Új privát üzeneted érkezett!

Szia Dia!

Csak kíváncsiságból szeretném kérdezni (nem mi, hanem én Kép ), hogy mi volt az infód alapja, amiért azt írod: "a dokim, aki amúgy maga teljességel a szülés minél inkább természetes lefolyását kultiválja, és a szülés folyamatába nem is szeret normális körülmények között beavatkozni, sokkal inkább a háttérbe vonulva vár és figyel"... ?

Ilon Kép

U.i.: a szép kórházi szülésélményeket is várják a www.szules.hu-n - így szélesebb körû lenne a tájékozódási lehetõség szerintem.
Névtelen
 


SZia Ilon!

Egyszerüen a doki saját véleménye, a hozzáállása, az embersége, és az általa kísért szülésekröl hallott élmények.
Az, hogy kiáll olyan dolgok mellett, mint egy IKEA szoba, mint hogy bábák mehessenek be a szülöszobára, mint a vízben szülés, és mint az otthonszülés is (bár neki megintcsak az infrastruktúrával van baja...).

Szóval nem hiszem, hogy ez egyszerü frázis lenne nála, azért mert férfi és orvos, még lehet az, hogy elhiszi, hogy egy asszony jó esetben magától is megszül egy gyereket.Kép

Puszi:

Dia
Dia
 


Tisztelt Csakany ur!

En is koszonom az eddigi leirast es orulok, hogy lesz folytatas.
Valamint szeretnem megragadni az alkalmat, hogy tajekoztassam a topictarsakat, hogy letrejott Agi talalkozoja Csakany urral es kaptunk adatlapokat. Ezt is koszonom.
A kerdeseim:
"Valóban kellemetlen, de messze nem kibírhatatlan."
Elismeri-e, hogy a vajudas/szules alatt a szulo no megvaltozott tudatallapotban van, ha hagyjak ezt kialakulni? Ez azt jelenti, hogy nem mukodik racionalisan, bizonyos dolgok melyebben erintik mint egyebkent, masokrol meg nem is vesz tudomast es ez elore nem kiszamithato, hogy mire hogyan fog reagalni. Lehet-e igy ez a beontessel is? Normal lelkiallapotban tenyleg nem nagy ugy, de ilyenkor ez is maskeppen lehet. Esetleg nem kepes figyelni arra a kontrakciok kozott, hogy kello ideig bent tartsa es ha ez nem sikerul, azert altalaban nem szoktak dicseretet kapni.

"Ha a szülõnõnek volt széklete a szülés megindulás elõtt,"
Eszlelte-e On, hogy az olyan szulesek donto tobbsegeben, amit nem inditottak semmilyen modon, a szules egyik elojele, hogy hasmenese van a vajudo nonek, ill. hogy ezzel parhuzamosan semmit sem kivan enni?

"Csökkenthetõ, ha a szülésznõ minden fájás (nyomás) után letörli a kinyomott székletrögöket."
Mosolyognom kellett azon, hogy az fel sem merult Onben, hogy ezt esetleg maga az orvos csinalhatja. Nyilvan nincsen ott, nyilvan megalazonak tartana. Ezert is tartom fontosnak, hogy gyereket/gyerekeket nevelo no(k) vegye(k) korul a szulonot. Nekik az ilyesmi nem megalazo. Magam is voltam olyan szulesnel, ahol tavozott szeklet szules kozben es a vilag legtermeszetesebb dolga volt, hogy Agi ezt maga "kezelte". Nem volt megalazo senki reszere es a baba sem szennyezodott. Azon is mosolyognom kellett, hogy a baba nyilvan csak akkor szulethet "abba bele", ha a no a hatan fekszik, esetleg ul. Nyilvan a korhazban ez az altalanos, otthon visoznt igen-igen ritka.

"Ha császármetszésre kerül sor, a lábadozás gyakran nehezebb, mert a telt belek rontják a mûtét után mindig lanyhuló bélmozgások helyreállását."
Mi az akadalya annak, hogy csm utan adjanak beontest?

"a székletürítés igen gyakran a mûtét alatt a mûtõasztalon következik be, ami sebfertõzést segítheti elõ (sõt okozza)."
Ezt probalom elkepzelni, de sehogyan sem latom magam elott a szekletet, amint felugrik az anya hasara????

"A szeméremszõrzetet a hüvelybemenet körül borotválják le."
En biztosan el vagyok rontva, de nekem nincsen szor a huvelybemenet korul Kép Szoval hogy pont az a resz, amit stoppolni kell esetleg vagy eppen vagni azon nem no semmi. Raadasul az a resz a szules alatt a normal allapotanak sokszorosara no es rogton utana sem esik azonnal ossze, tehat a szortelen felulet a sokszorosara no. Mi az akadalya annak, hogy ha tenyleg kellett vagni/repedt es a szor tenyleg belelog, akkor es csak akkor borotvaljanak/sebfertotlenitsenek? Elmondjak-e elore a kismamaknak, hogy azt szerenek, ha mar borotvaltan jelennenek meg?

"Megrepedhet a burok a szülés közben is, ha ez a tágulási szakban következik be, korai burokrepedésnek nevezzük.
Néha a burokrepedés csak közvetlenül a magzat megszületése elõtt, a kitolási szakban következik be, ezt késõi burokrepedésnek nevezik."
Van meg valami a tagulas es a kitolas kozott? Olyan nincs is, hogy se nem korai, se nem kesoi burokrepedes?

"A tapasztalatok szerint korai burokrepedés után a szülés menete, a méhszáj tágulás felgyorsul, a szülés gyorsabban zajlik le."
En ugy tudom ez nem csak a korai burokrepedesre vonatkozik, hanem nyilvan a burokrepesztesre is. Az altalam ismert burokrepesztessel inditott, oxitocynnal fuszerezett szuleseknek nagyon egyforma semaja van. Burokrepesztes utan hirtelen fokozodik a fajdalom, majd az oxitocyn hatasara elviselhetetlen lesz. Mire kernek fajdalomcsillapitast vagy konyorognek mutetert, esetleg ki szeretnenek szallni az egeszbol, mire fajasgyengeseg all elo. Mivel magyarazza, hogy otthon eddig csak 2 no nem birta a fajdalmakat es kert fajdalomcsillapitast es ment ezert korhazba? A sajat szulesemnel megtapasztaltam, hogy ket nagyobb ugras is van a fajdalomban. Az egyik olyan 3-5 cm kozott, a masik 7-8 cm kozott. De ha nincsen felgyorsitva, akkor van a testemnek (endorfinokkal) ideje felkeszulni erre es persze lelkileg sem mindegy, hogy valami fokozatosan er vagy pedig hirtelen csapaskent. Mit gondol errol?

"az újszülött "burokban születik". Ezt általában szerencsés jelnek tartják, pedig veszélyes"
Utana lehet nezni a megfelelo lexikonokban, a mondas szerint is azert szerencses a burokban szuletett, mert tulelte. Tehat ezt regen is veszelyesnek tartottak. Otthon is a baba teljes megszuletese elott kozvetlenul, ha meg zart a burok, akkor megrepesztik.

"Elõfordul, hogy valamilyen anyai vagy magzati betegség miatt a szülést meg kell indítani."
Ha abbol indulnank ki, hogy minden burokrepesztessel inditott szules betegsegre utal, akkor Mo.-on hany szazalek lenne "beteg" szules? Csak en erzem ugy, hogy ez jelentosen tobb lenne, mint a WHO szerint megengedett 20-30%?
Tegye fel a kezet, aki korhazban szult es nem volt burokrepesztese!?

"Általában ez nem elég ahhoz, hogy jó tempóban haladjon, ezért gyógyszerrel, általában oxytocin adásával lehet a jó fájástevékenységet kialakítani."
Mivel magyarazza, hogy a burok mesterseges megrepesztese utan altalaban nem indulnak be a rendszeres fajasok?

"Érett méhszájhelyzet esetén a szülést ilyenkor burokrepesztéssel meg lehet indítani,"
En azt gondoltam, hogy orvosi beavatkozast, csak orvosilag indokolt esetben lehet vegezni, hogy is van ez?

"Itt is van lehetõség oxytocin infuzóval a szülés további siettetésére. Orvosi indikációja akkor van, ha a szülés nem halad a kívánatos tempóban "
Egy nagyon szimpatikus orvos a dulakepzesen azt mondta: ot nem fizetik ahhoz eleg jol, hogy 2-3 oranal tovabb legyen egy szulesnel, meg csaladja is van. Ha ennel tovabb tartana a dolog, akkor tesz rola, hogy ne tartson. Mit csinalnak akkor a nem szimpatikusak?

"fájásgyengeség másik veszélye, hogy méh "kimerül", a szülés nem halad, ha a magzat mégis megszületik a szülés után a lepény leválás zavara (vérzés) jelentkezik, esetleg a lepény eltávozása (eltávolítása) után erõs (atóniás) vérzés lép fel."
Mivel magyarazza, hogy otthon, ahol nem surgetnek ilyen meg sosem volt es a korhazban, ahol meg siettetnek ot meg van ilyen? Es most kerem, hagyja az isteni szerencset. Es a folytatasban kerem irjon a lepeny megszulesenel varhato idorol is es a koldokcsipesz felrakasanak idejerol is. Koszonom.

"csökkenti az agyvérzés valószínûségét"
Erre talaltak is bizonyitekot erett ujszulotteknel? Nyilvan a nem erettek mas tema.

"Ez ma sokkal ritkább, igazolható ez az ilyen mûtétek számának jelentõs csökkenésével is."
Hol talalok erre vonatkozo cikket? Nekem az ellenkezoje remlik.
Lat-e On osszefuggest a gatmetszes szuksegessegenek gyakorisaga es a haton valo szules kozott?

"A WHO ajánlásai sokkal inkább a fejlõdõ országokat veszik célba, hiszen itt él a világ lakosságának túlnyomó része,"
Idezem a WHO 99-es ajanlasat:
"The report addresses issues of care in normal birth irrespective of the setting or level of care. Its recommendations on those interventions which are or should be used to support the processes of normal birth are neither country nor region specific."
Vagyis nem ugy van, ahogy On allitja.

"Ennek 20%-a függ össze a szülés körüli sérülésekkel, episiotomiával."
Hol talalom ezeket az adatokat? Mennyi halalozas fugg ossze az alultaplaltsaggal, a rossz higienes viszonyokkal, azzal hogy a nok sokkal tobbet szulnek, sokkal fiatalabban kezdik, hogy gyakorlatilag nincsen terhesgondozas es elore nem tudjak kiszurni az eleve problemas eseteket, mert mondjuk nincs UH?

"Amnioscopiára nem gondoltam (miért baj?)"
Mit tud az aminoszkopia, amit nala korszerubb "nem behatolo" modszerek nem tudnak? Mire megyek azzal aktualisan, ha megtudom, hogy sargas-barnas a magzatviz, vagyis valamikor, egyszer oxigenhianyos allapotban volt a baba? Mindehhez haton kell fekudni, amitol viszont aktualisan oxigenhianyos allapotba kerulhet a baba, nem? Tudomasom szerint sokszor akkor is megcsinaljak, ha a mehszaj meg teljesen zart es az iszonyatosan faj. Ha kicsit durvabban bannak a muszerrel eloidezheto-e burokrepedes? Elkepzelhetonek tartja-e, hogy ha valaki tiltakozna az indokolatlan burokrepesztes ellen, akkor csinalnak amniot es kozben "veletlenul" megreped? Szerencses-e a huvelybe nyulkalni kulonosebb indok nelkul?

"Hasbakönyöklés mindig indokolatlan"
Ezt jo igy leirva latni. A kismamaktol meg rossz hallani, olvasni, hogy nagyon soknak volt. A szules.hu-n levo szulesnel is es a doki hagyta filmre venni, tehat nem is gondolja, hogy ezt takargatnia kellene. Olyankor is van ra pelda, amikor olyan is van a szulesnel, akirol tudni lehet, hogy nem rajong az ilyesmiert, ugye Agnes? On szerint ez ellen tud a szules kozben a no tiltakozni? On szerint van arra eselye, hogy errol lebeszelje az orvosat, anelkul, hogy az megfenyegtne, hogy ha nem engedi, akkor meghal a babaja?
Kerem, tartsa szem elott, hogy en nem vagyok orvos es ez biztosan latszik a kerdeseimen is.
Koszonom a turelmet.
Tisztelettel:
GEA
Névtelen
 

 
 

Nekem mindket szulesnel repesztettek burkot tulajdonkepp a felvetel utan. Es nem indultak be egyiknel se rendesen a fajasok. Bennem is felmerult mar, ha a termeszet igy alkotta meg, akkor valoszinuleg megvan a burokrepedesnek is az ideje, miert kell siettetni.
Ez abszolut off-kent, most rizikotenyezo a koldokzsinor a nyakon, vagy sem. Otthonszulesnel mi errol a tapasztalat?
Keke
 


Kedves Keke,
ha pontos orvosi valaszt szeretnel, akkor kerlek irjal a szules.hu-n megadott cimre es Agi tuti valaszol neked.
En csak mint nem-orvos tudom neked elmondani, hogy miket lattam, hallottam. Tehat kerem, fogadd fenntartasokkal.
A koldozsinor ratekeredese nyilvan nem "egyszerusiti" a huvelyi szulest, de nem teszi elore lehetetlenne. Az egyetlen eset amikor a huvelyi szulest kizarja, ha annyira rovid a fennmarado resz, hogy csak akkor tudna kibujni a baba, ha letepne a mehlepenyt. Erre azonban csak akkor kerul sor, ha a babat eroszakkal (fogo, vakum, haspres) kenyszeritik ki. A koldokzsinor nagyon rugalmas. Ha a babara van tekeredve megfeszul es ha csokken a rajta aramlo oxigen (nem megszunik! csak csokken)a feszulestol, akkor a baba visszacsusszan, szusszan egyet es ujbol nekifut. Ugy mint amikor viz ala merulsz es ha fogy a levegod feljossz es ujbol visszabuksz. Ha nem nyom le senki a viz ala, amikor fogytan a levegod, akkor ebbol nem lesz semmi bajod. Az ilyen szulesnel jellemzo, hogy a baba mindig lejebb jon, aztan vissza, aztan megint lejebb megint vissza es csak nagyon lassan halad elore. De halad! (Ha vegkepp semmit nem halad, akkor a tul rovid zsinor jatszik, de ez lehet pl. akkor is, ha nincs a babara tekeredve. Mindket eset igen ritka es szules kozben idoben, pontosan eszlelheto)A baj akkor van, ha nem engedik visszacsusszanni, mert akkor a megfeszult zsinor nem tud ujbol tobb oxigent szallitani. Mintha lenyomnanak viz ala, amikor fel akarsz jonni levegoert. Otthon ilyen nincs. A korhazban ebbol szokot a baj lenni, hogy elunjak a varakozast es kirantjak a babat.
A koldokzsinoros babak szama meglepoen nagy. En 30%-50%-ra emlekszem (dokik majd kijavitanak). Amikor a babanak az a resze kint van, amire ra van tekeredve a zsinor, akkor gyakorlottak egy ugyes mozdulattal letekerik. Nem is muszaj, hogy mar az egesz baba kint legyen. Azt tartjak, hogy a ratekeredett (foleg nyakra) koldokzsinor emleke megmarad es az ilyen emberek felnottkorban pl. nem szeretik a salat, garbot stb. Van viszont egy homeos szer, amivel ezt a traumat csokkenteni lehet. Agitol kapnak is az olyan babak, akiknek szukseguk van ra es a szuleik nem tiltakoznak ellene.
Remelem, valszoltam.
GEA
Névtelen
 


Na eddig csak kukkoltam (a csütörtöki találkozón is Olvasóként ismerhettetek meg), most "megszólalok". Én kórházban szültem, pocsék élmény volt, tele olyan beavatkozással, amit felvettem a szüléstervemre, hogy nem akarok. Pl. Burokrepesztés, oxytocin ezerrel, majd az ennek köszönhetõ elviselhetetlen fájdalmak miatt EDA. Szülés után egyikünk rosszabbul volt, mint a másik. Az egyébként nagyon szimpi doki bácsim ebbe a spirálba (ma már tudom, hogy ez az volt)azért hajszolt bele, mert a terminus napján végzett amnioscopia mecomiumot mutatott (szívhang tudtommal OK volt). A meconium réme miatt egy darabig el is fogadtam, hogy sajnos ennek így kellett lennie, és azt gondoltam, hogy ha ez otthon lett volna, akkor nagy gáz lett volna. Ma már ismerek személyesen két nõt, aki meconiummal szült otthon, remekül. Tudom, hogy a kettõ az statisztikailag nem szignifikáns, de nekik jó szülésük volt, nekem meg horror! Az õ gyerekük a franciaágyban kezdte az életét, az enyém meg az intenzív osztályon! Summa summarum, gyûjtöm a bátorságot az otthonszüléshez. Azt is kezdem kapizsgálni, hogy egy pszichésen átlagosan felkészült nõnek, ma, Magyarországon szóba sem jön, és nem is jöhet az otthonszülés. Ehhez rengeteg belsõ munkára van szükség, rengeteg bátorságra, sok-sok ismeretre. Bátorságra ahhoz, hogy mérlegelj, mit nyerhetsz és veszíthetsz?
Szóval, majd meglátjuk, hogy lesz-e merszem... Mindenesetre pl. a Babaneten olvasott, akár szépnek mondott kórházi szülésektõl nem jött meg a kedvem más kórházakhoz sem...

Mamma
Névtelen
 


Sziasztok!

Néhány gondolat a felvetõdöttekrõl.
ÉN olyan meconiumos esetet ismerek, ahol ezt -orvosi hiba szerintem az egyik divatos kórháztól- nem vették észre, avagy nem vették komolyan, - a divatos kórház szájhagyományok szerint igyekszik nem császározni -és a baba -harmadik gyerek amúgy- súlyos fogyatékos lett. Szerintem akkor már inkább 1 nap szenvedés, semmint egy életen át.

Én is kaptam beöntést, simán kibírható volt. Ellenben ha a császárom másnapján akartak volna adni, az szar lett volna, még a negyedik napon muszáj produkálni dolog ellen is tiltakozom. Szerintem aki ezt így felveti, egyszer próbálja ki!
Azért én nem örvendtem volna, ha a mûtõasztalon a hüvelyem irányából bejut a székletbõl kórokozó..., nem csak a hasamon át tud! (és mûtét közben nem tartanám szerencsésnek, ha annak takarításával foglalkoznának, egyébként meg a két nyílás elég közel van ahhoz, hogy ha közben ürül, akkor a hüvelybemenet is szennyezõdjön)
Ellenben a normál szülésem elõtt sem, és a császárom elõtt sem volt hasmenésem, pedig mindkét szülésem spontán indult, igaz burokrepedéssel, de nem orvosok indították. Szerintem aki jelzi, hogy hasmenése volt, és azóta nem is evett, annál nem fognak ragaszkodni a beöntéshez, de messze nem mindenki így fut neki szerintem.

A szõrzet borotválás: hát tudod, lehet, hogy pont ott nincs útba, de azért azt el kéne ismerni, hogy messze nem fertõtleníthetõ annyira, és azért ha ott két felnõtt méretû kézzel (vagy netán többel) matatnak, nem kivitelezhetõ, hogy ne érjenek hozzá...

Hadd legyek egy remek ellenpélda: spontán -korai- burokrepedés otthon. Totál zárt méhszáj, fájás nuku. Méhszájérlelõ zselé kb. 5-6 órával a magzatvízömlés után, nuku fájásnál, zárt méhszájnál. További 4-5 óra, lassú de biztos tágulás, totál elviselhetõ fájdalmak. Oxytocin, minden fájdalomcsillapító nélkül. Zselé után 8 órával (azaz zárt méhszájtól, nulla fájástól 8 órára) megszületett a fiam. Én azóta tudom, hogy ez a szülés sok más módon is véget érhetett volna. Ha várok, nem lesz semmi, magától nem indultak a fájásaim, lehet,1-2 nappal késõbb szülök, Viszont a magzatvíz nem szivárgott, hanem folyt, és így az 1-2 nap fertõzések esélyét adta volna, a fiam károsodhatott volna. Ha agresszívabb, mûtét pártiabb orvosokat fogok ki, a beavatkozások nélkül fájásgyengeség és x órai burokrepedés miatt akár csaszi is lehetett volna belõle. Így viszont az maradt meg bennem, hogy ismerve mindkét szülési módot, ha lesz harmadik szülésem, igenis a hüvelyit szeretném újra. Pedig nem volt EDA-m se!
Szóval nem szükségszerû a leírt menet, és szerintem a kórházi szülésben "csalódott" anyák statisztikáján alapszik.

Indítás: nézzünk már el a friss kismamás, vagy az Ami a szülés elõtt topicba! Ha jól megnézed, magák az anyák vágynak már rá, hogy történjen már valami, azaz sokuk hálás az indításért! (ez persze nem jelenti azt, hogy az indítás feltétlen szükséges, de a Te történeted rovatban olyat is olvastam, ahol 2 hetet vártak pluszban, semmi elõjel nem volt, aztán meg idõ elõtti lepényleválás, kis híján mind a mama, mind a baba belehalt. Hát akkor már inkább indítsák!)

Erõs vérzés: mért olvassuk a kórházaktól mindig azt, hogy az otthonszülésrõl mégis kórházba szállítandó anyák erõsen kivérzett állapotban érkeznek? Vagy ilyen csak kettõ volt?

Burokrepedésrõl még egy: a természet így alkotta meg. Na de akkor nekem mért nem indult be a szülésem még 5-6 órával a burokrepedésem után sem? Semmi orvosi beavatkozás addig nem volt. A természet még várt volna? Vagy ha a természetre hallgatok, akkor én már a természetes szelekció révén nem is élnék? Vagy a fiam?

Nyakra köldökzsínór: anyósom számomra horrorforrás, a sógorom született így, nem ma, sok éve, a mai tipikus orvosi dolgok nélkül, a történetet ismerve, ma tuti csaszi lenne. A történetnek azt a felét is ismerem, hogy a sógorom babaként élete elsõ évében tán többet volt kórházban, mint otthon. Mindezt a születése miatt. Szerencsére kiheverte, ma már nincs nyoma, de ha lehet, én ilyen esetben inkább az egyszeri orvosi beavatkozást, és az egy évet otthon a babával választanám.

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


GEA, koszonom a kimerito beszamolot. Kivancsi lennek, hogy lehet ezt elore kiszurni, mert nalunk mar csak akkor derult ki, amikor kinn volt (mai tipikus orvosi dolgokkal egyutt is). Az elokesziton a korhazban is elhangzott, a babak egy resze kzs-vel a nyakan jon a vilagra, de ez nem jelent semmit. Nalunk viszont ezen teny meg a kiskonyveben is benn van.

A masodiknal nekem eleg sokat avatkoztak be, de mar annak is orultem, hogy nem lett csaszar, es tenyleg mindig mondtak, mit miert dofnek belem. Szebb elmeny maradt mint az elso. En szivesen kiprobalnam otthon is, de az en eloeletemmel attol tartok, nem sok eselyem van.

Nalunk az elso szulesemre kerdeznek ra mindig a tudogyuszi miatt, nem volte mecomiumos a magzatviz. En annyit birtam errol kinyomozni, hogy ilyenkor eleg surgosen ki kene szedni a babat, de nem vagyok szakerto.
Keke
 


GEA!
Találkozóm Ágival egy kötelezõ formalitás, törvényes aktus volt. Nincs mit köszönni rajta.

A vajudás megváltozott tudatállapot, ezt a jog is elismeri pl. azzal, hogy az ujszülött megölését (ma is) enyhébben ítéli meg, mit az egyéb gyilkosságokat, külön neve is volt: magzatölés. De nem hiszem, hogy a beöntés, mely a vajudás elött van ilyen jelentös lenne.

"Ha a szülõnõnek volt széklete a szülés megindulás elõtt,"
Eszlelte-e On, hogy az olyan szulesek donto tobbsegeben, amit nem inditottak
semmilyen modon, a szules egyik elojele, hogy hasmenese van a vajudo nonek, ill.
hogy ezzel parhuzamosan semmit sem kivan enni?
Igen.

Széletrögök letörlése: A szakma vélemény szerint a szülõnõ észlelése, amíg nincs patologia a szülésznõ feladata… Kétségtelen, hogy hanyattfekve inkább probléma.

Csm után beöntést adni: Próbált már közvetlenül a mûtét után WC-re sietni?

Pethes Ildi érti.

Szeméremszõrzet-infectio-otthoni borotválás.
Sajnos ez nem gyakorlat. A higiénés részét utalok Pethe Ildire-ismét.

Fura, de csak korai és késõi burokrepedés van (logikus lenne egy idõben történõ is de az nincs)

Amit a fájások intenzitásáról írt az igaz. A fájdalomtûrés nagyon összetett dolog.


A programozott szülés (ld.ott) is burokrepesztéssel indul, egészséges terhességben. Programozott szülés csak az anya aktív beleegyezésével lehetséges. Igen sokan kérik!!

Ági saját (és egyéb helyrõl megerõsített) információi szerint bizony az erõs vérzés elõfordult. Egyébként általában három ok van ami miatt az otthonszülés kórházban fejezõdhet be: 1. „Nem jön át a fej": ennek egyik oka épen a fájásgyengeség.
2. Szülés közben fellépett magzati oxgénhiány.
3. Vérzés a szülés alatt vagy a lepényi szakban (lepényleválás zavara, repedés)

A fájás egy nagyon összetett dolog. Külön irodalma van. Itt csak annyit, hogy a magyar nyelvben a fájás-fájdalom szorosan összefüggõnek látszik, pedig a valóságban ez gyakran nincs így

Mint írtam, a hüvelyplasztikával kapcsolatos tapasztalatom kissé szubjektiv. Beszéltem egy pár kollégával is, sokan igy látják. A jelen mütéti gyakoriságról a GYÓGYINFOK tól lehet adatokat kérni. Sajnos a 70-80 évekrõl nincs országos adat.

A WHO általános gondolkozási stilusáról irtam. Az Ön által idézett szövegben nincs szó az episiotomiáról, de lehet hogy arról (is) szól.
Ezt a 20%-t egy amerikai szülészeti tankönyvben találtam, engem is meglepett. Ugyanis készültem.

Amnioscopiáról ezek szerint irnom kell. Kellemetlen dolog, de néha informatív.

"Hasbakönyöklés:
Persze, mindíg indokolatlan.
Van szakmai neve is: expressio. Akkor végzik, ha a kitolási szak a szülész álláspontja szerint nem halad a kellõ ütemben. Az USA-ban (innen van adatom) ilyenkor szülést befejezõ mütétet (vacuum, fogó) végeznek, ott az a gyakori. Hogy melyik jobb? Megirom ezt is.

Ismeretlen (X.18)! Kisbence!
Kézzel tágitásról, köldökellátásról is fogok irni a "neurotikus" között, itt nem akarom a helyet foglalni, Igy is tul sokat irok.
Ujszülött általában sír. Talán így kell. De nem mindíg és többnyire az sem baj. Ilyen az élet, nem egyforma, de attól még lehet jó. (meg a tudásunk, mely gyakran hiányos, ilyenkor szentenciákat mondunk)

Edóka! A varrás kellemtlen, még a legjobb helyi érzéstelenítés mellett is, de EDA-ban az is fájdalmatlan. Sajnos csak a varrásra nem lehet csinálni.
dr.Csákány
 


Sziasztok!

Mindig elolvasom ezt a topikot, de mindezidáig nem mertem hozzászólni, bár rengeteg minden kikívánkozott belõlem, mert elrettentem a hangnemtõl. Most azonban úgy látom, hogy tényleg alkotó vitatkozás-beszélgetés folyik, így én is szeretnék csatlakozniKép
Elöljáróban: én otthonszülés-párti vagyok, illetve inkább úgy mondanám, hogy szabad választás-párti. 2 gyerekem van (a 3.at májusra várom), és amiért nem születtek otthon, annak az az oka, hogy eddig nem volt hozzá otthonunkKép Áron születésekor kollégiumban laktunk, most meg anyukámnál, hát egyik sem lett volna sajnos ideális hely.
Viszont élõ példája vagyok annak, hogy a szülés annyira csodálatos dolog, hogy nem lehet elrontani: mindkét szülésem gyönyörû testi-lelki élményként maradt meg bennem. Pedig Áront a Schöpf-Mereiben szültem, ami nem egy túl mama- és bababarát intézmény, de hát persze akkor még túl keveset tudtam a szülés élményérõl ahhoz, hogy tudjam, milyen szempontok lehetnek fontosak a kórház- és orvosválasztásnál. Mégis, hanyattfekve és CTG-vel a hasamon is sikerült befelé, a babámra és a testemre figyelnem. Nem éltem meg fájdalmasként a szülést, inkább nagyon is felemelõnek. Viszont azt éreztem, hogy a hanyattfekvés nem a legjobb, ezért másodjára próbáltam egy alternatívabb kórházat keresni, így jutottam el az Istvánba, ami már majdnem közelítette a tökéletesrõl vallott elképzeléseimet. Hannát ülve szültem, ami összehasonlíthatatlanul jobban esett számomra. És bizony nem volt se borotválás, se beöntés (ami nekem a megváltozott tudatállapotban bizony kellemetlen lett volna, mint azt az elsõ szülésemnél megtapasztaltam), és mégsem kaptunk semmiféle fertõzést, pedig repedt a gátam az elõzõ heg helyén, tehát varrni kellett (gátmetszés nem volt). És volt türelme a dokimnak kivárni, amíg 15 órás vajúdás után világra jött a babám, nem akarta felgyorsítani az eseményeket, ami nekem nagyon jó volt.
Megjegyzem, a rengeteg szüléstörténet után én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen élményekben volt részem.

Néhány gondolatot szeretnék fûzni még az elhangzottakhoz. Lehet, hogy nagyon eretneknek fogok tûnni, de a lelki oldalról eddig kevés szó esett, legalábbis ami a MAGZATOT illeti. Arról volt szó, hogy felelõtlen-e az anya, aki a saját kényelméért az otthonszülést választja, kockáztatva ezzel, hogy gyereke esetleg egész életére sérült marad, pl. oxigénhiányból fakadóan. Viszont megfordítható a dolog: mi van azokkal a gyerekekkel, akik egész életükre LELKI sérültek lesznek egy kórházi szülés miatt: mert húzták-rángatták-tolták õt az életre???!!!! (Itt jegyzem meg az utolsó témához kapcsolódva, hogy pl. az indított szülés nagyon fáj a BABÁNAK, ezért mindig kiakadok, amikor olyanokról hallok, hogy a mama vagy a doki kényelme miatt - és nem vészhelyzetbõl kifolyólag - indítják a szülést!)
Nem gondolom, hogy mivel ez nem látszik, nem látványos, azért a lelki sérülés kisebb fontosságú lenne. Összes késõbbi szorongásaink õsmintája a születésünk, rengeteg viszonyulásunkat meghatározza, tehát nem kicsinyelhetõ le. És persze nagyon nehéz túllépni rajta, mert nem tudunk róla, tudattalanul hat.

Még egy megjegyzés: aki kételkedett Dia dokijának szüléskísérési attitûdjáben, az a Kismama nov-i számában olvashat vele interjút, amibõl kiderül, hogy csakugyan a háborítatlan szülés híve. Tehát ha Diánál beavatkozásra került sor, annak csakugyan nyomós oka lehetett.

Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok!

Egypár részlet saját szüléstörténetembõl talán segíthet másoknak is.

Egészségügyi dolgozóként a sors kegye folytán sokkal több szövõdményre számíthattam, mint egyébként. Saját szövõdményeim kevésbé izgattak volna, de a babáé mindenképpen, így a kórház biztos volt. Mivel még egyszer sem láttam jól helyi érzéstelenített gátvarrást, így szempont volt a 24 órás EDA szolgálat. Saját kórházunkban van ilyen, ott pedig megbízom a kolléganõimben és úgy éreztem, hogy több befolyásom lehet az eseményekre, nem leszek kiszolgáltatott.
Amit kikötöttem, hogy "expressiót" csak magzati életveszély esetén végezhetnek, különben rúgok. Nálunk fogómûtét nincs, vákumot is csak egyszer láttam, de rémületesebb számomra, mint a "belekönyökölés".

A szülés spontán indult.
Hasmenéssel, elõzõ este pedig borotválkoztam, így az elõkészítést megúsztam. A beöntés kérdésében hálistennek nem kellett döntenem, pedig feladta volna a leckét (visszaemlékezve egyetlen mentõben általam levezetett szülésre )
A fiunk biztonság kedvéért hátsó koponyatartásban forgatta a fejét eltûnt méhszáj mellett, hogy õ bizony nem jön. A természet nagy, és ki akarta préselni. Gyermekünk jött ugyan lejjebb, de a szívfrekvenciája 62-re esett. Ezt tartotta fájásszünetben is. A megtámasztás, hogy ne másszon vissza a rekeszizmomhoz, nem volt elég. Így annak ellenére, hogy eddig életemben csak olyan expressiót láttam, ahol a kismama ordított, így még segíteni sem tudott a kitolásban azt mondtam legyen. És az orvosom tudta úgy csinálni, hogy ugyan fájt, de nem kellett ordítanom, tovább tudtam nyomni, pedig ráadásul Zsombi szinte a tüdõmet rugdosta, ha ráért, így támaszkodni sem lehetett a hasamra, csak a mellkasomra.
Persze gátmetszés volt (próbáltunk ám elõtte a gátvédelemre hajtani), mert a fordítva forgó gyerek tönkre szaggatott volna (a nõgyógyászat könyv szerint).
Szóval akadnak helyzetek, amikor muszáj valamit tenni, ha nem is szeretnénk.
Köszönöm a doktoromnak és a szülésznõ hathatós segítségének, hogy fiunk károsodás és császármetszés nélkül megszületett, kolléganõmnek pedig, hogy fájdalommentessé tette a gátvarrást. Az EDA-t ugyan használtuk a szülés során is, de a gátvarrás fájdalmatlansága volt ebben a kérdéskörben a legfontosabb.

Remélem nem voltam túl hosszú és segít a véleményem a kérdéskör árnyalásában.

Snoopy
snoopy
 


Sziasztok!

Annyira kulturált hangvételû lett a topik, hogy meg is szûnt???? Na tessék, pont amikor végre bekapcsolódtam a beszélgetésbe...Kép

Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok!
Én is hiányolom a további hozzászólásokat...Kép
Pl. hiányolom a választ régi kérdéseimre, úgymint tetszõleges testhelyzet lehetõsége kórházban, természetes szülés irányzat van-e szülész orvosok részérõl (részletesebben vissza lehet keresni)...
Bár belegondoltam, hogy ez az egyik irányzat, a másik a fájdalomcsillapításos irányzat lehet(EDA és társai), úgy veszem észre a topikokat olvasva, ez is terjedõben van.
Talán mert nem voltak nehezek, extrém fájdalmasak a szüléseim, én így utólag se gondolom, hogy választanám az EDA-t, hogy ne legyen fájdalmas a varrás.
Pele!
Még töprengek, mivel pezsdítsem fel a topikotKép
Gyuri!
Mikor lesz folytatása a neurotikus beavatkozásoknak?

Edóka
Edóka
 


Sziasztok!

A burokrepesztésrõl annyit, hogy az elsõ lányomat spontán burokrepedés után szültem meg, 13 óra után lett meg, oxitocint is kaptam, alig tágultam, a másodiknál burkot repesztettek, és 4,5 óra alatt lett meg oxitocin és fájdalomcsillapító nélkül. Ehhez hozzátartozik az is, hogy abszolút megbízom az orvosomban, õ javasolta a burokrepesztést is, kikérve a beleegyezésemet, és nem bántam meg. Én egyik gyerekemet se szültem volna meg otthon, mert mindig elõfordulhat valami, és a húsz perc, amíg a kórházba bevisznek, elég ahhoz, hogy én is ,meg a gyerek is négyszer meghaljon, a kórházban pedig öt perc alatt kiszedik. Ha az ember jó orvost és kórházat választ, akkor úgy szülhet, ahogy szeretne, mert adnak a véleményére és még biztonságban is van. A beöntésrõl annyit, hogy biztosan fölösleges, mert nekem is hasmenésem volt a szülés megindulása elõtt, a gyerek pedig nem esik bele a kakiba, mert úgyis megfogja a szülésznõ.

Beri
Beri
 


Beri!
Hogy kell jó kórházat, meg orvost választani?
szerintem a bennfenteseken kivül senki sem tud megbizhatóan válaszatnai. Bizonyság rá, hogy mennyi kutyaütö él jól.
Névtelen
 


Nevtelen! Sokaknak sikerult jo korhazat valasztani, tobbek koztt nekem is pedig minden voltam csak nem bennfentes. Amit a kuttyautokrol irtal, az szvsz serto, foleg ugy, hogy meg a neved sem mered vallani...
Mas. Olvastam a Gereb Agnes honlapjat. Eszrevettem, hogy az ottani leirasok nagyon egyoldaluak, mar itt is szova tettem, hogy az otthonszules partiak szeretik ugy feltuntetni a dolgokat, mintha minden korhazban szulo no a szuloagyhoz kotozve, egy akarat nelkuli veglenykent elne meg a szulest, kinok es keservek kozepette, kiteve a korhazi szemelyzet kenyenek kedvenek. Azert nem ennyire sarkitott ez a dolog,
azt hiszem, vannak rajtam kivul is paran, akik nem szornyu elmenykent eltek meg a korhazi szulest. Ugy latom hogy az otthonszules partiakban az a ket veglet el, hogy az igazi nagybetus ANYAK az otthonszulest valasztjak, a tobbiek meg direkt kinozzak a gyerekuket a korhazban. Olvassatok el pl. A Szules anyja, az en anyam- Dorka levele cimu reszt, amiben a kovetkezo sorok talalhatoak: A korhazban szuletett baba ugy sirt: "Vissza akarok menni!", itt ugy: " Megjottem, bent is jo volt, de jo itt is veletek!"
Ekkora demagogiat...
Eva
Eva
 


Kedves Éva! Kép

Most értem vissza és nagyon szíven ütöttek utolsó soraid. A "demagógia szót én használtam elõször, ezért érintve érzem magam. A "Dorka levele" egy személyes hangú írás a saját édesanyjáról, akit én is ismerek és nagyon tisztelek is. Hadd írja le, amit érzett, az nem a Híradó, aminek tárgyilagosnak és objektívnek kell lennie (még az sem tud az lenni, mert emberek csinálják).

Már leírtam, hogy senki nem állítja, hogy ne lehetne gyönyörû szülést átélni kórházban is!!!
Maga Geréb Ági is ezt állítja a honlapon levõ kórházi !!! szülés történetéhez kapcsolódóan!

Sziasztok!
Ilon
Kép
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Például ha elolvasod a Kismama újságban megjelenõ szüléstörténeteket vagy azt a cikksorozatot, amely mindig egy-egy kórház szülészetével foglalkozik, akkor egy csomó rossz kórházat meg orvost ki tudsz szûrni. Aki tájékozódás nélkül választ orvost, az ne csodálkozzon, ha megjárja.

Beri
Beri
 


Szia Dia!

Nem kételkedem abban, hogy az orvosod komolyan gondolja, amit mond.
Arra lettem volna kíváncsi, hogy voltak-e olyan anyukák, akiket ismertél a szülésed elõtt és vele szültek. Hogy mit meséltek õk a szülésükrõl. Azt, hogy spontán zajlott a dolog, a végén megkérték õket, hogy feküdjenek fel és az úgy jobb is volt, vagy hogy kellett azért egy-két kisebb-nagyobb beavatkozás, vagy esetleg ezeket nem is tartották fontosnak megemlíteni?
Azért érdekel ennyire, mert én is sokáig kerestem a megfelelõ "középutat" a kórházi és az otthoni szülés között, de mindenhol kiderült - sokszor csak egy elejtett megjegyzésbõl - hogy tulajdoképpen mégiscsak be kell avatkozni általában, stb.
Mivel ott voltam a húgom kórházi vajúdásánál, láttam, milyen lehetõsége van az embernek dönteni, ha felajánlják neki esetleg: legtöbbször úgy tették fel a kérdést, hogy tényleg okosabbnak tûnt azt tenni, amit mondtak. (pl.: "Nyugodtan járkálhat, ha gondolja, de ezt ilyenkor már nem szoktuk javasolni" - 2 ujjnyira nyitva levõ méhszájnál. Vagy: "Fekhet az oldalára, de akkor jobban fog fájni" - ami igaz is különben.)
A másik ok, ami miatt érdekel, hogy én azt tapasztalom, hogy az anyák legtöbbször a rossz dolgokat nem mondják el annak, aki az elsõ szülése elõtt áll, hogy ne ijesztgessék õket. Így aztán nehéz felkészülni arra, hogy mi fog történni velünk.
A kérdésem még egyszer: mások "saját" tapasztalatából tudod-e, hogy a nálad szükségesnek ítélt beavatkozások "csak a te esetedben" voltak azok?

Kép
Ilon
Névtelen
 


Többeknek orvosválasztásról!
Miután bennfentes vagyok, maradok anonym.
Az, hogy egy szülés jól sikerült nem a jó választás bizonyítéka. Sok olyan kutyaütõ van akinek a hibáit kollégái (orvosok, szülésznõk) védték ki, a "beteg" mitsem vett észre. Sajnos a "beteg" kiszolgáltatott állapotban van, "választása" nem választás. Szerencse kérdése. Sajnos
Névtelen
 


Kedves Eva!
Az nem demagogia, az primitiv ostobaság.
Névtelen
 


Kedves Ilon!
Csak egyetlen apro megjegyzes. En is nagyon tisztelem a szuleszorvosomat, igazi jo embernek tartom, es sokat koszonhetek neki. Valoszinuleg nem en vagyok ezzel igy egyedul. Gondolhatod, hogy nekem hogyan esett az, amikor itt mindenfele jelzokkel illettek a korhazban dolgozo orvosokat... Ne lassatok mar annyira egyoldaluan a vilagot!!!
Eva
Eva
 


Kedves Éva!

Tényleg nem tudom, milyen jelzõkre gondolsz. Én biztosan nem használtam olyanokat, bár nem sok pozitív tapasztalatom van velük.
Nem hiszem, hogy az, aki szült már kórházban IS és otthon IS, egyoldalúan látná a dolgokat. Újra mondom: tapasztalatom szerint ilyenkor sohasem fordul elõ, hogy az anya újra a kórházat választaná. Ez csak egy érdekesség, amin szerintem érdemes elgondolkodni. Én még nem szültem kórházban, te még nem szültél otthon, nehezen tudjuk így megtalálni a közös hangot azt hiszem. Kép

Még valami: van egy félreértés a "levegõben", amit szerintem fontos tisztázni: nem hiszem, hogy magától az otthonszüléstõl valaki Jó Anya lesz. Erre kiváló ellenpélda vagyok én magam (sajnos). Kép

Kedves Elõzõ Névtelen!

Az nem ostobaság, az egy vélemény!

Ilon
Kép
Névtelen
 


Én nem értem néhány felháborodás alapját. A betegeknek (tudom, a terhesség nem betegség, és a szülés se az) joguk van az önrendelkezéshez, lemondhatnak beavatkozásokról, illetve indokoltan kérhetik is õket, viszont életmentõ beavatkozást nem utasíthatnak vissza. Joguk van a szabad orvos és kórházválasztáshoz. Ezzel mit is akarok mondani?
Ha valaki nem kér beöntést, borotválást, hát nem is "erõszakolhatják meg", és a többivel is így van ez. Szabadon választhat orvost, kórházat, sõt válthat is pl. orvost, ha nem megfelelõ számára. Szerintem a 9 hónapnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy valaki eldöntse mit, hogyan, kinél akar, és lelkileg maga is fel tud készülni a szülésre. Utólag könnyü az õ felkészületlenségét másra hárítani, és hangsúlyozom, ez nem 1000 könyvet.. jelent, hanem pszichés felkészülést.
Az én meglátásom szerint a sok feleslegesnek titulált beavatkozás hasonlatos a védõoltásokhoz, pl. az agyhártyagyulladás (meningococcus okozta), országunkban évente kb. 100 eset fordul elõ. Ez nem nagy szám. Ha valaki nem adatja be magának nincs olyan nagy valószínûsége, hogy elhapja, de ha mégis benne van a 100-ban, v. a gyermeke, akit azért nem oltatott be, mert feleslegesnek titulálta az oltást, esetleg bele is hal. Nem nagy rá az esély, DE. Na ez jó bonyolult hasonlat lett, de remélem érthetõ mire mndom, ha valaki nem érti, szívesen elmagyarázom.
Senkit se akartam megbántani Kép
léda (léda)
 


Sziasztok!

Léda!
Ez így igaz, amit írtál, de én vajúdás közben sajnos nem voltam abban az állapotban, hogy pl. tiltakozzam a borotválás ellen, amit elsõ gyermekemnél annak rendje és módja szerint megejtettek. Pedig nagyon kellemetlen volt! Ezenkívül el tudod képzelni, hogyha nagyon kekeckedsz a kórház bevett szabályai ellen, akkor hogyan fognak veled bánni? Egyébként arról, hogy mihez van jogod, álljon itt egy történet: Barátnõm követelte, hogy megszoptathassa gyermekét a szülõszobán, mert a gyermek érdeke, és a WHO ajánlása is ezt tartalmazza. Erre a válasz: "Akkor legközelebb menjen szülni a WHO-hoz, ez itt X kórház!"
Azt pl. csak a párom elmondásából tudom, hogy nálunk is történt expresszió, én nem is tudtam róla, hogyan tiltakozhattam volna hát ellene?
Vagy a második babámnál a szülõszobai felvételnél a rutin vizsgálatkor amnioszkópiát is csináltak, ami elég kellemetlen. De nem szóltak elõre, csak mire felocsúdtam, már benn is volt a mûszer.

Mindezekkel együtt úgy érzem, hogy bár az elsõ babám csakugyan úgy sírt, hogy "Vissza akarok menni!", a második már úgy, hogy "Jó itt is!". Õ - bár kórházban született - kb. 10 percre vált el tõlem összesen a bent töltött idõ alatt: amíg a születés után letörölték, megmérték, felöltöztették.

Ilon!
Úgy látszik, elkerülte a figyelmedet, amit Dia dokijáról írtam. Nézz bele a legújabb Kismamába, szerintem meggyõzõ, amit ott lehet olvasni.
Egyébként amit a "felajánlott alternatívákról" írtál, az nagyon igaz.

Üdv mindenkinek: Pele
Pele
 


És, ha megszületett, de nem tetszik neki, pl. mert Etiopiában született, akkor hogy sir. Vagy nem tetzsik neki a papája, mert kajla a füle?
Ha a vélemény ostoba = ostobaság.
Névtelen
 


" Aki csak úgy tesz, mintha aludna, azt nem lehet felébreszteni."

Edóka
edóka (edók
 


Sziasztok!
Új vagyok itt, ritkán jut idõm nézni a háló-életet, azért néha beleolvasok. Szeretném, ha megmaradna a hely az egymásnak megadott tisztelet helyeként, kár lenne személyeskedésbe fognotok, hiszen nem az a kérdés, hogy Dorka mit ír, vagy gondol, ezt vele lehetne megbeszélni, lelevelezni, az, hogy egymás véleményét butaságként értékelitek szintén személyeskedésnek hat. Ha jól sejtem mindenki azért olvassa, levelezi ezt a Topicot, hogy kérdéseire választ kapjon, információhoz jusson, ismerkedjen, arról levelezzen ami érdekli.
Én szeretnék pl. kérdezni. Ismeri e valaki azt a staisztikát amire Dr.Papp úr és Poczkodi Úr hivatkozik, miszerint Hollandiban a legmagasabb a halálozási arányszám a régióban??? Ha igen szeretnék hozzájutni.
Másik kérdésem, hogy vajon miért az 1940-es években készült otthonszülõs statiztikákra hivatkoznak a szakemberek, amikor a kórházi és otthoni szülések adatait állítják párba? Mi lenne, ha a 40-es évek kórházi bánásmódját hasonlítanánk a mai otthonszülést átélt mamák élmnyeivel? Vagy ha egyszerûen az akkori kórházi halálozási arányokat hasonlítanánk az akkori otthonival.
Az is érdekes számomra, hogy tulajdonképpen miért van vita?Szerintem egy felnõtt ember, vagy emberpár el tudja dönteni mit szeretne, a cél nem az, hogy egyik, vagy másik dologra rábeszéljétek, rábeszéljük, hanem az, hogy választhasson. Én azokat a Holland nõket sem irigylem, akik teljesen oké várandóssággal félnek, szoronganak az otthonszüléstõl és tünetet, leletet kell produkálniuk a kórházhoz.Vagy pénzt. Számomra megadatott két egymástól eltérõ kórházi élmény, egyik sem itthon és hasamban a harmadik gyerekkel itthon szeretnék választani. Választhatok??? Ki fogja az esetleg sérülten születõ gyermekemnek gondját viselni én, vagy az állam? Ha kórházban születik és mûhiba történik több pénzt kapok a TB- tõl, mert a "helyes" úton jártam, csak nem sikerülta dolog? Több segítséget kapok, mintha ugyanez otthon történik? A hazai kórházak mai állapota mellett beszélhetünk e minden esetben biztonságról? Mit mondanak az anyák és mit a statisztikák? Ki lehet e deríteni, ha mûhiba történik a kórházban? Felelõségre vontak e már itthon emiatt valakit? Ért-e már valakit kizárás a kamarából, aki mûhibát követett el?
Elég sok kórházat ismerek itthon, vannak jó és rossz tapasztalataim, ha ez a kórházzal kapcsolatban belefér, miért nem fér bele az otthoniba? A statisztikák, amiket otthonszüléssel kapcsolatban emlegetnek a hivatalos helyek beleszámítják azokat az eseteket is, amikor egyedül, tervezetten, de a várandósság eltitkolása után következett be komplikáció, halálozás, stb ?
Miért nem veszélyezteti az az anya a gyermekét, aki dohányzik, drogozik, alkoholt iszik, kávézik, stb a várandósság alatt, és miért veszélyezteti az aki normál várandósság után otthonszülést választ?
Ki veszélyeztet kit, amikor az otthonszülést választó RH negatív mama nem tud otthon AntiD-t kapni, mert két éve ezt Geréb nem kaphat, és a kórházban nem adják be neki, mert otthon szült? Hogy van az, hogyha valaki mégis beadja azt eltilthatják a magánpraxisától, elõmenetelétõl egy évre? Mibõl tartja el egy normál szülész-nõgyógyász a családját, ha nem a magánpraxisból és a hálapénzbõl? Kinek fáj az, ha évente pár ember úgy dönt, hogy jó és otthonos kórház helyett szülése legyen jó és otthonos otthoni esemény, ha állapota engedi és ezt akarja megvalósítani? Tudtommal a kórház a szülés után csak akkor kap pontot a TB-tõl, és így pénzt, persze kevesebbet, mint amennyiben neki pl. egy szülés van, ha a mama igénybe veszi a szülés után letöltendõ "hotel" szolgáltatást, vagyis legalább két napot bent tölt. Miért nem találkozhatok a már meglévõ gyerekeimmel, õk a testvérükkel, miért nem bújhatok a párom mellé a szülés után, ha állapotom megengedi, vagyis nem történt szövõdmény, fertõzés...
Külföldön, pedig Közel-keleten szültem, megdöbbentek azon, hogy ragaszkodom az egyágyas szülõszobához, azt kérdezték mért milyen van még?? Hogyan lehet folyamatosan a fejletten családbarát, meg mamabarát, meg bababarát itthoni szülészetrõl beszélni, amikor pl. egy darab IKEA szülõszobát tud felmutatni kicsiny hazánk, meg pár "humanizált "szülõszobát? Egyálatalán milyen a nem humanizált szülõszba?
Hol vannak a szülésznõk, akik nyilván azért választották ezt a hivatást, hogy segítsenek a mamáknak, mellettük legyenek, akkor is mikor a baba jön, vagy akkor az orvos jön? Mindenki ajánlgatja a hihetetlen jó orvosait, miért nem szülésznõt ajánlgattok egymásnak? Miért nem éri meg a szülésznõknek FÜGGETLENKÉNT dolgozni, vagy azt sem lehet, mert a Szakmai Kollégium nem engedi? Nem kéne talán ezért küszködni, ez mindenkinek jó lenne, szerintem. Lagalábbis kényelmesebbnek érezném, ha nem kéne azt az alá-fölé rendelt viszonyt végigélni, ami az orvos és a szülésznõ között feszül és hihetetlen diplomáciai érzék kell hozzá.
Szerintem vannak jó orvosok és jó szülésznõk itthon is, de félnek a rendszerbõl kibújni, aki megteszi annak keményen a fejére csapnak, míg a szakmailag nem megfelelõ, de jól helyezkedõk mindíg elnyerik jutamukat. Miért él az a kép a kórházi oldalban, hogy orvosoknak kellene a szülõnõ mellett lenni, egy normálisan, koplikáció nélkül zajló szülésnél, mire való a szülésznõ? Nem kellene tisztázni a szerepeket? Orvos, ha baj van, szülésznõ, ha nincs baj, ahogy ez körülöttünk elég sok helyen így van, és nem Hollandiára gondolok. Tudom, családomban is van orvos, hogy a sima fizetésbõl megélni nem lehet, kezdõként meg aztán írtó megalázó helyzetekbe keveredhet az ember a már kicsit régebbiekkel is, nekem ez leginkább a katonasági kiszúrásos stratégiára emlékeztet, az öregebb az ujonccal mindent megtehet és tesz az esetek nagy részében, mert vele is ez történt, ilyen az élet. Nem lenne e egészségesebb együtt akarni a normális orvosi fizetést, a pályakezdõket megilletõ segítséget, a nyugalmazottak normális körülményeit biztosító rendszert? Teljesen normális számomra, hogy egy mai magyar családmodellben élõ férfi szülész-nõgyógyász belesimul inkább, mert mégiscsak ebben a kultúrában egyenlõre õ a családfenntartó, de ne legyen attõl savanyú a szõlõ, hogy van egy nõ itten, akinek a munkája a hivatása, a hivatása a hitvallása, a hitvallása az élete, õ ezt és csak ezt szereti, a normálnak igérkezõ szüléseket kisérni és nem szeret operálni, meg ilyesmi, ez bûn, vagy az bûn, ha valaki meg azért orvos, pl. szülész-nõgyógyász, mert szeret krízis helyzetben gyorsan, jól dönteni, profin varrni, profin vágni, és azokkal foglalkozni, akik csak tõle remélhetnek segítséget, babájuk, vagy maguk életének megmentésében? Talán így kerekítve mindkettõ helyes út. Szerintem csodálatos dolog hivatásunknak hódolni, ha tehetjük.
Azt hiszem a dolog itt és most a pénzrõl és nem utolsósorbn presztizsrõl, hatalomról szól. Emlékeztek, amikor Dr. Pap úr azt mondta, hogy az apukák sosem fognak bekerülni a szülõszobába kisérõként? Akkor is fertõzésveszélyre meg ilyenekre hivatkoztak a fõ vezetõk, ma hol vannak a papák, ha bent szeretnének lenni? Talán kár olyan dolog ellen küzdeni, ami ellen nem lehet, mert igény és kezdenek az emberek nem meghátrálni, ha igényük van, hanem harcolni érte, a feltételek megteremtésében résztvevõ szakemberek glóriát kapnak majd fejük fölé, ha haladnak az igényekkel, lásd azokat az orvosokat, akik választottak és a szülõ nõt próbálták képviselni, a papákat meg beengedni,( persze ezt is elsõként "sajnos" Geréb tette meg, de erre nem szertnek emlékezni néhányan), és nem a szakmai irányelveket csupán, hanem a kettõt együtt pl. Rákóczi doktor úr, vagy Bálint doktor úr, vagy a Marton doktor úr, aki ugyan kissé beragadt mostanság keveset újit, pl.le van most maradva a versenyben, mert a Tétényi úti kórház már szerzõdét kötött a Magyarországi Dúlák Egyesületével és annak tagjaival, aki ezt akarta közülük és ott már lehet dúlával is szülni. Pedig ha jól tudom Marton volt az elsõ akit megkerestek, szegény, hát tévedett, azt hitte nem szabad azokat beengedni, most meg le fog maradni a szolgáltatások felsorolásában.
Összegezve, azt hiszem mindkét oldalnak vannak közös céljai, talán nem az elválasztó, hanem az összekötõ dolgokat kellene hosszasan tárgyalni, talán idõvel a különbségek is eltörpülnek, hiszen ki ne szeretné, hogy mindenkinek jó legyen? Az, hogy Geréb doktornõ orvos végzettséggel rendelkezik kényelmetlen lehet a szakma számára, mert ha szülésznõ lenne eleve két emelettel lenne lejjebb a ranglétrán, még az a szerencse, hogy nõ, mert egyébként nehezebb lenne lealázni, szemérmetlenül az arcába hazudni, lekezelõen kolleginaként emlegetni. Azt hiszem nem arra törekszik, hogy minnél több nõ szüljön vele, hanem arra, hogy vele is lehessen szülni azoknak akik erre alkalmasak állapotuk szerint és ragaszkodnak hozzá, valamilyen ok miatt. Nem értem, hogy a választás szabadsága miért olyan risztó, hiszen az a pár szülés csak nem veszi el a többiek kenyerét, hiszen azt a gyermekvállalási kedv teszi inkább válságossá, ami viszont nem az õ hatásköre, ha jól tudom, bár az elgondolkodtató, hogy a vele szülõ családok több gyereket vállalnak, mint az átlag magyar népesség és ismereteim szeint ennek vajmi kevés köze vana anyagi lehetõségeikhez, hiszen a szórás anyagi szempontból ott átlagosnak mondható. Egy biztos, olyan még nem fordult elõ, hogy valakit azért nem vállalt, mert nem tudott eleget, vagy egyáltalán fizetni és ez nem szakmai, hanem emberi kérdés. Nem hiszem azonban, hogy az lenne a feladat, hogy mindenki a szakmában anyagi biztonság nélkül éljen, vagy pionír legyen, vagy mártír, da az feladat, hogy a szakmáját ne a pénzért szeresse csak, bármi legyen is az. Bizonyos külföldi elit szakmai körökben egyébként õ az egyetlen, akirõl úgy tartják érdemes beszélni, mert hihetetlenül fejlõdõképes és alázatos megfigyelõje a természet csodájának, és ezek elég elit szakmai körök, ahol a többi honi szülész csak õ utána és sokkal kevesebb súllyal eik a latban, hiszen a mi kiemelkedõ hõseink, a reform szülészek kicsiny csapata csak az ottani alapnak számítót nyújtja, ami csak itt elég egy kiemelkedõ teljesítménynek.
Azt hiszem elég csámcsognivalót hagyok magam után, talán Dorka teljesen bensõséges nem parancsra írt levele mellékessé is válik. Szeretném, ha az én gyerekeim is így tudnának engem látni ilyen szépnek, okosnak és jónak, talán nem a gyerek dolga, hogy objektíven megitélje szülei szakmai teljesítményét, tudását, õ írja azt amit érez, vagy nem ez a normális? Jó lenne hallani Dr. Pap úr gyerekét is, talán õ sem pocskondiázza apját, talán õ is hiszi, hogy az apja mindíg mindenben legjobb tudása szerint dönt és döntött és ezt tudom hinni, hogy így is van, ha akarom, hiszen csak nem azért beszél a szülõ nõk biztonságáról, mert egy álnok, rosszakarója minden anyának, remélem hiszi amit mond.Az viszont érdekes, hogy Bálint doktor úr simán megteheti, hogy leírják a Kismamában, hogy vízben és nem véletlenül ott, született gyermek a Tétényiben, õ miért tehet olyat, amit tilt, nem tart biztonságosnak a Szakmai Kollégium, õt nem lehet kizárni, mert papírja van róla, hogy õ jó, a Gerébnek meg arról, hogy õ rossz? Vagy a kórházi körökben is igen alacsony a népszerûsége Papp doktor úrnak, csak mûködik a hierarchia és el kell fogadni a fentrõl jövõt, de nem muszáj betartani? Körön belül nem ugyanazok a szabályok, mint körön kívül?
Én szeretném a babámat ott szülni, ahol erre a legjobb feltételeket találom, ehhez ismernek kell az õ és a saját állapotomat pontosan, vagyis szeretnék választani és fogok is. Ki tanít meg arra, hogy saját és gyermekem és a magam állapotát megismerjem? a védõnõ, az orvos, a kórház? Szerettem volna korai ultrahangra jelentkezni,mikor az elsõ helyen falba ütköztem kioktattak, megaláztak,csak kiváncsiságból tárcsáztam tovább, hogy ez egy egyedi, vagy általános dolog és azt tapasztalatm, hogy az államikban általános 10-bõl 8 helyen a magánban persze nem, kérdem én, mikor telefonban is úgy kezelnek, mint egy alázni, okosítani való darabot, aki nyilván sík hülye, mert egyébként erre a világra nem szülne, akkor egy hüvelyen keresztül történõ ultrahang vizsgálatnál számíthatok tiszteletteljes, emberi, normális fogadtatásra, ami ugye egy elég intim helyzet, mikor a hüvelyembe tesznek valamit, ez azt hiszem mindenki számára az, akinek van ilyen testrésze, szóval kérdezem, számíthatok rá, hogy jó tapasztalattal és számomra is érthetõ információval távozhatok. Eszem ágában sincs elmenni, én is ki tudom számolni az idõpontot, hát tudom hogyan kell, nem kell hozzá orvosira járni,ez csak egy lusta, kósza ötlet volt, de az elsõ rossz tapasztalat után belémbújt a kisördög és pár helyet felhívtam. Attól, hogy valakit rosszúl fizetnek lehet jó tanár, orvos, szülésznõ, utcaseprõ, pincér, vagy muzsikus, nem ezen múlik ugye????? Talán a hangnem az ami riaszt az itthoni kiszolgálásban, az hogy nem vesznek komolyan, ha panaszom van és folyton ijesztgetnek, ha túl jól érzem magam. Tessék mondani hogyan akarunk az EU-ba gyalogolni? Mert így nem lehet, az tuti, másoknak sem sikerült, elõbb gatyába kellett rázni a dolgokat, oktatást, egészségügyet, szociális ellátás összes formáját, meg persze a sok hülye elõítéletet, amit az táplál, hogy nem bírjuk fölfogni ilyen történelmi múlttal sem, hogy tegnap én, holnap te, azután meg õ is lehet kisebbség, vagy ti még sosem voltatok olyan helyzetben mikor annak számítottatok, nem faji alapon gondoltam most, hanem egyedül maradtatok véleménxyetek, gondolkodásotok miatt. Aki ma otthon szül az kisebbség, ebben pedig az a rossz, hogy itt az olyannak kuss a neve és még bûnös is meg rossz is. Szóval talán ez a hely nem a harcra való, hanem információ cserére, ötletekre, egymás segítésére, a francnak van kedve ennyi háború és erõszak között még a szülés terén is harcolni. Kösz a türelmet és jó lenne, ha lehetne közösen gondolkodni, együttmûködni a közös érdekeinkért, olyan kevesen szülünk mostanság, nekünk semmi közünk a felsõ harcokhoz, illetve néhányatoknak, vagy nekem is van közünk, de elsõsorban szülni szeretnénk, vagy nem??????
Köszönöm, hogy meghallgattatok
peta
Névtelen
 


Hú Kedves Peta! ez marha hosszú volt, de érdekes, viszont válaszolni lehetetlen.
De: egy csomó kérdésre meg van a válasz az elõzõekben, legealábbis én már próbáltam válaszolni az AntiD tõl Hollandiáig. Itt most csak annyit, hogy olvassa el a korábbiakat (szept,okt) is. Az általam Hollandiáról prezentált adatok 1996-ból vannak, szakmailag és statisztikailag abszolut megbízhatóak és azt mondják, hogy nincs lényeges különbség Hollandiában a rizikómentes esetekben az otthon és intézetben szültek között. De Hollandia egy nagyon speciális eset. ld. még kábitószer, homoszexualitás is.
dr.Csákány
 


Azért írtam ennyit, mert rengetetg téma vetõdött fel bennem amirõl biztos jó lenne beszélni, írni. Az bosszantott fel hogy az utolsó pár hozzászólás csak Dorka levele kapcsán érkezett és ezt nonszensznek tartottam.
Hollandiával kapcsolatban az a statisztika érdekel, amire Poczkodi és Papp urak hivatkoznak,vagyis amiben az olvasható szerintük, hogy ott a legmagasabb az anyai halálozási arány a térségben! Ezt mind a Népszabadságban, mind a Petõfi Rádió mûsorában, mind Tv adásban elmondták, mi ez a statisztika, én is akarom olvasni.
Hollandia tényleg elég speciális hely sok szempontból, azt hiszem elég sokat voltam már ott, meg ilyesmi ahhoz, hogy eltekinthessek a bemutatásától, köszönöm, de engem nem az izgat, hogy Magyarország Hollandiához hasonlóvá váljon, ott kicsit más a múlt, a jelen és a jövõ is az lesz, mi még itt elszórakozunk a saját mentalitásunk, választásaink, rémképeink bûvöletében, míg egyrõl a kettõre jutunk. Születésház és otthonszülés kényelmes lenne, ha csak Hollandiában, meg a fejlett USA-ban lenne, de ez nem így van. Van Születésház és otthonszülés, Ausztriában, ha jól tudom Bálint doktor úr is kizavarta a vele dolgozó szülésznõket a Bécsben zajlott kurzusokra, amin a Születésházakról lehetett tanulni 95-ben kb?, vagy van Németországban, van Angliában,stb, Mexikóig folytathatnám a sort de minek, ezt mindketten tudjuk, hogy nem csak Hollandia van, az csak azért jó, mert akkor rögtön elõ lehet hozakodni a kábítószerekkel, meg a homoszexualitással, amiben speciel nem értem mi a ciki, vagy rossz, de azt hiszem ez aztán már abszolút nem tartozik ehhez a topichoz, ne menjünk bele, mert sokat lehet rajta csámcsogni, ahogy az abortuszon, vagy az eutanázián is, de azt hiszem ilyen tipikus értékütközéses helyzetekre nem jó a háló adta lehetõség.
Elõzõ levelemmel témákat akartam felvetni, azoknak akik kifogytak, illetve szerettem volna rávilágítani, hogy hasznosabb lenne mindenki számára, ha a közösen elfogadott értékekbõl, nézetekbõl, az egyformából indulna a két oldal és nem folyton a különbségeken és a vádak hárításain dolgozna. Ennyi energiával, amennyit ebben a témában már bevetni láttam mindent elérhetet volna mindenki, ezzel egy világot meg lehetett volna forgatni és még csak ott tartanak, mint 10 éve és ugyanazt mondja mindenki, volt kivérzés, vagy nem volt, mi van a vészhelyzettel, vannak e megfelelõ körülmények, van e jó kórház, van e nem szadista kórházi dolgozó, stb. Én azt látom, hogy ez nem vezetett és nem is vezet sehova. A mamák pl. biztosan nem élvezik ezt a harcot, választásuk nem nagyon van és ha esetleg nem a hivatalos mellett voksolnak végigharcolhatják várandósságuk idejét. Megharcolnak szülõvel, barátokkal, védõnõvel, orvossal. Hiszem és tudom, hogy a várandósság nem a harcok ideje. A várandósság a kapcsolatok ideje, szülõvel, párral, gyerekkel pl.
Na nem írok tovább, lényeg lehetnek e közös célok, lehetnek e közös megoldások, lehetnek e közös utak, vagy marad az értelmetlen acsarkodás?
peta
Névtelen
 


Az acsarkodás teljesen értelmetlen, sajnos ebben sem hasonlitunk a liberális Hollandiához. Én nem tudok olyan adatot, hogy ott magasabb lenna az anyai halálozás, bár lehet....
A homo meg a kábszer nem ciki, hanem az a helyzet, hogy akik álatlában Hollandiával "jönnek" a többi liberális dolgot nem csípik, azaz Hollandia csak ürügy és nem minta.... Így már egészen más.
Otthonszülés vonatkozásában azon kellen dolgozni, hogy hogyan lehetne a szakma biztonságra törekvését és az "otthonszülõk" igényeit közelíteni. Pl. ki kellen dolgozni (vagy átvenni) egy protokolt, ezt javasolni az ANTSZ-nek, a Szakmai Kollégiumnak, Minisztériumnak, Kamarának, bitosítóknak (felelõség biztosítás)
Acsarkodás helyett esetleg dolgozni kellene, és odafigyelni a másik érveire, hátha azok jószándékuak, még ha más véleményt képviselnek is. Esteleg a Törvényt.Amit meg is lehet változtatni, és akkor az a Törvény.....
dr.Csákány
 


Adat: Hollandiában az anyai halálozás 1990-92-ben kb 7 volt 100000 élveszülésre (ezt igy számolják) Alacsonyabb mint Franciaország és Anglia, ugyanannyi mint Németország, magasabb mint Svédország, Svájc.
dr.Csákány
 


A Holland adatról nekem is ez áll rendelkezésemre, én azt szeretném tudni, hogy a fent említett urak mire hivatkoznak, ami szerint a térségben ott a legmagasabb.
Ha jól tudom történt protokoll átvétel is kidolgozás is az otthonszülõs oldalról, de nem járt sikerrel a Szakmai Kollégiumnál. Arra próbálok célozni, hogy sok olyan terület van, amiben a szakma és a szakma kollégiuma nem ért egyet. Ezek között vannak otthon és kórházi közösek is, azokat lehetne vállvetve, hátha úgy könnyebb és hatékonyabb.
Jó lenne tudni, hogy kivel, kikkel lehetne stratégiát kidolgozni, protokollt. A cél közös. Otthonszülés lesz itt is, ha nem a Gerébbel mással, ez teljesen egyértelmû, csak ha már van egy ilyen asszony, aki erre adta a fejét, hogy kitapasztalja, megfigyelje alsõként itthon a spontán szüléseket, kitanúlja annak kísérését, talán mindenki idõt veszit, ha személye el nem fogadása miatt korrekt eredményei, tudása, tapasztalata is a süllyesztõbe esik. Tehetséges, okos és tapasztalt. Más is lehet az, de a tanulóéveket nem lehet megúszni. Õ is tudott ezt azt mikor ebbe belekezdett mégis volt mit tanulnia. Vannak átadható tapasztalaai, de van amit csak személyesen, ott és akkor lehet megtanulni.
Hangsúlyozom szerintem ez nem az orvosok feladatat, hanem a szülésznõké, nekik kéne bábává válni.
Az orvosoknak a bajos esetekre tartogatnám, legyenek készenlétben, ezért kapjanak jó pénzt, hogy mindegy legyen van e rájuk szükség vagy nincs, ne attól függjön a fizetésük, hanem azért kapjanak pénzt, mert az ilyen szempontból készenléti idejüket erre szánják és elérhetõek.
A bába is kapjon rendes pénzt, meg a dúla is. Kapjon pénzt a kórház is, mert nem nulla forint készenlétben tartani egy intézményt.
Ez persze most még álom.
Szerintem egyre kevésbé van itt az ideje a harcnak. Szakmailag szerencsére nem vagyok érintett, nincs és nem is lesz egészségügyi végzettségem. Szakmai kérdésekrõl nem is óhajtok vitatkozni, engem a közelíté, az együttmûködés valamilyen formája, a mindenki számára elfogadható helyzet érdekel. Az is azért, mert OTTHONSZÜLÉS PEDIG BIZONY LESZ, MERT IGÉNY VAN RÁ, és amire van azt megszerzik az emberek, mert ez már egy másik generáció, még frissebb, mint én és ahogy a Vizipókot sem ismerik, nem ismerik a lesunyt fejet sem, és õk nõnek bele a szülésbe.
Jelezném, hogy Hollandiában sem minden bába olyan, mint nálunk ez a Geréb, ettõl lehetne mit tanulni, annak akit ez érdekel, emberileg, szakmailag egyaránt. Nehéz elviselni, netán fejet hajtani okos, jó szaktudású, tehetséges, nõ elõtt.
peta
Névtelen
 


Látom, felébredtetek!
Egyre inkább úgy érzem, aláírom én is a petíciót. (Jelentem, már olvastam.)
Hozzászólásomat még érlelem. Amit elfelejtek, biztos nem is volt olyan fontos.
Edóka
edóka (edók
 


Kedves petra
Én azért vissza szeretnék kérdezni azokban az országokban, ahol magán egészségbisztosítók vannak, és valakinek nincs pénze, és biztosítása ... azzal mi lesz ott? Magyarországon azért többé kevésbé mindenki kap ellátást. Akinek plussz kell perkáljon, ez mindenhol így mûködik. HA esetleg több pénz jutna ez egészségügybe, akkor lenne rá kapacitásuk a kórházaknak, hogy megcsinálják az UH-ot kérésre. Képzeld, én Kõszegen laktam, és ott kórhõáz csak Szombathelyen van. Oda tartozik még jó néhány település is. Egy nõgyógyászati UH-juk van, legalábbis ha jó erre annyi beteg jut, hogy ilyenekre nincs kapacitás Kép ez van. Képzeld az orvosoknak el kell tartaniuk a családjukat, e mellett nap-mint nap szembesülniük kell a pénzhiánnyal, valljuk be nem olyan könnyû feladat.
A szakma szerintem mindíg akkor mûködik a legjobban, ha a legnagyobb biztonság és a betegek igényei közt meg tud találni egy kompromisszumos megoldást. Hogy ez mennyire valósul meg..., de szerintem már a jó úton jár.
Én sokszor gondolkoztam a Dúla dolgon. Tudtommal (nem biztos, hogy így van) a szülés lelki dolgaival foglalkozik, ebben segíti a mamát. Nekem ezzel csak egy gondom van. Hogy tud valaki engem segíteni, ha nem is ismer engem. A 9 hónap sok mindenre elég, de arra, hogy egy embert megismerjek, és õ is engem. Szerintem az apukákkal kéne kicsit foglalkozni, és felkészíteni õket, mire számíthatnak, no nem arra mikor kell nyomni... a lelki dolgokra, hogy elfogadják választottjuk más tudatállapotát, felkészüljenek a nagy eseményre, mert valljuk be, nekik nehezebb, csak a gömbölyödõ pocakot LÁTJÁK.
És ezek a mûhiba dolgok, engem annyira zavar. Mikor minden kis szar esetet zeng már a Fókusz, meg az összes adó, és annak a fele nem is úgy történt, mibõl gondolod, hogy nem vagy biztonságban a Magyar kórházakban? Személy szerint én egy olyan embert se ismerek, akinek a gyerekét, v. õt érte volna valami károsodás szülés elõtt, alatt, után az orvos "jóvoltából". Na mára ennyit, gondolom nem sokan olvassátok el, mert hosszú, reagálásokat meg nem szoktam kapni a leveleimre. Valószínû, mert ezeket csak én látom így, és ez senkit se izgat. Na itt kezdõdnek a gondok. Egymásra kéne figyelnünk, és magunkra, ha valaki magára és a babára, párjára figyel, nem hiszem el, hogy érdekli hol születik a gyerek, csak az, hogy hogyan, és azért meg lehet találni hozzá a megfelelõ szülésznõt, orvost, és kórházat. Én ebben hiszek, és biztonságosabbnak tartom mint az otthonszülést. A statisztikák nekem nem mondanak semmit. Knyû úgy jó eredményt produkálni, ha az összes kétes eset, és a felmerülõ problematika után már megy is kórházba a mama, baba, az a kórház statisztikáját rontja. No meg ha a gyereknek esetleg 30-al esik az IQ-ja, ki veszi észre, ki tudja milyen lett volna, ha....
léda (léda)
 


Léda!
Én láttam már ilyen gyereket, nem keveset, akiket szülés körül ért probléma. Statisztikailag kevéssé valószínû, hogy az orvosok sohase hibáznak, mert õk is emberbõl vannak.
És legalább néha jó lenne, ha kiderülne. Az élet más területein se lehet mindig büntetlenül hibázni, igaz?
Külföldi konkrét esetet tudok, ahol kártérítést ítéltek a családnak a perinatális károsodott gyerekük kapcsán. Lehet, hogy valaki hibázott???
És ha van mûhibaper, nem lehet, hogy jobban összekapják magukat a dokik, hogy nagyobb legyen a szaktudásuk?
Egyik szülésem kapcsán velem egy szobában lévõ anyukát kétszer varrtak, mert az orvosa valamit nem jól csinált (éjszaka volt). Mire az ügyeletes orvos lejött a szülõszobára, már kész volt a varrat, a doki meg jól leszúrta a szülésznõt, hogy mért nem szólt neki, mert ez az X. doktornõ nem lehet egyedül szülésnél(??????) Sûrû elnézéseket kérve szétbontotta a varratokat és újra csinálta.
Nem biztos, hogy kifogásolható volt az elsõ orvos munkája, erre nem emlékszem. De szakmailag talán nem volt megbízható.
Szerintem kezeljük az orvosokat azoknak, amik. Embereknek, akiknek lehetnek jó vagy rossz napjaik, fáradtságuk stb. Ez így el is fogadható.
DE: ha az én férjem elront valamit a munkájában és valakit megráz az áram, akkor õt elõveszik, ugye?
Az enyém is hosszú lett, Léda, de talán nem veszed rossz néven.
Jó lenne, ha egy orvos is megerõsítené itt, hogy õk is hibáznak. (Mintha Csákány doktor régen mondott volna errõl valamit...)

Edóka
edóka (edók
 


." Söt sajnos vesztettem el ujszülöttet (látszólag) egészséges anya szüléséböl is. Lehet, hogy olyan is van közte, akinél én hibáztam. Nagyon fáj de ez az igazság.
Eddig egyetlen feljelentést sem indult meg ellenem, de ugy gondolom, hogy nem csak azért van mert a betegeim meg voltak velem elégedve, hanem azért is mert, ha baj van akkor is öszinte vagyok."
Megtaláltam, erre gondoltam.
(Gyuri, elnézésedet kérem, kicsit a hosszú ö-ket kiigazítottam a jobb olvashatóság kedvéért.)

Edóka
edóka (edók
 


Edóka
Nekem senkim se dolgozik egészségügybe, mégis szíven üt, hogy sok ember hogy beszél az orvosokról. Igez, õk is emberek, és hibázhatnak. De szerintem annyira alázattal dolgoznak, és olyan odaadással, én nagyon becsülöm õket. És szerintem mindenkinek így kéne tenni, de legalábbis nem kéne õket f...-ni
léda (léda)
 


Peta, Edóka, Léda!
Szépen kiegészítitek egymást. Kb. ez lenne a követendõ út. Kösz az idézetért. Most már Klasszikus vagyok?

A dúla (doula) szülészeti képzést is kap.A neten van egy csomó ilyen homepage. pl. a yahoo ban
dr.Csákány
 


Edoka,
szivesen viszek Neked egy ivet. Legyen megint tali a Kicsi@vilagban vagy meglatogatsz minket infoesten Erden(kovetkezo nov. 9.)? Az neked kozelebb lenne.

Leda,
nincs szukseg 9 honapra ahhoz, hogy megismerjel valakit ugy, hogy segiteni tudjal rajta. Persze kell hozza empatias kepesseg (nem mindenkinek van egyforman nyilvan, nem is mindenki lesz dula), valamennyi gyakorlat, de leginkabb szeretet es tisztelet es annak elfogadas, hogy nem te vagy a foszereplo, hanem a szulo no/ a szuletendo csalad. Ha ezek megvannak nem nehez kitalalni, hogy mire van szukseg. A tanfolyamon nyilik alakalom az ismerkedesre es foleg a parcsoport nagyon sokat mond es a melyebb kapcsolattartas sincsen kizarva. Bar nem nagyon szukseges altalaban.
Amikor megszuletet a babad, te is tudtad, hogy mit csinaljal vele, ha sir. Nem kellett ahhoz sok ido, hogy kitalald, hogy amit most csinaltal az jo volt vagy rossz, attol most jobb lett neki vagy nem.
Leboyer mondta egyszer, hogy szulest kiserni ugy kell, mint egy gyereket altatni. Szerintem ez nagyon talalo. Ha magara hagyod uvolteni, akkor is elfog majd egyszer aludni, de ha mellette vagy es gyengeden szereted, akkor uvoltes nelkul fog elaludni. Tudni kell, mikor kell vele lenni es mikor kell mar elmenni.
Kell hozza tehetseg, de nem ordongosseg.
Az apukak nagyok jok a szulesnel, de pontosan az efele empatiara a ferfiak altalaban nem fogekonyak.
GEA
Névtelen
 


GEA
Köszönöm a válaszod. Valóban egy nõ jobban át tudja érezni, mit érez egy anya, mikor gyermekét világra hozza. Én általában a saját személyiségembõl kiindulva (ill. magamat beleképzelve a szituációba) próbálom értékelni ezeket a dolgokat. Én sajnos (néha nem), nagyon büszke, makacs nõ vagyok (igazi oroszlán), és nekem az nagyon jól esett, hogy szinte az egész vajúdás alatt a párommal lehettünk kettesben, engem zavart volna egy harmadik személy. Én egy hang nélkül szültem, nem azért, mert nem tudtam volna nyögni, kiabálni, de ezt még a páromnak se szerettem volna kimutatni, hát még másnak.
Nekem nagyon tetszene, ha lenne még egy tali a kicsi@világ teázóban nov 9 nekem jó Kép
léda (léda)
 


Tisztelt Csakany ur!

Koszonettel olvasom a folytatast, arra is szeretnek majd reagalni, de meg az elso reszhez lenne hozzafuzni valom.

"De nem hiszem, hogy a beöntés, mely a vajudás elött van ilyen jelentös lenne."
Mi az, hogy a beontes a vajudas elott van? A nok szulni ugy mennek Onhoz, hogy meg nem vajudnak? Akkor minek mennek szulni? Vagy On meginditja a szulesket meg mielott elkozdodnenek? Nem ertem ezt. Ha szulo no azzal megy Onhoz, hogy kontrakcioi vannak, elfolyt a vize stb. akkor mar ugye vajudik? Es a beontes csak utana jon, nem? Itt valami nem stimmel, jol latom?
Nem gondolom, hogy On - bar milyen nagy tudasu is - meg tudna itelni, hogy a megvaltozott tudatallpotban mi milyen hatassal van. On ugye ilyet meg nem elt at?
Egyszer azt irta valaki, hogy a ferfiak csak akkor ertenek meg, hogy a nok mit elnek at egy korhazi szules kozben, ha szeretkezes kozben idonkent megjelenne mellettuk egy koppenyes ember es azt mondana, hogy most alljon mar meg egy kicsit, mert szeretne egy muszert a fenekebe dugni, hogy o is tudja mi tortenik bent es ezt megismetelne 5 percenkent. Ugye Onnek is elmenne a kedve?
Ha az On tapasztalata szerint is a nok nagyreszenel a beontes amugy is folosleges, akkor miert nem lehet a kotelezo helyett inkabb felajanlani, hogy ha kernek akkor szivesen adnak?

"A szakma vélemény szerint a szülõnõ észlelése, amíg nincs patologia a szülésznõ feladata"
Akkor miert baj az, ha otthon AMIG NINCSEN BAJ szinten (tehat ugyan ugy ahogyan a korhazban) csak a nem patologias eszleles folyik? Mennyi idobe tellik atlagosan, hogy a szuleszno (aki a korhazban altalaban nincsen folyamatosan a szulo no mellett) eszleli a bajt es baj kikuszoboleset az orvos meg is kezdi?

"Kétségtelen, hogy hanyattfekve inkább probléma."
Akkor miert szorgalmazzak az orvosok, akik allitolag a legnagyobb biztonsagra toreksznek a haton fekvest? Azon felul persze, hogy nekik ez a legkenyelmesebb.
Tegye fel a kezet, aki korhazban szult es nem haton!

"Sajnos ez nem gyakorlat."
Ha On jonak latja, akkor mi az akadalya annak, hogy gyakorlat legyen? Legalabb az On osztalyan. Megjegyzem otthon nem borotvalnak, megsem volt ebbol fertozes. On szerint ennek mi a magyarazata?

"Fura, de csak korai és késõi burokrepedés van (logikus lenne egy idõben történõ is de az nincs)"
Akkor kerem tessek csinalni. Ha jol tudom a szulesz-nogyogyaszat csak leirja a szulest es nem eloirja neki, hogy milyen legyen. El kellene hinni, hogy az ugy van kitalalva, hogy jo legyen es nem eleve rossznak minositeni. Ha szetnez a vilagban rengeteg mu dolgot lat, egyik sem olyan jo mint az igazi, ugye? Ugye hogy az eper szagu radir, meg sem kozeliti az igazi epret?

"Amit a fájások intenzitásáról írt az igaz."
Es ezt elmondja az anyukaknak is? Vagy nekik azt mondja "nem kell ugy kiabalni kincsem, nem faj az olyan nagyon." Az Onnel szult nok is arra buszkek, hogy nem adtak egy hangot sem?

"Programozott szülés csak az anya aktív beleegyezésével lehetséges. Igen sokan kérik!!"
Innen a csaszar kerese mar csak egy ugras, nem? Az tessek mondani mennyibe kerul? Mielott keresre megrepsztik a burkot elmondjak az anyukaknak, hogy a szules nyilvan azert nem indult meg, mert a baba meg nem kesz az utra? Vagy ez megis csak ciki lenne, mert lehet hogy masnap meg mar On javasolna a burokrepesztest?
Ezzel nem veszelyeztetik ezek a nok a gyermekuk eletet? Ezt szabad?
udv
GEA
Névtelen
 


Tisztelt Csakany ur!

"Ez fenyegetõ jel (oxigénhiány), mely miatt a szülés megindítása is szükséges lehet."
Mi a velemenye arrol, amikor az amnioszkopian sargas-barnas vizet eszlelnek es ezzel indokoljak az inditast?

"Általában a kiszámított terminus közelében leggyakrabban utána végezzük, mert ilyenkor a leginformatívabb."
Ez ugye azt jelenti, hogy a varandossag barmelyik szakaszaban bekovetkezhet atmenetileg oxiganhianyos allapot es urulhet mekonium a vizbe? Ekkor ha megvizsgalnak, meginditanak a szulest, ugye nem? Akkor a kiirt idopontban, ami lehet 2 hettel is elszamolva, milyen ertelme van, ha mas vizsgalatok nem utalnak arra, hogy mar rossz lenne bent a babanak?

"Ha a méhszáj éretlen a beavatkozás fájdalmas lehet."
Ha a mehszaj eretlen, akkor nyilvan meg nincs itt a terminus vagy nagyon el van szamolva. Akkor mi ertelme van beeroltetni, ami raadasul meg nagyon faj is (nem allitolag, hanem tenylegesen) es az eredmeny meg csak nem is 100-as?

"használata szakmai szempontból semmiképpen sem kifogásolható."
Es emberi szempontbol?

Ezekre a korabbi amnioval osszefuggo kerdeseimre nem talaltam a valaszt az On irasaban:
Mire megyek azzal aktualisan, ha megtudom, hogy sargas-barnas a magzatviz, vagyis valamikor, egyszer oxigenhianyos allapotban volt a baba? Mindehhez haton kell fekudni, amitol viszont aktualisan oxigenhianyos allapotba kerulhet a baba, nem? Ha kicsit durvabban bannak a muszerrel eloidezheto-e burokrepedes? Elkepzelhetonek tartja-e, hogy ha valaki tiltakozna az indokolatlan burokrepesztes ellen, akkor csinalnak amniot es kozben "veletlenul" megreped? Szerencses-e a huvelybe nyulkalni kulonosebb indok nelkul?

"A magzat megszületése után a köldökzsinór még egy ideig pulzál, majd ez megáll."
Az On tapasztalata szerint ez atlagosan mennyi ido mulva kovetkezik be? On megvizsgalja, hogy pulzal-e meg mielott a csipeszt ra rakja? A baba felol vizsgalja a koldokzsinort vagy a lepeny felol? A lepeny felol a pulzalas hamar abbamarad, de a baba felol MEG NAGYON SOKAIG PULZAL, ha nem szoritjak le. Kb. EGY ORA alatt jelenik meg egy befuzodes a baba feloli reszen a zsinornak, ami mogott mar nem pulzal, tehat mar elettelen a koldokzsinor. On latott mar ilyen befuzodest? Otthon a befuzodes mogott szoktuk elszoritani, mert a baba fele eso resz ORAK MULVA is pulzal, tehat EL!!! Eleven husba vagni barbarsag, ha nem eletmentesrol van szo.

"sõt gyakoribb volt az újszülött vérszegénysége."
Bocsanat, de ezt nagyon nem ertem. Mi koze van a ver vastartalmanak (verszegenyseg) mechanikai manoverekhez????? Ez olyan mintha a Kacsa Magazinban irtak volna.

"A magzat megszületése után néhány perccel a placenta magzati felszíne leválik a méh faláról,"
Nehany perc? Persze oxytocinnal, meg a has masszirozasaval. Van arrol tapasztalata, hogy mennyi ido kell a lepeny levalasahoz, ha semmivel nem surgetik, csak engedik szopni a babat?
On megvizsgalja a mehlepenyt? Akkor is feltarja a mehet, ha a lepeny teljesen epp es nincsen jelentos verzes sem?

"Jelentõs vérzés a szülések 5-8%-ban fordul elõ. A vérzés oka lehet: episiotomia vagy gátrepedés és/vagy a lepény leválása vagy annak valamely zavara, mely mögött a lepény kóros tapadása (szívósan tapadó lepény esetleg a méh falába benõtt lepény) áll. Gyakori ok (az összes szülés utáni vérzés fele) a méh kóros ellazulása (atonia uteri), ilyenkor a lepény sem válik le."
Tehat hogy jol ertsem: 5-8% verzik, ebbol 4% a lepeny bentmaradasa miatt, max. 4% gatsebbol (ez nagyon kevesnek tunik nekem). Szoval ezert a 4%-ert kell surgetni a 100%-ot? Mikozben ezzel sem tudjak megakadalyozni, hogy korhazban legyen atonias verzes, ami Mo.-on otthon meg nem volt. Megeri?

"Amíg a placenta nem született meg az episiotomia vagy a gátrepedés ellátásához nem tudunk hozzákezdeni azaz vérzik."
Ez is csak ott fontos, ahol a gatmetszesek aranya ilyen iszonyatosan nagy. Az ehavi Kismamaban valami ilyet olvasta: "gatmetszest csak indokolt esetben vegzunk. Elso gyermekneknel szinte mindig." Alig lenne elso gyerek Mo.-on, aki magatol meg tudna szuletni?

"A szakmai logika (a szülõ nõ érdeke) tehát azt diktálja, hogy a lepény távozása minél hamarabb következzen, ezért a lepényi szakot aktívan kell vezetni, ami azt jelenti, hogy a méhösszehúzódásokat kell erõsíteni."
Az az erzesem, hogy a szakmai logika es a szulo no erdeke ebben az esetben sem egyezik meg. A szulo no erdeke nem az, hogy minel hamarabb tullegyen rajta, ez az orvos erdeke, akit nem oraberben fizetnek. A lepenyi szak nem latvanyos, nem jar erte kituntetes es anya annyira boldog a gyermeketol, hogy szinte mindent hagy magaval csinalni. Ekkor meg varni egy orat es nem csinalni semmit, csak nezni ahogy az anya es babaja egymasra talal, ahogy a baba szopik, nem egy heroikus feladat, belatom.

Valamint ezekre a kerdesekre sem kaptam valaszt:
On szerint ez ellen tud a szules kozben a no tiltakozni? On szerint van arra eselye, hogy errol lebeszelje az orvosat, anelkul, hogy az megfenyegtne, hogy ha nem engedi, akkor meghal a babaja?
Koszonettel:
GEA
Névtelen
 


Kedves Leda,

"nekem az nagyon jól esett, hogy szinte az egész vajúdás alatt a párommal lehettünk kettesben, engem zavart volna egy harmadik személy. Én egy hang nélkül szültem, nem azért, mert nem tudtam volna nyögni, kiabálni, de ezt még a páromnak se szerettem volna kimutatni, hát még másnak."

Nekem meg az esik jol, hogy a ferjem elott nem kell megjatszani magamat, hogy szules kozben nem kellett meg kontrollalni is magamat, hogy vajon ez tetszik-e a ferjemnek vagy nem, mert biztos lehetek benne, hogy olyannak szeret amilyen vagyok. Amugy en sem voltam nagyon hangos, de nem mert visszatartottam, hanem egyszeruen nem fajt Kép
De otthon van ra lehetoseg, hogy akkor hivj valakit magad melle, ha szukseget erzed es ha mar ott van, akkor is megmondhatod (de fogja azt o erezni is), hogy most ne jojjon be vagy kozelebb.

Nov. 9.-en Erden leszek, ott lehet velem talalkozni. De ha van igeny a Kicsi@Vilagban talira, akkor mondjuk legyen nov. 8., de legalabb 4-5 ember jelezze, hogy jonni fog, ok?
Jo ejt !
GEA
Névtelen
 


Gyuri!
Ezek szerint a követendõ út a több oldalról megközelítés? Az a bizonyos elefánt-ügy? Bele kéne vágni (nemcsak nekünk).
GEA!
Tali elképzelhetõ, de a Születésházba 1 héttel késõbb szándékozom menni az Asszonysorsfordítóra. Gondolom, ott is van lehetõség aláírni. Ha mégse jön össze (pénz), akkor biztos elmegyek az info estre. Hánykor van pontosan?
Edóka
edóka (edók
 


GEA!

Csak egy kérdés:
Te elképzelhetetlennek tartod, hogy valaki önszántából hanyatt feküdjön szülés közben??? ÉS kizárólag ez a testhelyzet legyen neki jó???


Piglet
Piglet
 


GEA
Már elnézést. Ha az Atya Úr Isten lett volna velem bennt akkor is így tettem volna, de ez nem a párommal való viszonyomtól füg. Minden ember más, ez meg kéne érteni, és nem ítélni.
léda (léda)
 


Piglet!

Nem az a kerdes, hogy en mit tartok elkepzelhetonek, hanem hogy az 1500 itthoni szulesbol az a tapasztalat, hogy aki meg nem szult hatonfekve az EGYETLEN EGY sem valasztotta ezt a pozt. A babanak hegyet kell maszni, kozben nyomja a hasi aortat, kesobb a vegbelet, a no nem tud erot kifejteni es nem is stabil ez a poz, ezert kell fogni, tamasztani. Ettol meg lehet jo egyeseknek, de nem abban a szamban, amiben korhazban erre kenyszeritik/rabeszelik oket.
A kulfoldi tapasztalat is hasonlo. Ha mar valaki fekve szul, akkor oldalt fekve, az stabil, erot is ki lehet fejteni es nyomni se nyom semmit.
GEA
Névtelen
 


Szegény GEA! Én nagyon sajnállak...
Névtelen
 


GEA!
Kérdései arról szólnak, hogy én mennyire nem értek a szakmámhoz. Akkor minek kérdez? Hogy a saját véleményét hallja?
Csak egyetlen példa: Amit a köldök lefogásról ír, azt mutatja, hogy halvány elképzelése sincs arról, hogy merre folyik a vér, különben nem irna olyan sületlenséget, hogy a lepény felõl pulzál a zsinor (a vénás oldal nem pulzál), valamint hogy a köldökerekben a keringés nem egyszerre áll meg (akkor hova lesz a magzatból a lepény felé folyó vér?)
Még egy attittüd kérdés: állandóan szétválasztja az orvos és a páciens érdekeit, úgy állitja be, hogy ezek ellenérdekü felek. Akkor mirõl szól a beszélgetés?
dr.Csákány
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?