Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Pipocska
Örülök, hogy téged sikerült megnyugtatnomKép, de sajnos magamat nem. Én teljesen el vagyok hűlve attól, hogy egy nap leforgása alatt mekkora lett a hasam. Tegnap már a férjem is megjegyezte, hogy nem akármilyen mérete lett, holott előtte 1 nappal még azt mondta, hogy nincs ott semmi.

Viki
Ruhatárilag ugyanigy állok én is. Mondtam is tegnap, hogy lassan már csak azelőtt tudom eltitkolni, akivel nem találkozom. Drukk megy holnapraKép.

Mircimama
Örülök, hogy megoldódik az uh kérdésKép.

Manóka
Neked ma délutánra megy a drukkKép

Mi sem mondtuk még el, csak az egyik nővéremnek.

MJ-MóniKép, szia itt isKépKépKép.

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Lányok,

én nagyon élvezem, hogy mindent megbeszélünk (család,szex,munkahely, első gyerekek, mit eszünk, hogy alszunk, stb...). Szuper ez a topic.
Én régebben mindig csak olvasója voltam egy-egy topicnak, de most alig várom, hogy reggel legyen és nem győzök visszaolvasni...
Mircimama Kép))))
mircimama
 
 


Sziasztok,

Juca,
nekem is volt barnázgatásom az elején. Nem akarlak rémisztgetni, de emiatt lettem veszélyeztetett. Mindjárt meg is nyugtatlak, másfél hét alatt elmúlt, és az utolsó uh alapján minden ok, többé nem vagyok veszélyeztetett (jelenleg). Akkor fekvést rendelt a doki, meg szedtem rá Rutascorbint. Ez egy C-vitaminos szer, a hajszálerek falát erősíti, recept nélkül kapható. De persze addig ne szedd amig a doki nem javasolja! nekem vagy ez vagy apihenés, de bevált..

egyébként üdv az újaknak!

Én ma fogorvosnál szenvedtem egész délelőtt.. De letudtam egy időre az biztos!! Még most is zsibbadok..
Sajna én csak kb. két-három hét múlva mehetek újra uh-ra, addig csak reménykedem h. semmi baj nem lesz! De nekem kijutott az elején (négyszeri uh..)

Ja, a bugyijaimba mintha én sem férnék már bele.. És levetttem a nadrágomról is az övemet. .Kép te jó ég, mi lesz itt??

Ciao
Timi
splendida
 
 

 
 

Jajj, elfelejtettem irni hogy
Timi
(8+6)

Ja, és én is elmondhatom h. baromi rendes (ilyen szempontból mindenképpen ..Kép) a főnököm! Azért vagyok most is itthon (bár úgy tudja itthon dolgozom..Kép) Ja és persze férfi..
splendida
 
 


BanyóciKép
Fúha, azt hallottam, hogy a 2. gyereknél gyorsabban látszik a has, node ilyen koránKép Vagy ez csak inkább valamiféle adottság? De persze az is lehet, hogy "ki vagytok hegyezve" az ilyen észrevételekre és jobban feltűnik, mint bárki másnak.

MircimamaKép
Ezért szeretek én is a babanetre járkálni. Mindent meg lehet dumcsizni. És hát ne is beszéljünk a babanetes TALIKRÓL! Megismerni egymást mégjobbKép

Lányok, nektek nincs olyan, mintha olyan lenne mintha megjönne és rohantok a WC-re? Agyamra megyek...

Pusszancs,
MJ-Móni
4+4 (újraszámoltam:-) egy nappal kevesebb azt hiszem )
mj__móni
 
 


Sziasztok!

Timi!
Köszi Megjegyeztem, és megkérdezem a Rutascorbint. A hétvégét majdnem teljes egészében vízszintesen töltöttem, és rájöttem, hogy ez nekem egy szenvedés, ideges voltam. Most sétálgatok, sokat alszok, de nem kötelezően, és jobban érzem magam a bőrömben. Hát ez van. Nekem nem mondott orvos veszélyeztetettséget, de majd csütörtökön faggatózok. Apropó, ha már olyan sokminden szóba kerül, akkor nektek mit mondott az orvos a szó szerinti ágynyugaolmról? Mert nekem szintén semmit, de most olvastam utána, hogy egy pár hétig egyáltalán ne, vagy csak nagyon óvatosan huncutkodjunkKép pedig kívánós vagyok, és szinte csak ezen a térenKép

Munka. "Kihajtanak" a kollégáim, az előbb is vagy fél órán át puskát nyírkáltunkKép Szegény srác most látta először, és 20 perc múlva ZH, de mi olyan szépen nyírtunk, hogy ettől akár még sikerülhetne is neki! Szóval okom nem lehet panaszra.

Tényleg lelkes a banda, ami nagyon jó lesz majd a nehéz és a szomorú pillanatokban egyaránt. Örülök, hogy rátaláltam erre a csapatra!

Juca

tjuca
 
 


JucaKép
Bocs de ez a puskát nyirkáltunk nem túl egyértelmű. Mit is csináltatok pontosan?

Nem szigorú ágynyugalom kell hanem pihenés, nem emelés, nem erős torna megy ilyesmik.

Libidó érdekes dolog ... emlékszem a terhesség végére már a minuszokat verdeste, pedig előtte el sem tudtam képzelni az életet szex nélkül. Szóval a szex-éhség mindenkinél más és a terhesség alatt nagyon sokat változik hol igy-hol-úgy.

MJ-Móni
4+4
mj__móni
 
 


Sziasztok!

Szia másik Móni!

Ma már 8-szor mentem WC-re (pisilni), ismerős a rohangálós állapot.

Ma gyakorlatilag egész nap ettem, bár félve a nagyon meghízástól csak csupa egészséges, szénhidrátban szegény dolgot csipegetek. (Gyümölcs, natúr joghurt korpovit, saláta stb.)

Nektek nincs állandó ehetnéketek?

Móni (6+2)

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Móni!

Hát most már a puskázás sem úgy megy mint régen, hanem szépen megküldik az anyagot neten, kicsinyítve, majd a vizsgázó kinyírkálja miután kinyomtatta, vagy éppen outsourceolja, mert még erre sincs ideje, lelkes kollégák meg segítnek, és az iroda képe úgy fest, mint régen a fonókKép Mindenki ül, nyirbál, és közben azért megy a móka meg kacagás.

Nem a szex hiányzik, hanem a szerelmeskedés, szerintem a kettő nem ugyanaz. Persze azért nem váltunk el ágytól asztaltól;)

Ehetnékem nincs se több se más egyelőre, de mejd ha három helyett eszekKép na ez csak vicc volt! Ja és egyébként is volt rajtam egy kis védőréteg télen nyáron, azaz nem vagyok cingár, de dagi sem, mondjuk erősKép

Juca (6+3)

tjuca
 
 


Ja elszámoltam (6+4Kép

tjuca
 
 


MJ-Móni!

Én is folyton úgy érzem mintha megjönne.Állandóan ellenőrzöm magam, rohangálok a wc-re. Kép

Tényleg nagyon szuper ez a csapat!!! Örülök, hogy idetaláltam! Kép

Lassan megyek haza... Holnap meg remélem, csak jókat tudok mesélni!

Kép
Viki
vikó
 
 


Nekem is egész nap ehetnékem van!! Pont ezen filóztam, hogy most ez azért van-e mert most menstruálnék (olyankor nagyon mothos vagyok) vagy kezdődik az amitől rettegtem.. Eddig én is próbálkoztam egészségeseket enni: kezdődött banánnal, majd majd egy kiló mandarin, de aztán merci csokival fejeződött be..pedig én sem a cingárok közé tartozom (eddig még nem volt vészes, de most mi jön??). Azt gondoltam még a terhesség elején, majd tornázom, de aztán átmentem veszélyeztetettbe, és csak a sétálgatás maradt.. De talán a második trimeszterem nyugis lesz! Ha nem lesz gond tutira tornáznom kell!!!

Juca,
Én is rákérdeztem a dokinál hogy mennyire komoly ez a z ágynyugalom: azt mondta vegyem lightosra a tempot. Ne emelgessek, és lehetőleg sokat pihenjek. Nagyon uncsi volt!!! Miután kialudtam magam (előtte jellemzően 5-6 órákat aludtam max, most meg elérem a 8-9-et is!) szinte egész nap itt ücsörögtem a szg előtt.. Séta az jól esett. Szex? nem kérdeztem a dokit, de nem hagytuk abba..Kép) Úgy értem szerintem ha van probléma az elején, akkor csak óvatosan..Kép) egyébként mivel sokkal érzékenyebbek vagyunk, sokkal nagyobb élmény.. ezt már félig-medig kitárgyaltuk itten..Kép

ez a puskagyártás megmosolyogtatott.. te jó ég, én meg miket szenvedtem az irogatásásval..

hali,
Timi
(8+6)
splendida
 
 


Sziasztok Lányok!

Most már vége a "fáradalmas" munkának, megyek haza pihenniKépÉn alapból egy mormota vagyok, azaz én mindig képes vagyok aludni, nem kell sokáig könyörögni. Ezt a tulajdonságot remélem öröklik majd a babókák!

Ja én nem írtam puskát, mert ahhoz is lusta avagy racionális voltam, egyszeri olvasásra általában megvoltak a vizsgák, diploma pedig jeles, tehát nem aggódtam túl a dolgot. A gimi viszont rémálom volt. Munka mellett azért már nem olyan könnyű, mert pl. meg kell kérni a munkatársakat, hogy segítsenek már be egy kicsit a "tanulásba"Kép

A legtöbb kismamó azt mondta, hogy a szerelem a második trimeszterben csodálatos, már alig váromKép

Pihenjetek, vigyázzatok magatokra!

Üdv: Juca

tjuca
 
 


szerintem a puskairas kifejezetten hasznos tud lenni (addig is tanulja az ember).. az egyetem végén én sem csináltam, mert nem egyszerübb volt bevágni a dolgokat, de az elején voltak olyan tárgyak amik (nem lehet máat mondani) olyanok voltak mintha telefonkönyvet tanulnék (szervetlen kémia..) na de ne is nosztalgiázzunk, most egész más idők járnak..Kép))) én elhatároztam hogy nyugisra veszem az életem amig terhes leszek, nem fogom agyonidegesiteni magam.. (pdig ha minden igaz még nekem is vizsgázgatnom kell). Mindegy, azóta sokkal jobban érzem magam a bőrőmben!
ciao
Timi
splendida
 
 


Na, hamarosan és is gyártom a puskáimat. Anélkül el nem mennék én sem a vizsgákra!!

Bogárka! Örülök, hogy jól vagy, már más helyett is parázom, ez a tetőfoka a beszariságnakKép

Holnap gondoljatok rám dél körül!! Köszi
lenocs
 
 


Sziasztok!

Bekukkantás erejéig én is itt vagyok, ha befogadtok Kép Október 7-én volt az utolsó mensim, és túl vagyok számtalan Kép zebrás teszten. Jelenleg 4+5 vagyok ha minden igaz. Első baba lesz KépKépKép (de nem első terhesség Kép)
Bromocriptint szedek magas prolaktinomra.

Kétségekkel rendesen fel is vagyok pakolva, így hát még nem tudom elhinni, csak ha majd látom pici szívét dobogni.. Az pedig még 2 hét legalább.

Igazából semmi tünetem nincs, csak "mintha meg akarna jönni", ez szerintetek normális? Mármint, hogy se hányingerem, se émelygés, se mellfeszülés?... Illetve a mellem az furi, de nem olyan mint az első terhességemnél (akkor majd szétdurrant), most meg csak úgy bizsereg.

Szóval most jól jönne egy kis hányinger Kép vagy cicidurrogtatás Kép, hogy biztosabb legyek.

Kismamik, nektek milyen tüneteitek vannak vagy akinek nem volt, nyugtasson meg a bébiről Kép

Mj MóniKép
Sziaszia! Emlékszem még Rád, nem tudom Te emlékszel-e még a sokat járt topicból.
Egy napon szülünk?? Kép

Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


De bolond vagyok Kép
4+6, holnap már 5+0 lesz Kép
De úgy látom ezzel nem csak én szórakáztam ma Kép

Vanda
4+6

Vanda

Kép
vanda
 
 


Vanda,
Üdv közöttünk, reméljük minden ok lesz!!
Nálam sem volt semmi különös jele a terhességnek. napok óta olyan volt mintha meg akarna jönni, ahogy nálad is.. Aztán csak nem jött.. Aztán a teszt (2db) meggyőző volt.
Egyedül én is a mellemet éreztem, mintha érzékenyebb lett volna.. ennyi.
no para, minden ok lesz!!
Timi
(8+6)
splendida
 
 


Szia Vanda!

Nyugi! Kép 5+3ig nem volt semmi komoly tünet, jel....., viszont azóta egyfolytában hányingerem van és szédülök és eszem, ugyanis ha eszem akkor nincs hányingerem. Most már a szagok is zavarnak és kívánok is bizonyos ételeket.

Én 5 hetesen voltam uh. ekkor még csak a 8 mm petezsák látszot. legközelebb 9 hetesen kell mennem, már nagyon várom. (úgy szeretném hallani a szívdobogást)Kép

Drika
6+3
drika
 
 


Jó estétKép!

Gyerekek, én nagyon kivagyok. Egész álló nap ehetnékem van (hallod, MóniKép?). Sajnos nem mindig sikerül csak és kizárólag könnyűeket ennemKép. Már ott tartok, hogy evés után legfeljebb 2 órával már újra ennem kellKép. Mondjuk rengeteg a gyümölcs, zöldség, joghurt, tejtermék, de azért becsúszik más is.

MJ-MóniKép
Bár úgy lenne, hogy csak én látnám úgyKép, de valóban hordó van a hasam helyénKép

Szia VandaKép

Hulla fáradt vagyok. Megyek pihenni. Ja, ma kiszámoltam, hogy az utolsó menszi szerint holnap már 8 hetes lennék, ehelyett kb. 10 nappal kevesebbKép

Brigi 6+3 kb.

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Sziasztok!

Aktualizáltam a táblázatot. Egy lányzót nem tettem bele, aki azt írta, hogy babonából majd csak később. Két Mónink és két Vandánk van. Mj-Móni, ugye nem baj, hogy Móni 2-nek neveztelek el? (érkezési sorrendben :-) ) Vandák, veletek mi legyen?

<pre>
azonosító név kor terh hét terh nap szülés ideje kórház baba neve korábbi babák
Bkriszta Kriszta 24 13,00 5,00 2005. május 12. Szt. Imre Ákos/Anna -
Minyu Edit 25 13,00 5,00 2005. május 12. Schöpf-Mérei Nándor/Gerda -
Inez Inez 41 12,00 3,00 2005. május 21. ? ? -
Akiren Akiren 31 11,00 6,00 2005. május 25. Péterfy Dániel/ -
Gomboc Betty - 11,00 5,00 2005. május 26. ? ? -
Pipocska Pipocska 30 11,00 2,00 2005. május 29. Szt. Imre ? -
Mircimama Mircimama 30 10,00 5,00 2005. június 2. István ? Bence, 2001.05.07
Dudu Vera - ? ? 2005. június ? ? -
Krimo Kriszta 34 10,00 0,00 2005. június 7. Péterfy? ? -
Splendida Timi 28 8,00 6,00 2005. június 15. Szt. János ? -
Zsófi76 Zsófi - 8,00 3,00 2005. június 18. Rókus Bence/Viki -
Wica Éva 30 8,00 2,00 2005. június 19. István ? -
Vanda72 Vanda - 7,00 6,00 2005. június 22. István ? -
Manóka Manóka - 7,00 6,00 2005. június 22. DEOEC ? Imre, 2003.12.30
Bgy Gyöngyi - 7,00 5,00 2005. június 23. ? ? -
Bogárka75 Zsuzsi 29 7,00 4,00 2005. június 24. Szt. Imre ? Petra, 2003.06.27
Lenocs Lenocs - 7,00 3,00 2005. június 24-26. Szt. Imre ? kislány, 2000.
Ezvicc Judit 24 7,00 2,00 2005. június 26. Jahn Ferenc Attila/ -
Tjuca Tjuca - 6,00 4,00 2005. július 1. ? Ikrek!!! -
Banyóci Brigi 25 6,00 3,00 2005. július 2. Kútvölgyi ? Gyurci, 2002.08.18
Drika Drika 24 6,00 3,00 2005. július 2. ? ? -
Gyike Györgyi 25 6,00 2,00 2005. július 3. Pécs ? -
Mzx Móni 1 29 6,00 2,00 2005. július 3. István ? -
Vikó Viki 28 5,00 6,00 2005. július 6. Bajcsy-Zsilinszky ? fiú, 1995.
Moon Moon - 5,00 0,00 2005. július 11. Tatabánya/Szt. Borbála Ákos/ -
Vanda Vanda - 4,00 5,00 2005. július 14. ? ? -
Mj_Móni Móni 2 - 4,00 4,00 2005. július 15. ? ? Christopher, 2002.11.13
</pre>

Újabbik Vanda!

Érdemes a régebbi hozzászólásokat elolvasni, a memszesz előtti állapotra emlékeztető hasfájás többeknél előfordult, sajna pár lány (én is időnként) még mindig szenved tőle. A mellfeszülés is általános, aztán hamarosan jön a többi kellemetlen dolog, ha nem tartozol a néhány szerencsés közé, aki hírből sem hallott a hányingerről. Ne izgulj, szerintem Te sem maradsz ki a jóból :-).

Üdv!

Móni (6+4)

Kép

Kép
mzx
 
 


Vanda!

Most látom csak, hogy változott a baba kora. Mikor volt az utolsó menszid? Én most október 7-tel számoltam neked.

Móni 1 (6+4)

Kép

Kép
mzx
 
 


Már én is dilis vagyok, még csak 6+2-nél tartok...
Móni

Kép

Kép
mzx
 
 


Splendida Kép
Nekem inkább a méhem fájogat, vagy mi. De a mellem tényleg nem vészes. Valami Jel jöhetne még Kép

Drika Kép
Ez gondolom hüvelyi UH volt. Jól gondolom? Én anno, első terhességemnél 7 hetesen voltam és hosszú nyomkorászás árán találták meg a petezsákot, benne 8mm-es maszatkát. Hasi UH, gagyi gép, hátrahajló méh...

Banyóci Kép
Fáradtnak én is fáradt vagyok, de nálam ez nem terhességi tünet. Egyébként is mindig az voltam (alacsony a vérnyomásom). Hogyhogy mensi szerint 8 hetes lennél, de "ehelyett" csak 6+3 ?

Vanda

Vanda

Kép
vanda
 
 


Móni 1

6+4Kép????? Nálad ilyen gyorsan mennek a napokKépKépKép?

Brigi

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


MóniKép
Látom már korrigáltálKép, bocsi csak viccelek ámKép

Vanda
Elég rendszertelen és hosszú ciklusaim voltak az idén. Az utolsó 2 alkalommal már viszonylag normális 28.30 naposak voltak, de az uh. mégis azt mutatja, hogy kisebb. Azt mondták a dokik, hogy később készült, még azt is megpróbálták megsaccolni, hogy mikorKép (okt.5-10.)
Én is fáradt vagyok amúgy is. Az lenne érdekes ha nem az lennék egy 2 éves 9rökmozgó mellettKép.

Brigi

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Brigi!

Hát igen, próbálnám siettetni, de a javaslatomat, hogy mostantól csak 20 órás legyen egy nap, sajnos elvetették :-), szóval marad a 6+2.

Hogy a répába lehet ilyen vigyorifejeket gyártani??

Móni 1 (6+2)

Kép

Kép
mzx
 
 


Mzx Kép
Köszi, hogy betettél a táblába, remélem ez most nekem külön szerencsét hoz.
Nekem a felhasználónevem itt a babaneten már négy éve "simán" Vanda. Szerintem meg lehet különböztetni kettőnket, hiszen másik Vandánknak Vanda72.
De ne legyen gubanc bevállalok a nevem mögé búcsúzóul egy *-ot, s legyen ez megkülönböztetés.

Utolsó mensim okt.7., vagyis ma a 34 cn-en vagyok.

Puszi
Vanda*
4+6

Vanda

Kép
vanda
 
 


Móni

Kép= : )
Kép= : (
Kép= : O

Mindet szóköz nélkül kell irniKép.
Tényleg jó lenne ha gyorsabban peregnének a napok.

Brigi

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


A négy éve nem négy, csak két év. Azt hiszem, ez a mai nem a számok napja...

Banyóci Kép
Édes lehet két éves lurkód!
A lényeg akkor, hogy van babó, fejlődik szépen Kép hogy mikor készült meg már ki emlékszik rá, annyi rástartolásban Kép

Mzx Moni 1 Kép
Vigyori pofa : O
kettőspont és nagy O betű, köz nélkül.
A táblicsku hiányzó adatait ha már lesz szívhang a babónknak, jobb szívvel írom meg én is.

Puszi, jó éjt!

Vanda*
4+6

Vanda

Kép
vanda
 
 


Vanda,
Nálam még tuti tünet volt/van ez az iszonyatos szagérzékenység.. Az elején még élveztem is, de már kezd idegesítő/émelygető lenni...
Hányás nálam nem jelentkezett eddig, de émelygni tudok rendesen, különösen étkezések után.

én is egész nap ettem.. szörnyű! holnaptól visszafoggom magam!!
Na jó ejt,
Timi
splendida
 
 


Vanda,

Igen jól gondolod. Ugyanis én kis naív uh előtt elmentem pisilni. Majd a doki közölte, hogy mivel üres a hugyhólyag nem lát semmit és ezért megnézi hüvelyiuhval. Na és így már látta.

Brigi!
Ennek én csak örülök Kép Mert legalább nem vagyok egyedül. Annyit eszem egy nap alatt mint máskor egy hét alatt Kép

Drika
6+4
drika
 
 


Vanda*!

Mindig csak a befejezett napokat számoljuk, ezért van nálad is egy nappal kevesebb a táblázatban.


Ma volt az első olyan éjszaka 3 hét óta, amit végigaludtam, és még a hasam sem fájt. Reggel eléggé meg is ijedtem, hogy miért múlt el, de megnyugtatlak Benneteket, most szuper hányingerem van, szóval biztos minden rendben Kép.

Móni (6+3)

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok Lányok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok.Kép
Magamról röviden:
28 éves vagyok, 13 hónap próbálkozás után összejött a mi kis babucink.Most 5 hét + 6 napos vagyok.Hétfőn voltam a dokinál.Minden rendben van. 6 mm a csöpség.
UH képem még nincs, mert 3 hét múlva kell visszamennem, mert, most még a dokim nem tudta tutira mondani, de lehet, hogy 2 babuci van a pocimban.Egy babuci biztosan van.

Remélem majd jókat dumcsizunk.Kép

Móni!
Felvennél engem is a táblázatba?
Légyszi, légyszi.Kép
Szül. várható ideje: 2005.07.10.
Kórház: Nyíregyháza
Köszike.Kép

Judyt
5+6

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Jó reggeltKép

Vanda*
Az, nagyon édesKép, és nagyon fárasztó is. A profilomban van kép róla, igaz valamikor nyár elején készült, amikor be volt törve a feje. (nem azért mert olyan jó kisfiúKép)
Engem se az izgat, hogy mikor készült a babó, csak tarthatnék már a hetek számával előbbre is.
Miért megy ilyen lassan most az idő???

Timi
Én már 3 napja minden nap megfogadom, hogy holnaptól visszafogom magamKépKép.

Drika
Dettó... Mi elvileg egyidősek vagyunk, most nézem csak. Holnap megyek uh-ra, kiváncsi vagyok, hogy most mennyi idősnek mondják majd.

Móni
Most éjjel én is tudtam volna aludni, ha Gyurci nem hitte volna azt, hogy buli van...

Brigi kb. 6+4

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Judyt, sziaKép

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Szia Judyt Kép) te jó eg, talán még egy ikerpár? Kép)

Banyóci,
nagyon édes a kisfiad, éen már néztem régebben.. Nekem mostanában (ill. egy fél éve kezdődött) mindig könnybe lábad a szemem ha babókat látok.. Sőt utóbbi időben terhes anyukák látványától is.. Most meg olyan szuper hogy az én hasamban is növekszik vki!! Pedig nem készültünk rá tudatosan, de annyira örülök hogy végre megtörténik velem is.. te jó ég, ezek a hormonok hatása, úgye?

Eddig jó vagyok az evésben, csak egy joghurt kukoricapehellyel (bár.. férjemnek szilvásgombócot igértem estére, jajj nehéz lesz megállnom..) Kép

Én is szeretném ha már a második trimeszterben lennék nagyon-nagyon... Akkor nem félteném magamat/unkat ennyire mint most.

Na próbálok dolgozni vmit..
Timi
(9+0)? te jó ég.. azért megy az idő szerintem!!!
splendida
 
 


Szia MindenkinekKép
Hát a reggel majdnem hányás nem várat sokáig magára. Majdnem elokádtam magam a buszon, még szerencse, hogy le kellett szállnom. Most benyomtam a reggelit de még mindig megasz@r az állapotom. Lelkileg készülgetek, lesz ez még rosszabb is.

VANDAKép
Hát persze, hogy emléxem rád! Láttam, amikor bejelentetted, a másik topikban, hogy babás vagy. Annyira örülök NEKTEK. Ne aggódj, a cicibizsergés bőven elég tünetnek:o

Várjunk még csak ezzel a számolással. Nekem 8-án volt utoljára a menzim, neked 7-én ugye? Ez azt jelenti, hogy én 15-én Te pedig 14-én fogsz szülni. Azt irtad szerdán leszel 5 hetes babás. A fordulópontjaid nem csütörtökönként vannak akkor, hiszen a menzid első napja is csütörtök volt? Vagyis akkor ma még, ha jól számolom 4+6 vagy és holnap leszel pont 4+7 azaz 5.

Vagy én számolok valamit rosszul? MZX azt hiszem viszont jól számolta a táblázatbanKép

MZX-Móni köszi a táblázatot, teljesen meg6ódtam. A korom 31-év, szülés Margit kórház Dr. Fábián. Gyerkőc neve, ha lány lesz Sophie-Ann ez biztos, ha fiú akkor talán Dominik. (Apuka amerikai állampolgár)

Jajj csajok képzeljétek el, októberben (pont peteérés napjánKép ) elmentem a dokihoz, hogy csináljunk valamit, mert a 2. gyerek sem akar összejönni.

Erre azt mondta mosolyogva és cinkosan, hogy "Nem jó" és kérdeztem, hogy mi nem jó. Azt mondta, hogy nem jó ha ebben a hónapban leszek terhes, mert akkor pont szabin lesz, egész júliusban...

Hát pont az jutott az eszembe, hogy amilyen az én formám biztos, hogy most leszek babás, de elhessegettem magamtól a megérzést, merthát miért pont most lennék babás, ha 6 hónapig nem lettem az, ráadásul a megérzéseim sohasem jók ... ha, ha, ha....

Szóval mit gondoltok lehet hogy már most az elején váltanom kell dokit? Jövő hét pénteken megyek hozzá, majd megdumcsizzuk, de van egy olyan érzésem, hogy dokiváltás lesz belőle, pedig úgy imádom...

Mindenkinek puszika
MJ-Móni
4+5
mj__móni
 
 


Betty!

Olyan régen láttalak már. Mi van veled? Az éjszakai alvásproblémád már megoldódott? És a rosszullétekkel hogy állsz?

Lányok!

Ma megyek 12 hetes UH-ra, szorítsatok, hogy minden rendben legyen. Ha nem lesz semmi probléma, akkor a terhesség egy szakaszán túl is vagyok Kép olyan jó érzés Kép
Vajon eztuán miért fogok parázni??? Biztos mindig lesz miért....

Akiren (12+0)
akiren
 
 


Sziasztok!

Én még új vagyok itt.
tegnap töltöttem be a 10. hetet , tehát még 2 hét aggódás. Kép
Most ennyi:
Hajni
Vendég
 


Sziasztok
Énis új vagyok
holnap leszek 7-hetes, bár még dokinál nem voltam, de elég egyértelműek a tünetek Kép.
szerintetek gáz, ha csak a 12. héten megyek uh-ra?
nem szeretnék túl sokszor menni /úgy tudom, hogy már itthon is maximalizálták, hogy hányszor lehet menni/
de azért holnap elmegyek dokihoz, nem tudom, hogy vérvétel kell-e már...
üdv mindenkinek
Judit
ahimsa
 
 


Judit!

Hát a 7-8 hét körül nem ártana azért elmenned UH-ra. Szerintem a 12- hét az kicsit sok. Már csak azért is érdemes lenne megnézni, hogy jó helyen tapad-e, biztos nem méhen kívüli, és talán azért is, hogy megnézze nincs-e valami egyéb elváltozás a méhben.

Akiren
(12+0)
akiren
 
 


ok megfontolom az uh-t /gondolom a doki úgyis rábeszél, ha kell/. És mikortól csinálnak külső uh-ot? vagy ez változó kinek hogy látszik?
ja és ugye kutyától nem lehet elkapni a toxoplasma fertőzést
bocs a sok kérdésért, de gondolom ti is tele vagytok minde féle kérdéssel...
Judit
ahimsa
 
 


Ahisma!

Állítólag a 12. hetes még hüvelyi uh, utána már hasi...
Szerintem is menj el uh-ra...
Én 5hét+1 napos an, 7 hét+2 naposan és 9hét+1naposan voltam!
Bár én 7 hetesen bevéreztem és azért mentem akkor is.

Hajni
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Ma megjártam a hadak útját&#8230;
Hajnalban rohantam dokibácsihoz, h. végre Ő is megmondja mi a helyzet.
Vittem vizeletet is, nem ettem, h. minden meglegyen rögtön.
Hüvelyi UH&#8230; azt mondja, azonnal menjek be a kórházba, mert úgy tűnik két zsák van, és az egyikben bevérzés. Lehet, h. ikrek, és az 1ik elhalt. Lehet, h. benn is kell maradnom. Totál rosszul lettem&#8230; nem beszélve arról, hogy már este úgy izgultam, h. reszkettem mint a nyárfalevél. Szerencsére kocsival voltam, pár perc alatt megjártam.
Kórház: egy jobb UH géppel megnéztek minden oldalról, ezerrel&#8230; Semmi!!! Pedig nagyon kereste.
Egyedül van a Picike, szívét is látta pulzálni.
Szóval egyelőre ennyi!
Olyan ideg voltam, h. semmit nem kérdeztem.
2hét múlva találkozunk, majd akkor vesznek vért, meg ilyesmi. Azt mondták, az ráér, most ez az UH a fontos!


Viki
vikó
 
 


Ahimsa!
Én 5 hét 4 naposan voltam a dokimnál és hasi UH-val már látta.Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Vikó Kép

Nem semmi izgalmak! Azert remelem most megnyugodtal egy kicsit! Kép

En leghamarabb 14 hetesen megyek UH-ra. Kép Remelem semmi gond nem lesz/van, es jo helyen van a babo...

Gyöngyi
8+0

bgy
 
 


Bgy!

Még nem is voltál orvosnál és uh-n?
Én addig ki sem bírtam volnaKép
Bár én izgulósabb vagyok az átlagnál.
Még mindig attól rettegek nehogy elhaljon.Kép(

Hajni(10+1)
Vendég
 


Hajni Kép

Voltam dokinal, akkor voltam 6 hetes. Viszont kulfoldon vagyok, es itt nem szokas 14 het elott UH-t csinalni. Most varom a korhazbol a levelet, hogy mikorra hivnak be, de legkesobb karacsonykor otthon elmegyek a sajat dokimhoz...
Termeszetesen majd meghalok a kivancsisagtol! Es izgulok, hogy nehogy valami problema legyen. Sokmindent viszont nem tudok tenni. Ha valammi gond lenne, akkor egybol bemehetek a korhazba es akkor csinalnak UH-ot... Ez van. Kép

Gyöngyi
8+0

bgy
 
 


Sziasztok,

Akiren!
Hat sajnos nagyon sok munkam volt es azert nem tutam edig irni, de azert minden nap elolvastam amit irtatok. Sajnos az alvasproblemam meg most sem mult el ( javult mert fel oraval tobbet alutam az ejszaka Kép ) es raadasul meg mindig hanyingerem van es a hasam is faj. Te hogy erzed magad most hogy betoltoted a 12 hetet?
Mikor mesz a dokihoz? ahogy viszajotel meselj hogy mi volt.

Mzx!
En 27 eves vagyok ( ianuarban toltom a 28-at).

Betty
(11+6)
gomboc
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?