Iceberg,
Niki délután úgy szeret elaludni, hogy rajtam fekszik és közben cicizik.
Mostanában napközben is van vele valaki amíg alszik, mert az ágyában csak 5-10 perceket aludt, aztán felébredt és nyűgös volt egész nap. Viszont így amikor ébredezne, megsimogatom és alszik tovább. Persze így semmit nem tudok csinálni mellette
. Ő viszont kipihent.
Ma pl reggel fél 8-kor ébredt, majd fél 9 körül visszaszundizott kb fél órára, majd fél 1-től aludt fél 4-ig.
Milyen igazad van abban, hogy sokkal nyugodtabban lehet aludni, ha nincs ott a gyerek. Én imádom ha közel van, de mélyen aludni egyszerűen nem tudok.
Mindig azt hallgatom, hogy lélegzik-e, merre mocorog, be van-e takarva, nincs-e a fején a takaró. A párom meg eközben úgy alszik mint a bunda én meg virrasztva őrzöm Niki álmát.
Amíg egy szobában aludtunk, addig minden moccanására felébredtem, erre akkor jöttem rá, amikor a szobájába a kiságyba költöztettük, a bölcsőből. Azonnal nyugodtabban aludtam. A bébiőr a kis moccanásokat sóhajokat nem továbbítja, így simán tudtam aludni
Prücök,
Ne sárgulj, azóta másból nem evett ennyit. Most nem akarok neki adni paradicsomosat, mert valamitől kicsit ekcémás lett a bőre, majd ha rendbe jön próbálom megint.
Én meg reggel fél 7-re megyek a fogászatra!
Izgi lesz. Ha minden stim, akkor 4-5 körül kel egyszer Niki, akkor megciciztetem, majd a mi ágyunkban visszaalszik. Én beugrok a városba, ha addig ébred, az apja megeteti kajcsival. Na kíváncsi leszek, hogy alakul és mit fog szólni, hogy nem vagyok otthon.
Jó ez a link az alvásról. Elolvastam.
Mók,
Hát igen. Ez a mozgásfejlődés. Sajnos ezzel jár.
Lynn,
Örülök, hogy te is jelentkeztél.
Niki is 8 kg múlt (a francba tegnap kellett volna lemérnem és nem csak tegnap, hanem ma is elfelejtettem
)
Jó sok tökfőzit evett. Biztosan finomra főzeted.
Varitus,
Na igen, jó kérdés, hogy a köldökzsinór lehet-e a ludas. Valahol olvastam, hogy egyes helyeken azért nem szeretik, ha megpróbálják kézzel beforgatni a babát, mert úgy tartják oka van annak, hogy nem fordult irányba és az egyik ilyen ok lehet a köldökzsinór. Persze most már ki tudja?
Jól belehúzott a fogzásba Bence!
Sissy,
Gratula a házassági évfordulóhoz!
Cherryke,
Azért örülök, hogy jelentkeztél, így tudjuk, hogy minden ok.
Rékus,
Ez azért nem semmi. Jó nagy rohanás lehetett.
A telefon nagyon bosszantó lehet. Bele sem tudok gondolni.
Ha DHL vagy egyéb futárt küldtök érte sem tudják odaadni?
Etus,
Akkor Isten hozott Itthon!
Kitartás amíg a férjecskéd nem ér haza.
Nálunk Nikivel minden ok, bár most éppen van min stresszelnem más miatt, de erről majd csak a jövőhetén ha már biztosat tudok.
Ma akartam menni kozmetikushoz, 1000 év óta először és erre nem lebetegedett?? Anyós is szólt, hogy hétvégén nem jön mert beteg. Úgy látszik megint van valami vírus. Torokfájás, levertség etc.
Mindenesetre a 14-én családi összeröffenésre megyünk, 16-án pedig a férjem külföldre költözött barátja látogat meg minket a családjával. Persze a férjem a házat is meg akarja nekik mutatni, hogy meggyőzze az angol feleségét, hogy itt könnyebben lehet ilyen házuk is. Na köszi, azért még itt is vannak hiányosságok, gondolkodom, hogyan lehetne addig is minél többet pótolni.
Más. Már többször eszembe jutott, hogy benneteket nem idegesít amikor a játékok marhaságokkal traktálják a gyereket? Pl több játék próbálja megtanítani a formákat, csak az a baj, hogy a programozójuk sem tudta. pl: "A labda kör alakú." Tényleg??? Én azt hittem eddig gömb! "Az építőkockák négyzet alakúak." Neeeem! Benne van a nevében: kocka, nem négyzet. A négyzet síkidom.