Új privát üzeneted érkezett!

Pedi, szerintem is próbáld meg azt amit Kati írt a fejésről. Én így apasztottam el a tejemet amikor Bence hirtelen döntött úgy, hogy neki már csak reggel és este kell cici, napközben nem. Kb egy hét alatt csökkent le úgy a mennyiség, hogy pont annyi volt amennyi kellett neki. Én is úgy csináltam, hogy akkor fejtem amikor nagyon feszült és nem fejtem ki teljesen.
Sterilizáláshoz nem gondoltál elektromos megoldásra? Én a Teszveszen vettem egy ilyen "gagyibb" kütyüt és nagyon meg vagyok vele elégedve. Csak beledobom a cumikat, műanyag csörgőket (később ha kell a cumisüvegeket), ráöntök 0,8 dl vizet és megnyomok egy gombot. Kb 6-7 perc alatt kész és magától kikapcsol.

http://kid-city.hu/index.php?page=shop. ... &Itemid=58

Kati, én most már megvárom Gergőnél, hogy mit mond kedden a bőrgyógyász. Neki az ekcéma miatt biztos, hogy jóval érzékenyebb a bőre az átlagnál. :?
Nem tudom, hogy miért ébred Bogi mindig sírva. :roll: Nálunk a fiúk mindig csak nyöszörögtek, gagyarásztak vagy csak sóhajtottak egyet hangosan.

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Sziasztok!

Kati! Köszi, igyekszem akkor majd én is így csinálni a fejést. Én sem az utolsó cseppig fejek, hanem csak addig amíg ömlik, amikor már csak éppen jön, akkor abbahagyom. Bálint szerencsére nem sírva ébred, először elkezd nyögdécselni, nyújtózkodni, de ezt még csukott szemmel, aztán pislákolni, és csak utána van egy-két nyekkenés, sírás "csak" onnantól, amikor már felteszem a pelenkázóra, mert bizony a szopi előtti pelenkázások azok üvöltéssel telnek. Beszélek én hozzá, meg simizem az arcát, de ha cici kell, akkor nincs mese! :lol: Bálint is úgy szokott elaludni, mint Bogi. Ő nagyon ritkán alszik el cicin, és általában ahogy megemelem már nyílik is a szeme. Aztán nézelődik, nyöszög az ágyában. Én addig nem szoktam kivenni, amíg nem sír. Tegnap pl a reggeli 5órás szopi után még negyed 7kor is leskelt az ágyában, de aztán csak elaludt. Így tanulnak meg egyedül elaludni.

Nekünk is nagyon jó éjszakánk volt. Este ugye nehezen szakadt le rólam. 9kor szopizott, majd apucija büfiztette, aztán jött a szenvedés, nem akart az ágyában elaludni, ki kellett venni, de végül maradt a cicizés, és anyán elalvás fél11kor. Aztán 2:20kor ébredt majd 6:45kor. A reggeli szopi után sem akart aludni, újra kellett neki cici, de az csak cumizás volt, háromnegyed 9kor, aztán betettem az ágyába, és csak elszenvedte magát, mert én közben elmentem bevásárolni. Mondtam Zolinak, hogy nem tudok vele én sem mit csinálni, éhesnek nem éhes, a többit meg Ő is meg tudja oldani. Mondta is, hogy menjek nyugodtan. Mire hazaértem már aludt, és még most is. Mondjuk most már ébredhetne, mert mindjárt szétdurran a cicim! :oops: Reggel is előbb keltem emiatt, mint Ő.
pedi
Kalocsa
 
 


Pedi nagyon ügyes vagy....hasonlóan csinálod mint én csináltam......a cicizést kivéve....:(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

 
 

Itt vagyok, csak közben megébredt!

Csillag! Ez a sterilizáló nagyon jó, köszi, szerintem beruházok egyre.

Nita! Köszi, aranyos vagy! Néha nagyon nehéz megállnom, hogy ne vegyem ki. Meg nekem is nagyon jó érzés, hogy ott fekszik mellettem a nagy ágyban, vagy ha rajtam szuszog, de ugyanakkor tudom, hogy neki az ágyában a helye. Persze, ha sír, az más. Azt hiszem, azzal még nem rontom el, hogy három hetesen megnyugtatom és nem hagyom sírni. Viszont, ha csak nyöszög, vagy magyaráz, én nem veszem ki.
Örülök, hogy jobban vagy!

Kati! Miáról semmi hír? Amúgy most én is Liberot vetettem apóssal, ebből még a kicsit, pempörzből már a 3-6kg-os van, és én is azt vettem észre, hogy a Libero nem vágja be annyira a combit, mint a pempörz!
pedi
Kalocsa
 
 


MIA: "10 óra után burkot repesztettek, most kaptam kúpot, aztán utána kezdődik a buli!"

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


fél órája írta mia.

DRUKK DRUKK DRUKK!!!!!!!! GYERE KI GYORSAN LILI BABA!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Jaj, de jó! Mia drukkok mennek! De izgi!

Kati! Pont akartam kérdezni, hogy Neked nem furi, hogy Bogi jövő héten már egy hónapos? :shock: Én kész vagyok tőle, hihetetlen! És még mindig bőgök, ha a szülésre gondolok, annyira csodálatos volt.
pedi
Kalocsa
 
 


pedi: én is így csinálom és kérem a többieket is (apa, mama, papa), hogy így csinálják. nem kell felkapni, ha megnyekken.
de! nagyon fura. már mennünk kell egy hónapos státusz vizsgálatra. HIHETETLEN!!!!
te is úgy alszol, hogy melltartó+melltartóbetét? én már kész vagyok tőle teljesen. tegnap vetten NUK-os night betétet és nem kell éjszaka cserélni, mert szupi.

csillag: egy ilyen sterilizálóra én is beruházok. nekem aventes mikrós van, de elég macerás.

nita: te miért nem tudtál szoptatni?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


pedi: szülésre én is kezdek pozitívan gondolni, amit még pár hete, napja nem gondoltam volna. egyre több "homályos" részlet jön elő, főleg álmomban.
kérdezni akartam, hogy nálatok már jöhet is a következő? nem is fogtok védekezni?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Hajrá Mia!!!!!!! Nagyon drukkolok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pedi, nagyon jól csinálod a dolgokat Bálintkával! Én is csak akkor venném ki a kiságyból, ha sírna. A nyöszörgéssel simán megtanítja magát elaltatni! (Bence ugyanígy "működött.")
Gergő más tészta, vele kb 1 hónapon keresztül el kellett játszanom az elején, hogy az ölemben aludt el, meg kellett várnom míg teljes K.O. volt, máshogy nem tudtam letenni. Aztán idővel mindig egy kicsit hamarabb tettem le, így lett a kezdeti 40 percből kb 10 perc. (itt most a szopi idejét is beleszámoltam) A 2. hónap óta nem kell, hogy totál aludjon amikor leteszem. Amikor észreveszem, hogy már csak cumizik a cicin, akkor bedugom a szájába a rendes cumit és már teszem is a kiságyba. A cumizással szépen elaltatja magát.

Nita, örülök, hogy jobban vagy! A fiúk is meggyógyultak?

Megyek, mert hallom, hogy "robbanás" történt Gergő pelusában. :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


bogi 2 napja kinyomja a cumiját és képes bukni is. csak a hordozóban és a babakocsiban hajlandó használni. most elaltatta magát. megint volt 3 perc nyüszögés, majd csend lett, kislányom alszik.

pedi: penésszel mi van?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Gergő combijainál szebb lett a bőre a Canestentől. Már sokkal kevésbé piros. Rita, köszi a tippet! Jó lenne , ha elmúlna és nem kellene dokihoz mennünk.

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Kati, Gergő csak 6-7 hetesen kezdett el cumizni. Addig csak néha-néha fogadta el, azóta viszont (sajnos) elég sokszor kell neki. Nemcsak elalvásnál, hanem pl akkor is, ha kocsival megyünk valahová vagy ha TV-t néz. Ciki nem ciki, este be szoktam tenni fürcsi előtt a pihiszékbe és Bencével ketten nézik a mesét amíg én készülődök a fektetéshez, vacsorához.
Bencusom viszont SOHA egy percig nem tűrte meg a szájában. Ő ujjszopós lett, ami jól tönkre vágta a fogsorát. Pedig nem cumizott sokat, szinte csak elalvásnál és autózás közben.

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


nita! örülök h jobban vagy!

Mia! nagyon drukkolok!!!!!!!!!!!!!!4

csajok én nagyon oda vagyok, reggel 9 óta festünk,közben ebédet csináltam,súrolom a festéket a szegélyekről,ahova lecsöpögött áhh,most egy kicsit felpolcoltam a lábam,mert full bedagadt, de már tegnap is észleltem!derekam is leszakad,de még egyszer át kell menni a zölddel...segítek a barátnőmnek.

tegnap este fél 2ig kínlódtam nem tudtam elaludni,sehogy se volt jó!:(

KépKép
dike
 
 


Csillag! Sajna Bálint egyenlőre szintén nem fogadja el a cumit, pedig én jobb szeretném, ha az lenne neki a cumizáshoz, nem a cici. Örülök, hogy Gergőci máris javul!

Kati! Örülök, hogy kezd szép emlékké válni a szülésed!
Én is melltartó+betéttel alszom, és nekem is már elegem van belőle. Amúgy én most Libero-s betétet vettem a DM-ben, volt hozzá kuponom, és az is nagyon jó. Előtte sima DM-es volt, de ugye nekem már a kórházban sebes lett a bimbóm, és abba mindig beleragadt, szörnyű volt. Ez viszont olyan jó pamutos. Mondjuk szerencsére seb azóta sincs.
Képzeld, a penész meg teljesen eltűnt. Gyönyörű szép tiszta Bálint pofija. Végül a védőnő szerint nem is penész volt, csak tejlerakódás, de azt tanácsolta, pár napig még azért ne hagyjam abba a kezelését.
Tesóprojekt azért még odébb van. Amíg szoptatok, tuti nem kezdünk bele, majd, ha már nem, akkor meg elbeszélgetünk róla. Olyan 2-3év közötti korkülönbséget szeretnénk. (Mondjuk én továbbra is vallom, hogy nyáron nem szeretnék nagy pocakos kismami lenni, így tuti ezt is belekalkuláljuk majd. :oops: )
pedi
Kalocsa
 
 


dike: én is ilyentájt kezdtem vizesedni. figyelj rá oda, pihengessél. biztos szuper lesz a szoba. kíváncsi vagyok rá nagyon!

csillag: miért lenne szégyen??? a 21. században élünk! nem alszik el rajta? egyébként bogit is érdekli. tegnap apája kezében volt és folyamatosan leste a tv-t, amíg én a fürdéshez készítettem elő a cuccokat.
örülök, hogy jobb lett gergőci combija.

csajok! én most pár napja azon filózok, hogy mit is tegyünk majd a korai kistesó ellen? nem tudunk zöldágra vergődni... :?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


pedi: ezt a tejlerakódást akartam mondani, mert olyan boginak isvan és persze szopi után sokkal fehérebb. sőt, mi olyan jót szoktunk nevetni rajta, miután kiveszem a cicit a szájából az egész ajka ki van fehéredve. olyan ééééédes cica!!! a dm-es betét nekem is nagy kalap sz@r volt. éjszakára most nuk-os van, nappalra pedig milupás. az is tök jó. müllerben vettem tegnap.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Pedi persze nem könnyű de kell egy pici keménység is úgy gondolom....

Barni még most is szokott olyat hogy sírdogál....felveszem az ölembe majd ha látom már nincs semmi gond lerakom....ha újrakezdi már nem veszem fel csak átölelem...azért neki már van kis súlya a sok emelgetésnél:)))

szülés:még át fogod élni 2-3x is:))))

HAJRÁ MIA ÉS LILIKE!!!!!!!!!!!!!!!!:))))))

Kati Mátét 1 hónapig Barnit 2 hétig tudtam...mert én nemsokkal hogy hazajövünk belázasodom..mellgyulladásom lesz és akárhogy fejek meg amit ilyenkor kell egyik pillanatról a másikra megcsappan majd elapad a tejem......ezellen nem lehet sokat tenni.......selejtes vagyok ezen a téren..sajnos.....

Virág javulgatnak ők is.....

Dike azért óvatosan....Barninál 1x nagyon túl hajtottam magam és majdnem kora baba lett.....

nyári kismamiság:ha nyáron szülsz az még jó de ha szeptember fele már nem annyira...

Kati fogigátló?vannakolyanok amit szoptatás alatt is lehet szedni...

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Dike! Én is azt mondom, amit Kati! Tessék pihenni, a vizesedés nem játék!

Kati! Akkor ezt a betétet majd én is megnézem a DM-ben, bár tényleg jó ez a Libero-s is. Jaj, Bálint szája is olyan kis "szopós". Meg felül ott van a kis szopópárnája, amit már a kórházban "növesztett"! :lol:
Ti Bogi előtt gyógyszerrel védekeztetek? Mi inkább óvszerrel, meg vigyáztunk. :oops: Gyógyszert sosem szedtem, és szerintem a tesó előtt nem is fogok.
Amúgy a sex már nekem is nagyon hiányzik, de hallod el sem tudom képzelni a sexet ezekkel a cicikkel. Egyszerűen nem tudok melltartó nélkül lenni. :evil:

Úgy mentem volna ma már sétálni, de egyszerűen nem akar elállni az eső. Hol jobban esik, hol kevésbé. Ma már nagyon aktív voltam. :)
Reggel elmentem bevásárolni, aztán főztem, mostam, teregettem, és most még gyorsan összedobtam egy kis sütit. A joghurtos muffin receptjét kevertem ki, de most egyben sütöm ki piskótának.
Ha nem tudunk menni sétálni, lehet, hogy a következő szopi után lefekszem egyet aludni.
Ja, már akartam kérdezni, Nektek nem fáj mostanában a fejetek? Nekem a héten elég sokat, és elég durván! :(
Megyek, mert riadó van! :lol:
pedi
Kalocsa
 
 


pedi: nekem is irtóra hiányzik, főleg, hogy rengeteget ölelkezünk már esténként, éjszakánként. élvezem, hogy nincs pocakom és tudok én is bújni. és igen, én sem tudom mi lesz, ha még két hét múlva is folyni fog a tej a cicimből, ha hozzá ér valami/valaki :oops: .
igen én gyógyszert szedtem, de nem biztos, hogy akarok.
nem tudom, hogy a betét dm-ben van-e. én müllerben vettem.
hallod, te ma sem tétlenkedtél! én csak ránéztem a szennyes kupacra és eldöntöttem, hogy holnapra sem mossa ki senki helyettem. és reggel, amikor bogi vissza szunyált, még én is bedőltem hozzá a kanapéra és aludtunk 10.30-ig. utána mentünk ebédelni. autóval, mert esik az eső. kislányom már tiszta paparazzi baba lesz, mert garázsba teszem be és itt veszem ki, így a szomszédok soha nem látják! :DDDDDD

nita: dehogy vagy te selejtes!!!!!!!!!!!!!!!! ne mondj már ilyet!!!!!!!!!! biztos sikerülni fog a kistesónál. ha nem, meg hát babumm!!!! milyen szép két egészséges gyerkőcöd van!!! és tápit kaptak. van ilyen!!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Pedi ma én is olyan voltam mint te.....megfőztem,elmosogattam.kiporszívóztam.....most kicsit leültem...később még összehajtogatom a rucikat aztán slussz mára:))

Kati ari vagy de azért néha rossz hogy nekem nem megy/ment:(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


úgy tűnik, ma csak én vagyok ilyen lusta disznó!!!! 8) 8) 8)

nita: elhiszem, hogy bánt, de te mindent megteszel, ezért ne tipord magad!!!

egyébként én miára fogom, hogy semmit nem csinálok, mert várom a híreket róluk! :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


"egyébként én miára fogom, hogy semmit nem csinálok, mert várom a híreket róluk! "

kis rafkós vagy :twisted: :twisted:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


ajjaj, azám!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Na, azért el ne ájuljatok tőlem. Ez volt az első ilyen napom. Most főztem pl először. És én napközben is még pizsiben "nyomom"! Meg anyum itt volt szerda, csütörtök, péntek, semmit nem engedett. Most egy kicsit már élveztem a házi munkát. Most várom, hogy elaludjon, akkor gyors lezuhiznék és én is ledőlnék végre. Ha, meg nem alszik el, akkor alszunk egyet megint együtt! :lol:

Nita! Én is azt mondom, amit Kati! Tápszeren is felnő a gyerek! És tudod-kövezzetek meg érte nyugodtan-de amikor pl a kórházban arra ment rá szinte az egész éjszakám, hogy szoptattam fejtem, szoptattam fejtem, meg itthon is, már sokszor azt mondtam, bárcsak ne lenne tejem. :oops:

Hajrá Lili baba! Nagyon várunk!
pedi
Kalocsa
 
 


Ja, Kati! Neked ez most igazolt, mi is nagyon várjuk a hírt! :wink:
pedi
Kalocsa
 
 


köszi Pedi:)))))
senki nem kövez meg ezért........a kórházba meg amíg volt tejem itthon én is ezt csináltam..........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


mia: "ma 14.15-kor 3450g-al és 51 cm-el megérkezett Lili baba! Jól vagyunk és puszilunk mindenkit!"

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Mia! Hatalmas gratula! Nagyon jó egészséget és sok-sok tejecskét!!!!
pedi
Kalocsa
 
 


juhééééééjjjjjjjjjjjjj!!!!!!!!!!!!

ISTEN HOZOTT LILI A NAGY VILÁGBAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Mia, szívből gratulálok Nektek Lili babához! Nagyon jó egészséget és sok-sok tejcsit!

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Pedi, Kati, arra készüljetek, hogy akármennyi tej is van a cicijeitekben, orgazmus közben spriccelni fog... 8) 8) 8) A tejleadó reflexet is az oxitocin felszabadulása indítja be... :wink:

Védekezés. a szoptatás alatt szedhető fogibogyó nekem nem vált be. Pedig Bence előtt mi is gyógyszerrel védekeztünk. Aztán a két gyerek születése között nem akartam újra bogyókat szedni, így maradt az óvszer vagy a vigyázás. Most viszont már félek a vigyázástól, mert nem szeretnénk ha becsúszna egy kistesó... tudjátok, nálunk ez könnyen megy. 8) 8)

Dike, pihenj le és polcold fel a lábaidat!!!!!!! 27 hetesen ez nagyon nagy munka!!!!!!!!!!!!!!! Kapsz egy Csillag-féle ejnye-bejnyét!

Nita, senkinél nem vagy kevesebb amiatt, hogy nem tudtál sokáig szoptatni!!!!!!!! Én azt mondanám, hogy örülj annak, hogy 1 hónapig ill. 2 hétig SIKERÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


MIÁNAK és LILINEK itt is hatalmas gratuláció!!! Sok tejecskét és jó egészséget Nektek!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


[quote="csillagvirág14"]P írta:csillagvirág14edi, Kati, arra készüljetek, hogy akármennyi tej is van a cicijeitekben, orgazmus közben spriccelni fog... 8) 8) 8) A tejleadó reflexet is az oxitocin felszabadulása indítja be... :wink:


ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!! Ez elég illúzióromboló!!! :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

és ha lehetek indiszkrét, akkor most melyik módszer mellett döntöttetek, hogy elkerüljétek az esetleges véletlent?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Mia GRATULÁLOK Nektek Lili Baba érkezéséhez!!! Puszi!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


lányok, ugye most, hogy lilike kibújt, nem kell mennem csinálni a dolgomat?! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


most már dike lesz majd a következő? persze majd 10-12 hét múlva! :wink:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Kati, mi most óvszerezünk, de nem nagyon szeretem... Sajna más megoldás viszont nincs.

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Virág olyan bíztatóak a szavaid:))))))))
Kati nem kell a dolgod csinálni...ma kimenőt kapsz:))))

és Dike után ki is következik??? :roll: :oops: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


csillag: elhiszem!!! én azt úúúúútálnám!!!!

nita: utána pedig szerintem mona jön. köszi a kimenőt!!! :wink:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


nita: hogy van a kis vőlegényünk? bogi ma egész nap csak szunyál!!! pedig annyira játszanék vele, de tutira az idő miatt alszik folyamatosan. délelőtt volt csak fent egy másfél órát. :roll:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Mia! Isten hozta Lili babát! nagyon sok boldogságot, egészséget, tejcit kívánok!!!!gratulálok!!!!!!!!!!!!

Kati! nem rég írtad, h mia lesz a következő, jajjjj de jó volt látni h én következem!juppppppiiii 10 héttel meg is elégszem ok?:)

huu na most végeztünk....pihi van végre!:))

KépKép
dike
 
 


Kati köszi már jobban van..még köhög meg szipuzom az orrát...most éppen játszik...nyitogatja a Máté zoknis fiókját:):) :twisted: :twisted:
Bogival ugy igazán majd csak pár hónap múlva tudsz játszani.......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


dike: maradjunk a 12-ben, oké?! tessék pihenni, de nagyon ügyesek voltatok! biztosan gyönyörű! azért egy képpel megajándékozhatnál minket. :wink:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


nita: minden este szupi jókat játszunk. 20perc, fél órákat simán figyel ránk. jó, jó! inkább csak mi játszunk. -ő pedig kigúvadt szemekkel figyel!
most volt robbanás a pelusban!!! :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


"most volt robbanás a pelusban!!!"
:twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
kellemes illatok áradoznak akkor :roll: :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


SZIA EBBEN A NAGY VILÁGBAN KISCSAJSZI!!!MÁR NAGYON VÁRTUNK!!!!!

IGEN,MOST DIKE KÖVETKEZIK...AZTÁN MONA...VAGY ÉN??? KI TUDJA :lol:

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Majga hogy vagytok??? Én pont ma gondoltam arra, hogy Te simán beelőzhetsz minket, hiszen neked már harmadik Babó!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


MONA KÖSZI MEGVAGYUNK...
ÉN CSAK AZÉRT MONDTAM,MERT A MÁSODIK IS 37 HETESEN JÖTT :D
LALA ISZONYAT MILYEN BOXOKAT LE TUD NYOMNI :D
MÁR KAPTAM MESÉS VESÉST IS MA :D
APUKÁJÁNAK IS NAGYOKAT RÚG,MEG A TESÓKNAK IS :D

ÉS TE HOGY VISELED?

KépKépKépKép
Kép
majga
Dabas
 
 


Sziasztok!

Csak reggelizni ültem le, aztán folytatom a nagytakarítást, addig is írok nektek.

Pelus
Most anyósom hozott pelust babywell (midi). Már úgyis át akarunk térni erre, de még tegnap kezdtem meg egy babydream-os (3-6kg), aztán majd meglátjuk hogy ez hogy válik be, mert ha jó, és olcsó, akkor Ausztriából hozatok inkább. De egyébként én úgy látom, hogy a babydream-os is ugyanolyan jó, mint a Liberó. Sőt vagy én vagyok ügyesebb, vagy a pelus jobb, de kevesebb balesetünk van mint Reginél (nála liberót használtam). A pempörsz továbbra is tiltó listás nálam, Reginek nagyon csúnya gombás kiütése lett tőle.

Csillagvirág
És az mitől lehet, hogy olykor-olykor beindul a tejleadóreflexem, és ömlik a tejem? Reginél ilyen nagyon ritkán volt. Ezekszerint oxitocin szabadul fel. Szoptatás mellett, nekünk is marad az óvszer. Én utána is nagyon félek, hogy mit válasszak. Mert nem akarom végigjárni megint, hogy évekig orvoshoz kelljen rohangálnom, a mellemben lévő csomó miatt. Minden hormonális, de ha mégis választani kell, helyi hormonális megoldást választok.

Mia
Gratulálok Lili babához!

Kati
Valóban illúzióromboló lehet, kivéve, ha felveszel egy szexis fehérneműt, amibe belerejtheted a melltartó betétet. A párom odavan az ilyen kiegészítőkért, úgyhogy nálunk ez nem lesz gond.

Megyek is, befejeztem a reggelit, vár a takarítás.
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?