Köszöni Niki a gratulációkat.
Rékus,
Ne viccelj, persze, hogy emlékszünk rád!
Gratulálok a fogacskákhoz. Sajnálom, hogy harap
. Sajnos semmi ötletem nincs, hogyan lehetne leszoktatni róla. Talán bimbóvédő? Nem megoldás, de ha elfogadja legalább nem fáj.
Nem semmi, hogy ilyen hosszú utat megtettetek!
Akkor már Nóra is hamarosan felül, főleg, ha már mászik négykézláb, vagy legalább próbálkozik, onnan már gyorsan felül
Nikinek nem nagyon jön be egyik kaja sem. Ma próbáltuk a sütőtököt anyatejcsivel, de ez sem volt bejövős.
Iceberg,
Gratula a fogacskához. Biztosan hamarosan követi a mellette levő is.
Sorban bújnak ki a fogak már a legtöbb babánál.
Jól hangzik a süti! Egyébként is mindjárt szülinapom van és süthetek, főzhetek, minden ötlet jól jön
Érdekes, hogy Niki így kifejezetten nem forog, tehát nem fordul, hasra, majd onnan hanyat, majd megint hasra, hanem csak hasra, onnan négykézlábra és usgyi.
Szerencsére Niki nem az a hanyatdobálós fajta. Ágyon néha, de a szőnyegen direkt sosem. Sajnos így is előfordul, hogy hiába ül Ő nagyon stabilan, mégis sikerül neki mászás és ülés között egy olyan nyakatekert pozíciót felvennie, hogy onnan vagy arcra, vagy hanyat esik. Így most minden pillanatban vele vagyok, ha nem a járókában van. Arról nem is beszélve, hogy már pillanatok alatt lent van a szőnyegen és nem ám kis játszószőnyege van, hanem nagy igazi gyerekszőnyeg. Aztán a parkettán még nagyobbakat tud esni, na meg egyből elér mindenhová és megtalál minden nem neki való dolgot.
Nagyon szomorú amit arról az ügyvezetőről írtál. Remélem már neki sincs anyja.
Lynn,
Nem semmi vagy! Menet közben szoptatni!
Már én is túl estem ma az első autós szoptatáson. A kollégáimmal találkoztam a városban, a főnökömet búcsúztattuk, mert elmegy a cégtől. Addig a férjem üzleti ügyeket intézett Nikivel együtt.
Persze 2 óra múlva már farkas éhes volt Niki, mert indulás előtt nem tudtam etetni, így a kocsiba etettem meg gyorsan.
Etus,
"Andris még akkor is eldőlne, ha mi ültetnénk le, úgyhogy inkább nem is csináljuk egyelőre." Azért az ágyon egyszer megpróbálhatod. Ha terpeszbe teszed a lábát, meglátod, már stabilabb mint hinnéd.
Niki az utóbbi 2 napban csak 10 gramm szilárdat volt hajlandó enni, előtte meg nem mértem, na meg példamutatóan ettem én is belőlle, lássa, hogy ez nem is rossz.
Kri,
Ha próbálkozik Betti, akkor már neki is hamarosan sikerülni fog a felülés.
A 8 kg nem is olyan sok.
Biztosan lesz nálatok is fog, legfeljebb később. Így biztosan nem harap.
A védőnő mesélte, hogy neki a gyerekei az 1 éves képeken még fogatlanul mosolyogtak
. A sógorom feleségének, meg 8 hónaposan a felső fogai bújtak ki először.
Cherryke,
Nálunk is nagy motivátor minden elektronikai cucc. Különösen a mobil és a laptop.
"Pl: 7-19ig dolgozol. 6ra berakod oviba a csemetét (5körül keltened kell) 20ra érte mész ( se vásárlás, se főzés, se semmi...) vacsi-fürdés, kb 22kor elalszik. De te csak 23kor tudsz, mert dolgod van." És felmerül a kérdés, ki neveli a gyereket???
Vörösmacska,
Köszi, azt hiszem engem nem érint, de majd megkérdezem a könyvelőt.
Mók,
Ha megtámasztásból felül Lilla, akkor mit csinálsz?
Ha sokat van hason és szeret ülni akkor úgyis hamar ülésbe küzdi majd Ő magát, de persze erre meg kell adni neki a lehetőséget.
Nektek is Boldog fél évfordulót.
Lilla nagyon édes. és az a harisnya is. Nekem is kellene valami új harisnyát nézni, mert ami most van, mintha kicsit szorítaná Nikit, pedig hosszban jó.
Azt, hogy ki, hogyan szakít időt a babának való főzésre, azt ne tőlem kérdezd, mert én még a miénkre sem tudok igazán. Mi még a sütőtöknél tartunk, azt meg fagyasztottam le, így azt nem nagy ügy bekeverni.
Lina,
Lehet fogzik Frici? Az anyatej állítólag fájdalom csillapító hatású is, lehet azért kell neki. És vannak babák akik éjjel rosszabbul viselik a fogzást.
Szerintem nem hülyeség, hogy hagyod csak cicizni, erőszakoskodni sem túl okos dolog. Ha megszűnik a probléma, biztosan visszaáll a napirendetek is.
Forgásban Nikinek is volt kedvenc iránya, de a másik irányba direkt ösztökéltem mobiltelefonnal és hasonlókkal
így azt is begyakorolta.
Fogzás előtt én is állítottam, hogy nem duzzadt az ínye és kevesebbet is nyáladzott mint előtte. A védőnő mondta, hogy de szerinte már fogzik, én meg gondoltam, hogy persze, hülyeség és két napra rá már kint volt a hegye a fogacskáknak.
Nekünk nem mondta senki, hogy kötelező elmenni szemészetre 1 éves korig.
Édipofa Frici!
Andrisnak és Nórikának is boldog fél évet!