Új privát üzeneted érkezett!

Köszi csajok! Nem is tudom, hogy mit fogok csinálni holnap, hogy elteljen a nap!

Alexia,
nem holnap, hanem holnap után kell menni beültire. Köszi a fényképes ötletet, de szerintem annyira meg leszünk illetődve, hogy nem fogjuk tudni véghez vinni :)

Mary,
nekem annak idején Murber azt mondta, hogy a bromot addig kell szedni, míg terhes nem leszek. Így szerintem már felesleges lesz rákérdezned! Hiszen babás maradsz, tehát a bromot is elhagyhatod. Úgy tűnik ez az este fél egy bevett szokás, hiszen mindannyian azt kapjuk.

Zsó,
tudod, akiknek ölébe hullik a boldogság, először nem igazán tudja értékelni. De te mondtad, hogy most már örülnek. És ez a lényeg! Nem szabad bosszankodnunk mások hülyeségein. Van egy mondás: "Idegeskedni annyi, mint mások hülyeségeit önmagunk ellen fordítani" Ezt még középiskolás koromban hallottam, és nagyon igaz!
inek
 
 


Inek,
Köszi az infót!
Úgy legyen! Ámen! :)

mary80
 
 


Sziasztok!! olvasgattalak ma benneteket, de a sok munka mellett nem volt időm írni.
7-11 ig dolgoztam, majd ebédeltünk és kitalálta a kis családom, hogy menjünk át DunÚJVÁROSBA a kislányomnak megvenni a kitűnő dicséretes bizonyítványért járó új bicajt.
Utána még elmentünk dolgozni a másik faluba és most estem az ágyba egy kicsit pihenni. Én nem tudom, hogy mi van velem de olyan vagyok mint a ........
Inek gratulálok és szorítok csütörtökre!!

Mmzsó: neked nagyon jó pihenést és kirándulást kívánok! Tudod az emberek különböző képen értékelik a gyerek áldás körüli kérdéseket.....Mikor mész eredmény hirdetésre? Egyébként érzel valamit? tesztelni fogsz előtte? de sokat kérdeztem.

Mary: ne legyél ideges minden sikerülni fog, egyébként, hogy megnyugtassalak én nem vagyok bromo párti, mert nekem semmi bajom sincs úgyhogy csak hébe-hóba szedem!! Többen mondták, hogy csak a beültiig szedték-egyébként sikerült a lombikjuk!!

Alexia: Neked a Mary-vel együtt lesz az eredményhirdetésed? Nekem ez teljesen új amit te írtál, hogy feküdni kell 1 órát??? Hogyan lehet ezt kivitelezni? Szerintem nem ezen múlik, ha sikerül akkor úgyis, ha nem akkor mindegy! Nekem is ugyanígy görcsölget a hasam, de nem vonok le következtetéseket mert ezt száz öregasszony sem tudja előre megmondani, hogy mi lesz!!

Boci, nagyon eltűntél?? :lol:
zsuzsika76
 
 

 
 

Zsuzsika,
Gratulálok a kislányodnak, vagyis Nektek!
Jó érzés lehet büszke lenni a gyermekedre!
Nem idegeskedem már...tudod, nekem minden borult ebben a lombikban-semmit sem úgy csináltam, mint azt elvárták/volna :lol:

mary80
 
 


Köszi a vigasztalásokat,Lányok!Hát igen,a férjem is azt mondta,hogy nem kell vele törődni,aki idióta,az idióta...de ez nekem nem könnyű.

Nem érzek semmit egyébként,csak a szokásosakat,de Zsuzsikának igaza van,hétfőn jön el az igazság pillanata,addig nem érdemes képzelődni.
Azért persze reménykedem,még sosem sikerült ilyen jó lelkiállapotban leledzenem ebben a 2 hétben,hiába,ez már a 4.,belejövök lassan :lol:
Tesztelni nem fogok,sosem szoktam.Hallottam olyat,hogy valaki pozitívat tesztelt és közölték vele,hogy nem sikerült.Volt HCG a szervezetében,de már felszívódófélben lévő terhesség volt...úgyhogy meggondolandó.

A Bromo nekem is úgy volt,hogy Murber mondta még az 1.inszem előtt,hogy szedni kell "erről többet nem beszélünk"-mondta,a terhesség 12.hetéig.Ez volt másfél éve októberben,azóta szedem.

Mindnyájatoknak szép álmokat,fejlődő babákat :wink: !
Vendég
 


Sziasztok!
Még csak fél 8 van...hajnal 5-től ébren vagyok, de igazából semmit nem tudtam csinálni, nehogy a többiek felkeljenek. Ma ha nem haragszotok elég sok panaszkodásból fogok állni, ha valakit tényleg zavar, nyugodtan üssön le!!!!
Tegnap mostam, ma hajtogatni kellene, meg kivasalni. Az ebég félig-meddig készen van, csak valami feltétet kellene csinálnom a zöldbabfőzelékhez. (Kaptuk egyik ismerőstől, és muszáj volt megcsinálnom, nehogy tönkre menjen) Közben a konyhát sem ártana töviről-hegyire rendbe rakni. És mindehhez hozzátéve, semmihez, semmi kedvem!!!!
inek
 
 


Inek,
Panaszkodj csak nyugodtan! Én is mindig azt teszem! :(
Ne félj, nem ütünk le! Én biztos nem! :)
Ezzel a kedv dologgal én is úgy vagyok! :cry:

mary80
 
 


Kb túl vagyok a konyha összepakolásán, meg a reggelin. Nem sokra haladtam, ugye? Nagy halomban áll a mosott ruha, én meg itt ülök...
inek
 
 


Inek,
nem,nagyon jól haladsz!
A vasalást úgy szoktam,hogy vagy beteszek mellé valami jó muzsikát,vagy interneten nézegetek filmet vagy beszélgetős műsorokat (pl.az mtv.hu-n a Hogy volt?-ot vagy a Zárórát).
Elmegy ez a nap,meglátod és holnap csudajó lesz,megkapod a 2 embriódat,aztán pihizhetsz velük!Ünnepnap! :wink:
Vendég
 


Képzeljétek, a párom azt találta ki, hogy mivel holnap úgy is Pesten leszünk, megnézne valami telefont mikor jövünk hazafelé! Szerintetek? Normális? Hiába mondtam neki, hogy legalább még aznap jó lenne feküdni, és minél hamarabb hazaérni... de szerinte csak 5 perc...szerintem meg legalább plussz fél óra! Egy cseppet kiakadtam...
inek
 
 


Mi a véleményetek az őssejtbankról?
inek
 
 


Inek
A pasik sokszor másképp látják a dolgokat, mint mi csajok! :( Mond meg, hogy a többség (Te és a babák) úgy döntöttetek, amint végezni fogtok, pihenni akartok. :D Majd babakocsi tologatás közbe mindent megnézhet. :lol:
gyalogkakukk81bipbip
Budapest X. kerület
 
 


Inek,
most az egyszer ne engedj!Spuri haza és pihenés holnap!Mondd a párodnak,hogy úgy kell ezt végigcsinálni,hogy ha ne adj'Isten nem sikerül,akkor meglegyen az a jó érzésünk,hogy mi legalább mindent megtettünk,nem kockáztattunk,ne tehessünk magunknak szemrehányást.

Őssejtbank:a szakemberek szerint arra,hogy a gyerekednek a saját őssejtjére lesz szüksége 20 év alatt (jelenleg ennyi ideig tárolható),kb.lottó négyesnyi esély van.
A megoldás szerintük a közösségi őssejtbank volna,úgy kéne működnie,mint a vérellátónak.

Nemrég beszélt erről Dr.Kriván Gergely a Zárórában,ő a László kh.transzplantációs osztályának a vezetője,ha jól tudom,és Urbancsek is beszélt erről a Ma Reggelben nemrégiben.

Szóval mi biztos nem fogunk őssejtet tároltatni.
Vendég
 


Ez az utolsó 5 nap a legnehezebb az eredményhirdetés előtt...
Vendég
 


Hát ha összeveszés lesz a vége, akkor sem engedek abból, hogy ne egyenesen haza jöjjünk! Ha akar, akkor elmehetünk előtte (bár úgy sem lesz olyan korán rá idő) Azért még bízok benne, hogy megjön az esze, és belátja, hogy mit miért csinálunk, és mi a legfontosabb.

Az őssejtbankról nekem is az a véleményem, mint neked Zsó!

Kakukk,
ez az érvelés, hogy a többség döntött, nagyon tetszett, lehet bevetem ;)

Zsó,
kitartás, eddig is csodáltalak, hogy ilyen jól viselted ezt az időszakot! Már csak pár nap!!!
inek
 
 


MMzsö: KITARTÁS már csak 4 nap van hátra!! sikerülni fog! :lol: :lol:
zsuzsika76
 
 


Köszi a biztatást,de sajnos délután elkezdett görcsölni a hasam.Nem úgy,mint eddig,hanem olyan igazán megjövősen,amikor a méh próbálja kinyomni magából a dolgokat.Szóval adná Isten,hogy tévedjek,de szerintem ez is ugrott.Tudjátok,már rutinos vagyok,ez a 4.lombikom,eddig mindig bejött,amit éreztem.
Már bőgtem pár sort is,de jó,persze,a dokié az utolsó szó,ez igaz.
Vendég
 


Inek,
én kompromisszumpárti vagyok,de ebben most jól teszed,ha nem engedsz!
Vendég
 


Sziasztok,
Inek,
Már biztosan pihengetsz, ha máshol nem, hát az autóban!
Gondolunk Rátok!
Zsó,
Ne add fel!
Ha meg is jön, nem minden esetben jelent baj!
Férjem is ezzel vígasztal mindig, h. őt nem érdekli a vérzés, mellette lehet kismami az ember/lánya/!
Barátnőm anyukája végig menstruált /vele/ a terhesség alatt! És azóta a csajszi is szült 2 egészséges gyerkőcöt!
Én 7fő óta görcsölgetek, hol rövidebb, hol huzamosabb ideig, ahogy ezt már írtam is nektek, de tudom, h. csak azért, mert beágyazódtak! :)
Boci,
El vagy tűnve! :(
Röpcsike?
Zsuzsika,
Dolgozol?
Alexia?

mary80
 
 


Sziasztok Lányok!

Mary, de aranyos vagy, hogy kerestél. :)

Tegnap egyszerűen nem tudtam jönni, úgy eltelt a napom... Pedig akartam jönni, mert szörnyű éjszakám volt. :( Elmesélem, hátha mondtok rá valamit, vagy volt valakinek hasonló...
Éjjel 1 körül arra ébredtem, hogy iszonyúan görcsöl a hasam, ilyen mensis-szerű, de valami olyasmi is, mikor nincs rendben a gyomrod... Már gondolkoztam, hogy ébresztem a férjem, hogy menjünk az ügyeletre, aztán elmúlt... de, jött más... elkezdett szinte az egész tesztem zsibogni/zsibbadni, nem voltam álmos, mintha az agyam zsibbadt volna... :( Fáztam, melegem volt, remegtem... :( Ki kellett mennem pisilni, na ekkor már a férjem is felkeltettem, hogy ha nem jönnék vissza, jöjjön utánam, mert baj van... Na visszaértem épségben, utána remegtem tovább, majd nagy nehezen belealudtam... Majd 3 óra körül meg arra keltem, hogy megint wc-re kell mennem (a lelassult anyagcserém ekkor ébredt fel...mert ezek után tegnap még 2x kellett, azóta megint belassult...). :( De utána simán visszaaludtam már... Meg reggel 9 körül keltem, akkor kivittem a kutyát sétálni, na nem sok séta lett belőle, mert akkor még eléggé szédelegtem. :( Aztán napközben egész jól voltam (néha fájogatott a hasam, de hamar elmúlt), meg ma éjszaka is. :) De hogy az a tegnap éjszaka mi lehetett??? Én a bromora gondolok, mert annak vannak hasonló mellékhatásai...

Amúgy napközben azért nem jöttem, mert ugyan akkor már jól voltam, de a nagymamámmal főztünk ebédet, ő sütött palacsintát, én csináltam hozzá pudingot meg eperöntetet. :) Túrós palit akartam, de a túró megromlott... :( Aztán délután itt volt nálam az egyik barátnőm. :) Estig maradt, utána már nem volt erőm ideülni a géphez. Újabban - én, aki mindig sokáig fennvoltam régebben - már fél 10 körül megyek lefeküdni. Jó, nem alszok rögtön, még olvasgatok, de már nincs erőm semmihez... Tegnap is a férjemet kértem meg, hogy fejezze be a konyhában a pakolászást, mert nekem nincs erőm rá, nagyon álmos vagyok. :lol:
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Mary,
szerintem is a beágyazódás miatt görcsölgetsz. :wink: Vérvételre ugye Te is 27-én és 29-én jössz, 29-én már eredményhirdetésre is. :) Jaj, én már úgy várom, telhetne már az idő... Bár igazából már a 12. hetet várom. :wink: Utána majd legalább a 30. hetet. :lol: Szóval tolnám nagyon az időt. :lol: (na, már megint magamról beszélek, bocsánat :oops: de be kell pótolnom, hogy tegnap nem jöttem :lol: )
A tapintatlanságomért meg ne haragudj. :( Nagyon sajnálom a missed ab-ot és a méhen kívüli terhességet is. :( Én tényleg azt hittem, hogy van már legalább egy gyereked. :( Jaj, de butus vagyok, de hisz már van, ott a pocidban. :D És a férjednek van igaza, innentől kezdve ez már egy normál terhesség! :) És minden rendben lesz, ne aggódj. :) A Bromo miatt meg ne idegeskedj, szerintem jobb, hogy nem szeded, én is gondolkodom rajta, hogy abbahagyjam, főleg a tegnapi éjszakám miatt! Még egy ilyen éjszaka, és abbahagyom! Na meg megyek dokihoz, mert akkor tuti baj van. :( Na, már megint magamról beszélek, ne haragudj. :( A lényeg, ne aggódj, a sikerszéria részesei vagyunk itt most mindannyian, mindenkinek sikerülni fog a baba, ki mennyit szeretne. :lol: (Már úgy értem 1-2-3, a beültetettnél több persze nem, bár lehetnek még egypetéjű ikrek és akkor lehet 4 baba sokunknál, Zsónál 6 :lol: )

Kakkukocska,
Mi van Veled? Félve kérdezem, biztos a teszt? Nem mész el azért vérvételre is? Ilyenkor mikor kell visszamenned, nem vizsgálnak meg?

Zsó,
Nem szabad feladni, sírni meg pláne tilos! Csak bizakodni szabad, és nem gondolni a rosszra! Beszélgess a babákkal inkább. :wink: Hétfőn talizunk. :) Olyan fél 9-re érünk oda, várj meg, hogy legalább pár szót válthassunk. :)
Anyukád hogy van?

Őssejtbankon eddig gondolkodtunk, de amit írtatok, az alapján rájöttem, hogy nem fog kelleni, csak pénzkidobás. :( Azt meg inkább elköltöm majd a babá(k)ra. :lol:

Most ezt elküldöm, eszek egy almát, aztán írkálok tovább. :)
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Inek,
Már biztos túl vagy a beültin és otthon pihensz a babákkal. :) Majd azért ha tudsz, gyere mesélni, mi volt ma. :)
Voltatok végül telefont nézni? Remélem nem, mert megértette a Párod, hogy most fontosabb, hogy pihenjetek! :) De ahogy a többiek is mondják, pasi, másképp gondolkodik... Az én férjem is lazán fogja fel a dolgokat, ha rajta múlna, már dolgoznék... Néha meg ő aggódja túl... Az a baj, hogy ők nem értik, hogy min megyünk keresztül. :( Igazából ezt senki se tudja, csak akinek volt már lombikja... :( De remélem, azért nem vesztetek össze. :)
Panaszkodni meg gyere nyugodtan, dehogy ütünk le, szívesen meghallgatunk. :) Panaszkodásban szerintem én is az élen vagyok... :oops: :lol:
És szerintem nagyon is sok mindent csináltál tegnap. :) És jó korán keltél, látom kidobott az ágy. :D Én nem bírok ilyen korán kelni. :oops: Fél 8-8 körül szoktam Utrozni, aztán általában alszok még 9-10-ig. :oops: Kihasználom, hogy kímélnem kell magam. :lol:
A beülti napját meg tényleg félreolvastam, ne haragudj. :( De a lényeg, hogy a tegnapi nap is eltelt és már Veled vannak a babáid. :) Mikor kell menned vérvételre és eredményhirdetésre?

Zsuzsika,
Nem semmi mennyi energiád van, csodállak érte. :)
Kislányodnak gratula a kitűnő dicséretes biziért, nagyon ügyes. :)
Igen, úgy tudom, Maryvel együtt megyünk vérvételekre és eredményhirdetésre, ciklusban is fej-fej mellett haladunk, ő egy nappal jár előttem: én most tartok a 23. napon, ha minden igaz, Mary meg a 24. napon. :)
És Utroval hogy lehet feküdni egy órát? Úgy hogy én itthon vagyok most szabin. :D És azért a nagymamám is sokat segít, meg a férjem is, így megengedhetem magamnak, hogy reggel is feküdjek az Utrozás után, meg délután is legalább fél-egy órát. :lol: De lehet, hogy nem ezen múlik, nem tudom, én azért inkább fekszek, bár így is folydogál ki... :(
De sikerülnie kell mindannyiunknak, a sikerszéria részesei vagyunk és kész. :lol:

Boci,
Tényleg jól eltüntél :(, mi van Veled? Holnap mész arra az izotópos vizsgálatra, izgulsz miatta? Drukkolok, hogy ne találjanak semmi vészeset. :)
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Az létezik, hogy nem jól működik a babanet órája? Az első hsz-emet tuti nem 9.47-kor írtam, az utolsót se 10.45-kor. :lol:
Gondolom Mary sem 7:56-kor írta Ineknek, hogy már az autóban pihen. :lol: Na mindegy, azért vicces. :D
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Alexia,
el se tudom képzelni,mi lehetett az az éjszakai rosszullét,de ha ismétlődne,inkább szólj be a klinikára.A Bromot meg legalább az eredményig ne hagyd abba,mert rosszat tehetsz vele.Ha valakinek túl magas a prolaktin hormonja,az akadályozza a beágyazódást,nem véletlenül kaptad a bromot!

Köszi a biztatást,persze,kitartok,csak tudod,nekem ez már a 4.lombikom,ami miatt egyrészt tapasztaltabb vagyok a saját tüneteim terén (eddig is mindig így volt:görcsölés,melleim fokozatos felpuhulása),másrészt idegileg kicsit megviseltebb vagyok 3 kudarcélmény után,mint amilyen voltam az első lombikom eredményhirdetése előtt.

Különben ez a hátránya a fórumozásnak,hogy egymást hergeljük...nem is írok most addig magamról,amíg ki nem derül az igazi eredmény.

Inek,
majd várunk a hírekkel!
Vendég
 


Sziasztok!
Rövid leszek, telefonról írok, mert itthon vagyok ugyan de fekszek.
Minden rendben volt az ET-n. Fagyasztani nem lehetett, mert 2 nem volt alkalmas se fagyra se beültire. De 2 igen és vigyázok rájuk. Telt nem néztünk utána, inkább elötte, én is kompromisszum párti vagyok. Így mindenki jol járt. Egyébként a párom nagyon ari volt oda akart állni a klinika elé h azt a pár métert se gyalogoljak
inek
 
 


Inek,
de jó, hogy már otthon vagy. :) Örülök, hogy minden rendben volt. :) A fagyit sajnálom. :( De a lényeg a 2 baba, aki már a pocidban van. :)
És jó, hogy kompromisszumot kötöttetek. :) És legalább megérte a telefon? :wink: Nagyon aranyos volt tényleg a Párod, hogy a pár méter gyaloglástól is kímélni akart. :D Pihizz sokat most már a babákkal. :) Mikor kell vérvételre és eredményhirdetésre menned?

Zsó,
Persze, ha olvastad a mostani Nők Lapját esetleg, akkor abban is azt írja - pont egy kismama :wink: , nem lehet véletlen :lol: - , hogy bármi kérdése volt, ment a netre és valami bődületes hülyeséget beszéltek belé. :D Jó, van ilyen is, de szerintem mi itt egymást inkább bíztatjuk, nem?
De persze én jobb, ha meg se szólalok, hisz az egész Utros lavinát, hogy feküdni kell vele, én indítottam el. :oops:
De az tény, hogy innen tőletek a fórumról, valamint a SOTE-n a "folyosón" többet megtudtam, mint a dokiktól valaha... :S Azért ez elég szomorú, hogy mivel futószalag van, a lényeges infókat is elfelejtik közölni, itt volt szegény Mary esete is a Gonapeptyllel, meg a tapaszos történet... Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy előnye is van a fórumnak, szerintem. :) Úgyhogy azért gyere, és mesélj Magatokról. :)
A Bromot meg persze, nem hagyom abba, és ha rosszul leszek, nem kockáztatok, irány a Klinika! De most szerencsére teljesen jól vagyok. :)

Bár délután egy kicsit felhúztam magam, na akkor kicsit meg is fájdult a hasam. :( Nagymamám kivitte a kutyust (egy nagyon szelíd, barátkozós vizsla! még kb. a betörőnek is örülne!) sétálni, és el szoktuk engedni, és befenyítette, hogy 30 ezer forintra meg lehetne büntetni, mert nincs rajta póráz! Az nem számít, hogy a környéken halomra lopják a kocsikat, nemrég az egyik ismerős pincéjébe törtek be! A lényeg, hogy a kutya el volt engedve! Nagymamám persze mondta a magáét... :( Mondtam neki ok, akkor innentől kezdve inkább ne vigye ki a kutyát, valahogy meg fogjuk oldani! Csak most ez nekem baromira nem hiányzott, csak az a baj, hogy ő ezt nem érti meg. :( Egy cseppet se kímélnek. :'( Na nem panaszkodok tovább, engem is le lehet ütni, a főpanaszkodóst. :D Gondolom "örültök" nekem, hogy "Rátokszabadultam". :D Ha már túl sok vagyok, tényleg szóljatok rám!

Puszi Mindenkinek!
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Inek,
Örülök neki, h. rendben vagytok!
A fagyit ne bánd, nem lesz rá szükség!
Alexia,
Igen, pontosan jól tudod az infókat!
Vérvétel, ciklusnap...
Egyébként én is azt gondolom, h. sok mindent a sorstársaktól tud meg az ember, mintsem a dokiktól... :S
Hiába vagyok eü-s, nem vagyok doki, és képes vagyok bepánikolni ugyanúgy, mint 1 laikus...
Nekem is begörcsölt ma a hasam, és alig akar engedni ebből az állapotból...na, mindegy, azt hiszem megtettem a tőlem telhetőt...most én vagyok panaszkodós, és nagyon szomorú, de ez van... :cry:

mary80
 
 


helló csajok :lol:

Nem vagyok eltünve csak rengeteg a dolgom itthon és mire végzek hulla vagyok :(

Minden nap elolvaslak titeket és szurkolok nektek, veletek vagyok :wink: csak időm nincs irni amúgy se történik velem semmi.
igen holnap megyek az izotópos vizsgálatra :!:

majd hétvégén jövök bővebben :!: :!: :!: :lol: :oops:
puszi mindenkinek és drukk 1000-el :!:
( 1000000000000000000000-rel :lol: )
boci35
 
 


Egyébként, igen, én is várom, h. teljen az idő!

mary80
 
 


Sziasztok!

04-én, és 06-át kell mennem vérvételre. Kati lesz bent csak, majd ő fogja megmondani, mi az eredmény, doki nem lesz. Tegnap, ha jól tudom 7 ET volt. Mi a másodikak voltunk, de legalább 1 órás csúszás volt.

Alexia,
én is úgy gondolom, hogy a fórumról tudom meg a fontos információkat. persze a neten olvasni badarságokat is, ezeket meg kell próbálni kiszűrni. De én sem az orvostól tudtam meg, amit tudni, hanem tőletek, a netről, és a folyosóról.

Mary,
hazudnék, hogy egy kicsit sem bántott, hogy nem lett fagyis, de igazad van, én is ezzel győzködtem magam, hogy, de ott van a kettő, akit be lehet ültetni, akik rendesen fejlődtek, és nem is lesz szükség a fagyasztottra.
Hülyén hangzik, és csak nagyon nagyon halkan merem mondani, de mire hazaértünk, rá lett rajtam egy érzés, hogy úgysem sikerült. Azóta is próbálok pozitívan gondolkozni, de...valahogy nem igazán sikerül, legbelül így érzem, nem tehetek róla. Persze a páromnak nem mondtam, remélem ez az érzés nagyon hamar el fog múlni...

Éjszaka rosszul lettem. Pont egy hajszál választott el az ájulástól. Kimentem a mosdóba, de már ott is éreztem, hogy valószínű a vérnyomásom esett el, mert kezdtem sötétebben látni, hányinger, pici szédülés, és mire visszaértem, addigra már a kezeimben is éreztem, hogy nincs vér, kezdett zsibbadni, vagy mi. Ráestem a páromra, mondtam rosszul vagyok, elájulok. De vízszintesben már jól voltam. Csak a párom ijesztettem meg rendesen!
inek
 
 


Inek,
remélem,jobban vagy!Elég cudar éjszaka volt,front,szél,vihar,biztos azt érezted.
Hát most még gondolkodj pozitívan légyszi,mert miért ne sikerülhetne?Most a napokban fog(nak) beágyazódni.

Boci,
jó sugárzást :lol: remélem,nem lesz kellemetlen.

Reggel voltam vérvételen,megkérdeztem,hétfőn lesz-e Murber,lesz.Majd tőle tudjuk meg,mi a dörgés.A férjem szabadnapos lesz,eljön velem délben.

Mary és Alexia,
akkor hétfőn fél 9 körül jöttök?Majd dumcsizunk kicsit... :wink:

Mary,
beszéltem a sógornőmmel,aki orvos és volt már terhes is.Azt mondta,a görcsölés tényleg lehet kétesélyes,ő ezt nem venné rossz tünetnek,mert a kisfiával nagyon erős görcsei voltak.
Inkább az nem tetszett neki,hogy csökken a mellfeszülésem.De azért persze holnap apósoméknál nem fogok alkohollal koccintani,mert sosem lehet tudni...(névnapjukat+após szülinapját ünnepeljük)
Vendég
 


Sziasztok,
Inek,
Te mondtad mindig nekem, h.pozitívan! Most én mondom ezt Neked!
Kérlek, ne add fel! /bár tudom mit érzel.../
De Alexia módjára sikerszériásak vagyunk itt mindannyian! ...és nem leszünk, hanem vagyunk!!
Zsó,
Én már 1/2 8 körül bent leszek, és szerintem jövök is haza, amilyen gyorsan csak lehet! Nem Veletek van baj, félre ne értsétek, hanem nekem elég kacifántosak a járatok; nem mindegyik jön be a községekbe, csak a 21-esen áll meg, és valljuk be, 30 percet nem biztos, h. lesz kedvem gyalogolni...ne haragudjatok!
Egyébként igen, két esélyes...de minden rendben lesz!
Férjem nekem is jön szerdán-eddig úgy néz ki! Ő a kabala! :)
A mellem nekem eddig sem feszült, írtam, tudjátok, de akkora...
Muszáj, h. sikerüljön!!!

mary80
 
 


Egyébként még annyit, h. én minden kis apróságon sírva fakadok...hyperérzékeny vagyok, az világos; dehogy ennyire...
...
Boci!
Gondolunk Rád!
Többiek?

mary80
 
 


Mary,
persze,csináld csak úgy,ahogy a legjobb a közlekedés!És meleg is lesz,ne gyalogolj!
Tök jó,hogy ilyen pozitív vagy,csak így tovább!
Vendég
 


Zsó,
Sírtam én már annyit...

mary80
 
 


Hát kezet foghatunk,de ki nem sír egy ilyen élethelyzetben?
Vendég
 


Alexia,
nem vagyok rendszeres Nők Lapja olvasó,de képzeld,ezt pont olvastam,vettem a vonatozáshoz,nem akartam könyvet cipelni. :wink:

Kutyaügy:hát papírforma szerint tényleg csak pórázon volna szabad sétáltatni.Én nagyon félek és idegenkedem a kutyáktól,mert soha nem lehet tudni,még ha a gazdi ismeri is a kutyáját,vannak történetek...de a vizsla pont egy olyan fajta,amitől soha nem félek.Úgy tud nézni,olyan bölcsen,hogy majd'megszólal.És tudom,hogy megbízható,nyugodt fajta.
De a többitől általában én is félek,pedig a szüleimnek is van kutyája,na,ő is nagyon aranyos jószág,ha öcsémék jönnek hozzánk,rengeteget játszanak a kis unokaöcsémmel (3,5 éves).

Ne izgasd most magad semmin,hanem élvezd a pihit! :wink:

Hétfőn találkozunk,ha fél 9 körül jössz!Aztán én is lépek haza,majd a férjemmel vissza 12-re.
Vendég
 


Sziasztok!!

Látom már mindenki hyper érzékeny és kellően ideges!!

Mmzsó: hétfőn nagyon fogok neked szorítani!!! :roll:
Tudod hiába idegesítjük magunkat ezen, úgy sem tudjuk megmondani előre a végeredményt! CSak POZÍTÍVAN! Végül is azért küzdünk, hogy valóra váljanak az álmaink!! Mindenki előbb vagy utóbb megkapja a jutalmát! De szerintem jövő héten ilyenkor már én is sokkal idegesebb leszek! Most egyenlőre főzök és takarítok ahogyan szoktam csak kicsit lassabb tempóban!!

Alexia: nem tudsz valami infot a Beáról? Mi van vele?

Boci: A te ismerőseid mikor mennek eredményhirdetésre? vagy van már eredmény? Nagyon szorítok!!

Mary: kitartás neked is!! Sikerülni fog, nyugi+!!
zsuzsika76
 
 


Zsuzsika,
köszi,de a mellem már tök puha,úgyhogy szinte borítékolható az eredmény.Az,hogy eddig feszült és most lelappadt,egyértelműen hormoncsökkenésre utal,úgyhogy kár a gőzért...

Örülök,hogy jól vagy és gratulálok az okos szorgalmas kislányodhoz!

Na,amiket írok magamról,senkit ne befolyásoljon a bizakodásban,velem ez történt,de ennek semmi köze ahhoz,ami veletek történik.Mindenkinek jó hétvégét!

Röpcsike Gyalogkakukk,
azt szeretném kérdezni,először is,hogy hogy vagy(hülye kérdés),másodszor,hogy beszéltél-e a dokiddal és mit javasolt?Egyszerűen annyit,hogy 3 hó múlva találkoztok?
Utánaolvastam egyébként az endo nem befolyásolhatta a sikertelen lombikjaidat.Magam miatt is érdekel,kíváncsi vagyok,Murber mond-e valamit,vagy csak arról van szó,hogy 4szer nem estem a 30%-ba,hanem a 70 jött be...várom a hétfőt,és bár a proffal is szoktam tudni normálisan beszélni,a Murberrel könnyebb...
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Csak kicsit jöttem, úgy elrepül a nap... :lol: Mindig történik valami, de így legalább nem rágódok. Jó, persze, gondolok a babákra is, de talán nem csak rájuk. :D

Zsó,
Nehogy feladd, azért reménykedj, hátha csak a hormonok ürültek ki mostanra, a babák meg kapaszkodnak erősen. :lol:
Hétfőn fél 9 körül ott vagyok, várj meg. :)

Zsuzsi,
Igen, azért csak idegeskedik az ember. :( Bár remélem ez Téged nem ér el, jobb ugyanúgy élni az életet, mint eddig, inkább bizakodni, és nem idegeskedni. :) Nekem - már lehet, hogy írtam - jó ez a "boldog bizonytalanság", míg nem jön meg, addig nyugodt lennék, félek a szerdától. :( Jól elvagyok, én ezt elhúznám így hónapokig. :D Csalódni nem szeretnék... :(
Munka nem hiányzik, el tengek-lengek itthon, kímélem magam, pihizek, amikor úgy van, akkor pörgök kicsit, jó lenne, ha ez így maradna, lehet el se megyek jövőhéten vérvételekre, meg eredményhirdetésre. :D (dehogynem, elmegyek azért :D )

Boci,
Mi volt a izótópos vizsgálaton? Nagyon várunk ám, hogy mi újság Veled. :)

Mary,
Persze, megértem, hogy nem maradsz, de én nem hiszem, hogy odaérek fél 8-ra. :( De majd szerdán úgyis talizunk, szerintem nem fogok elmenni, ha tudsz, maradj Te is ott vérvételtől eredményhirdetésig, és akkor legalább dumcsizunk kicsit. :)
És nyugi, a hyperérzékenység jó jel. :wink:

Na majd este megpróbálok még jönni. :)

Puszi mindenkinek!
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok,
Alexia,
Nem is tudom mennyire jó ez a hyperérzékenység...ma egész nap csak bőgök, hiába nyugtatom magam, h. minden rendben lesz, mégsem tudok megállj-t parancsolni a könnyeimnek...
Én sem érzem annyira mirigyesnek a melleim, mint eddig...és bár olyat is olvastam egy 20 hós kislány anyukájától, h. neki hirtelen szűnt meg a mellfeszülés/kvázi nekem olyan kifejezett nem volt/, és láss csodát a baby csak megmaradt!
Na, mindegy...ez már ilyen szar nap...
És lehet hülyének nézni, de nekem is megfordult a fejemben sok minden életet veszélyeztető "incidens".../nem is veszélyeztető, hanem.../

mary80
 
 


Inek,
Ne haragudj, ígértem, h. beszélünk, de nem akarlak lehúzni ezzel az állapotommal! Bocsi! :cry:

mary80
 
 


Helló lányok :)

Megit rohanok megpróbálok mindenknek írni egyben :) :oops:
A gyereknek volt a szóbelije előrehozott érettségin fizikából elég ideesítő volt ez is de lkegalább sikerült :)

tegnap este nyársalós party-n voltunk szupi volt :) jó sokat baromkodtunk :lol:

Voltam izotópos vizsgálaton majd hétfőn lesz lelet de teljesen kiürült az epe úgy hogy szerintem megyünk tovább a vizsgálatokkal :(

Ráálltam a mérlegre nem jött vissza a 3 kg csak 1/2 :) de most megint diétázom egy 100000 félébe kezdtem bele :(
hátha majd ez :(

Próbálok samba fitnest szervezni itt a faluba de elég nehéz összehozni :(

Alexia
Nekünk 3 vizslánk van :) nagyon szeretjük őket 1 magyar 1 német és 1 drótszörű német vizsla.

zsuzsika
az ismerősömnek most kllett volna péntek hétfő menni vérvételre de megjött neki pénteken :(

mmzsó
nem biztos hogy azért vannak ezek a tünetek!! majd várd meg amig a doki kimondja az eredményt!!!

mary
ne add fel!!!!! Biztos a sok hormontól vagy ilyen érzékeny!!! Én is az voltam tőle.

inek
remélem már jobban vagy!!!

van egy nem közvetlen kolléganőm aki szintén szeretne kisbabát 2003 óta próbálkoznak inszem+ lombikkal nem sikerült nekik :(
3 éve beadták a kérelmet örökbefogadásra és most szóltak neki hogy egy kétpetéjű iker fiú párt vihet haza most lesznek 2 évesek :) szupi nem ? :)
Ne törödjetek idióta emberekkel le kell sz.....ni Őket fő a nyugalom nem idegeskedni!!!!
Kívánom nektek hogy sikerüljön és jó hireket kapjatok! drukkolok!

Most rohanok de olvasni mindig itt vagyok még ha nem is irok!! :oops:
boci35
 
 


Boci,
Köszi!
Jó, hogy sikerült!Túl van rajta!
Kellenek ezek a 7végi "partyk".
Írj azért, h. mi van az eredményeddel!
Puszi

mary80
 
 


Sziasztok Lányok!

Most, hogy közeledik a hétfő, én egyre idegesebb vagyok. :( És mintha jönne ilyen sárgás izé... már bocsánat, de attól félek, ez a barnázás előjele. :( Azt is rossz olvasni, hogy Boci ismerősének megjött idő előtt. :( Én is ettől tartok, holnap mennék az első vérvételre. :'( De nem, nem lehet baj, sikerszéria részesei vagyunk. :)

Zsuzsika,
Elfelejtettem írni, Bea jól van, ő is várakozik feszülten, csütörtökön lesz az eredményhirdetése. :)

Boci,
Jó lehetett a nyársalós party, kell is az ilyen kikapcsolódás. :)
3 vizsla? De jó, Nálatok vizsla-kánaán van. :D Mennyi idősek, fiúk, lányok?
Jó, hogy túl vagy a vizsgálaton, kiváncsi vagyok nagyon az eredményére. Azért én drukkolok, hogy ne legyen baj, és ne kelljen további vizsgálatokra menned. :)
Gyermekednek gratula (és egyben le a kalappal előtte :D) a fizika érettségihez. :) Jövőre ennyivel könnyebb lesz neki. :)
Neked pedig gratula, hogy csak fél kiló ment vissza, majd sikerül a felesleget is leadnod. :) A samba fitness meg hátha beindul, az jó lenne. :)
De jó a kolleganődnek, lesz két kisfia. :) Biztos nagy az öröm. :) Azért jó sokára jött össze nekik a gyerek, úgy látom, az örökbefogadás se rövid. :( De a lényeg, hogy most már sok-sok örömben lesz része. :)

Mary,
Sajnálom, hogy megint (mindig? :( ) ilyen rossz állapotban vagy. :( Ma már nekem is megvolt a sírás, férjemnek elsírtam magam. :'(
Életet veszélyeztető dolgokra pedig ne is gondolj!!!! :( Nem szabad, minden rendben lesz! :)

Zsó,
Kutyaügyben persze igazad van és mindenki másnak is a pórázzal kapcsolatban, de tényleg az én kutyusom nem egy pórázas kutya... És az esetek 90%-ában imádják őt, csak néha jön ez a 10%, aki lehúz. :( Mert aztán nála barátságosabb kutya ritka. :D Na mindegy, ezen igyekszem nem idegesíteni magam, csak épp rosszkor jött... :(
Holnap talizunk. :)

Inek,
Ez a rosszulléted elég ijesztő. :( Ez simán lehet cukros rosszullét is, hogy nagyon leesik a cukrod. :( De a vérnyomásod is lehet. :( Nekem is volt már ilyen rosszullétem, tudom milyen rossz. :( Ehhez nagyon hasonló rosszullétem volt valamelyik éjszaka, amit írtam is. :( Te is szedsz Bromot ugye? Lehet attól volt. :( Reméljük, nem ismétlődik! Pihizz sokat! :)
Neked is nyugis eredményhirdetésed lesz látom. :) Legalább nem kell olyan sokat várni. :D

Na megyek pihizni, holnap vérvétel...

Nyugodt, rossz gondolatoktól mentes estét, éjszakát (és napokat :D) kívánok Nektek!

Puszi
alexia9
Budapest X. kerület
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek! Egy kis kávé, cappuccino, tea, ki mit szeret:
Kép

A vérvétleseknek meg szorítok! Egész éjszaka rátok gondoltam! Olyan furcsa, hogy már itt tartotok!

Zsó,
remélem jó hírekkel jössz!!! Gyere!

Mary,
gyere te is mesélj, és beszélgethetünk is ha van kedved! A hétvégén, sőt, beülti óta alig érek rá, tök fura, vagy pihenek, és megmozdulni sincs kedvem, vagy pedig tényleg van valami dolgom. De azért próbálok mindennel a leghamarabb végezni, és amint érzem, hogy egy kicsit is kezd fájni a hasam, akkor ledőlök. Olyan érdekes, a tegnap is a derekam, ill a medencecsontom fájt. (nekem mensikor is ott szokott) de nem erősen, csak éreztem.
Alapból én is hyperérzékeny vagyok, de most pont az ellenkezője. Általában minden filmen elsírom magam, ami egy kicsit is megható, de most meg nem. Nem értem.

Alexia,
én sem szívesen mennék vissza dolgozni, nagyon is jól érzem magam itthon!

Boci,
olyan jó néha, hogy ki tud kapcsolódni, és vannak olyan barátaik, akikkel, össze lehet hozni, ilyen nyársalós, bulizós estéket!
A kolléganőd akkor most gondolom a fellegekben van, hogy egyszerre két gyereke is lesz! De jó!
inek
 
 


Sziasztok,
Én már haza is értem!
Gyorsan lecsapoltak(még 1/2 8 sem volt), és el is indultam.
A szerda már húzósabb lesz! :cry:
Mondta is a laboros szöszi nőci, hogy mindenki azt mondja neki, h. az utolsó 2 nap a legnehezebb...
Zsó,
várunk a hírekkel!
Boci,
Téged is!
Inek,
Pihizz is, amennyit tudsz!
Igen, marha gyorsan eltelt az idő!
Remélem nem kell visszamennünk dolgozni!
Zsuzsika,
Dolgozol?
Alexia,
Akkor úgy látom ez a tegnapi nap tényleg szar volt...nem csak nekem.
De utro mellett nem jöhet meg, nem azt írtad a múltkor?
Nekem is meg vannak a görcsölgetéseim, de Férjem is annyira bízik benne, h. sikerül!
Puszi mindenkinek

mary80
 
 


Mmzsó: Már nagyon várlak és izgulok érted!! :lol: :lol: :lol:

Este majd írok nektek, de most még dolgozom 3-ig!

Puszi mindenkinek: Zsuzsa
zsuzsika76
 
 


Hali Lányok!


Bocsi, kicsit eltűntem! :oops:
Mindenkinek nagyon drukkolok, látom szép sorjában kiderülnek az eredmények! :D :wink: De jóóó, remélem mindenki nagy szerencsével jár!!!!!!

Én/Mi jól vagyunk, sokminden történt az elmúlt egy hétben, csak alig volt időm leülni írni, de ígérem hamarosan pótolom!

Mmzsó, Mary, Zsuzsika, Inek, Alexia, Boci, mindenkinek megy a drukk!!!:)

(Mary, nekem sajnos az első lombikkor, amikor azt a géles valamit kaptam utro helyett, akkoris a gél használata közbe megjött és utána a többi, második, harmadik, és most a negyedik lombiknál is utro mellett megjött. Nekem mindig a tesztelés előtt 1 v. 2 nappal jött meg. :oops: )
gyalogkakukk81bipbip
Budapest X. kerület
 
 


Röpcsike,
Sajnálom!
Nem direkt hagytalak ki az előző hozzászólásomból! Gondoltam,h. írok is Neked!

mary80
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?