Új privát üzeneted érkezett!

Tök jó, hogy rakjátok fel a méreteket és fotókat, csak így tovább! :lol: :wink:
Gratulálok a szép eredményekhez, mindenkinek ugyanilyen klasszakat (magamnak is :wink: )

Carotta, a dokid überelte az eddig is nagyon klassz fotókat. :D

Dia, végre van vonalzód, hurrá :P

Kicsidodi, nem akarok amniót, csak most valahogy úgy rajtam van a félsz. Úgy döntöttem, hogy 2db 12. heti uh-ra megyek két különböző helyre, de csak a másodikon, azaz az Istenhegyinél csináltatok kombinált tesztet (integrálton is gondolkozom), az elsőnél "csak" uh. Az első uh-s dokim is rajta van a listán, amit a rózsakertieknél láttam, mint a Fetal Medicine hálózat dokija down-szűrésre. Bízom benne, hogy most sem lesz semmi gond, ahogy az előző srácaimnál sem. Ráadásul én nagy uh-kra járó vagyok, tehát lesz többször 4d, ha van valami, ennyiből ki kellene derülnie - ezzel nyugtatgatom magam :lol: Persze a férjem is megmondta, meg én is tudom, hogy akkor lesz minden rendben, mikor megszületik a pici és közlik, hogy minden a legnagyobb rendben 8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára zsebbi 2011.03.25 17:22-kor.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Kaqk, nem hiszem, hogy csalódni fogsz, bármilyen nemű is legyen a bébi :lol:

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Carotta!

Nem nézted meg az oldalt, amit belinkeltem? :roll: Érdemes :wink: .
Nekem korábban több doki is mondta, hogy a 12. uh-n nem lehet megállapítani a nemét a nemiszervek alapján! Eddig úgy voltam vele, hogy hipiszupi géppel, meg sasszemmel tuti lehet, de látod, gyakorlatilag lehetetlen, mert a 11 hetes magzatok (13 hetes terhesség) nemiszervei tök egyformák. Nincs kuki, vagy nuni, hanem "genitális gumó" van mindkettőjüknél :wink: . Vannak dokik, akik más dolgok alapján valószínűsítenek vmit (mint Zsebbinél), de ők sem a kukit látják :wink: .

Viszont én a szöge alapján még mindig inkább fiút mondanék nektek, bár a DVD-n (ha van) sokkal egyértelműbb lenne...

Én alig várom, hogy ideérjen végre, és megskubizzam :lol: .

Zsebbi!

Vmelyik babátokkal gond volt? Vagy vesztettetek el babát? Mert sztem "nem normális" hogy így álltok hozzá :roll: . Mind féltjük a babákat, ráadásul én cukorbeteg vagyok, elvileg nagyobb a kockázat, de ha ezen kattognék, elveszne minden szépsége ennek az időszaknak. Pedig én nagyon sok beteg újszülöttet láttam már, mert anyum 25 évig az új- és koraintenziven dolgozott. De láttam a sokszáz egészségeset is! Nem szabad erre gondolnotok, mert annyira elenyészőek az egészséges babákhoz képest! Az aggodalom, meg a stressz pedig csak árt :twisted: .
Úgyhogy a 12. heti uh után fújjátok ki a visszatartott levegőt és örüljetek önfeledten ennek a kis csodának, aki titeket választott :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 

 
 

Kaqk!

Szerintem sem fogsz csalódni :wink: . Mi kislányt szeretnénk inkább, de most 4 napig azt hittük fiú, mert mi a férjemmel látni véltük a kukacot (míg ki nem derült, hogy a lányoknak is ugyanaz van ilyenkor :lol: ). Mégsem voltunk csalódottak egyáltalán :shock: :D . Csak annyi jutott eszembe, hogy így talán sosem lesz kislányom, mert ki tudja mi lesz pár év múlva (bár tervezünk még elvileg). Tehát nem az izgatott, hogy ő fiú, hiszen van egy imádnivaló fiam, akiből simán jöhet mégegy, hanem hogy nem tudhatom meg milyen egy másik nemű baba :roll: . Vagy legalábbis nem most :wink: .
De nálatok épp ezért mindkét eset jó: ha lány, azért mert azt szeretnétek, ha fiú, akkor azért, mert kipróbálhatjátok milyen :D !
Hidd el, egy lány se rajong úgy az anyukájáért, mint egy kisfiú. Ahogy egy fiú sem szerelmes az apukájába :lol: . Ezeket nem szabad kihagyni :wink:.

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Pocak :D
Kép

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!

Nekem hüvelyi uh volt...

Kicsidodi: Micsoda pocak!!!!!

És a lényeg, ma voltam UH-n és MINDEN RENDBEN! Olyan boldog vagyok, nyaki redő 1,1, méhszáj rendben, gyorsan levették a vért a kombinált teszthez, a 16. héten megyek egy AFP-s vérvételre, UH-ra meg majd csak májusban:)

Kép
mannababoca
 
 


Mannababóca! Szuper eredmények! :)

Kicsidodi, tök szépet írtál, köszi :D
A pocakod meg nagyon klassz, csini vagy :):):)
A félelmem - tudom - kissé túlzás. Generációkra visszamenőleg sincs semmiféle genetikai difi egyikőnk családjában sem. Az van, hogy az első két gyereknél a 12. heti uh kb. olyan volt nekem, mint egy babamozi, azaz megnézzük a gyereket, mi tudjuk, hogy egészséges, de a dokinak is "bebizonyítjuk". Aztán mikor született a lányom, akkor kezdett a fiam integrált bölcsibe járni (sérült gyerekek - egészséges gyerekekkel egy csoportban), majd most a lányom is ugyanoda jár. Besokalltam! Már csak négyet kell aludni, és első körben megnyugszom :):):) Amúgy befejeztem, mert szerintem sem normális így parázni, és én nem is vagyok ilyen kis hülye alapból 8)
Amúgy nekem inzulinproblémám van, Meforalt szedek. Kiváncsi vagyok, hogy endokrinológus mit fog mondani, hogy szerinte meddig szedjem. Én tervezem végig, de csökkentett adagot... meglátjuk.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Sziasztok!!!

Kicsidodi,nagyon szép pockod van,csini vagy nagyon.Jol nézel ki.
Hasonloan néz ki az én pocakom is....

Mannababoca,grat a jo eredményhez++++++++

Szuper hogy lassan mindneki elhjut a12. heti uh.-ig!!!Nagyon szalad az idö...

Zsebbi,tényleg probálj meg megnyugodni,mert nem tesz jot egyikötöknek sem...gondolj a kis babocádra....

Én nem tudom mi van ma velem,de elég gyengének érzem magamat,pedig napok ota nem hányok... 8) :oops:
Remélem nem bujkál bennem semmi betegség...

Kép

Kép

Kép
vikianya
Budapest XXII. kerület
 
 


Kicsidodi
Alakul pocakod :lol:

Viki
Nem a hidegfront kínoz téged?
Nekem a fejem fáj, olyan lötty vagyok... nem is csináltam semmit se...
Vendég
 


Vikianya: Nekem is ma olyan napom van,hogy semmi kedvem nincs semmihez.Persze takarítani kellett meg stb....és úgy elfáradtam,hogy csak na.Álmos vagyok de nem tudok elaludni se...fáj a fejem a fogam. :(
kicsidodi: Szééép nekem is kb ekkora :D Furi nem? :D

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Egy kis szunet utan visszajonnek hozzatok ha meg visszafogadtok. :)
Latom mindenkinek szepen alakul a terhessege, nodogeltek aminek nagyon orulok.
Rolam most annyit, hogy 13+2 napos vagyok en is voltam uh-n 12+6 naposan ahol mindent rendben talaltak. A doki alaposan megnezett jol latszodott a kis gyomra, hugyholyagja, szivmukodese, ujjacskaki stb. A nemet meg nekunk sem tudta megmondani azt mondta hogy a kovetkezo alkalommal ami majus 5en lesz. (Juj de sokat kell varjak :shock: ) Ulomagassaga:71mm
imolax
Abaliget
 
 


Sziasztok!!!!

Hát nem tudom hogy mi kinoz meg engem.. :oops: ma reggel illetve délelött megint hánytam,pedig már napok ota semi ilyesmi nem volt.
Nem fájt a fejem sem,csak frankon ugy érzem mintha bujkálna bennem valami(persze pocaklakon kivül.. :) ).Ma sem vagyok a toppon,szoval pihike napot tartok ma is.Gyomrom fáj,de azeléggé rendesen,föleg most hányás után..de az tegnap is fájt.
Bogi lányom kicsit köhög,lehet hogy tölle sikerült elkapnom valamit,de lehet hogy tényleg csak ez az idö változás készit ki.... :cry:

Remélem hogy mindenki más jobban van nállam.
Itt szutyok,hüvös idö van..esö még nem esik...

Imolax:Örülök hogy minden ok nállatok is... :) :wink:

Kép

Kép

Kép
vikianya
Budapest XXII. kerület
 
 


http://kepfeltoltes.hu/view/110328/img0 ... es.hu_.jpg

Remélem hogy megtudjátok nézni a kis pocaklakomat.......

Kép

Kép

Kép
vikianya
Budapest XXII. kerület
 
 


Sziasztok,

De jo, most mindenki lassan tul van, vagy szinte tul van a 12. heti uh-n, és megnyugtat minket ez :)
en csak apr 7. en kell menjek

kicsidodi: nagyon csini vagy. az en pocim is ilyen jo nagy...a heten valahogy ugy csinalom en is tegyek fel kepet rolla.

Vikianya: sajnálom h rosszul vagy!...mondjuk ma en sem vagyok valami jól, pedig a hetvegen elég jól enyhűltek a rosszullét tűnetei..és a fejem is fáj. fáradt vagyok... a hétvége nagy futás volt, pedig akkor tudnánk csak jol pihenni..tegnap is keresztelőn voltunk, este későig.

TÖbbgyerekes anyukák:
nekem kissé lelkiismeretfurdalásom van, mert az este elgondolkoztam mikor lefeküdtem, hasimra tettem a kezem, h nekem most annyira nincs időm a terhességgel foglalkozni, tehát, rohanás, munka, otthon munka, Ádámmal való foglalkozás, letelt a nap...és a pocimra sem tettem a kezem:(...rem megváltozik ha mozogni fog..vagy csak rajtam mulik, vagy normális??

Imolax: szia, pont a tegnap jutottál eszembe, h vajon mi van veled..melyik dokit választottad?hol szulsz?

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


biceboca: Dr. Turos Janoshoz jarok, mar ket alkalommal voltam nala, nagyon meg vagyok elegedve vele; lelkiismeretes, nem siet, alaposan megnezett, mindent elmagyarazott plusz meg sajat stick-re is felvette az adatokat. A Megyei Korhazban fogok szulni ugyanott ahol Krisztat, meg voltam elegedve a szemelyzettel plusz ha gond van jol felszerelt intenziv osztalyuk is van. Nincs amiert valtoztassak. Ugy emlekszem te azt mondtad a regin fogsz szulni ,nem?
Amugy ne aggodj en is ugy vagyok ezzel a terhesseggel mint te:melo, itthon, Kriszta, mar este van es meg nem tettem a kezem a hasamra :( Ezert nekem is lelkismeret furadalasom van de remelem hogy hamarosan valtozni fog mert jovok el szabira es remelhetoleg tobb idom lesz a picivel foglalkozni.

vikianya: gratulalok, jo "nagy" lett a te pocaklakod is :D
imolax
Abaliget
 
 


:D

Kép
Daisypath Happy Birthday tickers
imolax
Abaliget
 
 


Sziasztok!

Csináltam képeket a pindurkáról ! Lőttem kettőt a "lábaközéről" is . Kíváncsi vagyok, ti minek látjátok inkább. Amúgy szerdán kiderül, addig várom a tippeket .
http://kepfeltoltes.hu/view/110328/K_p0 ... es.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/110328/K_p0 ... es.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/110328/K_p0 ... es.hu_.jpg

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Lemaradtak az emotikonok, bocsi :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Vikianya!

Bébike ééédes :wink:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Kicsidodi, szerintem kisfiú :lol:

Mi lesz szerdán, hogy kiderül?

Én tegnap voltam uh-n, de ez még nem a "NAGY", kombinált tesztes, bár elég jó szonográfusnál jártam. CRL 48,8mm, nt: 1.3mm és "bazi nagy" orra van :)

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Zsebbi!

Tegnap felhívtam a dokit, aki Botond nemét is megmondta, meg azóta 4 ismerősünket is oda küldtem, mert nagyon jó a szeme, és a gépe is :wink: . Mondtam mennyi idős a baba, és kértem időpontot akkorra, mikor már szte tutira meg tudja mondani a nemét. Arra számítottam, hogy ad egyet 1-2 hét múlva, erre azt mondta, szerda :shock: :lol: . És nem a pénzre hajt, ingyen csinálja :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


zsebbi: Hol látod,hogy fiú?Én nem látni odáig :D :oops:
kicsidodi : Nagyon édes!!!! :) Ahoz a dokihoz bűrki elmehet????Én is?Ha igen privibe küldj róla infót légyszi légyszi

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Kicsidodi: de jó képek..és FIÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!! Hogy csináltad ezeket a képeket???

Én is voltam ma UH-n szuper volt, hozok majd képet! mindene tökéletes! csuda rendes gyerek, izeg mozog beszél, bólogat..:-) tündéri.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Anyamci, csak abból gondoltam, ahogy áll a kis "prücök" :)
De persze van rá 50% esélyem, hogy eltalálom :lol:

Kicsidodi, igen, tényleg legtöbbször a 15. héten merik vállalni a dokik a jó erős tippet, de szerencsére vannak kivételek :lol:
Akinél tegnap voltam, nem volt hajlandó.

kaqk, hozzad a képeket :shock:

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Bocsi lányok, csal rapid.

Megnéznétek, hogy a 12. héten milyen hosszú volt a babá(i)tok combcsontja (nagytesóké is)? Nagyon-nagyon megköszönném, mert én most néztem meg, és a Pindurkáé 5,83mm, Botondé viszont 10 volt ilyenkor :roll: . Már megjött az eredményem, Down-kór, Edwards kór negatív, de azért nem örülök ekkor eltérésnek :roll: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Találtam egy kalkulátort. aszerint mindene nagyobb, épp csak a comcsontja nem :oops: :lol: . Ergo fiam lesz, és ismét benga :twisted: :lol: :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Kicsidodi: picurkánknak most ( 12 hetes 0 napos ) 8mm a combja.
mindjárt megnézem Emmáé mennyi volt ekkor.

képet majd párom gépéről tudok csak tenni.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Emma: fej 21 mm, comb 8mm..nálla nem írtak CRL-t :-(
Picurka: fej 21mm, comb 8mm, CRL 63mm, nyaki redő 3mm alatt normális,

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Dorcsi : crl:42mm nt:1.1 mm mást akkor nem írtak :?
most a babó: crl: 59,6 mm nt: 1,5 mm bpd: 21mm :shock:

Most nézem azért van külömbség :shock: lehet,hogy fiúúúú???!!! :D

Kicsidodi: Nem írtad,hogy az uh-.s dokihoz lehet-e menni pl nekem :oops: :D

Na Én tapasztalom a 12.hét utáni erőt: Kifestettem a Dorcsi új szobáját lefestettem az ablakot kitakarítottam magam után és elfáradtam...de nem úgy mint eddig ha takarítottam csak érzem,hogy most elég egy pár óráig :lol:

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


zsebbi ééén tényleg nem látom hallod :shock: Lehet vak vagyok :lol:

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Anyamci!

Lehet bárkinek menni :wink: . Nem tudom mennyibe kerül, de tuti, hogy olcsóbb, mint a 4D-k általában. Dr. Horváth Mihály a doki, keresek majd kontaktot. Amúgy Rákoskersztúron van (asszem) :wink:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


kicsidodi : Oké,köszi szépen!Akkor majd egy telefonszámot szeretnék kérni ha van neked?! Amúgy lehet csak uh-ra is menni hozzá?

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Kicsidodi
A középső kép alapján én azt mondanám, hogy lány.

Mókicának 11+5-nél 10 mm-s combija volt :lol: :wink:

Viki
Aranyos :lol: :lol: :lol: :lol:

Kaqk
Ír? Olvas is? :lol: :lol: :lol: :lol:
Képet várjuk!
Vendég
 


Kicsidodi, a lányomnak 11+4-nél 6mm-es volt a combcsontja. Amúgy most sem egy hosszúcombú lyányka. A fiamnak is le volt maradva mindig pár nappal az FL, neki pedig nagyon szép hosszú lábai lettek (nem találtam meg a 12. heti leletét).
Jelenlegi babánál elfelejtette lemérni a doki... milyen mááár?!!!! Jövőhéten megyek úgyis az Istenhegyibe.
A lényeg: semmi sincs kőbe vésve!

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Carotta: ja ja..:-) a szonográfus mondta:-)

Emmának az utolsó UH-n mondták hogy hosszab a combja az átlagnál..és most így ez van

kép Kép

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


kicsidodi: Nem tudom de en inkabb kislanyra tippelnek foleg a masodik kep alapjan. :D Amugy nemsokara kiderul kinek volt igaza :wink:
A combcsont miatt ne aggodj szerintem nem hinnem, hogy gond lenne foleg ha a doki nem mondott ra semmit. Az sem mindegy milyen szogbol csinaljak ezeket a mereteket.

Kép
Daisypath Happy Birthday tickers
imolax
Abaliget
 
 


Kicsidodi: már nagyon kíváncsiak vagyunk ám!!!!Na mit mondott a doki? vagy mikor mész?????de-t, v du-án?

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Bizony! Reméljük lesz időd jönni és mesélni.Meg én kérném nagyon a doki számát! :D

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Kicsidodi: ????????????,,

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


@ :lol:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


kicsidodi: ????????????

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


[quote="kicsidodi"]@ írta:kicsidodi :lol:


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Kicsidodi:@ ez azt jelenti hogy kukija van a babádnak??????


Hogy vagytok csajok???Ki mit érez mostanság???
Én kicsivel talán jobban...ha mondhatom igy,és ezt.
Milán sajnos lebetegedett.Köhög,és folyik már az orra is...nagyon nyügös,és állandoan a nyakamban log(nem szo szerint)...
Amugyis nagyon anyás,ilyenkor meg aztán föleg...

Szép napot csajok,és puszi Nektek... 8) :P

Kép

Kép

Kép
vikianya
Budapest XXII. kerület
 
 


Kicsidodi: kisfiad lesz!! én a @-ot igy értelmezem..nem hiába kukac a neve :) igaz?
Hát gratulálok!!!!

Vickianya: én is ugy érzem, h jobban vagyok, sokkal többet enyhűlltek a rosszullétek, szerencsére az álmos korszakon is túlvagyok :)
A pocim az viszont nagyon nagy, ma teszek fel képet, ha hazaértem, és ugy meg vagyok széllesedve...csak hallkan remélem ez azt jelenti kislány...nem? igy szokták mondani?..
ooo én csak jövő egy hét mulva kell uh-ra menjek...olyan sok van még, addigra ti már mind túl lesztek rajta...és egyesek már tudják is milyen nemű a babóca.

Kaqk: nagyon aranyos babóca a képen :)) olyan jó h tesztek fel képeket, mert ugy veszem az én pocaklakómat látom :)

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Biceboca:Én is igy értelmeztem Kicsidodi @ jelét!!!!!
Az álmos korszakon én is tul vagyok,de azért ha tehetem ,vagy rosszl vagyok ,ledölök néha-néha.De aludni sokkal kevesebbet alszom mint eddig.Bár éjszaka szerencsére azért nincsne gondom az alvással!!!! :D
Rosszullétek tényleg annyira változoak nállam,elsem hiszem...

Milán szerencsére egészen jol van,elvan nagyon kint az udvaron,mostis ugy kellett becsalnom ebédelni,aztán megyünk vissza ki...Nagyon szép idö van itt nállunk.Bün lenne bentlenni...

Kép

Kép

Kép
vikianya
Budapest XXII. kerület
 
 


Kicsidodi: kis @-os??? :-)

Én sem émelygek már és ma voltam fodrásznál. Emberi külsőm lett, befestették világosra, és le is vágták kicsit, Emma is volt velünk. Nagyon jól elvolt.:-)

Hát én is azt nézem a pocimon hogy megint olyan mint Emmánál ( lányoknál ) hogy a körbe nő a pocim, nem csak előre.:-) ha értitek, de 6 hét múlva kiderül.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Kaqk: nahát...már tényleg nagyon várom megtudjuk mi lesz!!!

Én is széllesedek durván, de azért még mindig nagyon nagy előre...ma már csak lefotozom :)

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


kicsidodi: Gratulálok a @ hoz :D
Elküldenéd a doki számát nekem??

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Kicsidodi!

Gratulálok a kis kukacoshoz! :lol:

Én megjártam a kórházat,elkezdtem egy picit vérezni,barnázni.szerencsére pindurka jól van már 2 centis,korának megfelelő.egy kicsi hematóma van a petezsák felett,szednem kell a duphastont,magne b6,és feküdni,na ez a legnehezebb.vagy felszívódik,v kiürül.azért nagyon megijedtünk,remélem hamar elmúlik.
04.27-re kaptam időpontot CVS-re az istenhegyibe.

Honey- Ancsa

Kép
KépKép
Kép
honey32
 
 


Sziasztok!

Bizony, kukacos a pocaklakó :lol: . Botond miatt örülök neki, mert kis korkülönbségnél talán szerencsésebb. Viszont megint nem vehetek csajos rucikat :twisted: :lol: .

Anyamci, privi ment :wink: .

Bocsi lányok, de nem írok többet, mert UH óta egyfolytában keményedik a hasam :( . És ma pihenni sem tudtam :evil:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?