Új privát üzeneted érkezett!

Csöpplány, részvétem, ez annyira szörnyű, tudom, hogy nem volt egészséges apósod, de azért elég hirtelen halt meg, nem?
És gratulálok az üléshez, nagyon ügyes kis sajtkukac Balu!

Charlott, hát ez olyan Mikulás ünnepség, hogy a helyi katolikus fiatal családoknak van összesen vagy 20-25 kisgyereke, és nekik gondoltuk idén, hogy csinálunk egy délutáni Mikulásozást. Persze az én fiamnak is marha nagy élmény lesz (remélem), úgyhogy vállaltam a szervezést. Semmi extra, csak csomagok összeállítása, némi uzsonnáról gondoskodás, illetve a Mikulás felszereléseinek beszerzése, illetve a maszkírozás. Vicces. :)

Nekünk ma szépen indult a reggel, beszart a kazán. Sejtettem, hogy ez nem az a pár filléres műfaj lesz, igaz, hamar kijöttek, délre készen is lett, potom 70.000-ért. Egy kicsit fájt...
monde
 
 


Mi is szeptemberben javíttattuk, 50ezer volt. De még most sem tökéletes. Ma pl negyed 10-ig kétszer is elaludt az őrláng. Ez annyira ki tud akasztani! Mosogatok, vagy pelenkát mosok, és egyszer csak hideg lesz a víz. Utálom újraindítani, nem mindig egyszerű, és olyankor azon gondolkozom, hogy minimum másfél óra, míg Barnus hazaér a munkából (ha emiatt fogná magát, és hazajönne... :D ), és addigra kihűl a lakás. :?

Na, eljutottam gmailre. :D Gabi kacagása nagyon cuki! Peti köpködése vicces. :) Samu nem játszik így, csak akkor csinál ilyet, ha valami rossz ízűt tolok a szájába. Kb kéthetes volt, amikor nagyon csuklott, régóta, és csavartam pár csepp citromlevet, azt próbáltam kanállal beadni neki. Na, az egészet így kiberregte, annyira röhögtünk szegényen! Azóta csak a cebionnal játszotta el ugyanezt. Apám, megőrültem volna, ha ma a céklát is rám köpi! :D Az a táncolás is aranyos. Szerintem ez Pepke sajátos egyensúly gyakorlata. Oktatni kéne... :D Csöpplány, nagyon hasonlítasz nagymamádra! Tök jók a képek! Balu nagyon ügyes nagyfiú már! Mi kicsit lemaradtunk. Most például kb egy órája a hátán fekszik Samu a járókában, max körbe pörög, de tök elégedett így is, nulla motivációja van a mozgásra. Kis lusti! Hasról hátra azért már át tud fordulni. :)
Apukám csak 4 évvel fiatalabb nagymamádnál. :)

Gabinak milyen jó az alvókája ma! Remélem, tudsz te is pihenni kicsit! Micsoda ízlésük van ezeknek a fiúknak!? Az egyik a padlót eszi, a másik az asztal lábát. :D

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Charlott, hajnalok hajnalán milyen kis rímfaragó kedvedben voltál! :lol:
A doki nálunk is gázos. Eleve egyszerre ketten vagyunk bent. Míg egyikünkkel foglalkozik a doktornő, a másik vetkőztet. Vizsgálat, szuri, miegymás után ha még kérdésem is van, öltöztetés közben sietve kell föltenni, mert már hívják is be a következőt. Utálom ezt a rohanást! Most, hogy már nem lesz szuri, akkor megyek, amikor csak a védőnő van ott, az sokkal nyugisabb.
Nem tudom, mi lehet a gmaillel nálad, nekem megnyitotta.
Tök édes lehetett Krisz a zenebölcsiben! Annyira bírom, hogy már így ki tudják fejezni az érzelmeiket!

Erről jut eszembe! Basszus, képzeljétek el, Samu eljátszotta egyik este azt, amit Zsu küldött videón, hogy csak akkor sír a gyerek, amikor látják!!! Ajajjj! Picit megijedtem. :D

KépKép

KépKép
barbazso
 
 

 
 

Csopplany, részvétem!

Barbazso,
mit csinalt Samu? Igazibol hisztizett??

Nalunk a minta éjszaka elmaradt. de ami késik nem mulik!!! Még talan nem irtam, Elisa par napja bujocskazik. a fejére huzza a textil pelenkat, ha ott vagyunk és utana gyotsan lekapja és nevet rank, amikor kukucskalunk.

Gabi négykézlabra all?? én csak amulok ezeken a fiukon itt a topikban!

Monde,
ilyen mikulas unnepségeket meg mas unnepeket mi is szerveztunk a kulfoldi magyaroknak és olyan jo volt. Foleg amig kicsik voltak. Most is lesz talan, de mar nem olyan érdekes nekik, Elisa meg tul kicsi...
s.orsi
 
 


Nem igazi hiszti volt, hanem az a szokásos este 6-7 óra körül előjövő szenvedés. Ilyenkor már nagyon fáradt, és nem tud magával mit kezdeni. Ült az etetőszékben, mi vacsihoz pakolásztuk elő a dolgokat, és amikor rá figyeltünk, és beszéltünk hozzá, erősödött a hangja, amikor sürögtünk-forogtunk, elhalkult. Lehet, hogy csak figyelt minket, aztán amikor vele foglalkoztunk, akkor jött rá, hogy milyen rossz neki. :D Szegény, a végén már direkt hol odafordultam, hol a hátamat mutattam neki, hogy teszteljem. :)

Ez a bújócska tök nagy szó! Elisa észre gyúr. :D

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Elisát kihagytam! :oops: Már szinte egyáltalán nem is látszik a foltja. Ha nem tudnám, észre sem venném. Olyan szép szeme és szája van, nagyon cukin mosolyog! :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Barbazso,
Igen, sokat halvanyodott a folt, de sokszor elojon ujra, pl ha melege van, sir, erolkodik..
Koszi a dicséretet!!!
Mit szolt Samu a céklahoz?

A bujocskat par napig ugy gondoltam, csak véletlen, de most mar biztos vagyok benne, tudatosan csinalja.
s.orsi
 
 


hali

gyors kérdés: szerintetek ha sokat öltögeti a nyelvét (ma kezdte) az lehet torokfájás jele? tök furi, így ki-be, sosem volt ilyen... :(

hibernia
 
 
 


no itt.
mi voltunk ma ikeában, csak enni kb, mert még vettünk 2 bábot (:lol:) és hello.
aztán szereztem végre ivópoharat (végre, azért is :D), kiváncsi leszek, milyen, van fogója az már vmi. ebből adom a vizet - reményeim szerint...

orsi, gondoltam rád, láttam a zsiráfotokat, bakker 15 euró volt... :) :) komoly... végül játékot nem vettem...
Elisa magától kukucsol?? te jó ég! jó arc kislány. :lol: nagyon okos!

barba, húúú én is várom a ma estét a szf-vel... :D ma este nézem a záró részt, tök kíváncsi vagyok, mi lesz... nálatok a jövő hét lesz az igazán ütős - szerintem... :oops:
a haj meg sztem simán változhat... nálunk is hol világosabb, hol sötétebb...
köszi a dicséretet. a fújás lassan állandó. :lol:

zsu, négykézláb húúú, de ügyi Gabi. :) :) a mi gps-ünk is folyton rossz, csak hátrafelé halad, igaz, egyre gyorsabban. :D

monde, kazán. :? :? a mikulás buli viszont jó lehet... :roll:

mi ma céklát adtunk (70et megevett) és este úgy sírt állítólag... remélem nem attól... épp nem voltam itthon, de állítólag iszonyatosan visított. mi lelhette?? most meg ez a nyelvelés?? áááá, nem akarom, hogy megint ébredjen éjjel... :? tegnap is többször ébredt arra hogy köhög...
vetten ilyen mellre kenhető bigyut, orrtisztító, ez csak eszembe jutott...

no megyek vacsizni.

hibernia
 
 
 


Hibernia,
nekem azt mondta egyszer egy orvos, h ne kenjem a gyerekre ezeket a szereket, hanem inkabb a parnajara/lepedojére, mert nem jo a bornek...
Ez borzaszto, amikor a kohogésre felébred. Parasitod neki a levegot?
Nyelv ki-be passz. szerintem csak rajott, hogy az az o nyelve. :)

Haat én ma sem szamitok jo éjszakara. elaludt és 10 (!) perc mulva felébredt. éles sirassal. gondoltam faj a foga, bekenem. és utana mar nem volt hajlando hasra fekudni... de visszaaludt legalabb.

Charlott,
nalunk az orvosi vizsgalat csupaszon, de pelenkaban torténik. csak addig veszem le rola a pelust, amig megmérik.
s.orsi
 
 


Samu is öltögeti a nyelvét. Egyszer már volt egy ilyen korszaka másfél hónappal ezelőtt, aztán abbahagyta, és most pár napja megint csinálja. Tisztára, mint Pimpa! :P Kb a köldökéig ér... :D Én arra gondoltam, hogy talán a beszédfejlődés része ez. De lehet, hogy hülye vagyok, minden alap nélkül jutott eszembe.
http://www.google.hu/images?q=pimpa&oe= ... 22&bih=522

Elisa tényleg nagyon okos! Fura, de sokszor nem is gondoljuk, mennyire okosak és tudatosak. Én is kb egy hónap után jöttem rá, hogy Samu direkt emeli a lábait pelenkázásnál, most meg arra döbbentem rá, hogy ha mondom, hogy "húzd ki", amikor veszem le róla a felsőt, és ki kell húzni a kezét, akkor kihúzza a ruha ujjából. Régóta mondom neki, de valamiért mindig azt gondoltam, hogy csak véletlenül csinálja, de nem lehet véletlen, ha minden alkalommal megteszi. :shock: :D

Na, megyek, mert lemaradok az egész szf-ről. Kezd izgi lenni! Húha!

Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok! :wink:

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


lányok,

most nem tudom milyen szakaszba lépett Krisz vagy mije fáj? :roll: :? , de tegnap óta a közeleben akar lenni, lehetőleg a karomban (most is itt csücsül), mert egyedül hiszti van, obégatás, sírás.... :roll: :?

KépKép
charlott
 
 


Sziasztok
Csöpplány, részvétem ez mindig szomorú és nehéz mégha már nem is nagyon volt magánál akkor is, párodnak nehéz lehet most!

Nálunk a vizsgálatnál csak mi vagyunk bent, időpontra megyünk és addig vagyok bent amíg van kérdésem, levetkőztetni pedig én is csak addig vetkőztetem amíg megmérik!
Szerintem nagyon gáz hogy egyszerre többen vannak bennt és nem is lehetne ilyet csinálni elvileg mert senkinek semmi köze hozzá hogy a másiknak esetleg mi a problémája!
Az meg hogy nem hagynak rendesen kérdzni nem jó, és ha kicsit a sarkadra állsz és csakazértis megkérdezel mindent akkor mit szólnak?

Nyelvnyújtogatás nálunk is van és iszonyú hangkapcsolatokat hoz össze, nagyon cuki, már ha panaszkodik akkor sem mindig sír, inkább panaszosan mondja a magáét, annyira édes :lol:

Szóval szerintem normális fejlődésnek a jele meg a bújósság is, vagy csak épp olyana van...én nem keresek mindig valami plusz okot elvileg ha azt vesszük mi sem csinálunk mindent ugyanúgy mindig, egyik napunk jobb a másik rosszabb, nekik is lehet ilyen!

Én is mostanában döbbenek rá hogy már milyen okos, mindig mondom neki hogy mit csinálunk , hova megyünk mit látunk és egyszercsak látom hogy már odafigyel arra amiről beszélünk tehát már társítja a nevet a hozzávalóval!
Hátrafelé is elkezdett haladni, de szerintem még nem tudja tudatosan hogy mit csinál csak ahogy helyezkedik!

kriszta0612
 
 


csodatörtént...bealudt magától...miközben reggeliztem végre, persze szorosan mellette... :oops: :)

Kriszta: hát én ilyesfajta vagyok, hogy szeretem minden dolognak a miértjét tudni :oops: , hogy ha baj lenne, még idejében tudjak cselekedni. Jó volt olvasni, hogy ez most csak egy állapot, ilyen hangulatban van. :wink:
Nagyon radaroznak ezek a babócák! Sok mindent értenek ami körülöttük történnek és tudnak is a szemükkel kommunikálni. :)

Barbazso: Krisz is magától húzza fel a lábait pelenkázás alatt! :D Eleinte én is azt hittem, hogy véletlen egybeesés. Meg mikor tornáztatom és mondom neki: most fel! Akkor Krisz szépen a popóját az égnek emeli. :) Sokkal aktívabb mikor figyelem mozgását, mint mikor mással foglalkozom.

Orsi: köszi a tanácsot! :wink: lehettem volna már ügyesebb is a vizsgálatok alatt. De legelőször a méreckedések után ráadtam a pelenkáját Kriszre és rám szólt az asszisztesnő, hogy a doktor hogyan vizsálgalja meg így? Azóta meztelenül viszem be hozzá, hiszen fütyköst is néz. És egyszer sem szólt a doki, hogy azért hozzam magammal a pelust. Na, majd legközelebb. :roll:

Fürdetés és játék - Ti milyen játékot adtok babátoknak fürdetés közben? Milyen játékot érdemes venni, hasznos és fejleszt is.
:wink:
És napközben mivel játszotok ? Úgy látom Krisz elunta az eddigi kínálatot. :roll:

KépKép
charlott
 
 


jó reggelt

a mi napunk fél 7kor kezdődött... :? éjjel aludt, aztán fél 7kor sziréna, megetettem, hátha elalszik (még tök sötét volt), de nem, csak nyűglődött... aztán kicsit játszott és most aludt el, 9.20kor... ilyenkor eszik először máskor, jól el vagyunk csúszva... :(

tegnap elfelejtettem írni, vettünk ugye két bábot http://www.ikea.com/ie/en/catalog/products/80122682
csirkét meg malacot, mutattam neki este, hogy hello, itt van Pipi, erre a pipi szóra olyan röhögésbe tört ki, hogy csoda... :) azóta többször mondtam neki, töretlen a siker. :D a Röfi nem tetszett úgy... :lol:

este még megnéztük az utcsó szülfel részt, kár hogy vége. :( :( :(

orsi éjjel hogy ment? én végül a bumperjának a felkötőjére kentem ezt a mentolos izét.

húú Samu és Krisz már így öltözik? :oops: nálunk csak a tánci megy akkor is...

barba, hogy linkelted pimpát. :D ezer éve láttam utoljára... :roll: de akkor a nyelvöltögetés nálatok is nyerő... csak azért nem tetszik, mert nem örül neki, ilyen halál unott arccal csinálja... :?

charlott, nálunk nagy sikere van a babakönyvnek, azt rágcsálja, lapozgatja, el van vele... meg hát mégis csak könyv... :) szereti a zenélő tehenét is, a középső forgó könnyen forog, azt mindig forgatgatja és akkor múúúzik, de néha a másik 2 gombra is rácsap és akkor énekel is a cucc. ami még sláger az a tükör. :)
a vízben még nincs semmije, ott elvagyunk csak úgy is.

no reggelizem.

hibernia
 
 
 


éjjel atlagos. 2 ébredés, hajnal 5-6 kozott egyedul szenvedés az agyban... elaludt, felébredt, elaludt felébredt, de én nem keltem fel fél 6 utan hozza... nem sirt. végulis 9kor kelt. ezen a héten minden nap fél9 és fél10 kozott kelt...

Megkostolta a répat ma. nnnnnaggggyon izlett neki!!
s.orsi
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan,reagálni nem fogok tudni,de mindent elolvastam.Elnézést érte
Balu tegnap 22:40kor aludt el,több mint 5 órát volt fent.Hogy hogy bírja nem tudom.Viszont ma negyed 9kor én keltettem,mert ugye 9re mentünk a temetkezési vállakozóhoz.
Sikerült elvileg mindent elintézni,írtunk meghatalmazást,így ők mindenben intézkednek.Hamvasztás lesz,talán így lesz a legjobb.Vagy holnap vagy hétfőn fognak telefonálni hogy mehetünk a hamvakért.

Megyek marhapörit csinálook tarhonyával,meg egy kis húslevest.

Majd megpróbálok jönni,és bekapcsolódni újra.Meg csináltam pár videót Baluról,eddig kettőt sikerült feltölteni:
http://www.youtube.com/watch?v=wADUcecmXfE
http://www.youtube.com/watch?v=2IXQ4kAGVBk
http://www.youtube.com/watch?v=jz_4Z99r05I
Még lesz 2 hasonló.Az egyiken ráközelítettem ahogy ráül a sarkára,ebből a pózból szokott oldalra ülni.
Na tényleg megyek,puszi

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Sehol senki???

Elisa is elkezdett hatrafelé csuszni. Ma 2x lemaszott igy a habtapirol. :)

Ujabb nemalvasi rekord ma. 1tol fél8ig! Kozben 4kor elaludt szopi kozben 5 percre, de ahogy felkeltem mellole felébredt.
s.orsi
 
 


Csak a poén kedvéért.
Ma délelott szuper ido volt. Gondoltam kimosom az agynemunket. Azt mindig kint szaritom, mert ugy olyan jo illatu. Mar éppen beszedni készultem, erre lesz..ta egy madar! Pont a legnagyobb darabot, a duplapaplan huzatjat. Fuuu de mérges voltam. Tehettem vissza mosni.
s.orsi
 
 


na, beindul Elisa is. he-he. csak így tovább! :)
madár. :lol: merted újra kinn szárítani?
répához gratula!

csöpplány, Balu olyan kis hercig! :D én még sosem láttam így meztelenül hason babát. :D ki akarnám próbálni, de olyan hideg van mostanság. :roll:
tök ügyesen négykézlábazik Balu, hihetetlen! mi még messze vagyunk ettől, a láb oké, a kar is, külön-külön. :oops:

nálunk amúgy extrafos, egyfolytában nyűglődés, semmi sem jó, nyivák. férjem is besokallt pedig ő 6kor jött haza, én meg reggel fél 7 óta voltam összezárva a kisőrülttel. voltunk sétálni, de iszonyat szél van, majd befagyott a s*ggem, de hősiesen kinn voltunk egy órát, amiből fél órát esett is. utána egy órán át engedtem fel a lakásban, annyira rühellem már ezt az időt, 2 hete esik. :?

ja bevált a csőrös pohár! csomót ivott ma belőle. :) vizet!! tápszerhez tényleg gáz, mert irtóra jön belőle, de víznek kiváló, mielőtt észrevenné, már ivott is egy csomót. :lol: párszor félrenyelt persze, mert mohó figura, de amúgy tök jó, hogy tudta használni, lelkesen fogta a kis füleket. :lol:

no megyek, úgy sincs senki. :roll: :cry:

hibernia
 
 
 


hali,

Hibernia: zenélős tehén?! Erre gondolsz?
http://gyerekalom.hu/jatek/zenelo-tehen-teke
A "pipi"-zésen sokat nevettem! :lol: Krisznek is szoktam állatok hangját utánozni, de csak szelíden mosolyog, figyel. Egydül az "iá" szamár hangra érzékenyebb: megijed ettől. :shock: :)

Az jó, hogy a fürdés alatt nem kell bevetnetek játékot. Hogy a fürdetést önmagában szereti! :wink: Amitó Krisz szeret pancsolni és a vizet apjára locsólni, akkor adtam oda a műanyag könyvecskét (amit imád rágcsálni) és teknősbékás hőmérőt is kisajátította. :roll: Amikor tesszük be a kiskádjába, már nyúl is ezekért. :) Küldök képet a gmailra!

Orsi: sajnálom a frissen mosott paplant! :? :)
Gratula Elisa beindulásához! :wink: Krisz is halad hátra és le is mászik a habszivacsról természetesen, aztán csodálkozva néz rám: hogy kerültem én ide? :lol:

Csöpplány: nagyon-nagyon ügyes Balu!!! Miket tud már!!! :shock: :D Csak ámulok és bámulok!
És ezt egésznap gyakorólja ?

Barbazso: láttad a SZF-et?? örültem, hogy a ruszki csajszival szakított lynett fia! de azért nem kellett volna kinyiffantani! megint van egy-két gyilkos(jelölt)..... :roll: :lol:

KépKép
charlott
 
 


Jóóóó reggelt!!!

Nekünk fantasztikus éjszakánk volt :) Balu elaludt 21:20kor és ma fél 9kor kelt :) volt 2 ébredés cumi miatt,de aludt mint egy kisanygal :) Most azt csináljuk 2 napja hogy nem a matracon alszik,hanem betettünk egy nagypárnát neki,és abba belesüppedve alszik :) Lehet ez így kényelmesebb neki :) Na meg nem utolsó sorban így nem tud forgolódni.

Orsi:huuu,ez a kaki dolog elég gáz :D Én is jártam így,csak nekem Balu frissen mosott rugija lett olyan...nem lettem ideges....Ráadásul panel erkély,szóval fentről is védve van,szóval hogy hogyan tudta megoldani nem tudom...
Gratula Elisának a csuszkáláshoz :)
Nem alvás :(

Hibernia:Én bedurrantom a konvektort,Balu kb másfél méterre van Tőle így ott meleg a padló is :) Na meg áltaában a szőnyegen van.
Ilyen bocira gondolsz?http://teszvesz.hu/item1310710468_v_tech_tanulo_boci_zenelo_jatek.html
Balunak ilye van :)
Ne aggódj,Balu is 2 hete kezdett négykézlábra állni,és azóta már itt jár :) Szóval kezdhetsz félni,mert szerintem nektek se kell majd sok hozzá hogy rájöjjön az összefüggésre :)

Charlott:Igen,ezt csinálja egész nap.Ezért nem értem hogy hogy bír nappal is 4 órát fent lenni,mert elég fárasztónak tűnik amit művel :D
Fürdésénl nálunk is csomó játék van :)
Nagyon édes Krisz pancsi közben :) Balu is hasonló mód tömi szájában a dolgokat :D

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


jajj csajok, ha akartok sírva röhögni, olvassátok ezt a blogot, tegnap este találtam, azóta ezt olvasom, haláli:
http://lustanyu.blog.nlcafe.hu/

hibernia
 
 
 


kicsit (nagyon) el vagyok faradva. most jon a délutai alvas, ma éppen pont jo idoben lenne... az elobb evett répat, tovabbra is izlik, utana meg alig szopott. 5 kanal répatol nem lehet ol lakni. Nem?? ergo, nincs tele a has, de almos = nyuglodés.
s.orsi
 
 


Sziasztok!
Olvaslak ám titeket, csak mire odáig jutottam volna, hogy írjak is, mindig közbe jött valami....

Csöpplány részvét após miatt :( Párod hogy viseli?

Nálunk ritka sz@r napok vannak. De legalább most van rá magyarázat: Grétinek jön a foga. Egyből kettő!!! nem aprózza el :lol: Na persze ha már hajolok le, hogy tenném le valahová, egyből üvöltés... ma már kenguruban teregettem, és próbáltam utol érni magam a rendrakásban. Nem sok sikerrel.
Tegnap voltunk dokinál: 5900gramm és 63 cm. Kb. 10 nap múlva kezdhetjük az almát. Végre!!!
Nálunk 6 hósan nem lesz semmi oltás, meg semmi, csak egy sima védőnős státusz vizsgálat (súly, hossz és hogy hol tart a mozgásfejlődésben) Én azt hittem oltás is lesz, mert mintha többen írtátok volna. Vagy csak már kihagy az agyam?!

Sikerült a tesz-veszen szereznem járókát végre! Tegnap hoztuk el. Nagyon király, viszont tiszta röhej, mert kb. 2-szer akkora, mint amire számítottam, pedig lemértem a helyét :oops: Ma még nem mertem Grétit bele tenni, mert a régi tulaj mesélte, hogy a kislánya ordított benne....kivárok egy jó pillanatot és akkor mutatom be neki először :D Muszáj, hogy szeresse, ha már ennyit küzdöttem érte.

Orsi, ez jó, hogy így bejön nektek a répa.

Megyek mert már mellettem sincs nyugta :? Szórakoztatom picit, bár nem vagyok túl szórakoztatós kedvembe...ez az idő ma totál kikészít. Egyik percben a fejem fáj, az előbb meg majdnem elaludtam állva....

KépKép

KépKép
nadina01
 
 


Csopplany,
most néztem még csak meg a Balu videokat. hat lenyugozo. szerintem azért (is) ilyen ugyes, mert minden nap 20 percig csupaszon gyakorolhat. Irtam régebben a PEKIP-rol, amire Matéval jartam, ott is csupaszon voltak a babak. és nagyon jot tett nekik. én is latom Elisan, h csupaszon sokkal ugyesebb, csak sajnos nincs ido sokat csupaszkodni... pedig minden babanak szuksége lenne ra.

Elisa megint 2 oraja alszik. Az a rossz ebben az egészben, hogy kiszamithatatlan, h 30 percet vagy 2.30-t fog aludni. igy sokszor egy-két égeto dologhoz hozza sem kezdek, mondvan ugysem lesz idom. erre tessék itt van. 1 ora berakom, kiveszem az agyba utan aludt el.
s.orsi
 
 


Nadi,
nincs semmi kotelezo oltas 6 hosan szerintem.

A fogakkal mi is kuzdunk mar hetek ota.

Igen, én is orulok, h izlik a répa a kisasszonynak; én a gyumolcsoket majd rosszabb napokra hagyom, amikor majd nem akarja mar megenni a répat (és nemsokara a krumplit)
s.orsi
 
 


orsi:szerintem is azért ilyen kis ügyes,mert puccoskodik,na meg mert ébrenléteinek 90 %át hason tölti mióta tud hasra fordulni.De ez is csak azért van,mert nem tud hátra visszafordulni.Lényeg hogy olyan jó látni hogy ilyen szépen fejlődik :)
Szerintem se lehet jóllakni ennyi répától.Vagy esetelg lehet hogy még nem volt annyira éhes?

Nadi:köszi,páromnak kicsit lelkiismeretfurdalása van,de ezt leszámítva egész jól viseli.Ugye 2 és félé hétig nem tudtunk bemenni hozzá,mert nincs kocsi,bkv-ra meg nem akartunk költeni.De ha tudtuk volna hogy tüdőgyulladást kapott akkor tuti beentünk volna,mert ugye tudjuk hogy ilyen idős korban nem túl sok esélye van a felépülésre belőle.Csak hát a kórház is b@szott szólni.Nem gondoltuk volna hogy baj lehet :( Mikor utoljára látta párom még tök jól volt, a leépülést leszámítva :(
És a fogacskk hogy állnak?Bújnak ki,vagy csak épp látható hogy elindultak?
Gratu a járókához!Végülis milyet sikerült kikapni?
Nekünk sem volt 6 hósan semmilyen oltás,csak státuszvizsgálat.

Hibernia:Petyánal boldog 6 hót!!! :)

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Sehol senki? :(

Balu már alszik 19:40 óta.Benyomott 190 tápit,azon bealudt.Ma aludt egy másfél órát,meg egyszer 1 órát.Aztán 16:40-17:00ig,azóta volt fent.Nem nagyon bírt fent maradni.Remélem reggelig alszik.
Ma alig evett,reggelizni rendesen reggelizett 8:30kor,amikor kelt,aztán 10kor kapott 100 gramm bébijoghurtot,aztán fél 2kor akartam neki adni kaját de alig evett,rá 1 órára evett 70 ml tápit,aludt 2 órát majd megette a mradék tápit.Utána uzsizott 17:30kor fél üveg kekszpépet,és 19:30kor pedig a tápit.Szóval ez össesen ma 700-750 kajcsi.Ettől azért többet szokott enni.De ráfogom erre a szeles időre.
Egyébként nagyon puklisodik a jobb alsó fogacskája :) Még nem tört át,de szépen látszik,és folyton rágna :)

Eltűntjeinkkel mi lehet?Csigaby?Kovmarti?Anita?Mucus?Ercsi?És a többiek akiket nem említettem?
Megyek bk-t nézni.

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Igen Csopplany, nem volt annyira éhes. Egy oraval utana szopott rendesen.

Ma este uj taktikat vezettem be. Esti szopinal Elisa megint teljesen be volt indulva, majd el repult. Beraktam az agyba jatszani egy fél orat + eloszedtuk azt a lampat, ami forog. Na azt nézte egy darabig, utana ujra szoptattam ujra. Kettot énekeltem, beraktam az agyba és elaludt. Kivancsi vagyok meddig?
s.orsi
 
 


hali

hát csatlakozom orsi, rohadt fáradt vagyok... :( mondhatom azt, hogy vagyunk... kikészít ez a gyerek, komolyan. csak nyafog csak sír csak nyüszít egész nap kb. régebben 20-25 percet is elvolt egyedül a játszószőnyegén, most nem hogy 5 percre, 5 másodpercre sem lehet otthagyni, mert azonnal panaszkodik. annyira rühellem már, hogy kimegyek pisilni, amint leülök a wc-re, már emberfeletti hangerővel visít. nem tudom, mit ronthattunk el, nem csinálok semmit másképp, mint 3 hónapos korában, mikor jobban elvolt egyedül. mondhatjuk, hogy 3-4 hónaposan tök jó fej volt és azóta meredeken hullik alá... jó, azóta lett két foga meg tök ügyesen mozog, de akkor is, ezt más gyerkőc is tudja, mégsem ilyen nyugtalan. :? 3-4 hósan simán átaludta az éjszakát, most az sem megy, 2-3x ébred. azt hittem, ilyenkorra sokkal jobb lesz, erre fenéket, úgy érzem magam, mint az első hetekben.
mindenesetre csöpplány köszi a köszöntést. :) bocs a panaszkodásért, de tényleg olyan szar, hogy lehetne jó gyerek is, erre nem az.
ma szinte egy percet sem volt babakocsin, kézen kívül máshol. (na jó, kipróbáltuk a meztelen habtapizást, az jó volt, élvezte negyed óráig, igaz, először maga alá pisilt aztán pedig sikerült jól össze is kakilnia magát...)
na mindegy. most megint arra hajlok, hogy nem lesz tesója soha.

orsi, na meddig aludt Elisa végül?

csöpplány, 740 tényleg nem sok... mennyi is az átlag napi adag?

nadi, gratu a járókához. merész az ex-tulaj, ha közli, hogy az ő lánya sírt benne. :D

charlott, az iá-tól fél Krisz? :) szegény. :( a pipi továbbra is sláger... :roll:

a tehenünk olyan, mint amit csöpplány linkelt, csak angolul beszél. :) tök aranyos bár néha már agybajt kapok a nótájától.

no fekszem, úgyis kelhetünk hamarosan. :(

jó éjt!

hibernia
 
 
 


ja charlott most olvasom, hogy érted, hogy a szf-ben van egy-két új gyilkos(jelölt)? nem derült ki ki a gyilkos? :shock: én úgy emlékszem, az Irinát meggyilkolós részből derült ki...

hibernia
 
 
 


Képzeljétek, Samu már harmadik napja egyedül alszik el! Esti szopi után beszélgetek, játszom vele még pár percet, aztán altató ének, búcsú, puszi, ágy. Az ágyban bekapcsoljuk a madaras zenélőjét, ami kb negyed órát megy, és ennyi. Úgy örülök neki! Viszont a háromóránkénti szopi továbbra is megmaradt éjjel-nappal.
Tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Szabó Tünde neurológust, hogy aggódom Samu mozgásfejlődése miatt, és már aznapra tudott időpontot adni, szóval vonatoztunk Pestre. Nagyon kedves volt a néni, és megnyugtatott, hogy akkor sem lenne baj, ha 7 hónaposan még nem forogna, de azért jó, hogy mentünk, mert Samunak elég feszesek az izmai a karjában és a hátában. Ez is nehezíti a mozgását, mert nem elég hajlékony. Mutatott feladatokat, amit most naponta 3-szor csinálnunk kell egy hónapig, és ha nem lesz változás, fel kell keresnünk egy Dévény-es szakembert. Valószínűleg nem lesz szükség rá.
Panka anyukája ezt küldte ma nekem:
http://www.kismamablog.hu/mozgasfejlode ... sfejlodese
Samu kapott avent csőrös poharat. Egész ügyesen használja, de azért még sok levegőt nyel. Majd gyakorolunk, egyelőre nincs okom itatni, mert ha eszik valamit, úgyis szopizik utána. Csak az ismerkedés miatt kínálom meg pohárból.
Samu ma döntött nem alvási rekordot. Délután 1-kor ébredt a délelőtti alvásból, és fél 9-9 körül aludt el este.

Csöpplány, annyira sajnálom, ami történt! Összeszorul a szívem, ha férjed lelkiismeret-furdalására gondolok. Annyira durva, hogy nem szóltak a kórházból! :(
Amit Balu művel, hihetetlen!!! Barnusnak is megmutattam. :) Nagyon-nagyon ügyes!

Pepke ma féléves? Boldog szülinapot! (Fél szülinapot...) :)

Charlott, láttam a születettet, és banyek, egész éjjel az járt a fejemben! Nem való nekem a gyilkolászás... :D Hibernia, folyton húzol itt a folytatással, én már inkább szeretném előre tudni, mi lesz a vége. :D :D
Krisz aranyos a fürdős képeken. Olyan nagyfiús, tiszta tekintete, arca van! Nekünk a fürdőjáték 5 db színes kis edényke, ami egymásba rakható, vagy tornyot is lehet építeni belőle. Samu egyelőre csak a szájába veszi a kiválasztott színt, mint mindent, mi meg közben a hátát locsoljuk a többivel meleg vízzel, hogy ne fázzon. Tiszta multifunkciós... :D Amúgy 350.- volt múltkor az auchanban. Drága játék. :D Ha találok róla képet, elküldöm g-mailre.

Nadi, sajnálom a rossz napokat! Samu fog-ügyileg is a sor végén kullog itt a fórumon. :) Ti már rég túl lesztek rajta, amikor nálunk kezdődik a móka...
Ma nekem is fájt a fejem, gázos egy idő volt. Egyik pillanatban süt a nap, másikban csöpög az eső, aztán fúj a szél, és megint hét ágra süt a nap,...

Elisanak gratula a kúszáshoz! :) Ágyneműmosás. :D :D

Megint hosszú lettem, vissza sem olvasom. :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Hétvégi reggelt! :lol:

Barbazso: ezek az állandó öldöklések az szf-ben... :roll: ... de azért ne vedd ennyire komolyan a dolgot! :wink:
Köszi az arc dicsit. :) Ilyen építős játékot jó lenne beszerezni. Felforgattam a lakást, hátha találok erre megfelelő tárgyakat, de ilyet is venni kell ma. :oops:
Kis hősugárzót nem vesztek?? Nálunk bevált: hamar felmelegszik és ontja a meleg levegőt, így Krisz baba vidám tud pancsolni és apjuk szaunnában érezheti magát. :lol:
Samunak feszesek az izmai?? :shock: Tornáztatás közben vetted észre, hogy nem annyira hajlékony?

Hibernia: boldog fél évet kívánok! :D
Az kiderült szf-ben, hogy ki Irina gyilkosa, de jött a városba egy fickó, hogy megölje a gyerekének az anyját. (neveket nem tudom. :? ) So, ezt a kettőt mostam össze. :oops:
Szerintem Petinél is az van mint Krisznél is: rájöttek, hogy ki a mama és ha rossz a kedve belőlünk merítenének erőt. Bújósak lesznek. Meg az én-tudatuk is fejlődhet, akaratukat most gyakorolják rajtunk. :roll: :) pl:játékok kidobálása a kiságyból és persze rögtön ugrok és mosolygok: hogy milyen ügyes az én fiam! :D

Csöpplány: meztelenkedés - valahogy nekem sosem jutott eszembe, hogy a pelenkázáson kívül máskor is lehetne Krisz ruha nélkül. Olyan hideg van a lakásban, pedig fűtenek, hogy ruhában is sokszor prüszköl. Pedig láthatóan jobban tudna mozogni pelenka nélkül. Mikor, melyik időszakban, program után szoktad így tornáztatni Balut?
Köszi a gmail segítséget - még dolgozom rajta! :wink:

Nadina: kitartást és nagy erőt a fogak kibújásához! :)
Krisz volt oltáson, az egyik ajánlottnak az ismétlő adagját kapta meg, de több nincs idén már. :)
Járókát már próbáltátok? Krisz se szerette eleinte, nyüszi-sírás követte mikor belettem. Ezért nem erőltettem a dolgot. De pár nap múlva önként jelezte, hogy ő mégis kipróbálná. Azóta 15 perceket elvan benne. :lol:

Orsi:na, milyen volt az éjszakátok? sikerült kifárasztani este Elisát?

KépKép
charlott
 
 


Hali!

Hibernia, sajna ez tényleg a fejlődéssel jár, egyrészt rájönnek, hogy anya néha biza eltűnhet és ő még nem tudja, hogy vissszajössz-e vagy hogy mikor így jobb anyát mindig maga mellett tudni. + ezerszer több ingert fogad be a buksija amit most nehéz megemésztenie ezért zaklatottabb is... hidd el lesz jobb is! Ez az első év szerintem brutál..persze utána más, újabb problémák lesznek. Amúgy nálam is naponta változik a köv. gyerekek száma. Én egyet tuti szülök még, mert nem akarom Gabit megfosztani egy tesótol, még akkor sem ha nehéz, mert szerintem a legjobb dolog ha van egy tesód..na abban már nagyon nem vagyok biztos, hogy 2 tesót adok neki, de ez folymaatosan változik nálam :D

Ja és ezer éve akartam írni, fiam arconszopott...és minő perverzitás, ki jutott eszembe, Hibernia... :lol:

Meztelenkedés szerintem is jó, nálam a védőnő is ajánlotta, fürdi után amennyire bírja szoktuk hagyni, bár csak a pelusozón :( A szobájában van hősugárzó lehet érdemes lenne néha kipróbálni ezt fürdi előtt (egyéb alkalmakat tuti nem vállalok be mert állandó ordítás van öltözésnél)

Tegnap voltunk esküvőn, szegény Töki 8ig bírta, üvöltött mint a sakál..persze a kocsiban beszunyált, itthon felkelt, aztán 10kor tudtuk lelőni..édes pofa. PErsze 6kor kelnem kellett de 10 és 6 között csak 1x kelt, 3kor szóval cuki volt :)

Én már ezt a fáradságot nem is tudom hogy kezelem... kb mint a levegővételt...annyira mindennapos hogy lassan nem tudom milyen nem fáratnak és kialvatlannak lenni... de mivel úgy laza 5 évig ez vár rám próbálom nem is tudomásul venni.

JA amúgy Balu extra ügyes.. bámulatos és igen kimerítő egy tornának látszik :)

Kép
Kép
zsu84
Üröm
 
 


Hibernia,
szukséged van egy babysitter-re, aki heti csak egy-két orara atveszi a gyereket és te kimzdulsz egyedul!!!!
ebben a pillanatban ébred Elisa, este 9kor fekudt le. Volt 2x kelés, mert a haatan aludt, felvettem par percre, visszatettem a ahasara és aludt tovabb, valamint 2x kelés szopi miatt. szoval az 4.

Majd jovok reagalni, most mennem kell, mert mondja, hogy mmuu mmuuu..
s.orsi
 
 


Sziasztok!

Már megint szinte kellemetlenül érzem magam hogy ezt írom,de nekünk megint jó esténk volt.Balu elaludt 19:40kor,kicsit fent volt kb 21:00-tól,22:15ig kb.Addig a kiságyban nézelődött,aztán mikor kikapcsoltam a tv-t be is aludt és 3kor kelt először cumiért,aztán még egyszer de végül 7:20ig aludt.Akkor kajcsizott,játszott velünk egy kicsit az ágyban,majd a földön tornázgatott,mi addig megkávéztunk,összekészültünk,majd mentünk tescoba.3ra jön anyós kivi vagyok hogy csak Balu miatt vagy szó léesz esetleg másról is....Nem akarok veszekedni....
Vacsi nálunk burgonyapüré lesz rántot csirkecombbal meg nagyi féle almakompóttal :)

Barba:remélem nem lesz szükség Dévényesre,és a tornától hamar "fellazul" Samu :) Köszi a Balu dicséretet :)

Hibernia:sajnálom hogy megint ilyen nehéz Petyával.De lehet hogy fejlődési ugrás,nem?Balu reggel eszik 170 tápit,aztán tízórai 100 gramm joghurt vagy gyümi,ebéd 140-160 főzelék,uzsi 100-130 gyümi,vagy tejpép,elővacsi 170 tápi,elalvás előtt szintén 170 tápi.Tehát olyan 850-900 között.Van hogy kicsit kevesebb,van hogy több.Szóval egy kajányit hagyott ki.

Charlott:Én bedurrantom a konvektort,lesz vagy 25 fok,meg Balu a konvektor előtt van 1.5-2 méterre,szóval nem fázik.Bár a padlótól félek egy kicsit,de eddig semmi baja nem volt Balunak,pedig 2-3 hónapja meztelenkedünk folyamatosan napi legalább 20-30 percet.Én nem szoktam tornáztatni Balut :D Tornázik magától :D Az ébrenlétei 90%ában hason van és játszik magában.A maradék 10 %ban eszik,vagy ha nagyon unja magát a földön akkor felveszem és kicsit hurcibálom,aztán megint a földre teszem.Maga a puccoskodás mindig pancsi előtt van.Szóval olyan fél 7 fél 8 között valamikor,mikor hogy sikerül.

Zsu:arconszopás :lol: :lol: Szerintem jobb pancsi előtt meztelenkednie,mert gondolj bele neked is milyen rossz mikor kijössz a kádból,akkor mindig sokáig fázom,hiába megtörölközöm.Legalábbis én legalább 30 percet vacogok szinte :D Én ezért szoktam pancsi előtt.Köszönjük a dicsit :) De ha Gabi így halad akkor nemsokára ő is így fogja tolni :D

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


halihó

csak gyorsan, voltunk délelőtt vásárolni, a félévfordulóra kapott Pepke egy "activity bookot", annyi az egész, hogy csörögnek a lapjai (mind a 4 :lol:), kilógnak belőle különböző farkak, van hozzácsatolva egy ilyen rágóka és a hátulján van egy tükör... az előbb 5 percig (!!!) játszott vele, tök jó volt. kapott még egy mikulás csizmát (ha-ha), egy tigrises cipőt (a zoknit egy mp alatt leveszi, gondoltam, kap cipőt, hátha azt nem tudja lerúgni és végre mást is rá tudok adni rugin kívül - értsd nadrágot) meg egy ujjra húzható szilikonos "fogkefét" / ínymasszírozót. Ezeket ezer éve akartam, most végre sikerült megvenni. :) :oops: :)

jövök még, csak most sétálunk...

hibernia
 
 
 


na itt
esik az eső (mi más) nem mentünk... :?

orsi, köszi, tudom, hogy ki kéne kapcsolnom, de olyan gáz, főleg hogy ilyen nyafka Peti rá nem bíznám senkire, még bántanák. :) szóval ha én nem bírom elviselni, mit tenne egy idegen??? múúú, múúú-zik Elisa? :lol: én azt álmodtam, hogy Peti kimondta az első (két) szavát: de durva. :D :D

csöpplány, tök jó, hogy jól alszotok... :) mi 11kor tettük le P-t, addig hancúrozott, aztán 6kor ébredt, de fél óra rimánk-ra visszaaludt még fél órát. ma amúgy egész aranyos lehet hogy unta a játékait? :roll: tök jó ez a meztelenkedés ötlet, tegnap mi is próbáltuk, küldte is két képet a kis puttóról. :D
a 900 nem is kevés / nap... :) azt hittem, még mindig kákabélű Balu. :) (vagy nálunk állt meg a dolog, most jó ideje napi 950 mg a kaja - csak)

zsu, én perverz mód délután tettem a habtapira meztelenül - utána felöltöztettem, majd jött ugye a fürdetés 2-3 óra múlva. az arconszopás vicces dolog. :D nekem most a könyökhajlatom szereti...

charlott, mi is hősugárzózunk 1000-el... :) a szobája elég picuri, ott vetkőztettem le és mivel ott is van hs. így nem fázott. tényleg ügyesebb volt pelus nélkül.

barba, gratula az alváshoz! :) jó sokáig volt fenn Samu! tényleg, miért is hívtad fel a neurológust? hogyan tornáztok most?
ti is isztok? :) nekünk tommee tippee explora van http://brendon.hu/Products/ViewDetails/ ... e&store=32, nem tudom, van-e különbség az aventhez képest... annak puha a csőre? nálunk is folyton félrenyel + levegőt nyel de legalább iszik... :)

ja köszönjük a köszöntéseket. :oops:

hibernia
 
 
 


Tobben mar fél évesek; hihetetlen. ez olyan nagy szo. Nem?

Elisa szokott arcon "puszilni" nyitott szajjal. Mikor felveszem, atoleli a nyakam és minha puszit adna (én bebeszélem magamnak :) :) ) szoval arconszopi nalunk is van...

Csopplany,
Szerintem is jobb furdés elott csupaszkodni, én is fazom furdés utan, ha nincs rajtam semmi.

Barba,
remélem hasznalni fog a torna. szerintem elég gaz, hogy ilyen teljesitménykényszer van. Gratula az elalvahoz!!

Hibernia,
én csak azért mondom neked, mert ezeket én mind atéltem, egyedul kulfoldon egy gyerekkel, meg egy sokat dolgozo férjjel. borzaszto, h egy percre nem tudod hagyni senkire. egyébként az egyaltalan nem biztos, h idegennel ugyanugy viselkedne Peti, ugyanis sok dolog csak anyanak szol, foleg hiszti terén. Nekem az elso fiam 9 honapos volt, mire a férjemnek sikerlt rabeszélnie, h hivjak vkit. és talaltam egy magyar egyetemista lanyt, akit imadott a fiam....

Charlott,
nekunk is van hosugarzonk. miota futunk nem hasznalom, de elotte kellett a furdéshez.

Itt ma szuper ido volt, 18 fok, napsutés. Délelott a kertben tettunk vettunk, délutan vasarolgatni voltunk.

Elisa tobb szotagot is mond, mindig mast probalgat. az elso szora azért még varnunk kell szerintem. a bujocskat viszont tovabb fejlesztette, most mar kisebb targyakat is a szeme elé rak, mint aki elbujni akar, aztan csodalkozik, h még mindig lat, hiaba bujt el. :) :)

Ja még annyi, hogy ugy latom Elisa folytatja a kisétkuséget. Ma adtam neki ujra a répat, szivesen ette, de kb 20-30 gr utan mar nem kért... aztan szopizott egy jo nagyot.
s.orsi
 
 


Estét!

Ma voltunk tesóméknál, ahol végre nem volt beteg egyik gyerek sem! :lol: Krisz olyan jól érezte magát a nagyobb fiúk között, hogy mituán hazaértünk olyan dolgokat csinált amit eddig nem! :shock: Hiperaktív lett: járokában a játékokat szétpakolta, habszivacson sokszor forgolódott hasról hátra és fordítva, lepakolta a tv-asztalkán lévő újságokat és jól megrágcsálta. :D Közben visítozott, nevetgélt, dumált. :)
Még hogy nincs szüksége társaságra a kisebb babáknak!! hát ezt megcáfolta Krisz. :wink:

Voltunk hipermarketben játékokat nézni, de sajnos nagyon béna dolgokat kínáltak veszett áron. :? Így csak fürdési pancsoláshoz vettünk gumis állatkákat. Amit Krisz ma este meg is rágcsált. :wink:

KépKép
charlott
 
 


jó estét :)

charlott, ez tök jó, hogy Krisz ilyen társasági lény. :) :) gumikacsán már én is filóztam neki, nekem tök tetszenek legalábbis. :D

orsi, hát igen, hihetetlen, lassan egy évesek a babók. :shock: úgy repülnek a napok, hetek...

az arcon szopi nálunk szó szerint az, érzem a szívóhatást. de gyakorlatilag mindent szop. :D a legfurcsább részeimet is. amint elkapja, próbálja szívni. :D

húúú, de szerencsétek van az idővel! irigykedem. :oops:

elég durva ez a bújócska! :) nálunk ilyen thrill-mánia van, pl nem nézek rá egy ideig majd egyszer csak rápillantok és kurjantok, hogy hu, hát az kész, úgy röhög, mint akit talpon köptek. :lol: szóval legalább "humora" van a gyereknek... :)

köszi a megértést, hát igen, nem egyszerű így... az ember nem is gondolná... amúgy rájöttem, nem is igazán szegény gyerkőctől vagyok ki, hanem úgy mindentől egyszerre. kezd idegesíteni ez az ország és erre abból jöttem rá, hogy kérdezte a férjem, hogy nem akarunk-e mégis hazamenni kicsit decemberben és tök szeretnék... egyszerűen ez egy puszta. "fejlett nyugat", no persze. szóval furi mód nem is a család hiányzik (no jó, az is), hanem azok a dolgok, amik otthon tök természetesek. hogy ne kelljen lejárni a lábam meg szervezkedni, ha őszibarackot vagy bármi normálisat szeretnék etetni a babával. hogy ne üljünk FOLYTON a dugóban, mert napszaktól, naptól függetlenül mindenhol mindig dugó van. hogy el tudjunk menni egy moziba, színházba, fürdőbe. hogy ne mindenhová gyalog kelljen menni, mert nincs más mód. hogy egyáltalán legyen HOVÁ menni a kocsmákon kívül. vagy a másik. tudjátok voltam az orvosnál Peti szeme miatt, erre mondta, hogy húúú, hát nem tudja mi legyen, ő általános felnőtt orvos, kitalál vmit. oké. egy hét múlva hív, hogy ír beutalót vmelyik kórházba. már itt durrant az agyam, mert ezt sikerült kitalálni egy hét alatt?? bakker... aztán kiderült, csak kb februárra van időpont. otthon elvinném egy magánszemészhez, de itt olyan sincs. tök zsákutca az egész. kezdem úgy érezni, most már csak a pénz miatt vagyunk itt, pedig mindig utáltam azokat, akik csak a pénz miatt élnek külföldön... :?

na mindegy, elnézést a litániáért, de most tök vágyom haza, otthoniak becsüljétek meg, hogy otthon éltek. :) :) :)

jó éjt!!

hibernia
 
 
 


Hibernia,
annyira, de annyira megértelek! Nekem periodikusan van honvagyam. legutoljara, amikor Elisaval terhes lettem, elképzeltem, milyen lenne, ha Mo-n élnénk és néha egy hétvégére el tudnam kuldeni a fiukat a nagyiékhoz. Ehhez képest anyamék még nem laatak a picit, mert a doki megtiltotta neki, hogy repulore uljon.
Ettol a nincs zoldség, gyumolcs én is sokat szenvedtem régen, de itt legalabb ez van, mert a franciak nagyon odafigyelnek a kajara.
Viszont én azt is tudom magamrol, h ha hazakoltoznénk, akkor kulfodre vagynék, egy ido utan tuti. olyan igazan hontalanna valik igy az ember, amit szép szoval ugy mondunk, kozmopolita.

Mindenesetre ezt nem lehet két perc alatt eldonteni, hova menjetek... és mas orszag nem johet szoba?
Mivel Petivel otthon vagy és még nem iskolas ( :) ), nyugodtan hazautazhatnal évente tobbszor par napra-hétre Mo-ra. én régebben ezt csinaltam. most mar nem lehet, bonyolult.
s.orsi
 
 


Hali,

Hibernia: kitört rajtad a honvágy?! :( Nem lehet kellemes.... Sajnálom, de nincsen közelben baráti társaság, akikkel együtt tudnál szórakozni? :?: Vagy helyi kismamák hol vannak? Helyi magyar közösség nincsen? :?:
Ha még is költözés mellett döntenétek, akkor nagyobb városba lenne talán jó....gondolom, nem Ti válaszjátok meg, hanem a meló hely alapján megy az ember tovább. :roll:

Orsi: egy francia rajzfilm sorozatot szoktam nézegetni : Egyszer volt hol nem volt....az ember, a test. Nagyon szeretem, mert hasznos infókat közöl gyereknyelven, stílusban. Van ennek több részei is?

Zsu:arcsmárolást már én is kaptam! :oops: :) nagyon aranyos volt tőle! én annak vettem, hogy éhes, cicit akar!

Ma sétáltunk egyet Városligetben, rengeteg ember volt kint. A két máltai játszótér tele volt mama-baba párossal. :roll: Kicsit hintázott Krisz, de kérte nyüszögésével, hogy menjünk innen el! Beszunyált és szülők andaloghattak a kacsás tó körül. :)
Kértem páromat vigyen el egy kínai étterembe, mert már egy éve nem ettem a kajájukat. Jól bezabáltam fűszeres-édeses valamit. :lol:

KépKép
charlott
 
 


Charlott,
ifen az egy sorozat. Meg lehet venni az egészet DVD-n, nalunk a fiuk mar ezerszer megnézték oket. én is nagyon szeretem. Van olyan is, h Egyszer volt, hol nem volt... a föld, azt hiszem.
s.orsi
 
 


Szisztok!

Balu most kicsit rosszabbul aludt,nem időben,hanem minőségében.Elég sokszor keltem hozzá,sokszor felsírt.Gondolom a foga.Mindent rágna,dudorodik mint állat,tépi a fülét,étvágytalan.Viszont este 19:20tól aludt reggel 7ig.Szóval ez azért elég jó.

Nagyon el van tűnve mindenki,tessék jelentkezni!!!!Kezd meghalni a fórum? :?

Hibernia:látom sikerült jó cuccokat kifogni Petyának :) Szerintem se biztos hogy idegennél is zizi lenne.Balu is mikor anyum vigyáz rá,akkor tök jófiú,bezzeg mikor velem van akkor elő előjön a rossz énje. anyám meg mindig mondja hogy dehát Balu egy arany gyermek :D Balu egyébként 5sör eszik/nap alkalmanként 170 tápi menne le neki.Szóval a napi adagja olyan 850 körül lehet.Így hogy csak reggel és este tápizik többet eszik napközben.Édes Petya puccosan ): Tetszett neki? :) Megértem a honvágyadat :( Nekünk még nincs itatópoharunk,de lehet h nem is lesz.Megpróbálkozunk majd a pohárral,addig meg cumisüveg :D De ha kapunk valakitől akkor tuti kipróbáljuk :)

Charlott:gratula Krisznek a rosszcsontoskodáshoz! :lol: És ez még csak a kezdet. :)

Orsi:igen,Balu is már 6 és fél,el sem hiszem hogy repül az idő.

Ezt az üzit már dél óta írom,azóta egyszer el is szállt és kezdhettem előlről.Kivi vagyok mennyit írtatok ezidő alatt.

Ma volt nálunk Fanni baba,az anyukája régebben ide írt,aztán ő is átment anyatanyára.Nagyon aranyos nyugodt baba.Hozzá képest az én fiam hiperaktív,izgága,fél percig nem bír nyugton maradni.Aranyosak voltak,vigyorogtak egymásra,megrágicssálták a játékokat :D Balu kicsit nyűgi volt,mert felébresztetttük,de nem volt sok idejük maradni.

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Jajj azt elfelejtettem hogy Zsu nagyon édes Gabi a kiságyban :) Balu akkor szokott így csinálni amikor álmos és "vergődik" már fáradtságában.Kedvenc részem ahogy belenéz a kamerában,na az egyszerűen haláli édes :)))))

Charlott:huuu, a kinait én is csyípem!!!!!Kedvencem a szecsuánii csirke :)))))) Emlékszem terhesen kilószám ettem volna,de begörcsöltem tőle,Balu nem komálta annyira.Irigy az andalgásért :P Én már azt se tudom mikor romantikáztunk utóljára párommal.
Sőt együtt is olyan ritkán vagyunk,mostanság sosincs hozzá kedvem,inkább csak bezuhanok az ágyba :?

KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Sikerült felvenni ahogy Balu ülni próbál.Nem az igazi,de a lényeg látszik.Van amikor a kezeivel közelebb jön a testébvel és akkor egyenesebben ül.Szóval itt a vidi:http://www.youtube.com/watch?v=D9OVB2Twtrk
Csináltam még egyet,majd meglesem hogy az jobb-e és lehet hogy azt is feltöltöm.

Na megyek mert mindjárt befejezik a pancsit és utána öltöztetek,etetek,altatok.Balu már 14:40 óta fent van.

KépKép
Kép
csöpplány
 
 



KépKép
Kép
csöpplány
 
 


Megnéztem az osszes videot, képet (kivétel a Petiét, mert az mar nincs..).

Balu, mint mar mondtam lenyugozo. Tiszta izom a hata, amikor feltamaszkodik!

Gabi labra gyur, ugy latom. és tényleg cuki a végén, mikor belenéz a kameraba.

Krisz és a pancsi is nagyon aranyos.

Nekunk is ilyesmi télizsakunk van, mint Samunak. én is kint altatom Elisat délelott, délutan pedig bent, mert az agyban hosszabat alszik. Ma is 2 orat. csak elaludni nehezebb neki.

és Barba, a céklat eloke nélkul adtad??? :)

ez a bébi jumper szerintem olyasmi, mint a komp. Kis mennyiségben ok, de utana nem hiszem. Viszont biztos erositi a labat, mert "ugral" benne. Nem?

Akik mar gyakorlottak itt a hozzatapiban, kérdezném: mennyi ido (hany nap) alatt értetek el egy jelentosebb mennyiséget a babaknal? sajnos mar nem emlékszem erre. tudom, ez is gyerek fuggo, de mégis érdekelne.
Elisa ugy latszik csak nassolasnak veszi ezt a kanalas cuccot. eszik nagyon ugyesen, de keveset, ma is 3à-40 gr, max. Pedig most is 3 oraval az elozo szopi utan kinaltam. ok, ez a 4. nap még csak. utana pedig keveset szopik. egy ora mulva meg majd meg hal éhen és rendesen szopik. szoval, nemhogy egy étkezést kiegészitunk, hanem még hozzaadtunk egyet a tobbihez. egyelore.
s.orsi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?