Új privát üzeneted érkezett!

Hali!

Leti, nagyon sajnálom én is, ami veletek történik, mást nem is tudok írni, csakhogy kitartás, nehéz időszak ez most neked és anyucidnak is! :cry: Már egyszer írtam, hogy férjem nagymamijának is rákos daganata volt, sok-sok áttéttel, de nem tudta, hogy ilyen baja van, nem árulták el neki. Itthon szeretgettük, elláttuk ahogyan lehet, és nagyon sok évet élt meg így, csak az utolsó pár hónapban voltak igazán nagy fájdalmai, fekélyek, stb. Remélem, anyukád is enyhe tünetekkel, de még sokáig élhet, legalább míg az unokáját nem tartja a karjában, mert amikor a dédike az uncsit a karjában tartotta, hát azt a mosolyt... olyan kedves volt 8)

Nem megyek vissza a régi melóhelyemre, szinte 100%, hogy nem kellek nekik, de ha meg kellenék, akkor hová teszem hirtelen Endit. Szóval valszeg közös megegyezéssel távozom. Legalábbis remélem, nem kell felmondanom... nem tudom, talán holnap bemegyek a mhelyre, és minden kiderül.

Kinga, jó a Mikus sztoritok nektek is, erre mondom mindig, hogy a gyerek az kicsi, de nem hülye. :)

Niki, ne legyen bűntudatod a torna miatt, majd bepótolod, és különben is, anélkül is fogysz ezerrel, nemigaz? :D

Figyu csajok, nekem szinte minden eddigi hónapban volt halvány pozi tesztem, szóval nem újdonság. De ettől még a baba ugyan ezek szerint összejön, csak nem marad meg. Na ez viszont tök szar. Nem tudom, miért? Ennyi "hibás baba" jönne nekem? Vagy inkább szerintem a méhemmel lehet vmi bibi, gondolom.

Na szép napot!

Kép Kép[url=https://lilypie.com]Kép

"Boldogok az emberek, kiknek szívét öröm hatja át, mert az öröm Istentõl való" - részlet a Sissi c. filmbõl
esthajnalcsillag
 
 


Kinga! Rendi vagy, Pü-ben küldöm! A postaköltséget elküldjem, vagy van bélyegem. Ha neked jó írj címet a borítékra és elküldöm. Jó korán keltél.

Letti! Puff. Nem semmi. Nem tudok okosat mondani. Az Isten védelmére kelek, mert mindennek megvan az oka. Néha fájdalmat okoz, néha meg örömet. Nálad, Zsófi az öröm és Anyukád az üröm.
Kitartás és most millió puszika neked.

Niki! Lehet azért írok ennyit, mert hamarosan majd megint lekoccanok. Berágat hogy megjön, és akkor leszarom a témát most már tényleg. Bár már sokkal jobban viselem, nem annyira idegesít. Viszont neked annyira örülök, mert teljesen lekapcsoltad magad a témáról. Ez jó, nagyon jó. Mondjuk én pe után még mindig játszom a gondolattal, de már nem reszketek annyira az eredményért. Majd csak lesz már valami.


Puszit csak annak küldök akit kihagytam. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
anabana
 
 


Ana

Aranyos vagy! De nem megyek ám csődbe egy levéltől! :D
MA már hárman közölték,hogy el van torzulva a fejem! Hát én nem veszem észre!

Kép
Kép
k_inga
 
 

 
 

Ok. Kinga!

:lol: :lol: :lol:

Gondolom idősebbek mondták. Dobj majd egy fotót!!!!!!!!!!!
Majd én megmondom a frankót!

Egyébként nagyon várom a Gólyát tőled!!!!!!!



Csillag! Ment pü!


Maccs! Te merre vagy?

Lettike! Nagyon magadba zuhantál. Írj egy kicsit magadról, légyszike!

Kép

Kép
anabana
 
 


Ana, fiút szeretnétek? :) (csak a "fiús"-gólyából gondoltam)
Érzed, hogy meg fog jönni, vagy csak nem mersz remélni?
Én drukkolok akár lány, akár fiú, csak minél hamarabb Nálad legyen!

Kinga, szerintem beszélgess el a szülésznővel, mert szerintem ő arra próbált célozni, hogy a szülés megindítása lenne a legoptimálisabb a kisbabád számára az elöregedett lepény miatt. Amennyiben keresztben fekszik a drága, akkor remélem felkészültél, hogy csaszi lesz. Dokid mit mond?
A Mikulásos történeteden szét röhögtem magam, annyira aranyos volt! Teljesen el lehetett képzelni az egészet! Imádom az ilyen sztorikat!

Csillag, nem unatkozol, az egyszer biztos! Most mennél vissza dolgozni gyesről? Le vagyok maradva infóval... :oops: Én úgy tudom, hogy amennyiben igen, akkor egy hónapot kötelesek foglalkoztatni, ha felmondanak neked, akkor egy hónap felmondási idő, ki kell fizetniük a felhalmozott szabikat, ráadásul a fizetésedet olyannyira kell megemelni, ahogy az előírt infláció vagy miaszösz. Nekem legalábbis még 5éve ezt mondták, ha nem igaz, akkor javítsatok, hagy okosodjak én is. :wink:
Nekem februárban jár le a gyes, márciusban megyek vissza - ha minden igaz. Ha addig terhes lennék, akkor ki sem rúghatnának később... beszép 8) Persze nem erre blazírozok, hanem, hogy meggyógyuljak.
Nem ismerem anyósodékat, igazán bele sem akarok szólni, de ha a gyerekekkel jól bánnak, az már elég jó.

Niki, néha pihenni is kell :wink:

Ana, majd elfelejtettem: Iwiw-en voltam fent, régen, aztán jött a sztori, hogy az augusztusi zavargások kapcsán egy rendőr felismerni vélt iwiw-en egy egyetemistát, aki szerinte ott volt és randalírozott, volt nagy herce-hurca, majd kiderült, hogy a szerencsétlen csak hasonlít... szóval nagyon vissza lehet élni az ilyen és ehhez hasonló közösségi portálokon elhelyezett fényképekkel, adatokkal... szóval én akkor töröltem is magam. Jelenleg fent vagyok, nincs profil, nincs normális nevem, arra használom, hogy e-mailt küldözgetek régi ismerőseimnek elérhetőségemről és levélben tartjuk a kapcsolatot. Én azt gondolom, hogy jobb óvatosnak lenni, sok szemétláda van a neten, akiket nem a jóindulat vezérel a fórumokra.

Chris, mi újság Veletek? Alszotok már rendesen? Sok puszi!

Letti, jó ha ellenőriznek rendszeresen. Engem is felnyomott már a víz a vége-felé, ez normális, de ha a fehérje és a magas vérnyomás (magadhoz képest magas) megvan, akkor nincs kecmec, irány a doki! Szerencsére nem túl gyakori, viszont éppen ezért, sokszor nem is figyelnek fel rá az orvosok az elején. Bennem is ott volt a para, gyógyszertárban vettem vizeletsugaras tesztcsíkot a fehérjére és néztem minden reggel a 32. héttől. Én rettegtem! Nem vagyok követendő példa, nekem mindkét terhességem félelmekkel teli volt, a gyerekeken - szakirodalom ide v. oda - ez abszolút nem látszik.

Bettike, gondolok Rátok is, már csak pár hetecske :)

Isteni-témában: Én hiszek Istenben, hiszek a Megváltásban, hiszem, hogy vár rám a Mennyország. Remélem, hogy nem holnap szólít magához az Úr, de ha így lenne, hát elmondhatom, hogy Boldog életem volt. Nem vagyok fanatikus, de el sem tudom képzelni, hogy ne lenne Isten, egyszerűen tudom, hogy VAN, 17 évesen elolvastam a Bibliát, és azóta ez a Tudat belém költözött, engem meggyőzött maga az Írás. A "miért"-ekre én sem tudom a választ, talán meg sem érteném.

Puszi Mindenkinek!

maccs01
 
 


Maccs

A szülésznőm is csak szeretné!
Fogadott szülészem nincsen, a 41. hét végéig hozzám se nyúlnak, az biztos! he dec 9-én se szülök,akkor másnap megvizsgál,ennyi!!!! De uh már nem lesz!
Tegnap olyan voltam estére minta mosott fos! Pedig alig csináltam valamit,napközben pihentem,feküdtem is! Egyre lejjebb vana hasam,meg ma tiszta palacsintaszájjal ébredtem! Lehet tényleg bejöna vasárnap! Nagyon tetszene a kis bucimnak!
Az éjjel álmodtam vele, már legalább 5 hónapos volt,az apja fogta,nekem háttal volt és a pulcsi kapucnija a fején volt,az arcát csak egy villanásra láttam,de édes kis pofijúnak tűnt! Már olyan kíváncsi vagyok rá!

Kép
Kép
k_inga
 
 


Sziasztok!

Reggel Egerben voltam vérvételen, azért írok most.

Letti! Gyere már!

Betti! Te is!

Maccs! Mindegy nekem milyen baba, csak lenne már. Fiút szerettem volna, de már mindegy csak legyen. :)

Kinga! nagyon várom a gólyát, szorítok neked is azért, de várom várom várom.

Csillag! írok!!!

Kép

Kép
anabana
 
 


Kinga, azért nem értem, hogy nincs uh, mert esélyes, hogy még mindig keresztben van a baba. Amennyiben így van, avagy faros, úgy a legideálisabb, ha 38. hétig születik meg, mivel deformálódhat a lába a rossz helyzete miatt később. Namármost, ha nincs uh, akkor miként állapítják meg ezerszázalékra, hogy helyezkedik el (nst-vel lehet tippelni), rendesen beilleszkedett-e, szabad-e várni a 41. hétig, a méhlepényről már nem is beszélve?! Azért ez nem mindegy, mivel, ha nincs helyzetben, akkor simán nem jön ki, csak szenvedsz te is meg a kicsi is, de főleg a baba. Ha az orvosod nem megy biztosra, akkor felelőtlen, hisz nem az '50-es éveket írjuk, ez a XXI. század, ahol pár perc uh elég a Tudáshoz!
Persze lehet, hogy elmulasztottam valamit és írtad, hogy befordult rendesen a bébid, akkor írd meg nekem, ne pampogjak :)
"Palacsinta-száj"... esélyes a hétvége :):):)

Ana, +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

maccs01
 
 


MAccs

Fejjel lefelé van,az biztos! És szerintem jól fekszik,mert legutóbb nem mondtak semmit,de most sztk-n voltam,azok parasztok! Nem csinálnak semmit,amit nem muszáj! Szerintem ha szülés előtt közvetlen megnéznék,csomó dolog kiderülne! Nyakán van-e a zsinór,magzatvíz mennyisége,stb! De ez csak anyukák álma!

Sokkal finomabban mozog tegnap óta! Mozog,de nem olyan drasztikusan!


Ana
Feladtam a levelet! Remélem holnap odaér!

Niki,Csillag,Letti,Baba,Mares,Betti
Nem akarnátok előbújni?

Kép
Kép
k_inga
 
 


Sziasztok!

Kicsit fel kellett magam hozni...nem volt túl jó 2 napom.
Anyukámat már pelenkázni kell, mert nem tud kimászni az ágyból. És ami a legdurvább, a nővérek leszarják, egyedül nem tud enni, meg se etetik, még a gyógyszereit se tudja bevenni egyedül.
Volt mellett egy 32 éves csaj, tegnap még ott beszélgettek az Anyukája és a párja, meg ő, reggel meghalt. És egyszerűen 3 órán keresztül ott feküdt Anyukám mellett letakarva. Hát szegény még jobban kikészült. Tegnap öntöttem belé egy kis lelket, amit ma kezdhettem elölről. Nekem kellett ágytálért szaladgálni és engem kért meg a nővér, ha van valami, szóljak, mert lemegy a második emeletre segíteni. Erre lefolytak az infúziók, a másik néni meghúzta a jelző cuccot, úgy szirénázott, mint az állat, senki nem hallotta. Lementem a másodikra, ott ültek ketten is és trécseltek.
Hát azért nem b..a már meg a moha!
Az orvosa elhajtott hogy nem ér rá velem foglalkozni, majd szombaton. Pedig csak meg akartam kérdezni, hogy a 10 napos sugár + kemo kezelésnek van-e értelme, amit holnap el is kezdenek. Komolyan, mint a vágóhíd!

Na mindegy, kicsit lelkileg letett ez a dolog, azért nem is jöttem. Ma a bunkó főnököm felébresztett 9-kor, hogy ő most ér rá, azonnal menjek be. Mondtam neki, hogy basszus, k. szarul vagyok (mert ugye beteg is vagyok közben) és mivel úgyis 8-ig ma bent kellett lennem, csak később mennék. Közölte, hogy most menjek, mert nem ér rá. A hülye bunkója. persze bementem félkómában.
És akkor vaéami hülye telefonon is megbeszélhető baromságot akart mondani...hát majdnem lehánytam.
Bosszúból nem csináltam ma (se) semmit :? :? most már uraskodhatok, van egy beleélős kolléganőm, aki megcsinálja a melót.

Na ennyit rólam.

Csillag, szerintem a méhed kicsit kikészült a megpróbáltatásoktól. Van olyan doki (elég sok), aki a vetélés után fél évet javasol az újabb próbálkozásig.

Kinga, milyen az a palacsinta száj?????? :lol: :lol: :lol: :lol:
De nagyon drukkolok neked!

Ana, akkor mehetnek a pozi energiák????
Vendég
 


Letti

Úgy sajnálom anyudat! Hirtelen romlott most sokat,ugye?
Szegénykém! Nem irigyellek egy cseppet sem! Menj táppénzre! Én tuti azt tenném!

Palacsintaszáj: Hát drágám hamarosan megtudod! :D
Mint amikor agyon van szilikonozva a szád!

Kép
Kép
k_inga
 
 


Jó reggelt!

Szokásos reggeli kukorékolás.

Kinga, dec. 3-ig kibírom már guggolva is. Érezted, amikor Bence megfordult? Nekem Zsófi pont ülőhelyzetben volt szerdán. Ül a hólyagomon, feje a gyomromban és szemléli a világot páholyból... :lol: :lol: a kis cukipofa.

Ma megint megyünk 4d-re. :oops: :oops: Nem bírtuk ki, még olyan sokára láthatjuk. Meg Anyukámnak akarok adni újabb képet, csak hogy fennmaradjon az "érdeklődés". Majd hozok képet.

Maccs, én is gondoltam már a tesztcsíkra, de olyan hipochonder vagyok, tuti egész nap azt nézném... Inkább úgy vagyok vele, hogy úgyis agyban dől el. A héten többször mértem ilyen 110/70 vérnyomásokat...az azért nem rossz.

Többiek nagyon kámfort játszanak! Nem jó játék! 2 napig nem voltam, már nagyon hiányoztatok ám!
Vendég
 


Sziasztok!

Az elmúlt napok internet hozzáférhetetlensége már kiakasztott, de most talán nem csak olvasni hanem végre üzenni is tudok nektek!!!

Leti: sajnálom, nagyon, de igazad van, ez a magyar egészségügy... ha nincs valami protekciód akkor le se kakilnak! Vigyázz magadra!

CSillagom: jaj, és a halvány pozi teszteket nem is mesélted ????? na mindegy, azért ne mond már, hogy nem jó babák jönnek, nem lehet hogy csak megtapadni nem tudnak rendesen??? jó, én hülye, te jobban értesz hozzá, de ez csak ötlet volt!

Kinga: jaj, pali-száj, ez jó :)))) hajrá, szülhetsz, jött a buzi szar , elnézést, idő, szóval talán bentlakód is kikívánkozik :)

Ana: mégegyszer köszike hogy írtál iwiw-re is :)

Rólunk: hát tegnapi éjszaka borzalmas volt annyit keltem fel, de végre kiságyba teszem este és nem magam mellé de ennek ügye ezek szerint ára van... szegényem 2szer kelt enni majd ismét 2szer mert úgy összepisilja magát hogy csak na!!! Tegnapi tanácsadáson már 3400g és 52 cm volt :) ( 2840 és 49 cm után )

Sajna kap tápot is mert nagyobbak az igényei én meg ekkora kis pöszmötke cicikkel ezt nem mindig tudom neki produkálni. Hallásvizsgálat: a gyerek jól hall, ortopédia: minden okés a csípővel, mai hasi uh-n is remélem minden okés lesz!

Most bezzeg alszik :)
:twisted:

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Leti: kb én is akkor felkeltem, ahogy TE írtál, de aztán visszabújta, ki tudja ma mikor lesz ismét ilyen ??? :)

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Hali!

Itt vagyok, csak tegnap anyuék itt voltak, ilyenkor nem nagyon gépezhetek, mert rögtön jön a haddelhadd, hogy már megint csak a gép előtt ülök, és nem csinálok semmit :twisted: :lol:

Szól úgy néz ki, hogy nem kellett bemennem a melóhelyre, hanem levelezés útján elintézzük a dolgokat, vagyis tegnapelőtt lebeszéltem mindent, és tegnapra már itt is volt a levél, hogy aláírhatom a papírokat, és közös megegyezéssel elhúzhatom a bélésemet. Hát ennyit erről, de legalább nem kell bemásznom, már ez is előny. :P

Endike tegnapelőtt délutánra belázasodott, aztán kapott szirupot, szépen lement a hője, de éjszaka, borzalmas volt... végül hajnalban kapott kúpot, és végre leszökkent a láz. :roll: Tegnap estefelé már kutya baja sem volt, és éjjel sem volt műsor, hála az égnek. Én viszont be vagyok rekedve, lerakódott egy csomó szirszar a tüdőmbe úgy érzem, hát nem vagyok túl fényesen. :roll:

Ana, rettenetesen szorítok neked a babához!!!!!!!!!:wink:

Letti, szegénykém, gondolom kiborít anyukád állapota. A kórházakban iszonyú a szemlélet, tudom, nem ugyanaz, de pl. amikor én elveszítettem a kisbabámat, 2 kismamával feküdtem egy teremben, kész öröm volt látni, hogy ők milyen boldogok, én meg milyen nyomorult. :( A méhem nem a vetéléstől lett kampec, bár tutira az is rátesz egy nagy lapáttal, mert már előtte is így volt, hogy sok erősödő pozi tesztem volt, csak nem maradtak meg azoka a terhességek. Na mindegy...
Szerintem nagyonis jó az a vérnyomás, ne aggódj! A 4D meg csodálatos lesz, és nagyon várom a babás képeket a kis Zsófiáról!

Kinga, nem semmi ez a palacsintaszáj dolog :lol: Legalább neked nem kell kés alá feküdnöd ezért, mint sok sztárnak, hanem alapból Angelina Jolie ajkaid vannak :lol:
Sajna akinek nincs választott szülészdokija, annak többnyire leszarják a fejét. :roll:

Maccs, hidd el, anyósék tragikusak, náluk a szeretet szó nem olyan, mint nálam, ők valahogy egészen másképpen értelmezik. Még a férjem is beismeri, hogy nem egyenes emberek, én pedig nem nagyon szeretem a direkt szenyózókat, vagy hagyjanak békén, ha már nem szeretnek, vagy legyünk jóban, de náluk egyik verzió sem működik.

Na tsók lyányok :)

Kép Kép[url=https://lilypie.com]Kép

"Boldogok az emberek, kiknek szívét öröm hatja át, mert az öröm Istentõl való" - részlet a Sissi c. filmbõl
esthajnalcsillag
 
 


Mareeeesss! De jó, hogy tudtál kicsit írni! Jó, azért mondtam ám itt hébe-hóba nektek, hogy volt pozi tesztem, de mindegy. Valószínűleg vmi gond van, ha egyszer nem tudnak megtapadni rendesen, csak kérdés, mi? Biztosan rossz a ragasztójuk :lol:

Manócskádnál szerintem kár hozzátáplálni, próbálj legalább fejni a két etetés között, mert ha nem tudja a szervezeted, hogy a babádnak több tejecske kell, akkor nem is fog többet termelni, érted? Én is amikor többet kívánt a csemete, megpróbáltam többször inkább cicire tenni, aztán a végén jó sok tejcsi lett, annyi, hogy meg sem bírta enni a kicsikém. Ezek ilyen türelemjátékok :D De ügyesen csinálod ám :wink: És Gergő baba is ügyes, hogy ilyen sokat nőtt. :) Puszi a pocijára

Kép Kép[url=https://lilypie.com]Kép

"Boldogok az emberek, kiknek szívét öröm hatja át, mert az öröm Istentõl való" - részlet a Sissi c. filmbõl
esthajnalcsillag
 
 


Maresz! Nagyon sokat hízott a kis pocok. Láttam hogy megkereszteltétek Gergőt. Nagyon csini vagy a képeken, nem látni rajtad semmi fölöset. A tápszer nem baj, nekem is azt kapott Dalma 2 hó után, és mégis egészséges, azt szokta hinni a doktornő hogy elpártoltunk. Idén még csak a védőoltások miatt találkoztunk. Tegyél új képet, hadd látom a kis cimbi-combijait. Légyszi!

Letti! Nagyon gáz ami veled történik. Nem is kommentálnám. Miért baj ha valakinek fehérje van a vizeletben. A vérnyomid tökéletes. Jöhet a nagy DRUKK! Már csak 2-3 nap maradt a visszaszámlálásból.

Maccs! Köszi a ++++++++++++++++++-okat. Te hogy állsz? Mikor kezditek a projektet?


Niki! Nagyon beleástad magad a fogyikúrába. Amúgy hogy áll a ciklusod. Volt már PE? Rádolgoztatok? Nagyon örülök és óriási javulás hogy így rövidül a ciklusod. Szorítok ám! A párod munkahelye milyen? Hogy jár dolgozni? Tetszik neki?


Csillag! Örülök hogy jobb kedven van már. Fel a fejjel, így kell. Neked pe? Odagondoltam neked a kiscsajt a télapócsizmába. Tényleg ennyi fiú mellé kell aki rendet tesz köztük és megadja a kezdő hangot. Jobbulást nektek! MIndig van valami a levesbe!

Kinga! Köszi a feladást. Örök hála. Már jöhet Bence, áldásom adom a szülésre. Szerintem most már elég érett. A gólya is jöhet, letakarítottam a kéményt hogy tiszta helyre ülhessen.
:lol: :lol: :lol:


Mától ezerrel kérem a szurkokat, drukkokat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!MIndenki gondoljon rám csak 1 másodpercre, Nagyon szépen kérem!!!!!!!!!!!

Kép

Kép
anabana
 
 


Ana: drukk ezerrel!!!!!! tényleg, kis husomról rég csináltam képet :)

Csillag: ezt teszem, szoptatok gyakran, de van h 2 ciciben együtt csak 50 van, akkor sajna pótolni kell. Örülök h En di jobban van! Te is vigyázz magadra! Nődokihoz nem mész vmkor h +kérdez a pozi tesztket?

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Sziasztok!

Hello Mares!!!!!!!!!!!! Igen, tegyél új képeket! A jó kis pasiról!
Majd megmutatom Zsófikának :lol: :lol: :lol:

Chris, gyere már te is!

Csillag, igaza van Maresnek, lehet, hogy talán egy dokit kellene megkérdezni! Így most kaphatsz munkanélkülit egy pár hónapig?

Ana, innentől kezdve szurkolok!
Ha fehérje van a vizeletben, az toxémiát jelent, vagyis a három tünet egyszerre: vizesedés, magas vérnyomás, fehérje a vizeletben. Ekkor vagy van valami gyógyszeres kezelés, vagy egyszerűen kiveszik a babát...annyira nem tudom, de ÉN NEM IS KAPOK ILYET ÉS KÉSZ! A barátnőm, aki 12 évet várt a lányára, így járt, már 200 felett járt a vérnyomija és túrósat pisilt...de már majdnem időben volt.

Van egy másik barátnőm (41 éves) ő tegnap megszült ő is 1-2 héttel előbb, első baba. Annyira jó ezeket hallani!

Niki, mi lesz már? Mikor lesz az utolsó mérlegelés?
Vendég
 


Sziasztok!

Ana, Tőlem is mennek a drukkok!!!

Mi január-februártól kezdünk, de előtte hormonkép, hogy érdemes-e, mert ha nem lett jobb, akkor nem kezdjük. Őszintén szólva, két gyerekkel mellettem már sokkal türelmesebb vagyok. Remélem, mihamarabb meglesz második csemetéd!

Csillag, lehet, hogy meg kéne nézni a hormonokat. Progi szinted hogy állt előző terhességednél? Tsh, tesztoszteron? Nekem ezek utóbbiak voltak a szar értékek.

Jelentem, már 4x500mg Meforált szedek pár napja! Decembertől ígérte a doki, hogy megemeli az adagom, hát megelőlegeztem, mivel alig van súlycsökkenés. Persze decemberben elmegyek majd endóshoz is, szerintem 3x850-et fog felírni.

Kinga, én bízok benne, hogy szülés előtt megnézik babát!!! Egyébként tök váratlanul szokott egyszercsak elfolyni a magzatvíz, úgyhogy bármikor megtörténhet! Szerintem legyél kicsit erőszakosabb, ha odakerülsz, és mond, előzőleg nem volt jól behelyezkedve a baba, úgyhogy fogalmad sincs, most mi újság. Akkor megnézik - gondolom én! :oops:
Amúgy sztk-s véleményem ugyanaz, mint a Tiéd. Bár csak egyszer voltam ott nőgyógyászaton, mikor fogigátlót akartam feliratni, de a faszi le akart teperni egy rákszűrésre, én meg mondtam, hogy nem akarom, hogy ez legyen az első szexuális élményem, erre szó szerint kidobott! Még a váróban is hallani lehetett, ahogy üvöltözik, abbbarom!

Leti, szegény Anyud! Kitartás nektek!
Biztos nagyon fog örülni az unokafényképeknek! Ad egy kis kapaszkodót!

Mares, tökre örültem, hogy írtál! Gergő nagyon ügyes kisfiú, hogy így összeszedte magát, és biztos mindent jól csinálsz, ha ilyen klassz súlyban van. Csatlakozom Csillaghoz, még egy kicsit kínlódj a szoptatással, hátha lesz elég tejcsi :oops: Nekem az Urtica Urens 5ch csodát tett! A védőnőm szerint, ha egy csepp tej is van, azt is oda kell adni, úgyhogy akármilyen kevés és pótolni kell, azért nagyon jó, hogy van!

maccs01
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy megint eltűntem,de még a netet sem kapcsoltam be annyira le voltam törve.
Párom szerdán kezdett dolgozni és még aznap este igen összekaptunk. Szar a melóhely és a munka is. És ahelyett, hogy finoman közölte volna, hogy nem szeretne ott dolgozni, iszonyat bunkón odavágta nekem a buszon az egyik ismerősünk előtt (akinek pont pár perce előtte dicsekedtem,hogy dolgozik), hogy vegyem tudomásul max 2 hetet fog ott dolgozni,mert annyira fáj a dereka. :evil:
Azt persze meg is értettem,mert elmondás szerint tényleg kemény, na de miért nem tudta rendesen elmondani. Mintha mindenről én tehetnék.

Na persze szó szót követ, tegnapra megváltozott minden.
Még a buszon hazafele bocsánatot kért, amiért bunkó volt velem.
Aztán normálisan átbeszéltük a dolgokat, mert előző nap még beszélni sem lehetett vele.
Most arra jutottunk, hogy keresünk másik munkahelyet neki,de amíg nem lesz másik addig ezt nem hagyja ott.

Ana, annyira nem ástam el magam. Ciklus!! Valamikor majd most kéne jönni pé-nek de azt is csak onnan tudom, hogy igen tojcsis vagyok. Amúgy meg nem foglalkozom vele. Egyenlőre most semmiben nem lelem örömömet. :oops:

Én úgy tudom, ha túl sok fehérje ürül a vizeletben az azt jelenti, hogy a vese nem dolgozik kellően. Legalábbis apukám esetében ezt mondták. De a kismamiknál nem biztos, hogy ezt jelenti.

Naná, hogy gondolunk rád és ezzerrel szorítunk!++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ :D

Kinga, ma hogy vagy, változott valami?? Én az éjjel azt álmodtam, hogy egy kisfiút pelenkáztam, aki szembepisilt. :lol: :lol:
Pedig nem szoktak ilyen álmaim lenni. Egyből te jutottál róla eszembe.

Mares, nagyon kis édes továbbra is Gergő! Láttam én is az iwiw-en a képeket. Igaza van Anának. rajtad tényleg nem látszik, hogy szültél volna.

Letti, nagyon hirtelen leromlott anyud, sajnálom. Ne érezd magad feszengve, amiért megint 4D-re mentek. Szerintem jó ötlet és már nagyobb Zsófika, jobb képei is lesznek. És ahogy írtad tutira fog anyud is örülni neki.
A vérnyomásod pedig teljesen normális tartományban van.

Csillag, hűű most meg annyit írsz nem győzöm olvasni! Na persze ne érts félre, ennek igazán örülök. :D :D
Jó, hogy nem kellett akkor rohangálnod az ügyeidet intézni. Viszonylag akkor korrrekt volt a főnököd.
Örülök, hogy Endi hamar túl esett a lázon. Nincs annál rosszabb, mint mikor egy gyerkőc beteg.
Te viszont vigyázz magadra, semmi betegségre nincs szükséged.

Maccs,te most futsz vagy továbbra is a bicót bűvölöd.??

Chris, Bettike!!!????

Na pusza, dolgozni is kéne! :D

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Helló!

Mares

Kérünk képet Vasgyúrkáról!

Letti
Bence végig fejjel lefelé volt,csak nem illeszkedett be,annyi volt,hogy iszonyatos hullámzásba kezdett pár este,mikor Apa szekálta a hasamat! Szerintem akkor fordult be,mert egy-két mozgásnál majd besz..tam! :D


MAccs

Ez van,azt kell szeretni! Nem kívánok sokat sztk-ba járni!

Ana
++++++++

Niki
???????????????????????????????

Kép
Kép
k_inga
 
 


Tegnap készen lett a festmény! Kicsit rossz a fénykép!
Íme:

Kép

Kép
Kép
k_inga
 
 


Maccs! Ügyi vagy hogy emelted az adagod. Én 1*750gr -ot szedek, pedig 1.5 volt , de nem merem, mert így is fogyok. A diétát tartom, de továbbra sem mozgok.

Szerintem, de nem vagyok orvos, először a tsh-ra kellene szedni letroxot, mert szerintem nem megy le csak úgy. Ha azt levinnék, a fogyás is könnyebben menne. Ez csak én mondom. Én arra is szedek 50mg-ból egy felet. Így sokkal jobban érzem magam.


Niki! Sajnálom a vitátokat. Legyetek okosak, a kapcsolat sokkal fontosabb mint bármi más. NE kockáztassátok! A pe-he megy a szorítás. :)

Kép

Kép
anabana
 
 


Élőben gyönyörű! Hajszál pontos mása a képeslapban szereplőnek,csak jó élénkek a színek és a háttér is kedvesebb,hogy felfigyeljen rá a gyerek! A csaj először festett akvarellel! Én megláttam és majdnem elbőgtem magam(mint mindenen mostanság).
Sajnos nem írta alá,de majd pótoltatom vele!
Azt hiszem a közeljövőben több munkát adok neki! Jövőre aza tervem,hogy megfestetema gyerek portréját anyuéknak!

Kép
Kép
k_inga
 
 


KInga! Nagyon ari a kép! Tényleg jó lett. Óriás a különbség az elsőnek felrakott kép és e között.

Kép

Kép
anabana
 
 


Kinga: csodaszép a kép

Maccs: bogyókat is szedem és cici is megy, akkor is ha csak 10ml...

Niki: melóhely-pénz _> mennyi bajt tud okozni néha !!!

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Kinga, tényleg nagyon jó lett a kép! Az élénk színek elbűvölik a piciket (meg engem is - látnád az itthoni tévé színbeállítását :)).

Ana, lesz tsh-csekkolás is, ha továbbra is szar, valszeg ad rá valamit. Én nem fogyok csak a Mettől, ha nem mozognék, stagnálnék továbbra is 94-en. Nem vagyok az a tipikus eset - sajnos -, aki csak a tabitól képes leadni kilókat.

Ja, barátosném, aki szedi februártól a metet, most 8hetes terhes! Több mint két éve vártak babára és most meg is érkezett. Úgyhogy kitartás mindenkinek, meglesz a gyümölcse! Mondjuk ő is megtett mindent érte, amit a doki javasolt. Ő írt ide hozzátok, mikor sokáig nem írtam, és jelenleg PCOS-fórum aktív tagja :)

maccs01
 
 


Mares, ha ez van, ez van, én is úgy voltam vele, hogy anyatejes szoptatásban minden nap ajándék :) Amúgy 4hós korig legalább ki kéne húzni dokik szerint, mégha kevés is, de aranyat ér. Ha elfogy, akkor elfogyott, nem szabad ettől elkeseredni, de ha bármennyi is van, oda kell adni.

Niki, sajnálom, hogy így összugrottatok pároddal, de legalább ki is békültetek utána. Hihetetlen leszopja idegileg az embert, ha nincs pénz... nálunk is vannak ebből viták (szerintem mindenhol).
Brinyó van, nem futás. Nem akarok még egy torokgyuszit, várom a jóidőt :)

maccs01
 
 


Kinga, nagyon jó lett a kép! Olyan eredeti! :D

Ana, köszi és teljes mértékben igazat adok!

Maccs, Sztí az illető?? Sok gratula neki! Szoktam olvasni a pcos-fórumon, de én már nem nagyon írtam oda, csak ritkán!
Mikor valaki ilyet ír és mindig azt írja neked is össze fog jönni. Csak az van bennem MIKOR. Már 1 éve szedem a metet, igen sokat fogytam, mozgok, diétázom. Mit csináljak még!
Ezért vagyok már úgy vele, hogy lesza.... az egészet!

Mares, ha nincs az a baj, ha lenne meg az!! :? :?

Most ugye a párom ezen a melóhelyen annyit keresne, hogy soha életbe nem lenne gondunk havonta többé. Általában nettó 150körül kapnak a dolgozók plusz az egyéb juttatások.
De hát itt meg rámenne az egészsége.
Nehogy már valami jó is legyen! :evil: :evil:

Én meg megmondtam, hogy fontosabb az egészsége, mint a pénz.
Inkább keressen kevesebbet, de ne is legyen baja.

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Amúgy nem vagyok anyatej-fanatikus, félre ne értsen senki! Az én fiam is tápon élt, 5hós koráig ici-pici anyatejet tudtam csak adni neki, milliók felnőttek tápon, de tény, hogy egyszerűbb és jobb nincs mint az anyatej, úgyhogy amíg van, addig kínlódni kell vele, mégha a fejés sokszor horror-fáj is. Amikor szoptattam, akkor nem is éreztem a csaszis sebem, mivel az előbbi sokkalta jobban fájt... van ilyen is, 4hónapig minden egyes alkalommal potyogtak a könnyeim...

maccs01
 
 


Niki, amíg nem talál másikat, talán érdemesebb maradnia... persze így látatlanban mondom, nem nekem fáj, nem én szenvedek tőle, de bízzunk benne, hogy sikerül jobbat találnia!

maccs01
 
 


Maccs, addig nem jön el, amíg nincs másik biztos, ebben megegyeztünk.

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Ez a rohadt létbizonytalanság mindenhol! Azért nagyon gáz!
Sajnos én is olyan vagyok,mint a párod,hogy ha kivagyok idegileg,sajnos kifakadok! De őt is meg lehet érteni! A párom türelmesebb sokkal!
Nem egyszerű ez! Csak tényleg undorító úgy elindulni minden nap,hogy gombócban van a gyomrod és hányni tudnál az egésztől!

Kép
Kép
k_inga
 
 


Sziasztok,

[quote="nanicke"]M írta:nanickeaccs, Sztí az illető?


Nem, én :lol: :lol: :lol:

Tényleg, csajok, megéri kivárni, nekünk 2 év 2 hónap és 2 hét várakozás kellett, de csak idén február óta szedem a metet és diétázom. 27 kilót fogytam, a hormonjaim teljesen rendbejöttek.

Hajrá, ne adjátok fel!!!!!

Kép
xtina75
 
 


Xtina! GRATULÁLOK hozzá!!!

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!

Niki, jól látom, hamarosan bemész 100 alá!!!! Az nagyon jó!

xtina, én is gratulálok! A kitartás meghozta gyümölcsét!

Ez a munka kérdés tényleg gáz, főleg ha minden nap úgy kelsz, hogy utálod!

Niki, ez is 3 műszakos?

Voltunk megint 4d-n, de már olyan nagy a Zsófia hercegnő, hogy nincs túl sok helye. A keze egész végig a feje előtt volt, úgyhogy túl sokat nem láttunk. CSak azt, hogy jól meghusisodott! Tán csak nem olyan lesz, mint az Idösanyja????!!!!!!!!

Próbálok valami képet - összesen négyet csinált a doki - mondjuk ő tényleg mindent megtett!

Kép
Vendég
 


A keze a feje előtt, lába majdnem a szájánál... Kép
Vendég
 


Kép
Vendég
 


Letti, szerintem tökre jól látni Zsófikát a képeken.Édi kis bébi! :D

Igen,de ez már annyira nehezen megy. Olyan mintha soha nem akarna 99lenni. :?

Folyamatos 12óra, ami általában 3nap munka 2 nap pihi.
Ezen felül 2 hétig nappal 2 hétig éjszaka.
Hétfőn kezdi az éjszakát. :(

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


sziasztok!

Gyors bekukk,mert megint vacakol a gép.

Leti: Kitartás neked!+!! Nagyon édes Zsófika:-)

Csillag: Sokat gondolok rád, megérdemelnéd már a nagy boldogságot, és nyugalmat.
Én sem érzem itt túl jól magamat...

Kinga: Jaaaaaaaaaaajjjj, mindjárt szülsz.De izgi :D :D :D :D
Hamar eljön, Andris is már 3 hetes, rohan az idő!!!

Mares: Ne add fel a szoptatást. Én nem tudok szoptatni,d napi 6-8 alkalommal fejek tejet. Kitartás! Szép nagy már Gergő:-)

Maccs: Veled privizek :D :D :D

Rólunk:
Nem aludtunk szokás szerint éjszaka. Szegény pici fiam nagyon hasfájós.Amúgy minden rendben,szépen gyarapszik.Ma reggel volt 4300 gr.:-)
Vendég
 


Chris! Nagyon örülök hogy jól vagytok. De ez mi "ÉN SEM ÉRZEM ITT TÚL JÓL MAGAMAT! Nem jó velünk?

Letti! Édes a Zsófipofi!

Jelentem elkaptam a Kinga gólyáját. Íme:

Kép Kép Kép Kép

Kép

Kép
anabana
 
 


:)
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára anabana 2010.11.23 12:32-kor.

Kép

Kép
anabana
 
 


ANA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Te kis titokzatos! :lol: :lol:

Megvan az ajándékod! Mindjárt elbőgöm magam annyira örülök!!

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Niki! Köszönöm, hidd el én is sírtam csütörtökön, most kereken 1 éve hogy levetettem a spirált. Nekünk 1 év kellett. Ezalatt megtanultam az alázatot, mert elég öntörvényű ember voltam. :oops: :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
anabana
 
 


Chris!
Tényleg szépen gyarapszik Andris! :D

Ana , Chris szerintem az anyósáékra értette nem ide!

Kinga, hétvége van ????????

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 


Niki! Erre nem is gondoltam.

Kép

Kép
anabana
 
 


Ana! Hatalmas Gratula! Ennek pont így kell kinéznie a 13. DPO-n. Elég erős meg minden, csúcsszuper!!!!

maccs01
 
 


Chris, privi :):):)

Niki, ez elég kemény munkabeosztás, főleg az éjszakázás, ha eddig nem volt benne.

maccs01
 
 


Maccs, eddig volt éjszakás,de ugye nem így. De konkrétan nem is a 12 órával van baj, hanem, hogy ez idő alatt legalább kb. 7 tonnát mozgat meg kézzel és hajolva.Ezért készült ki a dereka már első nap.

Hol lehet Kinga?? Na és a többiek???

Tessék jönni és örülni Anának! :D

Én most megyek, mert az unokatesómat megyünk köszönteni a 18. szülinapja alkalmából! Majd este benézem!

Kép


Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
nanicke
Székesfehérvár
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?