Új privát üzeneted érkezett!

Zsófi!
Köszi a gyors választ. Igazából nem tudom. Úgy gondoltam, h kedden megyek, ha addig nem jön meg. Hány nap +/- számít még normális ciklusnak?
Éva
évi79
 


Éva!

Szerintem a ked az böven jó!!

Amit már irtam hogy nálunk a húgomnál csak a 8.héten mutatta ki a teszt a babát de elötte a dokinál már tudtuk a 5+4 héten!

Nálam megugy hogy elöször 2 baba volt a 6 héten mutatta ki!
Ezért gondoltam hogy nálatok is ez lehet talán??!!

Zsófi
zsófi76
 
 


Zsófi!
Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek tőled, de amikor elvesztetted az egyik babucit, akkor éreztél valamit?
Mert most Én nagyon megijedtem, mert elkezdett görcsölni a hasam.Nem tudom, hogy az emésztésem miatt vagy a babák miatt.
Köszi előre is ha válaszolsz.

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 

 
 

Zsófi!
De jó lenne! Igaz ez még csak az első hónap, de mi persze reménykedünk a csodában.

Judyt!
Felvennél engem is a táblátokba, ha lehet. Tudom nem szép 35 nappal indítani, de hátha jó ómen lenne. Remélem lányok nem bánjátok.

Ja, és vigyázzatok nagyon magatokra, meg ne fázzatok ebben a csúnya, hideg időben!
Éva
évi79
 


Tündi
Köszönjük a Stella-híradótKép
Végre egyszer egy vidám híradóKép
És örülök, hogy már jól vagyKép

Kinga
Egyetértek, szerintem is a 10.-11.nap körül volt tüszőrepidKép

Kóbor
SajnálomKép

Jófi
Egyetértek Tündivel, én is az alacsony progiszintre fogtam volna az alacsonyabb hőt. De az Utrogestan tényleg progiszintemelésre van, így nem tudom.

Évi
Szerintem 25-35 nap között van egy átlagos ciklus hossza.
De szerintem is kérj egy vérvételt, abból, ha van baba, már tuti ki tudják mutatni a HCG-tKép
Amúgy nem ritkaság, ha valakinek csak nagyon sokára mutatja ki a teszt.(régiek, emlékeztek Olgira, a 41.nap körül lett csak halványcsíkos tesztjeKép) Mivel tesztelsz? Clearblue-val? Itt az a menőKép

Krinyoka
Tényleg, MIÉRT???
Én se értem.

Judit
Mi a 92db-os Liberót 2500Ft-ért vettük a börzén.
De arra azért ügyelj, hogyha minden héten veszel pelust, akkor ne mindig a legeslegkisebbet vedd meg. Pampers-ben jó a Newborn, de a Libero Newborn-ja nagyon pici, abból inkább a 3-6 kg közötti a jóKép

Babus+Kristóf

Kép
babus2005
 
 


Judyt!

Mivel nekem mütétel csinálták(méhenkivüli)igy nem éreztem!

Tudod azért néha fáj a szivecském amikor olvaslak téged és Jurát!

Zsófi
zsófi76
 
 


Zsuzsci!

Nagyon sajnálom, hogy csalódnod kellett az emberek érzéketlenségében, én ezt nem tudom megérteni?!?

Bunkók és kész, ennyit tudok ehhez hozzáfűzni.

Puszi és vigyázz magadra!!!

Mea
mea
 
 


Babus!
Gabriel volt a teszt neve, de nem a pozitív fajtából.
Azt mondod még nincs veszve semmi? Csak nekem semmiféle tünetem nincsen, ha legalább volna...
Azért hátha...
Éva
évi79
 


Sziasztok!
Itt vagyok Kép Sok időm nem volt, ezért csak nagyjából futottam végig a tegnapi napot...

Évi! Nekem Gabriel bejött. Csak optimistán, mondja a másik Évi

Szóval van egy szép ultrahang képem Kép Tudom, hogy nem sok látszik rajta, de rajta van Kép 1,06cm Kép De mennem kell két hét múlva is Kép Sajna nem az én dokim volt ott, ezért nem is beszéltünk semmiről, csak azt mondta, hogy szerinte még nyugodtan várhatunk mindennel két hetet, de addig szedjem az elevitet és a magne b6-ot Kép A többi ráér. Amivel egyet is értek, mert azért az a hat hét még nem sok. De van Kép

Továbbra is mennek az energiák!

Tündi! Próbálj meg sokat enni. Pl. joghurt?
pilis
 
 


Na, a kép nem ment át... De talán most:
Kép
pilis
 
 


Zsuzsci
VálaszoltamKép
Sokan itt a régiek közül tudják, én is átmentem ugyanezen. Szomorú, hogy vannak ilyenekKép

Pilis
Nagyon örülök, hogy minden redbenKép
Gyönyörű ez a kis "foltocska" isKép Hát nem???Kép

Évi
Úgy látszik minden héten valakit meg kell nyugtatnom, tünetek nélkül is lehet babát várniKép
Sokan unhatják, de leírom neked is: ugye most vagyok 31 hetes babás. SOHA, egyetlen pillanatra se volt hányingerem, nem émelyegtem, nem hágytam, nem voltam kívánós, nem éreztem fura szagokat, illatokat, nem fájtak és nem voltak érzékenyek a cicijeim, nem fájt a pocim se soha, nem kellett gyakrabban pisilnem se. Kihagytam valamit? Mindegy, én mindig tök jól éreztem magam és mégis itt van Kristóf a pocimban, immár 8 hónapjaKép
elég meggyőző voltKép Tehát tünetekért nem aggódni, örülj, hogy nincs, a tesztelést meg ne add fel!!!Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok lányok!

Stella
Nagyon drukkolok nektek én is!!!

Jündi
Azt kívánom, hogy ha már így elhúztál előlünk, akkor most már mardj is ott fent és legyen a következő rózsaszín csík, no meg persze egy újabb zebrácska a TIÉD!Kép És majd mi is szép lassan követünk téged, aztán jól megfogjuk egymás kezét és Judytnak nem lesz más dolga januárban, mint beszínezni az egész táblátKépKép

Mea
Hogy vagy? Méred a hődet?

Jófi
A hőmérsékletről csak annyit, hogy nem szabad hinni a hődnek. Ha az uh-n látta doki az érett tüszőt, akkor az ott is van! Képzeld el, hogy nekem még aznap is 37,1 volt a hőm, amikor megjött. Ma (6.cn) reggel 37-et mértem. Én hagynám a fenébe az egész hőmérőzést, de most már érdekel, hogy mit fog a hőgőrbé(i)m láttán szólni a dokiKép Dokid tanácsára hőmérőzöl? A progiszinted mihez képest volt alacsony? Azért kérdezem, mert nekem a tesztoszteron-progi arány volt ellensúlyban és kaptam rá bogyeszt (Androcur).

Zsuzsci
Én nem kaptam semmitKép Elküldenéd nekem is a mailt? valtech@vnet.hu

Évi
Szedsz valamilyen gyógyszert?

Kép
Kép
tacsifül
 
 


Szia Pilis Kép
De jó látni a te babucidat is! Kép Jó lehet nagyon, hogy még nem látod konkrétan, de TUDOD, hogy ott lakik benned Kép Irigyellek Kép
Fogsebre tejterméket nem lehet enni Kép Egyébként is joghurt undorom van, annyit ettem ebben a ciklusban Kép De a tegnap esti bableves jó volt, asszem ma este folytatom Kép

Éva Kép
Várjunk még pár napot, aztán próbálj ki egy clearblue tesztet, az nagyon érzékeny Kép Nincs veszve semmi! Kép

Judyt
Kérlek, ne aggódj a Csöppségek miatt! Biztos minden rendben van a pocidban, nyugodj meg! Hess onnan csúnya görcsök!!!
Küldök neked görcsűző energiákat ++++++++++++++++++ +++++++++++++++++++++++++++++

Zsófi
Annyira sajnálom, hogy neked "elment" az egyik babucid Kép De olyan stramm babucid maradt, hogy ennyi nehézség után is büszkén növekszik benned gond nélkül! Kérlek, ne légy szomorú!

Babus Kép
Köszi Kép És holnap még jobban leszek, megyek ma kutyaterápiára Kép Meglátogatjuk a kereszt-kutyagyerekeket és a gazdikat Kép

Jündi
Vendég
 


Évi! Szerintem Babus két hete nekem írt hasonlókat és azóta már van egy uh képem Kép Szóval gyorsan megy a dolog, csak hinni kell benne Kép
Jelzem, hogy nekem csak a mellem nőttek, de azok minden menzi előtt szoktak és még a derekam is fájt, ami szintén menzi előtt szokott... Akkor már azt hittem, hogy tutira nem lesz. Aztán mégis Kép
pilis
 
 


Tündi! Irány a bableves! Kép
pilis
 
 


Babus!
Köszönöm, és legyen Neked igazad!

Tacsifül!
Eleviten kívül nem szedek semmit. Kellene?

Tündi!
Köszi a bíztatást!

Lányok! Visszaadtátok nekem a reményt, köszönöm!
évi79
 


Vali Kép
Olyan kedves vagy! Iszonyú jól esett amit írtál, és meg is könnyeztem Kép Az az igazság, hogy tudod, én feladtam ebben a hónapban, és napok óta nem is jutott komolyan eszembe, hoyg hol is tartok a ciklusomban, most ébresztettél rá Kép Még a hányadik cn-en vagyok kérdésre is bizonytalan 27 vagy 28-at tudok mondani Kép Ennyire lefoglalt ez a foghúzás Kép

Jündi
Vendég
 


Jündi!

Nem vagyok szomorú és nagyon örülök hogy ilyen nagy babám van!

Zsófi
zsófi76
 
 


Évi
A remény sosem hagy el téged, te hagyod el őt! A remény benned van, belőled fakad, mi csak segítünk, hoyg erre ráébredj! Fontos, hogy ne felejtsd ezt el, és azt sem, hogy ha netán most mégsem jött össze a baba, akkor sem kesergünk, és mi akkor is max 2 napon belül felébresztjük benned az újra optimizmus Évit! Kép Ezt, azt hiszem már garantálhatjuk!!! Kép

Judyt
Azt szeretném kérdezni tőled, hogy hogy tudnám a Stella híradót formázással kiemelni? Szeretném ha nagy vastag és piros lenne, hoyg akinek csak gyors olvasásra van ideje beugrani, az is rögtön megtalálja. Próbáltam reggel a  ed1 parancsokat egymás után is meg a kapcsos zárójellel is variálni, de csak 1 parancsot fogadott el Kép
Köszönöm szépen!

Jündi
Vendég
 


Évi!
Szívesen beteszlek a táblázatba, csak ad már meg légyszi az adataidat.Kép

Zsófi!
Ne haragudj rám kérlek.Kép
Nem akartam feltépni a sebeidet.Kép

Pilis!
Mégegyszer gratulálok a babucihoz.Kép
Jó a kép.Kép

Jündi!
Aranyos vagy.Úgy néz ki megérkeztek a görcsoldó energiák.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Így gondoltad Tündi??


Kép
babus2005
 
 


Judyt!!
Egyáltalán nem haragszok és azért remélem hogy nem érted félre azt hogy kicsitt fáj a szivem!

Mert én nagyon örülök hogy nektek iker babák vannak!
Amint elöbb a Jündinek is irtam hogy én nagyon büszke anyucija vagyok a manókámnak!!

Zsófi+manóka!
zsófi76
 
 


Tündi
Gondolkodj matematikailag: beírod az egyik parancsot: pl. és b és {}-be a szöveg. Ezt az egészet mind újra kapcsoszárójelbe teszed és elé írod a következő parancsot, mondjuk ed. Ezután ezt is mind kapcsoszárójelbe teszed és megint elé teszed az újabb parancsot! Belülről haladsz kifelé!
Érthető volt valamennyire?
Bár tudom, nem tőlem kérdezted!Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus!
Ez nagyon jó!!

Zsófi
zsófi76
 
 



Köszi, hogy leírtad a megoldást Jündinek, mert még csak most kezdtem el nézni a megoldást.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Jündi
Ezért dobok fel mindig valami más témát, mint a baba-projektKép Nem szabad folyton azzal foglalkoznunk! Persze igaza volt Dorkának (azt hiszem ő írta), nem tudjuk magunkat becsapni és bármennyire küzdünk is ellene, folyton ott van a baba a gondolatunkban, de figyelem elterelésként (még ha csak egy rövid ideig tart is) le kell foglalnunk a gondolatainkat mássalKép Lehet kicsit zagyvaságnak hangzik, de azért remélem a lényeg érthetőKép
Nagyon szép volt, amit Évinek írva mindegyikünknek címeztél!Kép

Évi
Azért kérdeztem, mert nekem valószínűleg a hormonbogyóktól volt olyan magas huszon egynéhány napon át a hőm.

Babus
Szerinted lehet, hogy hatott a bogyó és a progiszintem miatt ilyen magas (37,1) már a 6.cn-on a hőm? A cicijeim továbbra is nagyon fájnak, úgy mint menzi előtt szokott.

Kép
Kép
tacsifül
 
 


Lányok! Az egyik barátnőm említette, hogy terhesség alatt nem lehet epillálni. Ez igaz? Nem hiszem, de inkább megkérdezem...
pilis
 
 


Pilis!
Hát Én még erről nem halottam.Sőt még gyantázni is lehet.Én a múlt héten gyantáztam le a lábam.
Szerintem nyugodtam eppilálj.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Vali
A 6.ciklusnapon a progiszint szinte egyenlő a nullával(na jó, nekem 1 volt, de még a 14.napon isKép). A progeszteron csak tüszőrepi után termelődik, a megrepedt tüsző helyén keletkező sárgatest termeli. Tehát a hő is csak a tüszőrepi után mehet föl.
Hogy neked most mitől lett 37,1 a hőd? Fogalmam sincs.

Pilis
Én aztán köztudottan mindent ellenzek, ami akár a legcsekélyebb mértékben is árthat a babának, de az epilálásról én még ilyet nem hallottam. Én havi rendszerességgel epilálom a lábam és eddig még semmi bajunk nem lett tőle, de nem is értem, miért lenne???

Babus

Kép
babus2005
 
 



Itt van a mai táblink.
Sajnálatos módon 2-vel csökkentünk, de eggyel gyarapodtunk:

Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 



Igen, így gondoltam, köszönöm szépen! Kép Nekem nem volt egyértelmű a leírás, vagy elkerülte a figyelmemet Kép
Judyt, neked is köszi Kép

Pilis Kép
Hát remélem a barátnődnek nincs igaza ebben a kérdésben Kép

Jündi
Vendég
 


Pilis
Szerintem kérdezz meg egy kozmetikust. Nekem egyszer a kozmetikusom mondta, hogy vannak olyan kezelések, amiket terheseken nem végezhetnek. De konkrétan nem beszéltünk róla, mert akkor még nem voltam érintett (annyiraKép) a témábanKép Nekem a hajfestést is mondták, hogy azt sem tanácsolják. Főleg az elején.
Egyetértek Babussal, ami árthat a babának, inkább kihagynám.

Babus
Nem lehet az, hogy szar a hőmérőm és átvág? Reggel megmértem hónaljban is a hőmet. Egyik hőmérővel (mind a kettő digitális) 35,4 volt a másikkal meg 36,2. Tiszta hülye vagyok már ezektől a kütyüktőlKép Meg arra gondoltam, hogy nem lehet attól, hogy túl meleg volt a szobában és melegem volt?

Kép
Kép
tacsifül
 
 


Judyt, Jányok
Nem akarok rosszmájú lenni, de szerintem vegyük ki Csillát (Cssz)is a táblázatból. Már olyan sokszor kerestük, és sosem válaszol nekünk, biztos nem tud netközelben lenni már, sajnos Kép Persze ha valaki tud róla, akkor az más, bár ezt nem hiszem, mert már régen jött volna az infó. Mi a véleményetek? Én olyanokért szeretek izgulni és drukkolni nekik, akikről tudom hogy érdemes is. Nem haragszotok??????

Jündi
Vendég
 


Judyt!
Nekem miért van kislányom? Nem maradhatnánk a zebránál? Semmi gond, ha kislány lesz, de azért fiú is lehet Kép Visszakaphatom a zebrámat?

Akkor marad az epillálás Kép De jó!!!! Már féltem, hogy át kell mennem szőrös majomba Kép Na jó, azért nem lett volna katasztrófa, de azért gondoltam, mégis...
pilis
 
 


Vali
Nálunk olyan fűtés van, hogy reggel beárati ajtó mellett (ami picit huzatos is és nincs közelben fűtőtest) 26-27 fok van. Nagyjából az egész lakásban van átlag 25 fok, nekem mégsem ment fel a hőm egészen keddig, míg lázas nem lettem. Ettől talán nem megy feljebb, de talán érdemes lenne kipróbálnod egy új, higanyos hőmérőt. Esteleg 2-t Kép Pénzbe nem tétel, egy próbát megér Kép

Jündi
Vendég
 


Jündi!
Már Én is gondoltam rá, hogy aki nagyon régen nem jelentkezett azt kivenném, de egyedül nem akartam dönteni.Most, hogy Te is így látod, holnap kiveszem.Kép

Pilis!
Azért van babád, mert már voltál UH-n.A zebra csak akkor van, ha megvan a pozitív teszt.
A kislány pedig véletlen, csak azért van nálad, mert így jött sorba.
De ha gondolod odateszek egy semleges színű (fehér) babaát.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Lányok!

Ma a szülöszoba izgalmas lesz!
3-as ikrekel+össejt levétel.

Zsófi
zsófi76
 
 


Nahát, most figyelem csakKép Kristóf megszabta a babasorrendet a táblázatban. Mivel ő kissrác lévén kék babát kapott, a többiek is hozzá alkalmazkodnakKép Ő a vezérKép

Tündi
Egyetértek, vegyük ki, aki nem jár a topikbaKép

Vali
Szerintem a digitális hőmérők nem is olyan nagyon jók ilyesmire. A legtöbb helyen a sima higanyos hőmérőket ajánlják. Sokkal megbízhatóbbak, már amennyire egy hőmérő megbízható lehetKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Zsófi!
Igen jó lesz.Én is néztem az előzetest.Biztosan nem hagyom ki ezt a részt sem.Kép
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Babus!
Így van Kristóf a vezér.Kép
Mindig is Ő volt a húzóerő.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt! Na jó, akkor maradhat rózsaszín Kép
pilis
 
 


Vanda!
Merre vagy?
Mitha úgy emlékeznék, hogy holnap mész UH-ra?

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Megnéztem a Praxis UH Rendelő oldalát, és így néz ki egy 31 hetes pocaklakó 4D UH képeKép

Kép

De jó lenne, ha Kristófról is sikerülne egy ilyen fotóKép Ő is pont betöltött 31 hetes lesz szombaton az UH-korKép Annyira szeretném, ha megmutatná majd a kispofijátKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus!
Szerintem, ha megbeszéled Kristóffal a dolgot, hogy majd mutogassa magát az UH-nak, akkor biztosan sikerül majd róla egy sztár fotó.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Lányok,

iszonyúan feszül hasam, olyan mintha nyomná valami.Nem tudjátok, mi lehet ez?Az Utrogestantól esetleg?Még sohasem éreztem ilyet.

Jündinek,Évinek extra drukkok az elkövetkező napokban!

Fantasztikus ez a 4D UH kép.Kristóf szerintem tudni fogja, hogy látni szeretnéd, és meg fogja mutatni magát.Kép
jófi
 
 


Sziasztok!
Csak most értem ide, és eltartott egy darabig, míg visszaolvastam. Ma nem vagyok túl jó formában, fájnak a melleim és a derekam is le akar szakadni, ez mitől lehet? Biztosan a hormonok játszanak. Remélem a holnap reggeli uh-n látni fog a doki érett tüszőket.
Stella,
Nagyon-nagyon drukkolok, és egész nap soket gondoltam rád!
Jündi,
Tényleg kezd izgi lenni nálad is.
Babus,
Biztosan szép a kis ágy, mikor láthatunk róla képet?
Évi,
Szerintem se add fel, lesz az a teszt még két csíkos, csak várj egy pár napot.
Pilis,
Nagyon szép ez az uh kép, biztosan nagyon boldog vagy.
Judyt,
Remélem elmúlt már a pocifájásod.
Móni

Kép
móni23
 
 


Móni!
Drukkolok a holnapi UH-hoz.Kép
Szerencsére elmúlt a pocifájásom.Kép
Jó tettek neki a Jündi féle görcsoldó energiák.Kép
Az UH után megírod majd az eredményt?

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Móni
Én is drukkolok nagyon a holnapi UH-hozKép
Biztos csak a hormonok játszanak veledKép
Képeket majd hétvégén csinálunk és utána felteszem őketKép

Jófi
Sajnos nem tudom mitől lehet ez az érzésKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Persze, hogy megírom az eredmény az uh után, mindig ti vagytok az elsők, akik valamilyen eredményemről értesültök. 9-re megyek, és amint hazaérek, már írok is.

Judyt,
Örülök, hogy most már jobban vagy.

Babus,
Akkor jövőhéten várom a képeket.

Kép
móni23
 
 


Sziaaa Móóóóniiiiiii Kép
Holnapi UH-hoz szorítok, biztos csak a sok gyógyszer miatt érzed amiket érzel Kép Holnap meg lesz egy rakás oltári nagy tüsződ Kép

Judyt
Olvastam másik topikban, hogy érdekel a szoptatós párna. Ha még nem nézted, akkor nézd meg a www.brendon.hu oldalt, nekik is van ilyen párnájuk. Meg egyéb irtó érdekes babacucc, mindenkinek ajánlom! Kép MOst jelent meg új katalógusuk is. Tudom, hogy ez a legdrágább bababolt, de ötleteket érdemes átvenni tőlük, szerintem Kép

Babus Kép
Szerintem Kristófnak elég annyit mondanod, hoyg hétvégén mentek UH-ra Kép Úgyis érezni fogja, mikor vagytok ott, és mint igazi pasiként viselkedett eddig is, hidd el, úgy fog pózolni neked a "tükör előtt", hogy láthatod az arcocskáját is Kép Ha mutogatja a talpacskáját megint, ugye megkéred a dokibácsit, hogy legyen olya drága és mérje meg? Kép Naaaaaaa............. Kép Olyan kíváncsi vagyok, mekkora hótaposót kéne neki most venni KépKépKép

Jündi
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?