Új privát üzeneted érkezett!

Hajni, szerdán megyünk koponya CT-re. Tiszta ideg vagyok, ahogy közeledik. 8:30-ra van időpontunk, de szegénykém nem ehet hajnal 4-től, mert altatják. Majd 3-kor felkeltem és megetetem. Nem tudom mit fog szólni, mert ő úgy alszik, mint egy mormota reggelig, nem szokott ébredni. Után meg 13 órára van időpontunk a dokihoz, aki a leletet kiértékeli, így egész napos program, de kíváncsi vagyok, hol leszünk fél napot majd egy félkómás altatás utáni babával. Remélem nem a folyosón. :(

Igen, sima kifliről beszélünk.
Én borsót unvr üvegest szoktam adni, egy üveget felbontok valamivel együtt kapja, főzök hozzá valamit és a másik fele megy a fagyasztóba egy következő menühöz.
Hát a gyerkők zabálni valók. :D :D :D :D Szinte tülekednek a krokodilért . :D :D

Sóska 10-11 hóra, spenót 8-9 hóra van nekem is írva, de már nagyon régóta kapja, de egy héten csak egyfajtát, ezt mindig anyukámék kertjéből.
Kaprot nyugodtan lehet. Nekem 6 hónapos korban mondta a védőnő, hogy lehet ízesíteni zöldfűszerekkel: petrezselyem, zeller, kapor, metélőhagyma.
Rodi, Kittike nagyon cuki :D :D ebben a rózsaszín napszemcsiben, cumi körvonalai látszódnak!!! :D :D :D :D
:D

Maccs
vörösmacska
 
 


Macs!

Megértem, hogy nagyon aggódsz, én is tiszta ideg lennék. De hidd el, nem lesz semmi baj, minden rendben lesz. Balu olyan szép, formás baba, nem lehet semmi baja! Nagyon szorítunk!

Tényleg, ott a cumi helye! Én már észre sem veszem. Pedig, szerencsére nem cumis, az elalváshoz kell neki, de mielőtt mély álomba zuhanna, mindig kiköpi!Olyan édes, amikor így kipottyantja a kis csücsöri szájából a cumi. :lol:

rodina74
 
 


Az én babám nagyon cumis lett! :cry: :) :( :) :( :)

Rodi a HSZT vonatkozik rátok is? Mert akkor tudok szakembert ajánlani.

Kép
Kép
haynii
 
 

 
 

Haynii! Annyit téma hátsód, hogy visszakerestem az ominózus képet! :lol: Nekem is bejön! :wink: :lol: :lol: :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Hajni!
Igen, az vonatkozik ránk, rám is!
Fú, az nagyon jó lenne. Röhejes, hogy nálunk nincs egy épkézláb szakember, aki ebben tanácsot tudna adni.
Persze, ha nagyon elkezdeném bújni a jogszabályokat, akkor én is meg tudnám mondani (hisz ez a másik szakmám), de most valahogy ehhez nincs kedvem, sem időm. :(

rodina74
 
 


Lucus,
:) :) :) :) :D :D :D :D :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
A mai napom is jól indul. Hála érte!

Rodi,
nem mondod, hogy jogi végzettséged is van? Ma megyek be és akkor megbeszélem az illetővel, hogy felveszed vele a kapcsolatot, oks?

Kép
Kép
haynii
 
 


Haynii!
De, de sajnos, nem használtam semmire, mert nem olyan munkakörben dolgoztam, dolgozom. Még egyszer jól jöhet!
Kösz, hogy szólsz és segítesz!

rodina74
 
 


Sziasztok!

Minitalis képek tényleg szuperek! Hajnii popó is jóóó!!!! :lol: Muszáj volt már meglesnem újra nekem is! :oops: :lol:

Ebba, Janka annyira gyönyörűséges kiscsaj!!!! Gyümiháló infót akarok én is! :wink:

Rodi, Kittikének a cumikörvonala nagyon vicces :D
Ügyintézés gáz... Nálam is úgy volt, hogy ha nem szólok és nem intézkedem, akkor még most sincs gyedem :roll:

Macs, jajjjaj akkor ma nagyon szorítok!!! Biztos minden okés lesz!

Szerintetek az gáz, ha Zorka csak egyszer eszik főzeléket, azt is inkább 5-6 körül du., mert ebéd környékén nem hajlandó és egyszer gyümit, ált. reggel....? A főzelék is csak max. 140 ml :? Ezen kívül 4x szopizik az éjszakával együtt (plusz reggel felkeléskor szomjoltás miatt egy keveset).

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Haynii, Máté nagyon vagány! :D

Én is dobok képet: le akartam fényképezni a 2 kis fogacskáját, de csak azért sem engedte :D

Kép nem mutatom meeeg :D

Kép csak azért sem mutatom és különben is add ide a gépet :lol:

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Tudjátok, kicsit aggódtam, h. Zorka nem forog... végül a védőnő megnyugtatott, h. teljesen jó a mozgásfejlődése és tegnap előtt a kicsilány "felpattant" négykézlábra és hintázik ezerrel, meg néha már előre is jön, de a hátrafelézés még jobban megy! Úgyhogy nincsen vele semmi gond, csak ez a forgás dolog nem túl izgi számára :D

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Navi!
Szerintem nem gáz. Ahogy számolom, szerintem ti többet esztek, mint mi. A gyerek, ha éhes, úgyis kiköveteli magának, nem fogja magát éheztetni. Ő tudja mennyi kell neki.
Nekünk is azt mondták, hogy ne aggódjak, inkább örüljek, hogy csak annyit eszik, amennyire szüksége van, mert így később nem lesz baj a súlyával. Bár én azt szeretném, ha egy kicsit többet enne, de lassan így 7 hónap után, már lassan beletörődtem, és már nem aggódom miatta annyira. Azért még ma is minden nap mérem a súlyát fürdetés előtt, de már nem parázok miatta.

Én gyümit tízóraira és uzsira adok neki. Délelőtt sinlackal keverem, délután keksszel. Ebédre megy a főzi, de annak sincs állandó ideje, 12-14 óra közé esik, attól függően, hogy mikor alszik illetve mikor ébred. Persze utána mindig kínálok tápit, de sokszor van, hogy nem kér, csak rá kb. 1/2-3/4 órára. Reggel és este általában tápi megy, és ha korán volt a vacsi, akkor még éjfél körül álmában megetetem tápival. Ez így lehet, hogy soknak hangzik, de így is 700-800 között eszünk egy nap, és néha még az is előfordul, hogy csak 600 valamennyit.

Gyed: Remélem, hogy a jövő hét második felében be tudom adni a papíromat, és utána remélem, hogy hamar utalnak.
Tegnap este még várt egy rossz hír, azt hittem, hogy lesz vevőm a lakásra, de végül nem lett. Pedig jó lett volna, hogyha el tudtam volna adni, mert most a hitelt is törleszteni, hogy üres áll, és még rezsije is van, úgy hogy gyedet sem kaptam....hát nem vagyok felhőtlenül boldog, de majd jobb is lesz! :wink:

rodina74
 
 


Navi!
Zorka nagyon ügyes! Akkor már csak pár nap, és mászni fog! Na, most kezdődik neked az igazi fogyókúra! :wink: :lol:

rodina74
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak a kisfiam a szeparációs félelem korszakát éli, és nem lehet egy percre sem otthagyni, de ha mással van, és meglátja az árnyékomat a kanyarban, vagy egy hajam szálát, ahogy kifordulok az ajtón, már bömböl, így csak annyi időm van mosni, enni, inni, sza--ni, amíg alszik. Ide írni időm meg majdnem egyenlő a nullával. Nekem nincs olyan szerencsém, mint Hajninak, hogy megjavul a gyerekem :twisted: VÉGRE NYUTIT AKAROK, EGY NAPPAL IS KIEGYEZNÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Navi!
Zsombor sem hízott az anyatejtől majdnem semmit, ezért javasolta a védőnő, hogy nézzük meg, hogy mi lesz, ha a napközbeni anyatejet elhagyom, mert már a kalóriatartalma lehet, hogy egyenlő a nullával, és adjak neki inkább dúsított kajákat. Egy hete csinálom, hogy hajnalban és reggel van szopi, utána Sinlacos gyümi, délben husis, rizses (vagy tésztás) főzelék, délután kap tápszert (amennyit meg bír enni, ez lehet 100 és 200 ml között bármennyi) este pedig Sinlacot, és lefekvésnél ismét kiszívja mindkét cicit. Jövő csütörtökön viszem mérni, hogy kiderüljön, hogy ért-e valamit ez a taktika. Ha hízott, akkor tartjuk továbbra is, ha nem, akkor elfogadjuk, hogy ilyen alkatú Zsombor. De szerintem hízott, mert kikerekedett egy hét alatt a pofikája. Itthon nem mérem, hogy ne idegeljem magam (bár amúgy sem idegelem, csak a védőnő mondta így :D )

Hajni!
Megyek, meglesem a popódat. Csak átfutottam a képeket, de ezek után nagyon kíváncsivá tett a dolog :lol: :lol: :lol:

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Ja Navi!
Zsombor is sokáig csak négykézlábazott. Azt hittem, hogy kimarad a kúszás, forgás, de aztán elkezdett forogni pár hete, és pár napja kúszni. Szerintem is fölösleges aggódni. Valamiért nem érdekelte a lúrkóinkat annyira a forgás. De ne aggódj, meglesz nálatok is.

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


csak gyorsan átolvastam, nem reagálok mindenkinek mindenre, de!
Angie! Tényleg csak 1 hete adsz Zsombornak mást tejen kívül? Ilyet még nem is hallottam :) Na nem baj, csak furi:) Vagy csak rosszul értelmeztem?

Kép
ebba
 
 


Ebba!
Dehogy, már kicsit több mint két hónapja megy a hozzátáplálás, és mellette kapta az anyatejet. Csak mivel a gyümölcs, főzelék és esti Sinlactól nem hízott, ezért mondta, hogy a nappali anyatejet teljesen hagyjam el. Korábban annyit pofáztam itt a fórumban Zsombor etetéséről, hogy nem gondoltam, hogy félreérthető leszek. Bocsika.

Zsombornak az alsó ínye kicsit véres, és lóg is egy 2 mm-es bőrdarabka. Mivel nincs még foga, én fogra tippelek, de az is lehet, hogy valamire túlságosan ráharapott :roll: Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Sziasztok!

Cickóm borzalmas. :cry: :cry: Totál ki vagyok. Ráadásul Adél most már 2x kel éjszakánként, aminek véget szeretnék vetni. A sötétben tapogatózva szopi csak tovább gyilkolássza az amúgy is halott bimbómat, és így gyógyulásra szinte semmi remény. Na megyek, és előkapok vmi szakirodalmat, hogy meggyőzzem Adélkát, hogy ki lehet bírni egy éjszakát evés nélkül is.

Tudod Hajni, a gyerekek még őszinték. Egyszerűen unta a képünket :lol: :lol: Máté a maga nyelvén jelezte, hogy mi a francot dekkolunk már ott reggeltől, és jó lenne, ha már hazatakarodnánk :lol: :lol:

Minitali - csajok, valaki feltenné a youtube-ra a röhögő krokodilos felvételt? Már akinek megvan.

Hajni, jók a képek! Máté nagyon vagesz :lol:

Berni - tegnap is voltam zumbázni, és aaaaaaaannnnnyira jó volt. Fájt a fejem, mint állat, de akkor is elmentem, és meggyógyult :lol:
Hát, azért sokat gondolok a beteszed a sarokba és ott marad tÍpusú gyerekekre mostanság... :oops: :oops:

Rodina - csütörtököd tényleg gáz volt :?
Sajna egyáltalán nincs sok energiám, és hát a szervezés is olyan, hogy van amire jut időm, van amire nem. Szóval ez van. Nekem is csak úgy megy az egyik dolog, ha nem csinálom meg a másikat.
Kiscsajod nem semmi abban a szemüvegben :lol:

Macs - reméljük minden ok lesz!!

Ebba - gyümi háló honnan? Netről rendelve kb annyi a szállítás, mint a háló ára.

Nav - Zorka nagyon édi!!! A fogakat odaképzeltem :lol: :lol: De majd ha sikeredik lefotózni, azért muti!!! Majd én is próbálkozom Adéllal. Mit tudsz csinálni, ha akkor hajlandó főzit enni? Reggelire mégsem adhatod....ha esetleg később enné a gyümit, lehet én felcserélném. De reggelire azért túlzás lenne.
Örülök, hogy védőnéni meg tudott nyugtatni. :wink:

Angie - szerintem nálunk is elkezdődött. Adélka is rákezd, ha nem lát, és egyedül marad. Szerintem holnapra kint lesz az a fogacska :wink:

Jaj csajok, ma több tonna ruhát válogattunk és fotóztunk a barátnőmmel. Dobom fel teszvesz-re, én már nem rakosgatom. Ati és Adél kinőtt cuccaitól szeretnék megszabadulni. Rengeteg ruha :shock: Legalábbis válogatni, csoportosítani, fotózni sok!!!
A legkisebbekkel kapcsolatban pedig úgy döntöttem, hogy odaadom ajándékba a kórháznak, ahová a kendőt vittük.

És még egy fontos valami. Beszéltem a főnővérrel, és mondta, hogy volt valami szakmai nap, ahol bemutatták, hogy ők bizony használják és tudják használni a kendőt. A kis bemutatóról ígértek képeket. Szóval megvolt a reklám is.

Na megyek, puszi mndenkinek!!!

mikegirl
 
 


MIke: Szegény cickód! Orvos nem mond semmi okosat?
Nekem megvan a röhögő kroki, d e mosta hétvégén nem lesz vele időm babrálni, így szerintem majd csak jövöhét közepén ülök hosszabbidőre nethez:( Vagy szerdán megcsináljuk itt nálunk:)
Milyen néven vagy vaterán , ha nem titkos? hátha tudnék rá vevőt neked;)
Gyümiháló: nagyot néztem rá-még nem hallottam erről-de nem tartom nagyon nagy hülyeségnek, gondolkodóba ejtett(mert van egy rosszulevő ölbebbabám...)
Ebba: Zorka gyönyörűséges, én látom az első képen a fogát :lol:

Mennem kell :roll: pedig még annyi mindent akartam.... és akkor mi lesz velem nyáron, mikor a nagyfiam is mégtöbbet igényel belőlem :shock:

rabbe78
 
 


Angie,
igen, arra emlékszem, h. Zsombi négykézlábazik :wink: szóval elkezdte a forgást is, hurrá! :D Szep.szorongás - nálunk is van :roll:
Amit leírtál nagyon érdekes... lehet az én tejcim is null kalóriás lenne? Ez elég szarul hangzik, de Zorka szinte semmi nem hízik (legalább is 1 hét alatt nulla). Nálunk van egy kis bökkenő: sajna Zorka mostanában délelőtt és délután is cicin alszik el, szóval ezt nehezem tudom kihagyni és miután felébred csak kb. 2,5-3 órával később tudom megetetni, úh. azért csak elüli a gyomrát az anyatej, nem?! Én már nem értem :roll:
Én arra gondoltam, h. az éjszakai etetést kellene bojkottálni, mert akkor talán reggel éhes lenne, délelőtt nem enne semmit, csak egy korai ebéd lenne és utána cici, csak ezzel is az a baj, h. Ő álmos 11 körül és...áááá.... nem tudom, hogy lenne jó, de majd kísérletezgetek :? muszáj lesz!

Májki, ez az, h. reggel nem etethetem meg főzelékkel :shock: :) bár már megfordult a fejemben! Lehet, most maradunk így, aztán ha tényleg semmi hízás nem lesz még 1 hét múlva sem, akkor drasztikus változtatások lesznek!
Cicid ennyire kivan???!!! :twisted: szegény! Én lemaradtam, de mi a gond pontosan?

Rodi, hát Kittike sem az a zabagép akkor :roll: Én is méregetem, de nem minden nap :oops: :D
Zorka éjjel szopizik, aztán reggel "iszik" egy kis tejcit, utána reggeli (9 körül), ami max. 100 ml gyümi gabonával, utána 11 körül tejci+alvás, délután 14 körül főzelékkel kínálgatás, max. 30-40 ml-t sikerül beleerőltetnem, de inkább semmit és 14.30-15 óra körül újra tejci és egy kis alvás (ez nem minig). Ezt követően 18 körül főzelék, ami max. 120-140 ml és 20-20.30 körül pedig tejci és alvás...

Rabbe, ugye? Én is látom a fogát :D

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Navi, nem gondoltál még a Sinlac-ra vagy a HA pépre???? Attól tuti megindulna Zorka súlya... (de ez csak tipp... :wink: )

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Csajok, mindenkinek csodás 7végét babástól, családostól, mindenestől!!! :D :D :D

Kép

Kép
vikoo
 
 


Most csak gyorsan, mert már késő van!

Navi! Én is sinlacot teszek a főzihez és néha a gyümöcshöz is. Attól elkezdett Kitti jobban hízni. (Ha a gyümihez nem sinlacot teszek, akkor kekszet) Lehet, hogy nálad is ez a megoldás. Ja, és már nem tudom ki írta, de nálunk is úgy volt, hogy pl. az almát nem ette meg, de ha sinlacot tettem bele, akkor már kellett neki. Szóval, tényleg próbálkozni kell. Én most azt céloztam meg, hogy Kitti 1 éves korára legyen 8 kg. :? :roll:

rodina74
 
 


Sziasztok!

Végre ma szebb idő van! De ami a legfontosabb: Adélka kúszik!!!!! :lol: Igaz, kicsit féloldalas, és ráhúzza magát az egyik kezére, amitől aztán majdnem orra bukik, de halad, a technikát pedig majd tökéletesíti :wink:

Cickó - egyre gázabb. Már megint sírva szoptatok a jobb ciciből. Sosem lesz ennek vége :cry: :cry: A balból jól megy, jó érzés....a másikon viszont akkora repedés éktelenkedik, hogy csak na. Vagy kétszer akkora lett Angie, mint amit láttál. (A jobb bimbóm legteteje van felrepedve.) Vérzik, és fáj, mint állat. És a cicim pedig csomósodik. Azt mondják, hogy rossz a technika, és attól van. De hogy a fenébe....én ezt nem értem.

Köszi Vikoo. Nektek is!!!

Ma délelőtt palacsinta sütés volt. Mivel a tegnapi esti mese erről szólt, megbeszéltük Atival, hogy mi is sütünk. Jól be is zabáltam :oops: :lol:

Puszi mindenkinek!

mikegirl
 
 


Mike!
Szerintem a rossz technikától mindkét cici fájna. Én nem értem ezt :roll:

Navi!
Én is a Sinlacra gondolok. Próbáld ki, hogy első körben csak a gyümibe teszel 2 teáskanálnyit. A tejünk sajnos 8 hónapos korra már nem nagyon táplál. Van, akinek a babájának lassabb az anyagcseréje, és az jobban hasznosítja, de ezek szerint a mieink nem. Ezért is kellene egy kicsit kalóriadusabbá tenned az "egyéb" kajáit.

Ordít Zsombor.............

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Utána néztem, hogy egy üveg kajában és egy adag pépben-tápszerben mennyi a kalória. Legtöbb üveges kaja meghaladja a 100 kalóriát, átlagosan 120 kilókalória a tápértékük. A tápszereknek is hasonló, egyedül a Sinlacnak magasabb a kalóriatartalma, kb 25%-al. Így ha azt vesszük, hogy 5-6szor esznek a babák, akkor átlagosan napi 600 kalóriát visznek be, ami laikus agyammal nem kevés, és amitől lehet egy ekkora babának egész jól hízni.

Kíváncsi vagyok Zsomborra, hogy a védőnőm hízókúrája hogyan hat rá. Én (és a családtagok) úgy látjuk, hogy kigömbölyödött az elmúlt 10 nap alatt. Mérni nem fogom jövő csütörtökig, mert akkor telik ki a két hét, ami majd a reális képet fogja adni.

Zorka miket evett ma?

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Sziasztok!

Mike: gartula Adélkának a kúszáshoz!!!!!
Cickód érdekében szerintem keress orvost, védőnőt(Emmának mutattad? mIt mond rá???)szopitanácsadót valakit! De sürgősen!!!!
Patrik meg ma kitünő techinikával kezdett mászni!!!!! :lol: :lol: Nagyon cuki!!Nagyon büszkék vagyunk rá! Persz mi után mászna ha nem a laptop zsinórja után :lol: :lol: :lol:

rabbe78
 
 


Angie: ehhez nem nagyon tudok mit szólni. Patriok ma is csak félüveg hamit evett és cicizik. egyszerűen nem fogad el semmit :? én attól rettegek, hogy mi lesz ha nem lesz elég tej, mert már most is van néha hogy dühösen rángatja-mondjuk nem tudom, hogy azért-e hogy olyankor kevés van benne...

rabbe78
 
 


Mi ma megyünk a Balcsira 4 napra. Dél körül indulunk, még gyorsan bedobálom a saját cuccaimat, és készen állunk az útra.

Mike!
Gratula a kúszáshoz. Adélka nagyon ügyes kislány, és mindent úgy csinál, ahogy az meg van írva a nagykönyvben, de még attól is jobban, mert számomra ő a nyugalom szigete. Zsombor tanulhatna tőle. Nálunk egyre durvább a helyzet. Sírás nélküli kiabálásokat vág le, amikor nem tetszik neki valami, vagy akar valamit, de nem lehet. Mi lesz még, mert úgy-e még csak 8 hónapos :roll: :shock: :roll: :shock: Felköthetem a gatyámat, azt hiszem.
A helyedben holnap indulnék a dokihoz, mert ha még attól is durvább, amit mutattál, akkor az nagyon gáz lehet. Szoptatással nem fog megoldódni. Szoptatási tanácsadót is fel kellene keresni.

Rabbe!
Patriknak gratula a mászáshoz. Zsombor is űzi, de valami kúszás-mászás vegyesben. Karjával húzza magát, aztán felmegy négykézlábra, és úgy is halad még egy kicsit. Ezt a verziót még nem láttam máshol :lol:

Ha lesz wifi a szállodában, akkor jövök csütörtökig. Addig is szép napokat!!!

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Hello Csajok!

Remelem mindenkinek nagyon jol telik ez a meghosszabbitott hetvege :wink:
Nälunk Csabi vegig itthon volt, ugyhogy kerteszkedtünk , pakoltunk, setaltunk nagyokat, föztünk, vasaltam, szoval együtt tettünk-vettünk de azert lustälkodtunk is, olyan joooooo volt :D...mär alig värom a juliust amikor 3 hetig együtt leszünk :lol:
Remelem holnap tudok jönni bövebben, mert mindenkinek szeretnek irni, de mär nem merek igerni, mostanäban nem nagyon sikerült betartanom, ugyhogy eg a pofäm :oops:

Kellemes hetföt mindenkinek!!

Millio puszi
Lili baba es Ancsa

KépKép
gyancsi
 
 


sziasztok!
Angie: Jó nyralást:)
Ancsa: várjuk a hireket:)

Megjöttünk a bicikliturából 45 km-t tekertünk 80km-t autóztunk. Szuper volt. Érdekes ilyenkor Patrik szinte végig szunyokál, szeret az utánfutóban utazni, bár voltmár rá példa hogy utolsó km-eket sirdigálva utazta illetve megkellett állni +szopi+ dajkálás és utána kibirta:) De ma nem sirt csak hazafelé az autóban. aztán nagyon jó kedve volt itthon, fürcsi szopi és már alszik az ágyában:)de már nem mondok semmit(mert tegnap is dicsértem alvását erre ma éjjel katasztrófális volt megint 50-60 ppercenként szopi...)
MOst megyek aludni, mert eléggé elfáradtam szinte végig én huztam, amit azért érzeka comnjaimban:)
Holnap jövök, jó éjt mindnekinek!

rabbe78
 
 


Sziasztok!

Cickó miatt Benbor is hívott, és kaptam tőle egy dr néni nevet. A Péterfiben dolgozik az újszülött osztályon, és IBCLC-s. Ma du felhívom, hogy megbeszéljünk egy időpontot.

Rabbe - ha holnap tudna fogadni, akkor én inkább odamennék. Ne haragudj, imádom a szerdai talikat, és szívesen megyek hozzátok, és mindenki nagyon hiányzik, ha nem látom, de most sűrgősen kellene a segítség. De konkrétat csak délután tudok mondani, mert akkor lehet hívni időpont miatt.
Patricknak gratula a mászáshoz!!!! :lol:
És micsoda szuper nagy kirándulást csináltatok. Én már azt sem tudom, hogy tudok-e bicajozni :lol: :lol:

Angie - hát akkor Zsombi nem egy eszerű pasi. Biztos, hogy hatott a hízókúra! :wink: Egyébként én próba-cseresznye alapon tegnap este mindkét mellből megszopiztattam, és megkínáltam még tápszerrel, és abból is ezett 70 ml-t. Mondjuk így is kelt éjszaka, de mint tudjuk, ez nem függ össze az esti zaba mértékével.
Balcsin pedig érezzétek jól magatokat!!!!! Gondolom becsomagoltad a fél lakást, szóval csak a kellemes részére vagyok irigy :lol: Csináljatok sok-sok képet!!!! Ha tudunk, akkor dumcsizunk is.

Na, mennem kell. Puszi mindenkinek!

mikegirl
 
 


Helló csajok! Túl vagyunk a keresztelőn, nagyon jól sikerült, Janka baba szuperül viselkedett, bírta a templomot, meg utána a kapkodást kézről-kézre :)
Dobok fel pár képet, ha nem baj :)

Kép

apával :)



Kép
Öcsém Janka én a parókián várakozva...


Kép

Átöltözve....


Kép
ebba
 
 


A neten utána lehet nézni, hogy hol kapható gyümölcs háló, én a teszveszen találtam, de mondom, nekem hozták Angliából. Egyre jobban tetszik Jankának, minden nap adok valamit bele.

Angie! Jó nyaralást a Balcsihoz!!!Irigy vagyok! Én is mennék, de nekünk az éven Polgár lesz csak, mert az közel van. Ja? nem, ősszel megyünk Galyatetőre. Már lefoglaltam :)

mike! szegény, megszenvedsz akkor! Szerencsére nekem azzal még nem volt bajom, de Janka nekem 4 hónapig bimbóvédővel szopott, utána egyszer csak leállt róla. Kivi vagyok, mit mondanak.
Ma voltam a védőnőnél, megkérdeztem, hogy ah keveslem a tejet, akkor adjak-e neki tápit, mondta, hogy nem. Lehet, hogy félreértettük egymást... Már mindent adok neki, lehet, hogy az elég, Bár még mindig nem érte el a 7 kg-t, de szépen ível fölfelé a görbéje ,csak a magassága nagyon megugrott, így vékonynak látszik.

rabbe! Nekem sem eszik minden nap egyformán. Néha én is parázok, hogy éhen hal, de csak nem :) A keresztelő miatti idegeskedében, képzeld konkrétan nem jött semmi egyik délután, még jó, hogy volt a hűtőben tej. Azt rendesen benyomta... Én naponta még mindig 2x fejek. Este meg reggel, a semminél ez is több.

Kép

Kép
ebba
 
 


Ebba! Szépségesek vagytok!!!! :D :D :D És az a pöttyös ruci!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Gyönyörű!!! :lol:

Mike! Sajnálom a cicit! Remélem tudnak rajtad segíteni!

Angie! Jó pihenést! :D

Mi napok óta befőzünk, persze éjszakánként, mikor a gyerekek már alszanak, így hullák vagyunk. De legalább már van eper és meggy lekvárunk és cseresznyebefőttünk! :D

Megyek! Mert ma még nem csináltam szinte semmit... elég kába vagyok, Balázs mostanában rengeteget kel éjjel, az átlag már 3-4, de ma 6-szor :shock: . Azt hittem kevés a hozzátápi, így belehúztam, de semmi változás. :? Esetleg valami ötlet?

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Sziasztok!

Nyaralóknak szuper időt és sok-sok pihit!
Mászóknak és hízóknak külön gratula!!!
A nem alvóknak, nem hízóknak és nem mászóknak pedig mindent bele! 1ébként ehhez a bagázshoz tartozunk mi is! :-)

Az egy dolog, h nem hízunk, minket kb 1 éves koráig már senki nem fog szekálni, de h nem alszunk és nem mászik az már aztán ejnye-bejnye! :-D

1ébként, h a melegtől, v a fogacskáitól, vagy csak amiatt mert már most válogatós, nem tudom, DE Bobó sem habzsolja a főziket. Most már még gyümölcsösen sem. Így most napi 3x kap gyümit. Csóri már biztos unja, de ez van. Ráadásul továbbra is beszorul a kaki, még nem sikerült rájönnöm, h mi miatt, de nagy nyomozásban vagyok. Tegnap egész nap csak barackokat kapott, sárgát, kajszit, őszit, és ma még így is kukacos volt. Én nem tudom mi lehet, de csóri rák vörös, világfájdalmas és néha sírós fejjel próbálja kiadni a cuccot. Úgy tudom sajnálni. Pedig aztán még 2 héttel ezelőtt csak úgy robbant belőle a kaka, egész a nyakáig… tisztára a végletek embere! Tegnap lemértük 10,2 kg!

És,mint Dorka is nagy autósülés vásárlásban vagyunk, De öregem ez nehezebb, mint Bobót tartani fél nap. Vannak az 50 e alattiak, és a csillagos ég. Persze egy szülő a legjobbat akarja, de mondjuk azért úgy, h maradjon a hónapban kajára is, nem hátrány. Arról nem is beszélve, h még a boltban is lenéznek, ha ezen akarsz spórolni. Jajj, nagyon nehéz, pedig már baromi sürgős lenne, mert Bobót már csak élével lehet belepasszírozni a hordozóba!

Lucuzs: nem semmi, h ilyen ügyesek vagytok, lesz sok finom lekvár, meg gyümi télre is a gyerekeknek!

Ebba: gratula a keresztelőhöz! Mennyivel előtte kellett bejelentkezni? Mi augusztusban szeretnénk, de még nem kezdtem el szervezni! A képek szuperek, Janka nagyon édes, szépséges és cseppet sem sovány!

Mikegirl: remélem a bimbidre gyorsan találtok megoldást, neh még ennél is komolyabb baj legyen!!!

Most ennyi, mert rohanásban vagyok. puszik

Kép

Kép
vikoo
 
 


Mi ugyan lejottunk a Balcsira, de apa dogrovason. elkapta Szilardtol a hanyor hasmeneses virust, igy o tobbnyire a szobaban nyomja az agyat,en meg foglaljam le a 2 gyereket. Jol megszivtuk, ez nekem sajma igy nem pihenes.
Vikoo! Ritkan, de van hogx a barack fog. Baratnom kislanya is besult tole. Probalj paradicsomos, spenotos, sutotokos, kortes, meggyes, szilvas katakat adni. Rajtunk egyedul a paradicsom segit. En 2-3 naponta adom Zsombornak.

laptopot vegul nem hoztuk, nem fert meg az is be.

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Szegénykém.... reméljük Apa gyorsan összekapja magát. 1ébként ez tök tipikus, legalábbis nálunk mindig ez van, Apa a nyaralás alatt betegszik le.

Nyomatom a kajákat! És kösziii!

Kép

Kép
vikoo
 
 


Megvan a holnapi időpont: 3/4 2 a Péterfy-ben. De lehet már túl késő. Már délután is kevés volt a tejcim, nem bírta ki a 1/4 4-es szopival 5-ig :(

Jaj Angie, sajna így van ez. Murphy törvénye. Tuti akkor beteg gyerek, szülő, mikor eljön a várva várt utazás! Mekkora az a notebook, hogy pont az nem fért be?? :lol: :lol: De jó vagy nekünk telefonról is :wink:

Ebba - szépségesek vagytok!!! :lol:

Lucuzs - nagyon ügyik vagytok!!!! De azért ne üsd ki magad totálisan.
A segítségben én is bízom.

Vikoo - jó volt a mai kis humorbonbonod is! :lol: Szegény Bobó, nincs is rosszabb a szorulásnál :?
Maxi cosi priori? 50e alatti kategória, ár-érték arány is tök jó (szerintem). Annó apa nagyon nézte a teszteket, és jó eredményei voltak.

mikegirl
 
 


Sziasztok!

A Maxi cosiról én is csak jót hallottam.

Angie,
sajnálom! Küldöm az energiet! Tiszta jól fogjátok magatokat érezni!!!!!!!!!!! Mindjárt! Érzed már???? :lol: 8) :lol: 8)

Rabbe,
sajna holnap nem talizunk! A péntek sem jó, megyünk vidékre meg nekünk mindig péntekente van Dévény. Te hívtál? Magán számot jelzett ki.

Csajok,
hilfe! Máté babámnak koszmos (korpás) a fejbőre de már nagy is ám a haja. Levághatom? Úgy értem a net azt írja, hogy 1 éves kor előtt ne de, hogy miért azt nem ecseteli sehol sem. Miért is nem? Valami babasampon ajánlat? Tapasztalat?

Kép
Kép
haynii
 
 


gyerekülés témához:

- mi anno Boginak Chicco KEY-1 x Plus-t vettünk (asszem)
- nagyon szerettük, és meg is voltunk vele elégedve
- 40 alatt volt az tuti, most passz az ára
- 9-18 kg-os kategória, Bogi 3,5 éves koráig használta

bár egy maxi cosi priori nekem is jöhetne! :wink: az én kocsimba is kelleni fog egy!

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Hajni: én voltam, többször is probálkoztam:(
Sajnálom hogy nem jöttök, de bepotoljuk.

Mike: ne aggódj, majd visszajön a tejcsi!!!! Csak előbb gyógyulj meg!!!

rabbe78
 
 


tegnap este szornyu hanyingerem lett, azt hittem, en is elkaptam, de aztan lezuhanyoztam, lefekudtem, es szerencsere semmi nem lett. Szilardkam 5. napja alig eszik vmit, es az amugyis vekony gyerekem lassan csontsovany lesz. Undorodik meg attol a 3 fele kajatol is amit eddig megevett. Aggodom miatta. Apa jobban van, DE ugye ferfibol van, meg vagy 3 napig elvarja hogy sajnaljam.

Vikoo!
Maxi Cosira szavazok en is az ar miatt. Egyebkent en Nagy Romer parti vagyok, de az draga. A Baby Outletben lehet neha learazva kapni. Szerintem az szuperkenyelmes es biztonsagos.

Hajni!
Biztos azert nem betegedtem le mert te elintezted nekem meg idoben :)

Mikuci!
Na hogy tetszik az uj neved? Remelem megoldjak a cicigondjaidat! Hivlak!

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


hajni!
Gozom sincs hogy miert nem lehet 1 eves kor alatt hajat vagni. Szerinem mert me megijednek a hangoktol. En mar vagtam. Elobb jatszodtunk egy kicsit a geppel, a kezebe adtam egy alkatreszt es gyorsan addig atfutottam a kis buksijan. A Babe kozmo elleni sampon mindket gyerekemnel bevallt. Patikaban kaphato.

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Lányok, voltunk koponya CT-n Balucival és hála nincs az a koponyacsontosodási zavar amire gondoltak, semmi baj a fejecskéjével! Ilyen formájú és kész! ♥ :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Angie, hármaska???????

Hajni, hajvágás nemtudom.
Koszmóra fürcsi előtt olajos (akár étolaj) bedörzsölés, fél óra sapiban, majd alapos hajmosás, fejből megkefélése, esetleg fogkefével. Napjában többször haj átfésülése, hogy a fejből frissítve legyen.
VAGY
Babe koszmó elleni sampon, jó drága, de hatásos és megelőzésre is jó.
Balucinak is egyszer fel akarta ütni a fejét a koszmó, de nem hagytuk, de még csak egy-két gombostűnyi pötty volt, de kiszúrtam és gyorsan akcióba léptünk. Mi olajoztunk, keféltünk, de két nap alatt le is ment. Aztán vettem Babet és egy héten egyszer azzal mosok neki.

Maccs
vörösmacska
 
 


Kép

Kép

Kép

puszi

Maccs
vörösmacska
 
 


Köszi Csajok! Gyermekem kopi és a babét is bevetettük. Jól áll neki a hajnélküliség. Elég nehéz volt. Nem tetszett neki és leizzadt a harcban. Ezáltal a gép nem mindenhol vitte a babahaját. Végeredmény 90%-os. Majd legközelebb a barátnőm jön aki fodrász!

Kép
Kép
haynii
 
 


Hajni: ne már! levágattad??? na gyorsan dobj egy képet:)

Babe: nekünk nagyon nem jött be, hámlik tőle Patrik feje, dokinéni mondta, hogy érzékeny rá ne ahsználjuk. szóval alig hiányzik belőle, ha valakinek kell fél áron átadom:)

rabbe78
 
 


Lányok, mi hazajöttünk a "nyaralásból". Délutánra szegény Zsombor is lebetegedett. Láza lett, és alig evett valamit, este már a széklete is furi volt. Szilárd és apa hányással kezdték, aztán jött a hasmenés. Bízom benne, hogy Zsombort valamennyire védi az anyatej. Attól tartok, hogy én sem úszom meg szárazon. Hétvégén lett volna egy buli nálunk (a 40. szülinapomat ünnepelte volna a család), de le kellett fújnom, nehogy mindenkit megfertőzzünk. Tök jó, hogy a telet megúsztuk komolyabb betegséggel, aztán nyáron nyalunk be mindent :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Hajni!
Képet kérünk! Kíváncsi vagyok, hogy nálatok hogy működik a Babé. Zsombornak volt, és elég masszívan beborította a fejtetőjét. Több mint egy hónapig használtam napi szintem, mire teljesen elmúlt. Olajazástól mindig visszajött. Szilárdnak már az első pillanattól használtam, és neki sosem volt kozmója, pedig neki vastag fekete hosszú haja volt. Zsombornak meg tudod, hogy mennyi. Nekünk nem szárította a bőrüket.

Bocsika, másnak már nincs erőm írni. Ki tudja, holnap milyen napunk lesz. Ráadásul holnap 8-tól du. 4-ig áramszünet lesz, így megyünk anyuékhoz, mert még egy kaját sem tudok megmelegíteni, mert a tűzhelyünk is villanyos. Lehet, hogy őket is megfertőzzük. Utálom, de hát ez van..............

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Kép

Kép
Kép
haynii
 
 


Angie jobbulást az egész családnak!!! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Maccs
vörösmacska
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?