Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lánykák! :)

Ildi,
Nagyon gyönyörű kissrác Gábor (ismét) !!! :)

Helyzetjelentés:

Nem tudtam tegnap "jelenteni", mert annyira brutál fájt a derekam, mint szülés előtt, és egyszerűen még laptoopról sem voltam képes írni. A hasam feszült e mellett.
Voltam ctg-n, amin semmi extra nem volt.
A flow rendben, a méhlepény viszont már 3-as érettségű, szóval igencsak látszik,hogy már a végét járom.
Szépen csúszott lejjebb a babuka a csütörtöki vizsgálathoz képest is, de még mindig azt mondta a dokinő, hogy kell még abból a jövő hétből, hogy szépen minden alakuljon, puhuljon, nyiladozzon és akkor ugye könnyebb lesz.

2 naponta megyek ctg-re, legközelebb holnap.
Nekem ugye ajánlotta a dokinőm a bábakoktélt. Tegnap rá is kérdeztem,hogy ezt mikor lenne célszerű meginnom és mondta,hogy a jelenlegi méhszáj állaapotomban ő úgy gondolja,hogy szerda,csütörtök magasságában itatná meg velem, mert még nem érett a dolog és ha előbb innám meg,akkor max csak fosiznék tőle és nem indítana meg.
szóval ha ez majd tényleg megindít és Blanka nem akar előbb jönni magától, akkor szerintem legkésőbb csütörtök a mi napunk. De talán elindul előbb azt hiszem. :)
Vasárnap a Drágám szülinapja lesz, addigra haza szeretnénk érni majd a kórházból :)


Sokszor vagyok savas este, nálam használ szerencsére a Renee (vagy hogy is híííjják).

Tegnaphoz képest ma sokkkkal jobban vagyok :)
Ahogy mentünk tegnap a kórházba vizsgálatra, beugrottunk pár boltba-frankó volt a fájós derekammal, de muszáj volt-, mert Andornak vettünk eső felszerelést. Mi is megzakkantunk már szegénnyel a 2 napi bezártságban, mivel esett, így vettünk neki gumicsizmát (mert kinőtte a korábbit) meg esőkabátot, meg esernyőt. Hááááát, azt a parádét, amit művelt benne kint! :D Nagyon édes volt. Persze a papával ment ki, de azért láttam az ablakból milyen cuki :)
Szóval Ildi, csatlakozunk szerintem az esőtánc csapathoz! :D Biztos nagyon édesek lennének a kölkök már együtt. Majd összehozhatnánk őket ha már osztódtam és eltelik kis idő! ;)

Még a tegnapi vizsgálathoz annyi, hogy most 3500g körülire becsülték Blankát, de a dokinő szerint nagyobb lesz és a feje BDP:94mm, a körfogata meg 34,5cm, szóval mérés alapján még okés nekem :) Csak rendben egészséges legyen!

Úgy látszik Blankám inkább kos jegyű szeretne lenni :lol:

Dorkaanyu,
Bábakoktél: 2dl őszibaracklé, 20ml ricinusolaj, 20ml pálinka/vodka. A dokinpm szerint ebből az alkohol kihagyható, mert igazából a ricinusolajnak köszönhető a hatás. :)
Ildi itta Gábornál, de alkoholosan, háááát én még nem tudom.... ha kell én most valahogy a mentes változatra voksolnék. De lehet még jön majd Blanka maga :)

Panna,
Lehet együtt szülünk majd? :D

Azért remélem,azért cserébe ,hogy eddig húzzuk, most majd egy szép, könnyű szülés lesz, egészséges befejezéssel :)

KépKép
KépKép
gabolino
 
 


Gabó!
Akkor azért szépen alakultok! Csak kikíváncsiskodik végre Blanka! Beszélj vele! Hát igen, a Kos jegyűek nem olyan egyszerűek elvileg. Na majd megtapasztaljuk... Nekem már úgyis mindegy, férjem Bika, Réka Oroszlán. Én vagyok a szegény elnyomott Bak :wink:
Andor édes lehet az esőszerkóban. Én is imádom nézni ahogy RÉka ugribugrizik pocsolyáról pocsolyára az esőben
Most meg kint bandázik a szomszédékkal.

Renee nekem is használ, bár én mintha mostanság kevésbé savasodnék. Lehet, hogy azért mert Mirus már eléggé lent van.

Sajnos bekövetkezett amit már várni lehetett: nagymamim most délelőtt meghalt. :cry: Tényleg annyi a vigasz, hogy jobb így már neki, nem szenved tovább. Apum lelkiállapotát el se tudom képzelni. Temetést még nem tudjuk mikor lesz, remélem el tudok még menni rá...

panna1
 
 


Panna,
Őszinte részvétem! Nagyon sajnálom! :( Szép kort élt meg azért, de tudom ez nem vígasz! :(

Nekem nincs bajom a Kos jeggyel :) Sőőőt :D Ugye Szabolcsom is Kos, én Oroszlán, szóval így csak Andorkám a marad a "kakukktojás" a családkánkban a Szűz jeggyel, mert a többi ugye tüzes jegy. De nagyon imádjuk a szűz jegyét is, amúgy meg el sem tudnám képzelni ennél tüzesebb legénykének :lol: Nem ez a lényeg. De azért van benne valami, hogy vannak jegyek, akik jobban kijönnek egymással. Legalábbis volt egy időben,hogy figyelgettem ezt, hogy ismerőseim, barátaim közül ki milyen és mennyire vagyunk egy hullámhosszon. Nekem jó a Kossal mindenesetre :lol:

KépKép
KépKép
gabolino
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!

Újabb jelentés ha nem bánjátok:

Kész vagyok,hogy még mindig semmi :( :( :( ctg-m lapos, mint a sivatag, és a méhszájam is u.úgy. Mondjuk mondtam is a dokinőnek,hogy Andorral is ilyen stádiumban indult meg a szülés, hogy mikor bementünk a kórházba 3 perces fájásokkal, még akkor is csak ujjnyira voltam nyitva. Ezért is volt elég kínkeserves szülés.
Azt mondta,hogy úgy néz ki,hogy nekem ilyen rigid fajta méhszájam van. Szóval nemtom mi jóra számítsak a mostani szülésnél, de már nem érdekel, csak jönne már. Nem hiszem el,hogy ennyire túlhordom.
Szerdán ismét ctg,vizsgálat és azt mondta,hogy max. csütörtök este igyam meg a bábakoktélt. És akkor ha beindítja (gondolom nálam most még ez is necces,hisz nem igazán akarok nyiladozni), akkor hajrá, egyébként meg pénteken főorvosi konzultáció. :( Jaaaj annyira nem akarok addig várni.
Szabolcsomnak vasárnap van szülinapja és addigra naaaaaagyon haza akartam volna már érni. De most úgy látszik ez nem sikerül :(
Pedig kérlelgetem Blankát, de nem hallgat rám és hát ő tudja mikor jó- remélem legalábbis.

Megyek pihenni egy kicsit, mert hosszú volt a délelőtt.

KépKép
KépKép
gabolino
 
 


Kedves Topiklakó!

Kommentelj még holnap estig a Babanet cikkeihez, hátha Te leszel az a szerencsés, aki nyereményjátékunk keretében ezen a héten egy remek Chicamaca baba és gyerekfüggőágyat nyer majd, a Fuggoagy.hu jóvoltából!

Kép

Nemcsak nyerhettek, de segíthettek is azzal, ha például eláruljátok: ha már szükség volt rá, miképp szabadították meg a gyereket a fejtetvektől?

Elő a farbával: szerintetek szükség van-e napirendre egy baba életében, vagy sem?

Kedves Olvasónk írását is kommentelhetitek, ahol a maguk kálváriáját osztja meg számtalan praktikus tanáccsal fűszerezve, húgyúti fertőzés témakörében.

Hasonló jellegű, igényes és praktikus írásokat egyébként szívesen publikálunk, nemcsak a Te Történeted rovatban - bár oda is várjuk történeteiteket. Írásaitokat erre a mélcímre küldjétek: szerkeszto kukac babanet pont hu.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Gabó! Kitartás! Pár nap már csak és találkozhattok Blankával! Apa meg biztos megértő lesz, ha esetleg még a szülinapján a kórházban vagy :wink:

Én tipródom.... Csütörtökön lesz nagymamim temetése, és szívem szerint mennék. De ma pl bent voltunk BP-en, és végig annyira feszített már odabent Mira, hogy nem volt egyértelmű, hogy nem vesszük a kórház felé az irányt. És mondjuk most 2,5 órát voltunk oda, közben 2-3x kiszálltam, sétáltam (ügyintézés kapcsán). Egyértelműen szenvedés már az autókázás. És haza 2 óra, vissza 2 óra+ a temetés alatt sétálni, állni. Hát nem tudom.
Csütörtök reggel van jelenésem a dokinál, még gondolkodok, hogy ha azt mondja, hogy méhszáj ugyanúgy, akkor Nyíregy felé indulunk. Keresztanyám meg Anyum szerint üljek nyugton a sejhajomon...

panna1
 
 


Panna: hogy döntöttél végül is? Szerintem nagy pocóval, ennyire a végefelé már ne nagyon utazgass, hallgass a rokonokra. De lehet, hogy Míra baba eldönti helyetted, hogy inkább ki szeretne bújni:)

Gabolino: babakoktél remélem, hogy segít. Jó sokat várat magára a kisasszony. Nagyon jól érezheti magát odabent.

Ezek a kislányok totál egyszerre fognak megszületni:)
Vendég
 


Sziasztok Lányok! :)

Háááát Csajok....kegyetlen egy iccakám volt, eredménytelenül Már este is nagyon húzott a derekam, 11kor el is mentem aludni, mert gondoltam úgy jobb lesz. Nem lett. Lehet akkor picit kummtam, de fél 1től figyelgettem az ótát, mert rendszeresen keményedtem, fájt is, 4-5percenként. Oldalt fekve ugye még szarabb, de próbáltam nem felkelni,hogy hátha múlik, meg hátha tudok picit pihenni, ha mégis lenne belőle valami.
4ig nem tudtam aludni,volt,hogy sétálgattam,ücsörögtem,majd valahogy enyhült és 4 után jobb lett, de még akkor is fél óránként felébredtem.
Reggelre már csak foszlányokban éreztem a keményedést.
11re mire ctg-re mentem, nem volt semmi extra.
Dokinőm ma nem volt szóval nem vizsgált, pedig kíváncsi lettem volna, mert még azért valami hozzátartozik a történethez:
Este tv-zés közben meg éjjel is valami nagyobb mennyiségben kigyütt belőlem (bocsesz a részletért) Szerintem a nyákdugó, de sokkal sűrűbbre számítottam, mint anilyen volt. De magzatvíz nem lehetett, hisz nem folyamatos volt és barnás volt. Reggel meg volt némi rózsaszínes is benne... (sorry,sorry a részletekért).

Most d.u. aludtam 2 órát, bár felébredtem közben és most is keményedtem. Az imént meg is kellett állnom a gépelésben, mert most igggen komolyan fájt. Nem bánnám, ha beindulna és este vissza kéne menni a kórházba.
Ahhh, már nagyon nyűglődöm.

A koktélt ma nem merem meginni, mert nem tudom mit tágultam. A dokinőt hívtam ctg után, kérdeztem,hogy miért holnapra ajánlja és azt mondta,hogy minnél jobban várunk terminus után, annál nagyobb az esélye, hogy tényleg beindít. És ugye nálam ráadásul még elég zárt is voltam hétfőn....szóval nem akarom ellőni a puskaport. Ha ebből most nem lesz semmi, akkor majd holnap.

Panna,
Hogy bírod? Én sem mernék már messzire menni, autókázni a helyedben.

KépKép
KépKép
gabolino
 
 


Gab: Nosss ? :)



Mi megvagyunk, náthás tegnap óta mind a kettő,Gabó egész éjjel kinlódott ezzel,2 órát aludtam, yeah .
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.03.24 09:07-kor.
Vendég
 


Ma reggel kaptam az smst miután irtam ide :

Végre valahára Engelhardt Blanka kiváncsi lett a Világra!
Mai reggel 6:10-kor 57cm-rel, 3680 grammal érkezett!
Mindketten jól vagyunk!
Csodálatos!


Gratulálunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Sziasztok lányok!

gratulálok Gabónak!!!!! szép hosszú gyerek. Hogy érkezett? gondolom természetes úton... mert a kisasszony befordult a végére... Gabó jó pocakot csinált neki, hogy ilyen jó sokáig bent maradt... Végül a kislányok mégsem egyszerre jönnek... Gondolom Panna még egyben van...

Panna: végül hogy döntöttél? lementél vagy nem? Én nem mertem volna már a vége fele menni, mert már én sem éreztem olyan fittnek magamat, bár ugye Berci semmi jelét nem mutatta annak, hogy érkezik, aznap reggel még nagy takarítottam itthon... Ugye ő burokrepedéssel indult... fájás meg sehol sem volt...

Valami biztos van a levegőben, mert a hét végén a férjem nagymamája agyvérzést kapott, és nincs jól, sok jóval nem kecsegtetnek az orvosok...

Bercikém nagyon jól van, mosolygós baba, bár néha nyűgölődik, (kedden pl. egész nap aludt összesen max. 2 órát, aminek az ederménye az volt, hogy az 5 órás etetés után, este 7 kor végre elaludt, és hajnali 2ig húzta a lóbőrt, ki is maradt neki 1 egy etetés és a fürdés is, így csak 5 x evett, de ugyanezt eljátszotta thgnap is, hiába keltettem fel a fürdésre, fürdés után mire a kajáját megmelegítettem, bealudt) olyankor persze csak anya jó neki, meg ha az ölembe szundikál... Ilyenkor jót nevetek magamban a szakirodalmon, hogy a gyerek ne aludjon az anyja ölébe, mert megszokja...

Tejcsi fronton: ha eszem a homeosat akkor sincs több, ha iszom a laktoherbet akkor sincs több, ráadásul a laktótól úgy érzem a cicimet mint valami díjbirkozó... utána akkor kenem krémmel, hogy fellazuljon, de a tej nem jön ki...
most nagy küzdelmek árán, de a 6 etetésből 3 anyatejes (persze cumisüveg, mert 4-5 óra alatt jön össze a kellő mennyiség), és 3 tápszeres... Remélem még így kihúzzuk pár hónapig, ha nem is ciciből, de legalább kapja az anyatejet...
Múlt héten volt az 1 hónapos vizsgálat, 56 centi a fiatalember és 4706 gramm... jól eszik... bár néhány napja visszafogta magát és nem annyit eszik mint egy 2 hónapos, hanem a korának megfelelő mennyiséget...


Rossmanban 50 digi képet 950ért hívnak elő, ha esetleg van valakinek jó sok. A sootersnél is van valami akció, ott adnak fényképalbumot, meg 100 kép és egy 20*30-as poszter kép, vaterás csomagban 2490...

Tegnap voltunk kint több mint 1 órát sétáltunk, és utána még vagy 2 órát a levegőn volt a kisfiam, hát... csudára élvezte...

visszatérve a csillagjegyekre: mi a férjemmel oroszlánok vagyunk, Berci ugye halaknak készült, de ő nem akart halak lenni, ezért hát vízöntő lett, egy hevenyészet horoszkópot csináltam a neten neki (majd megyek egyszer igazi asztrológushoz is, mert ebben én hiszek), hát... amit ott olvastam aszerint felköthetjük a gatyánkat Berci miatt... Összejött benne a 2 oroszlán minden olyan tulajdonsága, ami miatt nekem égnek áll a hajam... (nálunk apu is oroszlán, keresztanyu is, meg a sógorom is...)

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Kedves Topiklakók!

Ha ezen a héten kommenteltek a Babanet cikkeihez, akkor nyereményjátékunk keretében megnyerhetitek Horváth Mónika illusztrátor ajándékcsomagját! Ebben egy csodás reprót és egy szépséges tárolódobozt található.

Kép

Beja egy vetélés és egy szülés után megosztotta velünk kisfia születésének történetét is.

Segítsetek azzal, hogy kommentben eláruljátok: ha már szükség volt rá, miképp szabadították meg a gyereket a fejtetvektől?

Kisgigi nevű olvasónk újabb cikke a gyerekek egészségére káros termékekkel foglalkozik, vagyis csupa olyan dologgal, amivel még a fogyasztóvédelem sem törődik.

Hasonló jellegű, igényes és praktikus írásokat egyébként szívesen publikálunk, nemcsak a Te Történeted rovatban - bár oda is várjuk történeteiteket. Írásaitokat erre a mélcímre küldjétek: szerkeszto kukac babanet pont hu.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


sziasztok!

Gabo gratulálunk. Nagyon szép hosszú kislány lett. Jó egészséget kívánunk mindkettőtöknek és sok tejcsit.

Mi jól vagyunk, szombaton lesz két hete, hogy abbahagytuk a szopizást. Már elmúlt 14 hónapos, azt hiszem ideje volt. AZóta átalussza az éjszakát és eszik, mint egy kisangyal :) Eddig minden étkezés egy kínszenvedés volt, 1 bébiétel 3 étkezés alatt fogyott el. Most pedig magától jelzi, hogy éhes és döbbenetes mennyiségeket eszik meg :D Mondjuk engem azért megvislt lelkileg a dolog, de őt, ahogy észrevettem nem.

Piri

Kép
Kép
Kép
mérnökasszony
 
 
 
 
 


Micsoda jó hír!!!!
Gratulálok Gabolino! Tényeg szép nagy csajszi lett! És milyen jó, hogy nem kellett végül indítani!
Jó egészséget és sok tejcsit kívánok Nektek!

Mi rendben, csak elég vacak napokon vagyunk tú. RÉka balázasodott szerda éjjel, csütörtökön gyakorlatilag 5 -6 óránként kapta a lázcsillapítót, és úgyis épp csak 38 alű ment a láza. Dokinéni adott antibiot. Kicsit kezdett a fülére is ráhúzódni, de igazából azért kapta, mert már több mint egy hónapja nem bír kivergődni belőle és azóta másodjára lázasodott be. Hát így a csütörtöki napot vissszanézve kellett is már neki. Nem beszélve arról, hogy nem bánnám, hogy mira a Picurt hazahozzuk a kórhzból ő is rendbejönne. Ma már csak enyhe hőemelkedése volt.
Persze a temetésre így egyértelmű lett, hogy nem megyek. Nem is bírtam volna az autókázást, már 20 perc után szenvedek rendesen.

A csütörtöki dokit elhalasztottuk mára, szűk kétujjnyira nyitva, máhszáj még nem elsimult (hogy lenne, amikor Rékával az utolsó órában azért kellett visszafognom a nyomhatnékomat, hogy elsimuljon?!). Minden esetre még egyben. tegnap már volt pár 5 perces enyhe fájásom, úgyhogy csak alakulunk lassan.

Jó hírrel lehet, hogy én is fildinek jelzek, mert neki megvan a telefonszáma (már ha nem baj :?: )

Amíg egyben vagyunk, még benézegetek azért.

Bori! A lényeg, hogy nem parázol a tejcsin! Téenyleg az a lényeg, hogy kapjon anyatejet IS!!!!

Vicc, hogy még ma is dolgozok, de ma tuti elküldöm végre ehhez a felelevenített melóhoz a dolgokat... De már nagyon elegem van.

panna1
 
 


Gratulálok Gabolino, üdvözöljük a nagylánykádat a világban:)

Drukk Panna, most már te következel.

Bocsi, ennyire tellett, nagyon fáradt vagyok. Puszi a topiclakóknak
Vendég
 


Sziasztok!

Hát gondoltam ezer éve nem jártam itt, benézek ééés jó hírt látok.

Gabi, hatalmas gratula a kiscsajhoz, egészséget és sok-sok tejcsit kívánok és pesze nyugodt babót!!!!!

Én rendületlenül dolgozom tovább. Mondjuk most éppen táppénzen vagyok itthon. Elkaptam Levitől.(Erről jut eszembe: Rékának gyors és teljes gyógyulást kívánok!!!!) Hát az én lurkóm állandóan beteg. Már ott tarunk, hogy pipát kapott és járnunk kell Gödöllőre gyermekpulmonológiára. Már több mint 1 hónapja szed asztma gyógyszert is annyira fulladt az állandó hörghuruttól. :( Megállapították, hogy ki kellene szedni az orrmanduláját is.
Ha ez még nem lenne elég az én pörgős szófogadatlan gyerekem vagy 2 hete úgy hanyadt esett az ágyról neki a komódnak, hogy elkezdett ömleni a fejéből a vér. Rohanhadtunk a hóesésben (akkor esett utoljára) este 10kor vonattal kocsi híjján a bethesdába. Szerencsére a koponyája nem sérült és varrni sem varrták "csak" összehúzták a fején a sebet, mert azért szét volt nyílva.
Szóval erősen zajlik az élet nálunk, sajnos nem a legnaposabb része. Viszont az itthoni munkák mellett nem nagyon van időm netezni, főleg, hogy már szó szerint nem merjük egyetlen másodpercre sem szem elől téveszteni a gyermekünket.

Ildi remélem azóta már meggyógyultak a tieid is.

Néztem a fotókat, nagyon szép manókák!!És hogy rohan az idő, Dorottya meg Eszti is már elmúlt 1 éves, hihetetlen!
Berci is olyan aranyos. Annak idején én is kínlódtam a tejjel. nekem bevált a homeo bogyó ( a gyerekorvosnő írta fel az adagolást is). Igaz utána sem ömlött a tej, de a nap nagy részére legalább elég volt. Az tényleg nagyon fontos, hogy ne idegeskedj, mert csak rosszabb lesz.

Azt hiszem akartam még írni vmit, de már nem emlékszem és most már lépnem kell.
Pannának kitartás és mindenkinek szép hétvégét!

KépKép
kora
 
 


Hú, Kora, akkor tényleg zajlik nálatok az élet!!!

Gabo! Még annyit, hogy ha van egy kis időd, hozz képet, és írd le, hogy mi hogy történt.

Nekem elegem van, RÉka 2 nap lázmentesség után ma délután megint belázasodott, úgy, hogy szedi az antibiot.
Azt meg hozzá kell tennem, hogy az apja ma jóval nyűgösebb mint RÉka, és szerintem ő elviselhetetlenebb ilyenkor. És reggel óta ez megy, RÉkát is csak hergeli (pedig ő reggel, délelőtt tök jó kedvű volt). Ilyenkor inkább elküldeném dolgozni :evil: Éppen RÉkát fürdeti, aki üvölt, és maagukra zárta az ajtót, hogy véletlenül se tudjak bemenni....
Anyósom is itt van még, kezd is elegem lenni. Persze tudom, hogy segíteni jött, meg ha menni kell, legyen vki RÉkával (anyumat váltotta). Szóval kezdek kiakadni. Azt hiszem, szülnöm kell, hogy végre sínre tegyük a dolgokat. Csak most még félek, hogy Réka megint belázasodik éjszaka....

Egyetlen jó, hogy tegnap éjjel 1-kor elküldtem végre a melót...

panna1
 
 


Panna: legalább a kórházban lesz nyugtod pár napig:)
Különben gratula, hogy már majdnem 39 hetes vagy. Látod, még izgultál, hogy a 36 hét meglegyen és most már túl is teljesítetted.)

Nálunk is sírás van esténként, Dorkának megint jönnek a fogai. Most már 9 fogacskája van, mert az alsó őrlő foga is kijött (szegény, nagyon fájt neki). 1 héten belül 2 foga is kibújt. És látom, hogy ezen kívül még 3 őrlő jön neki.
Már csak 11 fog van hátra és vége a fogzásnak, már csak annyit kell kibírni:))
Én pedig nagyon megfáztam, mert a vonaton rámnyitották az ablakot, alig látok ki a fejemből.
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Itt csodaszép napos idő van, elkezdtük a kertészkedést, ültetünk anyukámmal mindenféle jóságot, hogy Bercinek legyen mindenféle zöldség majd télire. Legalább tudom, hogy honnan van, és mennyit permeteztem és mivel...:)

Múlt hét óta küzdünka férjemmel egy jó kis takonykóros megfázásos dologgal, tegnap Berci is elkezdett szörcsögni, úgyhogy meglátogattuk a doktor bácsit, aki megnyugtatott, hogy a tüdeje tiszta, úgyhogy orrporszívás van, és egy másfél átkínlódott nap... Talán ma már jobb. Laza 24 órás álmatlanság után, mostmár alszik, és egy 2 napi étvágytalanság után végre van neki étvágya is... Ráadásul front is volt, ami rátett egy lapáttal...
Lányok, azért ha lehetne egy kívánságom, OÁÁÁ nyelven szeretnék megtanulni, hogy tudjam, mi a baja a babáknak, amíg nem tudják elmondani....

Most a kakival akadnak problémáink... de most doki és védőnő tanácsára megpróbáljuk a normaflort, hátha az fellazítja neki (tegnap meg is kellett lázmérőzni szegényt), de ezen kívül szerencsére jó baba, és nagyon mosolygós...

Panna: hogy van Réka? és te??? És a férjed miért zárta magukra az ajtót???

Dorkaanyu: nővérem lányának is most jönnek a fogai (neki is 3 egyszerre), úgyhogy ők is szenvednek, meg hasmenősek, és nyűgösek... Remélem sikerült magad kikúrálni már!!!!

Gabó: majd várjuk a fotót a legkisebbről!!! kíváncsi vagyok nagyon...

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Sziasztok Lányok! :D

Köszönöm szépen a kedves gratulációkat!!! :)
Jól vgyunk, csak én még kicsit kialvatlan, de már alakul szápen a helyzet. Ma éjjel már csak 2x kelt Blani. Majd mesélek....most csak pár sztárfotó a szülésről :) még rucis nem készült, majd ma :)
Sikerült őt is gátvádelemmel szülni, szép szülés volt.

Mindannyian nagyon jól vagyunk. Tündér egy kiscsaj. Andor egy hiper-szuper bátyus (aki miután mondta Blankára,hogy "édes pici baba" és én meg mondtam neki, hogy te is nagyon édes vagy Andor, akkor azt közölte, hogy ő nem, hanem "én már nagyfiú vagyok" :D ) Annyira tündér!
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
gabolino
 
 


Gab: Eeezt vártaaaam!!!
Nagyon ééééééééééédes!!! Tiszta Andor !!!!!!!!!!!!!!!!!! Mintha az Ő babakori képeit látnám!!!
Ügyesek vagytok nagyon, pihenj,aztán GYEREEEE mesélni :)

UI: Egy fillér nincs a telefonomon, sms válasz emiatt maradt el :D
Vendég
 


Ildi,
Köszi szépen!!! :) igen, nagyon hasonlít rá, de lányos azért nagyon ám :D (az sms-sel meg ne viccölj mán! :)
Gyors a szülésről:
Este 10kor le akartam feküdni, de 5 percesek voltak éjfélig, szóval mondtam Szabolcsomnak,hogy menjünk. De tooootál nem voltam benne biztos, hogy ez most az, vagy jósló (hisz előző éjjel is ilyesmi volt, csak azért talán most szarabb volt). Bementünk.
Fél2kor vettek fel, bő 2 ujjnyira voltam nyitva. Ctg-t csináltak,ahol elhülve láttam,hogy ami nekem brutál fájás,az ott csak 20-30as szintű görbe. Kicsit a frász jött rám,hogy most akkor ez annyival erősebb lesz, vagy ez megint jósló. Majd képzeljétek majd 3 óráig, egész eltompultak a fájások. Viszont a vizsgálaton meg már 4 ujjnyi voltam, szóval tágultam szépen-ami anno Andorral kínkeservesen ment.
Szóval folyamatosan néztek ugye és szépen tágultam, 6 ujjnyi, majd jött a dokinő (nem tudom már mikor pontosan, talán 4 körül)amikor mondta,hogy jah, lehet repeszet,mint Andorral és úgy néz ki 1.5 óra mőlva baba lesz. Hát lányok ez olyan erőt adott. Eleve az,hogy tágultam folyamatosan.
Szóval burokrepesztés megtörtént és biza kakis volt már a víz, de mondta,hogy semmi gond, hisz szépen meg fog születni, no meg túlhordott babáknál ez előfordul.
Brutál fájt, de "szebb" szüneteket adot a sors mint anno Andornál. Akkor az egész egy végetérhetetlen fájásnak tűnt. És végre éreztem a kitolási szakasznál a tolási ingert (Andornál ez sem volt elkülöníthető, nem tudom,hogy mert nagyon hosszú volt a menet, vagy mert előtte epidurált kaptam, ami ugyan adddigra már nem hatott). Szóval mikr mondták,hogy már itt a feje, meg 2 cm, stb. annyira erősnek éreztem magam szerintem 3 tolásra kint volt.
Nekem ez most sokkal szebb élmény volt, mint az első. Élveztem,hogy haladok a dologgal, hogy tudatosabb, eredményesebb az egész menete.

KépKép
KépKép
gabolino
 
 


Gabó
gyönyörű baba!!!! legyen benne sok örömötök,és nőjön nagyon nagyra :D

bennem még intenzíven él a szülés, úgyhogy ahogy olvastalak jól meg is könnyeztem, szörcsi Bercim meg nézett rám nagy szemekkel, hogy anyának meg mi baja lehet, de mondtam neki, hogy semmi, csak meghatódtam:)

már csak Pannáékat várjuk:)

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Gabolino, gyönyörű a kislányod, olyan szép érett, nagy, egészséges, erős baba, nagyon tetszik:)))
A képeket én is megkönnyeztem, olyan szépek! A szülés is klassz lehetett, ügyesek voltatok! Kedvenc képem, ahogy nézelődik nagy komolyan.

Immár kétgyermekes anyuka lettél, de jóóóóóó!:)
Vendég
 


Gab: Nagyon ügyes voltál-voltatok! Persze,h lányos, gyönyörű baba-nálatok mondjuk modell tipus az egész család :)
Imádom a képeket,jövök nézegetni mindig :D
Szólj,ha kell esetleg valami,hátha még van itthon!!!
(szoptatós párna van pl,meg 1 doboz Fixies melltartóbetét meg ilyesmik)
Vendég
 


Sziasztok,

Jó rég voltam én is, de végre ide jutottam :)

Gabi,
Hatalmas gratula!!! Sok boldogságot és egészséget Nektek!!! Nagyon szép! Tényleg nagyon hasonlít Andorra. Várjuk a további képeket, tényleg szuperek, öröm őket nézni :)
Jó olvasni a soraidat, olyan boldogságos :)

Ildi,
Gabó is nő mint a gomba. Nagyon édes kispasi. Hogy vagytok? Fanni?

Panna,
Te hogy vagy? egyben még??? Réka meggyógyult?
Megy Nektek is a drukk :)
Őszinte részvétem a mamád miatt :(

Kora,
Szegény Levi :( remélem hamar meggyógyul!
Hogy bírod a melót?

Dorka és Eszti is hatalmasat nőttek, tényleg nagyon megy az idő :)

Mi jól vagyunk, Álmos bölcsizik, heti 2-3x. Szereti, bár kb két hétig nem ment mert nagyon beteg volt, és utána meg nehéz volt visszaszokni, de összességében jól elvan. 3 nap alatt szokott be, a harmadik nap már ott is aludt :) Tök sokat fejlődött amióta bölcsibe jár, pl mi nem bírtuk rávenni, hogy igyon pohárból, vagy kanállal egyen, ott meg pikk pakk megtanulta :) Rengeteget beszél, szép mondatokat mond, meg is dícsérték,hogy ahhoz képest hogy fiú és még nincs két éves, milyen szépen beszél.
Egy bajom van, hogy amióta beteg volt, rászokott arra, hogy hajnal 4-5 körül felkel inni egy kis tejet, aztán alszik tovább. Nem tudom hogy szoktassam le erről, mert ugye ő már elég korán átaludta az éjszakákat, sose kelt, de most minden nap. Probálkoztam azzal hogy vizet adtam neki, de akkor meg úgy elkezdett üvölteni hogy nem bírtam visszaaltatni se... Nincs valami tippetek???
Ma meg viszem dokihoz, meg kell műteni a kukiját :( már előre sajnálom szegényt, azt mondták utána a hét elég kegyetlen lesz neki mert nagyon fog fájni...fasza :( kiváncsi vagyok mikorra kap időpontot...
Én változatlanul állást keresek (találtam is, de felmondtam egy hónap után, mert kiidegeltek), interjúzni járok, közben tanulok, elvileg júniusban diploma. Röviden ennyi :)

legközelebb hosszabban írok, de most mennem kell. (teszek Álmiról képet, ha nem bánjátok :wink: )

Kép Kép

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


Panna: mi újság? Lehet, hogy már meg is szültél?

Esztó: a műtét pocsék lehet. Egynapos sebészetre viszed? Egy másik fórumon egy anyuka végigcsinálta, ha gondolod, ajánlom őt figyelmedbe, hátha tud mesélni, segíteni, ötleteket adni, hogy átvészeljétek.
Álláskereséshez sok sikert, diploma után valszeg könnyebb lesz.
Vendég
 


Sziasztok!
Panna babája tuti megvan, a netes fotóalbumban van fent Mira baba születése c. album, és vannak benne képek is.... tündéri kiscsaj
29-én rakták fel az albumot. Panna ezért tűnt el akkor...

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Bori, köszi az infót!

Panna: Sok szeretettel gratulálunk a gyönyörű Mira babádhoz!:)
Ez a kórház szuper, még rózsaszín gurulós kocsit is adnak a kislány babákhoz és saját rugiban lehet a pici. Ezt én is értékeltem volna annak idején:)
Nagyon hasonlít Rékához a kis szépség, csak barna a haja. Sok boldogságot, egészséget kívánok nektek!
Vendég
 


Panna: Én is kukkoltam GRATULÁLOK ,nagyon édes Mira és nagyon szép neve is van!

Esztó: Gyönyörű Álmos,nagyon pasi :) Kukidolog miatt drukk és kitartás!!! Esti kelésről majd lejön magától,ahogy rákapott,ezek ilyen fejlődési izék miatt vannak,mindegyiknél előjön,kinél nappal,kinél éjjel,kinövi.

Állást sajnálom, de annak örülök,h ott tudtad- merted hagyni, nem szabad tűrni a hülyéket, Neked otthon ott a gyerek,nem lehetsz ideges miattuk.

Mi csavarogtunk tegnap Margit-szigeten,ma is megyünk valamerre ,örülünk a jóidőnek :)

Gabó 3 napja elkezdett mászni előre teljesen szabályosan :)
Vendég
 


Sziasztok,

Panna,
Gratulálok!!! Sok boldogságot Nektek is!!! Tündéri Mira!
Hogy vagytok?

Ildi,
Hihetetlen hogy Gabó már mászik :) hát még csak most született :shock: :D
Fannival mizujs? rég raktál róla képet. Jól elvan Gabóval?
Nem költöztök még?
Mi is nagyon örülünk a jó időnek, állandóan biciklizünk ide oda, kint vagyunk eg.nap a kertben.
Hát igen, a melót ott mertem hagyni. Igaz, hogy itt a hitel, de én már nem bírtam idegekkel, pedig nem jellemző rám, hogy feladom hamar, de ezek a világ barmai voltak (családi vállalkozás, rajtam kívül még egy ember volt aki nem volt családtag...gondolhatod...) szóval nekem többet ért az hogy nyugodt legyek, mintsem az, ami ment egy hónapig majdnem, hogy rosszkedvűen mentem dolgozni és bőgve jöttem haza szinte mindíg...de nagy kő esett le amikor felmondtam :) megnyugodtam egyből (igazából már akkor megnyugodtam amikor eldöntöttem hogy felmondok). Álmos érezte tuti, mert nagyon nem voltunk egy hullámhosszon, nem volt hajlandó engem elfogadni, de amióta nincs ez, azóta minden a régi, sőt jobb :)
Pénteken voltam második körös interjún, remélem bejutok az utolsóba is :) full angolul ment az egész, mert egy brazillal interjúztam :) kedden megint megyek másik helyre, úgyhogy zajlik az élet.

Dorka,
igen, egy napos sebészetre viszem, de még várunk. Bár én már vinném, mert amit most csinált vele a doki, az nagyon brutál volt...gyakorlatilag teljesen felszakította neki ahogy erőteljesen hátrahúzta, tiszta seb lett neki. Azt mondta csináljam én is ezt minden nap és kenegessem a kenőccsel amit adott. Namármost, én megpróbáltam de szegény úgy üvöltött, hogy csak na. Nagyon fáj neki...sztem egyszerűbb lenne túllenni rajta és nem még fél évig probálkozni...késöbb gondolom rosszabb lesz...lehet hogy elviszem másik dokihoz is.
Dorka hogy van? bölcsi?

Bori,
Köszi az infót Pannáékról :)
Ti jól vagytok? Berci milyen baba? képet nem raksz? :)

Többiek?
Gabi hogy vagytok? meséljmesélj ha van időd.

további szép 7végét mindenkinek!

Esztó
Kép
sz.eszter
 
 


SZiasztok!

Ezer éve nem jártam erre, és nem is nagyon tudtam most sem visszaolvasni, de a legfontosabbakat meglestem... :)

Gabi! Gratuálok Blankádhoz! Csodaszép! És nagyon ügyik voltatok!!!!

Bori! Gratulálok Bercihez, írtó édes!

Mi megvagyunk. Azt sem tudom mit írtam utoljára... :oops:
Emma nagyon szereti az új ovit, már ott is alszik. :) Majám nő mint a gomba, és egy csupamosoly kiscsibész. :) Imádják egymást! És ez annyira jóóóóó!

Lányok:
Kép
Kép
Kép


Ne haragudjatok hogy megint csak beugrottam, de hulla vagyok.. Igyekszem jönni amint lesz egy kis időm.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára annaemma 2011.04.04 22:20-kor.

Kép
Kép
annaemma
 
 


Most látom...
PAnna! Gratulálok Mira babádhoz! Ééédes!

Kép
Kép
annaemma
 
 


Sziasztok!
rakok pár képet a kis Szörcsiről... a náthán már túl van, csak éppen szörcsög, és küzd a hideg fronttal... olyan nyűgös-bágyadt :cry:

Kép Kép Kép

apa szeme fénye, mosolygós és nagyon alvós :D

mindenkinek tündéri a gyermeke... reméljük hamarosan Panna is megérkezik friss-ropogós képekkel Miráról, és Gabó is Blaniról...

ja, Bercim átalussza az éjszakát, este 9 körül alszik el, és olyan 5-ig alszik egyhuzamban, utána egy picit eszik, és olyan 8 körül ébred meg... Délelőtt fent szokott lenni (kivéve ma, amikor alszik 1000-rel, de nem csodálkozom), és csak délután alszik... Nem tudom mennyire állt be erre, de már ez megy 1 hete... remélem így is marad :)

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Sziasztok Emmáék, ezer éve! Gyönyörűek a kiscsajok:)
Mennyi haja van a nagylányodnak, azta!

Bori: De helyes kisfiad van, nagyon huncutul mosolyog:) Szuper, hogy végigalussza az éjszakát, biztos tele a poci:)

Mi voltunk ma Ringatón, tök jó volt:)) Már nagyon hiányzott! Dorci táncolt, forgott, bulizott. Nagyon jó dolog ez. Most pedig kifáradt és alszik végre, hurrá:)
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönjük a gratulációkat, aranyosak vagytok!
KÜldtem egy sms-t fannigabinak a szülés másnapján, de okosan nem írtam alá, úgyhogy lehet, hogy nem is tudtad beazonosítani, hogy ki küldte. Vagy a számod változott meg. De jó, hogy Bori szemfüles volt, és észrevette az albumokban a frissítést! :wink:

Köszöjük, jól vagyunk, Mira édes kis manóka, eszik, alszik egyenlőre, amikor meg fen van, békésen nézelődik. Remélem így is marad...

Na akkor a szülésről:

Réka ugye csütörtöktül antibiotikumozott, le is ment a láza, úgy tűnt jól van, de szombat délután megint lázas lett, aztán vasárnap délután megint. Szóval vaak volt a szer amit dokinéni kiírt.
A szép az egészben az volt, hogy vasárnap én is fejfájással és nyomottan ébredtem, mondtam is a férjemnek, hogy carul vagyok, vagy hányni fogok, vagy szülni...
Fájdogálni is elkezdtem, rögtön 5 percesekkel, de persze kb fél-egy óráig tartott (no nem erősen, csak amolyan jóslósan), és utána leállt, majd pár óra múlva ismét.
DÉlután aludtam RÉkával, mikor felkeltem, én is lázas voltam. Hurrá. :evil: Fájdogálások megint... Hívtam a szülésznőt, mondtam mi van, vegyek-e be lázcsillapítót. Persze kellett bevennem, meg mondtam, hogy ha ő úgyis bent van, bemennénk, nézzen ránk, csináljon egy CTG-t, hogy minden okés-e.

Este 7-re értünk be, befele menet az autóban végig 5 perceseztem, persze mikor odaértünk, megint leállt.

Felraktak CTG-re, az ügyeletes doki meg egyből elkezdte felvenni az adataimat. Na akkor megint tudatosult bennem, hogy innen már most haza biztos nem megyek egyedül... (Közben persze fájt a szívem, hogy RÉkát lázasan itt kellett hagynom, már bántam az egészet, hogy nekiindultunk)

Ctg-n pár fájás, rendszer is volt benne, egy nagyobb 60-70-es volt, a többi piskóta...
Beköltözhettünk egy szülőszobába, Viki a szülésznő előkészített, aztán f10körül a dokim is megérkezett. Folyamatosan mászkáltam addig, hol fájtam, hol nem. De még mindig gyengén.
Doki vizsgált, meg Viki is, bő kétujjnyira nyitva. Viki szerint nem álltunk olyan rosszul.
Doki 10-kor burkot repesztett, meg mondta, hogy kapok oxitocint. Burokrepesztés tök nehézkes volt, mert annyira lent volt Mirus feje, hogy nem fért hozzá (mellesleg most fájt is az egész,míg RÉkával meg se éreztem szinte). Kicsit össze is karmolta Mira fejét. Persze ezt csak utólag láttam :evil:
Beerősödött a dolog, én szándékosan nem feküdtem, hanem hol labdán ültem, hol álltam, hogy haladjon a dolog, nehogy úgy járjak mint RÉKával, hogy még egy órán keresztül tartsam vissza a nyomhatnékomat. Oxi persze jött egyre erősebb adagban.
Éjjel f1 körül már elég jó erős 2 perces fájásaim voltak. A doki megvizsgált, gondoltam biztos tartunk már 3-4 ujjnyinál.
A vizsgálat is extrán fájt (hú de utáltam ezt RÉkánál is), és amikor a doki közölte, hogy szinte semmit nem haladt a dolog, azért eléggé elkeseredtem.
Ráadásul fel kellett feküdnöm az oldalamra, Oxitocint megint felerősítve. Hát nagyon nagyon durva lett az egész. Gyakorlatilag az nem volt elég, hogy 1,5perces fájásaim lettek, (ami erősebb volt szerintem mint Rékával), a fájások között Mira ahelyett hiogy nyugiban várta volna a csodát, össze-vissza rugdosott, kalimpált. Mondanom se kell, hogy ez szinte jobban fájt, mint maga a fájás. Egy fél óráig bírtam még, akkor mondtam a dokinak, hogy kösse be az EDÁ-t, mert ha még órákig kell azt itt kibírni, tuti belehalok. (RÉkával ekkor már 4 ujjnyira niytva voltam Oxitocin nélkül)
Éjjel 1. 20-kor mekaptam az EDát, (hű de klassz a szer :D ). Hihetetlen jó volt, nem fájtam, beszélgettünk a férjemmel. 2-kor Viki megnézett, mondta, hogy gyakorlatilag a méhszáj elsimulva, szülhetünk is akár, de ha úgyis jól vagyok, várjunk még egy fél órát, hogy lejjebb csússzon a kisasszony, ne kelljen annyira erőlködni.
Így is lett, a kitolás egyszerűbb volt, simábban is ment, némi ingert is éreztem a nyomásra, úgyhogy tényleg simán, ügyesen kibújt végül Mira baba a maga 52 cm-ével, és 3500 grammjával. És az apja jóslatához igazodva tényleg fekete hajjal...
A kisasszony kint is folytatta a benti boxolást, Viki alig tudta lemérni, bepelenkázni, mondta, hogy igazi kis boszorka :wink:

Vágni nem kellett, viszont egy picit repedtem (valszeg a régi vágás mentén), de csak felületileg, úgyhogy nem volt vészes. A doki azért összestoppolt (hű de jó volt, hogy még mindig hatott az EDA), addig Mira a pocakomon lenyugodott. Még 2 órát maradtunk, közben szopizott is a kis manóm egyet.

A kórházban is minden okés volt, tejem gyakorlatilag a szüléstől kezdve szépen megindult, úgyhogy Mirus 2. nap már 40-50ml-eket szopizott. Rá is fért, mert szerdán elkezdett sárgulni, úgyhogy kérdéses lett a csütörtöki hazajövetelünk (amit én marhára érzékenyen fogadtam, mert már RÉka nagyon várt haza. Minden nap bejöttek, és elmenetelkor sírt, hogy még nem megyünk haza. Utolsó nap este elvileg átment durciba, hogy ne is jöjjünk haza. Persze férjemnek ezt uszáj volt közölnie a telefonba, úgyhogy szerda este jól kibőgtem magam odabent, mert ugye akkor derült ki, hogy lehet, hogy nem mehetünk még másnap haza).
Éjjel 5-6 óráig kékfényezték Mirust, 2 óránként kelt, akkor kihozták szopizni, mondtam neki, hogy ügyes legyen és gyógyuljon, hogy mehessünk haza.
Szerencsére így is lett, és csütörtökön 1 körül jöhettünk is haza.

A hazérkezésünk amúgy katasztrófa volt. Mirus már éhes volt, az utolsó 5 percet végigordította. Hazaérve megetettem, átpelenkáztam, majd megfagyott szegény a 21,5 fokos házban (a kórházi 26 után). Épp elaludt amikor beállított a dokinő is, hívás nélkül (RÉkát hétfőn visszavitték, akkor monták neki, hogy valszeg csütörtökön jövünk haza) , persze felmacerálta, ordított szegény pici lány.
Réka álmos volt, kezdett hisztisedni, az apja meg extrán nyűgös reggel óta. És hogy mindezt még tetézzük, beállított a védőnő is (szintén hívás nélkül). Addigra RÉka már ordított a fáradtságtól (na meg gondolom, hog y itt van anya végre de kb kettőt nem tudtam szólni hozzá), apja türelmetlen, folyamatosan csak veszekedett vele, ami szintén nem segített a helyzeten. De végre elment a védőnő is, mentem RÉkával aludni,szerencsére MIra is aludt, úgyhogy estére normalizálódott a helyzet.
Péntektől kezdve viszont nem volt semmi gond. Mondjuk szombattól anyumék itt voltak, most meg RÉka bölcsizik.

Réka amúgy nagyon szeretgeti és nagyon megértő, ha etetek éppen. Élvezi ha segíthet valamiben, néha csak úgy kijelenti, hogy meg akarja simogatni a kistesót és akkor megy és megsimizi. Meg odabújik hozzá, hogy "Szeretem". Remélem ez így is marad.

Mira kb 3 óránként eszik, de van, hogy 1,5-2 óra múlva éhes, attól függ, mennyit evett, és hogy kakilhatnékja van-e. Mert ha csikarja a pociját a puki vagy kaki, akkor ebben látja az egyetlen megoldást :lol: . Összességében jó baba, éjszaka is alszik, persze enni felkel...

Na megyek, mert Mirus ébred.... Bocs, hogy hosszú lettem...

panna1
 
 


Szia Panna újra itthon :D Csak véletlenül voltam ám szemfüles... mindig is meg szerettem volna nézni a fotóalbumotokat... és lám, ottan van, hogy Mira baba:)

Örülök, hogy jól vagytok... Ahogy olvastalak vissza, nagyon élénken elkezdett bennem élni a Margitos szülés...
És ugye, hogy jó volt az EDA? (sajnos nekem már a kitolásra kiment, és a varrásra is, de azért idővel az ember elfelejti a fájdalmat, bár azért vesekövet nem szeretnék, kiindulva a szülésből)

Jó, hogy van tejed, és hogy Mirus ilyen kis ügyes lányka. (Én tegnap végleg eltemettem a tejemet).

remélem Réka közben meggyógyult, ügyes nagy testvér ám, ahogy leírtad... Férjed? ő is kezdi felvenni a 2 gyermekes apuka ritmusát???
Én nem tudom, vagy azért mert Berci még csak 7 hetes, és az első baba, de az én férjem nagyon sokat segít Bercivel kapcsolatban... És van, hogy ő nyugodtabb, mint én, és olyankor Bercit jobban meg tudja nyugtatni, aki egyébként rájött, hogy nevetés közben hangot is lehet kiadni, és akkor az már kacagás, amitől az egész család el van olvadva, ami újabb kacagásra ösztönzi, amitől persze ismét elalél a család, és ezzel hosszú perceket elvan, aztán egyszer csak megunja, és akkor keres magának valami új elfoglaltságot. A baj akkor kezdődik, amikor már nem talál magának semmi nézegetni valót, és akkor nekem kell keresnem dolgokat, amiket persze hamar megun. Olyankor felolvasok neki, tegnap pl. Rejtő könyvet olvastam neki
:D élvezte nagyon, mert szépen tudok olvasni...

Egyébként mostmár többedszer csinálta, hogy napközben alszik két órát, estére veszedelmesen nyűgös, elalszik, és akkor alszik 6-7-8 órát egyhuzamban...
Kínácsi vagyok, milyen lesz ez a gyerek... Ma pl. egy laza 12 órás alvás után röhögött egész délelőtt... Nemrég aludt el...

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Bori: Elhiszem, hogy nagy sikerélmény, hogy ilyen jól alszik a fiatalúr:) Csak így tovább! Látszik a fotókon, hogy nagyon boldog baba, ez szuper!:)

Panna: ez egy nagyon szép szüléstörténet. Csodálatos lehetett, ahogy szülés után a pocakodon pihent 2 órát Mira. Emlékszem, milyen klassz volt, amikor szülés után nekem is odaadták Dorcit és a karjaimban tarthattam. Régóta várvavárt pillanat volt az már:)
Vendég
 


Panna: GRATULÁLOOOK! Smst-nem kaptam, a számom vége 1437,ha nem ez amire küldted akkor valami régi szám, bár már legalább 2 éve ez a számom!!!Pedig nagyon szivesen beirtam volna és örültem volna, elnézést :(

Gabó elkezdett felállni a járókában tegnap (egyrészt korai,másrészt Fanni ilyenkor már járt :D)

Rohanok is tovább, gyerekek gyönyörüek mindenkinél,képeket nézem ám :D

[/i]
Vendég
 


:)

Kép
Vendég
 


Ildi: Nagyon édesek!:))))) Fannikádnak gyönyörű a haja!

Hogy kezdtétek növeszteni? Dorkának meg szeretném növeszteni, már a szemébe lóg a frufruja, csattal nyomom oldalra, de kiveszi a csattot egy idő után. Hogy lehet megnöveszteni egy kiscsaj haját, zselézzem vagy hogyan menjen oldalra a frufru? Mert magától csakis előre, a szemébe lógna.
Vendég
 


Szió!

Csatot utálja , nálunk hajpánt van és hajgumi minden mennyiségben :) Most volt fodrásznál,imádta (csak a végéből vágattunk).

http://www.tincses-sziget.hu/ Itt voltunk.

Gabó mászik ezerrel, 2 napja felállt,most ezt nagyon élvezi, le se akar ülni :)

Fanni pasizik,van egy szerelme az oviban-szintén Gabó néven :)
Vendég
 


Hali! Igen, akartam is írni, Dorkának is van egy kis barátja, Noel:) Nagyon édi szőke kisfiú:)
Vendég
 


Sziasztok!

Fanninak tényleg csodálatos a haja, nagyon szép, és a színe, imádni való :D és Gabó nagyon kis zsiványul néz a nagy tesóra.

Dorkaanyu: hogy áll a frufrunövesztés? én nem is tudom, de a nővérem lányának (ugye ő egyidős Dorkával), egyszer csak lett haja, és mindenhol egyforma, nem tudom, hogy csinálta a tesóm, és most olyan kis komisz a frizurája, meg az egész gyerek.

Bercinek is egész jó haja kezd lenni, hátul már tök sűrű, és elöl is kezd neki sötétedni és sűrűsödni... Kedden megyünk a második oltásra, előtte hétfőn megy a hasi és csípő UH-ra remélem nem lesz baj (még amikor pocaklakó volt az UH látott a veséjében egy kis pangó vizeletet, azt mondták akkor, hogy ez a végén a fiúknál már gyakori, és valószínű elmúlik. Remélem is, hogy már nincs bajság). Kacagás közben már hangot is ad, imádom, ő is imádja, hogy én imádom, bár az elmúlt pár nap nem volt egyszerű, nagyon kis aluszékony volt, az időjárás betett neki, tegnap kezdett magához térni. Én se voltam valami jól, szédültem (állandóan, csukott szemmel is), és fájt a fejem, tegnap előtt azt hittem kinyuvadok estére, de tegnapra jobb lett.

És tegnap előtt a kazánunk feladta működését, úgyhogy se meleg vizünk, se fűtésünk (még jó, hogy van kandalló), tegnap este jöttek a szerelők, nem vakarták a fejüket biztatóan, ma délelőtt hívnak, hogy mire jutottak, és megmondják, hogy mennyi lesz az alkatrész, sajnos nem nyugtattak meg, több 10ezer forintra becsülték...

:evil:

Úgyhogy Bercim nagyon felöltözve, mi is, több takaró éjszaka, remélem az idő lassan elkezd melegedni, és forraljuk a vizet a fürdéshez. Berci kádját egyszerű megtölteni, de képzeljétek el, hogy 10 l víz egy jó nagy kádba mennyi? kb. 10 centis vízben macskamosdunk a férjemmel :D

Ifjú anyukák, mi van veletek? hogy vannak a kislányok? és ti????

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Borka: juj, ez a kazán dolog nagyon rosszul hangzik. Hamar megjavítják? Mert OK, napközben melegebb van, de a szél nagyon lehűti a házfalat és éjjel hideg van még. Valami villanyradiátorotok van?
A misszióba mentek csípő UH-ra? Nagyon aranyos az UH-os dokinő:) Bercinek biztos tetszeni fog, nagyokat fog kacagni neki.

Tegnap mi is voltunk dokinál, de nem kaphatta meg a 15 hós oltást Dorka, mert nagyon piros a torka. Én is nagyon náthás vagyok, szóval a szokásos náthás család vagyunk. Aszem kipróbálom a Béres cseppet, hátha segít megelőzni a folyamatos megfázást.
Vendég
 


Nagyon édesek a gyerkők fotói!
Ahogy Gabó próbálja (szerintem) megfogni Fanni haját :D És nagyon ügyike, hogy álldogál! Lassan rohanhatsz majd utána!


Emma és Maja meg aranyos tündérkék! Mekkora nagy haja van már Emmának! Jó sűrűnek is tűnik! Ha lassan mozgóképesek leszünk (értds: mozdulok már majd Mirával, autóval), visszaviszem a terheslehúzó övet! Köszönet érte addig is!

Berci meg igazi formás kiskrapek! Imádom ezeket a tátott szájjal bealvós ábrázatokat, amiket a picurkák vágnak!
Mira is olyan kis édes, majd megzabálom ilyenkor. Na meg amikor félálomban vigyorog...
Kazán meg tök bosszantó! Még jó, hogy a kandallóval tudtok fűteni azért! Remélem gyorsan megcsinálják, tányleg gáz lehet pici babával a helyzet!


Szerencsére Mira továbbra is jó kisbaba, eszik, alszik sokat, néha azért van (napi 1-2) olyan periódusa, amikor a pocak miatt nyűglődik. Olyankor tornáztatom, masszíriozom a pocakját, büfiztetni próbálom még, általában valamelyik segít. Igazán napközben ez nem is gáz, csak ha éjszakára esik egy ilyen periódus, akkor azt nehezn viselem. Csütörtök este óta egy szobában vannak a csajok, vagyis Mirust is átköltöztettük RÉkához. Az esti lefekvés így jóval egyszerűbb, mert RÉka nem üvölt anyahiánytól szenvedve, megnyugtatja, hogy még ott ülök bent velük (persze, mert Mirust még büfiztetem).

Tegnap éjjel jobbnak láttam bevinni Mirát magunkhoz, mert annyira kóma voltam, ő meg Küzdött a pocakkal, ha kiesett a cumi, ment a sikítozás,sírás. Féltem, hogy felébreszti RÉkát. De szerencsére úgy tűnik nem nagyon zavarja a kistesó éjjeli műsora. Ahogy Mirát meg a napközbeni alvásnál RÉka folyamatos, teljes hangerős beszédje, visítozása és néha a hisztije... Szóval jó testvérek :wink:

Délután szerencsére mindig alszik Mira is amikor RÉka alvása van, így egyértelmű, hogy én is velük tartok. Kicsit pótolom az éjszakai alvást.
Mira eszik rendesen, sztem ma elérte a 4 kilót is. Holnap ha nem felejtjük el, lemérjük :D
Már kezd kommunikálni is velünk, egy-egy félvigyor már elhagyj a csöpp kis száját, miközben magyarázunk neki. És persze olyankor nagyon figyel ám! Meg ami hihetetlen (vagyis úgy rémlik RÉkánál később volt iylen), a pihiszék játékívén lógó plüss labdácskát és állatkákat próbálja a kezecskéivel birizgálni, vagyis olyan mintha érte nyúlna. És közben nézi is ugye nagyon, hogy mit csinál, szóval nem úgy tűnik mintha csak úgy vaktában kalimpálna...

A levegőzést is elkezdtük, bár ebben a vacak időben ami a héten volt, nem nagyon akarózott kivinnem a kiscsajt. De ma már 3/4 órát alukált kint babakocsiban.

Szóval elvagyunk, élvezem a babázást megint. Réka meg imádja kistesót, sokszor puszilgatja, szeretgeti, meg segít egy csomó mindenben. Persze kezd a másik oldal is előbújni, vagyis az, hogy sokkal könnyebben elkezd hisztizni (bár ez a betegsége óta így van), és olyan dolgokon hogy csak ámulunk... Gondoloom így jön ki a testvérféltékenység...

Na hirtelen ennyi, jövő héten (míg RÉka bölcsizik) ígérem hozok képeket, meg vonalzót javítok, ilyesmi..

Na pusz mindenkinek addig is, és további jó hétvégét!

panna1
 
 


Szia Panna!
örülök, hogy jól vagytok... ÉS édes lehet Mira baba, ahogy napra napra jobban befogadja a világot maga körül. Én is imádom, amikor Berci napról napra egyre több mindent fog fel maga körül (pár hete még simán porszívóztam,miközben aludt, nem zavarta, ma meg kicsit felébredt rá délelőtt, a hallása is kezd tökéletesedni...) A kis forgó zenélős játékát imádja, csak akkor hajlandó a hátán feküdni, ha az zenél neki, és hangosan kacag olyankor. Én meg megzabálom olyankor. (egyébként megrögzött hasonalvó Bercikém)

És ahogy írtad Mira is egészen kiegyensúlyozott babának tűnik. És Réka is szuperül áll hozzá, reméljük így is marad. Egy kis testvéri féltékenység pedig belefér (mondom én, akinek csak egy gyereke van, majd emlékeztessetek erre a mondatomra, amikor megszületik majd Berci kis tesója, és küzdök majd a két gyermekkel:))

Kazán tényleg bosszantó, ha minden igaz, holnap megjön hozzá a vezérlőpanel, és estére akkor lesz már meleg víz, és fűtés (a fűtés része nem zavart volna annyira, ha nem pont akkor történik, amikor 10 fokok voltak kint). Addig ugye meg melegítjük a vizet. Úgyhogy ismét én is kádban fürdöm (szülés óta nem nagyon voltam benne, a tisztulás, meg regenerálódás miatt). Amikor Berci végez, a kádjából kiöntöm a vizet a nagy kádba (kellet nekem nagyon nagy kád, így a 10-15 liter víz elveszik benne :evil: ), és még 3 fazék víz, egy kis hideg hozzá, és kész a macskafürdés. A hajmosás hiányzik, holnap megyünk csípő és hasi UH-ra, olyan leszek, mint egy szénaboglya :wink:

egyébként kemény tízezrekbe kerül ez a panel, ami feladta a működést a kazánban...ez kicsit azért aggaszt:( de legalább a szerelő szimpatikus volt...

Levegő nekünk sem nagyon volt, tegnap óta merem megint kivinni Bercit, de még mindig nincs kibékülve a babakocsival, remélem azért egyszer majd megszokja :roll:

Lassan majd én is áttöltöm a képeket a gépről, és rakok fel a kis Kacagányomról képeket...

Közben a gyermekem elérte a 62 centit, úgyhogy előszedtem a 68-as ruhákat és elkezdtem kimosni őket, remélem azért megáll a hirtelen növésben a gyermek. Kilóinak száma olyan 6 körül lehet (ma este mérem majd), úgyhogy már a 3-mas méretű pelenkát vettem, viszont maradt pár kettes, azt elrakom a kistesónak...

Remélem Dorka is meggyógyul már lassan... Holnap még pihizzetek Kriszta, ha már otthon vagytok.

Kedden oltás lesz:(

Van akinek a Volykó Viki a védőnője???

Kép
vargabori82
Csomád
 
 


Hú, Bori! Fürdés tényleg macera lehet. Nekünk is nagy kádunk van, hasonlóan szenvednénk a kazán nélkül...

HÁt igen, a kismanók egyre jobban fülelnek, és figyelnek a külvilágra. Emlékszem, RÉkánál pár hónapos (4-5 talán?) korban pl. nem lehetett senki a szobában, amikor szopizott, mert folyton csak odafigyelt és abbahagyta a cicizést, és nem haladtunk vele. Aztán elműlt ez az időszak, és úgyis tudott enni, hogy közben másra figyelt. De akkor már kb 2 perc alatt elintézte a kajázást :lol:

Mira levegőzik, RÉka bölcsizik, én meg mosok, vasalok. ELkezdem elpakolni Réka téli és kinőtt ruháit, és hát van amit még át kell mosni...

Védőnő.... Fogalmam nincs ki most a védőnőm, mert az erdőkertesi akihez tartoztam, valahol Veresen kapott vmi vezetői állást, úgyhogy mmárc. 31-ig volt. Aznap jöttünk ugye haza, akkor a kolleganője volt aki letámadott bennünket, aztán mondta, hogy majd jön a helyettes Veresről, következő héttől. Nnna azóta se jelentkezett senki, én meg nem szorgalmazom a dolgot, megvagyunk így is. Hihetetlen, hogy jövő héten már kérhetem az egy hónapos oltásra az időpontot!!!

panna1
 
 


Bori: Mi volt a csípő UH-on? Azért is jó ilyenkor menni, mert még minden probléma korrigálható. Nekünk 1 hónap terpesz pellus kellett, hogy megerősödjön és lám, meg is gyógyult:)
Oltás megvolt?

Panna: nagyon édi lehet Míra baba:) Légyszi tegyél fel neki másik vonalzót, hogy lássuk mennyi idős most.
Tényleg: emlékszel még Rékánál milyen volt a 15 és 18 hónapos oltás? Nagoyn megviseli a gyerekeket?

Ma, a szabadnapomon hatalmasat sétáltunk, kétszer is ma. Egyszer Dorkával, egyszer a kutyámmal.) Felfedeztük a környék szántóföldjeit. Fotóztam egy csomót, gyönyörű innen a panoráma!
Vendég
 


Sziasztok!
Az Uh rendben volt tegnap, azt mondta a dokinéni, hogy jó fejlett csípője van Bercinek, és a pocakban lévő belső szervekkel sincs semmi baj. Utána pont beestünk a rendelési idő végére a dokihoz, gyorsan beadta Bercinek a szurikat, és jöttünk haza rögvest. Éjszaka belázasodott, úgyhogy megküzdöttünk a germicid kúppal (kettőt kikakált szegény, a harmadik maradt bent), 5 kor kapta meg, és 1/2 8 kor már csak hőemelkedése volt. Egy órácskát aludtunk összekucorodva a fotelben, 6-kor letettem, és 1/2 8 kelt, persze a torka mélyéig mosolyogva... Megreggelizte a kis 150 mili tápocskáját, játszottunk és most aludt el 9-kor... Remélem már nem megy fel többet a láza, max. hőemelkedésig... Ez a kúpozás egy kínszenvedés volt (nekem persze :roll: )

Panna: 1 hónaposan milyen oltást kap??? nálunk a doki 2 hónaposan adta az oltást, 1 hónaposan csak kijött megvizsgálni Bercit...
És persze ne csak vonalzót tegyél fel, hanem sztárfotókat is:)

Én is ígértem Berciről, de mostanában ki kell használnom a jó időt, a veteményest ellepte a gaz, és hát gyomlálni kell, és amik kibújtak növények, be kell őket kapálni, hogy szép nagyok legyenek... Bercivel meg ez még kicsit macera (közben kiújult az ínhüvelyk gyulladásom, úgyhogy majd besz.....k, úgy fáj, és ugye most nem tudom pihentetni, mégsem mondhatom a gyereknek, hogy anya nem tud felvenni, mert fáj a keze, ezzel is majd lesz valami, valahogy)

Hétvégén nagy vendégjárás lesz, jönnek barátaink, mi megyünk György napozni anyósomékhoz, Húsvét hétfőn pedig Szokolyára megyünk, Szent György napi állatkihajtásra...

Most suhanok is, felveszem a falusi jelmezemet, na meg kiengedem a nagykutyát a kennelből, és nekilátok kapálni, amíg Berci hagy...



:D

Kép
vargabori82
Csomád
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?