Sziasztok!
Olyan kedvesek vagytok, hogy aggódtok, úgyhogy azonnal nektek írok.
Miután írtam, telefonálgattunk össze-vissza, a madarászban annyira bunkó asszisztensek voltak, hogy 15 percig várattak a telefonban, hallottuk, hogy vizsgál a doki, de nem adták neki oda a telefont. A 3. után azt mondtuk, hogy akkor le vannak tojva, mert bár oda szoktunk mindig járni, de a megbízható sebészünk és nefrológusunk úgyis szabadságon van. Úgyhogy a sote I mellett döntöttünk, aminek van vesecentruma, és egyszer már voltunk ott, és kedvesek, hozzáértőek voltak. Őket is felhívtuk, beszéltünk egy orvossal, furcsállták, hogy mért akarunk oda menni, ha amúgy a madarászban kezelnek, de mondtuk, hogy mi azt akarjuk, ami a gyereknek a legjobb, és ez az a kórház. Bementünk, nagyon kedvesek voltak, felvették a kórtörténetet, vért, pisit vettek, majd befektettek a sebészetre, mert hétvégére a vese osztály bezár. Így ott kaptunk szobát (anyának nem adnak ágyat, úgyhogy azon a szoptató szék-szerűségen aludtam, össz-vissz 3-4 órát sikerült csak), azt mondták, addig kell maradni, amíg láztalan nem lesz. Este is volt láza meg hajnal 2-3 felé is 38,6. Gondoltam ebből nem lesz hazamenetel, mondtam is reggel a férjemnek. Sőt ébredés után nem sokkal hányt is meg hasi fájdalmakra panaszkodott. De a hányást betudták annak, hogy a köhögés miatt volt (előtte rájött valami rohamköhögés), a hasi panasz mögött meg széklet állt, mert utána volt egy nagy eresztés a mosdóban. Úgyhogy telt-múlt a nap, a férjem is bejött, elvoltunk, Emmának jó kedve lett, és nem volt láza. 2 körül jöttek az orvosok, és hazaengedtek, úgy, hogy minden nap vissza kell járni vénás antibiotikumra, a kezében is maradt a kanül.
Gondolom hétfőre készen lesz a tenyésztés, tudni fogjuk, milyen baci okozta a fertőzést, az azért informatív lesz. Bár úgy tűnik az antibiotikum jó, amit most adnak vénásan, azt mondták egy nap a hatóidő, és 1 napra rá, hogy kapta, már nem volt lázas.
Mostmár csak azt remélem, hogy nem sérült a vese, és nem lesz ennek a fertőzésnek komolyabb következménye.
De előre félek, mit mond majd a nefrológusunk hétfőn, ő mindig nagyon beparáztat, van egy mondókája arról, hogy mindez milyen súlyos, és hogy azért csináljuk mindezt, szedjük az antibacit, hogy Emmának ne legyen műveséje 20 évesen. Hál' Istennek szerintem ez a veszély nem fenyeget, mert anno elég szép állapotban voltak a vesék, és a sebészünk is azt mondja mindig, hogy nem is hagyná így húzni-halasztani a műtétet, ha Emma amúgy nem lenne jól meg a veséi nem lennének ilyen szépek. Ultrahangon sosem látszik, hogy ennek a gyereknek bármi baja lenne! Mindig ámuldozik rajta!
Dehát azért van.
Na annyi telt lányok, sajnos kínoz az allergia is, meg ez a nemnagyonalvás, férjem győzköd, menjek fel aludni, de egyrészt nappal nekem nem megy, másrészt baromi meleg is van, meg anyósomék is jönnek.
Puszika, aranyosak vagytok nagyon!!!!!
Alig várom a hétfői vizsgálatot a nőgyógyinál, hogy megtudjam, babuci rendben van, remélem nem viselte meg ez a pár nap, meg azért párszor fel kellett emelnem Emmát is, wc-re venni ilyesmi.
Remélem minden ok.