Új privát üzeneted érkezett!

Mea!
Én reggelire ettem egy Activia-t, vacsira pedig tejet ittam, túrót vagy sajtot ettem.Kép
Kefírt azt csak egy hét egyszer.Kép
A gyertyázást honnan veszed, hogy nem jött be?
Mármint a helyzet?
Én már mindent bevettem (tea, closty,elevit,joghurt,gyertyaállás,cserép,sok gyümölcs,stb.)abban a hónapban, hátha az segít .Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 



Itt van a mai tábla:

Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Vanda!
Én azért fogyok mert hetek óta rossz az emésztésem és nagyon kevés kaja dolgoódik fel bennem. Na meg semmi étvágyam nem volt, ha éhes voltam, akkor is csak csipegetni tudtam. Pár napja viszont elkezdett normálisan működni minden így remélhetőleg már csak hízni fogok.

Babus!
Nagyon logikus az érvelésed. De végül is nekem mindegy, hogy fiú vagy lány, ígyis-úgyis nagy szeretettel várjuk őt. Kép
Érdekes, hogy mióta várandós vagyok, a szex valahogy nagyon lecsökkent. Igaz ez a vérzős korszaknak is köszönhető, de most hogy már lehetne, így is kimélő állapotba tett a társam. Lassan már nekem kell kérni ha akarok valamit. Kép

Stella!
Olyan jó! Belegondoltál, hogy milyen gyorsan eljutottatok idáig. Ez szuper! Kép Karácsonykor már babás leszel!
A barátnődet sajnálom. Én is nagyon aggódtam a 12. heti UH előtt, mert nálunk a családban többször is előfordult már ilyen.

Nicol

Kép
nicol
 
 

 
 

jó látni magamat a táblán köztetekKép (lakhely:Budapest)

Vannak egy páran, akiknek szorítani kell ezen a héten.annnyira jó lenne sok sok zebrás Karácsonyra!

Nekem nagyon feszül a hasam kb 3-4 napja.Ez a peteéréstől van?És akkor miért feszül még mindig?

a fehérje adagomat akkor én is tovább növelem.ezen nem múlhat!Kép
jófi
 
 


Nicol
Nyugi, nálunk az akciózás nagyon változó volt. Az első hetekben, hónapokban nagyon jó volt, gondolom nem volt már benne az a babacsinálós kényszerKép
Aztán mikor elkezdett nőni a pocim, akkor nyugdíjasüzemmódba kerültünk, mert apuci féltette a pocimat.
És most a végefelé, amikor lassan már nem is lehetne, mert 6 héttel a szülés előtt már úgy tudom nem javasolják(bár nekem még elvileg van 8-9 hét), mi is ilyenkor kergülünk megKép

Judit
VálaszoltamKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


JófiKép
lehet, hogy a peteéréstől feszít a pocit. Tudod, növeöget a tüszőcske, aztán ha már elég nagy, akkor megreped!
Drukkolok nagyon!
Stella

Kép
stella9
 
 


Lányok!
Ti mikor mondtátok meg a munkahelyen?
pilis
 
 


JányokKép
Most beszéltem Jündivel!
A tegnapi fogorvos nagyon megkínozta, annyira, hogy nyelni sem tud Kép!
És rossz a netjük, de talán holnap!!!

Jündinek kérek fájdalomcsillapító enegriákat!!
Énis küldök neki +++++++++++++++!
Stella

Kép
stella9
 
 


Jündi!
Szegényke!!
Nagyon sajnálak!
Sok-sok fájdalomcsillapitó energiát küldök!!!+++++++++++

Pilis!
Nálunk ilyenel nem volgond hogy hogyan szoljak a munkahelyemen mert a mütét elött be kellet szólni és onnantól pedig betegállományba vagyok!!

Zsófi
zsófi76
 
 


Jündi,
Küldöm én is a fájdalomcsillapító energiákat, gyógyulj meg gyorsan.
Az a fránya net már negint nem jóKép

Jófi,
szerintem is a peteérés miatt fáj a pocid.

Jányok,
Tudtok valamit Cssz-ről?

Móni

Kép
móni23
 
 


Stella Kép

Tegnap annyira izgultam erted!!! Es milyen jo hireket olvasok ma reggel! 18 kisficko!!! Kép Ez nem semmi! Nagyon szoritok a tovabbiakhoz is!

Gyöngyi

bgy
 
 


Zsuzsci!Tündi!Kép

Lassan izgulhatunk értetekKép

Nagyon szorítok Nektek, hogy ez legyen a Ti hónapotok!!!

Amúgy hogy telnek napjaitok? Izgultok már nagyon???

Mea
mea
 
 


Jaj most olvastam Tündi veled mi történtKép
Mielőbbi javulást tudom milyen rossz.

Pusz

Mea
mea
 
 


Tündi
Sok-sok fájdalomüző energiát küldünk!
Ez tőlem van:++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Ez pedig Kristófkától(ezek speciális magzati energiák, hatásosabbak, ettől tuti meggyógyulsz):++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Babus

Kép
babus2005
 
 


Jündi Kép
Küldök én is fájdalom csillapító energiákat.
+++++++++++++++++++++ Remélem ez segít és hamar rendbe jössz Kép

Stella Kép
Nálunk csak a következő hónaptól lehet próbálkozni, de az mindjárt itt van Kép Új év, új ciklus, új remények Kép Nagyon bizakodó vagyok!

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Judit
Írtam megint mailtKép

Annácska
Annamarinál járt a Mikulás? Mit hozott a cipőcskéjébe?Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Jündi!
Nagyon sajnálom, hogy így megkínoztak tegnap.Kép
Mennek a fájdalomcsillapító energiák.

Pilis!
Én csak a 12. heti UH után akartam elmondani, de mivel kiderült, hogy 2 babucit hordok a szívem alatt, és már eléggé észrevehető rajtam a más állapot, így Én megpróbálom kihúzni jövőhét péntekig a bejelentést.

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Babus Kép
Persze, hogy járt a Mikulás nála Kép Szépen kipucolta a csizmácskáját, így hozott neki egy "Micsoda csomagot" Kép - Annamari mondja így.
Reggel azzal keltett, hogy csoda történt, mert nem virgácsot, hanem ajándékot kapott.
A Hófehérkéből a Vidort kapta meg, arra vágyott vagyis a Kukára, de azt hiába kerestem, már mindenhol elfogyott. Így maradt a Vidor, hátha így több mosoly lesz az arcán. Még le is rajzolta a Mikulásnak Kép

Bele gondoltál már, hogy Anyáknapjára már fosz kapni virágot a fiadtól?

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Stella!

Gratula a sok kis picurhoz!

Ha javasolhatok valamit, szerintem érdemes minél többet lefagyasztani, mert aztán ha később szükség lesz rá, akkor nem kell újra a hormonokat kapnod (ami azért a szervezetednek nem tesz túl jót!!!!), nem kell végigélni megint a leszívással járó gondokat, egyszerűen bemész, és megkapod őket.
Egyébként is ugyan a lombikot támogatja az állam, de azért sokszor egy csomó plusz dolgot meg kell venni. Nővéremék a 2. lombiknál 170.000 Ft-ot hagytak ott (ebben ha jól sejtem már a lefagyasztásnak is benne volt az ára), ami azért a lefagyasztáshoz képest is sok még.
Mert aztán úgy belejöttök az ikrek nevelgetésébe, hogy majd még akartok egy tucattal!!!

De persze ez csak az én véleményem, neked kell dönteni!

Egyébként a 18 az szerintem rekordközeli mennyiség!!! Könnyű lesz ezekből majd kiválasztani a legszebbeket :-)

Szorítok majd érted!!!!

Más. Érdekes figyelni ahogy csúszok egyre feljebb a listán :-) Amikor ránézek, akkor kezdek egy kicsit izgulni, hogy akár pár nap múlva kiderülhet hogy terhes vagyok, de egyenlőre annyira nem érzem reálisnak a dolgot, hogy teljes nyugalommal várom a jövő hetet. Gondolom a sokadik hónap után már más lesz, de most nagyon nagy a nyugalmam. Nálatok is igy volt ez?
Hét végén megyünk síelni, igy ha ott nem jönne meg (márpedig sielesnel nem a legjobb dolog), akkor hetfon már a 27. napom lesz... Na jó, nem élem bele magam.
A legfurcsabb viszont az,hogy a heten ketszer is azt almodtam hogy gyerekem szuletett...

Na jo, megyek inkabb

Jo akciózgatást mindenkinek!!!!

Dorka

Kép
szdorka
 
 


Annácska
Jövő Mikulásra már tuti kistesó lesz neki a 'micsoda csomagban'Kép

Igeen, már a legelején eszembe jutott. Olyan jó leszKép én leszek a legboldogabb anyuka a világonKép És végre a gyereknap is kap értelmetKépLesz kinek adni valamitKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Dorka, azt már én is álmodtam többször, hogy kisbabát várok.Gondolom ez azért van, mert ez teszi ki a gondolataim zömét napközben.

Előbb az egyik titkárnő azt mondta "olyan sápadt vagy.csak nem vagy terhes?" Sokszor nem értem az embereket.Elég tapintatlanság ilyet kérdezni, nem?Azt várta, hogy ha az lennék rávágom, hogy igen? Na mindegy,kicsit azért felhúztam magamban magamat.Bár, lehet, hogy azért, mert annnnnnnyira szeretném, hogy bárcsak az lennék....

Gondolom a főnökömet izgatja, mikor jön nálam a baba (most volt nemrég az esküvőnk), de ő férfi lévén ilyet nem akarna kérdezni, így a titkárnő puhatolózik.Kép
jófi
 
 


Dorka!
Nagyon vigyázz azzal a síeléssel!!!
Mert ha baba van a dologban, akkor nagyon kell ám vigyázni magadra.
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok.Kép
Sok fájdalomcsillapító energiát küldök Tündinek. +++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Ha nem elég akkor még küldök majd.
A lefagyasztásról én elég ellentmondó véleményeket hallottam. Van olyan ismerösöm aki lefagyasztotta és mivel az első nem sikerült neki a másodiknál arról volt szó, hogy akkor azokat visszakapja. De mikorra sor került volna rá akkor már nem volt egyik se életképes. Igy elvesztegetett jó pár hónapot. Kép
Ez pedig már csak akkor derül ki amikor bültetnék (előtte pár nappal)
Ö azt mondta, hogy sose fagyasztana le többet. De az tény, hogy akkor nincs az a hormon bomba amit ilyenkor adnak...
Krinyoka
krinyoka
 
 


Sziasztok!

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++ ez mind-mind Tündié!

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++ ez pedig Stelláé csütörtökre!

Kriszta

mohácska
 
 


Köszönöm a munkahelyi hozzászólásokat!

Tündi! Nagyon sajnálom!!!! Energia megy!!! +++++++++++++++++++++++ Kép
pilis
 
 


Tundi,
jobbulast, remelem hamarosan a regi formadban "tundikolsz" majd!

Pilis,
en a 12. heti UH-ot kovetoen vallom be a fonokomnek, hogy mi ujsag van. Elotte babonabol nem merem. Akkor (vagyis jovo hetfon) viszont mindenkeppen be szeretnem vallani neki, mivel januart vagyok mar csak hajlando vegigdolgozni, utana pihenosre veszem a figurat!

Mea,
hova mentek a szerelmes hetvegetekre? Biztosan szuper lesz es nagyon jot fog tenni a tronorokos szempontjabol. Mi is egy remekul sikerult torokorszagi nyaralast koveto heten hoztuk ossze a manonkat...

Vanda
vanda72
 
 


Dorka
majd leülünk a párommal és megbeszéljük a fagyibaba-kérdést!
Tényleg van fahyasztási veszteség és ez csak akkor derül ki, amikor kiolvasztják őket a beültetésre!
Mindenképpen fagyasztatunk, de még kérdés, hogy mennyit!
Milyen szerencsések is vagyunk, hogy ezen kell törni a fejünket, ugye?

Kriszta
Köszi, eltettem az összeset!

Stella

Kép
stella9
 
 


Vanda!
Mi is törökországba voltunk nyaralni az idén.Ti hol voltatok?
Olyan jó már neked, hogy már hétfőn meg lesz az UH.Már Én is annyira szeretném ha gyorsan eltelne ez a 2 hét, és már itt lenne az UH ideje.Jajj, de türelmetlen vagyok.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt,
Mi Marmarisban voltunk es fantasztikusan ereztuk magunkat. Ti merre jartatok?

UH-ra penteken este megyek egyebkent, csak a bejelentes varat majd magara hetfoig.

Vanda
vanda72
 
 


Vanda!
Óóóó, akkor még hamarabb mész UH-ra.Most még irigyebb vagyok, de csak egy kicsikét.
Ugye nem baj?
Mi Alanya-ban voltunk.Ez a hely is csodaszép volt.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Nekem pedig a kutyusom van TörökországbólKép
Apukám buszsofőr volt, és mikor 12 éve ott járt(mert rendszeresen vitt ki oda nyaralókat), akkor kapta Dolfikát a szálloda tulajátólKép Ott rohangált kis testvérkéivel együtt, és apum pont őt választottaKép Törökül Ale-nak hívták, mi átkereszteltükKép
Pont nyáron született, ott persze jó nagy hőség van olyankor, így nehezen tudott alkalmazkodni az itteni hideghez, az első karácsonyakor emlékszem olyan tüdőgyuszija volt, hogy attól féltünk, nem éli túl. De szerencsére nagyon szívós egy kutyusKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Lánykák Kép
Mára végeztem.
Mindenkinek szép estét Kép
Puszi

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Judyt,
dehogy haragszom. En is irigykedem masokra, akik mar 16 meg 20 hetesek, meg akiknek mar kozel a szules. Nemreg meg en is tatott szajjal figyelte, hogy uristen, van aki mar 12 hetes babas. Es akkor milyen tavolinak tunt!

Babus,
akkor ez a torok vonal bejott mindannyiunknak. Szegeny apukadnak azert kemeny lehetett oda levezetgetni...

Vanda
vanda72
 
 


Jányok!
Mára letészem a lantot.Kép
Majd holnap talizunk.Kép

Puszi
Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok, en is odeballok mara...

Vanda
vanda72
 
 


Sziasztok Lányok !

Igyekszem röviden összefoglalni, amit szeretnék mondani.

Stella

nagy-nagy gratula neked ! Én még most hallottam először, hogy ilyen sokat egyszerre leszívni, illetve megtermékenyíteni. Biztos vagyok benne, hogy babucis karácsonyod lesz. Istenem milyen jó is lesz neked ....

Jündi

együttérzek veled. Remélem hamarosan jobban leszel. Nekem a fogfájásra a cataflam jött be. Próbáld ki !

Judyt

a tüdőgyuszi miatt eltolódik minden, pedig úgy terveztem, hogy még ebben az évben túlleszek a laparon. Nagyok parázok tőle. A véreredményeim jók lettek, egyedül az inzulin alacsony egy kicsit. Most készülök dokival megbeszélni, hogy mikor legyen a nagy nap.

Móni

köszi az együttérzést, de már nagyon vártam a mensit. Kivételesen azért drukkoltam, hogy csak most ne...
Nem baj új hónap, itt a karácsony, szilveszter, na hátha most

Ahogy mondják a remény hal meg utoljára

Móni
mokuci28
 
 


Tündi!

Én is sok-sok fájdalomcsillapító energiát és net rendbehozó hullámokat küldök neked. ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mindenkinek jó éjszakát!

Nicol

Kép
nicol
 
 


Helló Jányok!
Már most fáj a szívem azért, hogy két hétig nem tudok netre jönni Kép!
De azért még előfordulhat, hogy megleplek titeket!
Majd Jündi lezs az összekötő, aki szállítja a híreket, jó?!
Már nagyon izgulok! Remélem minden rendben a Picikkel és holnap mehetünk értük!!
Telepatikusan már megdumcsiztam velük, hogy nőjenek szépen, apuci és anyuci hamarosan értük megy!
Szerintem ugyanígy fogok beszélni velük végig.
Sőt, külön külön megbeszéltem vasárnap a dolgot a tüszőkkel és a kiskatonákkal is! Végül is ez bejött! Azért normális vagyok ám!!!

Megbeszéltük a párommal, 9-et hibernáltatunk és 3-at hozunk haza!
Olyan jó lenne, ha sikerülne!!! Nagyon bízom benne!! De azért majd jól jönnek a drukkok tőletek is!!

JündiKép
küldök még fájdalomcsillapítókat ++++++++++++++++!

PilisKép
mi volt az uh-n???

BabusKép
azt azért nagyon sajnálom, hogy karácsony utánig várnom, kell és csak akkor láthatom majd Kristóf legfissebb sztárfotóit! De majd utána gyönyörködöm benne!!!

Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!
Már csak egyet kell aludni.El sem hiszem, hogy már itt jártok.Olyan "hamar" eljött ez is.Kép
Nagyon szorítok nektek.Kép
Az egyik szemem sír, a másik nevet, hogy nem fogsz tudni jönni.Sír, mert nagyon fogsz hiányozni.Nevet, mert örülök neki, hogy karácsonyra lesz meglepi.Kép
Nagyon-nagyon sokat fogok gondolni rátok.Kép
Ígérd meg, hogy jó kislány leszel, és vigyázni fogsz magatokra.Kép
Persze, hogy normális vagy.Beszélgess hozzájuk annyit amennyit akarsz.Kép
Nagyon szorítok.Remélem majd tényleg fogunk tudni rólatok Tündi révén.Kép
Mégegyszer sok sikert.Kép

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok!

Stellának én is nagyon szorítok, hogy minden rendben menjen.Gyönyörű Karácsonyotok lesz.Kép

Most voltam megint vérvételen/ultrahangon.Az orvosomnak épp műtőbe kellett mennie, így sajnos csak pénteken fogok tudni beszélni vele. A méhnyálkahártyám 7 mm (hétfőn 9 mm volt), a jobb petefészkemben 15 mm tüsző, a balban sárgatest.Douglasban minimális szabad hasüri folyadék, ez nem tudom mit jelent.

A hőm elég fura.13. és 14. nap 36,2 volt, 15. nap 36, 5, 16. és 17. nap 36,3, 18. nap óta egyfolytában 36,5.

????

Mindenkinek szép napot,
Jófi
jófi
 
 


JófiKép
érdekes, hogy kisebb lett a méhnyálka! Az ilyen orvosi dolgokhoz, nem igazán értek, csak azt tudom tanácsolni, hogy egyél sok fehérjét (pipi- vagy pulyka mell, joghurt, kefír, túró, stb) és igyál sok ásványvizet!!

Drukkolok nektek!

JudytKép
Köszönöm

Stella

Kép
stella9
 
 



Itt van a mai táblink:

Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok!

Húúú, végre itt vagyok, hihetetlen! Tegnap délutánra már vissza tudtam olvasni mindent, de már nem tudtam írni. Így most és mindenekelőtt MINDENKINEK NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A MILLIÓ FÁJDALOMŰZŐT!!! Igazán nagyon kedvesek vagytok, és jól esett a figyelmességetek! Hála nektek jobban is vagyok Kép
Olyan sokat szeretnék írni, de megpróbálom megnyirbálni a szövegemet.
Szóval hétfő este: 35 perc kalapálás, feszegetés után "megszületett" a bölcsességfogam. Nyomorúságos egy éjszakám volt, egész éjjel vérzett, 3 órát aludtam, azt is két részletben. Beszélni alig, nyelni meg csak nagyon fájdalommal tudtam. Este jegelés, kedden egész nap kamillázás. Tegnap este visszamentem a dokinénihez, azt montda hogy majdnem teljesen összehúzódott már a seb, szép és nincs semmi gond. A jobb arcom hörcsögösre van dagadva még ma is. Este belázasodtam, újra jegelés, kamillázás, és cataflam, hoyg végre aludjak is valamit. Így ma sokkal sokkal jobban vagyok! Még egy picit fáj, de ez már semmi. Este tudtam enni 2 üres palacsintát, kb. 1 óráig tartott, de muszály volt a gyógyszer miatt. MA reggel pedig már az elevitet is be tudtam venni, tegnap sajnos kimaradt. Varratot hétfőn veszi ki a doktornő, és a másik hasonló dolgot jövőre halasztottam, szeretnék teljes emberként koncentrálni a karácsonyra Kép
Mégegyszer köszi, hogy gondoltatok rám!!!!! Kép
Ciklusom: felrakom majd a hőgörbémet ma már, hogy elmondjátok a véleményeteket Kép Egyébként nem érzek semmit, biztos vagyok benne, hoyg ez a hónap sikertelen, úgyhogy egyáltalán nem izgulok Kép

Jündi
Vendég
 


JündiKép
De jó!!! Örülök, hogy jobban vagy!!!

Kép
stella9
 
 


Jündi,
hálIstennek jobban vagy!Holnapra meg már még jobban.Kép
jófi
 
 


Jündi!
Nagyon bátor jány vagy az már biztos.Jó kis fájdalmon vagy túl.Ügyes vagy.Örülök neki, hogy már jobban vagy és már tudsz rágcsálni is.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Mea, Vali,Mokuci, Krinyoka
Nem így szerettem volna a táblázatban feljebb kerülni Kép NAgyon sajnálom! Kép Illetve Mokuci, ha neked így jó akkor rendben! Kép

Stella Kép
MÁR CSAK 1-ET KELL ALUDNI KépKépKépKép:
Nagyon fogsz innét hiányzoni, de rettentően örülök, hogy ilyen gyorsan tuti babás leszel! Kép Megígérem, hogy mindent megírok a Jányoknak! Kép És neked is átadok minden energiát amit küldenek Kép

Annácska Kép
Remélem nem ilyesztettelek el nagyon ezzel a fog dologgal, de ha rászánod magad egyszer, fogadj meg egy jótanácsot: másnap NE menjél dolgozni! Kép

Judit
Tudom, sokan azt írják, hogy "te legalább hánysz és irigylik tőled" Kép Én viszont azt mondom, hogy akar a fene hányni mégha babás is Kép De ha egyszer babás leszek, és nekem is hányással jár, akkor persze ez van Kép
Mielőbbi jobbulást kívánok neked! Vigyázz magadra!

Jófi
Üdv köztünk, járjatok hamar sikerrel!

Judyt Kép
Gondoltam ám rátok (Jurára is) hétfő este, és majd megevett a fene tegnap hogy nem tudtam időben hozzászólni Kép Örülök nektek nagyon, olyan szép család vagytok! Kép

Nicol Kép
Remélem, te is jól vagy! Kép Köszi a netjavító energiákat, jó lenne ha használna Kép

Babus Kép
Na mi a helyzet azzal a kisággyal? Kép Én is kérek szépen majd új pocis meg Kristóf szobácskás képet Kép Most már hány centi a pocid? Biztos már túlnőtted az 1 métert Kép
Ha lesz majd valami megérzésed velem kapcsolatban, akkor kérlek, ne kímélj! Kép

Jányok Kép
Megbeszélteük a férjemmel, hogy mi meglepjük magunkat karácsonyra egy digitális fényképezőgéppel Kép Nekem persze az volt a fő gondolatom, hogy le tudjam nektek fotózni a majdani + tesztemet és el tudjam hozni Kép

Jündi
Vendég
 


Jündi!
Egy hős vagy. Egyél sokat és további javulást. Kép

Jányok!
Ma nem biztos hogy tudok többet jönni, mert megyek 12-re a védőnénihez utána meg Jézuskát játszom, megprobálom az ajándékokat beszerezni.

Pilis!
Mesélj az UH-ról. Ha van képed megosztod velünk is?

Stella!

Ha karácsonyig nem jösz akkor előre is Nagyon Boldog Babaváros Karácsonyt, Ünnepeket kívánok neked. Kép Nagyon vigyázz majd a három kis csöpségre!

Mindenkinek szép napot! Kép

Nicol

Kép
nicol
 
 


Köszi nektekKép

Jófi
Igen, minden nap sokkal jobban leszek már mint előtte Kép A tegnapi napot is csak így éltem túlKép

Judyt Kép
Hát rágcsálni még nem tudok, a palacsintaevést úgy kell elképzelni, hogy apró kis darabokra téptem és úgy tuszkoltam be a számba bal oldaon egész hátul, minél távolabb a sebtől. És nem rágtam meg, csak lenyeltem, nem akartam hoyg a darabkák a sebhez érjenek. A mai banánevés is hasonlóan fog működni, muszály egész pici darabokra felvágnom Kép Tiszta röhejes ám Kép Ennyi erővel bébiételt is ehetnék Kép

Jündi
Vendég
 


Sziasztok!

Ma jol vagyok, es tegnap mar nem hanytam. Remelem most tenyleg minden rossz elmulik. A torkom meg be van dagadva, es nagyon faj, de remelem a picurnak semmi baja. Lazam szerencsere nem volt.

Stella!
Nagyon fogsz hianyozni. Kar, hogy nem lakom mar Pecsett. Nagyon drukkolok Nektek!!!!!!!!!!!!!!!
Megyunk mi meg harman Tundivel a bababorzere Kép

Tundi!
Sajnalom a fogorvos dolgot. Sokat gondoltam Rad, de szerencsere tulvagy rajta. Tetszett, amit irtal a hanyasrol Kép

Nicol!
Neked mikor kell menned AfP-re?

Judyt!
Hogy vagytok ma harmasban? Mikor is lesz a kovetkezo uh?

Anyumnak meseltem Judyt, es Jura ikreirol. Hat most megint nekiallt remenykedni. Nagyon szeretne ikreket. Amikor elmondtam, hogy Juranal eloszor egy babat lattak, es csak kesobb a masikat, azota remenykedik.

Zsuzsci!
Mi van Veled?

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?