Új privát üzeneted érkezett!

Pár nyaralásos kép. :lol:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Panda! Gyrosban nem volt semmi extra csak a fogaim nem jók! épp kezelés alatt állok, mert eléggé felgyülemlett a sok rossz fog! Bevallom igencsak elhanyagoltam őket és most kapkodok! Ez a fogom tiszta szuvas megnéztem ilyet még nem láttam! Szal ebből tuti húzás lesz!!! Bár hátha fel lehet építeni! Nagyon imádkozom!!!
Mancikám korababa lett a 33. hétre született és sok oxigént kapott emiatt szemüveget kell hordania és 3-4 havonta kontrollra kell járnunk!! Így most erre a jó meleg nyári napra is jutott belőle egy!

Judy! Nagyon aranyosak a képek! Látszik mennyire élvezik a vízet! melyik strandon voltatok??? Úgy hasonlit a Dagályra!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Jaj judy aranyos vagy, de tudod nekünk igen halovány az esély arra, hogy ez a hő most fenn is maradt, bár pont jókor (egész véletlenül) történt egy baleset és aznap hát nem igazán védekeztünk, ez a hő emelkedése előtt két nappal volt, de azért nem naívkodom, hogy ebből sikerült össze is hoznunk valakit:)
Igen tudom, hogy általában a 10 dpo már kimutathatja a teszt, de az a baj, hogy akkor elkezdem magam áltatni és nem merek tesztelni. Szombaton leszek 14 dpo-nál, majd látjuk mit hoz az élet.
Már annak is örülök, hogy ilyen szép szabályos hőgörbém lett.
Nagyon jó a strandos kép, biztos élveztétek a vizet.

Nóci nem rád gondoltam az eltűnős fórum társak alatt, hanem pl. nem tudom mi van takiandival, csycsy-vel???? A fogaim nekem is rosszak és mennem kéne fogorvoshoz, de nem visz rá a lélek csak ha már fáj, sajnos. Ezt teljes mértékben megértem.
erika82
Erdőkertes
 
 

 
 

Jaj lányok azt elfelejtettem elújságolni, hogy hétvégén apával romantikáztunk és elmentünk hajókirándulásra, a lányom még mindig mamánál nyaral és hát szerintem évek óta nem voltunk kettesben sehol, így külön jólesett ez a kiruccanás. Kéz a kézben sétálgattunk, ajándékokat vásárolgattunk és összebújva élveztük a hajó utat, kellemesen fújta a szél a hajunkat, hát tiszta nosztalgia volt.

Az egész hétvégét csak kettesben töltöttük, lenyírtuk a füvet is, medencéztünk és élveztük egymás társaságát, igazán jó volt a hétvége.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Nozavi, Panda
üdv az új csatlakozóknak :D

Judy, Nita nagyon jó képek születtek. Mi újabban állandóan itthon hagyjuk a gépet, már gondoltam a nyakamba kötöm, vagy egyszerűen a kislány kezébe adom, ő aztán tuti nem teszi le :lol:

Nóci, szegényem!!! Voltál már dokinál???

Erika, ti aztán tudjátok, hog élvezzétek az életet :lol: (most vedd úgy hogy irigy voltam :D)

Hétvége?! Hirtelen jött ötlet gyanánt, pénteken a dög melegben leutaztunk anyósékhoz (azaz hazavittük, mert itt van 3 hétig Pesten kórházba rehab.) potom 140km, persze én vezettem mert mindenhol cucc volt és így apa nem tudta az ülést hátra tessékelni. Na már majdnem ott voltunk de úgy elkezdtem szédülni, hogy alig vártam hogy kiszállhassak, mondanom sem kell hazafelé meg sem fordult a fejemben hogy vezetni akarok. Pedig ittam rendesen oda-vissza. A hétvégém hasonló szarul telt, életemben nem voltam ilyen rosszul és nem fájt még ennyire semmim így ovu környékén, de most sikerült :shock: még jó hogy a kislány elvolt a nagypapával - mindenhova rángatta, pontosabban parancsolta :lol:
Na de mára már kutya bajom, így gyorsan kocsit tisztítottunk és rendbevágtuk a lakást, már amennyire egy gyerekkel lehet....

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Judy, Nita!
Nagyon jók a képek! Picit irigy vagyok, eddig még csak víz közelébe sem mehettem a műtét miatt, most meg a férjem már nem tud kivenni szabit :cry: . Még májusban le kellett adni, ki mikor megy, ő nyugisan leadta a júliust, aztán tessék :roll: .
Szóval, ezt a nyarat itthon töltjük.

Én amúgy is itthon vagyok 7 hétig a nyáron. Konduktor vagyok, agy mozgássérült gyerekekkel foglalkozó oviban dolgozom, ahol most szünet van.

Nóci!
Korababa :cry: , igazán sajnálom. Tudom, mennyi probléma van ilyenkor, én szinte csupa korán jött gyerkőccel foglalkozom, úgyhogy teljesen átérzem a helyzetedet.

Fogak
Ebben a témában én nagyon szerencsés vagyok. Összesen 4 fogam van betömve, meg 4-et húztak fogszabályozás miatt 13 éves koromban. Utoljára 12 éve kellett hozzányúlni az egyikhez, mert egy pirinyó lyuk volt rajta, csak az én kérésemre tömte be a doki...

Beu!
Hát, ha ez igaz "pedig ittam rendesen oda-vissza"
akkor ne csodálkozz, hogy szédültél :wink: :oops: :lol:
Bocs, hogy kérdezem, de Te nem voltál még nemrég a "2012. januári babák"-ban :oops: ?



Nekem a legnagyobb gondom, hogy meg kellene szabadulnom 3 kiscicától :roll: . Feltettem őket mindenféle hirdetési oldalra, de senkinek nem kellenek :cry: . Pedig aranyosak, féregtelenítve, bolhátlanítva vannak, mégsem kellenek senkinek. 5 született :roll: , de 2-nek már van gazdája, csak az a maradék 3... Cukik, meg minden, de kinek kell ennyi macska??? Már bánom, hogy nem ivartalaníttattuk hamarabb a cicát, úgy mint a másik macskánkat, de ez van. Majd, ha a kicsiket elvitték, akkor ezt is megműttetjük.

Na, szabadság ide vagy oda, csak mennem kell vasalni, mert a mosógép állandóan üzemben, de "vasalógépem" sajna nincs...[/b]

panda
Halásztelek
 
 


Judy reggel teszteltem de negatív......
ha reggel sincs piri akor csinálok még egyet.....

Panda én a Dunasor utcába lakom.nem is vagytok olyan messze:)))

Judy nagyon jóóóóóók a képek:)))szépek vagytok

Pandi megkérdem apit lehet e cica..ha igen nekem kell egy:)))))))))
milyen szinűek?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Panda, de igen ott voltam abban is, mert reménykedtünk, hogy csak kisebb a kelleténél a baba, de hát nem. Már lassan 8 hete, hogy elvetéltem, de most legalább megúsztam a műtétet, s most szorgosan iszom a teákat és...
Szóval teát iszom... a cél érdekében :lol:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok bocsi h így eltűntem a 7végén, meg ma, csak iszonyat hisztis vagyok én is, Vilike is, na meg még Apa is! :) Összeszokott banda vagyunk! :):)

Visszaolvastam, nagyon szupik a nyaralós képek, irigy vagyok mert mi sem jutunk el az idén sehova. Otthon voltunk 3 hetet májusban, de annyi. Talán majd jövőre.


Nóci már túl vagy rajta és remélem jobb!!!


Most ismét csak lépek, de holnap jövök már délelőtt!!! ígérem!:):):):):) sziasztok

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Beu!
Milyen teát iszol??? (Látom, mindenki kitalált valami praktikát...)

Nita!
Tényleg nem vagyunk messze. Azért 1 jó km biztos van, de az ebben a faluban (bocs, város :oops: ), nem távolság, mikor 3 km hosszú az egész össz-vissz.
Van egy tiszta fekete lány cica, meg 2 fekete-fehér foltos kandúr. Az egyiket elneveztem Hugh Hefnernek, mert állandóan simogatni meg vakarászni kell, képes felmászni a nadrágodon (komolyan), hogy az öledbe vedd :lol: .

Nóci!
Fogad????


Ma gardróbot pakolok :roll: , de a gyerekekkel együtt, mert csak így merem vállalni a selejtezést. Meg kell nézni, mi van itthon sulis cucc, mert lassan el kell kezdeni a bevásárlást oda is...

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Hát ha jól sejtem nita akkor neked már késik vagy éppen aktuális piroska? Szurkolok, hogy ne jöjjön aminek jönnie kéne :lol:

panda:sokáig konduktor akartam lenni, elég közelről ismerem a mozgássérült fiatalokat, a Marczibányi térre jártam suliba, igaz én egészséges vagyok, de a férjemet ott ismertem meg ill. nem ott csak ő is oda járt. Jelenleg éppen a betegségét kutatjuk, hogy lehet-e örökíteni és ha igen akkor milyen arányban ill. kimutatható-e a korai terhességnél. Bár van már egy egészséges nagy lányunk, de azért ezt a szálat is szeretnénk végig futni, ha már ilyen tudatosan vállaljuk a második gyerkőcöt.
Szóval évekig "éltem" mozgássérültek között és egészen más világ az övéké, elég sokan nem értik meg, de azt hiszem jobb emberé tett a velük eltöltött idő. Voltam az általános iskolában is, na azt nagyon nehéz volt sírás nélkül kibírni. Bár a tapasztalatom az, hogy ők nem szeretik ha az emberek sajnálják őket így én sem tettem, de nekem akkor már meg volt a kislányom és összeszorult a szívem.

Jaj beu5 olyan rossz volt megint olvasni, hogy elvetéltél, tudom, hogy ezt már akkor is leírtad amikor bejöttél a fórumba, de valahogy mindig olyan vidáman írtál, hogy szinte el is felejtettem mi történt veled, de most megint szembesültem azzal, hogy azért te is elég nagy terhet cipelsz a hátadon. Akkor most a ciklusod alakulgat valamerre?


nozavi:milyen kint az egészségügyi ellátás? Rendesen kivizsgálnak? Sajnálom ami veletek történt, ilyen tragédia után elismerésem, hogy fel tudtatok állni, bár sejtem, hogy az élet megy tovább, de azt hiszem ez a legnagyobb fájdalom amit egy anya átélhet.

Lányok nálam valószínű jönni fog a mensi, igaz még csak a 10. dpo-nál tartok, de kezdek boszorka lenni, szép kis család én is és a lányom is boszorkák vagyunk, szegény férjem :lol:
Talán ezért szeretne Rebus mellé kisfiút, hogy egyensúlyba legyünk...
Ez a ciklus megint más volt, mint a többi, mert a 3. dpo naptól leszakad a hátam, fáj a hasam, állandóan hányingerem van, de jól tudom, hogy ezek mind csalafinta dolgok, mert erős émelygés máskor is szokott lenni a mensi előtt, mondjuk most úgy 8 nappal hamarabb kezdtem a tüneteket produkálni, de már nem csodálkozom, olyan vagyok, mint valami rejtély doboz, minden hónapban új és új tüneteket produkálok á már néha unom és rossz a hangulatom és kicsit depi vagyok és minden... Rá kellett jönnöm, hogy az elmúlt 10 év tabi szedéssel nagyon elkényelmesedtem, de most a szervezetem szerintem mindent bepótol, megmutatja, hogy ő az úr...

Mensi után 3 nappal elkezdődtek a középidős fájdalmak, majd 4 map múlva tényleg meg is történt a peteérés (hőmérsékletemből sejtem), majd amikor megvolt akkor a 3. dpo naptól pedig készülők a mensire, na hát ez nem semmi. Még jó hogy csak 30 napból áll egy hónap, mert így gyorsan eltelik. Azért nem minden hónap ennyire húzós, nem tudom mitől függ ez, de van amikor lájtosabb.

Na lányok bocsánat a regényírásért :oops:
erika82
Erdőkertes
 
 


Lányok aki ért a görbékhez, mármint a hőgörbékhez és régóta hőmérőzik attól kérdezném, hogy az normális ha a luteális vagy milyen szakaszban vonalzót nyeltem. Mármint nem fizikailag :lol: , hanem nem cikk-cakkos a második fele a görbémnek, most már 10 dpo-n vagyok és nem tudom jó-e ha 36,9 volt majd 2 dpo-n "leesett" 36,8-ra és onnan csak egyszer mozdult lefele 36,7-re majd újra vissza a kiindulóponthoz 36,8-ra és azóta ott van???? Azok a görbék amiket idáig láttam azért mutatnak némi ingadozást, de én nem akarok ilyet mutatni:)
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!!!!

Panda lehet olyat hgy elhozom az egyik kandurt és meglátjuk ami mit szól??nem merme megkérdezni mert így tuti nemet mond...de talán ha itt van meg gondolja magát......

Erika reggel teszteltem de negatív de piri sincs........a márciusi vetélés óta pontosan 33 napra megjött.most nem értem mi van de ez nagyon rosz.........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
Tőlem viheted, legfeljebb visszahozod :wink: .
Március óta ez még csak a 3. ciklusod volt nem? És már lehet "próbálkoznotok"? Nekem a doki mindenképpen 3 normális ciklus kivárását javasolta, ami kb. 4 naptári hónap. Azért a 33 nap nem olyan vészes, szerintem, főleg vetélés után.

Erika!
Miért nem lettél végül konduktor? Nekem van egy mozgássérült unokahúgom (28. hétre született '83-ban..), rajta keresztül ismertem meg a szakmát. Ő is a Marczibányira járt középiskolába, valami Addetur vagy micsoda nevű suliba, általánosba a Petőbe.

Hőmérőzés
Én sosem csináltam, mindkét gyerek elsőre összejött, a 3. meg 0.-ra :oops: . A dpo-ról is csak sejtem, hogy mi lehet (gondolom az ovulációtól eltelt napok száma???)

panda
Halásztelek
 
 


Panda nekem most magától ment el mintha csak menstruáltam volna csak darabos volt....a doki mondta lehet ilyenkor próbálkozni..műtét után kell várni....akkor vártunk is annó.........

akkor majd valamelyik nap elugrok a cicáért:)fekete-fehér legyen:))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Na sziasztok!

Az én rövid történetem a következő, az első férjemmel született egy egészséges kisfiunk 2006ban, majd két éves korában vittem a bölcsibe, ahova két és fél hetet jártunk, mert utána pneumococcus baktérium általi agyhártyagyulladást kapott, egy hónapot küzdöttünk érte, de sajnos itt hagyott minket. Zalcsikám után tették ingyenessé a számomra addig ismeretlen oltóanyagot. A fertőzőről tudtam, azt meg is kapta, de erről nem is hallottam. Utána a volt anyósom közölte velem, hogy én vagyok az oka, és a férjem nem állt ki mellettem, így szépen megindultunk a lejtőn, amikor is jött a jelenlegi férjem, és első összebújásunkra megjött Vilike is! :) :) Én harcoltam Svédország ellen, de közölte velem,hogy muszáj lesz kijöjjek vele, mert nem hagyhatom magára a férjemet! Megdöbbentem, hogy jesszusom ez is feleségül akar venni, de hála Istennek jól döntöttem, így indulás előtt egy héttel összeházasodtunk. Teljes mértékben a lelki társamat találtam meg benne. Most illetve nem most, mert már úgy kb. egy éve próbálkozgatunk Vilikének egy kistestvérrel de nem akar összejönni. Vilike is császárral született, mert nem szülhetek spontán, de ez egy másik történet, és azóta sem vagyok rendben, 15-28 napig menzeszelek, de inkább ilyen kocsonyás váladék ürül belőlem, majd igaz csak 5 hétig tudtam szoptatni, de visszatért a tejcsorgásom. A prolaktintól kezdve a LHig minden hormonom rendben van, anatómilag épnek találták a méhemet, szóval smmi nem indokolja ezeket a tüneteket, de mégis megvannak. Ezeket otthon csináltattam ezeket a vizsgálatokat, mert itt bonyolultabb elmenni Vilikével. Az ellátás, hogy is fogalmazzak más mint otthon. Itt kint született Vilike, altatásos császárral, de reggel született, de már délután 4kor felkeltettek. Otthon ez 24 órás fekvést jelentett legalábbis 2006ban... , utána már másnap hazajöhettünk volna, csak még spekuláltak, hogy mi legyen a visszerekkel a lábamon, na azt kitalálták, így szerdán reggel jöttünk haza! Szóval nem lacafacáznak. Ami nagyon jó szerintem, hogy az újszülöttet nem fürdetik meg, hanem hagyják, hogy beszívja a bőre a magzatmázat. Vilike 3 napos volt amikor először vízzel találkozott, mert annyira hideg volt a kórteremben, hogy nem mertük bevállalni at Anyukámmal, aki bent volt azon a két napon velem a kórházban. Szóval más! Röviden ennyi.

Olvaslak vissza benneteket, hogy képben legyek! De azért egy kérdésem van már is, mi az a dpo??? :oops: :oops: :oops: :oops:

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Nita!
Ja, azt hittem, most is műtét volt. "szerencsére" nem...
Oké, "elrakok" neked egy fekete-fehéret :lol:

panda
Halásztelek
 
 


panda:nem tudom miért nem lettem az, talán nekem túl sok volt az általános iskolában látottak és igazából 3.-os gimis voltam (de 19 éves) amikor terhes lettem Rebussal, szóval innentől fogva nem én alakítottam az életemet egy darabig, hanem a leányzó alakította a miénket. Igen az Addetur suliról beszéltem én is:) Oda jártam és igen sokat tanultam az életről, azt hiszem azóta látom másképp is a világot.
Igen a dpo az ovulációtól eltelt napokat jelzi, én most vagyok a 10-en tehát elméletileg 4 nap múlva mensi. Eddig én sem tudtam mi a szösz a hőgörbe, meg a dpo meg ilyenek csak 10 évig szedtem fogi gátlót és bár még élesben nem próbálkozunk a babóval, de addigra szeretném megismerni a testem működését és úgy látszik az első hónap sikeres volt(mármint a hőgörbe vezetésében, nem másban ill. azt még nem tudom majd 4 nap múlva). Na ovulációs tesztet nem használok csak hőt mérek, mert már nekem így is sok ez a dolog. Nem akarok előre parázni semmin.

Hát nita most mondhatnám azt, hogy még nincs veszve semmi sem, hiszen amíg nem jön piri addig bármi lehet, de ezzel csak hitegetlek és én ezt utálom a legjobban, bár igaz amíg nincs mensi nincs biztos sem, de ha a teszt nega én inkább elkönyvelném, hogy nincs baba és a kellemes csalódás jobb lenne, legalábbis nekem.
Amikor késett és nega lett a tesztem én is letettem a dologról és meg is jött később, de jobb volt így, minthogy magam áltassam, mert arra hajlamos vagyok. Már most is minden bajom van pedig még van 4 napom.
erika82
Erdőkertes
 
 


Panda rendben...mivel tartozom ha marad a cica?

Erika én is elkönyveltem hogy nincs baba.nem reménykede.....na jó egy picikét... :oops: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Erika szerintem normális, a lényeg hogy fent legyen. De ha mész a következő oldalra és ott a kérdez-feleleknél megmutatod a görbéd, pontos választ kapsz rá. Ha nem értek valamit, az pedig most rendesen van én is ott érdeklődök és hamar választ is kapok.
szóval az oldal: http://babatervezok.otthona.net/
Ja a cilusom végre a teák hatására nem maratoni lesz csak kb 30 napos, mert ma végre nekem is felment a hőm, de ha apát sikerülne rávennem arra amit eddig került, akkor még bármi lehetne belőle ... tök vicces - mert ő nem figyeli a hőmet - de mióta ovu gyanús a dolog, azóta messziről elkerül :(( ezek szerint ő még nem akarja??!?!?!?!?!?!?

Panda: málnalevél + palástfű tea váltva.
Amúgy a műtétes vetélés után nekünk a doki 6 hónapot mondott mert már a 13 héten volt. Most 9 hetesen csak 3 hetet, pedig nekem is műtét nélküli volt. De az elsőnél sem vártuk ki a 6 hónapot...
Szerintem azt pontosan érzi az ember, mikor van felkészülve úgy testileg, mint lelkileg egy következő babára.

DPO - ovutól eltelt napok száma

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Nita!
Semmivel nem tartozol, tök ingyen, csak vigye el őket valaki :lol: . Sosem kérünk pénzt a kiscicákért, bőven elég, ha jó gazdikhoz kerülnek.

Bea!
Én is ezt iszom, csak volt még itthon cicka, most azt az első felében, aztán palástfű a másodikban. Nekem is kb. 30 napra tök jól beállította tavaly is.
Nekünk 3 hónap várakozás, de méhen belül nem volt baba. Elvileg a laparoszkópia miatt csak a műtét utáni 6 hetet kellett volna kivárni, de kellett küret is nekem, mert 2,5 cm-s volt a méhnyálkahártyám, és nagyon durván tudtam volna csak "lemenstruálni". (Már, ha van ilyen szó egyáltalán.) Mivel "csak" egy egészségügyi kürtenek számít, így 3 hónapot mondtak.

Erika!
Unokatesóm abban a suliban érettségizett, kollégista volt. Ő elég súlyos mozgássérült, de teljesen ép értelmű. Hogy mikor érettségizett, nem tudom. '82 decemberi, de a mozgássérülése miatt kellett előkészítőt járnia általánosban. Azt hiszem, nem járt kétszer egy osztályt sem, így ha jól számolok, 20 éves múlt akkor, talán 2003-ban lehetett. A volt osztályából többen is jártak oda, de őket nem annyira ismerem.
Te tök egészségesen hogy kerültél abba a suliba?
Én nem hiszem, hogy fogok hőmérőzni, meg ovu tesztet csinálni. Csak 9 hónapig szedtem gyógyszert, de nagyon nem bírtam, úgyhogy visszatértünk a régi módszerhez. Én elég jól tudom, mikor van ovulációm, ismerem a jeleket :? . Görcsölgetni csak a jobb oldali petefészek aktivitásakor (hű, de komoly)szoktam, de az már kilőve :cry: , mert a jobb oldali petevezetékemet kiszedték, onnan nem lehetek terhes. Csak hát az eddigi 3 terhességem mind jobb oldalról volt... (látták a petefészkemben a sárgatestet az előzőeknél is).

panda
Halásztelek
 
 


Panda rendben...köszi........
megirnád ha akarod privibe a pontos címed?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 



Hú csajok, olyan szörnyűségekről írtok. Majdnem mindegyikőtöknek volt már vetélése? Hála Istennek ezt nem tapasztaltam meg ezidáig, remélem nem is fogom, bár ha a múltamat tekintem talán még mindig "jobb" egy korai vetélés, mint egy egészséges két éves gyerek. :(

Elvileg tegnap ovuláltam, legalábbis a telefonomon az app szerint :), mert nekem a hőmérőzés nem jön be, vagy lehet, hogy nincs is peteérésem? Mert nekem állandóan 36.7 a hőm, se le, se fel nem mozdul! :roll: :roll: de alapból nem is értek hozzá! :lol:

Jó cicázást nita! :D

beus, mennyi idő alatt formálódik a menzi a teák hatására? Vagy esetleg van ami tisztít is esetleg odabent?

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Nozavi ahogy írod inkább vetélés mint hogy későbbi baj:(
én 2008-ba egymás után kétszer vetéltem el......volt egy 12 hetes babám és egy 5 hetes ....és most márciusba is egy 5 hetes........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita, nagyon sajnálom!! Ne haragudj, nem akartam senkit megbántani, mert tényleg mindegyik tragédia!! :( Amúgy mit mondanak az okosok miért nem tudod kihordani? Főleg, hogy kettőt sikerült!! ...és még egyszer bocsánat, ne haragudj!

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Nozavi!
Azért szerintem a Te helyzeted sokkal rosszabb :cry: . Azt hiszem, senkit nem bántottál meg :wink: .
Svédországban most milyen az idő? Merre laktok? Én csak egyszer jártam ott dolgozni 3 hetet (Linköping), a tél kellős közepén, de nem volt annyira hideg, mint amit vártam. Fagyhalálra készültem, aztán pont akkor volt itthon olyan hideg meg hó, hogy falvakat zárt el a külvilágtól. Mindig néztük a sky news-t, hogy mi a helyzet, ott meg egy hópihe sem hullott.

Nita!
Várlak :wink: . Elég rossz lett az idő mára, éjjel azt hittem, sose fog elállni az eső meg a dörgés-villámlás.
A priviből gondolom, hogy akkor volt már cicátok? Én is kölcsönadtam a macskadobozomat, úgy kellett visszakunyerálnom, mikor a múlt héten az egyik kismacska beteg lett (agyrázkódás..., ráadásul az, amelyiknek már van gazdája, jellemző...). Elég sok utánajárás volt, mert akinek odaadtam, az elköltözött Hollandiába, igaz, kértem, hogy előtte adja vissza a cuccaimat. Aztán végül e-mailben egyeztettünk, és a tesója adta vissza :roll: .
Új babakocsitok lesz? Ha nem tudsz jönni ma, az sem baj, senki nem jelentkezett a cicákért, meglesz még mind, ne aggódj :wink: .

panda
Halásztelek
 
 


Lányok!

Azt hiszem kezdem a sort és bár egyben most aggódás és öröm fogott el.
Tegnap 10 dpo (ovu után 10 nappal) olyan két csíkos tesztem lett hozzáteszem 5 órán keresztül tartogatott délutáni pipiből, hogy 1 méterről is látni, bár nem olyan erős, mint a másik, de ezt akárhova forgatom még sötétben is látom :oops:
Ma reggel újabb teszt és megint ott virit a két csík 10-es hcg tesztek, tehát elég érzékenyek.
Ma vagyok 11 dpo-n és igencsak aggódom, mert még csak szombaton kéne megjönnie, tehát vasárnap késne és ma még csak szerda van, ez normális így, hogy ilyen hamar és egyértelmű csíkjaim vannak és ugye nem fognak eltűnni, nem lesz semmi baj, szombaton is fogok már tesztelni 25-el két csíkot igaz, ezek a csíkos már ez enyémek, ja igen és egyértelmű rózsaszín csíkok?
Na most jó sok hülyeséget hordtam össze, mintha belém látnátok úgy kérdezek.
Tiszta zavart vagyok nem is tudom mit gondoljak.

Egyébként azért buzdultam fel a tesztelésre, mert olyan tüneteket produkáltam amit ez elmúlt 4-5 hónapban nem volt, de nem akartam leírni, mert azt hittem bebeszélem.
Szóval ég a gyomrom, éjjel nappal epres nesteát iszom pedig utálom (utáltam). és máshogy fája a hasam nem görcsöl hanem labda van benne legalábbis érzetre.

De egyben lelkiismeret furdalásom is van, hogy miért hát azért mert basszuskulcs más évekig próbálkozik én meg az első kisebb baleset után két csíkos tesztel rohangálhatok, á hagyjuk tiszta depi vagyok, állandóan sírok vagy nevetek mikor éppen melyikhez van kedvem, na ez a másik tünet ami fura volt, na de gondolhatjátok milyen döbbenet ült ki az arcomra 10 dpo-n délutáni pisiből ilyet tesztelni magam sem hittem benne á hagyjuk most megyek, mert nem vagyok komplett, nem tudok gondolkozni és jelenleg inkább csak átaludnám a szerda-csütörtök-pénteket.

Ki vagyok fél éjszaka sírtam, hogy miért nem tudom. Most is könnybe lábadta a szemem, tiszta hülye vagyok.
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika,
Hurrá-hurrá. :lol: :lol: :lol:
Ne butáskodj már, ne legyen lelkiismeret furdalásod. Örülj, hogy ilyen hamar összejött a bébike.
Lehet ikrek, azért ilyen erős ilyen korán. :wink: :wink: :wink:
Képet kérünk ám a 2 csíkocskáról. :lol: :lol:
Nita,
Sajnálom a nega tesztet, de hajrá következő hónap. :D :D
Nozavi,
Jesszus, :shock: :shock: :shock: nagyon sajnálom amin keresztül kellett menned. Én nem is tudom, szerintem én belebolondultam volna. :oops: :oops:
Beu,
Tök jó, hogy végre normális hosszúságú ciklusod lesz. :lol: :lol: Hihetetlen, hogy az ember ennek is mennyire tud örülni. :lol: :lol:
Nócika,
Tamásiban voltunk (Tolna megye) pár napot. :lol: :lol: Tényleg nagyon szuper volt. :lol:
Srácok is jól érezték magukat az Olaszoknál. Kicsit irigykedek is rájuk. :lol:
Panda,
Ne is mondd!! :shock: :shock: Nekem is el kellene kezdenem a beszerző körutat a suliba és az oviba. A gatyánk oda fog menni megint. :shock: :shock:

Itt szar az idő. Hideg lett és zuhog.
Délben megyünk Izával szurira meg a súlyát méretni. Remélem most hízott, mert utoljára egy dekát sem. :oops: :oops:

Ja, és most hogy nincs cici, elkezdtem a vénusz cseppet is a barátcserje mellé.
Remélem lesz tőle pé-em és pont 6.-tól, mikor apa jön haza újra. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Erika!
Hoppá, hoppá :wink: :lol: :lol: :lol: ! Gratulálok! Apa tudja már?
Lelkifurka??? Az meg minek? Hol van az megírva, hogy mindenkinek hónapokig-évekig kell várnia a babára? Ez valahogy sokkal természetesebb, mindenkinél inkább így kellene működnie, hogy első-re (de legalábbis hamar) összejön a baba, mint hosszú ideig várni a gyerekre.

Judy!
Itt is rossz az idő. Olyan sötét van, hogy villanyt kell kapcsolni, ha látni akar rendesen az ember :roll: .
Mi is az a vénusz csepp??? A barátcserjét és annak áldásos hatásait ismerem :wink: , bár még nem próbáltam.

panda
Halásztelek
 
 


Panda,
A vénusz csepp palástfű-cickafark-pásztortáska alkoholos oldata. Töményen vannak bent ezek a gyógynövények. Napi 3x21 csepp kell kúraszerűen, 3 hétig kell inni,majd kicsit szünet. :D :D

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok! Jó reggelt!! Mi még kb. 10 perce ébredtünk, adtam a Mancinak enni, és gyorsan ideültem, hogy megnézzem mit termeltetek! :D D

erika: HURRÁ, HURRÁ!!!!! De jó Nektek! Ne idegeskedj, minden rendben lesz, és szombaton, meg vasárnap is zebrás teszted lesz!! :wink:

judy: Hogy bírod azt meginni?? :) Mondjuk én fogyizok és update-tel, meg napi 3x iszom az almaecetet, meg kávéskanél helyett evőkanállal tömöm a mustármagot, teának meg csalánteaát szóval ha nagyon muszáj lenne biztos meginnám. Brr! :)

panda: Mi egy kicsit feljebb vagyunk, úgy kb. 450 km-rel! :D :D Itt a tél elég kemény, volt -27 fok is, de még nem is az a baj, hanem hogy hosszú. Novembertől-áprilisig. :) Nyáron meg most az a slussz poén, hogy nem megy le a Nap. Éjszaka is tök világos van. Most kezdődik majd el a helyreállás, és kb, egy hét múlva már lesz egy órányi sötét! :D :D Az idei nyarunk elég hidegre sikeredett, max. 20 fok, kb. 5 napig volt, hogy 25, szóval most hidegvan, és egy 2 hete folyamatosan esik az eső. Ez most azért bánt nagyon, mert eddig minden évben /2/ elmentünk júniusban a Järvsö-i állatkertbe, és mondtam, hogy akkor ez hagyománnyá tesszük, erre idén, még oda sem jutottunk el! Mit dolgoztál kint? Nem tetszett? Miért csak 3 hétig maradtál?

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Sziasztok lányok!

Na hát kicsit nyugodtabban visszatértem és most már inkább vigyorra áll a szám:) Jövőhéten nézek magamnak vitamint is meg könyveket és inkább olvasással töltöm a felesleges időt, mint gondolkodással.

Képeket hétfőn ígérem tettetek fel apával, de megbeszéltük, hogy szombat reggel egy normális clear blueval tesztelek és utána adjuk tudtára a világnak, addig csak várunk.
Egyébként mindkét teszten a csík rózsaszín és jól látható, na azért nem annyira erős, hogy ikrek legyenek, de engem meglepett, hogy nem kell forgatnom, meg kuksiznom. Viszont olvastam a neten, hogy másnak is volt már pozi tesztje ilyenkor, ez megnyugtatott.

Egyébként a hőmet ma reggel mértem 37,2-re felment, de nem mérvadó, mert szinte semmit nem aludtam és sírtam is, szóval ez biztos befolyásolja, holnap reggel még kíváncsiságból megnézem, de aztán már élvezni szeretném a kismamaságot nem ilyeneken gondolkozni.

Hát apa azt mondta, hogy most is megcsináltam :) Hát én pedig mondtam neki, hogy tényleg jó nagy munka kellett hozzá :lol: és hát az amit az én szervezetem produkált az ugye elenyésző az övé mellett :)
Annyit mondott még, hogy én vagyok az ő termékeny istennője és hogy hát ha hamarabb akart jönni akkor hamarabb jött, mint december és részéről ennyivel le is volt zárva a téma, majd aludt :evil:
Én meg forgolódtam, halkan magamban sírtam és minden bajom volt.

Lányok utoljára 10 éve voltam ebben a cipőben te jó isten el sem hiszem...

Egyébként mikor érdemes dokihoz mennem? Most leszek hétvégén a 4. héten, mert ugye most a hétvégén kellett volna megjönnie. Akkor 3 hét múlva bőven elég lesz igaz?
erika82
Erdőkertes
 
 


erika- de jó!!! igazad van, most már ne agyalj, hanem élvezd ki minden egyes percét!!! :D :D :D :D

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Sziasztok!!!!!!

kemény éjjelen vagyunk túl...párom kollegájának házába villám csapott.ami pár házzal volt arrább a miénktől:(.mi is hallottuk.......nagyon durva volt.tűzoltokat is ki kellett hívni......

Nozavi semmi baj....aki a 12. héten ment el ő azért mert rubeolás voltam meg herpes vírusom volt..vérvételből mutatták ki.....az utána levőket nem tudni...de rmeélem most sikerülni fog:))))

Panda igen volt már egy szép nagy feket fehér kandur cicám.......ő kapta a dobozt de anno kölcsön adtuk de azóta nem is láttam....a csávó elköltözött...és 10.00ft volt a hordozó:(((((

Ertika de jó neked...nekem is késik de a teszt nega.:(((((((((

Judy még mindíg nem jött meg.........olyan mintha megjönne meg fájdogál enyhén néha a pocim de semmi.....
nem értem.......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Judy!
Akkor ez a vénusz csepp olyan, mint amit én iszom, csak egyben, én meg külön-külön teában. Azért cseppben sokkal kényelmesebb, mint pancsikolni a teafőzéssel naponta 2-3x.

Nozavi
Dolgozni voltam, konduktorként. Csak egy 3 hetes szerződésem volt. Úgy van, hogy 3 hetes "táborok" (intenzív fejlesztés) van a gyerekeknek. Suli idő alatt, úgyhogy több nem is lehet nagyon. Általában táboronként változik a gárda is, mert mellett mindenkinek van itthon rendes, folyamatos állása. Hívtak vissza, de nem mentem, mert nem nagyon tetszett a magyar "közvetítő" hozzáállása, meg férjhez mentem, és gyerekeket szültem. Igaz, még benne vagyok az adatbázisukban, folyamatosan küldik a lehetőségeket, de valahogy nem vonz annyira.
Ez a hideg, világos nyár furcsa lehet. Nálunk már vagy 2 hete 35 °C van, ma van hűvösebb, egész este esett az eső, dörgött-villámlott, még délelőtt is, most állt el.

Erika!
Férjed dumája :lol: :roll: :shock: ...Azért inkább tényleg örüljél, nem kell agyalni semmin. Dokihoz szerintem elég menni a 6. hét körül, előbb akkor, ha valami gond van (nem lesz :wink: )

Nita!
Tényleg durva volt, ami itt volt az éjjel :roll: . Villámcsapás, azta... Ki is gyulladt a ház, vagy csak az elektromos dolgok miatt kellettek a tűzoltók?Nálunk is lehetett jó erős dörgéseket hallani. Nem sokkal éjfél előtt volt egy nagy csattanás, arra azt hittük, a gyerekek is felkeltek, de nem.
Ezek a kölcsönadós dolgok nekem se jönnek be. Sajna, én sem vagyok az a visszakérős típus, "szégyellem" visszakérni a dolgaimat, pedig annak kellene, hogy égjen a képe, akinek odaadtam.
Hasfájás :cry: .

panda
Halásztelek
 
 


nem tudom kigyulladt e.....de amit hallottatok éjfél előtt na az volt az ami becsapott nekik.....nemsokkal utána hívták páromat..........

a teszten meg mintha volna valami de inkább negának mondom........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita:nálunk is olyan villámlás volt azt hittem kiugrom az ágyból, főleg, hogy nem is sokat aludtam és hát végig láttam, hallottam a vihart igen heves volt.
Sajnálom, hogy még mindig nem tudod mi a helyzet a ciklussal. Őszinte leszek nekem olyan tüneteim voltak amelyek miatt meg sem vártam a mensi napját, hisz az csak szombat lenne, még kedden este megcsináltam, majd ma reggel és hát este óta, mintha lufit fújtak volna a hasamba.
Remélem azért te is jó hírekkel szolgálsz majd, azt tudod, hogy mikor volt peteérésed? mert ahhoz már lehetne viszonyítani.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok

Nozavi, hogy őszinte legyek a teákkal csak most kezdtem kisérletezni, mert nekem sem az első vetélésem volt, és hátha segít. A vetélés után az ovutól már ittam a palástfűt és tényleg rövidített már akkor a ciklusomon, a mostaniban kezdtem a málnát és egyértelműen rövidebb lesz. kb minimum 10 nappal.

Amúgy ha választhatnék, inkább én is e korai vetélés mellé voksolnék, úgyhogy egyáltalán ne sajnálkozz, mert a te helyzeted aztán még ennél is durvább!!!

Erika, inkább örülj :lol: mi is azt tesszük veled!!! Amúgy tudtommal 10 dpo-nál már 10-es teszttel kimutatható, ez amúgy a szervezetben lévő hcg-től függ, és mint láttad nálad van, hurrá!!! Ja és jöhet a kép is!!
Apa édes lehetett! a bealvás meg tipikus, pasis! De látod nincs ellenére legalább, hogy hamarabb akaródzott a baba
:lol: :lol: Dokival meg még tényleg ráérsz, még vagy 3 hetet.

Nita, akkor arrafelé is jókora villámok voltak. Nálunk az éjjeli egy szem nagy csattanásra a picur felriadt és aztán nálunk kötött ki remegve, szóval ennyit a mostani ciklusomról :? persze előtte még apa is közölte, hogy fáj a feje, és a minimum hogy kettőt várunk. Szóval veled tartok a jövő hónapban is. Addig meg Erikának örülünk. :wink:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Micsoda hírekre jövök!!!!!!

Era! Én egyenlőre halkan örülök nektek és ne harizz, de még nem gratulálok, majd csak akkor, ha lesz egy gyönyörűen pulzáló kis manócskád! Én babonából nem szeretnék mást mondani egyenlőre!
Dokihoz majd csak 3 hét múlva menj addig max egy peteszákod lesz és úgy is vissza hív majd!
Ne legyen lelki ismeret furdalásod egy árva percig sem! Sőt örülj, mert most azt kell tenned! Hisz Te egy olyan nő vagy akinek a jó isten azt az áldást adta, hogy hamar megtermékenyüljön! Én örülök helyetted is!!!

Nozavi!
Nagyon sajnálom ami a kicsikéddel történt és rettenetes volt végig olvasni, hogy vannak ezek a rohadt betegségek és nem szólnak, hogy basszus oltasd be a gyereked! Mi ennek az oltásnak a neve? Meg akkor ez itt nálunk is ingyenes???
És amúgy jól tetted, hogy újra férjhez metél! És majd jön a kistesó Vilikének csak türelem!

Panda! Én is nagyon szeretnék egy kis cicát! nekem volt is! Sanyikának hívták, de mikor 30 hetes terhes voltam meg mérgezték és el kellett altatni egy szombat délutánon! Rá 3 hétre meg is szültem nem tudtam feldolgozni! Azt beszéltük meg apával, hogy ha megszületett a kis tesó akkor lesz addig nem! Pedig nagyon szeretnék!

Nita! Neked is nagyon szurkolok, hogy legyen két csíkos az a teszt! Mennyi ideje is késik??

Judy! Örülök, hogy jól éreztétek magatok! Ha apa haza jön akkor együtt is mentek valahova???

Nos fogak! Hát basszus én nagyon meg jártam a poklok poklát! Hétfőn ahogy írtam el is mentem a fogdokihoz szépen ki is gyökérkezelte a jobb felső 6-osomat! Nem fájt meg sem kottyant! De tegnap délben bedurrant a bal lenti 5-ös öm! Hát azt hittem csillagokat látok csak úgy jajgattam! Mancika eleinte nagyon jól türte, hogy anya szenved, de aztán kész eltört a mécses neki is! Na az még jobban doppingolta az agyam! Már beszedtem minden itthon levő gyogyit, de nem használt! Ezért hát átmentem a szomszédba gyogyiért adtak és mondták jegeljem az jót tesz! Köszöntem a jó tanácsot és haza mentem! Na akkor szépen elkezdtem jegelni és csak üvőlteni tudtam a fájdalomtól! Ilyet még nem éreztem! Telefonáltam apának nagyon siessen haza! Úgy is tett! Na addig elmúlt a fájdalom, de időnként úgy bele nyilalt, hogy a fülem is fájt! Na aztán ismét a fogászatra vettük az irányt. Ott kaptam szúrit jelzem nem zsibbadt sehol, mert teljesen be volt gyulladva, elkezdte gyökérkezelni ezt is de hát köszi abszólút nem volt elzsibbadva!!! Rettenetesen fájt sikitottam ami nem igen szokásom, de megtettem! Rettenetesen szégyeltem magam!! De a dokinéni aranyos volt és mondta tudja, hogy nagyon be volt gyulladva azért fájt ennyire! Szal a fogaimmal így jártam!!

Aztán a tegnap esti viharban itt nem messze tőlünk néhány méterre bele csapott a vilám a pannon toronyba nem volt térerő a telefonon se! Éjjel megint nagyokat csapkodott és ma délelött se volt egyszerű, én rettegek a villámlástól dörgéstől! Manci meg szerencsére jól viseli!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


beu- Drága Kicsi Csepped! Nálunk ha nagy ritkán van vihar Vilike az ablakból nézi végig, és imádja! :lol:

nita-ez nagyon brutál, hogy pont a szomszédba! Jó persze mindenhol rossz, de azért ilyet átélni, hogy akár két házzal arrébb is csaphatott volna! Sajnálom őket! A természet ereje tényleg kiszámíthatatlan!! :cry:

panda-hidd el nem rossz idekint! :wink: hasfájás, csak riogatás! :wink: mondjuk én a múlt hónapban voltam így, hogy az alapból -attól függetlenül, hogy 18 napig menzeszelek - 26 napos ciklusom 35 napra jött meg, épp megcsináltam a tesztet, ami persze nega volt, de azért én odaképzeltem a másik csíkot is, na mindegy, reggelre meg megjött a második csík rendesen! Pedig ha akkor tehes lettem volna, pont arra a napra lettem volna kiírva, mint amikor Zalcsikám született /03.09/! A lelkem mélyén örültem volna neki, hogy újra megszeretem a márciust, mert 9-én született, 20án köszönt el, 30án van a névnapja! Szóval utálom a márciust! :(

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Idő
Na, akkor mindenhol jó kis éjszaka volt...

Nóci
Hú, ez a fog nagyon-nagyon rosszul hangzik :evil: . Remélem, most már minden rendben lesz, ha ennyit szenvedtél vele!!!
Az ilyen már, mikor a másik állatát megöli valaki :twisted: ?! Én nem vagyok egy nagy állatbarát, állatvédő vagy ilyesmi, de az állatkínzást, bosszúból gyilkolászást nagyon nem bírom :x .
Gyorsan gyúrjatok a kistesóra, és majd viszel Te is tőlünk cicát jövőre :lol: :lol: :lol: .

Nita!
Lehet, hogy mégiscsak pozitív :wink: ? Nekem ez a mostani terhességem egy "kóbor" peteérésből lett valamikor a 22-24 nap körül, nem is gondoltuk, hogy baba lehet belőle. Végül nem is lett :oops: .

Nozavi!
Március :cry: . Milyen ciklusod van???? 18 napig vérzel??? Aztán képes megjönni 26 napra? Mindig ilyen volt? Nekem nem tűnik valami jónak, legalábbis így olvasva.

Judy!
Évkezdés, horror :roll: . Pont az előbb néztem meg a suli honlapján, a kicsinek 16.270 Ft lesz a könyv, a nagynak meg 12.000 körül. És ezek még csak a tankönyvek. Tolltartó, kicsinek új táska, füzetek, torna és úszáscucc stb. Ráadásul nyáron a fél ruhatárukat tuti kinövik :lol: .

panda
Halásztelek
 
 


Panda!
Hát igen ezzel a foggal nagyon meg szenvedtem, de túl vagyok rajta és remélem a többi útó munkálat rajta már gyerek játék lesz! Mert, ha nem én abba fogok bele halni az tuti!!
Hát igen én meg nagy állatbarát vagyok bár bevallom a kutyáktól félek mióta megharapott egy! De tisztes távolságból őket is nagyon szeretem!!!
Kistesóra igyekszünk gyúrni, de hát elöbb vár még rám egy gyógyulás! Most végig csinálom a kúrát amit fel írt a dokinéni aztán ujjabb rákszürés majd eredmény várás a dgyon drága HPV szúri és lehet kell a műtét! És utána jöhet a kistesó szal én lehet csak a 2013-ba férek majd bele, de azért igyekezni fogok, hogy a 2012-be is beleférjek, mert az lenne csak az igazi!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Nóci kitartás a fogaddal, reméljük már tényleg nem lesz rosszabb!

Itt végre elállt az eső, mondjuk már 1 órája de ki is sütött a nap :lol: most hogy örülök neki...
kint meg mindenki a tegnapi viharkárokat takarítja.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


panda, nem volt mindig ilyen, csak mióta Vilike megszületett! :) Zalcsi után endometriosisom volt, azt megműtőtték, egy öklömnyi csomót szedtek ki a császármetszés heg vonalában a hasüregemből, Vilike után meg ez lett, de itt is kezdődik az endometriosis, mert már érzek egy-két kisebb csomót ami a menzivel azonosan nő, csökken! Szóval tuti!! Na de a lényeg, hogy állítólag minden rendben van odabent, szóval én vagyok a hülye. :D :D

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


sajnos nem lesz baba.elkezdtem vérezgetni:(
szóval Beu hajrá köv hónap:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


oké én benne vagyok :D
de azért sajnálom

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


köszi:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita,
Sajnálom pirit. :oops: :oops:
Villámcsapástól nem csodálom, hogy megijedtél. Én is nagyon félek, a dörgés még ok, de amikor elkezd villámlani.......
Beu,
Most itt sem esik, de kimondottan hideg lett. :twisted: Én meg utálok fázni. :twisted:
Panda,
Nekem annyiból szerencsém van, hogy nagycsaládos révén a könyvekért nem kell fizetnem, de a többi cucc ugyanannyi mint másnak.Mondjuk ez is nagy segítség, főleg hogy tényleg horror áruk van a tankönyveknek. :shock: :shock:
Nóci,
Húúú...nem semmi a fogad. :shock: :shock: Nekem is van egy fogam amit gyökér kezelni kellene, de nem merek elmenni, pedig időnként a csillagokat látom és az egész fogsorom fáj. Nekem is nyilaló érzés, majd beszarok. :roll: :roll:
Kitartás, hamarosan meggyógyulsz és jöhet a kistesó. Nekem is el kellene mennem rákszűrésre, de félek megint P3 lesz, mint az elmúlt pár évben. :oops: :oops:
Erika,
Továbbra is várjuk a képet a tesztről. :lol: :lol:
(most irigykedek)
Nozavi,
Háááát nincs valami kellemes íze, de valamit valamiért. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Voltunk szurin, nagyon ügyesen viselkedett Izus. Csak egy kis nyekkenés volt a szúráskor, de rá 10 mp-re már vigyorgott.
10,54 kg, aminek nagyon örülök. a hízás mezejére lépett. 20 dkg-ot szedett fel az elmúlt hónapban. :lol: :lol:
Egyenlőre jól van, remélem estére sem lesz láza. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?