Új privát üzeneted érkezett!

Kri!
Egyszerre írunk!
Jaj de örülök ennek a jó hírnek!!!! Erre is számítottam a hányingereid alapján :)

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Kri!
akkor most már hivatalosan is gratulálok a kistesóhoz!!!!! Tegnap nagyon szép híreket kaptál. Fényképet is kaptál????

Angie!
Nem akartam ebbe a vitába belefolyni, inkább csöndben maradtam. :D :D :D :D
Amúgy főzöcskéznem nem kell, mert az iskolából hordjuk megint az ebédet. Úgy néz ki, hogy még novemberben is. Milyen jó, hogy van nekem egy ilyen apukám, aki az iskolában még elvállal munkát, nyugdíj mellett. Hidegburkoló, s vele csempéztetnek, meg lapoztatnak. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: s nem kap fizetést, hanem kaját hozhatunk el.
Gyerekek oviban, bár a Réka reggelente sírogat, hogy nem akar menni, ott is alszanak, s fél 3 után megyek értük. Bár ma megígértem, hogy ebéd után jöhetnek haza. Itt az a szokás, hogy pénteken ebédután haza "kell" vinni a gyereket, akinek otthon van az anyukája. :? :? :? :?

És eldöntöttétek, hogy mi lesz Gombócka rendes neve????

Teri!
Sajnálom, hogy ennyire megbántottak a suliban, drukkolok, hogy 2-3 hónapon belül ott legyen a hasadban a várva várt kisbaba.

És is meglepődtem, hogy mennyire szeretitek Dolhait. Ott akkor tarthattok egy minitalit is. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Bocsi, de engem hidegen hagy, nem vagyok színház kedvelő. De légysziiiiiiiiii neeeee utáljatoooooooooook kiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Jól van na, nem akarok bohóckodni. :lol: :lol: :lol: :lol: de mi azért messze vagyunk Pesttől, hogy így a színház világ érdekeljen.

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Kri,

szuper, gratulálok!!!!!

Pruci, mivel bántottak meg ennyire?olyan tapló emberek vannak.

köszi a broadway infot, mindjárt megnézem.

amúgy azóta is tök szarul vagyok, fáj a fejem, taknyos vagyok.jól megfáztam szombaton. :o

KépKépKépKép
moti
 
 

 
 

Kri!
Jaj de jó! Akkor már nem aggódom tovább. Csak megijedtem mert reggel még nem volt semmi bejelentkezés. Kaptál fotót? Megnézhetjük?
Pajzsmirigy gyógyira mit mondott a dokid?

Teri!
A munkahely egy szar ügy. Mindenki megtesz mindent hogy neked/nekem is rossz kedve legyen. Nincs egy csepp kedvesség se. Jó lenne ha már mi is az otthon gubbasztó kismamák táborát erősítenénk. Ha megjön én is nyomom a clostit.

Angie!
Tényleg mi lesz a neve Gombóckának?
Nagyon ügyes vagy hogy ilyen sűrűn jössz.

Moti!
Jobbulást.

Annamari!
Én még a tv-be is megnézem az operett színház előadásait. Az operettesekben azt szeretem hogy még mikrofon nélkül is képesek beénekelni a színházat.

Szilvi!
Pici fiacskád nagyon ügyes!

Danyu!
Szerintem is kell, hogy különböző véleményen legyünk. Nem szerethet, csinálhat mindenki ugyanazt.

Panni!
Ne menj el!!!!!!

Évi!
Mikor mész babó vizsgálatra???? Kicsit lukas a fejem….

Maryka!
Voltatok zenebölcsibe? Mit csinálnak ott a gyerekek? Boldi is ott volt?

Boni!
Jövőhét szombat délután: operett előtt. Csak ne legyen senki beteg. Majd cserélünk teló számot, hogy megtaláljalak.

Tegnap voltunk usziban. Gergő kijött: „Csak ennyi volt?” 30 perc ezek szerint neki kevés. Ugrált mikor mondtam hogy jövőhéten is megyünk.

Egész család beteg, Gergő és én még tartjuk magunkat.
franci
 
 


Gombóckánk neve továbbra is Gombókca :lol: :lol: :lol: Bár van egy választott titkos nevünk, de úgy érzem, ez csak a kibújásnál válik majd véglegessé. Ezzel nem voltunk másképpen Szilárdnál sem. Annyira nem mennek nekünk ezek a fiú nevünk. Lány névvel már a Dunát úgy el tudtuk volna rekeszelni, hogy egy csepp víz sem folyna le rajta :lol: :lol: :lol: Legkésőbb a híradó sms-ben megtudjátok a kis ífjoncunk nevét :wink:

Franci!
Szilárd is fog úszni járni idéntől az ovival. Nyáron alig bírtuk kihúzni a vízből, kíváncsi leszek az ovis uszi hozzáállásához.

Annamari!
Okos lány, nem vitázik :wink: :wink: Ez a kaja dolog tényleg nagy segítség, bár én innen az suli-ovis kosztból nem szívesen ennék. Nálunk botrányok vannak, hogy miket rendel a konyhafőnök, amiből úgy-e kiderül, hogy milyen ízfokozók meg tömegnövelők kerülnek a gyerekek ételébe. Szerencsére a Csanába nem innen hordják a kaját. Valami szupi helyről rendelik, és hát napi 150 ft-al drágább is, mint a nagy oviban, de nekem akkor is megéri, mert tudom, hogy normális kaját kap a gyerekem. ÉÉÉÉSSS ami fontos, hogy meg is eszi, mert itthon alig tudok valamit beletömni. Itthon semmit sem szeret, már látszatra elítéli, meg sem kóstolja. Az ovis tömeghatás érvényesül nála, és ott állítólag 90%-ban mindent megeszik, és el is fogyasztja a mennyiséget. Néztem a mai menűjüket, és ma tonhalas kenyér van reggelire (amit itthon messzire elkerül, ott pedig megeszi :roll: ), valamilyen zöldséges leves, krumpli és fasirttal. Itthon nem tudok neki már melegkaját adni ovi után, ezért magamnak is csak heti 2-3-szor főzök, mert apa sem eszik este már itthon. De a krumplifőzelékemet ma ő sem fogja kihagyni :lol:
Na jó, betudjuk a színházkerülésedet a távolságnak :lol: :wink: :lol:

Moti!
Te is mész a Dolhaira?

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok, jó sokat írtatok! :)

Nem nagyon érem utol magam, rengeteg a teendőnk, ráadásul most van PÉ is, emiatt is sok a dolgunk ;)

Holnap meg elutazunk nagyszülőzni, legalább picit szusszanunk :)

Na igyekszem visszaolvasni.
permi
 
 


Angie!
Ha nem találtok fiú nevet, miért nem mondtad apának, hogy ne fiút csináljon!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: én tökre kíváncsi lennék, hogy mi is lenne a neve. Szilárd is Gombóckának vagy Gombókca-nak ( mert ugye ezt írtad :lol: :lol: :lol: :lol: ) hívja????

Nálunk ugyanez a helyzet Rékával, Az oviba mégy a cukkinis vajkenyeret is megette, itthon ilyet soha nem csináltam. Meg mindent megeszik/ megkóstol.

Franci!
Mikorra kéne megjönnie???? Reméljük, hogy most sikerül nektek is.
Jobbulást a családnak!!!! Te is bent voltál a vízbe Gergővel??? Milyen jó, hogy ennyire élvezte.

Moti!
Nektek is jobbulást!!!!!! Akkor szent a béke apával? csinált már azóta képet rólatok????

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Na...szerencsére esik...kölykök durmolnak így van 5 percem...

Ugyebár 5-kor kelünk, Apa irány a melóba, nekem főzés, befőzés, eltevés, ügyintézés jut, általában 2 gyerekkel...ma épp az ácsokat rendeztem, mert elkezdték berakni a tetőablakokat, de az idő közbeszólt... :twisted: reggel óta szakad...akkor összeszedtem a raklapokat, mert ma viszik vissza őket, nemrég a cserepes fickóval tárgyaltam, mert rengeteg volt a törött és kijött jegyzőkönyvet írni...
Kedden bekerült az áram is, akkor a villanyszerelőt rendeztem...még jó, hogy mindenki ismerős, mert sehova sem jutnánk különben...

Közben a barátunk megszerelte Gáborral a fűtést, radiátorok helye is kész, padlófűtés csőrendszere lerakva, bebetonozva, ablakok helye kész, nagyjából a vakolások is, néhány apró kőműves munka van még hátra, de már Apa is szuper falat rak... :lol: és most beiratkozott asztalosnak :shock: én is jelentkeztem egy szakra, de nem indul...zajlik az élet... :lol: :lol: :lol:

Érik a szilva, de idén nem tudtam aszalni az időjárás miatt, tavasszal csinálunk egy aszalókemencét...kezd hullani a dió...
Paprika+paradicsom...=lecsó...már tettem el télire...paradicsombefőzés...szóval van mit tenni...

Talán jövő héten elkészülnek az ablakok, Gábor már vett ki szabit, a nagybátyjaival rakják be őket és vezetik az áramot...így ezt is családon belül oldjuk meg...Apu és Gábor még tesznek-vesznek holnap...ja ma délután elviszik az építési törmeléket...megyünk markolót nézni...utána szilvát szedünk, teszünk a fagyasztóba gombócnak...A régi gerendákat kell még normálisan összerakni...
Talán idén már füvet nem kell nyírni...

Közben Gabi már nagyon önálló és a szilvafák alatt tölti az ideje nagy részét...kiszolgálja magát...
Boró kúszik mászik, mindenhova felkapaszkodik térdel, felülni még nem tud egyedül, de már megül...foga még nincs, etetőszékben ül az asztalnál, ebédnél és vacsoránál ki nem maradhat a buliból...a barackot még mindig utálja, de minden más jöhet...
Türelmesek és hagynak dolgozni...felfedezték egymást, sokat játszanak együtt, Gabi ezt-azt adogat neki, ő elveszi vagy lerombolja amit épített...nagyokat kacagnak, csak Gabi néha elfelejti, hogy vigyázni kell rá, meglovagolja, rátámaszkodik...ha szólok neki azonnal elkezdi puszilgatni...még nem sok hajlandóságot mutat a beszédre, bár apjával nagyon közlékeny...én meg ugyebár a gondolatát is ismerem....

Talán röviden ennyi, ezért is nem osztom itt az észt mostanság... :lol:

Kri,
örülök, h minden rendben...

SZilvi,
a kemény napokat jobb túlélni...és mindig csak előre...mindig jobb és könnyebb lesz...így is csoda, hogy már itt tartatok...
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
(apadó energiakészletemből még azért jut ám Nektek)

Annamari,
csak mi kelünk 5-kor, aprónép 8 körül...SZonját már nagyon várjuk...

Moti,
jobbulást...van már új kutyátok??? Nekünk tavasszal lesz még egy!!! Ketten csak elbírnak a szomszéd döggel...ami megjegyzem 2 napja megint szabadon lófrált...ki sem mertünk menni a gyümölcsösbe a gyerekekkel...szóval a szó sok embernél nem garancia...de küzdeni fogok ellene... :lol:

Boni,
mikor jártok vidéken legközelebb? én szívesen mennék Veletek állatkertbe...miért laktok olyan messze...

Franci, Pruci,
én nem bírnék ilyen légkörben dolgozni...nem vagytok semmik...

Évi,
a szívbajt hoztad rám...remélem minden rendben lesz...

Panni,
én olyan energikus nőnek képzellek így látatlanban, ahogy berobbansz mindig...szerintem is kicsit a stílussal volt gond, nem a tartalommal...én szeretek sokféle véleményt olvasni és próbálom leszűrni belőle a dolgokat...
A gyermekek száma nem feltétlenül jelenti a tapasztaltságot...de ez csak az én privát véleményem...
És várunk ezután is, érted is mindig úgy aggódtam, mint bárkiért a topikban...

Maryka,
zenebölcsi engem is érdekel, mi zajlik ott...ének, mondókázás, zenehallgatás???

Beze,
szép pocak...nosztalgiázom...

Angyalkám,
Gombócka remélem még sokáig bent marad, és minden a maga idejében zajlik majd...gyere hírt adni, amikor csak tudsz...ha nem írok, a délutáni szopinál mindig olvasok...

Remélem nem hagytam ki senkit, ha mégis, nem direkt volt...
Jók legyetek, ha tudok, ígérem jövök...Szép hétvégét mindenkinek!
Pussz: Danyu
danyuci
 
 


Panndi,
bocs...JÓ MUNKÁT! :lol:
danyuci
 
 


ÉN is itt

Zsigikémmel hétfőn megyünk a csanába ahogy itt hívjátok.. délelőtt fog menni, ebéd után hozom el és 2 utcával feljebb van

annyira tele van energiával, a gyerekek a játszóról mind elmentek bölcsibe, oviba, úgy gondolom ez csak hasznára válhat, mert nem is tudjuk senkivel otthagyni fél órára sem még nagyikkal sem , mert egyből sír.. majd meglátjuk mi lesz, szeretnék elmenni valamilyen átképző tanfolyamra és a nyelvvizsgát is meg kellene csinálnom.

Broadway megyünk mi Pénteken is, mert lánybúcsú lesz, és ez lesz az egyik meglepi a barátnőmnek, utána meg megyünk iszogatni..



ja Danyu szeptember utolsó hétvégéje megyünk a búcsútokra , anya pár éve úgy döntött, hogy azt tartja nem a novemberi nagyvárosit remélem jöttök :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Danyu, hát nem unatkoztok :shock:

Annamari, szép poci :)

Én azt hiszem, mostanra "lettem túl" a harmadik babánkon. Vagyis nyilván sosem leszek túl rajta, de pár napja azt vettem észre, hogy már nincs az a szívszorító érzés, ha Angie (bocs, de hát ugye Veled voltam egyidős terhes) vonalzóját látom. Persze rossz, és picit félek a novembertől (november 22-re voltam kiírva), de most már inkább előre nézek :)
permi
 
 


Boni,
akkor már gyúrok arra...másnem a búcsúban egy minitalit rendezünk...

Panni,
mindig csak ELŐRE!!!!!!!!!!!
danyuci
 
 


Kri!
Gratulálok a kis 15mm-es dobogó szívű Csodához!
Hogy vagy??

Danyu!
Írásodat olvasva számomra egyértelmű, hogy ki az akire "felnézek"....hihetetlen, de komolyan, HIHETETLEN, hogy mennyi energia, s jószív lakozik Benned!!!Kis szívecskés szmájli.....

Panndi!
Örülök, hogy kicsit jobban vagy, s kívánom, hogy a november 22-ét már Te is dobogó kisszívvel éld meg! Jó nagyizást!

Angie!
Tök jó, hogy otthonról is netezel! Én nem is tudom elképzelni anélkül....ez az összes kikapcsolódásom.... :oops:
Igen, 31+1-re született Matyi..de nálatok minden rendben lesz, s Gombócka még jó sokáig odabent marad!! Az a fura, hogy én soha nem paráztam úgy igazából...persze féltem, ott volt a gondolat, hogy mi van ha....., de nem hittem,hogy velem ilyen megtörténhet......de ez van....s most amikor nézem Matyi pufók!!!! :lol: :lol: arcát, már "csak" egy távolinai tűnő rémálom, s az az érdekes (hmmm, ez nem jó szó), hogy még mindig olyan az egész, mintha nem is velem történt/történne......

Am!
S jó a kaja a suliban?? Én nagyon szerettem a menza kaját!! Apa is szívesen eszi?? Általában a pasik annyira nem rajonganak érte :roll: Szonja hogy van??

Moti!
Jobbulást! (minden téren)......a pasik (s bizony mi nők sem) nem százasok :wink: igazából egyik sem....az enyémmel általában tökéletesen meg vagyok "elégedve", de most én is nyűgösebb vagyok, s igyekszem mindenbe belekötni....néha okkal, van hogy nélküle :oops:
Ti most már "dolgoztok" Hármaskán?? JÓl értettem??

Boni!
Remélem,hogy szeretni fogja Zsiga a Csanát! Sokáig fogalmam sem volt, hogy mit hívnak a csajok így 8) Gyereknek kell a gyerektársaság, mint ahogy felnőttnek a felnőtt társaság (néhanap)....ha a nagyikkal sír, akkor nem tudom, hogy mit fog szólni, ha ott fogod őt hagyni...lehet, hogy az lesz, mint Boldival volt, hogy addig lesz érdekes, míg rá nem jön, hogy Anya nincs ott vele :roll:

Marci nem lépett túl a két órán az oviban....ez így marad most egy darabig.....elég hisztis, sok minden történt mostanában vele, igyekszünk türelemmel viselni.....
Matyi alszi-eszik baba, ma már kétszer sírt is (ez tök jó, mert már olyan hangja van, mint egy normál súllyal/időre született babának :) - hogy az ember mi mindennek tud örülni, nem igaz???
Dokibának a szája is tátva maradt tegnap, már 2900 gramm volt....fél kiló két hét alatt!!!! ennyit hízott a Drágám!
Már vonalzót is csináltam neki, elengedtem őt, mint Pocaklakómat,...ez sem volt ám könnyű...
Kristóffal megyünk zeneiskolába beiratkozni ma, itt jövő szerdán kezdődik a suli, vége lesz az aranyéletemnek (én úúútálom az iskolát :oops: )
Szóval itt is zajlik az élet....én nagyon fáradt vagyok, de ha lefekszem 20 percre akkor még rosszabb felébredni....ezért ilyenkor nappal elvegetálok, hol teljesen jól, hol mint egy holtkóros :roll: Háztartásra nincs gondom, anyu nagyon sokat levesz rólam!

Operett- én is imádom! csak itt nincs lehetőség...én is mennék, ha lehetne....BEreczki-Szinetár családot is imádom, na meg amit csinálnak persze :lol:

Franci!
Hajrá úszás, s persze a kistesónak is mennek a drukkok!

Évi??Maryka??? Beze??? - te nagyon el vagy tűnve!!! :roll:

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


Szilvi!
Apának muszáj ennie, mert nincs más. Ma pl. rakott zöldbab volt és paradicsomleves, meg sem kóstolta. Tegnap maradt krumplifőzelék, azt ette meg. ( igen Angie, nálunk is krumpli főzelék volt, fasírttal :D :D :D )

Olyan jó olvasni, mikor írod, hogy mennyit eszik Matyi, s főleg, hogy már lassan 3 kiló. Olyan hihetetlen, nagyon ügyes ez a kissrác.
Tényleg nagyon jól bírod a tempót. Én már mosott szar lennék. Aztán még regényt is tudsz írni nekünk. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szonja jól érzi magát, most már nem is rugdal inkább ki-ki nyomja fenekét, vagy feltolja, meg mintha forogna. Néha szabályosan hullámzik a hasam. Csuklani nem sokat szokott, szerencsére.

Már akartam kérdezni, hogy a vonalzót mikor cseréled ki.
3 csodálatos fiú anyukája lettél. Akkor mikor beszélünk a negyedikről???? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


Permi!
Köszi a poci dicséretet.
Meglátod neked is fog hamarosan egy kisbaba nőni a pocakodban. S tényleg az idő előre haladtával, halványodik hármaska iránt érzett fájdalmad.

Danyu!
Ti aztán rendesen bent vagytok a munkában. azért két kisgyerekkel, egyedül a munkásokat irányítani, le a kalappal előtted, minden elismerésem.

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Kri, örülök dobogó szívnek :)
permi
 
 


Sziasztok!

kri: hurrá! Mégegyszer gratula a dobogó szivecskéjű picurkátokhoz!
Róka-koma kopogtat már? Remélem nem, és nem is fog!

pruci: ha lehet érdeklődni, mivel bántottak meg ennyire?
Remélem hamarosan megnyugszol, esetleg találsz másik munkahelyet és talán apát is rá tudod beszélni egy vizsgálatra... És reméljük mindezekre már nem is lesz szükség, mert beköltözik valaki a pocakodba :D

angie: jövő héten hétfőn vagy szerdán megyek afp-re.
Hétfőn reggel viszont megyünk a Klinikára genetikára - egyenlőre konzultáció, majd itt kapunk időpontot amniora.

franci: jobbulást a családnak!
Gergő a kis vízimádó! Lillust be se tudom csalni a medencébe...Mi a másik véglet vagyunk.

Annamari: nem jól emlékszem? Réka imádott az oviba járni, nem? Hogyhogy most sirogat reggelente?
Olyan izgi... már a finishben vagy!!!

moti: jobbulást Neked!

permi: dolgozzatok, dolgozzatok rendesen ebben az időben :lol: :lol:

danyuci: igen, én is megijedtem. De tudom, hogy minden rendben van/lesz, és kész.
Ennyi energiát mint ami nálatok van! Ha öt órakor kellene kelnem... hajaj. És utána még egész nap munka, remélem azért pihensz kicsit, legalább mikor a gyerkőcök alszanak, ugye?

boni: remélem, Zsigi szeretni fogja a csanát. Hányan lesznek egy csoportban? Milyen átképzésen gondolkodtál?

szilvi: az nagyon jó, hogy van segítséged otthon! Gratula Matyinak a gyarapodáshoz, és persze Neked is a kitartáshoz!

maryka: merre vagy? Dobj egy képet Gyurikáról, megmutatom Lillusnak, hátha összejön a frigy! :D

beze: ???

Nálunk minden okés, leszámítva azt, hogy a kislányom naponta kikészít, tegnap már sírtam is. Alapjáraton nem sírtam volna, csak hát a hormonok nálam most másképpen működnek ugye...
Ja, elvittük gégészhez Lillust, mert nagyon elkezdett horkolni és orrhangon beszél (illetve próbál beszélni :D ). Magánrendelés, doki belenézett a szájába és a fülébe, majd közölte hogy ki kell venni az orrmanduláját, mert nagyon meg van duzzadva. Kaptunk is műtétre időpontot. Anyuka és apuka nem nyugszik bele, hogy ki kell venni a 2!!! éves gyerekük orrmanduláját, elviszi másik orvoshoz, aki belenéz a gyerek orrába IS, és közli, hogy semmi okot nem lát arra, hogy kivegyék az orrmandulát :o . Lerakódás van, kaptunk antibios orrcseppet - 3 napja kezelem, már nincs orrhang, és határozottan javul. És ha nem megyünk el másik dokihoz és kiveszik az orrmanduláját mikor nem is szükséges??? Áááááá... Az Uram vissza akar menni a doktornőhöz... megköszönni.

Bili téma: lányok, teljesen tanácsatalan vagyok. 2 hétig Lillus szobatiszta volt az éjszakák kivételével. Aztán elmentünk egy ismerőshöz, adtam rá pelenkát, de itthon is abban volt, lehúzhatósban, mert néha előfordult, hogy a kaki bement. Pisi soha. Szóval elmentünk, és ott nem szólt hogy kell neki menni. És itt meg is szűnt a szobatisztaság. Hiába kérdezgetem negyedóránként, hogy kell-e, nem a válasz és közben bepisil. DE! Ha az apukája van vele, neki meg szól és akkor nem is kell rá pelus... Na? Foggalmam sincs, hogy most mi van, vagy mit csináljak...
Szívesen fogadnék tanácsokat, véleményeket mindenkitől, és panny, a Te véleményedre is kíváncsi lennék!

Hosszú lettem...
Jó éjt!
Évi

Kép
Kép
lillanyuci
 
 


Jó reggelt!

Évi, a visszaesés természetes. Azt megkérdezhetem, miért adtál rá pelenkát? Nem lehet, hogy az bezavarta? Én anno mindnehova bugyiban vittem (igaz, egyszer bepisilt egy cipőboltban :roll: ), mert azt olvastam, hogy már ne adjak rá pelenkát, ne zavarodjon össze. Én a helyedben most bugyit adnék rá, és türelmesen takarítgatnám a tócsákat (tudom, hogy nehéz, marha nehéz). De ha két hétig ügyes volt, akkor megy neki :)
permi
 
 


Sziasztok!

Bocsánat mindenkitől, lusta disznó vagyok, csak olvastam. :oops: A vitába én se akartam belefolyni, nem is ragoznám tovább. Egyébként is úgy vagyok, mint Angie, ha egy topicban valaki nem szól hozzám, én se írok neki, de attól még ott maradok. :wink: De itt ez nem történt még meg soha! :D

Angie, én is kérdeztem volna a nevet, de ezek szerint még fúrhatja az oldalam a kíváncsiság. :lol:

Annamari, Lexi detto ilyen, van, amit megkóstolni se hajlandó, néha azt sem, ami régebben ízlett neki, nem értem... :shock: Hú, de nagyon a finishben vagy, izgulok ám! :D

Panndi, hajrá, nagyon-nagyon drukkolok!

Franci, Pruci, szerintem én se tudnék ilyen munkahelyen dolgozni, minden elismerésem a tiétek, és nagyon szorítok, hogy végre kopogtasson a kistesó!

Danyu, köszönöm szépen! Le a kalappal, amit te csinálsz, nekem negyedannyi nem menne, komolyan! Örülök, hogy az építkezést letudtuk, vagyis a nagyját 2008. tavaszán.

Szilvi, Évi, köszönöm a hiányolást, aranyosak vagytok!

Szilvi, szuper vonalzó, és nagyon ügyes, stramm kisfiú Matyi, csaj így tovább!!!

Évi, Lillusnak jobbulást, biliben sajnos nem tudok tanácsot adni! Az orrmandulát tuti én se vetettem volna ki!

Boni, Dolhait én is szeretem. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Velünk minden rendben, Marci bpd-je 6,56 cm, kb 785 gramm, és a szalag már nem látszik, olyan boldog vagyok! :D Éreztem a héten, hogy valamit nagyon rángat, ez nem csuklás volt, szerintem azt a micsodát unta meg végleg, mert útban volt. :lol:
Lexi tegnap kapott új ágyat, vagyis használt, de nekünk akkor is új. :D Nagyon bejött neki, bár éjszaka 1x sírdogált, mert lemászott róla és a matracról is, és szegénykém négykézláb állt a sarokban, a sötétben nem talált vissza. :( De reggel az ágyikóban ébredt. :D
Csütörtökön kapott egy csomó cuccot őszre, télre, már csak 2 kabát ée egy overall hiányzik, én meg túrtam magamnak egy hosszú farmerszoknyát egy bő rózsaszín kardigánnal, nagyon örültem. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Kri, tiszta szívből gratulálok a kicsitekhez! :D Védőnőhöz mikor mész?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze,

annyira édes lehetett Lexi a sarokban.... :D
tök vagány kis csajszi, hogy már rendes ágya van.

Utálom ezt az időőőőt!!!!
Mostmár SEbi is iszonyú taknyos, állandóan szívom szegénynek az orrát. :o

KépKépKépKép
moti
 
 


Sziasztok!

Kri! Hatalmas gratula a dobogó szívecskéhez!!!

Angi! Ha lány lenne mi lenne a neve? Ha már fiúnévből oly nehéz a választás....

Szilvi! Nagyon-nagyon ügyes Matyi!!!

Danyu! Megemelem a kalapom előtted, erre én nem lennék képes! Honnan van benned ennyi energia???

Franci! Hova jártok úszni? Petrát én is vinném, de nem nagyon ismerem az uszodákat és mindenki azt mondja h ráérek még vele, de Petra annyira akar menni...

Panndi! Jó munkát:wink:

Nem titok ami történt: elsősökkel vagyok napköziotthonos rendszerben, ami szerint délelőtt is meg délután is vannak óráik a gyerekeknek. Ez azt jelenti, h körül bemegyünk az udvarról, utána tanulunk, szabadfoglalkozás, uzsonna, pakolás. Egyik nap bent volt nálam az igazgató kétszer (egyszer ettek a gyerekek, másodszor játszottak), majd az igazgatóhelyettes üzent a párommal h az ig bent volt 2* is, a gyerekek rendetlenkedtek és én nem foglalkozom velük és jó lenne ha csinálnék valamit... Azért fáj, m ha az ig-nek van vmi problémája miért nem szól nekem, az igh miért nem nekem mondja... De mit kéne csinálnom ha esznek meg ha szabadfoglalkozás van? Előtte 1 órát matekoztunk, arról miért nem beszélnek? AMikor meséltem nekik és csöndben rajzoltak, és bejött a másik igh, arról miért nem szólnak? Csak az a baj h a gyerekek játszanak és azt nem síri csöndben? Könyörgöm, most jöttek az oviból... Mindenki azt mondja h beszéljek az igazgatóval, m ő nem olyan aki üzenget, és ha valami baja van, akkor megmondja. Azt éreztem h már tavaly is h ez az igh fúr, de most ezzel teljesen nyilvánvaló lett.
Már a párommal közöltem h ezek után vagy elmegyek szülni vagy keresek másik munkahelyet, m ezt nem fogom eltűrni senkitől egész évben... Kicsit kiakadt, de már nem érdekel. Miért legyek másokra tekintettel ha ők sem azok?

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Moti! Jobbulást Sebinek!!!

Évi! Jó h elmentetek másik dokihoz is! ANnyira bosszantó h több dokihoz is el kell menni a gyerekkel h mi is a baj...

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Teri!
szegényem :( :( :( :( én úgy érzem, hogy téged valami miatt szívat a diri. :? :? :? :?

Beze!
Szép nagy lett Marci, s ahogy nézem a vonalzón lévő adattal, még nagyobb is. Lexi is várja a tesót???

Évi!
Én se vetetném ki egyszerre az orrmandulát. Még, jó, hogy te is így gondolkodtál. Nem kell egyszerre műteni, mert egy picit be van duzzadva. :? :? :? :evil: :evil: :evil:
Nálunk is előfordult baleset RÉkánál, hogy lekerült a pelus, s mégis bement. Pedig Réka nagyobb is volt, mikor leszokott. ez természetes, hogy játék közben elfelejti, hogy menni kell.
Amikor Rékával voltam terhes, én megvártam, míg megszületik Réka, s utána szoktattam le Leventét a pelenkáról. azt szokták mondani, hogy a kistesó születése után is be szoktak pisilni. Leventénél utána nem is volt gond.

Moti!
Gyógyulgattok?????

Sucer!
Láttam az augusztusiakhoz raktál képet minkét gyerekről. Nagyon szépek!!!!! DE MI IS KÉRÜNK KÉPEKET!!!!!!!!!!!

Hát igen, hamarosan itt lesz a vége. Emlékszem, nem is olyan régen Danyuért, Motiért és Linusért drukkoltunk. Akkor még nekem olyan távolinak tűnt ez a szeptember...
Aztán majd havonta, kéthavonta most már másért izgulunk. Angie, Beze, Évi, Maryka, Panni, Kri.
És mire Kri is megszül, reméljük drukkolhatunk Francinak, Boninak, Perminek, Terinek is. ( remélem senkit nem felejtettem ki. :oops: :oops: :oops: :oops: )

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Sziasztok!

Annamari, szerintem nem várja, még nem érti, kicsi ehhez. De a gyerekeket szereti, múltkor is odament a bizományiban egy pici fiúhoz, ismerkedett vele.
A szobatisztaságot én se erőltetem, pont azért, amit te is írtál!
Dokihoz mikor mész legközelebb? Nst?

Moti, jobbulást mindkettőtöknek, küldöm a gyógypuszikat!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Évi!
Igen, Réka szeretett oviba járni. Szerintem minden gyerek így van vele, hogy milyen jó, új játékok, új gyerekek, aztán mire észbe kapnak, hogy ide mindig kell jönni, kicsit elbizonytalanodnak. Azt mondják, ez jó, ha sír, s mondja, hogy nem akar jönni.
Ma nem volt gond. PEdig úgy kellett őket ébreszteni, mert aludtak. Réka kérdezi, akkor ma megyünk az oviba? Mondom neki, igen, de először megisszuk a kakaót, felöltözünk, pisilünk, kakilunk, kicsit tv-zünk, aztán megyünk. Útközben még faleveleket is szedtünk.

Beze!
Holnap megyek újra nst-re, meg dokihoz is. De már nem vizsgál a dokim, csak megnézi az nst-s papírt.

Görkorcsolya most pihen???? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Franci!
:?: :?: :?: :?: :?: :?: merre vagy????

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Sziasztok!

Annamari!
Levente sztem ezzel valamit jelezni akar, vagy a társaival vagy az ovonénikkel, dajkával vagy más dolgozoval(amire mi nem is gondolnánk)nem Ok-és. Igy kívulrol nagyon fegyelmezett kisfiúnak tunik, de vmi biztos bántja. Ez egyébbként tavaly is így volt?
Erdemes lenne megkérdezni valakit, hogy telik egy napja az oviban(miben vesz részt mit utasít vissza)?Esetleg tudsz vmi konkrét okot amiért lehet esetleg csúfolni?(posze, raccsol , sejpít vagy nem is tudom)? Van ott barátja? Vagy esetleg nem szeretne egy kicsit tobbet veled lenni(esetleg megijedt az új kishugitol)?
Most így ezek jutnak eszembe. :)

Moti!
Hogy vagytok?Megfázás? Eskuvon voltatok megint?

Angie!
Hát úgy szívtam meg az éjszakai szopikat, -valahol tuti elrontottam_ :) , hogy Gyurus kb. 11-kor szopizott aztán 3-kor felébredt és 1-1,5 orát szopott-mert ahogy cicirol lekerult iszonyúan uvoltott és csak így voltam képes megnyugtatni-3-tol 6-ig éjjeli bli, mert kb. akkorra fáradt el, egyébbként ahogy az ágy felé kozelítettem rogton vége volt, felébredt. Szoval égy 2 lábon járo hulla voltam 8 héten kesztul , aztán egy kicsit javult a helyzet.

Szilvia!
Sok erot neked :) JA linus a múltkor elkoszont, azota nem tudok rola semmit, nem is taliztunk. De Motiékkal azért ossze-ossze hozzuk:)a talikat.:)



Danyu!
3- éves koráig belefér, hogy nem beszél :) viszont onnantol kezdve jo ezt megkonzultálni egy szakemberrel(logopédusra gondolok)De hát addig még rengeteg ido van. :D

Beze!
Akkor most nagy ágyban alszik?
gyurus még csak délután ,de már 2-szer leesett rola, pedig szinte kerítést csinálok neki paplanokbol, mégis átmászik rajta valahogy :lol:

Teri!
Teljesen megértelek, annyira utáltam az ig. nonket, hogy .....-nagyon :evil: Most annyira utál engem mert terhes vagyok. Ki akarja adni a szabijaimat, hogy aztán ne keljen kifizetnie :evil:

Kép
Kép
maryka
 
 


Sziasztok!

Beze: Lexi ügyes, majd belejön a nagyágyon alvásba :) Zsófi 16 hónaposan kapott nagy ágyat (rendes felnőtt heverőt), kétszer esett le róla, aztán megtanulta, meddig mehet :)
Fruzsi kiságyban alszik, de kb egy éves kora óta rács nélkül, ő egyszer esett le eddig :)
permi
 
 


Csajok,

Sebi tegnap óta feláll! :D

KépKépKépKép
moti
 
 


képzeljétek, mi történt a Nagymamámmal.
szombaton délután 2kor jött haza a közértből, és amikor belépett a társasház kapuján, bejött utána egy fiatal férfi, elvette a táskáját, leütötte és belökte az üvegajtóba!!!!!88 évesen ezt kellett megérnie!

Maryka,

köszönöm kérdésed, Sebi és én már jobban vagyunk, viszont tegnap óta BOldi beteg.....ő viszont lázas is....mi lesz itt tavaszig??? :(
úgyhogy a csütörtöki zenebölcsi megint ill. még mindig kérdéses.... :cry:

Linával én sem találkoztam azóta sajnos, pedig érdekelne, mi van velük.

KépKépKépKép
moti
 
 


ja, esküvőn voltunk megint pénteken. :D már csak egy van hátra.)

viszont ez nagyon jó volt, BOldi olyan jól érezte magát, és kaja is jutott, és hideg sem volt, fűtöttek az étteremben.itt volt POmázon a kastélyban a vacsi, elég jó a konyhájuk, tavaly is voltunk már ott esküvőn.

KépKépKépKép
moti
 
 


Sziasztok!

Moti! Szegény nagymamád! Hogy van? Lett valami baja? Sebi nagyon ügyes!!! Akkor ez egy jó lagzi volt. Férjed csinált rólatok képet?

Maryka! Mit dolgozol? A szabikat elméletileg nem lehet kifizetni, csak akkor ha megszűnik a munkaviszony. Vagy jutalomként kifizethetik, csak akkor többet vonnak le belőle.

ANnamari! Az oviügy nehéz. Petra most nagyon szereti, de félek h nála is kijön majd a hiszti h nem akar menni.

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Teri!
Ovonéni voltam, de ha nem megyek vissza dolgozni, azt úgy tudom ki kell majd fizetniuk.

Annamari!
Hol vagy? Remélem még egyben! :wink:

Moti!
Boldinak mennek ezerrel a gyogypuszik, Sebike elott meg le a kalappal-húúúúúúúú de eros legény :wink:

Kép
Kép
maryka
 
 


Sziasztok!

Bocsánat hogy nem voltam egy ideje, de a hétvégénk zsufi volt nem volt időm gép elé ülni. Férjem megbetegedett így most Zsombi mellett vele is többet kell törődnöm. Én szedem ezerrel a vitaminokat, eszem a mézet el ne kapjam.

Köszönöm mindenkinek a gratulációkat :), aranyosak vagytok.

Sebi nagyon ügyes, jó korán kezd mindent :):):).
Nagymama hogy van nem lett komolyabb sérülése?

Beze, Lexi nagyon ügyes :). szegénykém a sarokban sírdogálni :shock:

Annamari ki fogja majd a híreket közölni velünk?

Szilvi, nagyon ügyesek vagytok Matyival csak így tovább :D :D :D

Pruci, bízzunk benne hogy összejön a kistesó minél hamarabb. Nagyon rossz így dolgozni menni. nekem is sajnos volt részem ilyenben, a közvetlen főnökömtől, de sikerült átkerülnöm másik osztályra cégen belül aztán rá egy hónapra megfogant Zsombika :).
A legjobbakat kívánom.

Én 30-án megyek kontrollra, akkor pontosítjuk gombócka korát, majd okt. 11-én uh és kombi teszt. remélem minden rendben lesz velünk. Ezek után csinálok majd vonalzót.
Most már kicsit jobban vagyok émelygés már nincs egész nap. Róka koma még eddig elkerült szerencsére. Néha szédelgek kicsit, meg fáradékonyabb vagyok de ez valószínű a pajzsmirigyem miatt van. Pénteken megyek a dokimhoz és állítunk a gyógyszeradagomon. Bízom benne hogy utána jobban leszek.

Kismamik vigyázzatok magatokra.
Többiek babásodásra fel!

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Sziasztok!
Olyan sokat kellett olvasnom, hogy a fele tuti kimarad. Előre is bocs…

Boni, Maryka!
Sok Boldog Névnapot!

Ma Gergővel 3 dokinál voltam. Ebből egy értelmes volt, a saját dokink. A híres nevezetes Veres Gábort legszívesebben megrugdosnám olyan bunkó volt. Azt hiszi csak a pénz miatt megyek vissza. Igaz hogy havonta 55 ezer esik ki, de nekem jobb hogy nem allergiás papíron a fiam. Mert amúgy sajnos kipattogzik a szójától. Most is olyan az arca mint piciként. De ez a hülye leszarja. Majdnem kirúgott a rendelőből. Legközelebb ilyen helyre nem Nike cipőbe megyek. Arra nem is gondol hogy a kórházi megterhelést a gyerek miatt nem vállalom.
Holnap meg viszem a pisit sürgőségiben vizsgálatra, a főnököm haja biztos égnek fog állni. De ha genyázik, ráuszítom az Anyukámat. Abból meg nem lesz köszönete. He-he!!!

Angie!
Én már nagyon kíváncsi vagyok Gombócka nevére. De kibírom novemberig. Én se tudtam Gergőt a nevén szólítani születéséig. Ő Mocorgi Benő volt.

Annamari!
Én se tudom mikor kéne megjönnie. :(
Úszáskor én a partról szurkolok.
Lassan tényleg kibújik Szonja. Nagyon izgi.

Danyu!
Én abba belefáradtam hogy elolvastam amit írtál. Le a kalappal előtted. Gyerekeid szuperek. Az enyém csak balhézni tud. Lehet beutalom hozzád egy hétre. :roll:
Nagyon ügyesek vagytok hogy ennyi mindent megtudtok csinálni.
Ha a szomszéd kutya átmerészkedik, csak szólj. Szívesen megharapom a gazdáját, főleg egy ilyen nap után. Veszettség ellen viszont nem vagyok beoltva. :lol:

Boni!
Nálunk is csana a csana. Milyen volt az első nap?
Péntekre jó bulizást!

Panndi!
Nagyon jó hogy kezd csökkeni a hármaska fájdalma. Küld majd nektek egy babát, meglátod.

Szilvi!
Marcin most csak a türelem segít. Nekünk nagyon bevált a beszélgetés. Elalvás előtt dumcsi van. Olyan dolgokat elmond, amit nappal nem. Sok problémán segített. Igaz még sajna én próbálom megmagyarázni Gergő bajait, de utána a probléma a múlté.
Matyi szépen növöget.
Kristófnak a zenesuli, a rendes iskola, vagy a különóra?

Évi!
Gergő manduláját is akarták venni. De mivel az anyja már a sajátját se engedte 4 évesen kivetetni, a fiáét se fogja. Az én javaslatom, keresetek egy homeopátiás dokit. Nekünk egy bőrgyógyász segített. A karján nem, amiért mentünk, de adott Süsszler sókat, és teljesen kitisztult az arcürege. Előtte meg 2 hetente lázas volt és antibiotikumot kapott. Június óta nem volt beteg. Ez nálunk nagy szám.
Bili: ua mint Panndi.

Beze!
Jó hogy nincs már ott az a randa szalag. Esős fiacskád „elszakította”? Nem jó játék ki vele!
Jóval nagyobb a súlya mint a vonalzó szerint kéne lennie.
Gergő ágyán nekünk leesés gátló, de az elején még megtalálta a lukat és lesett, volt hogy fejjel lefelé aludt.

Moti!
Jobbulást nektek.
Nem semmi Sebi!
Sajnálom a mamádat!

Teri!
Mi Kőbányán az Újhegyi usziba járunk. 30 perc és 2 gyerekkel foglalkozik a nő. De majdnem mindenhol van oktatás. BVSC, Palotán a Kolozsvári úton is van.
Dirit jobb ha minősítem.

Maryka mi van veletek? Hétvégén volt buli?

Kri!
Apának jobbulást! Vigyázz magadra.
Érdele majd mit mondott a doki a pajzsmirigyre, és a gyógyi adagra.
Irigyellek hogy nincs róka. Zsombival se volt?

Megyek fürödni aztán alszom. Gergő már 3/4 8-tól alszik.
franci
 
 


Sziasztok!
Hol van mindenki? :?:

Franci!
Igen volt buli, de most már pihi van ezerrel :wink:

Kép
Kép
maryka
 
 


Kép Első közös kép Marci és Matyi
Kép Rosszcsont Marci belőtt séróval
Kép Szép az élet (Matyi)
Kép Kicsi Drága buksi :-)
Kép Levegőzünk
Kép Két Kicsi Kép Családi zenekarunk:-)

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


Lányok!
Ma úgy terveztem, hogy írok, de végül az iratos fiókok és szekrények pakolásával úgy eltöltöttem az időt, hogy totál elfáradtam, semmi kedvem ülni tovább, így majd legközelebb bővebb-beszédű leszek.

Szilvi!
Nagyon cukik a gyerkőcök. Micsoda rock banda lesz ha a fiaid összefognak :)

Na, megyek is, mert mindjárt lefordulok a székről, pedig 45 perc mulva az oviban kell lennem. Pihenni esélyem sem maradt :roll:

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Szilvi,

gyönyörűek a gyerekeid!!!A nagyfiad nagyon helyes. :D a Piruka pedig olyan gyönyörű, nem is látszik rajta, milyen hamar jött.eszem azt a szép buksiját.

itt van két kép a mi álló Sebinkről is. Kép Sebi Kép Sebi

KépKépKépKép
moti
 
 


Piruka=Picurka, bocs.)

KépKépKépKép
moti
 
 


Sziasztok!

Szilvi nagyon helyesek a srácaid. Matyika annyira szép :D :D :D

Moti, édes Sebi nagyon ügyes :D :D :D

Franci, Zsombival még csak nem is émelyegtem. Most ezért is furi ez a sok émelygés meg most gyengébbnek érzem magam mint az előző terhességnél. Mondjuk Zsombival még nem volt a pajzsmirigyemnek baja, a szülés hozta ki ezt a nyavalyát. Remélem ha változtatunk a gyógyszer mennyiségén jobban leszek. Biztos vagyok benne hogy a pajzsmirigyem miatt vagyok most vacakabbul.

Annamari ma még nem írtál. 2in1 vagy még ? :wink:

Én ma nem tudom mi van Zsombival. annyira engedetlen hogy az már bosszantó. ebéd után kihagyta az alvást is így túlpörgött. Tíz perce meg elaludt a büntiben :shock:
Férjem most ment ki anyósomért az állomásra, ha hazaértek felkeltem a kis rosszcsontot mert képes és nem alszik este :lol:

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Sziasztok!

Maryka, leesésgátlós gyerekheverőn alszik Lexi. Pocifotót raksz fel?

Kri, hogy vagy?

Annamari, igen, az alagsorban ácsorognak. :lol:

Moti, Boldinak jobbulást. Szegény nagymamád, borzasztó, mik történnek! :cry:
Sebi nagyon édes és ügyes! :D

Szilvi, nagyon édesek a fiúk, Matyit olyan nagynak látom! :D

Franci, a Veresről ezt nem gondoltam volna, ez durva! :( Puszi nektek!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


ja, igen, ez a Veres sztori engem is meglepett.......hála Istennek, hogy a mi gyerekorvosunk egy főnyeremény.

KépKépKépKép
moti
 
 


Sziasztok!

Szilvi! Nagyon helyesek a fiúk! Matyin meg tényleg nem látszik h mennyivel hamarabb jött. Nagyon-nagyon szép kisbaba!!!

Moti! Sebi nem semmi kis fickó! Hova siet így? Ő is nagyon helyes kis pasi!

Kri! Meddig aludt Zsombi?

Franci! Veres doki no comment...

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Sziasztok!

Még egyben, bár vasárnapig nem is szeretnék megszülni. Vasárnap leszek hivatalosan is keresztmama. Tesóm november-decemberben akarta a keresztelőt, de mondtam neki, ki tudja milyen hóvihar lesz, s 3 gyerekkel 30 km-t nem szeretnénk menni. aztán meg fagyoskodni a templomba. így vasárnap lesz majd.

Köszönöm az érdeklődést!!!!! Majd Angie-nek és Moti-nak írok, ha megszületett Szonja.

Szilvi!
Imádnivalók a fiaid!!!!!!! Ez aztán a rockbanda. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Franci!
Én nem ismerem ezt a Veres dokit, hát nem semmi, sajnálom. :( :( :( :(

Kri!
Aranyos lehetett Zsombi, hogy büntiben elalszik. :D :D :D :D

Moti!
Sebi nem semmi kispasi. Hamarosan a lányok után fog futni. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Szerintem tisztára Rád hasonlít.

Teri!
Megbékélt már a diri?????

Múlt héten, ahogy hisztizett Réka, hogy nem akar oviba menni, most kopp-kopp nincs gond.

Maryka!
Levente azt mondta, hogy rászóltak ne kézzel egyen, ez volt 3 évesen beszoktatáson, meg ne kiabáljon. Ő azóta megfogadta a tanácsot, nem is nyúl a kajához, csöndbe is van.
Nevelési tanácsadóba 2 évig hordtuk, ott azt mondták nincs gond, én fújom fel a dolgot. De mi van, ha suliba sem szólal meg???? én ettől félek. :? :? :? :? :?

Kismamik!!!! ( Beze, Maryka, Panni, Évi, Kri): pocakfotók??????

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Moti!
Ne hari, elfelejtettem. Sajnálom a nagymamádat. Jobban van már? Nagyon megviselte a dolog? Gondolom a tettes úgysem fog előkerülni, mert nem látta, s nem tudott személyleírást adni. Táskájába voltak értékek??? iratok??? Gondolom most még az utcára sem mer kimenni. Borzasztó, hogy lassan 90 éves lesz, tök szép kort megélt, s ilyen megesik vele. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Csajok!
akiknek oviba jár a gyerekük!!!! ti, mikor fizetitek a kajapénzt????
Nekem tök fura, hogy az egész hónapot előre ki kellett fizetnem, s ha hiányoznak, majd a következő hónapban fogják levonni. Nekem úgy lenne logikus, hogy az előző hónapot kellene fizetni, mert akkor pontosan tudom, hogy hány napot is ment a gyerek.

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Annamari, csak a te kedvedért. :wink: Mindenórás kismaminak nem mondok nemet. :lol:

Kép

Most vasárnapi.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze, szép pocak :)

Annamari: mi is előre fizetünk a csanában. Szerintem azért, mert nekik nehéz lenne ennyi gyerek kajapénzét megihetelezni előre egy hónapra. Engem nem zavar, következő hónapban jóváírják, aztán kész.
permi
 
 


Jó reggelt!

Beze! Azta de szép pocak!!!

Annamari! Nálunk minden hónap 1.vagy 2. keddjén van a következő havi. Nekem is fura, de a suliban is ez van. Csak azt nem tudom h mi lesz az őszi szünetben, m már most tudom h akkor nem megy Petra. Vajon akkor is ki kell majd fizetnem az egész hónapot?
A dirivel semmi, még nem beszéltem vele. Majd ha összeszedem a bátorságomat. Most elég cikis nekik, m a párom pénteken kifakadt h milyen rosszak a gyerekek és nem lehet velük semmit se csinálni. Ezért ma hozzá, hétfőn meg hozzám jönnek órát nézni, h akkor mi is a helyzet. Ugyanis van 2 gyerek akiktől nem lehet semmit se csinálni. Az egyik kisebbségi és esküszöm, nem normális. Beszélek hozzá, kinyújtja a nyelvét és röhög. Mit kezdjek vele? A többit meg úgy sajnálom. Ráadásul már szülők is mentek a diirihez panaszra.

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Beze!
Köszönöm szépen a képet!!! Nagyon csinos a pocakod, szépen kerekedik.

Teri!
Szívem szerint azt mondanám, vágd pofán, de ezt sajnos nem teheted. :oops: :oops: :lol: :lol: :lol:
Én sem tudnám mit kellene kezdeni egy ilyen gyerekkel, mikor ha büntetést igérsz neki, képen röhög. :? :? :? :? levegőnek meg gondolom nem nézheted.

Köszi a kaja fizetéses válaszokat. :D :D :D akkor ti is előre fizettek, vagyis ez a rend ezek szerint mindenhol.

Permi!
Most hányadik napon tartasz????? Mikor kell neked meg nem jönnie???

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?