Új privát üzeneted érkezett!

Múlt héten volt az oviban az öko kiállítás. A lényeg, hogy mindent szelektíves hulladékból készítettek. 8 projekt volt kiállítva, abból 3 a pillangócsoporté (ahova Regi is jár). Egyébként 6 csoport van, szóval a javát ők csinálták, meg szerinem a legjobbakat is, csak ezekről készítettem fotókat is.
Kép
Konzervdobozból készült elefánt és zsiráf. Mi is vittünk kb 6 db konzervdobozt.
Kép
Konzerdoboz vár
Kép
Papírdobozokból készült macilak
Kép
Így ezeket a szelektíves szemetet nem is kellett kidobnunk.
Vendég
 


És most a Zalánról egy képsorozat....

Az első kép séta után készült. A lakásból fotóztam, az ablaküvegen keresztül (a pöttyöket ne nézzétek, nem volt időm mostanában ablaktisztítózni :oops: ).
Babajárgány, háttérben meg anyajárgány, véletlen sikerült így, de jól néz ki.
Kép
Reggel így alszik a hordozóban, mikor megjövünk az oviból. Kép
Babakocsiban alvás, oviból jövet (a nyuszi Regié).
Kép
Délutáni szieszta
Kép
Zalán is rongyizik, itt már nem szorítja az arcához, mert elaludt, de egyébként tömi, ölelgeti.
Kép
Kép
Nagyon szereti a kiságy feletti játékot, állandóan nézi, meg gügyög neki. Így általában szopik után fél órát legalább el van a kiságyban.
Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!!!!

Rita nem volt könnyű de azt az 1-2 pillanatot túl lehetett élni és utána sokkal jobb volt:))))
nagyon tetszik ez az öko kiállítás...csuda jók lettek:)))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

 
 

Szerintem is jól sikerült a kiállíás.

Még valami lemaradt....az utolsó előtti képen a hegedűs kis zenélős villogó játékra, ahogy a képen is látszik, ráüt a kezével és zenél, végül is bármilyen apró mozgásra elkezd hegedülni, úgyhogy mindig a közelébe rakom, ha megmozdítja már szól is. Nagyon tetszik neki. Kár hogy a gögicsélő hangot nem tudom feltölteni, legalábbis nem tudok hangos videót készíteni. Pedig nagyon aranyos kis hangja van.
Vendég
 


tüneményes Zalán:))))))
nagyon tetszik a baba és anyajárgány is:))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Rita! szépen gyarapodik Zalán, és milyen édes!!!!!:))))) nagyon jók ezek a szelektíves dolgok!

most mentek el a bútorokért a párom,meg egy haverja,,este 6körül talán haza is érnek,szerintem csak holnap lesz összerakva,lapokba lesz....ez még lesz egy mutatvány:) de tök örülök!

mi lehet??? tegnap összebújtunk a párommal,én is tök rá készültem h milyen jó lesz...mostanában nagyon,nagyon kívánom...amikor elérkezett az a szitu, h betegye...azt hittem megőrülök, annyira fájt(pedig csak éppen hogy)....el is múlt minden izgalmi állapotom:( fáj,érzem h nagyon szűk, stb....annyira kiborultam,tök elkezdtem sírni, hogy ilyen selejtes vagyok. meg fogom kérdezni a dokit!!!!ez nem mehet így tovább!lehetne sexelnünk, semmi akadálya, de még se tudok,mert fáj:((((((((

Folyamatosan van sárga folyásom, de nem csíp meg semmi....de az is idegesít, h az miért van...pedig a soki se lát gombát,meg semmit.

arra gondoltam, h ha így fáj a sex....meg még az ujja is....hogy fog ott kijönni a gyerek....nem lehet h valami megsérült odabent? de a doki mindig vizsgál,nem mondta h bármit látna.igaz régen l csak kellemetlen volt mikor a kacsát felhelyezte,mostanság meg az is annyira fáj, h huuu nagyon!

KépKép
dike
 
 


DIKE GYERE FACE CHATRE!!!!!!

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


JAJJ ZALÁN DE GYÖNYÖRŰŰŰŰŰŰŰŰ

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Dike a stressz is okozhat fájdalmat.............
szerintem hagyjátok a sexet ne erőltessétek.......a baba meg simán kibújik.hiszen kitágulsz előtte......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!!

Miáékról hoztam hírt: Jól vannak, puszil mindenkit!!! Szét van kapva a gépe, így nem tud jönni..

Esetleg valaki tud feltenni képet??? Mert akkor küldenék át mms-be szivesen...
Sajna nem tudok feltenni mert nincs a telómhoz adatkábel :(

Aki feltenné annak átküldöm, priviben írhat telószámot!!
Vendég
 


Sziasztok!

Ha nem bánjátok meghívtam ide a fórumra egyik barátnőmet is, majd valamikor jön.

Dike
Szerintem se eröltesd, van más módja is az "összebújásnak". Ahogy Nita is írta, a baba meg könnyen kibújik, az elsőnél nem is éreztem erős fájdalmat. Ráadásul a tolófájás sokkal intenzívebb fájdalom, emiatt a hüvelyi fájdalom eltörpül mellette, emiatt tényleg ne aggódj. De egyébként a terhesség alatt nekem is érzékenyebb volt ez a terület, nekem sem esett túl jól.

Kírus
Én sajna nem tudok telefonról áttölteni képet. Puszilom Miáékat! A kis Nimródnak pedig Boldog születésnapot!

Ma sétálunk egy nagyot, Zalánnal megyünk Győrbe hallásvizsgálatra, aztán a belvárosba is benézünk, ágyhoz szeretnénk új matracot venni, valami jót, úgyhogy körülnézek az egyik üzletben, már telefonon beszéltem az eladóval, de még árkalkulációt nem tudott mondani, csak a neten néztem. Remélem 60 ezer, vagy azalatt megússzuk. A legolcsóbb cardo matrac 64 ezer, de azt még nem láttam, bár ott mindegyik nagyon profi, allergénmentes, jól szellőző, stb. Remélem sikerül jót venni.
Regikém meg kihangsúlyozta, hogy ne menjek korán érte, mert játszani akar az udvaron, úgyhogy kb fél 5-re megyek majd, utána meg megyünk uncsitesókhoz játszani. Egyébként sokszor ha 4 órára odamegyek érte, akkor még nem akar eljönni, aztán csak ott tologatom a babakocsit, meg ülök a padon. Hétfőn az egyik anyukával is jól elbeszélgettünk, aztán már majdnem 5 óra volt, csak 3-an voltak az oviban gyerekek, jó hogy nem dobtak ki minket. Csak hát egy kisgyereknek nehéz megmagyarázni, hogy menni kell.

Tegnap voltam a 6 hetes (7 hetes) kontrollon, mindent rendben talált a doki, azt mondta nagyon szép a hasam, nincsenek rajta striák, stb. Persze mutattam, hogy van még mit leadni a hasamon, de azt mondta ez semmi, ennek idő kell. Edzhetek is mértékkel, szép fokozatosan. Akár futhatok is, vagy bármi más ami jól esik. De a hasizom erősítés már megengedett. Fél év múlva cytológia, ha előbb megjön a menzeszem, akkor korábban.
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyorsan benézek.....aztán megyek romokat eltüntetni, mert eddig nem nagyon bírtam!

Először is...
Rita Nagyon Boldog Névnapot Kívánok Zalánnak!!!
Nagyon szépek vagytok, örülök, hogy veled is minden rendben volt a dokinál! A sebed meggyógyult már?

Pedi, Kati hogy vagytok? Babukák???

Virág nagyon várlak vissza!!! Remélem jobban érzed már magad!!! Puszillak!!!

Rólunk....
Szombaton kezdődött a festés a szobánkban, anyukámék csinálták, nagyon szép lett! Nagyon nagy munka volt, mert én hülye anno piros effekt festékkel kentem le két falat, és azt nagyon nehéz eltüntetni!
Majd ha már mindenhol rend lesz megmutatom milyen lett!

Vasárnap egy kicsit rosszul voltam, hasmenés, hányás felváltva, talán 1 dl vizet tudtam inni egész nap, este hőemelkedés, aztán kórház. Kaptam infúziót, vérvétel alapján valami vírust kaptam el!
Hétfőn egész nap feküdtem, de most már jól vagyok, vagyunk!

Most megyek is takarítani, majd jövök még!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Mona
Jujj, vírus az nem jó, jól tetted, hogy kórházban kúráltattad magad, nehogy kiszáradj. Jobban vagy már?
El is felejtettem Zalán névnapját. :oops: Köszi! Majd meglepem valamivel a kis legényem, extra adag cicivel. 8)
Sebem oké, bár azt nem is nézte a doki, legalábbis nem mondta. Már a 3. hét óta egyáltalán nem fáj.

Most nézem, már ennyi idő van, rohanok, mert még indulás előtt van néhány dolgom.
Vendég
 


Rita igen, jobban vagyok már, tegnap tudtam enni is lightosan! A melled is begyógyult már?

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


MONA GRATULA A 24.HÉTHEZ :D

ÉS ISTEN ÉLTESSE ZALÁNKÁT!!!!!!!

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Majga köszi! Hogy vagytok?

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


MEGVAGYUNK...KISSÉ IDEG-BETEGEN,DE VAGYOK.
MÚLTHÉTEN 2 NAPIG NEM MOCORGOTT A KICSI,AMITŐL KIKÉSZÜLTEM...KÖZBEN APÓSOM BEJELENTETTE HOGY RÁKOS(ISMÉT),ANYÁM,HOGY KÓRHÁZBA KELL VINNI A MAMÁMAT A SZÍVE MIATT(A NAPOKBAN MŰTIK,PACEMAKERT KAP)ÉS MÉG ITT A NYAKAMON AZ ISKOLAI BEIRATKOZÁS,BALLAGÁS,SZÜLINAP,NÉVNAPOK....

SZÓVAL TOTÁL KÉSZ VAGYOK,SZÉT VAGYOK CSÚSZVA....

REMÉLEM MINDENKI MÁS RENDBEN VAN....

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Majga, most látom....Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok így utólag is Petinek!
Sajnálom, hogy ennyi minden összejött most neked!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Rita! örülök h minden rendben volt a 6 hetesen kontrollon!!!Boldog névnapot Zalánnak!!!!

Mona! sajnálom, h ilyen beteg voltál,ráadásul még kórházba is kellett feküdnöd!szegénykém!!! huu biztos nagyon szép lehet a szoba!majd várjuk a képeket!

hu csajok pörgés van ma ezerrel! bútorok összerakva jupppi,annyira nagyon tetszik!!!!a bordűr még nincs fent, majd ha a barátnőm ráér,,,víz-mértékezünk meg minden h tök egyenes legyen, ja meg kell 2m miatt,még úgy is h a szekrény mögött ki lenne hagyva még egy 10 méteres guriga.ennek nem örülök:(szombaton legkésőbb feltesszük, és akkor majd dobok képet!
most kimosok,pár plédet,ágyneműgarnitúrát,lepedőt:)

holnap viszem vissza pestre a kikába az utazóágyat,mert a benne lévő betét szar(a matrac)...aztán körülnézünk sötétítő,szőnyeg, és lámpa ügyben:)

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Nagyon hiányoztok, így egy kicsit bekukkantottam de látom, hogy rajtam kívül Pedi és Kati is felszívódott... sajnálom ha miattam történt a dolog... :cry: :cry: :cry:

Rita, Annyira édes Fiúcska Zalán! Jó kis pocakos baba, úgy szeretem az ilyen husis babákat! Nagyon jók a fotók, Regiék is ügyesek voltak az oviban!

Mona, úgy megijedtem ahogy írtál a kórházról! Nagyon okosan tetted, hogy bementetek! Remélem már sokkal jobban vagy! Puszillak! (Ma feladtam a cumit postán. De még mindig nem vagyok teljesen magamnál... már ami az eszemet illeti. Leírtam magamnak a címeteket majd beültem a kocsiba, hogy elmenjek a postára és a cumit itthon hagytam. :P Ennyire zizi az agyam...)

Dike, várom a fotókat! Ügyesek vagytok, hogy mindent összeszereltetek.
Ami pedig a sex témát illeti, szerintem ez pszichés dolog Nálad. Sokat küzdöttetek ezért a Babáért és a tudatalattid "véd" téged mindentől.

Majga, sajnálom, hogy Nálatok is ennyire összejött minden. Kitartást Drága! Ölellek!

Magunkról most inkább csak pár sort írok. Próbálok sok programot csinálni a fiúkkal hogy ne forduljak be, örülök a napsütésnek és húzom magam ki a gödörből. Néha jobb kedvem van, néha meg...

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Sziasztok!

Brita!
Köszi a köszöntést!! :)

Majga!
Remélem átértek a képek!! :)
Vendég
 


Mona
Már begyógyult, a másik is kezdett sebesedni, de azt egyszer kentem sudocremmel, és már nem is fáj. Most vigyázok rá, és figyelem, ha kicsit felreped a bőr, már kenem is. A védőnő szerint nem én teszem rosszul mellre, hanem néha Zalán szopizik rosszul.

Majga
Hát nem irigyellek, tényleg sok minden szakadt most rád. De ennyi rossz után már csak jó jöhet.

Dike
A kikában egyébként is sok a rossz minőségű dolog. Mi ott vettük az ágyunkat, akciós volt, de a matraca pocsék, most így majd 4 év után le is cseréljük. Bonellrugós, és már egyszer feltöltöttük szivaccsal, de most ismét be van süppedve ahol a legnagyobb terhelés éri, két oldalt.

Csillagvirág
Én is tök oda vagyok a kis husikájáért. Tegnap a párom mondta, hogy hitetetlen mekkorát nőtt ez a gyerek néhány nap alatt, legalábbis a 62-es bodyk pont jók, még azokat nem nőtte ki, de a 68-as sem lötyög rajta.
Ez a jó idő jól jött most. Csak az oviban nagy hasmenős járvány van, Regi csoportjában már csak kb 12-en vannak. Félek ezt most mi sem ússzuk meg. Úgyhogy már apukámmal lebeszéltem a holnapot, ha esetleg Regi is beteg lenne, hogy vigyázzon rá. Mert hasmenéssel nem tudom magammal vinni Győrbe. Viszont a turiba muszály lenne bemennem, mert Reginek, Zalánnal meg nekem is kéne néhány dolog. Biztos rengetegen lesznek, jó idő, plussz teljes árucsere, tavaszi-nyári.
Én is nagyon szétszort, feledékeny vagyok. Sokszor elindulok valamerre a lakásban, aztán mire odaérek elfelejtem, és akkor mondogatom, "mit is akartam..." A férjem meg jókat nevet rajtam.
Vendég
 


Sziasztok!!!!!!!!!!!!

Rita szupi hogy minden rendben a dokinál........
Mátéért is később megyek de még utána kimegyünk a játszóra...este olyan jókat alszik mind a kettő:)))
utólag is BOLDOG NÉVNAPOT ZALÁNNAK:)))))

Mona remélem már teljesen jól vagy?:)
képet nagyon várom:)

Kati,Pedi ti merre vagytok????????tessék jönni.......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


NA HALI!ÉN VAGYOK A POSTÁS NÉNI,REMÉLEM ÖRÜLNI FOGTOK A KÜLDEMÉNYNEK :D

MIAÉK :D

Kép
Kép
Kép

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Istenem de édesek!!!!!!!!!!!!!!!
gyönyörű baba lett Lili:)))))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Virág nagyon aranyos vagy, köszönöm! Örülök, hogy jöttél, nagyon sokat gondolok Rád! Próbálj meg kint lenni sokat, legalább feltöltődsz energiával!!! Vigyázz magadra!!!

Nagyon szép vagy Lili Baba!!!!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Sziasztok!

a hüvelyem mellett jobbra fáj valami csont, vagy nem tudom mi, főleg ha megyek...nem tudom mi lehet? vkinek volt ilyen?

Mia! nagyon nagyon szép Lili baba!!!!!köszi Majga a képet!

Virág! örülök h jelentkeztél!!!!

Visszavittük ma az utazóágyat,nem cseréltettük ki ,mert mindegyiknek ilyen szar volt a matraca,visszakaptuk a pénzt.
sötétítőt sikerült venni,micimackós,nagyon tetszik, majd ha fent lesz lefényképezem.
szőnyeget,lámpát nem találtunk....se a kikába se az ikeába. De lámpa az holnap meg lesz,mert itt Móron már múltkor kinéztem egyet,és az olyan jó:))
szőnyeg...az meg majd lesz...
meg vettem egy kis szennyes-vagy játéktárolót(ki minek használja:),egy lepedőt a kiságyba.

KépKép
dike
 
 


sziasztok!

Szomorúan látom, hogy Sokan eltűntetek. Velem együtt, de én vagyok ám és néha olvasgattam is.

mona: Jajj!!! Remélem már minden oké Veletek. Csak egyet aludtál a kórházban, mert azt nem értettem, vagy csak ambulánsan kaptál infúziót és jöhettél is haza? Kíváncsi vagyok a szobára nagyon.

dike: nekem is volt már elég hamar csontfájdalmam. Alakul a medence, vagy éppen nyomja a babácska. Nekem nem volt összefüggés a között, hogy mentem-e, csináltam-e valamit. Ha fájt, akkor fájt, mindegy volt, hogy fekszek-e vagy sem. CSatlakozok, hogy pszichésen van Nálad a keksz közben a fájdalom. Sajnálom nagyon, pedig még rá is készültél és akarnád.
Mi vettünk az utazóba is egy matracot, mert nem gondolom, hogy használható a sajátjával. Nekünk azzal lehet körbe csomagolni.

csillag: örülök, hogy jelentkeztél. Nagyon sokat gondoltam Rátok! Ha jól vagy gyere és jelentkezz. Én sajnos nem mindig tudom kiadni az érzéseimet, pedig lenne mit, mert azért nem fenékig tejfel a dolog, bár tényleg IMÁDOK anyuka lenni. Imádom a Kislányomat.

mia: Mennyire szép Lili baba!!! És Tomi is látom, hogy odáig van Érte. Remélem, hogy így is marad.

majga: sajnálom, hogy apával külön alszotok. Kapja be, ha ilyeneket mond-bocsika. :lol:

kíra: köszönjük a híreket miáról!

rita: annyira helyesek a gyerekek! A kiállítás pedig fantasztikus, amit Regiék készítettek. Büszke lehet magára. És nagyon szimpatikus, hogy így nevelitek Regit, hogy ennyire fontos a környezettudatosság. Mi is gyűjtjük külön a hulladékot.

nita: örülök, hogy Barnika meggyógyult! Te mikor mész újra dokihoz? Akkor most lesz majd műtét?

pedi: mi volt ma a státuszon? mekkorára hízlaltad Bálintot? :lol:

Mi jól vagyunk. Nagyokat sétálunk. Viszont sokszor nagyon szomorú vagyok, mert Bogi elég sokat sír. Nem éjszaka, hanem nappal. Ha nem alszik és nem eszik, akkor sír. És nem tudjuk kitalálni, hogy miért. És egyre kevesebbet alszik. Sokszor látjuk rajta, hogy fáradt és azért sír, de nem tud elaludni. És amint megunta a nézelődést (elég hamar) bömböl. És én annyira szomorú vagyok ilyenkor, mert én annyira szeretem őt és szívesen gügyörészek neki, meg táncolok Vele, meg énekelek Neki, de ő bömböl. Ma tudtam már többször elaltatni az ágyában úgy, hogy ütögetem a pelusát és fogom a cumit a szájába, amíg el nem alszik.
Már próbáltam, hogy majd elalszik, de nem hagyom őt a végkimerülésig üvölteni, mert nem tudom meddig bírná és nincs is értelme neki.
És éjszaka pedig szépen elalszik, mivel nem is ébred nagyon fel. Szóval én gondolom, hogy a fáradtsággal és az elalvással van összefüggésben a dolog. Ja! Babakocsiban elalszik, de gondolom az más tészta, mert az elringatja.
Szóval így vagyunk mi... Nem tudom mit csinálok rosszul! :cry:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Kati még nem tudom mikor megyek..szerintem megvárom hogy megjön e...és akkor utána........

szerintem altasd a babakocsiba akkor Bogit egy ideig..vagy ha már nagyon fáradt.......ha nem megy az ágy ideiglenesen jó a babakocsi is...... :roll: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Kati már kezdtem aggódni, hogy vajon miért nem jössz!!!??? Ne tűnj el!!!
Pediről nem tudsz valamit???
Éjfél körül haza is jöhettem, miután lefolyt a második adag infúzió!
Sajnálom, hogy Bogica sokat sírdogál!!! Nem fáj a pocija esetleg???

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


Sziasztok!

Most csak Pediről hoztam hírt, remélem nem haragszik meg, hogy megosztom Veletek hogy miért nem jön.
Szóval Ő is maga alatt van... elsősorban fizikailag (fájnak a csontjai, szinte menni se bír) és ez az állapot nagyon rányomja a bélyegét a lelkére is. A dokiját már hívta, meg fogja vizsgálni. Szóval ez van.

Kati, majd holnap írok Neked! Puszillak!

Jó éjt!

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 



KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


MAMÁM TÚL VAN A MŰTÉTEN ÉS A SZÍVEMRŐL LEGÖRDÜLŐ KŐSZIKLA BETERÍTETTE FÉL DABAST :D

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


aki ezt kitalálta hogy kötelező legyen otthon szülni AZ EGY IDIÓTA F@SZ BAROM!!!!!!!!!!!!!!
SOHA nem szülnék itthon....FELELŐTLENSÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :x :x :x :x :x :x

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Ez a cikk vicc.... a burgonyás dolgot meg nem is értem.... elmentek otthonról a cikk írójának :twisted:

Semmi esetre sem kockáztatnám a gyerekem, és a saját életem sem (a gyerekeknek anya kell), otthonszüléssel. Már ettől a Geréb féle szülésotthontól is a frász kerülget, az meg egy boszorkány, kiráz a hideg tőle.

Majga
Végre valami jó is történik. :wink: Mielőbbi felépülést kívánok a mamádnak!

Pedi
Kitartás! Lesz majd jobb is!
Vendég
 


NITA DRÁGÁM...ÉDES EGYETLEN ICI-PICI SZÍVEM CSÜCSKE....EZ EGY ÁPRILIS 1-I TRÉFA :lol:

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


nita ÁPRILIS ' van bolodnok napja én egy percig sem hittem neki :):)

nika70
Salgótarján
 
 


Kati, szomorú vagyok amiatt, hogy Te sem vagy jól, mármint a kicsi lelked nincs jó passzban és totál megértem azt amit írtál. Viszont szeretnék rávilágítani pár dologra, amit a tegnapi írásodból szűrtem le magamnak. 8) Na szóval, azt írod, hogy fogalmad sincs, hogy Bogika miért sír állandóan... biztos rossz lehet egész nap ezt hallgatni, de az is bent volt az irományodban, hogy látod rajta, hogy fáradt csak nem tud elaludni. Ezek szerint IGENIS TUDOD, HOGY SOKSZOR MI A BAJA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon jó Anyuka vagy, hisz látod, hogy mi a gond, csak még nem tudsz tenni ellene és ez frusztrál Téged.
Aztán azt is írtad, hogy úgy altattad el Bogit, hogy ütögetted a pelusát meg fogtad a szájába a cumit. MI ez ha nem megoldás a problémára?????????? Hidd el hogy nagyon jó úton haladsz afelé, hogy megtalálad azt, amire Boginak szüksége van. Nem tudom emlékszel-e arra amikor arról meséltem, hogy próbálom délután altatani a fiúkat (megjegyzem pont annyi idős volt ekkor Gergő, mint most Bogi) s NEM TALÁLTAM MEG a megoldást. AZtán egyszer itt volt Anyukám és megmutatta, hogy hogy is tegyem Gergő szájába a cumit és múködött a dolog. Nem én jöttem rá... :oops: :oops: :oops: Látod gyakorló anyukaként sem tudtam, hogy mit kezdjek a saját gyerekemmel... :oops: :oops: :oops: :oops:

A hasfájás mennyire van még terítéken???? BVan egy GRIPE WATER nevű valami (DM-ben láttam hogy lehet kapni) amit 1 hónapos kor után lehet adni a hasfájós babáknak. Neten utánanéztem még szülés előtt (hátha szükség lesz rá...) és sok fórumon láttam, hogy rengeteg babánál bevált. Tudom, hogy Ti egy olyan szert használtok amit a gyerekorvosotok írt fel, de azért egy próbát lehet, hogy ez is megér.

Még annyit, hogy kérlek ne tűnj el, én itt vagyok, meghallgatlak ha valami bánt és mondok pár biztató szót ami nem biztos, hogy azonnal hatni fog Rád, de talán elindít Benned egy gondolatmenetet, ami segít kimászni a gödörből. Puszillak!!!!!!!!!!


Lánykáim, jönni fogok, mert nagyon hiányoztok 8)

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


CSILLAG GYERE IS!!!!
TE IS HIÁNYZOL NEKÜNK!!!!!!

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Majga, szuper hogy a Mamád túl van a műtéten!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A Te lelkecskéd hogy van???????

Nika, tudsz már valamit Gergő fotózásáról?

Rita, milyen volt a felhozatal a turiban? Regi jól van? Nem kapta el a vírust az oviból?
Ma fodrásznál voltunk Bencével (az Ő hajacskáját nyírták le) és a fodrász csaj mondta, hogy egy barátnőjéék átvitték a nyúli gyerekorvoshoz a gyereküket, mert nincsenek megelégedve az itteni dokival. Szigeti Éva doktornőhöz mentek. Ti hozzá jártok? Tudsz róla valamit? Én se nagyon csípem az itteni doktornőt és gondolkodom, hogy átmennénk mi is...

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


CSILLAG ÉN TOTÁL KI VAGYOK IDEGILEG...EZ AZ ÉV ILYEN IS LESZ...CSAK JÓ NÉHA KINYAFIZNI MAGAMAT.

APUKÁM APÓSA(MERTHOGY ÚJRANŐSÜLT)MÁR ÁTTÉTES RÁKOS,MAX PÁR HÓNAPJA VAN HÁTRA... :cry:

AZ APÓSOM JÖVŐ PÉNTEKEN FEKSZIK BE (SZINTÉN RÁK MIATT)MŰTÉTRE

PLUSSZ:ISKOLALÁTOGATÁS,MEG VÁLASZTÁS,MINDJÁRT BALLAGÁS,AZTÁN SZÜLÜNK, ISKOLÁBA SZOKTATUNK STB...

SZÓVAL KEMÉNY ÉV EZ...

NÉHA KIBORULOK,IDEGESKEDEK,MEG HISZTIZEK EGY SORT,ÉS AKKOR EGY DARABIG JÓ VAGYOK...

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Virág gyere csak, Te is hiányoztál nekünk! Ma megkaptam a cumit, még egyszer köszönjük szépen! Nagyon szép!

Majga örülök, hogy jól van a mamád, remélem a lelked is jobban lesz most már!
Az egyik ismerősöm is júli 25-re van kiírva!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


sziasztok!

csillag köszönöm a kedves szavakat. NIta Neked is az ötletet, de nem gondolom, hogy a babakocsinak a lakásban lenne a helye.
Igazad van csillag, hogy látom a problémát, de a megoldás nem az igazi, mert mire hatásos lesz az, hogy megpaskolgatom a fenekét, addigra már sok-sok perce üvölt és tombol Bogi. Ezek néha sikerülnek, néha nem.
Hasfájást éppen tegnap újságoltam pedinek, hogy múlóban, erre tegnap este óta ismét el van hatalmasódva. Már én is sokat hallottam erről a vízről és délután megyünk szolnokra és veszek mindenképpen. Kipróbáljuk, hátha segít valamit. Most éppen az ölemben tombol, tekergőzik, mert este óta nem tudott kakilni, de nyomja nagyon. Csak nem jön neki.
Gergőci? Bencus gyönyörű haja?

majga: kitartás Neked is! Mamádnak örülök nagyon és ölelést küldök neki.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Csillag : igen tudok Jövő héten vasárnap megyünk 10-én :)

Szavaznátok Gergőre?
http://meseszepek.gportal.hu/picview.ph ... 7&index=81

Majga: örülök ,hogy mamád túl van a műtéten remélem most már jobban is van SOK gyógyenergiát küldök neki +++++Nem semmi mennyi betegség van a családotokban Nagyon erősnek kell lennetek kitartás.

nika70
Salgótarján
 
 


Egy kis előzetes:)

A polc,lámpák,sötétítő nincs még fent, ja meg a szőnyeg se. de majd ha meglesznek hozok arról is képet, na meg matricák a falra(az sincs még).

Kép 2 széle polcos középen akasztós,és 2 fiók.

Kép


Kép



Kép ehhez van garnitura,csak az mosásba:)

Kép pelenkázó

Kép bordűr minta


Kép

KépKép
dike
 
 


ahh nagyon nem adja vissza azt amit élőbe:(

KépKép
dike
 
 


2 nap híján 29 hetesen pocak:

Kép

Kép

KépKép
dike
 
 



KépKép
dike
 
 


SZiasztok!!!!!!!!

Brita a Gerébről nekem is ez a véleményem...remélem letöltendőt kap.......meg is érdemelné!!!!!!!!

Majga értem:))))))
többen átvágtam 1-én:))))))

VIrág JUPÍÍÍÍÍÍÍÍ hogy jönni fogsz........nekem is hiányzol ám de nagyon!!!!!!!!!!!!

Kati én nemúgy gondoltam hogy alakásban tologasd.......ha van terasz akkor ott vagy az ajtó előtt:)))

Dike gyönyörű szobája lesz Ármminnak:))))))
szép a pocakod is:))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


sziasztok!

ismét egy jó éjszakán vagyunk túl. Ilyenkor feltöltődök. Még szerencse, hogy nem fordítva van. Bár a tegnapi nap viszonylag jó volt. Kevés bömbivel telt.
Este pedig fél8-tól aludt a Kisasszony 2-ig, majd fél7-ig. És most alszik megint.

nita: igen, teraszon levegőztetem, tologatom. Máté, Barni?
Csatlakozok a Geréb-féle véleményhez.

dike: mennyire gyönyörű az Ármin-lak! Milyen tágas. Sajnos nekünk picike szobáink vannak, csak olyan 10m2-esek. Viszont cserében a nappalink nagy. Egy légterünk olyan 60m2, amiből a nappali 30.

Nem is meséltem, hogy szét vagyunk bombázva. Tapétáztatunk. Ne nézzetek hülyének. Igaz, hogy 1 éve hagytuk abba a festést, építkezést. A nappalink van szétbombázva.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?