Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
régen nem jöttem, nem győzök visszaolvasni, jó sok minden történt!
Rita, örülök, hogy sikerült úgy döntened, amiben meg tudtál nyugodni!
Hbzs,
szóval nem került bele az öf. törvénybe, hogy meggondolhatja magát a szülőanya. Szerintem ez jó hír, olyan irreális volt, hogy akkor odakerül valahova a baba 6 hétre, de még visszavehetik? Én úgy voltam vele, hogy ezt nem tudnám vállalni.
Kata, drukkolok a petesejteknek!
buktabokmegint
Budapest
 
 


Köszi Csajok a drukkokat!

Panini,
nagyon csini vagy, én a képen nem látom a hízást, sőt nekem itt vékonyabbnak tűnsz, mint amikor pár éve találkoztunk :lol:

Megnézegettem férjecském régi leleteit és jól emlékeztem, hogy átlagban 10-15 M/ml volt az eredménye, ezzel szemben ma 58 M/ml
:shock: :lol: Remélem rám is ilyen jól hatottak a cérnák :lol:

i.kata
 
 


Sziasztok!

Nagyon el vagyok keseredve, mert csak 3 manónk maradt, vagyis egyelőre 3 termékenyült meg.
Azt mondta S. doki, hogy tipikus PCOS petesejtek, és fogalmam sincs ez mit jelent.
8-at próbáltak meg konvencionálisan megtermékenyíteni, és egyik sem termékenyült meg :cry:

i.kata
 
 

 
 

Kata! ők hárman lesznek a leges-legjobbak! Legközelebb hétfőn kell telóznod?
panini
 
 


Panini,
S. doki azt mondta a hétfő már tuti, 11-re kell mennem, de azért 8.30-kor még telefonáljak, hogy tuti mennem kell-e. Gondolom arra gondolt, hogy egyáltalán kihúzzák-e a manók hétfőig.

i.kata
 
 


Hbzs,
sok boldog névnapot kívánok!

Gondoltam küldök neked így virtuálisan egy szép virágot, de remélem hamarosan a valóságban is megérkezik hozzátok a mellékelt formában :wink:
Kép

i.kata
 
 


Kata!
Nagyon szépen köszönöm a köszöntést! Szuper ez a virág, nektek is hasonló bébit kívánok - virággal, vagy anélkül, a lényeg a közepében van! :lol:
Sajnálom, hogy csak 3 petesejted termékenyült meg, de ez így is több, mint amennyit egyszerre ki szeretnél hordani, ezért ne keseredj el!!!!! Én nagyon drukkolok nektek!!!!
Azt tudod, hogy ha "tipikus PCOS petesejtjeid" voltak (bármit jelentsen is), akkor miért konvencionálisan termékenyítették meg őket, s nem - legalább egy részüket - ICSI-vel?

Panini!
Nagyon édes a kisfiatok, s neked nagyon csini pocakod van! Pocaksimi! :D

Buktabok!
Te milyen gyermeket jelöltetek meg? S nyíltat v. titkosat?

Puszi mindenkinek!

Kép
hbzs
 
 


Jó reggelt!

Hbzs,
szerintem a jó spermakép miatt gondolták, hogy 8-at konvencionálisan próbálnak megtermékenyíteni, de nem biztos. A papír, amit most mindenki kap, azon nekem úgy van jelölve, hogy ami még éretlen, azt termékenyítik meg konvencionálisan, közben a biológus meg azt mondta szerinte a nagyobb része érett.
Az, hogy ez a tipikus PCOS petesejt meg mit jelent, hát fogalmam sincs, de az is tuti, hogy nekem soha senki nem mondta egy konzultáción sem, hogy PCOS lennék, 1-2 alkalommal S. doki odabökte, hogy "maga úgyis PCOS", de ezeket akkor sem értettem, azt hittem összekever valakivel.

i.kata
 
 


Sziasztok!

Azért igyekszem ám nyomon követni a sorsotokat, és a sikereknek szívből örülök, Kata Neked nagyon drukk!!!!!!!!!!!!És persze mindenkinek.
Nem akartam a terheseket és babára vágyókat stresszelni........sajnos karácsony előtt Édesanyámat súlyos baleset érte, hetekig volt kómában, és szinte mindene eltört....annyi időt fordítok Rá, amennyit bírok, és ugyan azon a napon este Lányom egy koraszülött (29hetes)babának adott életet, súlyos komplikációkkal, így három helyen kell helytállnom, és + az itthoni családom, és a cégünk.....na, sok.
Szerencsére Édesanyám már nincs kómában és az értelme nem sérült, de vége láthatatrlan a gyógyulás.
Kis Zsófikánk sincs már életveszélyben, de lassan fejlődik gyenge kis virágszál.
Édesanyja is kezd már testileg(majdnem elvérzett), lelkileg helyrejönni, de az amúgy is normál súlyából 20 kg-ot fogyott.
De most már 'tán nem lesz baj.....csak nem akartalak addig lelkileg ilyesmivel terhelni Titeket, míg nem kezdtek rendbe jönni....de azért érdekel a sorsotok, és mindig be-be olvastam...

puszi mindenkinek...
ágnes13
 
 


Kata, sajnálom, de azért 3 maradt, és tudod, 1 is elég, ha ott marad!
Szerintem mindenképpen tisztázd ezt S. dr-ral, hogy ez mit jelent, vagy nézz utána, mert jobb, ha van információd, hogy most akkor mi van és ez mit jelent.

Nekem is elfelezték, fele konvencionálisan, fele ICSIvel.

Hbzs,
megjelöltünk mind a kettőt, 0-2 éves korig, és az alapítványokhoz is bejelentkeztünk. De hát így is több év várakozásra lehet számítani, nekünk most telik le az első.

Tudtok valamit arról mondani, hogy a fagyasztott visszaültetésnek mi a menete? És az ára?
buktabokmegint
Budapest
 
 


Ágnes,
nagyon sajnálom, hogy ezek a szörnyűségek történtek Nálatok! Jobbulást anyudnak és lányodéknak is! És persze gratulálok a kis unokához!

Buktabok,
a fagyasztott beültetést 1 ciklussal a lombik után meg is lehet ejteni, persze csak ha saját magatok finanszírozzátok, ami nekem tavaly még 100 e volt. Ha jól emlékszem a ciklus 3. napjától kaptam decapeptylt, és estrofemet, de ezek szerintem egyénenként változhatnak. Ezekkel és majd az utrogestannal beállítanak egy mesterséges ciklust, és megmondják mikor kell menni uh-ra. Ha elég vastag a méhnyálkahártyád akkor mehet az ébresztés, de hogy felébredtek-e a fagyasztásból az embriók csak a beültetés reggelén tudod meg. :lol:

i.kata
 
 


Kata, nagyon-nagyon szorítok ma!!!!! :wink:
rítá
 
 


Ágnes!
Sejtettem, hogy nagy gond lehet, mert eltűntél, de örülök, hogy rendeződtök! Anyukádnak, lányodnak jobbulást kívánok! Kisunokának gyors fejlődést!

Kata!
Nagyon drukkolok nektek továbbra is!
Én mindig azt mondom, hogy 1 elég mindenből, hiszem, hogy nektek is elég lesz most! ;)

Mindenkinek a legjobbakat!
sonjus
 
 


Kata!
Nagyon drukkolok, hogy ma szépséges embriókat kapj vissza! Nagyon várom a híreket rólatok!!!!

Ágnes!
Nagyon sajnálom, hogy ennyi szörnyűség történt veletek! :( De örülök, hogy most már mindenki jobban van! Sok erőt és kitartást neked, hogy egyszerre ennyi helyen helyt tudj állni, édesanyádnak, a lányodnak és a kisunokádnak mielőbbi teljes felgyógyulást, Zsófikának gyors gyarapodást!
Puszillak benneteket!

Kép
hbzs
 
 


Jöttem még egy kis virággal Hbzs-nek :)

Kép
sonjus
 
 


Sonjus!
Nagyon szépen köszönöm!!! :D
Puszi

Kép
hbzs
 
 


Sziasztok!

Köszi a drukkokat! :lol:
Érdekesen alakult a mai nap, mert reggel a telefonban azt mondták 2 manó van, de aztán az intézetben S. doki odajött és azt mondta 4 manó van, de 1 nem szép. Megkérdezte hány legyen, 2 v. 3? Hármat kértem, remélem legalább az egyikük meg lesz elégedve a fészkével és még legalább 8 hónapig bent marad:-)

i.kata
 
 


jajj de jó Kata :D

pihizz sokat :!:
rítá
 
 


Kata!
Szuper hírek!!! Hajrá manócskák!!! Nagyon drukkolok!!!! :wink:

Kép
hbzs
 
 


Kata! Nagy drukkok mennek! Hajrá! :)
panini
 
 


Kata!
Nagyon szép eredmény lett :)
Drukkolok ++++++
Kép
sonjus
 
 


Köszi Csajok!

Tudnátok abban segíteni, hogy a puffadással mit lehet kezdeni? Espumisan sajnos nem segít, és szörnyen kínoz a levegő a gyomromtól a hasam aljáig. :evil:

i.kata
 
 


Sziasztok!
Én még új vagyok itt. Már egy ideje olvasgatom a topicot, de csak most szántam rá magam, hogy írjak is. Tegnap volt beültetésem és 2 db 5 napos embriót kaptam vissza. Sajnos annyira ideges vagyok, amiatt hogy nem érzek még semmilyen tünetet. Szerintetek kellene már? Ahogy visszaolvastam, azoknak akiknek sikerült, általában voltak tüneteik elég korán.
szil81
Budapest
 
 


Szil81,
üdv a csapatban ágyszomszéd :lol:
Tegnap nem kötöttem a lelkedre, hogy nem keresünk tüneteket? Főleg beültetés után 1 nappal nem! :lol: :lol:

i.kata
 
 


Szia Kata!
Szóval felismertél :) Sajnos nagyon nehezem bírom ezt a várakozást. Reméltem, hogy azért érzek ma már valamit, mert ha 5 naposak voltak, akkor ma már el kellett volna kezdődnie a beágyazódásnak:( És képzeld, sajnos a többiből egy sem maradt, így nem tudták őket lefagyasztani. Talán ez keserített el teljesen:(Te hogy vagy?
szil81
Budapest
 
 


Szilvi,
Nem volt nehéz felismerni, mivel a tegnapi beültetésen te voltál az egyetlen Szilvia :D
Tényleg ne keresd a tüneteket. Tudod, meséltem, hogy nekem mindkét alkalommal 5 napos embriókkal sikerült a terhesség, de egyiknél sem volt semmi tünetem. Főleg nem egy nappal a beültetés után. Ha bármi apró tüneted lesz, az legkorábban a teszt környékén jelentkezhet. Próbálj meg megnyugodni, és arra gondolni, hogy elsőre sikerült a piciket elvinni 5 napos állapotig, ami kész főnyeremény, de szerintem ezt biztos elmondta Tanár úr a zárójelentés odaadásánál is. Itt a topikban 1-2 hónapon belül két ikres kismami is szült (Beus és Ancsa), akik 5 napos embriókat kaptak vissza.
Majd meglátod, nem is lett volna szükség fagyasztottakra, mert a végén kiderül, hogy már ikrekkel vagy terhes :wink:

Én nem vagyok túl jól, sőt, inkább nagyon ramatyul vagyok. Átmentem lufiba, olyan durván fel vagyok fújódva, nagyon szenvedek, néha már a levegő vétel is nehezemre esik. Ha nem javul, akkor csütörtökön kénytelen leszek elmenni a háziorvoshoz. :roll:

i.kata
 
 


Szil,
Nehéz, sőt lehetetlen rábeszélni magunkat, hogy ne keressük a tüneteket. (tudom, én is túl voltam ezen) Tehát, nem is mondom, hogy ne keresgélj. Na de egy-két-három nappal a beültetés után azért tényleg ne számíts semmire! :)

Kata,
Ugyanígy szenvedtem a felpuffadástól...nekem aztán semmi sem segített. Sajnálom, mert iszonyat kellemetlen tud lenni. Kitartás! :)
panini
 
 


Kata, drukkolok!
Ha nem javul a puffadás, inkább az intézetet hívjad, mert simán összefügghet a stimulálással egy ilyen tünet.
Iszol eleget?
buktabokmegint
Budapest
 
 


Jó reggelt!

Panini,
ha jó elfoglaltságot talál az ember, az rengeteget segít a tünetek nem keresésében. Nekem nagyon bevált tavaly a horgolás, most varrni szeretnék, de várok még pár napot, mert ahhoz asztalhoz kellene ülni.
Jó, amikor már tudtuk hogy sikerült, és elkezdtem vérezni, akkor indult a parázás, de az már más tészta azért.
Neked mikor múlt el ez a puffadás?

Buktabok,
igyekszem inni, de nehéz, mert attól is csak még jobban telítve érzem magam :?

i.kata
 
 


Kata!
sajnos nincs ötletem puffadásra, nekem sem segít sosem az espumisan :(

ezt még nem próbáltam, de jó lehet:
Fodormenta tea: Jó szélhajtó, gyomorerősítő, görcsoldó és emésztésjavító. Elkészítése: 3 dl forrásban lévő vízzel forrázzunk le 2 teáskanálnyi összeaprított fodormentalevelet, majd 5 perc elteltével szűrjük le.

Üdv Szil!
Drukkolok a sikerhez! NEM KERESÜNK TÜNETET!!! :)
Barátnőmnek első tünetei valamikor a 8. hónapban jöttek csak, illetve az első tünet a nagy has volt ;) de ezen kívüli tünetre gondoltam :)
sonjus
 
 


sziasztok,

sikeres lombikból, inszemből megmardt gyógyszereinket szeretnénk továbbadni postaktg-ért vagy jelképes összegért:

- Gonal F 75 NE injekció, 2011.11-ig jó
- Metypred 16 mg ( 22 db), 2014. 05-ig jó
- Meforal 500 mg (26 db), 2014.04-ig jó

Érdeklődni priviben lehet!!!

barátnőm Merional injekcióitól válna meg, ezekről az evacso@freemail.hu-n tudtok érdeklődni.

Mielőbbi babásodást kivánunk Mindnyájótoknak!!!!!

KépKép
Kép
abubu
Csákvár
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a bátorítást mindenkinek, de továbbra sem vagyok valami jól. Alig tudtam aludni.Valószínűleg én leszek a példa arra, hogy mit nem kell csinálni lombik alatt. Ahhoz képest, hogy a Tanár Úr azt mondta a stresszmentesség a legfontosabb, én a tegnapi napot végig idegeskedtem, ma meg már belenyugodtam, hogy valószínűleg nem sikerült. Ahogy visszaolvastalak benneteket, úgy láttam, hogy hasszúrkálás, meg enyhe görcsölgetés majdnem mindenkinél volt már al első napokban, akinek sikerült végül. Na én ezeket hiányoltam :x
Kata!
Az asztalhoz sem lehet leülni? Na én akkor már elszúrtam, mert igaz, hogy az első napot végigfeküdtem, tegnap viszont már üldögéltem elég sokat.Szorítok Neked, hogy sikerüljön, annyira megérdemelnéd. Irigylem a higgadtságodat, bárcsak én is ilyen nyugodt lehetnék! Egyébként nekem még haspuffadás sincs, teljesen tünetmentes vagyok. Legalább lenne valami apró jel, az sokat segítene.
szil81
Budapest
 
 


Sonjus,
köszi a tippet, kerestem itthon fodormentát, de sajnos nincs, majd délután lehet megkérem férjecskémet vegyen valahol.

Szil,
Az lehet, hogy valakinek még fáj a hasa a punkciótól. Olyan tünet lehet majd, hogy úgy érzed mindjárt megjön, de ez is csak a teszt környékén. De ha ennyire ideges vagy, erre is tuti azt fogod hinni, hogy tényleg megjön.
Tünet szerintem csak akkor kezdődhet, ha már kellő mennyiségű HCG hormon termelődött a szervezetedben. Az meg csak a beágyazódás után kezd termelődni és az első napokban ez még olyan csekély, hogy nem okozhat tünetet.
Amit meg Tanár úr mondott a HCG-ről, az arra vonatkozott, hogy állítólag kutatók kimutatták, hogy már egy pár napos preembrió is képes HCG- termelni, amit a táptalajba juttat, de ezt most még te nem érezheted.

Próbáld elfoglalni magad, olvass, nézd a tv-t, vagy bármit, ami leköti a figyelmedet.

Az ülést azért írtam, mert varrógép mögé ülnék, és az nem 10 perc lenne, hanem mondjuk 2-3 óra.

i.kata
 
 


Köszi Kata!
Aranyos vagy, hogy próbálsz megnyugtatni. Megpróbálok mással foglalkozni, de elég nehezen megy.
Mondjuk én tegnap biztos ültem 2-3 órát a számítógép előtt, nem tudtam, hogy nem szabad ilyen sokáig ülni.
Remélem azért nem fogtok kitiltani a topicból a pesszimizmusom miatt :D Én már a stimut is végigizgultam, attól tartva hogy nem lesz elég petesejtem, nem fognak osztódni stb.Mivel ez az első lombikom, nem tudtam, hogy mire számítsak és lehet ez is közrejátszik abban, hogy ilyen ideges és pánikolós vagyok. Szerintem én vasárnap vagy hétfőn már csinálok egy tesztet, keddtől pedig tuti megyek dolgozni, bár a háziorvos rendes volt és kiírt két hétre. Úgy érzem, hogy megőrülük itthon, úgyis csak ezen agyalnék egész nap.
szil81
Budapest
 
 


Szilvi,
én most nézem a neten a Titok című filmet, nézd meg te is, hátha jobb belátásra bír. A lényege a vonzás törvénye :wink:
http://www.youtube.com/watch?v=AfLg5_wdaB8

Olvastam már könyvben, a lényeg hogy meg kell próbálni hinni :lol:

i.kata
 
 


Köszi Kata!
Megnéztem a filmet, adott egy kis erőt, most már picit jobban vagyok. Megpróbálom bevonzani a kisbabát :D
szil81
Budapest
 
 


Szilvi,
ez a film kissé anyagias, meg tömény is, de ha kiszűröd a lényeget és megpróbálsz legalább egy picit hinni benne, akkor egy kis erőt adhat az optimizmushoz :wink:
Egy ismerős azt javasolta nézzem meg minden nap, de azt hiszem 1x bőven elég volt :lol: :lol:

i.kata
 
 


Sziasztok

MENOPURT keresek ha valakinek maradt irjon
pga75@freemail.hu

boci
boci35
 
 


Szia Kata!
Ismét én vagyok és eszembe jutott valami. Amikor a beültetés után a párommal bementünk beszélni a Tanár Úrral, akkor én nem kaptam semmiféle papírt, vagy zárójelentést. Gondolom kellett volna nem?
Egyébként elmúlt már a puffadásod? Ez mitől lehet? Nekem továbbra sincs semmi tünetem. Próbálok másra gondolni, olvasgatok meg nézem a tévét. Lassan telik az idő...
szil81
Budapest
 
 


Jó reggelt!

Szilvi,
csak egy papírt kellett volna kapnod, most nem tudom pontosan mi van rajta, talán hogy hány petesejtet szívtak le, meg dátum, és egyebek.
A puffadás sajnos megvan, éjjel alig aludtam, reggelre kicsit jobb lett. Szerintem még kivárom a holnapot, és ha még rossz lesz betelefonálok az intézetbe. Közben a jobb fülem is begyulladt, úgyhogy nagyon boldog vagyok :evil:

i.kata
 
 


Hogy vagytok Kata és Szilvi?

Olyan jó Nektek, úgy irigykedek. :oops:

Én sajna új gyogyót kaptam, mert az előző nem hatott....most megint kb. 3 hónap próbálkozás jön. Úgyhogy valószínű, hogy megvárjuk a szeptemberi időpontunkat. :cry: Ma éjjel azt álmodtam, hogy szúrom magam, aztán meg, hogy már nagy a pocakom....olyan jó volt.

Nagyon szorítok Nektek Lányok!!!!! :wink: puszi
rítá
 
 


Szia Szilvi!
Üdv közöttünk! Gratulálok az 5 naposan visszakapott babókhoz, és drukkolok, hogy minden rendben legyen, s hamarosan pozitívat tesztelj! :wink: És persze szerintem is próbálj meg nem keresni tüneteket! Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de ugyanaz a "tünet" jelentheti ezt is, meg azt is, azaz teljesen megbízhatatlanok. Ahogy az intézetben szokták mondani a dokik; csak a pozitív teszt számít - bármilyen tüneted legyen is!
Nekem pl. "hasszúrkálás meg enyhe görcsölgetés" mindig volt, és mégis minden beavatkozás után negatívat teszteltem. De ezek a "tünetek" - a beülti után néhány nappal - szerintem nem is a beágyazódással, hanem a stimulációval és a punkcióval függnek össze... :roll:

Kata!
Sajnálom, hogy ennyire kínoz a puffadás! :( Remélem, hamarosan elmúlik!!!
Tudod már, hogy mit fogsz varrni?

Kép
hbzs
 
 


Rita,
köszi a szorítást!
Engem ma inkább ne irigyelj, nincs túl jó napom :cry: Reggel beszéltem S. dokival erről a puffadásról, egyből berendelt az intézetbe. Összekészültem, indultam le a kocsihoz, csak hogy az meg teljesen össze van barmolva, valószínű el akarták lopni, úgyhogy azt nem akartam elmozdítani. Férjem ma külföldön, úgyhogy riasztottam nővérkémet, hogy vigyen el. Nagyon jó fej volt, mert egyből jött is.
Van egy kis folyadék a hasüregemben (legalábbis gondolom ott, mert ezt nem részletezték, csak azt mondták elöl is van, meg hátul is. Kaptam vízhajtót, mérnem kell mennyit iszom, mennyit pisilek, aztán holnap reggel mennem kell még vv-re is.

Most meg végre hazaértem, és hívtam is a rendőröket, remélem hamarosan jönnek is.

i.kata
 
 


jesszus Kata, akkor meg volt a mai idegeskedés is. :(

igyál sokat, azt olvastam valahol, hogy rengeteget kell inni + sok fehérjét enni a stimuláció alatt és után a túl stimuláció miatt.
és pihizzzzzzzzzzzzzzzzzz
rítá
 
 


Rita,
sokat iszom, a fehérjét ma nem tudom honnan viszem be, de lehet van még itthon túró.

Hbzs,
teknőst varrok, de ezt most nem magamtól, hanem vettem egy kis készletet, van benne szabásminta, meg az alapanyagok is.

i.kata
 
 


Kata!
Örülök, hogy megnézett Sipos doki. Akartam is írni, hogy szerintem ne várj holnapig. Vigyázz nagyon magadra/magatokra!!! Drukkolok nektek nagyon!!!! :D
A teknősről majd kérek képet, ahogy tavaly a nyuszikról is raktál fel, jó? :wink:

Kép
hbzs
 
 


Kata!
Sajnálom a kocsiellopásos kísérletet. A szomszédunkét hétvégén törték fel; a kocsit nem vitték el, de a GPS-t belőle igen. A rendőrök órákig itt voltak, még apósomat is kihallgatták (mint szomszédot). De senki nem hallott semmit, pedig kellett, hogy legyen hangja... :? Remélem, nálatok hamar végeznek, hiszen neked most pihenned kellene! Nincs senki, aki helyt álljon helyetted (és mondjuk egy kis fehérjét is vigyen neked :wink: )?

Kép
hbzs
 
 


Szia Hbzs!
Köszi a bátorítást, de már az őrület határán állok. Visszaolvastam, hogy ki mit írt a sikeres lombik előtt, és azért voltak tünetek, pl vérezgetés, meg szúrkálás. Nekem semmi jelét nem adják a babók, hogy bent lennének. Szerintem hétfőn csinálok egy tesztet, az lesz a transzfer utáni 7. nap. Elmondod, hogy neked milyen tüneteid voltak a beültetés előtt, amelyik sikerült? És hogy mikor jelentkeztek leghamarabb? Sokat segítenél.

Szia Kata!
Sajnálom a puffadást, meg ami a kocsiddal történt. Jó hogy elmentél a S. dokihoz és remélem hamar jobban leszel! Régebben is volt ilyen tüneted beültetés után? A füled is fáj még?
Nekem a párom ma nem dolgozik, úgyhogy őt boldogítom a gondolataimmal :) Tök aranyos, mert ő bízik benne, hogy sikerülhet, még így is hogy nem érzek semmit.

De én továbbra sem tudom magam leállítani, olvasgatom a régi hozzászólásokat, amiket írtatok, hátha okosabb leszek. Lehet, hogy ma is meg kellene néznem a filmet :D
Elég rosszul aludtam az éjszaka. Állandóan az jár a fejemben, hogy ezen a kettőn kívül, amit visszaültettek, miért nem maradt meg a többi. Akkor lehet, hogy ez a kettő sem volt annyira életképes, és ez lehet a baj? Bár a F. doki gratulált hozzájuk, mert annyira szépek voltak. Mármint a 2 blaszto, amit beültettek. Kár, hogy nem beszéltem még akkor a biológussal, lehet, hogy nyugodtabb lennék. Mivel nálunk a páromnak nagyon nagyon rossz az eredménye, attól félek, hogy nem lehet jó minőségű az embrió, hiába osztódott szépen.
szil81
Budapest
 
 


Hbzs,
sajnos most nincs segítségem. Férjem biztos hazajött volna ha kérem, de most olyan munkája van, amivel már nagyon sokat szenvedett és mire ez kiderült, ő már az 5 órás útja végén járt, így semmiképp nem akartam hazarángatni. Tesóm is úgy mondta le a meetingeket, hogy el tudjon vinni a dokihoz.
Nálatok alaposabbak voltak a rendőrök. Az én autómról csináltak 3 fotót és ennyi. Tele van ujjlenyomattal a rongálás környéke, de mivel ez szerintük csak rongálás, ezért nem vettek le semmi nyomot. Apum meg teljesen kiakadt (rendőr volt), hogy ez nem így működik, és ez egyértelműen lopási szándékot mutat... persze ezt csak telefonban hallgattam.

Szil,
sajnos fáj a fülem is, de szerencsére használhatok rá fülcseppet. Egyszer voltam felpuffadva, de az nem tartott ennyi ideig, ezért is hívtam a dokit.
Nálam volt pecsételés (valószínűleg beágyazódáskor), de csak 1x. Az 1. babánál nem volt. Ezért sem írtam le neked, mert még egy embernél sem ugyanolyan 2x a beágyazódás sem.

i.kata
 
 


Kedves Szil!
Ahogy az előbb írtam, nekem egyik beavatkozás sem hozott pozitív eredményt; a 6 inszemem és a 2 lombikom utáni minden tesztem negatív volt. :( Bár láttam életemben 2x pozitív tesztet, de ebből az első még évekkel azelőtt volt, hogy elkezdtünk az intézetbe járni (ezt a babát kb. 9 hetesen veszítettük el), a másik pedig most ősszel volt, azután, hogy abbahagytuk a lombikozást, de ez nagyon halványka csíkocska volt, és néhány nappal később meg is jött a menszeszem. Vagyis mindkettő "spontán" baba volt. A tüneteket tekintve az első emlékezetesebb volt, mert épp vidéken voltunk egy 1 hetes konferencián, s vártam, hogy bármikor "megjöhet". S bár mindig ez volt az érzésem, hogy megjön, nem így lett. Aztán hazaérve vettem egy tesztet, és pozitív volt! De sajnos nem tartott sokáig... :(

Kép
hbzs
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?