Zsuzsu,
jobban van Ábi?
Vicky,
boldog szülinapot Fannikának!
Szuper, hogy ő is jól elvan a bölcsiben!
Nálunk tegnap volt szülői értekezlet (nagyon furcsa érzés volt, hogy én megyek valakinek a szülői értekezletére
Nagyon tetszett
)
Pálmiról csak jót mondtak, nagyon örültem. Egyetlen apró területet mondtak, amit lehet nála fejleszteni, hogy az apróbb tárgyak 3 ujjal való megfogása és helyezése (pl. szűk lukba), úgyhogy javasoltak is egy játékot, amivel ezt fejlesztheti (bár a bölcsiben is van ilyen, úgyhogy ott szoktak vele játszani).
Érdekes volt, nagyon élveztem, elmondták hogy szerintük hogyan kell egy ilyen korú gyerekkel bánni, meg miket lehet tőle elvárni, miket kell tudnia.
Leírni nem tudom, mert másfél órán át erről volt szó
Hasznosnak éreztem, és megnyugtatónak mert nagyon olyan a gondolkodásuk, mint nekem (pl. hogy felesleges ötszáz helyre elcipelni a gyereket, ne legyen elárasztva programokkal, nyugis legyen az élete és legyen lehetősége feldolgozni az új élményeket)
Volt egy jó példa, hogy ha pl. elmegyünk az állatkertbe, nem kell végigvonszolni az egészen, elég ha 4-5 állatot megnéz, lehet hogy az egyiknél éppen ácsorogni akar fél órán át, akkor hagyjuk. Nem az a lényeg, hogy ott és akkor mindent megnézzünk. Persze ha olyan a gyerek, hogy szívesen megy, akkor meg úgy jó. Hagyni kell, hogy az ő tempójában kapja a dolgokat.
A határok kiszabásáról is volt szó. Hogy nagyon fontos, hogy egyértelmű, következetes határokat szabjunk ki, és ahhoz ragaszkodjunk. Ha például már egyszer kimondtuk, hogy innen most elmegyünk, akkor ne lehessen alkudozni. Ha még lehet maradnia, akkor inkább ne mondjuk hogy megyünk. Vagy hagyjuk, vagy ha pedig menni kell, akkor menni kell és kész.
Viszont az új dologra is fel kell készíteni, pl. lassan kezdd el összepakolni a játékokat, mert nemsokára megyünk, stb és ezt párszor elmondani... tehát ne legyen hirtelen, legyen ideje áthangolódni. De mikor már menni kell, akkor határozottan és ellentmondtást nem tűrően.
Meg volt még egy jó mondat, hogy az a fontos, hogy mi ne legyünk mérgesek, ne hagyjuk, hogy felhúzzon. Ha idegesek leszünk, ő nyert. Ez talán a legnehezebb dolog, de nagyon oda kell figyelni, mert ez tud átcsúszni abba, hogy ő a rossz gyerek és azért rosszalkodik, hogy figyelmet kapjon.
Azt mondták ilyen korban még nincs rossz gyerek, most alakulgatnak ki a dolgai. Pl. a bölcsiben mennek a hatalmi harcok, hogy ki az irányító és ki a követő. De ez sem kőbevésett, változik is.
Megnyugtatásképp azt mondták, hogy a 2-től 3 éves korig a legnehezebb
Azt mondták 3 éves kor után már jóval könyebb a helyzet.