Sziasztok!
Mieza! Hétfőn tudom megírni, hogy kit keress, akkor tudok utánna érdeklődni. Csak ha lehet siess, mert dec.10. után nálunk megáll az élet és már csak a műszakosok dolgoznak.
Nekem van fogadott dokim és szülésznőm is. A dokitól az első alkalommal megkérdeztem, hogy mennyi. Belepirult, gondolom nem szoktak ilyen nyíltan rákérdezni
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Megmondta és én elfogadhatónak találtam. Főleg, mert kevesebbet mondott mint amire én számítottam
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Szülésznőt múlt héten fogadtam. Ő nem mondott összeget, azt mondta, hogy ahogy mi gondoljuk. A felét fogja kapni, mint a doki. Nekem az a véleményem, hogy az orvosnak nem "csak" a szülésért fizetsz, hanem a 9 hónap készenlétért is. Én már volt, hogy hajnal 3kor hívtam az orvosom, mert görcsölt a hasam, fájt a fejem, és hányingerem volt. Nagyon kedves volt, meghallgatott, megnyugtatott és megmondta, hogy mit csináljak. Hajnal 3kor.
Viki! A bogyók hatóanyagai:
Árnika:
A növény szeszkviterpén-laktonokat (helenalint, dihidrohelenalint), flavonoidokat, illóolajat tartalmaz.
Hatásos gyulladás- és fájdalomcsökkentőként ismeretes, külsőleg fertőtlenítő, sebgyógyító hatású, továbbá kelések, vérömlenyek, csonttörések okozta ödémák, zúzódások, rándulások kezelésére ajánlott. Enyhíti a rovarcsípések okozta viszketéseket, ismeretes fertőtlenítő hatása is. Reumatikus panaszokra is kiváló gyógyír. A homeopátia a túlerőltetés okozta izomfájdalmak kezelésére alkalmazza. A belőle készült homeopátiás szer sebgyógyító hatású. Az árnika segít a felületi visszérgyulladás gyógyulási folyamatában.
A szekszviterpén laktonok az arra érzékeny egyénekben allergiás bőrreakciókat válthatnak ki, ilyenkor az árnika virágzatából készült készítmények további használata nem javasolt. Belsőleges alkalmazása kerülendő, mert nagyobb adagokban szívmegállást okozhat.
Caulophyllum: Asszonygyökér (Caulophyllum thalictrodies)
Ez a növény az észak-amerikai indiánok hagyományos gyógyfüvei közé tartozik. Nevéből már sejthető, hogy főként akkor használták, amikor csillapítani kellett a menstruációs fájdalmakat és a túlságosan erős vérzést, vagy akár menstruációs ciklussal bármilyen gond akadt. Ezenkívül ez a gyógynövény állítólag segít a szülés előtti fájdalmak enyhítésében.
Használata bármilyen formában veszélyes lehet hozzáértő személy megkérdezése nélkül (különösen terhesek számára), ugyanis méhösszehúzó hatású.
Hatóanyag: cauloszaponin, caulophylloszaponin
Alkalmazás: diureticum, emmenagogum, antispasmoticum.
Cimicifuga: Cimicifuga racemosa, poloskavész, asszonygyökér
Hatóanyaga: triterpén-glikozidok
Az Észak-Amerikában honos növény göcsörtös fekete gyökértörzséről több mint egy évszázada állapították meg, hogy a nők egyik leghasznosabb természetes gyógyszere. Különösen a változó korban jelentkező kellemetlen tünetek enyhítésében segít.
ÁLTALÁNOSAN JAVALLAT:
• A klimax tüneteinek, különösen a hóhullámok csökkentésére.
• A menstruációs fájdalmak és menstruáció előtti panaszok enyhítésére.
• Gyulladásgátlóként az izomfájdalmak enyhítésére.
• A nyálkahártyák tisztítására és a köhögés csillapítására.
TULAJDONSÁGAI:
A két és fél méter magasra növő növényt, amely hosszúkás, vattaszerű fehérvirágairól ismerhető fel, hosszú ideje használják „női bajok” orvoslására.
Ez az Észak-Amerikában honos növény a boglárkafélék családjába tartozik; ismerik még poloskafű, indiángyökér, kígyógyökér néven is.
Amerikában legnépszerűbb neve a fekete kígyógyökér, amely fekete színű, csavarodott formájú gyökértörzsére utal, vagyis arra a részre, amelyet a gyógyászatban alkalmaznak. A gyökértörzsben többféle hatóanyag található, amelyek egy része vetekszik a modern gyógyszerek hatásával.
HATÁSA:
A poloskavészt hagyományosan menstruációs panaszok, gyermekszülés utáni fájdalmak, idegkárosodás és ízületi fájdalmak enyhítésére használták.
Manapság ezt a gyógynövényt főként a változó korban lévő nőknek, a gyakori hőhullámok enyhítésére ajánlják.
FŐBB ELŐNYEI:
A poloskavész egyre népszerűbb szer a hőhullámok mérséklésére, enyhítésére, hüvelyszárazság és egyéb változó kori tünetekre.
Tudományos vizsgálatokkal bizonyították, hogy csökkenti az LH (luteinizáló hormon) hatását, amelyet az agyalapi mirigy termel.
A változó korban fellépő hőhullámok többek között az LH-érték emelkedésének tudhatók be.
A poloskavész olyan növényi hormont is tartalmaz, amelynek hatása hasonlít az emberi szervezet által termelt ösztrogén hormonra.
Ezek a hormonok az emlőben, a méhben és a testben máshol található ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódnak.
Ott gyenge, ösztrogénszerű hatást fejtenek ki, így anélkül enyhítik a klimaxos tüneteket, hogy fokoznák az emlőrák veszélyét. Sőt bizonyos növényi hormonok kifejezetten a emlőrák megelőzését szolgálják azáltal, hogy megakadályozzák a szervezet saját ösztrogénjeinek az emlősejtekre gyakorolt hatását.
TOVÁBBI ELŐNYEI:
A poloskavész görcsoldó tulajdonsága - amely nagyszerűen alkalmas a menstruációs panaszok enyhítésére - abban áll, hogy növeli a méh környéki véráramlást, és csökkenti a méh összehúzódásainak erősségét. Ez főleg vajúdó és szülés után lévő nőknek lehet hasznára. A poloskavész mintegy „kiegyenlíti” a hormonszinteket, így segíthet a menstruáció előtti panaszok enyhítésében, (mert hatása ösztrogén jellegű).
Ritkábban említett alkalmazása ugyan, de a poloskavész nyugtató- és gyulladásgátló szerként is használatos, amely különösen izom- és idegi eredetű fájdalmaknál lehet hasznos, például isiász vagy arcidegzsába kezelésénél.
Csökkenti továbbá a légutakban a nyálkatermelést, és köhögés ellen is javasolják.
E növény hasznosnak bizonyult a fülcsengés (tinnitus) megszüntetésére is.
ALKALMAZÁSA
ADAGOLÁS:
Keressen olyan tablettát, amely 25% triterpén-glikozidokat tartalmaz
(ez a poloskavész hatóanyaga). Klimax és menstruáció előtti tünetekre:
naponta kétszer vegyen be 40-75 mg poloskavészkivonatot. A menstruáció kezdete előtt 10 nappal kezdje el a kúrát. Menstruációs görcsökre: szükség szerint naponta 3-4-szer vegyen be 40 mg-ot.
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ:
A poloskavészt a nap bármely időszakában beveheti, de a gyomorpanaszok elkerülése végett célszerű étkezések közben beszedni. Legjobban akkor fejti ki hatását, ha legalább 4-8 héten át alkalmazza. Sok kutató szerint hat hónapnál tovább nem ajánlatos egyhuzamban szedni, bár az újabb kutatások szerint a hosszú távú használata Is biztonságos és különösebb mellékhatásoktól mentes.
ESETLEGES MELLÉKHATÁSAI:
A poloskavésznek szinte semmilyen veszélyes mellékhatása nincs, gyomorpanaszokat sem okoz. Egy vizsgálat szerint némelyeknél szédülést okoz. Nagyon nagy adagokban szédülést, hányingert, csökkent pulzusszámot, erős izzadást és fejfájást idézhet elő.
TUDTA?
A poloskavész a természetgyógyászat egyik legsikeresebb gyógyszere.
A XX. század elején az USA-ban előállítottak egy poloskavészt tartalmazó készítményt, amelyet egyszerűen a nők „üdítőitalának” neveztek.
Furcsa mód - bár a készítmény még mindig kapható - jelenlegi összetevői között nem szerepel a poloskavész.
A poloskavész majdnem olyan hatékony a hőhullámok és a hüvelyszárazság enyhítésében, mint a hormonpótló kezelés.
Bocsi, hogy ilyen terjengős lett.
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)