Új privát üzeneted érkezett!

Christell: remélem minden jól alakul.

Nándi méretei 7 hetesen: GS:23 mm, CRL:5.5 mm , szívhang volt! De ez szerintem mindig más, ne vedd alapul, csak pihenj sokat!

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Sziasztok,

Lurkók még alszanak, így gondoltam gyorsan leírom mi van velünk.

Hol is kezdjem, hazajövetelünk utáni 2. héten elkezdtem nagyon szédülni és folyamatos szívritmuszavarom lett. Annyira gyengének éreztem magam, és folyamatosan nem kaptam levegőt+halálfélelmem volt, annyira félrevert, hogy felhívtam az egyik barátnőmet aki a kardiológián dolgozik, hogy ugyan már nézzen meg valaki, mert valami nem stimmel. Szóval bementem, néztek EKG-t, vettek vért és megnézték a szívemet uh-on, mert van olyan, hogy terhesség utáni szívizom elfáradás, mivel 9 hónapig meg van terhelve, így előfordul, hogy szülés után megzavarodik.
EKG jó lett, uh-on sem láttak semmit. Dr-nő mondta, hogy szerinte a stressz a megváltozott helyzet miatt(4 gyerek), a fáradság és kialvatlanság okozza a ritmuszavart. Ehhez még hozzájárul a 2 fiú kiskamaszkori viselkedése. Folyamatosan mérgelődök velük, mert semmit nem hajlandóak úgy csinálni ahogy kérem őket.Azt is mondta, hogy pihenjek sokat(ha-ha-ha-ha).A vérképem is egész jó lett, kivéve a koleszterinem mutatott emelkedett értéket, szóval mostantól a zsíros dolgokat hanyagolnom kell. :oops: :oops:
Mostanra azért, hogy éjszaka alszik Izus, jobban érzem magam és a szívritmusom is helyreállt.Bár nappal még mindig sokat sír, de legalább éjszaka jó kislány. :lol:

Ha ez még nem lenne elég, a mellbimbóim kb 2 hete nagyon csúnyán kirepedt. Írtóra fáj, már mindenféle csillagászati összegű krémet rákentem, de még mindig nagyon csúnya és vérzik. Sírnom kell amikor szoptatok és szabályosan rettegek a szoptatástól. Soha nem gondoltam volna, hogy 3 gyereket problémamentesen végigszoptatok, most meg szenvedek. Ez ahhoz vezetett, hogy 2 mellből összesen csak 80-120 között tud kiszívni. :oops: :oops: Már azon voltam, hogy szopi ide vagy oda, adok neki tápit, mert ordítottam a fájdalomtól, és azt sem tudom, hogy elég-e neki annyi amennyit megeszik vagy nem, mert nagyon sokat sír. :oops: Aztán tegnap elegem lett, vettem bimbóvédőt, most azzal próbálkozunk, és csak reggel és este adok neki sima ciciből, hogy legyen ideje gyógyulni. Hát remélem nem fog leszokni róla, mert nagyon szeretnék szoptatni legalább 1 évig. Most hogy a védővel nem fáj, tegnap 2 óránként cicire tettem, hogy legyen minél több inger és termelődjön a tej. + elkezdtem szedni a more milk plus kapszulát, és persze rengeteg víz.

Akkor hogy még jobban stresszeljem magam, az albérlőim akik júniusban költöztek be, kijelentették múlt héten, hogy kiköltöznek, mert szellemek vannak a lakásban. :twisted: :twisted:
Azt hittem dobok egy hátast, még kérdeztem is tőlük, hogy szellemírtókat nem hívjak talán?????Nekünk meg ugye létfontosság az albérlő, hogy fizetni tudjuk a lakáshitelt, nem szórikázásból adtuk ki. :twisted: Még az a jó, hogy hamar találtunk is újakat a helyükre, de azért pár nap idegbajt okoztak nekem. :twisted: :twisted:

Akkor ezekben a nagy melegekben egy szál semmiben voltunk itthon, mert kb 50 fok volt a lakásban. Izussal jól összeizzadtunk és az egész mellkasomon meg a könyökhajlatban melegkiütéseim lettek, amit sikeresen elkapartam. Ilyen nagyon csúnya, ekcémára hasonlító foltok lettek belőle. A gyógyszertárban vettem krémet, de nem igen használ. Nagyon viszket, és ráadásul nem merek felvenni nyitott felsőt, mert úgy nézek kis mint egy leprás. :oops: :oops: :oops: Ha nem javul akkor irány a bőrgyógyászat.
:oops:

És a csúcsok csúcsa, hogy apa itt hagyott minket, elfogadott egy olasz melót. Olyan gyorsan jött, hogy idő sem volt gondolkodni. Felhívott telón, hogy felmondott és másnap utazik Olaszországba.
A pénz nagyon jó, de ha nem jön be, akkor nagy szarban leszünk ennyi hitellel a nyakunkon. De ha összejön, akkor havi 200-at félre tudunk tenni és meg tudunk szabadulni az apróbb hitelektől.
:oops: :oops:

Szóval dióhéjban ennyi, ami történt az elmúlt hétben.

Izustól semmit nem lehet csinálni napközben, sokat sír, de persze ölben imád lenni. Most már kezd mosolyogni, szépen emeli a fejét és oldalra gyönyörűen kifordul. 4,69 kg. Barbika továbbra is imádja és játsza a pótmamit. :lol: :lol:

Barbika is jól van, 14 kg és folyamatosan kerepül. Most már teljesen folyamatosan beszél, csak eléggé pösze, néha fordítógép kell hozzá, hogy megértsük mit mond. :lol: :lol:
Fiúkkal nagyon jól elvan, csak sajnos sokat bunyóznak, így valszeg egy eléggé fiús láyn lesz belőle. :lol: :lol:

Srácok jól vannak, a héten Danika táborozik a Balatonon,jól kifogták az időt, még az a jó, hogy van medence is a szállodában, így tudnak lubickolni. Nagyon jól érzi magát.

Bazsi meg anyósnál nyaral a héten, ő meg élvezi, hogy végre körülötte forog a világ, anyós lesi minden kívánságát, és nincs körülötte apró tesó. :lol: :lol: Persze a kötelező olvasmányáról hallani sem akar, még egy sort sem olvasott el az Egri csillagokból. :oops: :oops:

Na, kb ennyi fért mostanra, felébredt a "hugika". :lol: :lol: :lol:

Chris,
Kezem csuriban értetek, én is előkeresem ma, hogy Izus mekkora volt ilyenkor. :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sirkici,
Látom Niki is pótmami lesz majd, ha jön a kistesó. :lol: :lol:
Betsy,
Szupik lettek a nyaralós képek, megnéztem iwiw-en. :lol: :lol: Biztos nagyon jól éreztétek magatokat. :lol:
Gyabi,
Húúú...mindjárt szülsz. :roll: :roll: Örülök, hogy minden rendben veletek. :lol: :lol:
Arikon,
Drukk a pénteki uh-hoz. Nagyon szalad az idő. Pocifotót tényleg dobhatnál. :lol: :lol:
Jaimee,
És miért költöztetek tanyára????Amúgy személy szerint nekem sosem volt semmi gondom a babanettel. Amúgy itt is lehet zárt topicot csinálni. :roll: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 

 
 

Jaimee,
köszi! :lol: Hm... nem is hallottam még a Boribon történetekről, de majd utánuk nézek, úgyis 1-2 héten belül megyünk át ajándékot venni a keresztlányunknak, meg Nikinek cipőt, akkor majd szétnézek a könyvek között is. Az az Anna, Peti, Gergő meg ismerős, de nemtudom hova tenni az agyamban, hogy honnan is rémlik...
Olvasom a blogodat, remélem Réka már jobban van!

Gyabi,
32 db ruha??? Hát, nem is tudom... talán elég lesz... de azért mindenesetre vegyél még párat, jó? :lol: :wink: :lol:

Judy,
te jó ég, mi minden történt veletek! Remélem mostmár minden rendben lesz. Azért én meg is hülyülnék, még egy gyerekkel is, ha apa itt hagyna egy időre. Mennyi ideig lesz távol? És hétvégenként azért haza tud jönni? Segitséged nincs? Vagy nem jól emlékszem, hogy anyudéknál laktok? A krémektől meg már gondolom kitör a frász, ennyi kencét, amennyit te az utóbbi időben megvettél, az sem mindegy pénzügyileg, meg magadra kentél, huh. A szellemesdin meg jót röhögtem, na nem azon, hogy otthagytak benneteket (bár szerintem ez kifogás volt, nem létezik, hogy ilyen lükék), hanem, hogy én is hivtam volna nekik a szellemirtókat, vagy ajánlottam volna egy-két házi szelleműző trükköt. De mindenekelőtt biztosan én is hátast dobtam volna tőlük. :lol:
Másfelől örülök, hogy a fiúk jól érzik magukat, és Barbika sem féltékeny a hugicára. Ha belegondolok, neked most 3 kamaszod van, a két fiú ténylegesen, Barbika meg a dackorszakban, az is olyan, mint a kamaszkor azt mondják. Vagy nálatok nincs dackorszak?
Csak azt tudom tanácsolni, hogy próbálj meg, amikor csak van egy kis szabad időd, akármennyi is, olyan dolgokkal foglalkozni, amiket szeretsz, olvasni, netezni, vagy bármi más, vagy egszerűen csak lógas lábad 5 percig! :D

Chris,
ezek nem túl jó hirek, de bár a petezsák méretéhez nem értek, de a baba benne szerintem nem kicsi, vagy nincs is 7 hetes, később volt a pé. A mi adataink, Niki 7+0 hetesen volt 8 mm, ami a 6+4-es értékeknek felel meg, és akkor már volt szivhang is!
De felteszem a képet, amiről anno néztem/néztük az adatokat, azt hiszem Betsy tette fel:

Kép

Másfelől neked is csak azt tudom mondani, mint Judynak, hogy nyugi, minden rendben lesz, és próbálj meg pihenni, sőt, most kell is, 1-2 hétig Klárika is kibirja, ha más törődik vele többet, és utána ha rendesen beágyazódik, megtapad, vagy én sem tudom, tehát, ha minden rendben lesz a kistesóval, minden vissza fog térni a régi kerékvágásba...

Na, mostmár megyek, mert már regényt irtam, Niki anyunál van, főznek, majd megyünk ebédre, igy most van időm irni!
sirkici
 
 


CHRISTELL: Sajnálom, hogy nem kezdődik problémamentesen ez a terhességed, de örülök, hogy elmúlt a barnázgatás, azért pihengess továbbra is, már amennyire tudsz Klári mellett. Szerintem ilyenkor a petezsákot már nem szokták méricskélni, a CRL szerint pedig korának megfelelő. Péntekre már szívhangot is fogtok hallani, csak a legjobbakra gondolj. Remélem, minden rendben lesz!
ARIKON: Én is kíváncsi lennék a pocakodra. A pénteki UH-n szerintem rákérdezhetsz a nemére, ha esetleg kisfiú, már tutira látni lehet egy jó géppel.
GYABI: Nem semmi, hogy már a ruhák összekészítésénél tartasz! Lassan a kórházi csomagot fogod bepakolni! Nagyon elszaladt az idő, mindjárt vége a nyárnak is.. :(
JAIMEE: Tényleg klassz időnk volt a nyaralás során, örülök is, hogy nem most vasárnap indultunk, mert akkor ülhetnénk a 4 fal között. A fiúk nagyon jól elvoltak, rengeteget fürödtek, játszótereztek, vidámparkoztak. Hajókiránduláson is voltunk, ahol Lali bohóc szórakoztatta a gyerekeket, úgyhogy szép élményekkel tértünk haza.
JUDY: Nem semmi, hogy összejöttek a dolgok Nálatok! Nagy ölelés Neked. Próbálj most már ne idegeskedni (tudom, könnyű mondani). Remélem, apátoknak beválik a munka, és minden helyrejön!
SIRKICI: Szuperek a képek! Hol voltatok fürcsizni? Milyen a munkahely? Niki elvan otthon nélküled? Beszéd terén hogy álltok? A Mickey egér játszótere nagyon jó oktató mese, ha van nickelodeon-otok, akkor a Dórát is nézesd Nikivel, abból is sokat tanulhat szerintem.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.07.31 12:33-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Lányok, köszi a bíztatást. Remélem minden ok lesz péntekre. Szerintem sem lehet ez a méret olyan kicsi, hiszen, amikor először voltam nála 5+5 naposan, akkor is azt mondta, hogy ő szerinte fiatalabb a terhesség. De majd meglátjuk. Most 6+6 naposan látott, és az a meglátása, hogy nem élő terhesség, vagy fiatalabb. De azért úgy készüljek pénteken(ne egyek, ne igyak, hogy tudjon altatni), hogy ha ő szerinte és egy másik doki szerint nem élő a terhesség, kikapar.
Értem én, hogy alapos, és meg akar nyugodni és engem is meg akar nyugtatni azzal, hogy megnéz, de akkor miért ilyesztget azzal, hogy kaparni fog?! :? És miért ilyen sürgős? Nem lehet várni 1 hetet?
Védőnő azt javasolta, hogy holnap keressek fel egy másik dokit, aki semmit nem tud az egészről. Sőt azt sem kell neki tudnia, hogy már kiskönyvem is van. Menjek be hozzá, hogy nem jött meg és teszt szerint terhes vagyok. Nézzen meg, és mondjon valamit.
Nem tudom mit tegyek. Tudom, hogy több szem többet lát, de... :?

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Chris: Én is elmennék egy másik dokihoz...

Betsy: Jók a képek!

Judy: Hát nem semmi, mi minden van mögötted, mögöttetek....Csak azt tudom mondani, amit a többiek már elmondtak.

Ez a mellbimbó mizéria borzalmas lehet, mellgyusziban van tapasztalatom, azzal is a falat lehet kaparni simán. :(

Sirki: Köszi, Réka jobban van, mára reggelre már teljesen a régi az orcája. :) Elég ijesztő volt, ezeket az apróbb baleseteket és következményeiket is szokni kell. Főleg az uramnak. :lol:
jaimee1
 
 


Fúúú, Judy nagyon összejöttek a nehézségek nálatok. Szorítok, h. meggyógyuljál!

Chris,
szerintem is keress egy másik dokit, abban még nincs semmi, és hátha megnyugtatna a dolog.
Nálunk: 8,4 mm voltunk a 7. héten, de szerintem is nem totál egyformák ezek az értékek. Láthatod Gyabinak, Sirkinek és nekem is más adataink voltak.

Betsy,
irtó cukik a fiúk, az iwiw-en is megcsodáltam őket! :wink:
Erre nem is gondoltam, h. esetleg már látni lehet ezt-azt... :D
Ígérem, h. fogok tenni pocakfotót! :wink:

Kép
arikon78
 
 


Sziasztok!

Meg volt az UH. Élő terhesség! :lol:
GS:12mm CRL-t nem mért, mert valamiért nem tudott, így szívhangot sem láttunk, hiába közelített. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szívhang, csak valamiért nem tudott annyira ráközelíteni. Elbújt a pocaklakó. Méhlepény van, és abban is van áramlás. És valószínűleg 1 héttel fiatalabbak vagyunk, tehát csak 6 hetesek.

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Nagyon szuper hírek Christell!!!!!!!!!!!!!
Azért még pihenj sokat.

Arikon: pocakfotót nem elsunnyogni ám!!!!! :lol: :lol: :lol: Banditát már 12 hetesen láttuk, hogy fiú, Nándit azthiszem a 16 hetes uh-on kérdeztük, előtte elfelejtettük.

Jaimee: ahogy a blogot olvasom Te sem unatkozol ám... Popi arca már "original"????

Betsy: igen, átmosta a ruhákat, mert bár tisztán és száraz helyre tettem el, iszonyatosan besárgultak és nem tudtam mennyi lesz használható belőle, meg össze akartam szedni, hogy kell-e valami.
Hát összesen egy pár db pici pulcsit kell vennem, ha szeptemberben hűvösebb lenne, ugyanis Beninek az nem volt nyári babaként. 62-68 már van. Na és egy nagy kifogót fürdéshez. Ezzel zárult is a kör...
Ja és egy új matracot, mivel ügyes anyuka lévén átmosta-pontosabban átverettem slaggal Beni kókuszmatracát, amivel azóta gyúrmázni lehet, minden lett, csak nem matrac.
És beleszerelmesedtem egy körforgóba, most eree vadászok használtan.



Tényleg: valaki nem jár Pesten a BabyOutletben????

Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Chris: Szuper!!!!!

Gyabi: Klassz ez az izé, akciós ott? Zalán most nagyon rá van kattanva a zenélő forgójára. :lol: :lol:

Hát nem, nem unatkozom. Nem is tudom, mikor unatkoztam utoljára. És hogy mikor fogok, az is nagy kérdés. :lol: :lol:

Köszi, igen, mára újra a régi fényében ragyog a lány. :D

Egyébként elképesztő, miket csinál. Szerdán anyuéknál leesett a székről, ordított. 2 perc múlva az esernyővel játszott, becsípte az ujját, ordított. 2 perc múlva kivett valamit a fiókból, odacsípte az ujját, ordított. 5 perc múlva beverte az állát az asztal lapjába, ordított. :shock: Nem akartam elhinni. Nagyon kell rá vigyázni, hogy egyben maradjon....
jaimee1
 
 


Betsy,
köszi! :D Örülök, hogy nektek is jól telt a nyaralás, szép időtök volt, meg szép élményekkel tértetek haza. A képek is nagyon tetszenek, édesek a fiúk! :lol: Mi Mórahalmon voltunk fürdeni, azért oda, mert érdekes a wellness része, mármint a fúvókák meg ilyesmi. Egy egyszerű medencében csak fogni lehetett volna Nikit, de itt sok érdekesség van, nagyon élvezte, nem is akart hazajönni, bukott le a viz alá, mint az apja, meg minden. Munkahely tetszik, elvagyok, jó, hogy 3 napot nem vagyok itthon, Nikivel is jobban megvagyunk, ritkábban látjuk egymást, igy jobban hallgat rám is. Szerintem jól birja, bár azóta nem akar anyunál se aludni, ha meg ott is alszik, akkor előtte egy órahosszat sir utánam, meg többször emleget, ha a mamáknál van, de különösebben nincs vele gond. Nekem is hiányzik, amikor dolgozok sokszor eszembe jut, hogy mit csinálhat, mikor látom már, meg ilyenek, de azért minden szempontból jobb már igy. Meg csütörtökön tudtuk meg, hogy apánk is kapott egy normális, fizetős munkahelyet, bár nem szereti azt csinálni, amit dolgozni fog, de a lényeg most a bevétel, igy egyenlőre hétfőtől kezd. Valszeg három hónapra jelentik be egyenlőre, aztán majd meglátjuk mi lesz. Úgyhogy most örülünk, egyedül az kár, hogy igy sosem bir majd egyedül itthon lenni apa meg lánya (hacsak én nem megyek el kávézni a csajokkal :lol: ), de nem baj, a lényeg, hogy lesz munkánk. Meg majd alakul, egyenlőre sodródunk az árral, és nem nézünk nagyon előre...
Beszéd terén szinte ugyanúgy állunk, mint eddig, úgy érzem sosem fog beszélni ez a gyerek, de nem birom sürgetni. Nagyon ritkán próbálja leutánozni a szavakat, de nem igazán jellemző. Mondjuk pár napja, amikor a Mickey-ben énekelnek, akkor ő is rákotyog valamit, szerintem ez haladás, meg jó, függetlenül attól, hogy értelmetlen, amit mond. Másfelől meg ha akarja meg tudja magát értetni, elmutogat bármit, meg nagyon jó a mimikája. A Mickey-re pedig csak véletlenül találtunk, apa kapott valahonnan egy részt, elinditotta neki, azóta Niki állandóan csak mutassa, hogy mimi (Mickey), és nézi is. Van, hogy 2 részt is végignéz. Nem volt szándékos az oktatómese, de nem bánom, nemtudom mennyit ért vagy tanul belőle, de ha érdekli, csak nézze. Maga a mese nekem is tetszik, tényleg jó kis oktató mese, nagyon játékosan tanit!

Jaimee,
örülök, hogy már jól van Réka! Hát igen... főleg az apák szoktak jobban parázni, legalábbis az ilyeneken, mi anyák, más dolgokon szoktunk, amiken a pasik szerint felesleges... :lol:

Arikon,
igen, igen, pocakfotó, el ne felejtsd. Na és az uh-ról is, ha kaptok. Ma van az uh, gyere a hirekkel, amint tudsz! :D

Chris,
szuper hirek, gratulálok! Tudtam, hogy nem lesz gond, csak valamit elnéztek! Végül ugyanannál a dokinál voltál, vagy elmentél máshoz is?
Már kérdeztem, de biztosan nem figyelted, meg elvoltál a napokban, érthető módon, de légyszi ird le, hogy nektek mit mondott a doki, mennyi ideig lehet szedni a hashajtó szirupot? Nem olyan, hogy ha sokáig szedi, akkor később már nem fog tudni az nélkül kakilni, mert hozzászokik a szervezete? Nekünk már csak 2 napi adag van, és nemtudom adjam-e tovább, mert normális dokik szabadságon vannak, tegnap akinél voltam, az meg össze-vissza beszél. És még valami, nektek milyen étrendet javasoltak? Gondolok itt legjobban a tej és gyümölcsre leginkább. Mert Niki még mindig megiszik reggel és este egy cumisüveg tejet, de a tegnapi doki néni szerint nem szabadna innia tejet, meg napi 1 kg :shock: gyümit kellene neki megenni, meg főtt kaját, semmi mást. Szerintem kissé huzatos a doktornéni, másfelől meg ekkora gyerekek még isszák a tejet reggel és este, nem? Ti hogy álltok ezzel?

Apropó, akkor már jövök megint a körkérdéseimmel:
a ti gyerkőceitek isznak még tejet reggel és este? És miből? Cumisüveg vagy csak úgy vacsi mellé? Niki lefekvés előtt közvetlenül iszik cumisüvegből meg reggel felkelés után. Gyümölcsöt meg alig lehet belediktálni, sőt, a rendes kaját is, szinte egész nap nem eszik, sokszor csak szárazat már délután, nemtudok vele mit kezdeni, megtömni nem lehet, na meg dacol is sokszor ezzel is. Nálatok mit a helyzet? És esetleg, ha leirnátok megint, hogy mikor miket esznek a gyerkőcök igy 1,5-3 évesen naponta?

Na, mostmár megyek, már igy is regényt irtam ismételten... :oops: :oops:
sirkici
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok, míg nem voltunk itthon..

CHRISTELL: De jó, hogy minden oké! Örülök Nektek nagyon!
JAIMEE: Látom, Nálatok is zajlik az élet..
SIRKICI: Szuper, hogy apátok is talált munkát. És ha arra a 3 napra elvinnéd bölcsibe Nikit, míg Te dolgozol? A gyerektársaság biztos minden szempontból jót tenn neki!
ARIKON: Mi volt tegnao az UH-n?
GYABI: Mi a körforgó pontos típusa, neve? Próbálok én is keresni Neked, hátha..
RÓLUNK: Pár órája értünk haza a kórházból. 3 éjszakát töltöttünk ott. A legutóbbi üzim után 1,5 órával Peti elesett a szobában az egyik játékában, és megütötte a fejét. Utána 1,5 órára rá elkezdte nagyon fájlalni a hasát, majd hányt. Bevittük őt a kórházba, csináltak röntgent, de nem találtak semmit. Az ügyeletes gyerekorvos is alaposan megvizsgálta, és azt mondta, hogy a biztonság kedvéért maradjunk bent megfigyelésre. Vettek tőle vért, bekötöték az infúziót, amit rezzenéstelenül tűrt, sőt végignézte. Nagyon ügyes volt. Onnantól kedzve csak feküdhetett, még WC-re se kelhetett fel, és csütörtök estig ment az infúzió. Közben volt hasi UH is, mert a hasa továbbra is (és már régóta) fáj, de az is negatív. Én maradtam bent vele, Bence az apukájával volt itthon. Hétfőn még vissza kell majd mennünk a szemészetre, meg a zárójelentésért.

Mindenkinek kellemes 7végét!
Vendég
 


Jaimee: nem semmi Réka produkciója...de mondjuk Beni is hasonló. Most mondjuk éppen a hihetelen nyávogós-visítós korszakban vagyunk.

Betsy: Jobbulást Petinek, nem semmi, hogy eddig benntartották, itt nálunk szerintem hazapakolták volna rögtön.

Tiny Love zenélő körforgó ( Brendonban 12-16 eFt ) , Outletben 7 eFt, Vaterán-Tesz-Veszen most nagyon felpörgették az árait.

Azért tetszett, mert elemes és nem felhúzós. Beni az uncsitesójáét örökölte anno ( 12 éves szerkezet ), ami amúgy a mai napig tökéletes, de mindig akkor járt le, amikor már pont elaludt volna és mivel elkezdtem szépen csendben felhúzni, akkor fel is ébredt!!!! :roll:


Mi tele vagyunk kiütésekkel, Elocom nem használ, Ftorocolt igen , amíg kenem, ha abbahagyom ismét előjön,
Most jöttünk egy ismerős gyógyszertárostól, ahol volt bőrgyógyász és kozmetikus is...szerinte az eper-málna-dinnye kombinációja lesz, kaptunk rázós kenőcsöt.

Kép
Kép
gyablonka
 
 


GYABI: Én sem értem, hogy miért kellett ennyi ideig maradnunk, meg az a rengeteg infúzió..

Ezt nézd meg (bár nem sokkal olcsóbb, mint az új 7ezres):

http://www.jofogas.hu/bacs_kiskun/Elado ... tm?ca=24_a
Vendég
 


Gyabi: Én is nézegettem ezt a körforgót a neten, Betsy ajánlatánál nem találtam jobbat. Viszont rázizzentem és most nekem is fáj rá a fogam. :lol: :lol:

Beninek jobbulást!

Mi meg a hisztis, beszólogatós korszakban. :roll: Néha úgy leragasztanám a száját, pedig hogy vártam, hogy beszéljen. :lol: :lol:

Betsy: Gondolom a hasfájás miatt maradtatok ilyen sokáig. Kis hős ez a Petigyerek!! Mi is járhattunk volna így...nem tudom, ki szoptatta volna Zalánt itthon. :roll:

Sirki: Gratula apának a melóhoz!!!!
Dehogy nem fog beszélni Niki. Majd meglátod, egyszer csak mintha megnyomtak volna rajta egy gombot, be nem áll majd a szája. :wink:

Kérdéseidre válaszolva:
Réka soha nem itta meg az esti tejet. Ahogy elválasztottam, kapott babatejet vagy tápszert, de ment a lefolyóba 1-2 héten át, aztán nem vettem többet. Reggel tejezik, kakaózik, teázik, gyümölcslézik, mikor mihez van gusztusa. Nem nagy tejes....

A gyümölccsel mi is hadilábon állunk, eddig az idénygyümölcsök közül csak a barack és a dinnye (hehe....) a menő. Eper fújj, málna, fujjj....De én kitartó vagyok és kínálom, kínálom, majd csak lesz valami. A főzelékek terén van némi előrelépés, azokat egyre inkább elfogyasztja. Mintha tudná, hogy éhen fog halni az oviban másképp....

Hú, mennem kell hirtelen...
jaimee1
 
 


Jaimee: épp ésszel átgondolva sokallom a forgó árát...de Nándikának ennyi "új" holmija lesz össz-vissz. Akkor meg már csak jár neki is , nem????? :lol: :lol: :lol:
Mondjuk édesanyám szerinte ezeket a dolgokat a gyerek még marhára nem fogja fel, addig lehet spórolni, míg nem mondja, hogy márpediglen ez kell nekem és kész....de én már csak ilyen tékozló vagyok!!! :oops: :oops: :oops:


Csajok: kellett valakinek a munkáltatóhoz levelet írnia a szülés után, hogy a szüléstől x nap fizetés nélküli szabadságon vagy mi a szöszön leszel ( GYED ), csak nekem anno valahogy máshogy kellett megfogalmazni....és ugye mennyire képben vagyok. Rémlik valami valakinek????


Már látom, hogy el fogok veszni a papírok közt. 2 éves Beni és már nem tudom, hogy mik kellettek anno.... :evil:

Kép
Kép
gyablonka
 
 


SIRKICI: Reggel és este isznak még a fiúk is tejet pohárból a reggeli/vacsi mellé. Bence 5-ször eszik egy nap. Reggel 8 körül reggeli szendvics féleség, rántotta, bundás stb. 10 körül joghurt, krémtúró, fornetti, gyümölcs, ebéd délben leves + második (de ha nem bír sokat enni, ha felkelt, megeszi, amennyit meghagyott) Ha felkelés után megeszi az ebédet, akkor az az uzsi (3 után ébred), ha rendesen ebédelt, akkor uzsira hasonló mint a tízórai, a vacsi meg hasonló mint a reggeli. Bence rengeteg gyümölcsöt eszik, mindent szeret, mindent megeszik, ha tehetné, egész nap csak gyümölcsöt enne. Ezzel szemben Peti csak a körtét, almát, epret szereti. Az evésnél Bencét is kell noszogatni, de úgy látom, csak nekem, és ha itthon eszik, mert amíg nem voltam itthon, azt mondta a férjem, hogy Bence mindent megevett, amit elé rakott, illetve ha elmegyünk a nagyikhoz, ott is jobb étvágyú, mint itthon. Peti ezzel szemben mindig repetázik ebédkor, nem csak itthon, az oviban is, a főzelékeket imádja, Bence meg se kóstolja. Szóval teljesen ellentétek.
GYABI: Szülés után (de akár a szülést megelőző 4 héttől is) veheted ki a szülési szabadságot, azaz a TGYÁS-t, ami 24 hét. Utána jön a GYED 2 éves korig, majd a GYES. (Azért írom ezt, mert úgy tudom, vissza fogják állítani a régi rendszert.) Ha megszületik a picúr, a férjed kap 5 nap szabit, amit a szülést követő 2 hónapig vehet igénybe. Plusz még jár a gyerekek után járó pótszabadság, amit ugyancsak ő igényel gondolom. A fizetetlen szabadság iránti igényt, amit Te írsz, csak a TGYÁS lejártától a gyermek 3 éves koráig terjedő időszakra lehet kérni.

tárgy: fizetés nélküli szabadság kérelem
Alulírott k.t.k. (születés hely, idő, a.n.) azzal a kéréssel fordulok a munkáltatómhoz, hogy k.n. (születési hely, idő) nevű gyermekem után 2011. március x-től 2013. szeptember y-ig részemre fizetés nélküli szabadságot engedélyezni szíveskedjen.
dátum, aláírás

Ha megszületik a picúr a TGYÁST kell igényelned(munkahelyen), az egyszeri anyasági segélyt (MÁK-nál), és a családi pótlékot (MÁK-nál). Azt, hogy érdemes e a TGYÁST a szülést megelőző 4. héttől igényelned, azt Neked kell tudnod, hogy melyik kedvezőbb. Én mindkét gyerkőcnél beszereztem előre a papírokat, kitöltöttem, hogy már csak a TAJ számot, és születési időt kelljen beírni, és rögtön fel is lehetett adni, vagy személyesen intézni. Formanyomtatványokat itt találsz:
http://www.allamkincstar.gov.hu/

Ha van még kérdésed, nyugodtan írd meg! Ha valamit pontatlanul írtam le, javítsatok.
Vendég
 


Gyabi: Jár hát és neked is. :wink: Én legalábbis szeretek a csemetéknek vásárolgatni nagyon. Nem ész nélkül, úgy bizonyos határokon belül, de élvezem a dolgot. :lol:

Betsy: Idővel Bence is rá fog kapni a főzelékre, meglátod. Éhes lesz. :wink: Ebből is látszik, hogy nem csak nevelés kérdése, hogy mit eszik a gyerek és egyáltalán. Különben mindketten imádnák a főzeléket pl.

Sirki: Egy email cím kellene priviben vagy bárhogy, oda küldöm a meghívót. :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára jaimee1 2010.08.01 16:34-kor.
jaimee1
 
 


..
jaimee1
 
 


Betsy,
sajnálom a kórházat, és tényleg ennyi napig bent tartani, de végülis biztosan elővigyázatosságból tették, az pedig nem rossz dolog, csak aki bent van, annak kell kibirni. De örülök, hogy minden rendben!
Melónak mi is nagyon örülünk, most van oda apa első nap, már alig várom haza, izgulok itthon érte egész délelőtt, hogy hogy alakul a napja. Bölcsibe nem birnám beadni Nikit, egyrészt nem lehet 3 napra, vagy meg egész héten, vagy nem, másfelől meg fel sem vennék, mert nem dolgozunk mind a ketten rendesen, nem meghatározott időre bejelentve. Apát egyenlőre 3 hónapra jelentik be, én meg nem is vagyok bejelentve, éveim sem mennek, csak amolyan részmunkaidős szerződésem van, bár nem tudom pontosan leforditani, de az a lényege, mivel csak 8 órát dolgozok hetente, az már a mi dolgunk, hogy elosztottuk 2*4 órára, hogy két nap legyen belőle, plusz a keddi nap továbbra is az ingyen napom. Bár a gyerektársaság szerintem is nagyon jót tenne Nikinek.
Kajaleirást köszi. Nálunk is ugyanez van, hogy Niki apával mindig, mindent megeszik, meg a mamáknál is megy a hűtőhöz, eszik, de velem szinte semmit, legtöbbször semmit, vagy ha már nagyon éhes, akkor bekap pár falatot, meg néha megtörténik, hogy rendesen eszik velem is.

Jaimee,
köszi neked is, a gratut is, meg a kajaleirást is! Akkor nálatok nincs gond a tejjel. Dinnyét meg jó, ha azóta is szereti Réka, és nem vette el a kedvét.
Olyan jó olvasni, hogy másoknál is vannak hisztik, főleg nálatok, hisz a képeken is átjön, hogy mennyire harmonikus a kapcsolatotok, de attól függetlenül úgy néz ki, a hiszti a gyerekkor velejárója, és legyen bármilyen is a kapcsolat, elkerülhetetlen. Csak gondolom esetleg kevesebb van belőle jobb kapcsolatoknál.
A beszédet meg már akkor is nagyon várom, bár belegondolva feleselésbe, huh, azt nagyon nem birom, de most még azt mondom, hogy akkor is beszéljen már, mert sok előnye is van, de majd azért kérdezzetek meg akkor is, hogy mit mondok, mi volt a jobb... :lol: :lol: :roll:
Mail cimemet küldöm priviben. Előre is köszi a meghivót!
sirkici
 
 


Sziasztok!
Köszi a bíztatást! De én csak a szerda esti UH után fogok kicsit megnyugodni. :?

Sirkici!
Doki bácsink azt mondta Laevolac-hoz nem lehet hozzászokni. Akár élete végéig használhatjuk. Azt mondta 4 dolog tilos! A sárgarépa, a csoki még a fehércsoki is, a banán és a kakaó. És minden, amiben ezek előfordulnak. Pl. multivitamin gyümi lé, Győri Édes Jó reggelt, Kubu stb. Ezen kívül minden ehető, iható. A tej is. Erre külön rákérdeztem. Szerintem nyugodtan igya Niki a tejcsit reggel-este. Sajnos Klárika nem iszik ennyi tejet. :?
Széklet hígító: szilva, (minden formában, lekvár, befőtt, stb)
méz, zabkorpa (2-3 kiskanálnyit keverj a joghurtjába, krémtúrójába, vagy ezzel csinálj tejbegrízt.)
és persze a legfontosabb a sok ivás. Naponta levessel együtt egy 13 kg-s gyereknek meg kell innia (ilyen melegben)1,4 litert.
És természetesen ajánlott a sok zöldség, gyümölcs és főzelék. Kevés tészta és kenyér.
Sajnos mi a gyümölcsökkel, főzelékkel hadilábon állunk. Sajnos Klárika kedvence a "pötött targoncával" (pörkölt tarhonyával)
De már kezdi megenni a paradicsomos káposzta főzeléket, a gyümölcs levest barackkal és szilvával, és már vacsi után lenyel 6-8 falat dinnyét. Szóval haladunk. :lol:
"Dióhéjban" ennyit tudok tanácsolni. Ha valami még eszedbe jut, kérdezz nyugodtan.

Betsy!
Sajnálom ami Petivel történt. De hősként viselkedett. Nagyon ügyes.

Gyabi!
Nagyon jó ez a zenélő forgó, és nem is olyan vészes az ára. Ahhoz képest, hogy a miénk felhúzós és két éve volt 8.000.-

Jaimme!
Ilyenek a gyerekek... :wink: Klárika is ilyen veszedelmes. Fel akar állni, fejjel feltürli a szőnyeget, lehorzsólja az arcát a szeme alatt, rá 5 percre felborul a biciklivel. Az éjjel leesett mellőlem az ágyról. Nagyon kell vigyázni rá, hogy menyasszony korára maradjon egy ép folt rajta. :lol:

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak "címszavakban" olvastam vissza, mert ma jöttünk vissza a rokonlátogatásból. De holnap bepótolom és képeket is dobok. A 12. heti genetikai uh. megvolt ugye pénteken és hál'Istennek rendben voltak az értékek. Tarkóredő 1,2 mm, orrcsont is látszott szépen, crl:63 mm. Annnyira megkönnyebbültem, mert irtóra izgultam. Dokibácsi szerint tankönyvszerűen alakul a bébink. :) Most pénteken megyek a máv kórházba kombinált tesztre, mert itt ingyenes (amúgy 30 ezer lenne). :shock:
Mivel elég gyakran estére keményedik a pocakom, ajánlotta a magne B6-ot, meg vasat is kell szednem, a vérvételen kiderült kicsit vérszegény vagyok. Tényleg Csajok kinél hogy volt ez a haskeményedés? Egy kicsit korainak tartom...

Kép
arikon78
 
 


Sziasztok!


Betsy: köszönöm a leírásokat, hihetetlen vagy!!!!! :lol: :lol: Petivel mi újság????

Jaimee: szép-vagány az erszény...aztán meg majd "kicombosodsz" hozzá!!!!! :lol: :lol:

Sirki: tök jó, hogy van munkahely apának és neked is...néha elgondolkodom, hogy Beninek is jót tenne egy kis különlét!!


Arikon: örülök a jó híreknek...nekem mindkét gyerkőccel megvolt a keményedés már az elejétől. A múltkori uh-nál annyira kemény volt, hogy szóltam dokibácsinak, hogy most tuti kiröhög, de fáj az uh. :roll: Közölte, hogy jó lett volna egy kis zsírt magamra szedni, mivel eddig 3-4 kg-nál tartok. Mondjuk Benivel 3 kg volt összesen.

Megvan a körforgó, majd rakok képet, 8 eFt, postával együtt, de szerintem az össze Tiny-Love-s közül a legérdekesebb, folyó zselés-meg minden...


És íme a gyerekem, amikor munkára fogja...magát!!!!! Ja és egy videó, ha nem értitek a szöveget akkor sem bennetek van a hiba....hihetetlenül hadarja!!!!


http://www.youtube.com/watch?v=-HH8jE5Mq08


Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Ím a körforgó:

Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Gyabi: Megzabálom!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Arikon: Rékával (és ez számít, mert Egyeskét várod te is) én is korán keményedtem, de nem volt gáz, mert egyáltalán nem hatott a keményedés a méhszájra. 33. héten nézte utoljára a dokim, akkor is 3000 volt a cx-em.
jaimee1
 
 


Chris,
nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, hogy leirtad. Nem semmi, a mi dokijaink meg csak a tejet szajkózzák, hogy ne igya, az egyik fél litert mondott maximum joghurttal meg mindenféle tejtermékkel együtt, a másik meg 3 dl-t. Meg az egyik szerint lehet szedni évekig a hashajtót, a másik szerint álljunk le, úgyhogy jó hülyék, de mindegy. Most leálltunk vele, de ha roszabb lesz, akkor elkezdem megint adni, ha meg nem lesz változás, akkor mindegy. Még egyszer köszi a tanácsokat. Azért engem a sárgarépa nagyon meglepett, a többiről még gondolhatja az ember, hogy megfogja, de a répa... az zöldség... érdekes. De biztos van benne valami olyan anyag.
Akkor ma lesz az uh, gyerek mielőbb a hirekkel! De szerintem már lesz szivhang is!

Arikon,
örülök, hogy minden rendben! Várom a képeket, stb.! A haskeményedés nekem nem volt olyan hamar, nekem csak sokat fájt, szúrt a petefészkem körül, alig birtam sétálni is, de biztosan nem gond a haskeményedés, meg normális is, látod, Jaimee-nek is volt már az elején is.

Gyabi,
nagyon ügyesen dolgozik a kiskrapek, meg a szavalás is aranyos! :lol:
Hát... nemtudom nekem már jó egy kicsit a különlét, ki kell szabadulnom a négy fal közül. Talán, ha az ismerősöknek is lenne gyerekük, összejárnánk velük, együtt sétálnánk, játszótereznénk, meg ilyenek, akkor nem akarnák dolgozni, de igy alig várom, hogy kiszabaduljak, meg azért is jó, mert feltöltődök, érzem, hogy fontos vagyok, és utána Nikivel is sokkal jobban elvagyunk, többet nevetünk, hisz nem ununk rá egymásra, hanem inkább hiányzunk egymásnak. De ez biztosan egyéntől és körülménytől is függő dolog. Én mindig is menős tipus voltam, sose birtam egy helyben megülni, se gyerekként, egy percre se ültem le, se később, imádom a nagyvárosi, zajos életet, egyszóval a pörgést, és ez nem akar elmúlni belőlem még igy, öregségemre se... :lol:
Csak most igy másik probléma lépett fel, hogy mit csináljak apával? Igy rá egyáltalán nem jut időm, Niki szinte nem akar a mamánál aludni, holott eddig alig várta, két napot is ott aludt, most ha ott is alszik, amióta dolgozok igy három napot hetente, és sokat van távol, elalszik ő anyunál, de minden este egy órahosszáig sir utánam, hajtogatja, hogy anya, sirva. Úgyhogy egyenlőre az ottalvást szüneteltetjük, amiben a rossz, hogy apával sose vagyunk kettesben... De majd alakul ez is!
sirkici
 
 


Íme a mi kicsikénk! Szerintetek is kinyújtotta ránk a nyelvét? :D

Kép 12+4. hét

Kép
arikon78
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan megírom mi volt a dokinál, és megyek aludni, mert vasárnap óta Klárika a saját szobájában alszik, és éjszaka 3-4x át kell mennem hozzá. Mint alvajáró úgy közlekedek. Ezért én is próbálom megnyújtani az éjszakát. :?

Ma voltam UH-n. Doki bácsi azt mondta minden ok. Növöget. De csak tényleg nagyon picit. Ez engem kicsit aggszt, de azt mondta minden ok. Duphastont szedjem, és pihenjek. Azt mondta, jó lenne, ha nem most akarnám felszántani a kertet, maradjak nyugton 12 hetes korunkig. Utána megválthatom a világot. :lol: :wink: 3 hét múlva találkozunk. :lol:

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Arikon,
jajjj, de cuki kis kép, már régen láttam uh-s képet, de nagyon jó minőségű a képetek, szépen látszik a fejecskéje, a szeme, orra, és igen... tényleg olyan, mintha a nyelvét nyújtotta volna... talán igy is van... :lol: :lol: :lol:
Nem irtad, ezek szerint nem kérdeztetek rá a nemére? Persze ilyen hamar még általában nem látszik, de voltak, akiknek megmondták már ilyenkor, a fiúknál, mint Betsynek meg Nikinek biztosan emlékszem, hogy már ilyenkor tudták...

Chris,
mindent összevetve jó hirek, és nem lesz ott semmi gond, csak tényleg próbálj meg, sőt, kötelező még hétig pihenned, aztán váltsd meg a világot! :lol:
sirkici
 
 


Sziasztok,

Mi, ahogy általában jól megszívtuk.Már nem is csodálkozom.
Apa múlt szerdán elment, péntek este már itthon is volt. Annyira sürgős volt a meló, hogy beállították őket dolgozni papírok nélkül, erre pont kikaptak egy ellenőrzést. Mondták nekik, hogy maradjanak pár hetet, addig meglesznek a papírok(persze addig nuku pénz)de hazajöttek, mert az idő alatt felélték volna az összes pénzüket és akkor még annyi sem lett volna hogy hazajöjjenek.

Itthon persze felmondott. Ezt hívják a két szék közül a pad alá.
Persze vissza nem vették, de az a mázli, hogy rengeteg embert ismer, így 1 nap alatt talált melót.
Lovasberényben fog dolgozni, pénzben ugyan ott vagyunk mint az előzőnél, csak minimálbéres a lejelentés.
Ja és bérletet sem kell venni, mert kocsival viszi meg hozza egy fehérvári csávó.Szóval azért marha mázlink volt.

Izus a bimbóvédővel nem akart szopizni, csak cumizta, így maradt a kínszenvedés, de mára már a jobb mellem teljesen rendbejött, a balon van még egy kis repedés, de már nem vészes. Mivel most már nem fáj annyira, többet tudok szoptatni, így a tejem is visszajött, bár szerintem így sem eszik meg 80-nál többet egy evésre, de már nem mérem, mert csak felhúzom magam. A lényeg, hogy újra elkezdett hízni,most már 4,95 kg.(pár hete 1 hétig stagnált a súlya)
Elkezdett mosolyogni is, meg gagyarászni. Majd meg zabálom, annyira édes pofa.

6 hetesen befejeződött a minden pelusba belekakilunk korszak, azóta 2-3 naponta kakil, de legtöbbször segítséggel.

Ragyáim is elmúltak a mellkasomról, helyette szemölcs lett a kezemen, ami terjedt is. Vettem rá "vérehulló fecskefüvet" azzal ecsetelem, most már azok is múlnak.

Most már kezd némi rend kialakulni itthon, bár napközben még mindig nem nagyon lehet dolgozni Izi mellett. Viszont éjszaka már hetek óta nem kel fel.

Kezdem nézegetni a tanszereket is, fizunál el is megyek vásárolni, mert pillanatok alatt elkapkodják az iskolás cuccokat.
Megnéztem a fiúk ruhatárát is, és nacit, pólót és cipőt is vennem kell. Úgy nőnek mint a bolondgomba. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Arikon,
Nagyon édes kis pofa a képen. Tök jól látni mindenét. :lol: :lol:
Chris,
Minden baba a saját tempójában növöget.A lényeg, hogy szépen fejlődik. Nem lesz semmi baj. :lol: :lol:
Gyabi,
Ennivaló a kis hapsid. :lol: :lol: Már most segít anyucinak. :lol: :lol:
Ügyes vagy a hízással. :lol: :lol: :lol:
Betsy,
Sajnálom a kórházat, de a lényeg, hogy már minden rendben van. :lol: :lol:
Sirkici,
Örülök, hogy munkahely terén minden ok. Kicsit anyagilag is könnyebb lesz így. :lol:
Jaimee,
Húúú....ha látnád Barbika hogy néz ki...tiszta kék meg zöld. Szinte minden nap szerez 1-2 foltot magára. Már fel sem veszem. Tiszta fiú. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy,
örülök, hogy azért alakul nálatok a helyzet, ha lassan is, de alakul. A lényeg, hogy apa nem maradt a földön a két szék között.
Igen, nekünk is gondolom, csak könyebb lesz igy, már csak abban reménykedem, hogy nem rövid ideig tartó boldogság lesz.
Képek nagyon szépek, Izi baba nagyon szép és aranyos kislány, szépen mosolyog is, de gondolom nem is tehet mást ennyi "bohóc" mellett, Barbika is épp bohóckodik, játszik vele a képeken. A medencés képek is nagyon jók, látszik a lurkókon, hogy belevalóak. :lol:

Jaimee,
néztem tegnap azokat az Anna, Peti, Gergő könyveket, tényleg nagyon jók. Hasonló könyveket néztem ki én is Nikinek, de ezek is jók lennének, csak egyenlőre nem, majd később, mármint anyagilag. Boribon történeteket meg nem is láttam.
sirkici
 
 


Sirkici,
Tessék pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Be fog jönni a meló.
Köszi a dícséretet a lurkókról. Tök élvezem, hogy ennyi gyerek van körülöttem. Persze néha kivagyok és akkor jó lenne 10 perc csönd, de majd eljön annak is az ideje.:lol: :lol: :lol:


Most meg nagy munkában vagyunk. Itt anyuéknál a tetőtérben lakunk, van 4 szoba, abból 2-ben lakunk, a 3.-ban meg a húgom.A 4. szoba meg lomtár. Azt fogjuk most megcsinálni a fiúknak. Elkezdtünk kipakolni belőle, hihetetlen mennyi szemetet halmoztunk fel. Nem győzzük elhordani a lerakó helyre. Szépen le lesz festve kékre(már megálmodtam) meg parkettát rakunk le. Az jó nagy szoba(25nm) elég lesz a srácoknak. A csajoknak meg a kisebbet átfessük szép rózsaszínre, az lesz az övék. Mi meg végre újra kettesben lehetünk. Tiszta lázban vagyok. :lol: :lol:

Szóval egyenlőre maradunk itt, aztán majd meglátjuk mi lészen. Anyuék nagyon filózgatnak az eladáson,és akkor vennének a mi nevünkre is meg a húgom nevére is lakást, mert az a heppje, ha meghal, akkor a húgomat ki fogom semmizni. Néha nagyon kiakasztó. Így akarja biztosítani mindkettőnk jövőjét.

Rossz hír meg, hogy pár napja megböktem a fülemet egy fülpucolóval, azóta fáj és lüktet. Szerintem begyulladt. Ha ne javul, akkor asszem irány a fülészet. :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Na én is ideértem....


Judy: a képek szuperek...számomra pedig örök rejtély marad, hogyan bírsz 4 gyerkőccel. Tényleg le a kalappal. Házátalakítás szuperül hangzik, biztos lesz meló vele, de legalább meg lesz a srácok külön helye is. Mi egy szobában leszünk egyenlőre, aztán majd meglátjuk, ki hová jut.

Christell: és ha nem mennél át Klárikához nem unná meg a sírást??? Nekünk ez bejött, 1-2 sírós alvás volt egyedül, azóta magától alszik.

Jaimee:mennyit használod a hordozókendőt??? Azért kérdem, mert pont mire eldöntöttem, hogy az a befutó "lomoltam" egy testvérfellépőt nevetséges áron! Nem tudom amelett még használnám-e.

Sirki: milyen a munka????

Arikon: éééééééédes a uh kép, olyan jól kivehető.

Mi csütörtökön voltunk dokinál, minden oké, megbeszéltük a szülést, közölte, hogy méretileg 2 héttel vagyunk előrébb... :shock:

Aztán pénteken strandon voltunk, íme:

http://www.youtube.com/watch?v=TAWoEsN0K20

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Gyabi: nem kell a kendőről most döntened ám! A testvérfellépő szuper lesz, majd meglátod, főleg, ha játszótérre mentek (ha szoktatok egyáltalán, nem tudom) SZóval szuper lesz, ha babakocsival sokat cirkáltok. Én a kendőt főleg boltokban, hivatalban használom, ha Zalán kézben akar lenni, mert nyűgi, fáradt, egyéb baja van, de nem vagyunk otthon, hogy letehetném mondjuk aludni vagy játszani....

Vasárnap jót vásároltunk benne, Brendon, játékbolt, Libri...ezeket végigjártuk Zalánnal a kendőben...babakocsiban is vihettük volna ippen, mert van lift az áruházban, de így kényelmesebb volt. És nem is ordított enyém ded még véletlenül sem, amit babakocsiban viszont nem ritkán megtesz. :.)

Arikon: Aranyoooos!!

Most csak ennyire futja, jövök majd.

Cupp!
jaimee1
 
 


Judy,
hát te már tényleg nem vagy semmi, mindig összeszedsz valami "betegséget", még jó, hogy kisebb problémák, bár... remélem nem lesz gond a füleddel, és elmúlik magától. A szobák csodaszépek lesznek, biztosan. Én meg igen, próbálom pozitivan szemlélni a dolgokat. :D

Gyabi,
jó minden, ugyanolyan, mint eddig, elvagyok, köszönöm!
A strandon nem kell félteni Banditát, látszik, hogy szereti a vizet, nem fél egyedül gázolni a medencében! :lol:
sirkici
 
 


Lányok, köszönjük a dícséreteket! :)

Sirki,
megkérdeztük a nemét, de dokink azt mondta, h. ő nem szereti ilyenkor megállapítani a nemét, mert még duzzadtak a nemi szervek, tehát nagyobb a tévedési lehetőség. Úgyhogy kivárjuk a 18. hetes uh-ot, de messze vaaaaan. :) :(

Judy,
nagyon szép Izi baba, olyan jó kedélyűnek tűnik! A többi lurkó is nagyon szép, aranyos, olyan jó lehet ilyen nagy családban lenni.
Gyógyulást a fülednek, reméljük semmi komoly!

Gyabi,
Beni milyen cuki kis ebihal! Zabálnivaló!!!!!! :)
Húha, előrébb vagy 2 héttel!!! Nem izgulsz?

Jaimee,
én is kérhetek meghívót?
Ma én is megyek Anyummal vásárolni, mert már egy gatya sem kényelmes, csak ha ki van gombolva... :D és mi is megyünk könyvesboltba, szeretnék babanaplót vezetni.

Tényleg Lányok, Ti mikor kezdtetek el vásárolgatni? Babaszobát rendezgetni?

Kép
arikon78
 
 


Arikon,
hát igen, messze van, bár nem is annyira, csak egy hónap. Lehet, hogy akkor fog Gyabi szülni???!!! Ezek szerint tudni szeretnétek a nemét? Legalábbis úgy veszem ki az irásodból...
Mi folyamatosan vásárolgattunk, a kiságyat vettük meg legelőször, de azt azért, mert akkor volt rá pénzünk, meg a pelenkázó szekrényt csináltuk meg hamar, azt szintén azért, mert mi csináltuk egy barát segitségével. A ruhácskákat alkalomadtán vettük meg, meg kaptunk is sokat a sógornőméktől, de azért valahogy mindig új ruhába járt Nikici (főként, mert anyuéknál első unoka, sőt az egyetlen marad valszeg, és kerül fordul anyu, vesz neki ruhát a piacon), de úgy igazán én a harmadik trimeszterben kezdtem el készülődni, foglalkozni jobban a kelengyével, kórházi csomag összeállitásával, mert onnantól járt le a gyakornoki munkám, és itthon voltam.
sirkici
 
 


Na köszi Sirkici...most hogy eszembe juttattad a szülést, már kezdek is parázni.... :lol: :lol: :lol: :lol:

Arikon: én folyamatosan vásároltam, mert nekünk nagyon sok használt holmink volt, vateráról, tesz-veszről, lomosból, turiból.
De azt hiszem a babakosci volt az első új dolog amit vettünk április környékén, és Beni ugye júliusi. Aztán pihenőszék, a ruhák csordogáltak folyamatosan a turiból.

Betsy: merre vagy?????

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Betsyt láttam felbukkanni itt ott blogokon....de azért:

Betsy: ???

Gyabi: Engem megnyugtatott, hogy 2 héttel mindig előrébb jártunk (mintkét gyereknél) kivéve, amikor már félő volt, hogy nem fér ki rajtam Zalán. :shock: Attól még azért túl is hordhatod, bár azt nem kívánom neked. :D

Szüléstől meg nem parázni, nekem azért volt a második kicsit "durvább", mint az első, mert egy kicsit bemajréztam. Azt hiszem....
Könnyű lesz, gyors és naaagy élmény.

Bandita nagyon kis halacska természetű. :-)

Chris: Jól vagy? Pihizel?

Arikon: Rékával félidőig SEMMIT nem vettem, Zalánnal félidő táján már javában shoppingoltam, nézgelődtem. Ne fogd vissza magad, ki kell ezt is élvezni. :D

Meghívót hová küldjem?

Judy: Izi baba nagyon édes, nekem tisztára mintha Barbi lenne. :)
Átalakítások után szuper helyetek lesz!!

Sirki: Hát...idő az nekünk sincs egymásra Apával. Nagyon nagyon kevés. Most ez egy ilyen időszak, ahol a gyerekek vannak középpontban (és a meló.... :roll: ) Majd remélem lesz ez még....így se. :lol: :lol: :lol: (másképp is, na.)
jaimee1
 
 


Csajok, pont azon gondolkodtam, hogy nekem olyan jó szülésem volt Benivel.
Szépen szombati nap megebédeltünk nyugisan ( lagzira készülődve), aztán egyértelműen elfolyt a magzatvíz, fájás nuku, szép "nyugisan" bekocsikáztunk közel 40 km-re, aztán 2-5-ig semmi, majd 5-9-is fájás, de tágulás nuku, 10-re megszületett Bandita.

De hogy most hogy lesz? Mi lesz ha nem ismerem meg majd a fájást??? Mert az hogy ott az oxitocintól rögtön durva fájás jött, azt úgy megismrte az ember...de én annyira nem tudok magamra "odakoncentrálni", hogy most éppen fáj -e valahol jobban vagy sem...már lassan kezdem magam beforgatni, hogy egy 2 éves gyerkőccel a hátam mögött, nem fogom felismerni, ha indulni kell. Én állítom Benivel nem paráztam így... :roll: :roll:

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Ja és ami majdnem lemaradt...kisfiam tekintélyt parancsoló, férfias pocakja a strandon...iiiiiiiimááááááááádom!!!!
Csendben jegyezném meg, méretileg a már karszalaggal rendelkező 4-5 éveseknek felelünk meg...

Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Gyabi: Asztaaaa! :shock: :lol: :lol: :lol: Együtt pocakosodtok, az kétségtelen.

Nyugi, meg fogod ismerni a fájásokat ohne odakoncentálás. 8) 8) Adja majd magát az egész. Tény, hogy egyszerűbb a helyzet, ha elmegy a magzatvíz, mint nekem is Rékával, mert akkor tuti menni kell szülni... :lol: De....azért lesznek ott jelek. Nekem a beköszönő 5 percesek sem voltak piskóták a vajúdás 5. otthoni órájára.

Akkor egész hasonló elsőszülésünk volt, erre már nem is emlékeztem.
jaimee1
 
 


Végülis bennt nem maradhat...szokták volt mondani az okosok.
Majd csak lesz valahogy...legfeljebb majd akkor indulunk, amikor már a falat kaparom.

Kép egyébként érdekes, mert 3 percel későbbin "kockahas" van...



Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Sziasztok!

Jaimee!
Vagyok.. :) Pihenni épp nem pihenek olyan sokat, de emelgetni nem emelgetek,és light-osan végzem a házi munkát is.
Képtelen vagyok naphosszakat feküdni. Megöl az ideg, hogy mennyi dolgom lenne, és meg henyélek. Azért napközben is leülök, és amikor Klárika alszik délután, általában én is alszom, vagy fekve olvasok. Küldhetnél nekem is meghívót! :wink:

Képzeljétek, van tejem. :? Ez normális? Vagy még nem apasztottam volna el? Klárika utoljára márciusban szopizott, akkor is csak éjjel 1x pár kortyot. Nektek is volt?

Gyabi!
Tündéri Beni. Szerintem a szülés miatt ne aggódj. Simán fog menni minden.

Arikon!
Nagyon aranyos babátok van. Nem emlékszem, hogy írtad-e hogy fiút szeretnétek, vagy lányt? A neme miatt ne aggódj. Nekem a 36 hetes UH-n mondták biztosrí, hogy lány. Addig csak tippelték a dokik. 4D-n is voltunk 19 hetesen, akkor azt mondták, hogy ők úgy látják, hogy lány, de nem tudják nekünk megmutatni, és bizonyatni, mert nem hajlandó magát megmutatni. Mi kb. félidősen kezdtünk el vásárolni, és az első szerzeményünk a babakocsi volt. :)

Sirkici!
Gratulálok a munkátokhoz. Kitartás, majd alakul. Lesz majd Apára is időd, meglátod. :wink: Aztán lehet, hogy ti is összehoztok egy kistesót. :) Kaki ügy hogy áll?

Betsy?

Azt hiszem elteszem magam holnapra!
Sziasztok!

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Sziasztok,

Gyabi,
Jaj de kis zabálnivaló az a pocak. :lol: :lol: :lol:
Hát nem könnyű a 4 gyerek, kissé fáradt vagyok, de majd könnyebb lesz egy pár hónap múlva. :lol:
Jaimee,
Én is erősen gondolkodok a kendőn, mert Izi ölben akar csak csöndben lenni. Talán úgy jobban tudok mellette dolgozni. :lol: :lol:
Sirkici,
Azt mondta a doki, hogy a szopi miatt gyengébb az immunrendszerem és jobban megtalálnak most a bacik. :lol: :lol: Fülem már kezd javulni, megmondom őszintén féltem, hogy a fülészeten kötök ki és felszúrják. :oops: :oops: :oops:
Arikon,
Én babonából csak a 30. hét után kezdtem el ruhákat beszerezni, egyedül a pelenkázót vettük meg előbb. :lol: :lol:
Chris,
Szerintem simán előfordulhat, hogy még van tejed, hiszen március nem volt olyan nagyon régen. De lehet csak előtej. :lol: :lol:
Klárikának BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!!! ha ma tartjátok. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Én meg ki vagyok borulva. :oops: :oops:

Kínlódok Bazsival. Egyre rosszabb és tanácstalan vagyok. Szeptembertől lehet elmegyek a nevelés tanácsadóba, mert nem tudom mit tegyek.
Néha sírhatnékom is van, hogy olyan édes és aranyos kisfiú volt. Most meg kezelhetetlen és rettentő nagy agresszivítás van benne.És nincs egy kedves szava sem az emberhez, szabályosan bunkó velünk. És ez nagyon rosszul esik, pedig nagyon szeretem, de nagyon kiakasztó tud lenni. :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Chris,
Neked is köszi! :) Szerintem is nagyon kis cuki!! :D
Ugye, vérezgetés már nincsen? Mikor mész legközelebb dokihoz?

Judy,
sajnálom, h. Bazsival nehéz dolgotok van...Mikor kezdődtek a problémák?
Gyabi,
tényleg nagyon cuki a pocija!!! :lol:

Köszi a vásárlással kapcsolatos hsz-eket. Félidőig én sem szeretnék babás holmikat vásárolni. A babaszobát ami eddig vendégszobaként üzemelt, október környékén kezdjük el átalakítani. Festés, redőny, árnyékoló ami lényeges. A bababútorokat meg onnantól fogva folyamatosan vásárolgatjuk. (már nagyon várom... :lol: )
Többen kérdeztétek, és igen, szeretnénk tudni a nemét...nem is bírnám ki!! :? Szerintem férjecském titkon fiúra vágyik (így elsőre), de alapvetően mindegy, csak egészséges legyen! Én világ életemben kislányban gondolkodtam, de egy pár éve már ez sem olyan egyértelmű, mert olyan sok kiskrapek született a környezetünkben és imádom őket is. :)
4D-re mi is szeretnénk menni a 20. hét után valamikor.

Pocakképet is tennék fel, de nem sikerült a méretét lekicsinyítenem... :?

Kép
arikon78
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?