Új privát üzeneted érkezett!

Zsu! annyira sajnálom, ugy szoritotttam!!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Jaj Zsu Kép annyira bíztam pedig benne Kép Kép Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Zsu!
Sajnálom.

Milena
milena
 
 

 
 

Zsu!
Nagyon sajnálom,pedig annyira hittem benne, hogy ennek sikerülnie kell!
Honnan tudod hogy megtapadtak, csak utána történt valami baj?

Nagyon nehéz ilyenkor, de próbálj meg előre tekinteni és eltelik ez az év jövő év biztos meghozza a gyümölcsöt! Higgyél benne bármilyen nehéz is most. Tudod oly sokszor írták már itt a lányok minenkinek leugrik egyszer a felhőről a saját bébije, hidd el a te időd is eljön!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsu!
Ezt a kis fejecskét neked küldöm!
Kép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsu!
Nehéz ilyenkor bármi okosat mondani. Nem szabad feladni és meg lesz az a baba. Legközelebb biztosan sikerül!
Ninocska
Vendég
 


Sziasztok!Kép

Hát most egy kicsit össze vagyok törve. De majd összeragasztgatom magam valahogy. Az igazság az hogy reggel csináltam egy két csíkos tesztet és teljesen beleéltem magam. Aztán a doki közölte hogy emelkedett a HCG, de nem elég. Szóval valamikor útközben úgy gondolták hogy mégse! Nem tudom hogyan tudnék optimistán neki állni ezek után.
Dóri, Karmen! Ti hogy bírtátok ki? Én teljesen összetörtem!Kép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Drága ZsuKép

Persze, hogy össze vagy törve. Érthető. Ilyenkor én is napokig bömbiztem, hogy MIÉRT NEM???
Így, hogy meggondolták magukat, talán még rosszabb lelkileg. Veled érzek, és veled sírok. Ilyenkor mindig összetörik a szívünk egy része, és nem akarjuk, hogy még egyszer az életben ekora csalódás érjen bennünket. De ha nem csinálod tovább, a babától még ennél is messzebb kerülsz, ahol most vagyKépKépKép
Zsu, légyszi toporzékold ki magad, de ne adjátok fel a programot!!! Tudom, unalmas, de ha én a 3. után megálltam volna, most nem Lilu... Állj fel, légyszi, menned sem kell, mi majd tolunk magunk előtt!
Nagyon nagy puszi a fejed búbjára!

WoodiKép

A progeszteron emelkedése okozza a gyomorégést. Gyakran keveset, ez a mottó, ja és a fűszereket csökkentsd!

Dóri
kardalus
 
 


Drága Zsu!
Annyira vártam a mai eredményt, nem is tudom mit mondjak. Borzasztóan sajnálom. Ilyenkor úgy utálom azt a hülye táblát, nem akarlak átírni!!!
B.sszus!!! Küldök vígasztaló buksi-simit!
Kép

Fea,
a Closti után, mikor már megfelelő méretűek a tüszőid, este kapsz egy tüszőrepesztő szurit a popódba. Utána 1,5 nappal lesz maga az inszem, ami egy néhány perces fájdalommentes beavatkozás. Azután kapsz valami gyogyit (Duphaston vagy Utrogestan), azért hogyha megfogant a babó, akkor könnyen be tudjon ágyazódni. És persze jön az a szörnyen hosszú 14 nap. Utána teszt és mi meg várjuk a + eredményt. Bp-re jársz? Ki a dokid?

Szóval megvolt az uh, minden ok, nincs ciszta. Ma már 2 Gonalt és csak 0,25ml Suprefactot kaptam. A doki írt fel Klion D hüvelykúpot is, Ti használtatok ilyet? 9-én kell újra uh-ra mennem.

Pusz:
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara!
Használtam én is Klion-D hüvelykúpot! Azt akkor kaptam utoljára amikor az utolsó Gonalt, tehát én összesen hét darabot használtam el.

Épp azon agyaltam, hogy Milena és én is tesztelek addigra mire neked lesz a punkció!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Évi,
hogy álltok? Zajlik a vizsgálódás? Van már valami eredmény?

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Zsu!
Még egyszer: sajnálom. Kép Adj magadnak egy kis időt, hogy erőt tudj gyűjteni!



Lara
én is használtam Klion-D-t. Nincs vele gond, csak olyan hülye alakja van. És én másnap dél körül mindig úgy éreztem, hogy most jön ki a felesleg. Már bocs a részletekért.

Fea
Mindent bele, most már jó kezekben vagy!

Zsebi
Nekem nem mondta a doktor bácsi a vérvételt, csak azt, hogy teszteljek. Neked mit mondott?

Woodi
Te sem éreztél semmit? Akkor ez akár jó jel is lehet, nem? Igyekszem elfoglalni magam, és minden ebéd után el is alszom! (Utána meg kóvályog a fejem egy darabig - azzal is telik az idő! Kép )

Lullaby
Hajrá a Meglepibabának! Kép

Milena
milena
 
 


Milena!
Nekem úgy mondta a doki, hogy amikor lejöttem a transzfer után az őrzőből akkor be kell menni hozzá. Akkor elmondta, hogy a Magne-B6-ot hogy szedjem illetve a hüvelykupot. Majd mondta, hogy 14. napon (nekem szombat) teszteljek ha negatív akkor vasárnap is ha az is negatív akkor mindent hagyjak abba, majd egy kis szünte után hozzátte ha még nem volt elég a szurikból akkor pénteken a 13. napon csinálnak egy vérvételt! Erre pedig nem tudtam nemet mondani! Már úgy vagyok vele egyáltalán nem csinálok tesztet! Ha negatív azért ha pozitív azért a vér a tuti és legalább nem élem bele magam se a csalódásba se a jóba. Igaz így hidegzuhany és nincs több lehetőség, de legalább a valóság!
Nekem ettől az Utrogestan golyócskáktól is jön idönként ki a maradék neked nem?
Én is rengeteget alszom, igazából nem is csinálok a tanuláson, olvasáson és tv. nézésen kívül semmit. Szerencsém van mert a párom is segít, de anyukámék egy emelettel alattunk laknak és ők segítenek a főzésben. Bocs kicsit hosszú lettem!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép

Nekem mér nem mondta ezt a vérvételt???
Már úgy utálom a teszteket, én is szívesebben mennék arra...
Lehet, hogy én is bemegyek! Ha szerdán volt a transzfer, akkor melyik nap mehetek?

Az Utro nem szokott kijönni általában. De mindig lefekszem egy kicsit, miután beraktam.

Jó neked, hogy főznek rád! (De büszkén jelentem: tegnap az én párom kiporszívózott az egész lakásban!)

Milena
milena
 
 


Milena!
Szerintem biztos nem szólnak ha szerdán bemész vérvételre! Legfeljebb füllents egyet, hogy volt egy halvány teszted és akkor bizti megcsinálják!

Vigyázz a porszívozással, mert a terheseknek nem szabad! A tesóm terhes és neki mondta a védőnő!

Az utro után én is mindig fekszem, de van amikor kijön sokkal később egy darabnyi.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Drága Zsu,

Annnnnyira sajnálom, pedig egész úton hazafelé arra gondoltam hogy milyen jó hírrel fogsz meglepni minket. Különösen rossz, hogy a teszted pozitív lett KépKép Hát, eléggé próbára tesz téged az élet, tudom hogy nem könnyű, de sajna tényleg nem szabad feladni, nekünk kell győzni !!! Tényleg gondolj Dórira és Lilura, ők szép példája a kitartásnakKép
Ma este valami számodra nagyon kedves dolgot csinálj, (én például telezabálnám magam csokivalKép vagy menjetek el valahova, moziba, vacsizni,és ne is gondolj másra csak arra, hogy előbb-utóbb, ha nem ebben az évben, akkor a sokkal szerencsésebb jövő évben biztos sikerül KépKépKép Tudod, mi veled vagyunk !

Woodi,

Akkor lehet hogy összefutunk, majd figyelem a szemüveges lány -maci fiu parokatKép....mi mindketten a párommal viszonylag alacsonyak vagyunk (162/168)és szőkés hajúak. És nagyon fogunk izgulni KépKép

Lullaby,
Köszönöm az energiákat, azért én is drukkolok neked, hátha mégis véletlenszerűen jön a jó hír nálatok is Kép Ha mégsem, akkor utána megint nekikezdtek ? Az ehónapi készülődés most nem számit, tehát a 3.-ra készültök, vagy ez már a 4 lesz ? Még igy is pont kiderülne karácsonyig, nem ?
Milena, Zsebi,
Kitartás, már csak néhány nap a tesztig, addig ápolgassátok a kertecskéket Kép A lakók már nagyon jól elhelyezkedtek !!

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Zsu Kép Délután elkezdtem neked írni, de olyan általánosnak tűnt a sajnálkozás pont tőlem, akinek elsőre sikerült. Kérlek ne várj tőlem most nagy szavakat, de őszintén mondom, hogy megálltam egy pillanatra és belegondoltam abba, hogy mi lett volna, ha velem történik ez. És beleborzongtam. Ja és utálom a kék fejecskéket, de nagyon.

Milena Kép Ha szerdán volt a beültetés, akkor kedd a vérvétel, vagy szerda a teszt napja. Csak megnyugtatásként mondom, hogy nekem is ugyanazt mondta Krizsa, mint neked, de azért a környezetemben mindenki azt mondta, hogyha véletlenül negatívat tesztelnék, akkor se hagyjak semmit abba, hanem a következő nap hívjam fel a dokit és mondjam, hogy mintha lenne egy második halvány csík is. Akkor behív vérvételre. én se értem, hogy mi alapján mondja egyikünknek a tesztet, másikunknak a vérvételt. Sőt az se értem, hogy ugyanannál a dokinál egyikünk Suprefacttal kezd, míg a másik fogigátlóval. Ez utóbbit tudja valaki?

Zsebi Kép én is sokat aludtam, az kell úgy látszik.
Ha nem éreztek semmit Milenával, az csak jó, a továbbiakban se érezzetek semmit. Kép

Lara Kép Nahát! Már el is kezdted? Magadnak szúrod? Kedden majd nagyon figyxelj oda, miket mondanak. De ne keseredj el nagyon, ha csak pl. hármat említenek, be fog indulni a többi is, hidd el. Nekem az első uh-n a jobbon még semmit se lehetett látni, a balon meg volt 2-3 kicsike. Aztán tessék Kép

Kriszta Kép Lesni foglak én is Kép Mindenki hülyének vog nézni, ha odamegyek a szőkés hajú párokhoz, hogy felállnál milyen magasak is vagytok? És nem te vagy véltelenül Kriszta71 Kép, de megoldom na. A kiskatona leadása után ottmaradtok, vagy elmentek sétálni? Ez utóbbi esetben lehet, hogy elkerüljük egymást, de ha ottmaradtok, akkor bizti összefutunk. Persze csak ezért ne maradjatok. Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Kriszta!
Holnapra drukkolok, hogy a kiskatonák a legszebbek és a legjobbak legyenek! Pihenj sokat és szépekre gondolj!

Jaj lányok titeket olyan jó biztatni, igyekszem mindenkinek szépeket írni, de magamnak nem tudok jókat bemagyarázni! Ma reggel óta is szegény Zsu jár az agyamban, annyira rossz, hogy ennyi mindent megeszünk és sokszor nincs meg a várt eredmény! Na jó nem nyavajgok, mindenkinek eljön az ideje remélem és kívánom, hogy minenkinél minél előbb történjen meg. Mi már így is eleget szenvedtünk a babókért! Vannak itt olyanok akik már többszörösen megérdemelnék a sikert! Nem tudok mást mondani Kitartás!

Woodi!
Jelentkezzél minél hamarabb a jó hírekkel! Kíváncsi vagyok nagyon hogy hányan vannak! Nem vagyok rád irigy megpróbállalk minnél előbb követni! Irigység helyett inkább erőt adsz, hogy igenis meg lehet ezt csinálni! Örülök, hogy megosztottad velünk az örömödet és tiszta szívemből tudok veled örülni!

Mindenkinek pozitív energiákat küldök!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Bocsi zavaromban már megint elírtam péltaául nem megeszünk hanem megteszünk! Nézzétek el nekem! Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Na jó mára abbahagyom mert itt sem sikerült normálisan leírnom a szavakat! Meg vagyok kattanva!

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsu: Csak csatlakozni tudok az elöttem szólokhoz, és
ismételni Őket: sajnálom....

Lara: Köszi az infokat. Szmatona dr.-hoz járok(túlzás, mert még csak kétszer találkoztunk), Bp.re
Nekem mindig 32-36 naposak a ciklusaim. Szerinted a closty. változtat valamit rajta? Úgy értem, hamarabb érnek meg a petesejtjeim, ezáltal rövidülhet a ciklus? Remélem érthetően fogalmaztam...:-)

Mindenkinek köszönöm a biztatást:-) Nagyon jól esik...
Holnap kezdem a clostyt szedni. Kértem ma Uh időpontot, és 11.-re kaptam Ez a 9.cn.
Úgy emlékszem, azt említette az orvos, hogy onnantól kezdve 2 naponta UH. De ez hétvégére esik. Ilyenkor mi van? 3 nap kiesik?

Fea
fea
 
 


Aranyosak vagytok!
KépKépKépKépKépKépKépKép

Nehogy engem merjetek utánozni!!!!!!!!!!

Látjátok én meg már hajnalban fönt vagyok! Még aludni sem bírok!Kép De majd du. bepótolom!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Dóri!

ugye te voltál az akinek a HCG-je alacsony volt és kapott szurit! Csak hangosan gondolkozom! Nekem az előző lombiknál pl. vasárnap elment a baba és hétfőn már nem egyértelműen magas volt a HCG-m hanem egy kicsit emelkedett. Most megint csak emelkedett a hormon. Nem lehet hogy nem termel eleget a szervezetem? vagy ez hogy megy? Neked mennyid volt a HCG? Nem emlékszel rá?
Megköszönném a választ!

Többiek!
Bocs hogy ilyeneket írok előttettek, de ezt muszály volt megkérdeznem!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Valaki mondja már meg, hogy atesztek mekkora HCG-t mutatnak ki! Mert nekem ma is pozitív lett! Persze csak kísérletezgetek vele, hogy legközelebb mire számíthatok!

Zsu!

U.I.: Bocs hogy ennyit zaklatlak benneteket!Kép

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Zsu: A HCG a humanchorogonandotropin nevű hormon, ami akkor termelődik, a a petesejt beágyazódik!!a méhnyálkahártyába. Innentől kezdve naponta megduplázódik..? Legalábbis én így emlékszem. Ha azt mondta a doki, hogy megtapadtak, és utána mentek el, akkor szerintem még lehet magasabb a véredben, hogy a tesztek kimutatják, mert ezek nagyon érzékenyek a HCG-re.
A kiürülésükről nem tudok semmit:-((
Fea
fea
 
 


Bocs: A hormon kiürüléséről nem tudok semmit...
Fea
fea
 
 


Zsu Kép Neked mennyi volt a HCG szinted a vérvételkor?
Majd ma én is megkérdezem a dokitól.

Kriszta Kép Ha olvasod még ma a fórumot, csak jelzem, lehet, hogy egyedül megyek, mert a párom dolgozik és nem biztos, hogy tud jönni. Bordó kabát lesz rajtam, kék kardigán és farmer.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Zsu Kép Már bocs, hogy kotnyeleskedem, de! nem lehet, hogy mégis terhes vagy csak a vérvétel kicsit korán történt? Mennyire látható az a terhességi csík?
Ha jól tudom, de nem vedd készpénznek 20-50 egységnyit már kimutatnak a tesztek.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Zsu Kép

Egy orvos válasza:

A HCG szint csak akkor mérhető, akkor lesz a teszt pozitív, ha a termelt HCG mennyisége elért egy értéket. Ez a jelenlegi teszteknél kb 25 IU (nemzetközi egység)-nél van, ami a fogamzást követő 10-12. napnál következik be. Ha a terhesség elhal, a HCG szint csökkenni kezd, és a hormon kiürül. Egy darabig még mérhető (pl. terhesség megszakítás után két-három hétig), majd a mérhető szint alá csökken. Eleve kóros terhességnél a szint lassabban emelkedik és később lesz kimutatható, alacsonyabb csúcsot ér el ezért hamarabb lesz mérhetetlen. Ugyanez a helyzet a méhen kívüli terhességnél is.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Zsu!

Megnéztem a neten, 25 egységnyit ill. afölöttit mutatnak ki a tesztek, és sajnos attól függően, hogy mennyi volt a HCG, 3-4 hétig is eltarthat a kiürülés, tehát addig (is) jelezhet pozitivat a teszt.
Tudom, milyen rossz lehet most neked, átéltem én is 1-2-szer, de hidd el, ha Krizsa dr. azt mondta, hogy alacsony a HCG, akkor sajna valszeg igaza is van. Hidd el, sokkal jobb, hogy ez most derül ki, mintha abban élnél még 2 hétig, hogy minden OK, aztán az UH-n derül ki, hogy sehol semmi. (nekem ilyen is volt)!
Fel a fejjel!! Muszáj végigcsinálni, ha babát szeretnél!!

Puszi

Kriszta/Lujzika

Kép
lujzika
 
 


Drága Zsu, kérdezz minket (mondom én akinek ezek az infók teljesen újak voltak Kép )és azért próbálj meg pihenni... és kérlek ne éld nagyon bele magad, mert inkább pozitívan csalódj... Krizsának valszeg télleg igaza szokott lenni, ha meg most nem akkor a kivétel erősíti a szabályt Kép. Bár így lenne! Várj még pár napot, mit számít az már ehhez a rengeteghez képest és utána tesztelj csak, ne naponta, mert az csak ronthat a hangulatodon!

Hajrá Kriszta!!!!! Kérlek mutass jó példát, hogy kell a 3. inszemet sikeresen végigcsinálni!!

Én tegnap felslattyogtam a Closty receptért, mert eléggé olyan tüneteim vannak, mintha meg akarna jönni, és a 3. napon kell elkezdenem a szedést. Ez lenne a 3. inszem, annak számít, mert a kimaradt ciklust nem számolják bele....

Lara, Te is Kovács dokihoz jársz? Miből vizsgázott az USA-ban? Nem is tudtam...

Fea, nekem nem változtatott a Closty, meg a többi hormon sem a ciklusomon, igaz nekem inkább rövidek, 26-28 naposak. Jól emlékszem neked inszemed lesz? Nekem mindkét iszemnél a 9-10 napon volt az UH és a 13-15. napon az "esemény" Kép

Miléna, Zsebi kitartást jó kertészkedést!!

Woodi, hányan vagy?

Mindenkinek aki nem említődött, és annak is aki igen: SZép Napot!!
L.
lullaby
 
 


Lányok köszönöm a válaszokat!

Én már nem reménykedem csak nyomozok! Most rohanok, bocsi majd du. írok!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Jaj kicsit bepánikoltam. Kép Kimentem wc-re és hát kissé (piros) véres lett a wc papír. (Olyan utros, nyálkás. Bocs.) Azóta 5 percenként rohangálok wc-re, de megszűnt. Lehetséges, hogy a reggeli utro feldugása miatt történt ez? Esetleg a körmömmel megsérthettem a hüvelyemet? Remélem csak ez történt. Este levágom tövig az összes körmömet. Kép
Délre megyek uh-ra és csak utána tudok nektek infót adni. Addig legyetek türelemmel Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Sziasztok!

Ma kaptam a második 2 Gonalt és most olyan rózsaszínes, halványvéres folyásom van. Ez most gáz? Vagy a Klion-tól is lehet?

FeaKép
Elméletileg a closti beállíthatja 28 nap körülre, de mivel az inszem után kapsz Duphaston vagy Utrot, így amíg szeded nem valószínű, hogy megjön. Tehát majd csak akkor derül ki, hogy hány napos a ciklusod, amikor teszteltél. És reméljük ez egy 9 hónap hosszú ciklus lesz Kép

Lullaby,
nem tudom, hogy miből vizsgázik, de tanuljon csak sok okosat, hogy mihamarabb babát gyártson nekünk. Egyébként a férjecskémet is Kovács Péternek hívták mielőtt összeházasodtunk, most már mindkettőnk nevét használjuk. Szóval két Kovács Péter csak összehoz már nekem valamit Kép

Ja és egy rossz hír. A párom tegnap belázasodott, elég sz.rul van Kép Csak Aspirint merek neki adni, mert azt a terhesség alatt is lehet szedni. Remélem a betegség és a gyogyi nem árt annak a kevéske kiskatonának!

Lara

Ja és a tábla....

Kép

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara Kép Nyugodtan adj a párodnak orvosságot (bár az aszpiprin nagyon jó), mire a punkcióhoz kerültök az még legalább 1 hét. Addig meg úgyis együtt kell lennetek még, hogy utána friss kiskatonák termelődjenek a megtermékenyítéshez. Kúráld ki őt, de magadat is, nehogy elkapd.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Woodi!

Nyugi! Izgulunk! Biztos nem lesz semmi baj! Ez nem jelent semmi rosszat! A kismamák szoktak vérezgetni néha, főleg a mensi idejében!

Szóval:
Mégegyszer nagyon köszönöm a segítséget, tényleg nagyon aranyosak vagytok hogy tartjátok bennem a lelket! Nem tudom mi lenne velem nélkületek! Én csak megróbálok kideríteni egysmást.Ami Krizsa dokit illeti: soha nem volt dolgom ennyire kedves orvossal és maximálisan megbízok benne szakmailag is. Tehát ne gondoljátok hogy megkérdőjelezem a dokim csak próbálok magyarázatot találni az én kis "tragédiámra". (a vérvételem 15 HCG, ami szinte 0 és ezért nem értem miért mutatja ki a teszt).Már nem reménykedem egy csöppet se és próbálok a jövő felé tekingetni, csak egyre nehezebb és egyre hangosabban kérdezem hogy : miért???

Drága lányok!
Ne haragudjatok hogy csak magammal voltam elfoglalva és nem buzdítottalak benneteket! De most bepótolom! Mindenkinek nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sok babaragacsot küldök, és csupa-csupa pozitív gondolotatot kívánok mindenkinek! És elnézést kérek mindenkitől akinek rossz kedve lett tőlem vagy a pozitivizmusát egy kicsit letörtem! (DE csak ti vagytok nekem akivel ezekről a dolgokról tudok beszélni).De ne haggyátok magatokat Befolyásolni! Továbbra is mindenkinek nagyon drukkolok! És már alig várom hogy teli legyen a táblázat bal oldala zebrákkal!Kép

UI.: Tessék szorítani a kis féléves pöttöm Matyikának, a legjobb barátnőm kisfiának mert befektették a kórházba a mája miatt!KépKépKépKépKépRemélem eljut neki a sok pozitív energia ide Kecskemétre)

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Lara!

Ne izgulj nekem is volt bő rózsaszínes folyásom és az csak annyit jelent hogy szépen érnek a tüszőid!Kép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


ZsuKép
Ne butáskodj! Én személyes sértésnek venném, ha nem osztanád meg velünk az aggodalmaid. Azért gyűltünk össze, hogy egymást támogassuk és jobb esetben együtt örüljünk. És remélem, hogy tudtunk segíteni neked abban, hogy újra a jövő felé pislogj. Szóval szerintem senkit se befolyásoltál és igenis tessék velünk jóról, rosszról beszélgetni Kép
Lehet, hogy hülyét kérdezek, de nem lehet, hogy valami nem stimmelt a vérvételnél? Az elég furi, hogy a teszt még mindig kimutatja.

Most már nem izgulok, felhívtam Szmatona dokit és megnyugtatott, hogy a Klionnak a mellékhatása egy kis irritáció. Szóval szedjek mindent tovább és nem ijedjek meg Kép

FeaKép
Szóval Szmatona dr. helyettesítette Kovács dr-t tegnap, így nála voltam tegnap uh-on. Nekem ő is nagyon szimpi volt.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Helló mindenkinek!
Sajna alig tudok jönni, de azért próbáltam visszaolvasni.
ZsuKép Sajnálom,hogy ennyi bánaton keresztül vezet az utad, azért a remény hal meg utoljára. Hátha tévedett a doki....de jó is lenne. Nem kaptál choragont? AZ Hcg tartalmú injekció, és a transzfer utáni napokon szokták beadni. Csak akkor nem adják -itt a Dévainál-, ha jó a hormonszint. én pl. nem kaptam, és először ki is voltam akadva, hogy másnak miért ad....

MilenaKép Nagyon szorítok! Most hányadik napban is vagy?Jövő héten tesztelsz, igaz?HÚÚ

Nekem is volt rózsaszínes folyásom, aztán szépen átváltott pirosra, tegnap meg is jött (21.napra!) Ezt is a lombiknak tudom be. Volt már közületek valaki, akinek lombik után ugyan késett -a progik miatt-, de utána meg legalább annyival korábban jött meg?? Úgy látszik, teljesen megborultak a hormonjaim... pedig olyan szép szabályosan 28-29nap szokott lenni.
A cickafark-tea befolyásolhatja esetleg??
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Zsu!
Egyetértek Laraval, jóban rosszban segítjük egymást. Sajnos vannak rossz napok is, de reméljük egyre ritkábban lesznek és minenkinek lesz a neve mellett zebra nemsokára!

Woodi!
Már annyira várlak a hírekkel!

Képzeljétek ma kaptam az utolsó injekciót remélem már nem lesz több!!! Mind a hármat ugyanaz a nővérke adta be, mondta reméli nekem is szerencsét hoz, mert akinek ő adta be mind a hármat azok most mind terhesek lettek hát nem szeretném én elvenni a szerencséjét! Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
Jövő hét szombat... Remélem, hogy mire Te megkapod a zebrádat (ami így lesz) már feszíteni fogja a pocimat a sok érett tüsző. És ha a nővérkének ilyen mágikus keze van, akkor pedig sikerülnie kell. Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Kriszta: Ha jól látom, neked ma van az inszemed!! Milyen hasznos ez a táblázat. Kb. még ott lehettek, remélem nem késő, küldök egy kis feles energiát:-)

Lullaby: Hát én is abba reménykedem, hogy rövidül. Így még ha nem sikerül is az első inszem, akkor hamarabb jöhet a köv.
De most úgy érzem ,sikerülni fog, mit is beszélek hülyeséget a következőröl:-)

Lara: Angyal szóljon belőled. Annyi erőt adtok, nem is tudom, hogy köszönjem meg.
A táblázat nagyon szép és persze jó, és nagyon örülök, hogy én is belekerültem.
Remélem, szerencsét hoz mindannyiunknak:-)
Szmatona dr. szerintem is jófej. Bármit kérdeztem, szívesen válaszolt, és igyekezett mindent elmondani, ami fontos lehet. Ja, és a legfontosabb, hogy biztat. A kérdésekkel csak az a baj, hogy mindig itthon jutnak az eszembe:-)
Tudtok valamit arról, hogy inszem elött lehet normálisan nemi életet élni? Csak a kiskatonák(ahogy tőletek tanultam:-)) miatt lehet fontos. Magyarul, hány naposak legyenek elötte?:-)

Fea
fea
 
 


Sziasztok!
Olvasva a leveleiteket lenne pár kérdésem. Hogyan oldjátok meg a vizsgálatokat időben? Mármint szabadság vagy normális a főnök...stb? Én csak pár hónapja dolgozom a jelenlegi munkahelyemen . Ezért nem merem elmondani nekik a baba programot. Szabadsággal elég csehül állok. Tulajdonképpen a nullán, mivel suliba járok és arra kellett mindegyik. Félek, hogy ha előállnék a problémámmal, akkor 2 hét múlva nem kellene bemennem dolgozni. (volt már ilyenre példa itt) Szóval ez kizárva! A párom munkája, pedig olyan, hogy járja az országot. Így vele is nehéz összeegyeztetni. Érdekelne, hogy Ti hogyan oldjátok ezt meg.
Előre is köszi!
Ninocska
Vendég
 


Ninocska: Nekem olyan a munkám, hogy 1 órára bármikor szabaddá tudom tenni magam. De tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Semikképpen nem mondanám meg a helyedben, hogy kezelésre jársz. Az rád tartozik és a párodra.
El kellene mondanod az orvosodnak a problémád, és olyan időpontokat megbeszélni, ami vagy munka elött, vagy után van. Szerintem a párodnak nem kell túl gyakran veled mennie, csak ha szükség van rá, vagy egy kis darabjára:-)
Ekkor sajnos marad a részéről a szabadség, vagy betegácsi. Ezzel számolni kell, de megéri:-)
Fea
fea
 
 


FeaKép
Az inszem előtt nekünk 3-5 napot mondtak. Egyébként a párod eredményei rendben voltak?

NinocskaKép
Nekem nagyon jó dolgom van: a világ legmegértőbb főnöke mindenhova elenged és ő is nagyon szurkol nekünk. Szóval ebben nem tudok Neked segíteni. De ha azt mondanád, hogy kivizsgálásra kell menned pl. valami nőgyógyászati probléma miatt - ez azért jó, mert a női főnök megérti, a férfi főnöknek meg elég kínos lenne firtatni- talán megoldható. A párom talán 2x volt velem az intézetben, a fiúkkal kevesebbet foglalkoznak, hiszen az ő kivizsgálásuk viszonylag egyszerű és gyors.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Szasztok lányok!

PCOS-m van, a bp-i Kaáli-ba szeretnék konzultációra bejelentkezni. Tudjátok esetleg, hogy van-e itt olyan orvos, aki kifejezetten a PCOS-ra specializálódott? Tudnátok orvost ajánlani nekem?

KÖszi, Almodo

Kép
almodo
 
 


Ninocska!
Megbeszéltem a főnőkömmel, de igazából a szurikra kell sokat feljárni, de azt meg beadathatod máshol is, vagy magadnak! A dokim meg mindig megkérdezte mikor jó nekem volt hogy már 1/2 8-ra behívott uh-ra és nem is késtem el sokat a munkahelyemről! De jönnek az okosabb lányok Zsunak azt tudom jelentet porblémát az otthon maradás (mert a transzfer után ajánlatos pár napot pihenni! Remélem ügyesen meg tudod oldani! Kép

Lara!
Biztos lehetsz benne, hogy nagyon szépen fognak érni a tüszők! Hát igen ha pont négy Gonalal (napi kettő) kapsz te is többet mint Milena és én akkor pont jövő hét szombaton lesz a punkció! De én már pénteken megyek vérvételre! Az a jó, hogy már visszafelé számlok! Várom már az eredményt, de félek is tőle! Kép Kép

Milena!
Kedves sorstársam hol vagy? Minden rendben? Mostanában olyan ritkán jelentkezzel hiányzol a csapatban!

Kriszta!
Már ott dolgoznak a kiskatonák a pocidban! Két gyönyörű tüszőcskédet megrohamozták és sikerrel bevették, így meglásd sok pihenés eredményeként egy csodaszép zebra lesz a jutalmad két hét múlva!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Lányok!
Pusztán kiváncsiságból kérdezem: az inszemben mit kell még fizetni a gyógyszereken kívül? Mert azt írjátok a gyógyszerek elenyésző összegek 1-2-3 ezer forint, de akkor hogy jön ki a 25.000.-?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!

Most csak futólag tudok beugrani, de este jövök olvasni.

Zsu - Kép szomorú vagyok, tudom mit érzel még bennem is frissek a sebek. Nem lehet, hogy tényleg valami nem jó a vérvétellel? Mert, hogy a tesztjeid meg pozitívok lettek? És ha alacsony a HCG nem lehet pótolni mint Dórinál is? Erre nem kérdeztél rá. Lehet, hogy írtál róla, de nem olvastam el mindent, akkor bocsi ha hülyéket kérdeztem. De ezek szerint azt lehet injekcióval emelni. Nem lehet, hogy mégis ott van a terhesség?
Potykamanó

Kép
potykamanó
 
 


Lara: A párommal minden rendben. De hogy hogyan fogja kibírni a 3-5 napot, az még számomra is rejtély:-)
Talán beadok neki valamilyen nyugtatót, és így átalussza ezt a hosszú időszakot:-)
Ha jól látom kb. egy időbe lesz a te lombikod és az én inszemem:-) Neked volt inszemed, vagy nem volt értelme csinálni?

Zseboroszlán: A 25000 ft a beavatkozás ára, amiért megcsinálják az inszeminációt.(műtő, anyag ember stb. költsége)
Az 1-2-3 ezer pedig az előkészítő gyógyszerek.
fea
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?