A 3-4 perces fájás már mindenkinek erős, szerintem.
Reginél a 10 perceseket is fájdalmasnak éltem meg, bár szerintem azért mert éjjel volt, és inkább aludtam volna.
Zalánnál az 5 percessel még sétáltam, jól el voltam, NST-n a fotelben ücsörögtem, és észre sem vették, hogy fájásaim vannak. De a 3 perceseknél, amíg vártam a dokira, már rá volt írva az arcomra a fájdalom. A perces fájásoknál meg már nyomnom kellett...az meg olyan érzés, leírhatatlan, de nem tudod visszatartani.
Csak azért néztem be, hogy van-e valami Katinál. Szorítok neki, talán most bújik ki Bogi.
Közben olvasgattam a szüléstörténeteket a babaneten, és megtaláltam az enyémet is.
Nem is emlékszem, hogy ide is feltettem, akkor még babafalvás voltam.
Gondoltam megosztom veletek is:
Regina érkezése
Első kisbabánk születése
Egy szép tavaszi napra ébredtem, mosolyogtam egyet, megsimogattam a pocakom és gondolkodtam. Hogy mi járt a fejemben, mi más a várva várt alkalom, babánk születése. Aztán felhagytam az ábrándozással, és felkeltem az ágyból, tettem a dolgom, ahogy ezt máskor is. Május elseje…szabadtéri program, ez egyértelmű. Délután Pér-re látogattunk ki a reptérre. Nagyokat sétáltunk, bár az időjárás nem épp kedvező, de élveztem az utolsó napokat pocakosan. Úgy késő délután lehetett már, hazaindultunk, de előtte még szüleimnél vacsorázunk. Majd hazaértünk, és semmi másra nem vágytam, csak egy forró zuhanyra, és a pihe-puha ágyikóra. Beálltam a zuhany alá, becsuktam a szemem, és csak élveztem a meleg víz hatását. Ezután gondoltam alszok egy nagyot. Egyszer csak mint derült égből villámcsapás, valami olyan érzés volt – éles fájdalom, amolyan feszítő. Mondtam is a páromnak, valami készül…..
Igen, valaki. Innentől kezdve megindultak a szabályos 10 perces fájások. Erősek voltak, és én már most gyengének éreztem magam. Elkeseredtem. Mi lesz később? Ez az a fájdalom amihez nem lehet hozzászokni, csak megbékélni vele. Fájás…szorítottam a kiságy rácsait. Fekve sajnos egyáltalán nem volt jó, sőt még erősebbnek éreztem. 1 perc fájás, felálltam, sétáltam, majd visszafeküdtem 9 perc alvás, s ez így ment reggel 7-ig.
2007. május 2. Reggel van, álmos vagyok, továbbra is 10 percesek a fájásaim, de sokkal enyhébbnek tűntek. Vajon mikor sűrűsödnek. Férjemnek be kellett mennie dolgozni, de úgy búcsúzott, hogy siet haza. Ő is izgatott volt, ez érthető. Reggeliztem, sikerült legyűrnöm egy kiflit joghurttal. Délelőttre volt időpontom NST-re. Lemondtam.
10 óra. 5 percesek. Igen…ez az, gondoltam innen már nincs vissza út. Előre. Szép lassan összerakodtam, így jobban telt az idő, és a fájdalom is egyszerre elviselhetőbb lett. 12 óra lehetett lefürödtem, felmostam. De valahogy nem akartam még Kórházba menni. Féltem még nem vagyok eléggé kitágulva. Közben párom is hazaért. Megebédezett, összepakolt pár dolgot, mert apás szülésre készültünk. És útnak indultunk. Egy olyan helyre, ahol megváltozik az életünk. És már hárman kis családként jövünk haza. De ne szaladjunk ennyire előre.
Útban a kórház felé hívtam anyukámat, és a szülésznőt. Beértünk, felvették az adataim, átöltöztem, izgatott voltam, új volt a helyzet. Szerencsémre, az orvosom épp ügyeletes volt, és ő vizsgált meg. Bő két ujjnyi mondta. „Az nagyon jó, mehet is az előkészítőbe” - és mosolygott. Kicsit bennem is oldódott a feszültség. Aztán a szokásos procedúra, nekem persze új – beöntés, ami bár nem kellemes, de hasznos. A zuhanyzás jól esett, nem is akaródzott ki jönni onnan. Közben megérkezett a szülésznő is.
Az egyik legjobb vajúdó szobát kaptuk, nagyon barátságos helynek tűnt. De csak sejtettem mi vár rám. Folytatódott a vajúdás a labdán. Párom közben a derekam masszírozta, és nekem ezerfelé jártak gondolataim. Még 5 percesek, abszolút kibírható. Szülésznő folyamatosan bent volt, és eleinte nevetgéltünk, beszélgettünk. Orvosom is beköszönt, megvizsgált, és burkot repesztett, ami egyáltalán nem fájt. Fájások jöttek, én még kiválóan tudtam alkalmazni a légzéstechnikát. A szülésznő is mindent elmagyarázott, mi miért történik, és ez magabiztossá tett.
Különlegessége ennek a napnak, hogy telihold volt előző éjjel, és most velem együtt több kismama is vajúdott és szült. Az orvosomnak pedig amellett, hogy ügyeletes volt, mellettem még egy másik kismamája is volt, aki a szemben lévő szobában. És a vizsgálatok alatt átszűrődő kiabálások, jajgatások hallatán bizony joggal voltam megrémülve, amikor belépett az orvosom. Hát igen….a fájás alatt lévő vizsgálat, bizony nagyon fájdalmas volt, de csak arra tudtam gondolni, ennek is vége lesz egyszer. Bár jól tágultam, kaptam fájáserősítőt, és ezzel együtt fájdalomcsillapítót is. Ezután sűrű kemény fájások jöttek. Szorítottam a szülőágyat, és el nem engedtem amíg vége nem ért a fájdalom. Leírhatatlan érzés. A fájás alatt úgy éreztem uralja a testem, és nem bírok felül emelkedni. Amikor véget ért a fájdalom bóbiskoltam egyet. Annyira elgyengültem. 3 órája már a vajúdó szobában, az utolsó egy újjnyi valahogy nem jön össze. Lelassultunk. Sűrű fájások, mindent elsöprő fájdalom, párom szó szerint támogat, mert ájulás határán vagyok. Teljesen legyengültem. Aztán szülésznő bíztatására nyomni kezdtem hogy beilleszkedjen a baba feje. Közben mellettem lévő szobából hangos jajjgatás hallatszik át, és úgy 10-15 perc múlva csend, ott már csoda történt. Felgyorsultak az események. Szülésznőm hívja az orvost, jöjjön mert itt is baba lesz. Ő átrohant, felfektettek az ágyra, és csak arra tudtam gondolni hogy most minden erőmre szükség van, csak most és itt. Becsuktam a szemem és amikor kellett olyan erősen nyomtam, hogy még ma sem hiszem el, hogy erre képes voltam. Közben gátmetszés amit meg sem éreztem. Én csak nyomtam, nyomtam….és kint van a fejecskéje – mondták. Párom mellettem, és csak az ő szemét néztem míg vártam a másik fájásra. Közben feszítő fájdalom, de nem is arra gondoltam, hanem hogy pár perc választ el attól, hogy lássam a babánkat, akit a szívem alatt melengettem 9 hónapig. Jön a fájás, itt az idő, ismét nyomni, és még mindig nyomni….megkönnyebbülés, látni akarom, annyi erőm még van, hogy a fejem ne tegyem le, és a lábam között kukucskálok. Soha nem felejtem el ezt a pillanatot, az arcát látom, és rám néz. Utána a mellkasomra tették, olyan jó kis meleg volt, és szomjazott az anyai szeretetre. Majd elvitték, de nem maradt magára, mert apa ment vele. Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, de összességében egy nagy boldogságérzés volt bennem. Végre pihenhettem egy kicsit. Méhlepényre vártunk, nem sokat, talán 5 percet. Az szó szerint kicsusszant, szerencsére. Visszahozták a gyönyörűségem. Engem elkezdtek összevarrni, bár ezt szinte nem is éreztem…..le sem vettem szemem róla, ahogy apa kezében megpihent. Az a két óra amíg megfigyelés alatt voltam, nyugalomban telt el. Határtalan boldogság. Kis család lettünk. Az első szoptatás már a szülőszobán megtörtént és úgy evett a drága. A kórházban lévő vajúdás és a szülés között mindössze 4 óra 30 perc telt el. Nem túl hosszú időszak, de igazán mozgalmas.
Kitoltak a szülőszobáról, ahol szüleim, és nővérem vártak. Messziről mosolyogtam, majdnem sírtam az örömtől. A szobába érkezve szobatársam is mosolygott, aki fél órával később szült. Gondoltam végre pihenés, még párommal kettesben gyönyörködtünk a mi pici babánkban. Miután kettesben maradtam Reginával, egy gondolat járt az fejemben – anyává váltam. De ez már egy másik történet.
Azt az érzést amit egy nő szüléskor átél, szinte leírhatatlan. Számos olyan gondolat és érzés járt körül, amit nem tudtam szavakba önteni. Olyan ösztönösek ezek a babák. Ő döntött így, hogy 2007. május 2-án 19.09 perckor szeretne megérkezni a nagyvilágba szerető szüleihez, akik már nagyon várták. Bizony vártuk, és erről szól a 9 hónap. Nekem egész pontosan 40. hét. Mivel a terhesség során komoly problémáim voltak, valóban egy kis csoda született, Reginának neveztük el. A kórházban szülésről abszolút pozitív élményeim vannak, az orvosom és szülésznő maximálisan segített ebben az örömteli pillanatban. De ami a legfontosabb, hogy életem párja is ott lehetett ezen a nagy eseményen, és együtt élhettük át azt a nagyszerű érzést, mikor megpillantottuk életünk értelmét az első kisbabánkat.
--------------------------------------------------------------------------------
Rita
Aztán felébredt, és sírdogált, de hajszárítózásra meg úgy be vágta a szunyát, hogy most is alszik.
Jó volt pihenni. Tegnap már eléggé ki voltam. Fájt a fogam, a gátam. Ma csak a fogam fáj jobban, de a gátseb köszöni jól van. A fogammal nem tudom mi legyen, elvileg ez egy gyökérkezelt, vagy a mellette lévő fájhat. Inkább csak mozgásra, máskor el szokott már ennyi nap után múlni, most nem akar. Remélem nem a hétvégén lesz vele gond, mert ügyeletre nem megyek, egyből kihúznák.
Kicsit beparáztam, de szedem a homeos cseppjeimet, C-vitamint, és nem megyek anyósékhoz a héten, az tuti.
)
nem semmi 
) Én most totál le vagyok merülve. Nálunk nincs alvás napközben, sokat vagyok egyedül velük és sok helyre kellett mostanában vinnem valamelyiküket. (gyerekdoki, bőrgyógyász, neurológus, a mai torna, Bencének fodrász) Nagyon fáradt vagyok, de főleg inkább fizikailag. Lelkileg meg az a baj, hogy nem tudok CSAK Bencével foglalkozni. Pedig nagyon kellene... Sajnos pár hete egyre többször ébred fel hajnalban és kezd el sírni az ágyában. Ilyenkor át kell hoznom a mi ágyunkba, én meg költözhetek Gergő szobájába a kanapéra. Megmondani nem tudja, hogy miért sír, de tuti biztos vagyok benne, hogy így jön ki rajta a testvérféltékenység. Kb azóta csinálja, hogy kiderült Gergőről ez a testtartási probléma és elkezdtük az orvosokhoz járkálást. Szegényem mindig csak azzal szembesül, hogy Őt elvisszük a Mamához amíg mi elmegyünk dokihoz. Hiába mondom el neki, hogy miért megyünk el, még nem nagyon érti meg.
Nagyon mérges voltam. Kezdhettem előlröl, bár már sok értelme nem volt, mert úgyis fürdés, alvás jött, azért még aludt egy fél órát.
Semmit nem érzékelt abból, hogy én előtte felkeltem szoptatni, majd lementem és begyújtottam. 
