Új privát üzeneted érkezett!

Egyébként azt hallottam február végére tetőzik a járvány, úgyhogy nem esély van rá, hogy március közepén még tartani fog a tilalom.
rozianyu
 
 


A másik, én másfél hete voltam a dokimnál-megkérdeztem.
Azt mondta, attól függ, hogy apa bejöhet e szülésre, hogy mennyire rugalmas főorvos van ép ügyeletben.
Ill. hogy mennyire szigorú a szabályozás.

Ennyit mondott-azt mondta erről még ne beszéljünk, odébb van.
Hát lehet, de akár előbb is jöhet a gyerek.. Meghát azért valami kézzelfoghatót jó lenne tudni.

Szóval, amit mondott abból az jött le-inkább nem mint igen.
rozianyu
 
 


Szia Rozianyu!

sztem, azért próbáljátok meg, hátha beengedik a Párodat.
Én is szerdán megyek nstre, megkérdezem a szülésznőt, hogy mi a helyzet...
amúgy pont éjszaka azon gondolkoztam, hogy ezt vajon hogy valósítják meg, hogy nem engedik be az ember párját...a szülészeti osztály előtt letetetik Apával a csomagokat, és nekem a fájások közepette kell becuccolnom, intézkednem, adatokat egyeztetnem. Majd masszírozom a hátam, ha épp úgy akarom, lefényképezem a babát, amikor megszületett. Majd, ha véletlen valamit otthon felejtettem a bentfekvős időszakban hazaugrom érte???vagy behozza Apa és felküldi a portásbácsival???
Persze ezt most kicsit kiéleztem, de egyszerűen elképzelésem sincs.
Persze, azt megértem, és támogatom, hogy ne áramoljanak be a látogatók járvány időszakban a 2 ill 3 ágyas szobába, ahol amúgy sem túlzottan lehet elférni, de az hogy az APA ne lehessen ott...hááát...
és egyet értek azzal is, hogy mi is simán bevihetünk bármit is, sőt az ott dolgozók is, mert nem hinném, hogy mindenki beoltatta magát...bár lehet, hogy ez ott előírás, nem tudom...
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 

 
 

Ja, igen, én is beszéltem a dokimmal, azt mondta, hogy jó nagy veszekedés volt erről, de mire szülök, addigra már nem lesz ez a korlátozás...
én mondtam, hogy remélem, de közben az járt a fejemben, hogy honnan tudja mikor szülök...
hallottunk már olyanról, hogy a baba előbb akart kibújni, mint a kiírt időpont...
hát, igazából sztem ők sem tudják...
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Sziasztok, én pénteken megyek terheléses cukorra, ugye ez is a 3. emeleten van.. A laborosok azt mondták, hogy szerintük a 3-ra felmehet a kísérő (NST kapcsán mondom). Azt mondták, a tilalom a fekvőbeteg osztályra vonatkozik. Remélem sikerül elintéznetek, hogy Apa is bent legyen veletek!!!!!
Amúgy azt mondták még, ha valamiért mégsem mehetnek fel a kísérők, akkor lent a sürgősségi részen le lehet ülni..... :evil:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Kérdezz rá, amikor bejelentkezel a fszinten. Asszem a harmadik, de nem merek rá megesküdni!
Lehet Sziszi24 meg tudja írni, mert most volt ott.
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu, én is ugyan ezen gondolkodtam az előbb.
Ott könnyes búcsú aztán kezit csókolom v. mi?! - elképzelni nem tudom. 3. gyerekem lesz, mind a 2-nél bent volt.
Persze ha nem jöhet be nem jöhet.. Csakhát olyan "fura" érzés, v. nem is tudom.

A másik, ha kaja kell-mert valljuk be, amit ott adnak 1. nem szoptatós anyáknak való, 2. hááát, az ehetőségével is van némi probléma, 3. nem sok (sőőt).
Persze ez kicsike probléma, talán nem is az-de én spec. 3 éve nem is kértem el a kórházi kaját azt ettem ittam amit apa hozott. Ez persze egyéni szociális probléma-de nekem az :P
Meghát a tiszta ruha.

Mert ugye felvilágosítást nem tudnak adni--az oldalon én sem láttam semmit...


Nyuszika85, sajna nem tudom--nekem itt az sztk-ban csinálták. De sztem. azt is ott a 3. csinálják, ahol amúgy is vámpírkodnak.

Egyébként májusra tuti lemegy ez az agybaj--3 éve május 17-én szültem :) , semmi ilyenről szó sem volt, már rég.
rozianyu
 
 


Hemzsu-ki a szülésznőd? (persze ha van) :)
rozianyu
 
 


Bányai Nóra
Vele szokott dolgozni a dokim, és jókat mondott Róla.

Most fogok találkozni Vele először szerdán, utána bővebb infóval is tudok szolgálni:-)

gondoltam rá, hogy felhívom, mondjuon valami okosat, de inkább majd személyesen szerdán, az úgy egyszerűbb.
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


:)
Én is gondoltam, hogy telefonálok egyet előtte.. Dehát én is inkább maradok a személyesnél.

Én 9-re (körülre) megyek szerdán, nekem Magdika lesz. Már Rozimnál is Ő volt, ismerem legalább.

Hát nagyon kíváncsi vagyok.
rozianyu
 
 


Hemzsu, Nekem a dokim adott 3 nevet, abból kettő van most palettán, egyik B. Nóra, másikuk pedig..... :oops: , most nem emlékszem a nevére, fel van írva. Megkérhetlek, hogy írsz majd a találkozóról? Hogyan lehet velük a szülés időpontját "lestisztázni, lefoglalni"...? És a legfontosabb, szimpi volt-e.
Én péntekre tervezem azt, hogy megkérdezem, bent van-e esetleg valamelyik szülésznő a kettő közül és akkor találkozok vele. Mert nem nagyon tudom hogyan működik ez.... :oops:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika85
Mindenképp adok hírt a benyomásaimról, meg arról is mit mondott az influval kapcsolatban.
Ki a dokid?
Nekem a dokim adta meg Nóra telefonszámát, én így értem el.
Esetleg kérdezd meg a dokit, hogy kivel szokott együtt dolgozni, biztos nem baj, ha ismerik egymást, és egymás keze alá dolgoznak.
vagy telefonálj be a Bajcsyba, hogy tudod lencsevégre kapni őket:-)
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Sziasztok!

Mi 32 hetesek vagyunk, kisfiút várok, április 10 a kiírt dátum.
Már van egy 2 éves kisfiam, ő Kistarcsán született. Most dr. Toldi Lászlóhoz járok, és valószínűleg nála is fogok szülni. Tudnátok nekem mesélni a kórház gyermekágyas részéről? A szülőszobák látom nagyon szépek, de a szobákról nem sok infót találok. Vagy ha mégis, az számomra nem túl biztató eddig.
Köszönöm!
ancsa06
 
 


Hemzsu, én Gyopár doktor úrhoz tartozok. Ő Tőle kaptam meg a három nevet, három mobil számot, de még nem zaklattam Őket. Gondoltam, ha eleve most B.Nóráról lesz infod, meghallgatom, Nekem Ő a 2. számú jelöltem. :) Így eddig jól haladok, mert a dokim javasolta konkrétan Őket, már csak választani kell és beszélni vele/velük.

Ancsa, szobák kapcsán mi érdekel? Én egy korábbi hozzászólásomban írtam a látogatásról, pár hete voltam a dokimmal megnézni a részleget, szobákat...

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Rozianyu!

Ha jól értettem, akkor Te eddig a Bajcsyban szültél!
Mondták a szülésfelkészítőn, hogy nem adnak az újszülötteknek cukros vizet. Azt akarom kérdezni, hogy amíg nem indul be a tejtermelés, addig mivel etetik a babákat?tápszerrel?
légyszi írd meg, hogy Nálatok mi volt.
Én nem nagyon pártolom a tápszert, ezért kérdezem. A pocakban folyamatosan kapja a bébi a tápanyagot, nem tudom elképzelni, hogy születés után kibírja pár napig kaja nélkül:)(első babánk...gondolom látszik :lol: )

köszi
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu!

Én Rozit szültem a Bajcsyban, Márkot vidéken...

Velem Rozi végig ott volt, annyi időre vitték el míg szülés után letisztították.
A második nap indult be a tejem--én magam kértem, egy kis vizet neki, mert pont akkor iszonyat meleg volt, sokat izzadt.... sárga is volt. Kaptunk egy keveset a cumisüvegbe. Ennyi volt, utána már lett tejem, nem is kértem és nem is kapott semmit.

Vizet ha kérsz adnak. A tápszert nem tudom (én nem vagyok ellene...szóval engem igazából ezzel nem tudtak elijeszteni).

Cumisüveget azért tegyél be, nem jön a tej... hátha szomjas lesz (mondjuk ennek a célnak egy kiskanál is megfelel, szóval azt is rakhatsz).
rozianyu
 
 


Szia Nyuszika!

A szobák, illetve a hozzá tartozó fürdők, mosdók állapota érdekelne. Azt olvastam valahol, hogy a nem fizetős szobák is 2-3 ágyasak, de azt nem tudom, hogy ezekhez is tartozik-e külön fürdő, vagy egy nagy közös van? A dokim is ígérte, hogy megmutatja a szülészetet, de ez sajnos az influenza miatt elmarad.
Nekem már egész közel a szülés, nem tudom, addig lefut-e a járvány, így lehet már csak akkor látom, mikor szülök.
ancsa06
 
 


Ancsa, a normál, nem fizetős szobák fürdője közös fürdő. Lehet, hogy egy kórteremben csak 2-3 ember van, de ki kell menni a folyosó másik oldalán lévő részre és ott a közös fürdő. Állítólag a nem fizetős szobák egyetlen hátránya ez. Biztos, hogy takarítják, ha jól emlékszem azt mondta a dokim, hogy napi 2 alkalommal, de nem ez a szülészet legszebb részlege...
Mikorra várod a babátokat?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Április 10 a kiírt dátum, de az orvos szerint esélyes vagyok a korábbi szülésre, mivel Kristófom is a 37. hét végén döntött úgy, hogy eleget szorongott bent. :)
Én nem is bánnám, de azért mondogatom Máté babának, hogy a 38. hetet várjuk meg legalább, akkor már biztos nem lehet semmi baj.
Azt hiszem, megpályázok egy fizetős két ágyas szobát, ha így áll a helyzet. Aztán reménykedek, hogy legyen is hely.
A FLór kórházban sikerült bekerülnünk egy kétágyas alapítványiba, és az nagyon jó volt.
ancsa06
 
 


Szerintem áprilisra már bőven lemegy.

Én márc. 14-re vagyok kiírva-na addigra elég necces.

Itt én is alapítványiban voltam. Most is reménykedem.... és az egyágyasban.
rozianyu
 
 


Sziasztok!

De jó,hogy így beindult az oldal,jó olvasni.

Igen a 3.emeleten van a vérvétel bal oldalt,de nekem az nem tetszett,hogy olyanok elfoglalták az ülő helyeket akik nem is oda vártak így nem tudtam ki van előttem csak tippeltem.

De szerintem kérdezzetek rá!

De úgy tudom az NST-re aki megy annak nem kell várni,be kell szólni az ajtón,hogy Nst-re jött mert te addig beülhetsz míg veszik a többiektől a vért.

Én május 17-re vagyok kiírva,van aki még májusban szűl?

2 éve szültem a Bajcsyban akkor én kértem,hogy adjanak cukros vizet mert az a biztos,ha netán nem jön előbb a tej.

Én 2 ágyas nem fizetősben voltam közös volt a fürdő,és mindig ki múmiáztam a wc-t.
Elég koszos volt mindig.


<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/1-38-31-2011_05_17-Zolika.jpg"></A>



<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-69-24-2008_09_06-Norbika.jpg"></A>
sziszi24
 
 


Kép


Kép
sziszi24
 
 


sziasztok!

ma voltunk szülésfelkészítő tanfolyamon, és azt a hírt kaptuk, hogy mivel egyszemélyesek a szülőszobák ENGEDÉLYEZIK AZ APÁS SZÜLÉST!!!!!!!!

a látogatási tilalom marad, de ez már megkönnyebbülés, méghozzá nem is kicsi:-))
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Jó reggelt!

Érdemes volt felkelni :wink:
Hemzsu, hála Neked!! :lol:
(azért ezt az okos dokim is mondhatta volna...-na mindegy, Ő sem tudhat mindent).


Sziszi, én 3 éve május 17-én szültem :) Jó nap volt... Így utólag visszagondolva :)
rozianyu
 
 


Hemzsu, ez remek hír Nektek!!!!! :lol:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jó hírekkel szolgálhattam, tényleg nyugodtabb vagyok így:-)és Remélem Ti is.Azt mondták még, hogy a látogatási tilalom felől meg érdeklődjünk, de az van kiírva egy csomó helyen, hogy február 1től visszavonásig érvényes!

Rozianyu! én meg március 10 re vagyok kiírva, még az is lehet összefutunk:-)és köszi a tippeket az etetésről. Remélem hamar beindul majd a tej, és akkor nem kell agyalni.

Amúgy, amikor én a szülészeten jártam(megmutatták a szülőszobát)ott mentem el a mosdóba a folyosón, hááát nem voltam elájulva a higiéniától...fel kell szerelkezni mindenféle fertőtlenitő kendővel és egyebekkel.
nem tudom, hogy az embernek mennyire van ereje, hogy ne üljön rá a WCre szülés után, de azt hiszem jobban járunk, ha ezt a közös helyiségben nem tesszük meg...:-)
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu, egyébkét ez olyan fura--egy "ismerősöm" 11-e körül szült (+/- 1 nap-nem tudom pontosan) és hozzá nem engedték be a férjét :(
rozianyu
 
 


sztem folyamatos vita van erről...
2 hete az előző szülésfelkészítőn mondták asszem, hogy nem engedik be az Apukákat.

Tegnap új fejleményként mondta a pszichológus-aki az előadást tartotta- ezt a hírt.

remélem, hogy nem változtatnak újra...

szülőszobát továbbra sem lehet látogatni, és a látogatás is tiltva van.
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Sziasztok!
Csatlakoznék, ha lehetséges, én is a Bajcsyban fogok szülni valamikor június közepén :-) Az lenne a kérdésem, hogy megyek terheléses cukorra, és lehet-e vinni citromos teát üresen, hogy abba kérem a cukrot, vagy sem? Illetve, hogy a vérvétel eredménye milyen hamar van meg?
Köszi a segítséget, már eddig is nagyon sok hasznos dolgot tudtam meg tőletek, főleg így első babásként. :-)
További szép babavárást!

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 


Szia Szami (mi már találkoztunk a 2011. júniusi topikban).
Mikor mész terhelésre?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Szia Nyuszika, igen, találkoztunk már odaát. :-)
Ez az eredménytől függ. Hétfőt tervezem, esetleg most pénteket.

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 


Szia szami78! Üdvözöllek közöttünk!

én egy pénteki nap voltam terheléses vizsgálaton és azt mondták,hogy már hétfőn mehetek az eredményért,úgyhogy hamar meg van.

Szerintem csak simán citrom lét vigyél és majd az rakd bele a cukros vízbe amit összekutyulnak.
sziszi24
 
 


Sziszi, köszi a választ.
A sima cukros vízzel az a bajom, hogy nem oldódik jól benne a cukor. Ezért gondoltam, hogy lefőzöm otthon a teát, és termoszban vagy valamiben elviszem a 2 dl-t. Na mindegy, majd megálmodom, hogy hogy legyen....

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 


Teljesen feloldódik-legalábbis nekem nem volt gondom vele.
Citromos vízbe tettem.
rozianyu
 
 


Szami!


Nekem a doki írta fel a receptet. NEM sima cukorral kell csinálni, hanem 75 gramm glükózt (gyógyszertárban lehet kapni, én ott vettem) 3 dl vízben kell feloldani(nem kettőben). Meleg vízben érdemes, mert a hideggel megszenvedtem én is, belekövesült...és még esetleg facsarhatsz bele citromot, de semmi több.
ezt elviheted flaskában vagy bármiben.
Ha nem készíted el otthon, akkor a Bajcsyban megcsinálják, de én ezt azért nem javaslom, mert kb. van 3 bögre az összes emberre, egymás után isznak a kismamák belőle, és nem raknak bele citromot, csak víz és a szőlőcukor...nem tudom mennyire higiénikus most így járványban egymás után inni.
Úgyhogy, ha tudsz készülj fel, sztem megéri, és örülni is fognak neki!
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Úgy értem a receptet, hog a kotyvasztás módját írta egy papírra. Nem orvosi recept... :oops: bocs!
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu, nemrég beszéltem a szül.nővel-át kellett tetetnem az időpontot...

Rákérdeztem, hogy apa feljöhet e velem nst-re, mondom a mihez tartás végett.

Azt mondta nyugodtan, sőt szülésre is bejöhet, sőt látogatni is a folyosóra-csak a kórtermekbe nem.
rozianyu
 
 


A cukrot nekem adták, nem kellett megvennem :P
Nekem elég jól feloldódott-bár lehet, hogy én is meleg vízzel kezdtem. Erre már nem emlékszem :s
rozianyu
 
 


Köszi lányok, de sajnos tudom, hogy milyen cukros löttyöt inni, mert inzulinrezisztenciám van. :( Azért kérdeztem, mert mindenhol máshogy csinálják. Voltam a X. ker egészségházban is, és voltam magánlaborban is. Erre is igaz, ahány ház, annyi szokás. Ezt a teás megoldást az egyik ismerősöm említette.
A saját pohár nekem magától értetődő, mert amikor afp-n voltam, láttam, hogy hogy csinálják...

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!

Nyuszika85!
Találkoztam ma Nórával(sznő)nagyon kedves volt, jók voltak a benyomásaim, miközben rajtam volt az nst szinte végig beszélgettünk. Elmondott mindent: mit érdemes bevinni, hogy lehet epidurál, ha szeretnék(bár, én egyelőre nem szeretnék, de majd meglátjuk hogy alakul:), és mikor szokták adni, mikor kell bemennem a kórházba, elmagyarázta az nst eredményt stb. Rendes volt, szimpi volt, és sztem érti a dolgát. Mondta bármi kérdésem van, nyugodtan hívjam.
Ő is mondta, lehet apás szülés, látogatni a folyosón az üvegajtón kívülig lehet, a fekvőre nem jöhetnek be, de az üvegajtón kívülre a szűk család is odajöhet, ha meg akarják nézni a babát. Egyszóval jók voltak a benyomásaim!

Rozianyu! remélem nincs baj, hogy át kellett tenni az nst-t máskorra!
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu, köszönöm szépen az infokat. Egy biztos, rossz szülésznőhöz nem kerülhetünk. Meglátjuk, hogy pénteken bent lesz-e vagy Ő, vagy a másik hölgy, remélem azért tudok beszélgetni vele. :) NST-n minden rendben volt?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Pénteken bent lesz Nóra, mondta, akkor megyek énis a vérvétel eredményéért!

Az nstn minden rendben volt, tegnap este fura fájásaim voltak, meg ma hajnalban is, de azt mondta, hogy, ha nincs rendszeresség benne, akkor még nincs semmi:-)
és nem volt:-)
Úgyhogy, csak tréningezett a pocakom! :D
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu, és azt esetleg nem tudod mit jelent az, hogy bent van Nóra, időben?! Én reggel 7-re megyek és 9-ig tuti ott leszek.
Köszi

Hát, már persze, hogy gyakorol a pocak :) Izgulsz egyébként? Nevekről kérdezhetek?

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Reggel 7 től este 7 ig bent lesz azt mondta, úgyhogy sztem keresheted bátran! :)

Kisfiunk lesz, Marcell:-)igen, most már kezdek izgulni. Pl. éjszaka, amikor jött a fura érzés a pocakba, mert azon agyaltam, hogy még van egy pár dolog, amit meg kell csinálni.

De magát a szülést még nem tudom elképzelni...azt szoktuk beszélni a Párommal, hogy milyen fura lesz, amikor már itt lesz velünk egy kis csomag :) még eléggé elképzelhetetlen :oops:
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Hemzsu: kicsit irigyellek, hogy már itt tartasz. :) nekem még sok visszavan. Várom már nagyon, hogy a kismanó velünk legyen :)
Szülésznőn mi még gondolkodunk. Szólnak mellette és ellene is érvek. Jövő héten megyek a dokimhoz, majd kifaggatom őt is. Meg persze a Ti véleményetek is érdekel. Már olvasom a régebbi bejegyzéseket :)
A másik nagy dilemmám az az alapítványi szoba. Egyre jobban hajlok felé, mert ez a jövés-menéses látogatós dolog engem zavar. Nem is az, hogy bejöhetnek, hanem hogy egyesek az egész pereputtyot behívják, és nem gondolnak arra, hogy a szomszéd ágyon fekvő esetleg pihenne.

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 


Hemzsu, köszi. :) Ez jó hír, akkor egyikükkel biztosan találkozhatok.

Marcell, szép név :) Én is irigykedek, hogy már itt tartotok, de minden percét ki kell élvezni, így leszünk még mi is ott :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Sziasztok!


Megjöttünk, megjártuk a kórházat.
Kedden reggel megyek újra-mondjuk ez a 8 órára kicsit korán :oops: , de mindegy.

Most, hogy olvastam-elfelejtettem megkérdezni az epidurált :S Csak a dokit kérdeztem meg anno.. De ő.... na, mindegy, kedden remélem nem felejtem, felírom.

Hemzsu, aranyos vagy, hogy aggódsz :) Kicsit kusza lett apánk programja... ezért lett így. De még mázli is-belázasodott hajnalra a lányom, még jó, hogy tegnap öcsémmel megbeszéltük eljön rá vigyázni. Szerintem megéreztem és ezért "kavartam".
rozianyu
 
 


Kedves Topiklakók!

Ismét jó szándékkal spammelek itt (is): folytatódik a Babanet kommentjátéka, azok között, akik a héten kommentelnek, a Jaffa Kiadó könyvcsomagját sorsoljuk ki!

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, így nemcsak a cikkekről kaptok értesítést, de további nyereményjátékokban is részt vehettek.

És végül, de nem utolsósorban: várjuk a Ti történeteiteket is A Te történeted rovatba. Kinek ne lenne a tarsolyában egy olyan történet, amit 1-2 oldalban meg lehet írni? Lehet vicces, tanulságos, dühítő, szomorú, elgondolkodtató, szüléses, gyerekneveléses, párkapcsolatos, családos. Akiből kikívánkozik a grafomán énje, történetét Word dokumentumban küldje el erre a címre: szerkeszto kukac babanet pont hu.

Köszi a figyelmet!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Köszöni Marcika a bókot :lol:

Rozianyu! jobbulást a Kislányodnak!

Szami, Nyuszika! hamar eljön ám az idő, én csak pislogok, hogy már csak 3 hét...
Párom beállított a telefonján egy visszaszámlálót :) még az elején, és döbbenten tapasztaljuk, hogy már csak 23 nap...
Én a legjobban azt várom, hogy meglássam a kis kezecskéit, lábacskáit, pofiját...mindig nézegetem a Párom kiskori fotóit, és próbálom elképzelni milyen lesz :).
Mi nem voltunk 4Ds uhon, úgyis látjuk majd milyen lesz alapon:)
így dupla izgalom!

Szami!
Én voltam az Alapítványi szobában, nem egy nagy extra sztem ahhoz képest, hogy mennyibe kerül...bár az tuti előny, hogy egyedül lehetsz a bébivel és apával.
Lehet már a másik babánál én is azt fogom mondani, hogy egyedül akarok lenni.
Lehet épp ez lesz az előnye az influenza járványnak, hogy nem törik ránk "úton útfélen" az ajtót.

Az időt próbálom kihasználni ahogy írtad Nyuszika, megpróbálok minél többet aludni, ami nem nagyon esik nehezemre :lol:
A hetek múlásával egyenes arányban nő a napközbeni alvással töltött időm... :lol:

nem is tudom elképzelni több poronttyal hogy lehet ezt megvalósítani :lol:
hemzsu
Budapest IX. kerület
 
 


Igazad van Hemzsu, hogy hamar elszalad az idő. Így is van, hogy rácsodálkozom, hogy már eltelt több mint a vele a várandós időszaknak.
Csodállak, hogy kibírtad, hogy nem mentetek 4d-re. Először mi sem gondolkodtunk benne, de én nem bántam meg. :-)
Köszi az infókat. Dönteni szobaügyileg még van időnk. Igazából, ha normális szobatársakat kap az ember, akkor a sima szoba is jó.
Majd beszélek Nyuszival, hogy együtt szüljünk, elvileg úgyis egy nap a különbség a kiírt dátumnál :-)

Rozianyu, jobbulást a lánykádnak!

Nyuszika, úgy néz ki, holnap akár össze is futhatunk a folyosón :-)

Szami
Kép
szami78
Budapest X. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?