Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

bocsi, hogy nem jövök, minden oké, csak időm nincs. Megint kórház volt a fülemmel, ahol az ügyeletes doki elhajtott a búsba, hogy menjek az állami nappali rendelésre! Hát elmondtam a véleményemet neki, meg azt is hogy köszi hogy kitolt a gyerekemmel, mert inkább otthon lehetnék vele, s hogy nem adnék neki gyereket a kezébe. Szóval jól felbosszantott. DE végre találtam magán fülészt, kedden megyek hozzá :)
Ja, és a keresztelőt is intéztem, felkértük már a keresztszülőket is :) szóval eddig sok intéznivaló volt.
Édeském pocikája a héten jobban fáj, de csak időnként, sokszor kakil zöldet, de most már építem fel a régi étrendemet :) mindenből keveset eszek, ami nehezebb neki pl. tejből iszok 1 dl-t naponta :) nyámm-nyámm, s eszek már barackot is napi egyet :) kicsit jobb is a közérzetem, hogy engedélyeztem néhány kaját, amit eddig kivontam a forgalomból. Egyébként vidám a kismanó, addig rossz neki, míg erőlködik a kakin, meg éjszaka még mindig végig nyög s most 3-kor volt fent és 7-kor, a 7-nek nagyon örültem :) a 3 órának annyira nem.
Mostanában megszenvedjük a mi a bajod kisfiam dolgot, sír, s gőzöm sincs, hogy mit akar, mert ugyanúgy sír, mint mikor éhes és rájövök, hogy baromi álmos :( szóval anyaságból bukta vagyok mostanában, de ilyenkor is csak max. fél órát alszik.

Dike
sajnálom a nem alvást, én tudom milyen rossz ez, mert az én pindurkám napközben összesen alszik kb. 1,5-2 órát.
Én addig nem használok kengurut, amíg nem tartja teljesen a buksiját

Georgia
én kb. 2 hete rakom hasra, s emelgeti a fejét, de hamar elfárad :) de olyan kis cuki, az elején volt hogy sírt, mert kis béna volt, de már egyre ügyesebb és tetszik neki :) szerintem nem gond, hogy még nem emelgeti annyira a fejét a kislányod.

Zita

Kép
zitácska79
 
 


na, laptetőm van :) ez biztos azt jelenti, hogy nemsokára elmúlik a hasfájás :) nekem ahhoz kellene a laptető :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


bikfy,
nekem bejön a kendö,de lehet,h macerásabb a a használata...

zita,
nem próbáltad ki az olajos fokhagymás trutyót,amit írtam a füledre?
kitartás a hasfájáshoz,talán hamarosan elmúlik...
Vendég
 

 
 

Bazsa
nem mertem kipróbálni :oops:
de most egy homeós bogyót használok még pluszban a fülcsepp és a lámpázás mellett, s kicsit jobb :) remélem most már totál jó lesz, bár már bejelentkeztem keddre egy dokihoz, de mindenképpen elmegyek hozzá, mert meg kell oldani ezt az állandóan visszatérő problémát, lehet előbb-utóbb ki kell venni az orrmandulámat, mert olvastam orvosi oldalakon, hogy általában ez okozza a fülgyulladást :? ha tényleg így van, akkor ha nagyobb lesz az Olivér megcsináltatom

Zita

Kép
zitácska79
 
 


zita,
pedig nagyon jó gyógymód, nálunk már az egész család ezt csinálja,ha fülgyulladás van, még a gyerekeknek is, és mindig használ...
ártani nem tudsz vele,hisz természetes dolgokról beszélünk...
Vendég
 


Bikfy
Nem szabad hordozásról kérdezni engem, mert ömlengeni kezdek és rátok zúdítok mindenféle infót :)
Hordozókendő megkötése, infók: http://hordozokendo.freeblog.hu/archive ... _hordozas/
Ha megnyitod youtube-on, akkor feljön még egy csomó fajta megkötés. Hozzáteszem, nekem még egyszer sem sikerült egyedül a hátamra kötni, de még nem adtam fel a dolgot, izgatja a fantáziámat :)
Ha veszel kendőt, sztem minél hosszabbat vegyél, mert ha túl hosszú, max még 1x körbetekered magadon, de ha rövid, nehéz csomózni. Nekem a majdnem legnagyobb van (Kismama magazinos, kaptam kölcsön), de úgy 4-5 hósan már nem fért be előre a keresztbe-külső zsebes kötéssel, csak a keresztbe kötéssel. Nekem nem rugalmas van, egyszer kipróbálnék egy rugalmasat is, kíváncsi vagyok, az milyen. Kendőzést amúgy mind2töknek tanulnia kell, én az első felkötés után azt mondtam, na soha többet nem, de nekem ez volt az egyetlen állapot, ahogy nem sírt egész nap 3 hós koráig (délutáni hasfájós sírás kendőben is megvolt). Szóval legalább 4-5 próbálkozás, amíg mindketten ráéreztek.
Én ezt a megkötést szerettem, mert így a már megkötöttbe teszem be a babát (ami amúgy nem egyszerű feladat :)) http://babamamaklub.network.hu/video/ho ... _megkotese

Kengurumat egy barátnőm ajánlotta, akik szintén sokat kirándulnak, és a Manducának nagyon széles szivacsozott a derékpántja, mint egy rendes túrahátizsáknak (van is benne majd annyi súly). Én egyszer legyalogoltam 4 hét alatt 700 km-t egy 12 kg-s hátizsákkal, szóval olyan kengurut akartam, ami kb ugyanazt tudja :)

Nem tudnék választani, hogy melyik a jobb. Az én kengurumba lehet újszülöttet tenni, tartja a fejét és ugyanaz a csípőtartás, mint a kendőnél. Mégis, picinek nekem a kendő jobban tetszett, még ha macerásabb is megkötni meg beletenni. Most, szinte csak a kengurut használjuk. Ja, és a férfiak képtelenek kendőzni, sztem genetikailag bennük van, hogy a kendőzéstől leszárad a farkuk, a kengurutól meg nem :lol:

Apa itt pattog, hogy pakoljak már, mert megyünk Balcsira a hétvégén. Apa ma itthonról dolgozott, így egy kicsit fárasztóbb napom volt, mintha kettesben lettünk volna Szaffival :roll:

Na jó, még egy hordozós kép arról, hogy mennyire támasztja a jó kenguru egy pici fejét. Itt Szaffi 3 hónapos, de még mindig nem elég nagy, hogy rendesen kiférjen a feje, szóval még mindig körbeveszi a kenguru. Amúgy van benne szűkítő, ha abba tettem volna, kilátott volna, csak ha elalszik, akkor jobb így:
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Bazsa
Görcsökre tényleg magnézium. A dokim mondta, hogy aki jól bírja az alkoholt, annak fél dl vörösbor még jobb, mert abban vannak valami anti-akármik, amik másban nincsenek. Én veszettül nem bírom az alkoholt, úgyhogy a terhesség végén már napi 2x500 milis magnéziumot szedtem :?

Zita
Nővérem fülfájós volt. Aztán 10 évesen megműtötték, kivágtak egy darabot a koponyájából és leszedtek egy polipot az egyik hallócsontjáról. Nem rémisztgetésből mondom :lol: Viszont a lányának is ahányszor lebetegedik, rögtön a fülére megy, pedig nem örökölte azt, ami miatt a Lucát műtötték (enyhe kimérás, ami egyébként pont a lombikbabáknál jellemző, pedig ő nem lombikos. Na, majd Szaffi örökli :?)

Dike
Első hónapokban napközben Szaffi a következő képen aludt: kendőben fel-alá sétáltam a nappaliban és hangosan olvastam a könyvemet. Negyed órát aludt a kendőben, de amint leültem vagy abbahagytam az olvasást, felébredt. Délutánonként befeküdtem a fotelba, Szaffi rajtam, és így aludt, de ha leraktam az ágyába, azonnal fent volt és ordított. Alig vártam, hogy apa hazajöjjön és elmehessek pisilni végre :D

Zita
Ahogy írtad, hogy emelgeti a fejét, ezek szerint nálatok is idegesíti a picit, ha valamit meg akar csinálni, de nem megy :) Olyan cukik bírnak lenni! Ahogy üvöltözve veszekszik, mert ő már meg akar fordulni, mászni akar, fel akar ülni stb (most egyébként az idegesíti, hogy nem tud állni :shock: mondtam, várjon még 2 hónapot nekem, amíg elég nagy lesz a lába a legkisebb cipőkhöz!).

Voltunk ma védőnéninél, el volt ájulva csajszim mászásától :) Mondta, hogy ez nagyon nem szokványos még fél évesen :) Kis speedi gonsales-em :) Keddi videó: http://www.youtube.com/watch?v=QoloTuM3qRI

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja,
nagyon cuki szaffid van... nagyon ügyesen mászik, lassan el lehet pakolni az alsó polcokról :-)
Vendég
 


Bazsa
ferrum phosphoricumot szedek a fülemre, remélem beválik, egyékbént már tényleg jobb, mint volt

Rekuja
nagyon édi a lánykád :) nagyon szép szemecskéje van :) egyébként olvastam hogy az orrmandula és a polip okozza a fülfájást :( max. ha szükséges később kivetetem, de amíg szoptatok és ilyen kicsi az Olivér, addig nem.

Zita

Kép
zitácska79
 
 


vettem magnéziumot, de csak simát mert B vitamin van a folsavas gyógyszeremben.
300 grammot szedek elöször,aztán majd kikérem a nödokim véleményét...
Vendég
 


300 mg :-) a gramm egy kicsit erös lenne :-)
Vendég
 


300 gramm magnézium/nap, az felér egy csavarhúzóval. Vagy kettővel :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Bazsa
én 500 mg magnerotot szedtem, sőt én napi 3-at, s még így is 2-3 alkalommal szükség volt más tabira is, amit a doki írt fel, elvileg nyugtató, de magnézium-sztearát van abban is, s a görcsökre írta fel.

Zita

Kép
zitácska79
 
 


na majd holnap megkérdem a ddokinömet,h mit ajánl...
Vendég
 


Látom a szokásos hétvégi pangás van :)
manókám már 2. napja alszik nappal 3/4-1 órákat :) éjjel 8,5 órát aludtam összesen :) nagyon jó volt, amúgy 7-et szoktam, már túl is aludtam magam :D remélem ma éjjel is alszik.
kutya hideg van odakint, bent is 21 fok én már használom a villanyos fűtőkét a szobában, hogy meg ne fázzon a pindurkám :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


zita,
nem szeretek ilyen dolgokat írni itt, de jobb félni,mint megijedni...
otthon 18-20 fokot ajánlanak babaszobában,itt nyugatabbra 17-18 fokot mondanak... nagyon fontos,h ne legyen a szoba túlfütött,mert csecsemöhalálhoz is vezethet... nagyon fontos!!! itt németben most láttam a tv-ben, egy német szinész házaspár elvesztette a 8 hónapos babáját csecsemö halál miatt. ök is túl nagy meleget csináltak,h nehogy megfázzon a baba,és arra fogják,h ezmiatt történt. nagyon kielemezték ezt a témát és állítólag az a legnagyobb hiba,ha túlfütik a lakást.
azt mondják a tarkójánál kell nézni,hogyha nem hideg,akkor nem fázik...
azt olvastam,hogy gyorsan megszokják a babák azt a hömérsékletet, ami nekünk jó...
én a helyedben óvatos lennék ilyen szempontból...
Vendég
 


Zita!Ármin csak zöldet kakil már másfél hete:(kitartás, tiédnek már nem sokára bizti h elmúlik! de jó h ilyen sokat tudtál aludni, én ma éjjel csa 3.5 órát:(

Rekuja!de édi a hordozós kép! nekünk most rugalmas kendő lesz.ügyesen mászik nagyon:)

tegnap óta kb 300ml anyatejet hozok neki. de nem tudom h akarom e...holnap kéne akkor intézkedni tb ügyben...De tegnap is sírt anyunak mikor etette,mondta h elkezdett sírni, beleszívott sírt, aztán adott neki tápszert azt meg megette. ma én is etettem anyatejjel, 80at megivott utána kezdett el sírni....nem tudom h az anyatej miatt, vagy a hasa miatt,mert végül is tápszernél is van h néha csinál ilyet.
lehet az h a friss más anyateje nem ízlik neki szerintetek?na meg naponta 25 kilométert kocsikázok érte...
tegnap Győrbe voltunk barátnőmmel, vettem magamnak pár cuccot, meg Árminnak is a dm-be nem bírtam ki, de keresztelő ruha, se a dm-be se a c&a-ba se a zarába nem volt. aug 7.én lesz a keresztelő.
apából nagyon elegem van, semmit nem segít, 3 hétig tartott neki a lelkesedése...fasza...ha nem dolgozik, csak ps-ezik játszik értitek?????nagyon haragszok rá,minden éjjel összeveszünk!!!!

KépKép
dike
 
 


dike,
totál megértelek a pároddal kapcsolatban...
az enyém is furcsa... lehet,hogy én várok sokat, de amíg másoknál annyira vigyáznak az emberek a feleségükre, hogy nem engedik,h bármit is csináljon,nehogy baja essen a babának,hát ez nálunk ne így van...
rengeteget megcsinál a férjem, de ha valamire még megkérem,akkor húzza a száját,és fel van háborodva. szerinte épp eleget tesz és állítólag az a baja,hogy nekem annyira természetes,h ö nekem mindent megcsinál... dehát nem annak kéne lennie????
szerintem nem érzi át a dolgok sulyosságát...
jó,most lett munkanélküli julius 1-töl,és valószinüleg az is kicsinálja...
dehát én értsek meg mindent... de veszekedni sincs kedvem,uh nyelek...
na mindegy... nem igazán jó így a közérzetem...
dike, ez nagyon nem jó,hogy nem segít a férjed... renben van játszon, de néha ha szükséged van rá,akkor ott lenne a helye melletted...
próbálj meg vele higgadtan erröl beszélni...
Vendég
 


Bazsa
Én is 500 majd 1000 mg-ot szedtem, de csak kb a 18. héttől. Nekem a lábam görcsölt folyton és arra mondta a doki, hogy a lábgörcs jelzi előre a dolgokat, mert hát az is izomgörcs.
Apa nem ugrál körbe? :o Pedig ha épp el is vesztette a munkáját, egész nap ráérne háztartani, neeem? :roll: Én a helyedben azért felhívnám erre is a figyelmét :roll: Mikor Lolót megismertem, épp két munka közt volt (ő lépett ki és várt a megfelelőre), és akkor ő „körbeugrált” :) Bár lehet, ez nála az udvarlási szakaszba tartozott :)
Mondjuk a 8 hós meghalt baba még hirtelen halálnak számít? Csak mert akkoránál a légzésfigyelő se ér semmit, Szaffi már 4hó kora óta egész máshol ébred az ágyban, mint ahová letettem, úgyis lemászna a légzésfigyelőről :roll: Még jó, hogy nincs és nem idegesítem magam vele :)
Ezek a statisztikák is, anyám korában a 0-6 hetet mondták csecsemőhalandóságra, mostanában a 3-5 hós kort tartják a legkritikusabbnak, és mind statiszikák alapján :roll: Próbálnak okot keresni a felfoghatatlanban.

Dike
Egy pasi akkor foglalkozik a gyerekével ha
1. Gondoskodási kényszere van (mint nálunk apának)
2. Büszkélkedhet vele
3. A gyerek már tud focizni.
Szóval ha nagyon azt akarod, hogy kettesben legyen vele, küld el őket sétálni, beszéld meg egy haverjával, hogy pont akkor járjon arra, és ha apa már egyszer büszkélkedhetett, akkor talán legközelebb is elviszi, hátha pont szembejön egy haverja :)
Végső soron minden nő magának szüli a gyerekét. Meg a nagyszülőknek :)
Ja, és még egy dolog, bárhogy is bánik vele, még ha rossz is nézni ahogy pelusozza / öltözteti / karbaveszi, akkor se említsd meg neki! A gyerek túlél egy rosszul feladott pelust/pulcsit, de apának egy életre elveszed a kedvét.
Mi az a ps?
Szaffinak fél éve zöld a kakija. Ha répát eszik, akkor sárga :lol:

Zita
Éljen a hideg, Szaffi is nagyokat alszik napközben is :) Mondjuk aszem megint fogzik, mert éjjel megint ébredős-sírós.
Nálunk se volt télen 20 foknál több a gyerekszobában, én általában paplan+pokróccal altattam, most csak egy nagy pokróc meg egy ujjatlan vékony hálózsák van rajta, mert a pokrócot folyton lerugja a lábairól.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok,

nincs nagy meleg nálunk a szobában, 21 fok van, s egy pléd van rajta, egy hosszú nadrág,aminek lábfeje is van, s egy hosszú ujjú kombidressz és egy hosszú ujjú pulcsi, s így langyos a kis tarkója, úgyhogy biztos hogy ennyire szüksége van, máskor meleg szokott lenni neki, de ő fagyos szent, mint én :) viszont hőségben meg iszonyat melege tud lenni, mint nekem :D

Dike
igenis segítsen a párod, elvégre mindketten akartátok a babát, nálunk is alábbhagyott kicsit a lelkesedés, de foglalkozik most is pindurkával a féjem :) most szabin van, de itthon folyik a munka ezerrel. De én még ígysem panaszkodok, mert este napi 1 órám van csakis magamra :) fürcsi, net, degeszre evés nyugodtan :D
Nálunk aug. 14.én lesz a keresztelő, nekünk sincs még ruhánk, de nem is zavar, mert a keresztanyja veszi meg, azon nem kell aggódnom :) ő akarta megvenni, mert állítólag így szokás :) s érdemesebb bababoltban körülnézni, ott tuti lesz :wink:
Ja, és úgy néz ki, hogy most már jobb sokkal a pocink, kitartás neked! S egyébként megismerik a babák a saját anyukájuk tejét, már a szagáról is. S igen, lehet a hasa miatt is, hogy sír. Olivér vagdalni szokta magát szopi közben a pocija miatt, de már nem csinálja :) nappal sosem fáj már neki :) vagy csak nagyon-nagyon ritkán!

Bazsa
igenis segítsen a párod, engem a terhesség alatt körbeugrált a férjem, s mindig mondta, hogy pihenjek, hallgattam rá
:D :wink: tudtam, hogy baba mellett úgysem pihenhetek bármikor. Bár az én férjem nem tud főzni, de mindent elintézett helyettem mindig, sőt még el is mosogatott és fel is mosott, ha pedig vendég jött, akkor mindig segített rakodni és összetakarítani, még a mai napig is segít, ha valaki jön s megcsúszok a házimunkával, pl. a múltkor egész du. ő volt Olivérrel, hogy aludjak, csak szopira keltett fel :)

Rekuja
Olivér most nem nagyon tud aludni, mert itt vannak a munkások, mármint alszik, de keveset, ahogy szokott. Tegnap du. 2 órát aludt :shock: akkor aludt ennyit, mikor még pindurmanó volt :) amíg el nem kezdett fájni a hasa, bár ma is már aludt 1 órát :) most meg 16 perce alszik :D

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Sziasztok

Bazsa

Egyetertek Zitaval, nekem is a ferjem csinalt szinte mindent terhesseg alatt, itt nekunk meg is mondtak, hogy jobb felni mint megijedni, nemart ha csak pihenek, adjak at mindent a ferjemnek, es kesz :D :D !!
Mikor koltozkodtunk szinte nemcsinaltam semmit, de sokat jarkaltunk festek butor ugyben, es igy is begorcsoltem 2szer, es mindenki mondta a korhazban, hogy lassitsak.
Nagyon sokat vartal a bebire, akkor vigyazz ra, es pihenj, ne biciglizz.

Zita

De jo!!
Ti is keresztelitek Olivert?
Mi is megyunk haza agusztus 30an, es szeptember elso hetvegejen kereszteljuk Viragot.
Mar varom, mert nekem fontos, hogy meglegyen keresztelve.
Es persze anyumekat sem lattam tobb mint egy eve, csak msnen azt is ugy 2 hete.

Virag is imadja a meleget, de en mar nemkapcsolok futest ejszakara, pedig itt 8fokok vannak ejszakara.
De hosszu ujju badi es halozsak es pled, es jol alszik.Ha furdetek elotte egy oraval kapcsolok futest mert arra kell.
Itt nincs olyan meleg mint otthon, itt iden orulunk ha latunk egy kis napsutest.

Puszi!
Georgia
Vendég
 


Bazsa
még azt akartam írni, hogy nem csinálok nagy meleget a villanyos fűtőkével, épp csak elindítom megy egy kicsit aztán lekapcsolom 22 fokot csinálok vele, fürcsihez többet :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


helló csajok,
voltam ma dokinál,nagy nehezen megtalálta a kicsinket... úgy megijeszett... valami vér nem tudom micsoda van a méhben, mondtam a dokinönek,h írja le nekem mert nem értem a szót,aztán mondta,h beleírta a kiskönyvembe,de nem tudom elolvasni :-)
uh ettöl a vmitöl nem láttuk elöször a drágát,de aztán csak összejött és megnyugodtunk...
nos ettöl a valamitöl van a vérzés is és még elöfordulhat,h lesz,mert most épp alábbhagyott. erre a hétre még kiírt,aztán aug.1-töl 2 hét szabi, uh nooo melóóó :-)

a férjem egyedül takarít, mos,tereget, néha föz, elkísér a boltba,amit elötte sosem csinált,csak eljött értem cipekedni,ha kellett.
tehát nem az van,h semmit nem csinál,hisz szinte mindent megcsinál,csak nem mindegy,hogy hogyan... ha látja,hogy nem vagyok annyira toppon,és nagy nehezen nekiállok fözni,nem ajánlaná fel,hogy dölj le,majd én megcsinálom, jön segíteni,de ennyi.
tehát ne értsétek félre, sokat megcsinál,csak mondom az a baj,hogy lelekiismereti problémát csinál nekem...
meg szerintem kivan attól,h munkanélküli... meg nincs hozzászokva,hogy mindent egyedül csináljon, pedig elötte is sokat segített,csak nem egyedül csinálta...
na mindegy,szomorú vagyok egy kicsit,hogy nem ad bele mindent, szerintem szívesen kéne neki megtennie,de ö kényszerböl teszi és ezt nagyon rossz nézni és nem esik jól...
Vendég
 


Rekuja milyen igaz amit írtál, azért ha szólok csinálja, de húzza a száját...akkor beszél hozzá mikor altatom. ps...playstation játék tévén fifa 2010....foci.

Zita! de jóóó h alább hagyott a hasfájás! olyan szép a kisfiad:)nálunk nem apa fürdet...nem érzi még Ármint h kell megfogni....csak ő nyomja a fürdetőkrémet a kezembe,behozza a vizet, kiviszi...ennyi...aztán csinálja a tápszert.

Bazsa! ugyan ez van nálunk is, h még nekem lesz lelkiismeretfurdalásos...

ma jött meg a hordozókendő,kipróbáltam. nekem úgy lecsúszik,mintha nagy lenne a súly és lehúzná, tehát a feje nem marad itt a mellkasomnál.na most szorosabbra kötöttem, jobb...

képzeljétek Ármin a hintában aludt el, és ha átvittem a kiságyba felébredt,utána visszatettem a hintába elaludt, aztán 10 perc után kikapcsoltam a hintát felébredt, bekapcsoltam elaludt, fél óra után kikapcsoltam felkelt,most visszakapcsoltam alszik...ez mi????????,,,,:DDD

4520 gramm 55 centi. lehet h köldöksérve van,meg kell nézetni a sebészeten.

KépKép
dike
 
 


kaptam tegnap egy privát üzenetet itt valakitöl,akit nem ismerek és írta,h valószínüleg vérömlenyem van. neki is volt és mivel tanít, elment dolgozni,mert úgy volt vele,h tud sokat ülni meg ilyenek. nos ö is vérezgetett és egyszercsak komolyabbra fordult,el is vesztette a babáját. utána a következö babájánál is volt vérömleny,de szigorú fekvésre lett ítélve és fel is szívodott neki,ezt a babáját nem veszette el.
most már csak ezt kéne tudnom,hogy tényleg ugyanaz a problémám van e, mert ugye nem tudom rendesen kiolvasni,hogy mit írt a dokinöm. de ha ez a bajom,akkor miért nem lettem fekvésre ítélve? ok,nem kell mennem dolgozni,de nem is kell egész nap feküdni,hanem azt mondta a dokinöm,hogy amit úgy érzek,h tudom csinálni,nyugodtan csináljam..
egy kicsit összezavarodtam ettöl az üzenettöl, hisz megbízom a dokinömben... most megint van miért idegeskedni... hihetetlen,hogy semmi nem megy simán...
Vendég
 


Dike
Ne aggódj nekem is csinálta ezt Olivér, hogy hintában elaldut és lejárt a hinta programja és felébredt :D én is kivoltam akkor, de aztán megfogadtam Vida Ági tanácsát, s amikor úgy gondolom hogy úgyis el tud aludni, kb. köv. szopi előtt legkorábban 1 órával akkor beteszem a kiságyba, adok a szájába cumit, bekapcsolom neki a bébiőrön a zenét, betakarom, megpuszilom a kis kezét, megsimogatom az arcát és mondom neki, hogy aludjál szépen, s általában el is alszik :) ha nem megy neki akkor ott maradok és odahajolok mondogatom neki hogy aludjál szépen itt van anya :) és olyan szépen elálmosodik és olyan édes, ahogy már csak passog :) s szépen elalszik, próbáld ki te is. S én a kiságyba altatom mindig most már! Fontos hogy meglegyen a rendszer, s hogy a kiságy nem játékra való, bár most is dumál :D nem alszik, de előbb-utóbb elálmosodik és vagy elalszik maga, vagy sír és bemegyek és beszélek neki és elalszik :)

Bazsa
én pihennék a helyedben, csak wc-re és enni kelnék fel, sőt a kaját is az ágyban enném, én ezt csináltam, ha gond volt, vagy ha éppen úgy éreztem, hogy nem bírnék felkelni. Nekem a 32. héttől túl kevés magzatvizet állapítottak meg én feküdtem 1 hétig, én komolyan vettem, hogy gond van és aggódtam és féltem, hogy baj lesz. Szerencsére nem lett semmi gond :)

na mennem is kell, mert már hallom nyöszörög :D

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Bazsa, millió bocsánat, hogy ennyire megijesztettelek... már bánom, hogy megírtam Neked tegnap azt a privát üzenetet. :? :? :?
Hülye voltam, nem kellett volna ismeretlenül írnom... csak utólag gondoltam bele, hogy milyen lehetett ezt Neked olvasni...
Amit leírtam, azt azért továbbra is tartom és ha a szavahihetőségemre vagy kíváncsi, kérdezd nyugodtan Dikét, Ő ismer egy másik topikból. Tényleg csak a segíteni akarás vezérelt. Soha életemben nem szóltam bele senki életébe így, mint ahogy tegnap tettem a Tiédbe, de valami belül azt súgta, hogy írnom kell. Valószínűleg azért, mert régóta olvasgatlak Benneteket a háttérből , ezáltal egy icipicit úgy érzem mintha a csapat tagja lennék és anno mit nem adtam volna azért, ha valaki figyelmeztet engem arra, hogy milyen következményei lehetnek (hangsúlyozom LEHETNEK!!!!!!!!) egy haematómának..
Még egyszer bocsánatot kérek és ígérem, hogy nem zavarom a topik megszokott kis társaságát a jövőben.

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


kedves csillagvirág,
ugyan,nincs miért bocsánatot kérned,hisz semmi rosszat nem tettél...
én meg is köszöntem privátban, hogy felnyitottad a szemem... nagyon sajnálom ami veled történt és biztos,hogy én is ezt tettem volna a helyedben...
egy fórum arról szól,hogy mindenki elmondhassa a véleményét és mindenki azt kezd az infóval amit akar...
azóta sokat nézelödtem a neten és bízom benne,hogy nálam is felszívódik,mint sokmindenki másnál. odafigyelek nagyon magamra, nem fekszem 24 órát,de rengeteget pihenek...
azt mondják az sem mindegy, hogy hol helyezkedik el a vérömleny,én úgy gondolom,hogy jó helyen vagyok, megbízom a dokimban, de azért az ilyen történetek elgondolkoztatnak és azért jobb félni,mint megijedni...
ez a kis csöppség velünk akar maradni,tudom...
egyáltalán nem zavarod a topikot, sööt néha kell is egy kis változás :-)
én szívesen látlak a jövöben itt... :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Csak beugrok egy percre, nalunk is tortennek a dolgok.
A furdoszobanktol a haloszoba es a beepitett szekreny beazott nagyon, igy hetfotol itt vannak csinalni, teljesen szetvertek a furdot, uj csovek, uj csempek burkolo lap, szarra volt menve a regi csempe hezakos volt , de ugy furtak a kis Virag reszketett ugy felt, el is mentem vele ittthonrol, hogy autokazunk mert akkor nyugi van, gondoltam elugrunk az Ikeaba, es osszetortem totalkarra az autonkat, szerencsere Viragnak nem lett baja, sirogorcsot kaptam a helyszinen, az elso balesetem, belenk akart szemnbe jonni iit a varosban egy manus, en meg elrantottam a kormanyt, ne utkozzunk frontalisan, es bele mentem egy allo autoban.
A tulajdonos nyaralni volt, tegnap jott haza, hivott telefonon minden oke a bebivel es velem, aztan haza vittek a rendorok, az autot elszallitotta egy triller, es mire haza ertunk atfurtak a furdobol fetrol le a nappaliba a plafont.
Tiszta por minden huuuu!!
A ferjem fonoke torokben van, es ide adta 10 napra a villajat nekunk, hogy ne szagoljuk a port.
Jovo szerdara kesz a furdo, most csak haza ugrottam ruhakert.
Majd jovok.
Mindenkit puszilok!!
Georgia
Vendég
 


georgia,
atya éééég! még jó hogy nem lett bajotok...
rendes a férjed fönöke,h segít...
hát kitartást és vigyázzatok egy kicsit jobban magatokra...
puszi
Vendég
 


Bazsa
Ha hematómád van, akkor érdemes annak a felszívódásáig FEKÜDNI!!!!!
Hematóma csökkenti a kapcsolódó felületet a baba és a méhfal között... :cry:


Mi szombaton megyünk az eszkimókért.... éjszaka repülünk Budapestre... és holnap megyünk Debrecenbe... :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Lombikbaba!drukkk!!!

Georgia! jééééééééééézusom, még h jó h nem lett bajotok!ennyi kárt egyszerre, annyira sajnálom!!!!!!!!!!!!:((((((((((

Anett??

voltam 6 hetese kontrollon minden rendben, már csak jó idő kéne h fürödhessek:)
Ármin kikészít, sose akar aludni csak állandóan enne,miért? pedig tápszeres,nem adhatok neki olyan sűrűn,mintha cicizne. ohhh a 3 óránál összetenném a 2 kezem, mostanában másfél...éjjel 3 órákat azért a legtöbbször elalszik...az átalvástól mi még olyan messze vagyunk mint Makó Jeruzsálemtől.
hozzánk jön a fotós aug 11.én:)
leragasztottam ilyen köldöktapasszal Ármin köldökét, a gyógyászati boltba vettem, basszus azt h fogom felszedni?:(((
időm semmire sincs semmi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!apa meg bekaphatja,nagyon haragszom rá:(

KépKép
dike
 
 


Csak gyorsan, bocsi Csajok, csak ritkán jövök...

Dike
mi ezt a köldök sérves mizériát végig jártuk anno...voltunk sebészeten, nagyon magas volt a köldöke Ádónak, de semmit nem kellett vele csinálni, ugyan is, ahogy elkezdett mozgolódni egyből vissza húzódott, tennivaló nem volt vele, a sebész is azt mondta beavatkozást nem igényel, mi tapaszt sem használtunk, a sebész azt sem javasolta...4 hónapos korára teljesen vissza húzódott :!: remélem Nálatok is így lesz, de a legjobb, ha a sebész megnézi, még is csak Ő ért hozzá :!: :wink:

Lombikbaba
hajrá eszkimók :wink: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Georgia
istenem, még olvasni is szörnyű volt, nemhogy átélni :shock: örülök, hogy nem lett bajotok :!:

Bazsa
feküdni, feküdni szigorúan :!: drukk++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Suzy és Ádám

KépKép
suzy78
 
 


Sziasztok :)

lombikbaba! Drukk az eszkimókhoz :wink:

Bazsa!! minden rendben lesz, pihenj sokat :wink:

Tud nekem valaki segíteni, tegnap kezdtem el szúrni magam gonapeptyl szurival (napi 1 ) a 21 napon, nos a dr.nőhöz aug.11-én megyek,de nekem a mensim elvileg jövőhét csütörtökön fog megjönni, mikor megyek a dr.nőhöz már a ciklus 7. napján leszek, az már nem késő? nem a 3. cn kell elkezdeni a másik szurit? / gonalt kapok /
Akinek volt long protokoll, annak ,hogy ment a stimulálás?

EDI
ediii
 
 


Cukigabi!
megkérdeztem az altatást, altatnak, de lehet altatás nélkül is :wink:
nekem azt mondta a dr.nő, hogy meglátjuk hány petesejt lesz, ha "kevés" akkor nem muszáj altatni :roll:

EDI
ediii
 
 


Sziasztok,

bocsi, hogy mostanában nem jövök, de nem sok időm van, alig vagyunk itthon, mindig dokihoz járkálok a fülemmel ismét :? szerencsére nem Olivérnek van baja, ez az egy vigasztal, ha meg itthon vagyunk, akkor meg van egy csomó dolgom

magas köldök??? életemben nem hallottam ilyet


Georgia
nagoyn durva :( még szerencse, hogy nem lett semmi bajotok, valahogyan most "rátok jár a rúd" :( de reméljük elkerül titeket a balszerencse. rendes a férjed főnöke

lombikbaba
nagyon drukkolok :) biztosan sikerül :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Huh, de rég voltam! A lényeg, hogy bejelnetkeztünk a Kaáliba, azt hittem, csak szeptemberre lesz időpont a dokihoz, de már augusztusban megyünk konzultálni! Annyira izgulok, ma már terhesruhákat nézegettem a neten :oops: Csajok, ez a babázás veszettül addiktív egy dolog :roll: :)

Lombikbaba
Nagyon szorítok ám!!! Küldöm a pozitív kisugárzást!!!

Bazsa
Hematóma tényleg nem vicc, de elég sokan végigvitték vele a terhességet, szóval ez csak egy újabb „remek harchelyzet a gyerekért” amit a hátad közepére kívánsz, és jöhet a „basszus, nem lehetne végre valami könnyű?!” teljesen jogos kérdés, meg egy kis önsajnálat, aztán ülj le egy kis vanília fagyival, simogasd meg a pocid, és örülj a csöppségeddel töltött minden pillanatnak :)

Georgia
Huh, ezt még olvasni is rossz, akkora egy horror! Iszonyú mázlitok van, ebben a szerencsétlenségben! Hát, most hiába mondom, hogy 20 év múlva lesz mit mesélni, ennyit nem ér meg egy jó sztori.

Dike
Tök jó, hogy a 6 hetesen minden okés volt, én most a fél évesen jártam ugyanígy :) Hát igen, egy úszásnak én is örülnék :?
Köldököt nekünk is nagyon nézték, de aztán legyintett a háziorvos, hogy térjünk vissza rá 3 hósan, akkorra meg tényleg visszament magától. Van egy kis vadhús vagy mi, olyan, mintha beragadt volna egy kis kosz, de ezzel sem kell foglalkozni, vagy kiesik, vagy nem :shock: Ám legyen :roll:
Apához: Ha nem tudod megváltoztatni (láthatóan nem), akkor fogadd el ilyennek, mert minden mással csak magad idegesíted, magad teszed tönkre, és ennek a gyerek jobban a kárát látja, mintha apa jelenleg háttérben van. Barinőm 3 gyereket nevelt fel így, és ő imádja mind3at. Most, hogy a kicsi is gimis már, a férjének is kezd megbocsájtani :)

Edi
nemtom mi az a long program :oops: egyszer volt olyanom, hogy 3 hétig szúrtam magam suprafactal, és utána folytatólagosan jött a pergoveris 3 napig, és aztán néztek meg. Ott mondták, hogy valamikor fogok közben vérezni, de ezzel nem foglalkozunk. Amúgy ez volt a legszarabb mind közül :roll:

Zita
Jobbulást, de komolyan!

Anett szüléssztori?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kép

Az ikreink :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Dike
hogy jobban aludjon Ármin, hátha segít ez a néhány tipp :)
http://www.kismamablog.hu/baba-alvas/ha ... ban-alszik

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Lombikbaba
drukkolok nagyon! Ez a rész olyan izgi, de mégis olyan félelemmel eltöltő, legalábbis én nagyon izgultam, hogy sikerült-e!

Rekuja
köszi szépen, remélem most már helyre jövök...

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Lombikbaba

Szurkolok neked +++++++++++++++++++++++++++++!!

Bazsa

Remelem pihensz sokat!!

Zitacska

Lattam jartal az iwiwen :D :D es megnezted Viragomat :D :D !!

REkuja

De jooooo!!
Ti mar keszultok a kovetkezo bebire?
Mi is akarunk egy ev mulva :D :D !!
Olyan izgi!!

Suzy

De jo lehet teged is olvasni!
Milyen nagy mar a fiad, hogy szalad az ido :D :D !!
Szoktalak olvasni titeket a te tropikodban is, de amiota Virag megszuletett nemsok idom van :D :D !!

Ediii

Nekem rovid programom volt, nemtok neked tanacsot adni.

Mi haza koltoztunk tegnap, a nappaliban lakunk, a ferjem nembirta mas hazaban.
Keddig dolgoznak a munkasok, es aztan nagytakaritas es alhatunk ismet a szokasos helyen.
Szeintetek Viragot mikor tegyem be a sajat szobalyaban.
Kozvetlen a mi haloszobank mellett van.

Puszi!!

Georgia
Vendég
 


Probalok vonalzot csinalni, de nemsikerul :( !!
Vendég
 


Georgia
én 4 hónapos korában szeretném a saját szobájába költöztetni, de nem tudom még, hogy addigra kész lesz-e a másik helyiség, ahova kirakjuk a cuccokat, de én azt olvastam, hogy még mindenképpen 6 hós kora előtt kell a saját szobájukba költöztetni őket!
De egyébként bármikkor átrakhatod szerintem, én úgy szeretném, hogy a hasa már ne fájjon, mert a héten megint elkezdtük a hasfájós sztorit :? már a hócipőm tele van :( tuti a hülye időtől van :?
De éjjel alszik, bár most 2 nap felkelt 3 körül meg 5 körül, egyébként 5 v. 6-kor szokott, de nekem is jobb ha 2-szer kel, mert totál begyulladnak a melleim, mert nem ébredek fel rájuk, s ezek a kuka mellek még éjjel is termelik a tejet, mint az őrültek :? s akkor fejni kell őket, ha nem kel fel a kisember szopizni!

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Lombikbaba
Nagyon cukik az ikreitek :) Sztem hasonlítanak rád :roll: :lol: Nekünk annak idején nem adtak fotót róluk.

Zita
Jó a cikk, csak kár, hogy fizetős a könyv hozzá :(

Georgia
Igazából, mikor hazahoztuk Szaffit a kórházból, apa rám nézett, azt mondta, lehet 3 gyerek (neki addig 2 volt a maximum) és megkérdezte, mikor lehet legkorábban csinálni :) Dokim mondta (nem a Kaális), hogy várjunk 1 évet, mert úgy nagyobb a fogantatás esélye. Most türelmetlenül várunk :)
De legalább annyira izgulunk, mint Szaffinál, olyan furcsa, nem hittem, hogy ez megint így lesz :roll:
Vonalzó megvan, csak a beillesztés nem megy? Azt kell betenni, amiben szögletes zárójelek vannak (bbc kód)

Saját szoba:
mi kb 1 hetesen tettük saját szobába, és teljesen jól működött a dolog. Szaffi nagyon ritkán kel/kelt sírással, általában a játékaival csörgött, arra mentünk ki. Éjjel meg én keltettem enni, így akkor evett, amikor nekem ébrenléti periódusom volt :) Nővéremék fél éves korig voltak vele egy szobában, és addig Hanna óránként kelt, utána meg egycsapásra jól aludt. Nővérem szerint zavarták egymást a forgolódás zajaival.
Ha valami van, pl nem itthon alszunk, akkor inkább köztünk alszik, mint kiságyban.

Ja, ma van a szülinapom :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja,
nagyon sok boldog szülinapot... :-)
Vendég
 


Rekuja

Boldogsagos szuletesnapot!!
Vendég
 


Nem jon ossze
Vendég
 


Nagyon bena vagyok!!
Vendég
 


Köszönöm a jókívánságokat!

Georgia, Lillypie-s a vonalzód? Menj a "get ticker code"-ba, ott a "forum signatures" kategóriából a UBBCode and BB Code -ra kattintasz és az alul megjelenőt bemásolod a profilodban az aláírásokhoz. Ne felejtsd el beklikkelni, hogy az aláírást mindig autómatikusan adja hozzá a bejegyzéseidhez!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


ja még valami a vonalzóhoz: csak akkor jelenik meg, ha regisztrált felhasználó vagy a lillypie-n. Megéri, mert eddig engem nem bombáztak spammekkel, szóval rendik :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?