Új privát üzeneted érkezett!

Lara Kép akkor meg még a HCG szurik se szeretnek. Mert ha csak 2 nap alatt feleződik, akkor ma még az 1500 IU-s dózisból kellene lenni bennem 300 IU-nak és atom + -nak kéne lenni (5 nap után). De mondjuk ezt így nem is értem, mert azt mondják, 5000 IU kb.8 nap alatt ürül annyira, hogy ne zavarjon be.
snori
 
 


Stella, ügyes voltálKép
De mondd, miért kellett ezért Tapolcára menned?
Kitűnő lombikos orvoscsapat van itt Pécsen is. Fent az Édesanyák útján. Nem hallottál róluk? Pedig én is ide járok, és csak jókat tudok mondani.
De az a lényeg, hogy sikerüljön! Nagyon drukkolok!

Lara, minden rendben van, nyugi. Az én nővéremnek is volt vérzése az első 2 hónapban, és a kislánya pedig már 12 éves. Vannak, akiknél még előfordul pici vérezgetés, de ez nem veszélyezteti a babák életét. Valószínűleg még dolgoznak a hormonok, de ez hamarosan teljesen meg fog szűnni.

Nóri, a halvány csík is csík. Ne add fel a reményt, és továbbra is pihenj!

Orsi, csudaszépek a fiúk!Kép
kattca
 
 


KattcaKép
nem is tudtam, hogy Te is pécsi vagy!!
Azért mentünk Tapolcára, mert mi a Török Attilához járunk, aki a Megyeiben rendel minden szerdán. hozzá kezdtünk el járni, és mikor elkezdtük a lombikot rákérdezett, hogy megyünk a klinikára, vagy maradunk nála és utazunk Tapolcára. Mi őt választottuk!!

Mikor meghallottam a hatalmas elszívott petesejt-számot, rögtön te jutottál az eszembe!
Nem tudom mi a módja az adományozásnak, de úgy segítenék!
Stella

Kép
stella9
 
 

 
 

LányokKép
megvan az eredmény.
24-et termékenyítettek meg és úgy néz ki, hogy 18 meg is termékenyült!
Csütürtök reggel újra kell hívni őket, hogy minden rendben van-e.

Viszont az élet fura fintorokat vág néha:
A legjobb barátnőm akkor jelentette be, hogy babát vár, amikor mi megtudtuk, hogy csak lombikkal lehet.
Most nekünk vannak jó híreink (kopp-kopp-kopp), neki viszont elhalt a 12 hetes babája!
Teljesen készen vagyok! Olyan borzalmas!
Még jó, hogy nem mondtam neki semmit arról, hogy hol tartunk a lombikprogramban!
Stella

Kép
stella9
 
 


Nóri,
ne agyalj, a vérvétel biztos lesz. Én is elég pesszimista voltam, de azután rájöttem, hogy az nem segít. Végül úgy döntöttem, hogy amíg nem mondják azt, hogy nincs baba, addig ott van. És látod így is lett. Tessék pozitívnak lenni és légyszi örülj annak a kis halvány vonalnak! Nekem még a 12. napi vérvétel is korai volt! Küldök sok-sok +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ energiát és kérlek Te is hidd el, hogy minden rendben van. És ne számolgass, ne vonj le következtetéseket. Se orvosok, se laborosok nem vagyunk, úgyhogy a mi feladatunk a bizakodás. És én nagyon bízom a babáidban!

Stella,
Hihetetlen ez a mennyiség! Csütörtökre nagyon szurkolok! És nagyon sajnálom, ami a barátnőddel történt.

Kattca,
köszi a bíztatást!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Kicsit megkésve ....

Kép

Lara

KépKép
lara77
 
 


LaraKép
nincs megkésve! Majd betesszük a fa alá Kép!

Kép
stella9
 
 


Lara, nagyon ari ez a baba-mikulásKép

Stella, hát ebből kijön egy egész focicsapat, tartalékosokkal együttKép
Nagyon nagy gratula!Kép
Így már érthető, hogy miért döntöttél Tapolca mellett. Én is inkább az orvos mellett döntenék, nem számítana a távolság.
Ebből siker lesz, már látom!Kép
Köszönöm, hogy gondoltál rám, de hát Nálatok már megtörtént a megtermékenyítés. És különben is...(csak halkan súgom), de nálunk is folyamatban van a nagy esemény.
kattca
 
 


KattcaKép
akkor csak halkan súgom, hogy nagyon drukkolok!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok Lányok!
Már régen nem jöttem, látom, Lara, Nóri, értetek kell most izgulni!!
Nóri nyugi!! Minden a legnagyobb rendben van biztosan! Biztosan már alig bírod kivárni!! Vérvétel?? Voltál?? Mikor mész?? A két halvány csík is csík!!!
Stella Kép most olvasom: 29!!! ez rengeteg. Bőven marad lefagyasztani is, igaz?? Milyen szép Karácsonyod lesz!!!
Mi is voltunk múlt héten, megbeszéltük a január eleji kezdést, már nagyon várom! Remélem együtt növesztjük a pocinkat a szép 2005. évben!!!!
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Lányok, elkezdtem szórakozni Kép

Most délután csináltam csak úgy pisisugárból Medilabbal is tesztet, és 10 perc után egyértelműen pozitív. Ha 5,5 nap után is így bezavar a Choragon, én megeszem a kalapom. De már megérte, mert jó ránézni.
snori
 
 


Nóri,
ezt már szeretem, csak úgy sugárzik a pozitív energia a szavaidból. Megmondtam, hogy ott van az a csík!!!! És már csak a holnapot kell kibírnod! Kép

Kattca,
titkon akkor én is nagyon drukkolok!

Anna,
2005-ben mindannyian a kezünkben tarthatjuk a kincsünket/kincseinket Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


LaraKép Holnap nagy nap lesz számunkraKép

NóriKép Ejnye-bejnyeKép Csak nem bírsz magaddal, mi? Kép Holnap hány teszt esik áldozatul? Kép

StellaKép Én csak ámulok a petesejt számodon. Ilyet még nem hallottam. Ehhez a mennyiséghez legalább foci méretűnek kellett lennie a hasadnak! Vagy hol bujkáltak? Tessék sokat inni! A megtermékenyülési számod sem semmi Kép

KattcaKép Csak halkan mondom: hajrá!

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Woodi .... irulok-pirulok, de te szakértő vagy, te hogy látod a helyzetet? holnap is tesztelek, ne félj Kép
snori
 
 


NórikámKép Ez már nem szórakozás!!! Ha így egyre erősebb a csík az mást nem jelenthet, mint hogy.......KépKépKépKépKép jujjjjjj!! Nagyon szorítok! ez már csak jó lehet, így Karácsony előtt!! A reggeli pisi tényleg eldönti majd!Kép
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Lara drága!Kép MIlyen érzés így Bóbitásan??? Nagyon várom a holnapi uh-eredményt!!!KépKép
a
ui: Tudom, hogy mellékes, de időközben a valahanyadik sorban 31 lettem......Ráér beírni asszem.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok lányok,

Stella,
Ez aztán a teljesítmény !!!!! Én sem hallottam még ilyetKépKépKép Ebből még több kör fagyibabára is futná....persze nem lesz rá szükség KépKép csak majd a tesóhoz !

Lara,
Nalad is tudjuk hogy minden rendben lesz, bennem nincs kétely, az UH már mutatni fogja Bóbitádat KépKép

Snori,
Úgy tűnik te is befogtad a zebrákat, nagyon örülünk, és persze szorítunk, amíg ezt a vérvétel is megerősíti KépKép

Kattca,
Én is halkan drukkolok neked+++++++++++++.

Fea, Lara,
Nektek remélem sok pozitiv energiat ad a zebracsapat a következő inszemekre Kép

Remélem a következő évben tényleg mindannyian a pocakunkat fogjuk növeszteni Kép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Bocsánat, természetesen a végén Lullaby-t akartam irni Lara helyett Kép
K

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


NóriKép
Jó lehet, ilyen játékot játszani!!! És egyre jobb az eredmény is!!
Nagyon drukkolok a holnapi vérvételhez!!!

WoodiKép
hát én sem tudom hol fért el ennyi, mert nincs foci méretű hasam, bár a punkció után már éreztem minden mm-ét a petefészkeimnek és a méhemnek. Aznap rettenetesen fájt minden mozdulat. Féltem is a hiperstimutól, de mostanra már tök jól vagyok (kopp-kopp-kopp)!
Rengeteget iszok. Csak ebből állnak a napjaim: iszok és pisilek Kép!

Megbeszéltük a párommal, hogy 9-et hibernálunk!
Tök szerencsések vagyunk, hogy még ebben is van döntési lehetőségünk.
Remélem holnap reggel is minden rendben lesz a Kicsikkel és mehetünk értük!
Holnaptól szabin leszek és csak karácsony után jövök újra, remélem zebraháton!
Biztosan eszembe juttok majd egy csomószor és drukkolni fogok mindenkinek!!!
Stella

Kép
stella9
 
 


StellaKép Szuper vagy!
Nagyon szépséges Karácsonyod lesz! Mikor lesz a nagy nap? Hármat kértek vissza ezek szerint! Láthatod Őket mikroszkóp alatt?? A Dévainál ezt nem lehet ! Pedig én is úgy megnéztem volna!
Zebrahátra fel!
Orsinak gyönyörűek az ikrei!!!!!!!!!!!én is akarok két kissrácot!
a

Tessék jönni gyorsan a jó hírekkel! NóriiiiiKép LaraKépKépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Jó reggelt Mindenkinek

A tanácsotokat szeretném kérni: Tegnap este elfelejtettem bevenni a Duphastont (3-at szedek naponta) és csak most reggel jutott eszembe. Szerintetek rontottam így valamit az esélyeimen?

Nori: Nagy drukk a vérvételhez, most biztos az is meg fogja erősíteni, hogy ott van egy kis pocaklakó

Stella: 29?????????????????????? Ez aztán az eredmény. Mivel stimuláltak Téged? Én is ilyet akarok!!!!!!!!!!!!

Pildiko
pildiko
 
 


Stella, Lara, Woodi, KrisztaKépKöszi, aranyosak vagytokKép

Stella, jó látni, hogy ilyen vidám és energikus vagyKép Csak így tovább!
A dokim mondta, hogy volt régen egy páciens, akitől 48 p.sejtet szívtak le punkciókor. Ez már tényleg rengeteg, de szegénynek egyet sem lehetett megtermékenyíteni.(szerintem nem tudtak kifejlődni rendesen, mert kis helyre túl sokan jutottak)
Te tényleg nagyszerű eredményt kaptál, sikerülni fog Kép
Még egy kérdésem van Hozzád:
Mit mondott a doki utazás szempontjából? Ha Tapolcán lesz az ET, hogyan és mikor jössz vissza Pécsre? Márcsak azért kérdem, mert ez elég hosszú út és biztos nem tesz jót a rázkódás. Hogy oldjátok meg, elfekszel a hátsó ülésen vagy mentővel hoznak?
Nekünk is kellene utazni majd, de én félek. Vagy túl aggódom magam? Kíváncsi vagyok a véleményedre.
kattca
 
 


PildikóKép
Gonal-f-et kaptam 6 napon át 2 ampullát, aztán 3 napig 1 ampullát, a stimu 6. napjától 1 Cetrotide-t, aztán a 10. napon este kaptam a repesztőt. Ennyi volt, összesen 15 szuri 10 nap alatt.
Az egyik lánynál, aki mellettem feküdt punkció elött 3 Gonallal kezdték. Ez személyenként változik, hogy ki hogyan reagál!

KattcaKép
Csütürtükre vettünk ki szobát Tapolcán a Pelionban. Szerencsére a párom a Kikeletben dolgozik, ami ugyanahhoz a szállodalánchoz tartozik, így kapunk dolgozói kedvezményt. Így ki lehet bírni.
Szerintem jobb egy éjszakát helyben maradni.
Ti majd Pestre mentek Pécsről, vagy ide jöttök Pestről?
Mert a pécsi szállást elintézzük, csak szólj. Adok egy tel.számot, ha bármiben szükségetek lenne segítségre (30/259-82-31), hívj nyugodtan, jó?
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok, úgy néz ki jön a zebra, de még nem akarom elkiabálni. Teszteltem ma is kétszer, az egyik megint halovány, mint az ibolya, de a másik szép 2 csíkos. Felhívtuk Mágust, gratulált, azt mondta, fejezzem be az aggodalmaskodást, már tegnap sem zavarhatott be a szuri. Kép Holnap megyek vérvételre, biztos ami biztos. Sajna nem tudok visszaolvasni mert csak ezért estem be, délután jövök. puszi mindenkinek
snori
 
 


NóriKép
DE JÓ!!!!!! Örülök nektek! Végigizgultam volna értettek a két hetet, de így már most tudok örülni KépKépKépKépKépKépKép!
Vigyázz magatokra!! Remélem hamarosan követünk!!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Nori, ezek nagyon jó jelek!! Várjuk a vérvétel eredményét, persze addig azért pisilj nyugodtan Kép

Stella, hihetetlenek a számaid!! Azért ha tudsz, nézz be néha a szabi alatt, már csak azért is segíthessünk a várakozást elviselhetőbbé tenni Kép
Mennyit kapsz majd vissza?

Kattca ++++++++++++++++++++++++++++, csak csendben, csak halkan... de én is nagyon szurkolok!!

Orsi nagyon helyes a két pufóka! Gondolom nagyon elfoglalt vagy! Hogy érzed magad velük? Kép

Anna, jó, hogy jöttél felénk! Boldog szülinapot, így utólag is Kép

Pildikó, most hányadik napon vagy? Szerintem ha már túl vagy a 4-en akkor nem annyira gáz, de azért várjuk meg a szakértőbbek véleményét, esetleg hívd fel a dokidat is.

Woodi, Lara veletek biztos, hogy minden ok, de azért írjátok meg, hogy mi volt ma a Kaáliban! Kép

Kriszta, Te is jössz utánunk!! Előre a 2005-ös babadömpingbe!

Szép napot Mindenkinek
Lullaby
lullaby
 
 


Köszi LullabyKép

Stella, egyik sem. Pécsi vagyok, és a táblázattal ellentétben nem a BMC-ben lesz a beavatkozás, hanem itt helyben. Oda csak bejelentkeztem, de nem történt semmi, nem segítettek. Ezért úgy döntöttem, maradok helyben és továbbra is bízom a saját orvosomban.
Az utazásunk a karácsonyi ünnepekre esne, és én úgy hallottam, hogy az ET után az első hetet javasolt végigfeküdni.
Pénteken kocsival jöttök haza?
És köszi a számod, felírtam.
kattca
 
 


NóriKépKépKépKép De jó, hogy bearanyozod a napot! Gr... most már nem lehet semmi baj.
szóval: holnap HCG???? juj, de izgi, hogy vajon hányan vannak??? Mit érzel? persze gondolom, majd kiugrasz a bürkédből....hU, de jó lehet!

én is akarok zebrákat Kép
a

LullaKép köszi a köszöntést. Hosszú lesz a tél.Kép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


LullabyKép

Már sokadik napon, hétfőn volt az inszemináció és ezt már utána kaptam és 2 hétig, azaz a tesztelésig szedni.
pildiko
 
 


KattcaKép
igen, kocsival jövünk haza. Már most szóltam a páromnak, hogy nyugdíjas tempóban jöjjünk!
Remélem emiatt nem lesz gond!
Stella

Kép
stella9
 
 


Norka drága !Hát itt tudom meg a jó hírt Kép
Gratulálok és nézz már át a többi helyre is, plíz. Puszi

mniki
 
 


Nóri,
ez szuper! Már alig várom, hogy a Te zebrádat is kiengedhessem holnap, mint most az enyémet.

Woodi,
mi a helyzet?

Lányok!
Nálunk minden OK, holnap felrakom az uh képet a profilomban. Bóbita szép és ügyes, legközelebb 22-én láthatom. KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Pildiko,
szerintem nem vészes, de az lenne a legjobb, ha felhívnád a dokidat.

Kép

Lara

KépKép
lara77
 
 


LányokKép
Boldog Karácsonyt és Még boldogabb Babásodást kívánok mindenkinek!!!
Holnap két hetes zebravadászattal egybekötött szafarira megyünk a BabgyárbaKépKépKépKépKép!
Igyekszem minél több csíkost becserkészni, hogy jövőre mindenkinek jusson a csordából Kép!

NóriKép
még egyszer gratula!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella, vigyázz magadra és sok sikertKép
Várunk a jó hírrelKép
Lehet, hogy majd felhívlak néhány nap múlva.
kattca
 
 


Lara!Nóri!

Csupa-csupa örömmel teli életet kívánok nektek és a kis csodáitoknak!KépKépKépKépKépKépKép

Zsebi!
Köszönöm a leveledet nagyon aranyos vagy! Bocsi de nincs időm szinte semmire! Így válaszolni se tudtam még!KépAmi késik nem múlik!Kép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Stella,
nagyon boldog és zebrás karácsonyt kívánok Nektek!

Zsu,
köszi a jókívánságokat!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Laraaaaaaaaa!!! Fantasztikus vagy!!Kép Gratulálok! Szeretném én is mihamarabb megtapasztalni, milyen is lehet látni a monitoron a bébit:.... Nem dolgozol, ugye??

Zsu!Kép Veled mi a helyzet, hogy van a kis lelked???KépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok drágáim.

Most keltem fel (fél 7-kor), aludtam 2 órát, mert nem bírtam tovább. Iszonyatos fáradtság tört rám, így, hogy letanítottam a fél napot a 20 éveseimnek.
Most jönnek a reakciók.
Mindenkinek köszönöm a gr--t. Kép De nagyon remélem, holnap nem okozok csalódást senkinek, bízom benne, hogy elég magas a HCG szintem. Az a furcsa, hogy nem érzek semmit, nincs tünet, egyedül csak a cicim nagyocska. Szóval azért még holnap reggel lesz egy parasor.

Lara Kép nagyon örülök nektek, olyan jó a neved mellett látni a zebrát!!
Woodi, mi van? hiányollak.
Stella. A tüszőid számának láttán lefordultam a kanapéról. Remélem iszol olyan izonotóniás italt. Egy kis túlstimutól ne félj, úgy látom, eddig inkább csak bejött ez a dolog azoknak, akik ebben az áldásban részesültekKép nagyon jó esélyeid vannak.
Kattca, én végigdőltem hátul az autónk ülésén, felhúztam a lábam, a párom meg óvatosan hajtott. Egy hetet nem hiszem, hogy feküdni kellene, én összvissz másfél napot heverésztem. Persze mindenki maga érzi, én megőrültem elég hamar.
snori
 
 


NörikámKép Az álmosság biztos tuti jel!! Ikreket saccolok! De izgalmas!!
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Nöri=Nóri KépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Nori!
Nagy nagy gratula!

Lara, Nori!
Remélem megindítottátok ezt a zebracsordát és mostantól csak jó híreket lehet majd itt olvasni!!!! Garatulálok mindkettőtöknek és vigyázzatok nagyon erre a drága kincsre, jó egészséget és kismamáskodást kívánok!

A többieknek is drukkolok!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


LaraKép Milyen volt meglátni? Ugye nagy-nagy melegség volt akkor a szívedben? Láttátok a szívecskéjét, ahogy dobog? Doki mit mondott a vérezgetésről? Mitől volt? Vagy van még?
Nagyon jól nézel ki a táblában. Kép Végre nem unatkozik az én pacim. Kép

NóriKép drága! Gondoltam, hogy ma sem bírod ki, de ilyen eredmény mellett tesztegess csak nyugodtan. Hogy nem érzel semmit? Hát még nem is kell! Mostanra rendeződtek kicsit a hormonok, a lelked is megnyugodott, így nincs semmi különös tünet. Majd jön, ne sürgesd, mert akkor meg azt fogod kérdezni, hogy mikor múlik már el! Kép

StellaKép Nekem is 9 kis eszkimóm van még.Kép Drukkolok neked az ET-re. Pihenj sokat és még mindig igyál sokat.

Velünk minden rendben. Most új képem nincs, mert videóra vettük. Kép Képzeljétek már 5,4 cm! Már nem Babszem a neve mostantól, hanem Hüvelyk Panni, vagy Matyi Kép Láttam kezét, lábát, mozgott, úszott. A kis szíve meg mint egy gőzmozdony úgy vert.

Lányok! Kívánom Nektek, hogy minél hamarabb éljétek ezt át, mert ez egy csoda. De olyan csoda, amit még alig tudok felfogni.
Tünetem nincs, hasam nem nőtt, súlyom nem gyarapodott, így csak az uh tudatja velem 2 hetente, hogy azért valaki készülődik odabent.Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Nori, LaraKépKépKépKépKépKép Köszönjük hogy a jó példákkal elől jártok !!! Egész kedvet kaptam a lombikhoz, hagyjam inkább az inszemeket ? Majd sielés után rákérdezek a doktornőnél, hogy mit szólna...

Stella,
Kívánom hogy karira tényleg befogd a zebracsordát, addig pedig legyél ügyes és pihenj sokat. Azért jó lenne, ha legalabb egyszer-kétszer be tudnál nézni hozzánk, hogy ne legyünk kételyek között KépKépKép

Pildikó,
Az utro egyszeri kihagyása szerintem nem végzetes hiba, de azért nem tul jo. A lényeg hogy igyekezz nem elfelejteni többet. Ki tudja, lehet hogy anélkül is minden ok nalad, de ezt sajna senki nem tudja biztosra, igy jobb nem kockáztatni. Én mindenesetre itt küldöm az utro helyettesitő energiákat+++++++++++++++hogy tapadjon az a baba Kép

Lullaby drága, te tudod már mikor mész ? Úgy izgulok !! A héten meglesz még, nem szeretnék lemaradni róla Kép

Kattca,

Neked még idénre várható az esemény? -kérdezem halkan....Kép Nagyon drukkolunk nekedKép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Sziasztok!

LaraKépKépKépKépKépKép végre új zebra a táblázazban!!! CsodálatosKép

NoriKépKépKépKépKépMost a te zebrádon a sor, mára a legjobbakat!! Nagyon drukkolok neked!

Mindenkitől bocs, de annyi dolgom van ezen a héten, hogy csak olvasni járok és ritkán van 2 percem írniKép Éppen most indulok egy 2 napos konferenciára, nem tudom, hogy legközelebb mikor jövök, de gondolatban veletek vagyok!!!!Kép

Woodi: Annyira örülök, hogy örülszKép Gyönyörű látvány lehet az a kis csoda a hasadbanKép

Fea
fea
 
 


Nóóóóóóri!?

Woodi,
még igazán el sem hiszem. Felraktam a profilomba az első sztárfotót. Csak egy kis paca, de nekünk ez a legszebb paca a világon Kép

Anna,
szívből kívánom, hogy Te is mihamarabb átélhesd ezt a csodát. Ma már dolgozom, de ha bármi panaszom lenne, azonnal haza kell mennem. Csak lazán csinálok mindent, semmi stressz, semmi megerőltető. Szerencsére a cégünk dec. 22-én bezár és csak januárban kezdünk újra dolgozni.

Lányok!
Mindenkinek köszi a gratulációt!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Woodi, olyan jó volt olvasni az élményedetKép
Remélem mi is minél előbb megtapasztaljuk ezt az érzést!

Snori, én is ilyen hátsóüléses elfekvésre gondoltam, köszi az ötletetKép

Kriszta, igen, már elkezdődött a gyógyszerezés.
kattca
 
 


Kattca,
áttehetlek a táblában egy kicsit feljebb, mint éppen akciózóst?

Nóri!
Mi a helyzet?????

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok. Pontosan 2 napig érezhettem a terhesség tudatának örömét Kép Biokémiai jellegű a dolog, 33 HCG, 110 progi. Krizsa még Utro-t akar adni, hogy hétfőn menjek vissza ismét vérvételre, mondván, látott ő már karón varjút. De tudom, hogy ilyen a mesében van csak. Én a magam részéről lassan le is zárom, megcsinálom a becsületfutamot, de szerintem vége. Mindenkinek köszönöm a drukkokat és a megelőlegezett gratulációkat, most kicsit el kell vonulnom.

Ölelek mindenkit
snori
 
 


Nóri dárga! Ha Krizsa akart adni, akkor használd tovább!!! Volt már valaki, akinek szintén alacsony volt a hcg-je, de csak azért, mert a baba 1-2 nappal később tapadt meg.
Higgy az orvosodnak!!! KÉRLEK!

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Nóri,
ha Krizsa azt mondja, akkor még ne add fel. Nekem is csak 53 volt. Mégis sikerült, csak lassan indult be. Az utrot ne hagyd abba hétfőig, lehet, hogy a Te babád is csak kicsit lusta! Ne add fel, kérlek! Ha mégis ott lapul a pocidban, akkor most van a legnagyobb szüksége a pozitív energiáidra. Én is küldök még egy csomót +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ És én akkor is hiszek Bennetek!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?