Új privát üzeneted érkezett!

Etna, nekem 35.1 volt a BMI-m, mikor elkezdtem! (Az ment le 24.4-re...)

Mindenképpen természetes úton szeretnék szülni (de persze nem minden áron), és nekem is voltak ilyen gondolataim, hogy erőtlen leszek, éppen ezért minden órában felkelek és teszek-veszek 5 percet, jövő héttől 10 percet, és jövő csüt megyek dokihoz, ha nem azt mondja, hogy úristen, maga most mindjárt szül, akkor onnantól nem fekszek. Az lesz 36+2. Csinálom a dolgom, és ha elfáradok, leülök. De a fekvésből elég lesz... És el fogok menni sétálni, meg védőnőhöz, meg ügyintézni, meg beülök a kocsiba, és ketten bevásárolunk a férjemmel, max a pénztárnál már ő áll sorba, én megvárom kint az autóban.

Egyébként a szomszédasszony mesélte, hogy neki ugyanez volt, hetekig feküdt és utána simán szült. Sőt, 24 órát vajúdott.

Kép
xtina75
 
 


xtina!
nagyon ügyes vagy, hogy ennyit fogytál, basszus, elhízottból majdnem sovány lettél :D totál igazad van, hogy nem kell már sokat feküdni, lesz dolgod szerintem a vége felé rendesen, úgyhogy ha akarsz sem fogsz tudni feküdni.

szti!
a helyzet az, hogy a 120 g még mindig több, ha hiszed, ha nem, mint amit eddig ettem!!! erre megesküszöm bárkinek, hogy a diéta nem lenne hatásos a met nélkül. mert én az ir kiderülése előtt már szinte semmit nem ettem, leszédültem a futópadról, 5 perc alatt rohantam le 1 km-t és mégis híztam!!csoda, hogy nem kaptam infarktust 95 kg-mal ilyen tempó mellett. nekem enni volt nehéz megtanulni, mert ezt már szinte el is felejtettem. turmix reggel -este ebédre talán valami könnyű, ennyi volt a kajám. szóval nekem a met egy áldás!

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
etna33
 
 


Xtina: én is sokat feküdtem, mert hamar kezdett nyílni a méhszáj, 3 ujjnyival már nem engedett haza a doki 37. héten és azért csak eltartott 6,5 óráig a szülés. De szépen tágultam és természetesen sikerült szülnöm. Gátvédelemmel próbálkozott a szülésznőm, de azért lett egy kis gátsebem.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Vicky, nekem is gátvédelmet akar a szülésznőm, de mondtam neki, hogy jó, de nem kell azt minden áron... Azért viszem a mandulaolajat hozzá (azt kért, vagy búzacsírát), de nem ragaszkodom hozzá. Te kértél / kaptál EDÁ-t?

Kép
xtina75
 
 


Igen, kértem és kaptam EDÁ-t. Bár nem volt egyszerű elintézni, mert 4 ujjnyinál kértem és már olyankor csak nem nagyon adnak, mert hogy már nincs sok hátra. A végén sikerült a dokinak elintéznie, de csak egy tanuló anesztest sikerült szerezni. Ő legalább gyakorolt egy kicsit, én voltam az első delikvense. A gátvédelmet mi nem beszéltük meg, mert nem fogadott szülésznő volt, de úgy látszik abban a kórházban próbálják a minimálisra csökkenteni a gátmetszések számát és a méretét. Nekem azt hiszem 4 öltésem volt csak, bár Barbusnak nem volt nagy feje (33 cm).
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Szép estét!
Köszönöm, hogy befogadtok!
És köszönöm a válaszokat!

Nekem nincs nagy túlsúlyom, a BMI indexem: 27
170cm vagyok, és 77kg!, egy hét alatt lement 2 kg :D! Remélem ez igy szépen folytatódni is fog!

Csak én 1 1/2 év alatt hiztam 22 kg-ot.... :(, és aktiv sport mellett is csak hiztam....ez volt gyanús!

nem titok, hogy hová járok :wink: Róbertesek vagyunk, és a doki is a peteérés gondra tippel...amire remélem ez a kúra jó lesz...SZERINTETEK?

A babák gyönyörűek, minden kismaminak szivből gratulálok!!!! remélem én is részesülök, majd ebben az örömben...

xtina: Neked pedig nagyon drukkolok, hogy a kis Tamara rendben és a lehető legsimábban bújon ki!

Etna: Kivánom, hogy mielőbb valóra váljon az álmotok tesóügyben!
Ti hová jártok, és mikorra tervezitek a kezdést? sajnálom, hogy nem sikerült a májusi stimuláció....:(

MÉG egy kérdés: Szerintetek másfél hónap gyogyózás után érdemes belevágni egy újabb a lombikba, vagy várjunk még?
katapetra
 
 


Katapetra,

Másfél hónap elég kevés, én várnék még. Mi 3 hónap után kezdtük a stimulálást, de 6 hónap után sikerült....

Kép
xtina75
 
 


xtina: Köszönöm a választ, én is inkább e felé a döntés felé hajlanék...akkor majd szeptemberben.....

Szép napot!
katapetra
 
 


sziasztok lányok!

katapetra!
akkor a dokid valszeg fülöp doki? engem ő műtött anno, többek között. én vereczkey dokihoz jártam, régen ő is nyírős volt. követtem őt a cirisbe és most a versysbe, de már nem követem, mert nincs miből :D a kisfiamat egyébként ő hozta össze. ma megyek a bmc-be az egyik dokihoz. más lehetőségem már nincs. szerintem másfél hónap után ne kezdj bele, sajnos én is ebbe a hibába estem, a gyógyszernek tényleg kell idő, hogy kifejtse a hatását. én is most várakozó állásponton vagyok, kb szept környékén lesz érezhető hatása, addigra jár le a fél év. nekem mint írtam nagyon bekavart az inzulinomra a hormon és sajnos ami rosszabb, hogy nem is sikerült! :cry:

xtina!
én a lehető leghamarabb kértem ep-t. szép dolog a szülés és átélni a fájdalmat biztos, de én már annyit szenvedtem, hogy ezt kihagytam :D így is csodás volt, de legalább emberi módon bírtam és a legszebb része úgyis az, mikor a várva várt szeretetcsomagodat megkapod. szerintem!!! de ez csak az én véleményem, ezzel nem akartam megbántani a természetes szülést választókat!

lányok -8 kgnál tartok, elájultam, el sem akarom hinni! már csak 22 kg van hátra :lol:

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
etna33
 
 


EDA
Én nagyon gondolkodom rajta, gyűjtöm a véleményeket, mert sokan mondják, hogy lassítja a folyamatot, és ha nekem már így elő van készítve a terep (nyílok, be van ékelődve a baba feje), akkor talán viszonylag gyors szülésem lesz. Jó lenne ott dönteni, de attól is félek, hogy ha nem szólok előre, nem lesz, aki beadja. Fogggalmam sincs, lassan feldobok egy érmét... 8)

Kép
xtina75
 
 


Etna: először is gratula a -8 kg-hoz, nagyon ügyes vagy!!!! csak igy tovább!!!! nekem egy hét alatt -2 ment le, amitől én is nagyon boldog vagyok!!!!!!!!
Én is szeretném megvárni a szeptembert, akkor valószinű, hogy együtt indulnánk, de jó lenne...lenne bátoritás....
Hogy állsz a mozgással?

Szép napot mindenkinek!
katapetra
 
 


xtina: Nekem is lelassította a szülést az eda. 1 órát tudtam közben pihenni. Akkor nem bántam meg, erőt tudtam gyűjteni. És a varrásból semmit nem éreztem, mert kaptam még egy adag fájdalomcsillapítót. A gyorsaságról meg tényleg annyit, hogy én 3 ujjnyiról és beékelődött fejjel 6,5 óra alatt lett kint Barbus. És olyan 3,5 óra után kértem edát.

etna: Nem semmi ez a 8 kiló. Csak így tovább.

Most felesben szedem a 850-es bogyót és így nem megy a hasam. Sok volt egyszerre a 850. Remélem hamarosan csak sikerül rá álni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Üdv az újaknak!

Kép
gota79
 
 


Gota:Köszönöm!

Gyönyörű a nagylányod :wink: :!: Gratulálok!
katapetra
 
 


Én is üdvözlöm az újakat!

Xtina!
Nekem mindkét szülés eda nélküli volt,pedig az első 24 óráig tartott,de mire oda jutottam,hogy talán kéne valami,nem akartam még lassítani a dolgokat,így sem volt leányálom 1 napig 5 perces fájásokkal sétálgatni.Estére izomlázam lett :lol: de nem tudtam pihizni,csak a séta esett jól.
Most ugye indított szülés volt,egy szál spontán fájásom nem volt 41 hetesen se :shock: :( és ezek az oxitocinosok meg...Háááááát sokkal keményebb,mintha magamtól jöttek volna,de valahogy bírtam őket.Úgy voltam vele,hogy örüljek,hogy vannak végre fájásaim és haladunk,nemhogy csillapítsuk/lassítsuk a dolgokat.
És én a 2 szülésem után azt mondom,hogy nem a szülés a rossz/fájdalmas,hanem eljutni odáig.Én most alig vártam,hogy végre tolófájásaim legyenek! :D (a mellettem szülő csaj meg fájások nélkül kitágult 8 centire :O első szüléssel,vannak mázlisták :D)
Szóval,ha viszonylag könnyű szülésed van kilátásban,én nem kérnék,de nem akarok beleszólni,csak leírtam a tapasztalatom. :wink:

Kép
Kép
zazzy
 
 


Neked is Üdv, Zazzy!

Ahogy olvasgattalak benneteket a múlt héten, te vagy, pontosabban ti szeretnétek 3 babát, ugye?
Bocsánat, ha nem jól emlékszem..... :oops:
katapetra
 
 


Katapetra!
Nem,nekünk így kerek lett a világ :wink:

Kép
Kép
zazzy
 
 


zazzy, köszi a véleményt, nem beleszólás, mindenkit szivesen meghallgatok. Most ott tartok, hogy nem kell EDA, és majd ha elhúzódik, akkor ott helyben eldöntöm, és kérek. Remélem, lesz választásom, és nem mondják, h nem.

Kép
xtina75
 
 


Zazzy,

nekem a 41. héten azt mondta a dokim, hogy annyira fent van Rebeka, és szinte még semmit sem vagyok tágulva, hogy császi lett. bár lehet, nem volt kedve születtetni. és ugye ki tudja hányadik héten lehettem, ugye előtte nem volt mensi.

Katapetra,

köszi a Rebeka dícséretet! drukkolok, hogy te is minél hamarabb átéld az anyaság csodálatos érzését. Persze a többieknek is!!!!!!!

Ha nem gond, raknék néhány képet, az aktuális kedvenceket!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
gota79
 
 


Gota!
Köszönöm a jókivánságot! nagyon vágyom erre az érzésre.....
De Rebeka tényleg csudi drága egy kislány :lol: Az a mosoly..... :lol:

Zazzy! :oops: Bocsánat....
Akkor nagyon sok boldogságot kivánok a gyerkőcökhöz!!!!

xtina: Hogy vagy kismami?
katapetra
 
 


katapetra, napközben jól vagyok, teszek-veszek kicsit, esténként jön mindig a keményedés, szenvedés, jóslófájások...

Kép
xtina75
 
 


Sziasztok!

Visszatértem, mint régi motoros. Jöttem megcsodálni a gyerekek fotóit. Egytől-egyig csuda szépek. Nem azért, de én még csúnya PCOS-es kisgyereket nem láttam. Küzdünk értük jó sokat, de a jutalma mindenkinek egy csodás csöppség. :wink:

Üdvözlet az újaknak! Kívánok mindenkinek mihamarabb szép sikereket.

És akkor az én hírem, amit most már nektek is el merek árulni. (Bár sokan tudtok is már róla, mindenkinek nagyon köszönöm a privi üziket.) Ma töltöttem a 12. hetet. Van egy csodaszép spontán kisbabánk, így 2,5 év küzdés után. Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy soha fel nem adni, sikerülni fog. Csak türelem-türelem.

Mindenkit ölelek, gyerekeket különösen. Szép napot nektek: Bikfy :wink:

KépKépKép
bikfy
 
 


[quote="bikfy"]M írta:bikfya töltöttem a 12. hetet. Van egy csodaszép spontán kisbabánk, így 2,5 év küzdés után.


JUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ GRATULA :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!:
:lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
xtina75
 
 


bikfy: Ez fantasztikus hír! Nagyon gratulálok. És tök spontán? Hihetetlen. Tényleg vannak még csodák. Amikor az ember már nem is számít rá, hogy spontán is lehet baba, akkor meg bekopog. Nagyon szép terhességet és jó egészséget nektek.

gota: Rebus gyönyörű. Barbus nem tűri így meg a csatot a hajában, bár neki nincs is annyi.

Hozok akkor én is fotót:

Kép Kép Kép Kép
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Vicky,

Nagyon szép a kislányod!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 8) 8) 8)

Kép
xtina75
 
 


Szia Bikfy drága, újra csak azt tudom mondani, hogy :GRATULÁLOK!!!!
Sok puszi!

xtina: akkor lassan készülhetsz a nagy találkozásra :D , csodálatos lesz....

Vicky: Tényleg igaza van Bikfynek, itt nincs olyan baba, aki ne gyönyörű lenne, csudi szép kis szőkeség, olyan kék szemei vannak, mint a legtisztább kék ég!!!!!! Gratulálok hozzá!!! mennyi időt vártatok rá?

Szép Napot!
katapetra
 
 


bikfy!
Hatalmas gratuláció!!!!! :D :D :D :D :D
Nagyon örülök hogy idén is gyarapodik a topik egyre több kismamival!!! :lol: :lol: :lol: :lol:


Gota,Vicky!
Rebeka,és Barbus is gyönyörű !!! Hihetetlen hogy így megy az idő.... :wink:

Kép
mók
 
 


Köszi csajok.

Katapetra: 3 évet vártunk a gyerekre és Barbus a 4. inszeminációval sikerült. Mondjuk én a metet már szedtem sokkal hamarabb, de az inszemek alatt emeltem a 3*850-es adagra és fogytam is egy kicsit.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Nagyon szépek a gyerekek!

Bikfy
Gratulálok!

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Gota Rebeka nagyon szép kiscsaj! Ezek a szemek. A fiúk odalesznek érte. ;)

Bikfy HATALMAS GRATULA!!!!!! Ezek ám a jó hírek!

Vicky Barbus nagyon huncutul tud nézni. Szőke fürtös haj, kék szem. Nagyon szép.

Xtina kitartás, már nincs sok hátra!

2011.01.11.: 2x1 750mg met

Kép

Családient.hu vonalzók
szti1
 
 


Szti: Igen, eszelős tekintetet szokott vágni. :)
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépek a gyerkőcök, csodaszépek!

Bikfy, nagyon örülök nektek. Várunk a decemberi topikban.

Szti, mi volt Arnoldnál? Nem kedden voltál?
franci
 
 


Franci jól emlékszel, eredetileg úgy volt, hogy kedden megyek. Csak áttettük jövő keddre, 7-ére. Várakozó állásponton vagyok.
Te is hozzá jársz? Látom a 11. hétet taposod. Hogy érzed magad?

Xtina Arnoldhoz meddig lehet járni, hányadik hétig?

Lányok bocsi, hogy még nem raktam fel uh képet, de teljesen kiment a fejemből. Nálam a feledékenység nagyon elharapódzott most, ez a tünetem. :lol:

2011.01.11.: 2x1 750mg met

Kép

Családient.hu vonalzók
szti1
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, hogy velem örültök, aranyosak vagytok. Azért is fontosnak tartottam megírni, mert hátha erőt kap tőle valaki. Én annak idején az ilyenekből éltem. :wink:

Vicky!
Kislányod nagyon szép. (Bikfy néni irigy-mirigy)
Igen, spontán baba. Fülöp dokihoz jártunk, inszemes megbeszélésre mentünk. Nagyon hittem benne, hogy megcsinálja, ehelyett hazaküldött bennünket, hogy annyira jók az eredmények, nem igaz, hogy nem sikerül spontán. A nyarat nekünk adta, azt mondta, szeptemberig várjunk. Még jó. Ugyanis én már a megbeszélés napján terhes voltam. :lol: De állítom, ehhez kellett a csalódás, hogy nem csinálja meg akkor az inszemet. Igazándiból most már mindegy is. Én Fülöp doktornak, Tüű doktornak na és persze a férjemnek örök hálával tartozok. Az uramnak, hogy nem adta fel soha, a dokiknak meg hogy rendbe tettek. :wink:

KépKépKép
bikfy
 
 


Szti, Arnoldhoz jártam, kedden voltam utoljára.
Találkoztunk mikor rohangáltál a tüsszőrepiért.
Arnold: én a kombiteszt miatt mentem el most tőle, a 12. hétig simán lehet menni, szülést nem vállal. Én ennyit tudok.

Bikfy, én se hittem a dokinak, azt mondta 3 hónap múlva talizunk, nem hittem neki, elmentem a Budai meddőségibe, de ott csak a vérvételig jutottam. :D
Nekünk 2 év és 8 hónap kellett a tesóhoz.
franci
 
 


Szti, én a 12. hétig jártam Arnoldhoz, akkor már illik bejelentkezni a fogadott dokihoz, két dokihoz járni meg luxus... Meg akkor csináltattam meg a kombinált tesztet is (Istenhegyin)

Kép
xtina75
 
 


Bikfy,

hatalmas gratuláció!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Remélem most már gyakrabban fogsz jönni, nagyon eltüntél! (bár az okokból halványan még rémlik valami, de már nagyon régen volt)

Köszönöm a Rebeka dícséreteket! Apja már teljesen készen van, hogy mi lesz később. Ráadásul hosszú vékony combija is van...
Ő maga is vékonyka, illetve nem husis. már több mint 80cm, és 9,7kg

Katapetra,

el fog jönni a te időd is! mi is pont tegnap beszéltük apcival, hogy mennyire megérte az a sok szenvedés, kudarc... bár így visszaemlékezve, főleg hogy már ő is itt van, elhalványulnak a rosszak...

Franci,

rég jártál erre, jól vagytok?

Vicky,

Barbus is gyönyörű! a csatot amúgy nem nagyon bírja, csak ha elfeledkezik róla. de már megint a szemébe lóg a haja, frufrut kell vágatni. eszméletlen mi gyorsan nő a haja.

Szti,

lassan egy vonalzó sem ártana... :wink: :wink: :wink:

Kép
gota79
 
 


Franci ne már, tényleg találkoztunk. Hát az szép hülyére rohangálós reggel volt.

Xtina igazad van, a 2 doki a mai világban anyagi csőd.

Gota lehet a vonalzóval várok a 12.hétig. :wink:

Utána kell néznem ennek a kombinált dolognak, ezzel nem vagyok képben. :( Akkor ezt Arnold nem is csinálná meg nekem? A 11-13. hetet hogy kell érteni ebben az esetben? Amikor benne járok vagy amikor már betöltöttem?? Ha a 12-en akarok menni, akkor az: 11+x nap, vagy a 12+x nap? HA jól láttam ez tényleg ingyenes?
A régi dokim aranyos, jó fej, hazafelé útba is esik. Mármint a magánrendelése. Viszont amúgy kistarcsai kórházban van, oda küldött mindig laborba. Nem tudom, milyen gyakran kell menni, de az már messze van, a melóhelyre sem érnék be időre. Persze nem gond, ha kések, de ez min. 2 óra lenne. Azt már soknak tartom. Ez vele a problémám.
MM-be azt mondták, hogy próbáljak olyan nődokit találni, akivel meg lehet beszélni, hogy ne terheljenek a 20on valahányadik héten, Tűű doki felügyeli ezeket. Úh jó lenne, ilyet találni. Vki tud ajánlani?

2011.01.11.: 2x1 750mg met

Kép

Családient.hu vonalzók
szti1
 
 


Gota, köszönjük jól vagyunk.

Szti, veled is a 13. héten akarnak cukros lötyit itatni? Én nagyon félek tőle, mert ha nincs bennem valami sűrű, akkor gáz van.
Kombi tesztet meglehet csináltatni pénzes helyen is, pl, Istenhegyi, Magzati géndiagnosztika..
De bizonyos kórházakban ingyenes. Bajcsy, ÁEK…
franci
 
 


franci: A bmc-s fórumban Bikfyre gondoltam, mikor mondtam hogy ugyanazon a napon bukkantatok elő.

Terheléses cukor: Nekem a 15. héten csináltatta a dokim és nem igazán lett jó. 7,8 lett és ez majdnem a felső határ. Elküldött dianetológiára és ott 2 hétig diétáznom kellett és cukrot mérnem. De nagyon nem jó cukrokat mértem, úgyhogy 4 napos bent fekvéssel beállították az inzulinomat és szurkálni kellett magam naponta 2x-3x egészen a 37. hétig. És mellette ment a diéta. 2 hetente konzultáció a dokival. Meg lehet szokni. Mondjuk nekem nem engedték a metet, az is lehet hogy elég lett volna.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Szti, én 12+0-án csináltattam meg a kombináltat. Az Istenhegyin jó előre be kell amúgy jelentkezni. Én azért akartam mindenképpen odamenni (és ott is Hajdú Krisztinához), mert 35 éves vagyok, amniot viszont nem akartam, ha a kombinált jó. Ha ingyen helyet akarsz, első körben kérdezd meg a kórházat, ahol a fogadott dokid van. (Bár bp-iként én a helyedben nem vállalnék be egy kistarcsai kórházat...) A kórház legyen közel, mert nem csak a szülésre kell gondolni, hanem arra a sok-sok vizsgálatra, amit nem elég megcsináltatni, de az eredményért is el kell menni (nekünk pl a SOTE II-n eredményt 8-14:30-ig adnak ki, bahhhh...), sőt a végén az a sok ctg...

Esetleg még az MM-ben is van kombinált, kérdezz rá.

Az MM-ben, ha viszel 30 g CH reggelit, megcsinálják úgyis a terhelést (csak kismama esetén), nekem legalábbis kérdezték a 24. héten, hogy vittem-e (nem). A 13. héten én nem csináltattam meg, ki is voltak akadva kicsit az MM-ben, de megmagyaráztam, hogy lötyit nem ittam volna meg akkor, és otthon van vércukimérőm, reggeliset csináltam magamnak, és jó lett (amúgy tényleg...)

Kép
xtina75
 
 


A kórházról még annyit, hogy én szigetszentmiklósi vagyok, helyben nincs kórház, mi a dél-pestihez tartozunk, de oda nem akartam menni, a fogadott dokim az meg a SOTE II-n rendel. Viszont helyben is van rendelő, mindent megcsinálnak, vérvétel, UH, ctg... ingyen. De, csak annak, akinek nincs fogadott dokija (ez is milyen már....) Akinek van, az menjen a kórházába. (De ez csak nálunk szabály, nézz ennek is utána...)

Szóval én bumliztam mindenért be a SOTE II-be. De ketteskénél okosabb leszek, megdumálom a dokimmal, hogy ne pecsételjen a kiskönyvbe (azt elkérik itt a rendelőben, és akkor bukta), minden vizsgálatot itt fogok a szomszédban csináltatni. Majd csak szülni megyek a SOTE-ra. Nem fogok akkor már minden egyes alkalommal bébiszitter fogadni egyeskéhez, vagy magammal cipelni...

Kép
xtina75
 
 


HUH micsoda hírekre jövök!

Bickfy gratula!
Franci, szti ti egy idős terhesek vagytok?

szti egy jó tanács:
oda menj dokihoz ahová tartozol, különben semmi nem csinálnak meg neked ingyen, csak magánban. Vagy be kell jelentkezned ideiglenes lakcímre oda ahová a doki tartozik, akkor nem tudnak mibe belekötni.

Én szitum a következő volt. Pesti lakos, Kecskeméti magán doki. Kecskeméti kórház nem csinálta meg a vizsgálatot mert pesti a lakcímem, a pesti pedig nem csinálta meg, mert a beutaló orvos kecskeméti volt, és akkor a TB-től nem kapnak pénzt utánam.
Megoldás volt a pesti állandó, kecskeméti ideiglenes lakcím. Nem kis kálvária...
etike
 
 


Csajok köszi a felvilágosítást.
Közben kikutattam a neten, hogy a 16. ker-ben nincs is kórház. :shock: A kistarcsaiba tartozunk elvileg, ahol a régi dokimat is írtam. Eddig úgy csináltuk, hogy elmentem a vizsgálatra, ő meg elhozta az összes leletet, telefonáltam, vagy elmentem hozzá a rendelésre. Akkor így lehet ingyenes a kombinált teszt? Vagy még így is dokitól függ? Bocs, ha értetlenkedek.
De vhol meg a Péterfy-t írták érdekes. Ideiglenesen be vagyok jelentve itt Pesten.

Xtina ez a helyi vizsgálatos, nem bepecsételős dolog felkeltette az érdeklődésemet. Csak nem látom át.

Franci igen a 13. héten akarják az MM-ben a lötyis terhelést.

Etike én 8,5 hetes vagyok, Franci 11. Hogy vagy?

2011.01.11.: 2x1 750mg met

Kép

Családient.hu vonalzók
szti1
 
 


szti, kérdezd meg a házidokidat, vagy valakit helyben, az a legegyszerűbb... esetleg lassan időszerű lesz felkeresni a védőnőt, ő is adhat tanácsokat a helyi viszonyokat tekintve...

Kép
xtina75
 
 


Xtina ha nem raktuk volna át Arnolddal az időpontot, akkor már meglenne a kiskönyvem. Néztem védőnőket, 6ból választhatok, persze 1 sem rendel délnél tovább. :?

2011.01.11.: 2x1 750mg met

Kép

Családient.hu vonalzók
szti1
 
 


Nekem nem volt választásom... 1-hez tartozom, körzetileg, és hétfőn van 8-12-ig... (ott szoktam kezdeni, de különben nem voltam, csak 3x, hétfőn megyek negyedjére) Ha kérdésem volt, felhívtam (inkább helyi dolgokat kérdeztem, nem kértem tanácsot...)

Kép
xtina75
 
 


Tina,

35. évesen nem kötelező az amino?

Kép
gota79
 
 


Gota, egyrészt sosem kötelező, másrészt kitolták 37-re, hogy a dokiknak kötelező ajánlani.... de azt is csak akkor, ha nem jó a kombinált (1:150 alatt). De nekem ennél sokkal jobb lett, és megkérdeztem Hajdú doktornőt, ő azt mondta, hogy nem kell, sőt, integrált teszt sem kell (azért én hozzá mentem a 18. héten is, genetikai UH-ra), mindkétszer azt mondta, hogy ez a baba tökéletes :wink: (Márpedig ő nem kertel, ha kicsi jele is van bárminek, szó szerint elzavar további vizsgálatokra) Nagyon nem szerettem volna amniót, csak ha indokolt.

Kép
xtina75
 
 


sziasztok!

Bikfykém!
itt is gratulálok nektek :) csak lesz babakocsis együtt-séta ;)

látom, fotó-mutogatás van... én is megmutatnám a nagyfiamat, ha nem baj. atyaég! mindjárt fél éves! forogni nem forog, de már 2 foggal harap :lol:
Kép Kép Kép Kép

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?