De szép, hogy magadra vállaltad a nevelt gyerekeidet!

Én sem vagyok az a takarításmániás, és tény, hogy a porszívózástól mindig megfájdul a derekam, meg a hasam is be szokott keményedni. De ha a férjemre várnék, akkor megennének minket a porcicák... Még szerencse, hogy pici a lakásunk, csak 2 szoba van, így azért hamar végzek vele, és heti egyszer be tudom iktatni. De ha megszületik a baba, kénytelen leszek rendesebben takarítani, főleg, ha beindul a kúszás-mászás. Sajnos kb. kétnaponta olyan por van már, mintha hetek óta nem lett volna takarítás. :x

Zsófi, te is abbahagyod lassan a munkát? Csak én fogok még januárban is dolgozni? :?
Ti amúgy hogy csináljátok technikailag? Már előbb kikéritek a tgyást, vagy táppénzre mentek?

Lilypie Second Birthday tickers
lilly
 
 


lilly!

Hááát ami igaz az igaz,nem teljesen így képzeltem a dolgokat,de nem nagyon kérdeztek meg mit szeretnék(volt férj),és 11 év kamasz nevelés,pedig nem tűnik csak úgy el nyomtalanul....

Én most táppénzen vagyok,és csak a baba születése után szeretném igénybe venni a tgyást.A környezetemben is ezt ajánlották akik szültek már.

Mivel foglalkozol,hogy még nyomod januárban is?
Dolgoztam volna még én is,kicsit hiányoznak a csajok nekem.Elvileg én is nekik,azt mondják nem voltam rossz főnök :lol:
Most megyek vasárnap,céges karácsonyi vacsira :D
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Timi!

Köszi a dicséretet! Mondjuk nem is érzem magam 40-nek, csak az a fránya anyakönyvi kivonat akadékoskodik. :lol:

Akkor nem csak a kutyusban hasonlítunk, az én párom meg 8 évvel fiatalabb, de sokszor érettebb mint én. :wink:

Mi is panelban lakunk, de ősszel elkezdtük az építkezést, tavasszal szeretnénk folytatni. Én is imádom a lakásvariálást, szóval ha kész a ház legalább kiélhetem a szenvedélyem.

A porszívózással az a gond, hogy a húzó-toló mozdulat a méhre is hat, illetve egy rossz mozdulattal esetleg a méhlepény sérülhet, leválhat.
Sajnos van az ismeretségemben ilyen eset, a porszívózástól vetélt el, levált a méhlepény.

Én pl. szégyen ide-vagy oda, négykézláb porszívózok, vagy ülve, hogy minél kisebb erőt kelljen kifejtenem.
Utána viszont a térdeim fájnak, de az kevésbé ártalmas.

lilly!

A szülési szabadságot már igénybe veheted szülés előtt egy hónappal is.
Betegállományt azért nem javaslom, mert az 60% és beleszámít majd a gyed-be.
Ha csak a szülés után akarsz tgyást, akkor javaslom szülés előtt a rendes szabadság kivételét inkább, mint betegállományt.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


yusz!

Megfiatalodunk a pasijainktól :lol:

Már költöztem egy párszor sajna,de egy építkezésbe már nem fognék bele :(
Ez most egy 72nm-es,ha a kirepülnek a fiatalok,elég lenne...
De majd még egy kertes ház csere lehet belefér később... :)

Nekem muszáj volt betegállományba jönnöm,a szabim meg már kivettem,az ez évit.

Nem gondoltam volna ezt a porszívózásról,lehet mert nem fáj semmim olyankor,de jobban fogok figyelni! :(
timea35
Budaörs
 
 


Sziasztok!

Írtátok múltkor a pocakfájást, nektek hol fájt és mihez hasonlít?
Nálam is beindult vmi, remélem, hogy normális, és nincs baja a babucinak.
Nekem a hasam alja görcsölget változó intenzitással, nem nagyon segít rajta semmi. Ettem egy renit hátha emésztési probléma, de nem nagyon mulasztotta el. Ittam magnéziumot, meg kálciumot is délután, utána mintha picit jobb lett volna, de most megint érzem a fájdalmat.
A méhem tágulását érzem?
A pici mocorog ma is, bár ma nem annyira aktív,mint tegnap, de nem akarok bemagyarázni semmit magamnak:(
Nyugtassatok meg légyszi, hogy ez normális!:)
kristin27
Székesfehérvár
 
 


kristin27!

Ne ijedj meg!Én is ezt tettem,de a dokim megnyugtatott,és napi 3x kell Magne B6-ot szednem...de ettől függetlenül,van többször ilyen érzésem,hogy fáj!
A mozgásától is fájhat,a lényeg,hogy hányszor van egy nap,és meddig tart..nekem ezt mondta a dokim :)

Ma éjjel először fordult elő,de semmit sem tudtam aludni.A kicsikém úgy döntött,hogy nem alszik egy kicsit sem,és engem sem hagy.
Én csak az oldalamon tudok aludni,de ha oldalra fordulok,pánikszerűen bemozdul,neki áll rugdosni,és addig nem hagy békén,ameddig a hátamra nem fordulok megint.Kipróbáltam többször,és nem hallucinálok,ez történik mindig. :( Miért hiszi,hogy agyon nyomom?)Kicsit ijesztő :( Veletek volt már ilyen?
Olyan minta nem férne el.Szó szerint eltorzul a hasam,befeszül,kitapintható minden testrésze,amikor az oldalamon vagyok,és ő bepánikol.Utána megfordulok,simogatom,és helyreáll.Nem értem :(
timea35
Budaörs
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?