Új privát üzeneted érkezett!

Timi, Almádi nincs olyan messze tőletek sem. Kapd a hónod alá a manókat és gyere le Te is Balcsira egyet találkozni velünk :D Depi; nem tom rémlik-e, de kb. 2 hónapja akartam én is felakasztani magamat. Asszem minket ikreseket késleltetve ér el ez a nyavalya, mert korábban egyszerűen még erre sincs időnk :? De Apával mentek hétvégén haverokkal bulizni, nem? Talán az egy kicsit kizökkent. Addig meg panaszkodj nekünk. Én is azt tettem, egész hamar, és számomra is meglepően hirtelen kilábaltam ebből a depi-féléből.

Babusok, megzabálom őket!!!! :lol: Privi ment

Nyuszi, Babusoknál láttam, jó ajándékötlet, enyimek imádták, asztalka, rászerelve rengeteg csengő-bongó, nyomkodható, püfölhető, hangot adó ketyere. És ahogy körbemegy az asztalnál, úgy találkozik újabb és újabb dolgokkal. Sőt, az asztal megfordítható, és a másik felén is csupa csoda várja az apróságot. Talán Brendonban kapni.

Szizzsófi, Szombathely mellett, Gencsapátiban lakunk. A szitu tényleg viccesen néz ki, lehet rajta röhögni nyugodtan. Ne is emlegesd az előrejelzést, már most gutát kapok attól, hogy dupla mennyiségű ruhát kell vinnem, mert ki tudja, mennyire hűl le a levegő. Most pakolhatok melegebb cuccokat is, mert azt se tudni, meddig tart a lehülés :evil:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára törpilla812 2010.07.21 21:15-kor.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Nyuszi, ez spec nem fordítható meg, de ilyesmire gondoltam. Bár nekem a Zebra személy szerint jobban bejön, de hát, mint tudjuk, két gyerekünk van. Ezzel mindkettő tud egyszerre alkotni, míg zebit csak egyszerre egy tud lovagolni.

http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... 8&pageno=5

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Timi,az elöbb nem is láttam a képeket :D Annyira édesek :lol: Na,grimaszokból tényleg van bőven :D :D :D

Babus,ez is nagyon aranyos ajándék :D

Törpi,ja,ilyen asztalkán én is gondolkodtam. :roll: na még apával megbeszélem.
Vendég
 

 
 

Ja,én is ilyesmit láttam.

De láttam már fisher price-ot is,aminek egyik oldalán rajzolni lehet,az asztallap másik oldalán meg duplo lego alap van,oda meg építeni lehet,a lap alatt meg tárolórekeszek ceruzáknak meg miegymásnak.
Vendég
 


Törpi: köszi :wink: irtam Neked hosszut de eltünt :evil: :evil: holnapra halasztom igy :oops: :wink:
Nyulasz: juj tényleg, az asztalka, Chicco, el is felejtettem mivel a lábát kiszedtük mert csak másztak rá :? de a játékot még mindig szeretik :lol:
http://babyplanet.hu/index.php?pg=marke ... d=CH067259
mi sokkal olcsobban vettük az intersparban, vmi játékakcio volt és 10 körül volt anno

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok!

Köszi a hős hszeket. No akkor ezentúl én se csillapítok 38 alatt hőt, kivéve ha extra rosszul viseli a gyerek. Mondjuk bízok benne, hogy nem lesz rá szükség, mert Vera talán egy-két alkalommal volt még eddig lázas és Johi sem olyan beteges (bár kétség kívül betegesebb, mint Vera)

Képzeljétek, már tegnap is fura volt nekem Gergő, ma reggelre piros pöttyös lett a feje. Halványak, de azért jól láthatók. Olyan, mint a meleg kiütés. Nem tudom, hogy a láz miatti izzadás okozta e, vagy most az antibigyóra reagál így, vagy ez az a kiütés, amit a vírus okoz???????

Babusok: Jajj, nagyon szépek a lányok! nem emléxem már, hogy írtad e, egypetéjűek e vagy sem... Mert néha mintha tök egyformák lennének, néha meg mások! A srácok is épp ilyenek. Jó volt végignézni hogy milyen szépen nőttek, és milyen huncutok :wink: Köszi hogy megkerestél :)

Timi: csajok irtó helyesek. Nagyon kis vagányak! :) Babakocsit miért adjátok el? Mi van a Chipolinoval???

TKata: örülök, hogy Jáznim jól van :)

Na ennyire futotta! Hívom a dokit, hogy adjak e Gergőnek Fenistil cseppeket a kiütés miatt, és hogy abba hagyjuk e az antibigyót... Kiváncsi vagyok mit mond! Nem valami beszédes!

Szép napot!

Kata
labkat
 
 


Kata!
Nem ijesztgetni akarlak, de lehet bárányhimlő. Több ismerősömnek is elkapta mostanában a gyereke...
vovanda
 
 


[quote="labkat"]S írta:labkatziasztok!
Babusok: Jajj, nagyon szépek a lányok! nem emléxem már, hogy írtad e, egypetéjűek e vagy sem... Mert néha mintha tök egyformák lennének, néha meg mások! A srácok is épp ilyenek. Jó volt végignézni hogy milyen szépen nőttek, és milyen huncutok :wink: Köszi hogy megkerestél :)

én köszi :wink: 2 :lol: :lol: élöben tényleg jobban látszik h nem is egyformák :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Kata: szerintem ez a 3 napos láz. Ott jönnek így a pöttyök. Chipolinot már rég eladtuk, nehezen fért be a kocsiba, az Espritet meg azért, mert itt a lányok belinkeltek mindenféle jó kocsit és az egyikbe beleszerettem és az Esprit árából meg amit a nyaralás alatt spóroltam meg tudom venni. :wink:

Babusok: én is köszi a jelölést! Ma remélem lesz időm nézelődni-főznöm úgysem kell. :D

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Törpi: írtam privit!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Timi: aham.

Volt kint a doki. Azt mondta, hogy valsz a melegtől van a kiütés, ami már sokkal jobb lett, mire jött. REggel rosszabbul festett Gergő. Szerintem is inkább a három napos láz balhé lehet. Megnézte Bálint torkát, amire azt mondta, hogy a Gergő torka szebb.

Vanda: ne ijesztgess, bízok benne, hogy bárányhimlőt megússzuk. Mihelyst egy évesek leszenk, rögtön beadatom nekik a védőoltásokat!

Kata
labkat
 
 


Timi, privi ment vissza

Kata, remélem hamar átesik ezen a nyavalyán Gergő! Jobbulást.

Megyek, elkezdek pakolni. Mint akinek a fogát húzzák :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Kata,jobbulást!

Törpi,nem tudom a mail címed :oops:
Ó,pakolás,az nagyon jó :lol: :lol: :lol:
Nagyon jó pihenést kívánok,már amennyire pihentető tud lenni két örökmozgóval :lol:
Vendég
 


Nyuszi, szégyelld magad :wink: megy priviben
Ne is mond. Követném a listát, de szombatig még annyi minden kell róla, hogy szinte alig haladok. Meg hát zajongani sem akarok nagyon, mert törpjeim nyitott ajtóknál alszanak, én meg lábujjhegyen járós gyerekeket neveltem. Már ami az alvásukat illeti :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Kata: jobbulást a srácoknak!

Törpi: nyugtasson a gondolat, hogy ennél már csak az itthoni kicsomagolás lesz rosszabb! :wink: (bocsi)

Elfelejtettem írni, pedig fontos dolog történt tegnap! Alexa a bútorokba kapaszkodva lépeget stabilan! :D Már egy ideje próbálgatta, de rogyadozott és nem haladt, de most már 1-2 m-t megtesz. :D ÉS!!! Le tud ülni vagy térdelni-épp amit a helyzet megkíván! :D
Hanga ma éles ellentétbe került magával. Mi nagyon jót röhögtünk, amikor ezt hallottuk kissé agresszív hangnemben: "nem-nem-nem DE!" :lol:
Azt viszont nem tudom miért csinálja H., hogy rákiabál A-ra, aki egyből sírva fakad és most már naponta többször is így van. Csórikám sírva mászik hozzánk és, amikor odaér, akkor panaszkodik. Úgy sajnálom ilyenkor, mert ő egyáltalán nem bántja a Hangát. :?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Nyulasz: én is akarok ám képeket nézegetni, ha szabad! Írok emilcímet!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


sziasztok
Mi is vagyunk, olvasni nemigen szoktam, csak a képeket szoktam nézegetni ha tesztek fel,nagyon szeretem őket, annyira jók

Lányok fejlődnek, Réka kúszik, magától megtanulta, most jön a foga nagyon nyűgi,
Laura meg csak lassan kezd rájönni milyen jó lenne aktívan élni az életet, járunk még tornára vele, ő viszont nem tud kúszni, hanem valami mászás félét produkál békaugrással kiegészítve, de gyakrabban halad hátrafelé mint előre
mindjárt rakok képet én is

Móni
KépKép
reunion
 
 


Pár napja linkeltem be 2 cipőt, amit Londonból hoztak, kiderült, hogy le volt árazva, így 1500/db, ha valakit érdekel...

t-pk
 
 


Timi,Törpi küldjetek email címet...meg aki akar még...

Reunion,jajj,nagyon édes lehet :lol: várjuk a fotókat!!! :D

Törpi,ja,nekem is az jutott eszembe,hogy itthon kicsomagolni milyen car 8) Én is somindent csak az indulás reggelén tudtam berakni,azokat bekarikáztam a listán.
Mi is eleinte úgy voltunk,hogy nem csuktuk az ajtajukat,szokják csak meg a zajokat,aztán elkezdtük csukni,azóta is így alszanak.De nem bánom,végülis mi is úgy szeretünk aludni,ha körülöttünk nem zajlik az élet.

Timi,gratulálok a lépegetéshez,meg a leüléshez,most légy résen,ha elkezded kézenfogva járatni,akkor annyi a nyuginak :lol: És ráadásul késlelteti a mozgásfejlődést is.Kb 2 perc alatt szoknak hozzá,én nem szoktam,anyós igen,de már kértem ne tegye,de tegnap meg akartuk nézni,hogy mennyire csámpásan rakja a lábát Noémi,na utána volt kéznyújtogatás,meg nyüszítés :lol:

Ilyen rákiabálós nálunk is volt,ez hamar elmúlik.Noémi is rettenetesen sírt tőle,de már nem,ő is elkezd akkor kiabálni,sikoltozni.Ez is kb 2-3 napig tartott.
Vendég
 


Kép Kép

Móni
KépKép
reunion
 
 


Nyulasz: köszi, hogy szólsz a sétáltatásról, én mondjuk nem is akartam sétáltatni, de majd elbeszélgetek erről a nagyszülőkkel is! Kiabálást is köszi! Remélem nálunk is elmúlik!

Reunion: nagyon szépek a lányok és nagyok már ők is!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Reunion,de cukik :D Nagyon szépek,és tényleg mekkorát nőttek ők is :D

Timi,még rajtam kívül is írta valaki ezt a kiabálást :roll: Érdekes,mert se elötte,se utána nem volt ilyen.
Vendég
 


Nyulasz: Hanga már elég régóta csinálja, csak most kezd nagyon durva lenni.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok

kérdéssel fordulnék Hozzátok; Mírát - valószínűsítem - megcsípte valami. Ma délutánra a piros pötty körül bekeményedett neki, körül meg piros is még ráadásul. Az egész csak egy 10ft-ost ad ki, de elég csúnyán néz ki. Lehet ekkora gyereknek kálciumot adni? És milyen formában? És mennyit? Van erről valakinek tapasztalata, ismerete? Avagy mit kellene vele tennem?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi: nekünk szunyogcsipés volt brutál, kemény, nagy, piros én arra nem adtam semmit, nem vakarták csak ránézésre nem volt vmi szép
adhatsz fenistil cseppet az is jo lehet
calciumot mi akkor szoktunk csak kapni ha taknyosak akkor ampullában és a tápiba rakom este (receptes)
azért persze figyelgesd esetleg kérdezd meg az ügyeletet, én inkább telefonálok ha nem vagyok biztos a dolgomban :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Törpi,fenistil gél?
Annyira nem vagyok otthon ezekben,de Balázsnak múltkor a szeménél dagadt fel két egymás melletti csípés,és másnapra szép lett tőle.

Szerintem calciumot is lehet adni,majd jön mindjárt Vanda,és megmondja a tutit :D

Timi,el fog múlni :wink:
Vendég
 


Calciumot - port-, még nem igazán lehet szerintem, de van egy olyan készítmény, hogy calcimusc nevű cucc, ampullás, azt kell kiskanálba beletenni és megitatni vele.
Lehet, hogy vény köteles, nekünk úgy írták fel, hogy mindig legyen nálunk, de lehet simán is lehet venni, ezt nem tudom.

t-pk
 
 


Törpi!
Fenistil csepp. Állítólag a szúnyogok minden szir-szart összeszedtek az árvíz miatt (magyarán szutykosabbak a sok éves átlagnál), Pasimnak is bedagadt egy szúnyogcsípéstől a keze.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vovanda 2012.07.26 06:51-kor.
vovanda
 
 


Vanda: aranyosak! :D Kicsi lányod milyen kis megszeppent, vagy csak álca?

Alexa tegnap este meg volt kergülve. Hangát próbálta rávenni a fogócskázásra. Hihetetlen tempóban rohangált a lakásban, persze mászva és szó szerint vihogva. Hát mi könnyesre nevettük magunkat. És tanítja Hangának a felállást, próbál neki segíteni. Nem akartam hinni a szememnek. Annyira szereti a testvérét, ezért is sajnálom, hogy Hanga olyan durva vele.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Timi: nagyon ügyes Alexa :) Hanga dumája meg cuki lehet!

Reunion: Réka már kúszik??? :shock: Srácok még csak riszálnak, bár Bálint valami kúszás félét mintha már produkálna! Nagyon helyesek a lányok :)

Kiabálás alatt mit értetek? Nekem Gergő szokott ordibálni, sikítani és úgy kinyomja a hangját rendesen. van hogy Bálint meg is ijed! Bálint meg állandóan letámadja Gergőt. Elkezdi "rágcsálni", bekapja a lábát, megfogja a grabancát. Rámar a pici hajára... Micsoda harcok lesznek itt. :?

Törpi: sajnálom a csípést. Verának is ilyen csúnyák szoktak lenni, őt nagyon szeretik ezek a vérszívók :( Fenistil gél eltünteti szépen, és a viszketést is megszünteti. Mert gáz ha vakarják! Egy ismerősünk kislánya pár hónapos volt, mikor megcsípte valami, és nem merte a csaj bekenni Fenistillel, mert elvileg tán 2 v 1 éves kor alatt nem lehet. De a dokija azt mondta, hogy nyugodtan használja! Kalciumot nekem a doki már 7 hónapos Verának felírt, mikor bepöttyösödött. Akkor egy negyed pezsitablettát mondott, hogy adjunk neki, kikeverve belőle a buborékokat! Most Gergő is kapja. Napi három negyedet nyomhat le, de én csak kettőt adok!

Vanda: helyesek a szelíd motorosok

Hoztam én is pár képet: (a karámról is egyet)

Kép karám
Kép pasik Kép Kép Kép

Kata
labkat
 
 


Timi!
Ez a beetetés. Rosszabb, mint a fiúk. :D

Kata!
Irtó helyesek. Ilyenkor mindig picit irigykedek, hogy nekem többet nem lesz ilyen cuki pici babám. :oops: 8)
vovanda
 
 


Zsófi, félig földi :wink: :D Hát tényleg találkoznunk kell :lol:
Bepakolás - rémálom! Tegnap egykor feküdtünk apával, bár még a haját is levágtam igaz. Most ember autót porszívóz, én meg henyélek - vasalnom kellene pár pólót :? A szekréy teljes tartalma jön velünk, nem szelektálok. Nem vagyok hajlandó ott szetségelni, mert nincs valami velünk. Elviszi az autó, kész. Hiába lenne itt ukász :lol: :lol:

Vanda, szép kis csapat! A szemüveges vadmotoros a legtutibb :D

Kata, édes kis meztelen gidák :D És Johi fázik, hogy nyakig takarózik :lol:

Timi, de megnézném Alexát, ahogy segíti Hangát :roll: Édes lehet. Remélem hamarosan láthatom! Nálunk Emma a segítőkészebb, pedig ő van "lemaradva". De most elkezdtek babázni, etetik őket, közben magukat is, ültetik a babakocsiba, puszit adnak nekik, simogatják őket. Remélem hamarosan egymás felé is így fognak fordulni.

Nyuszi, voltam Müllerben, nem volt Zebi, és csak kari környékére saccoltak újabb akciót. A másik boltjukba nem mentem el, nem volt már rá időm. Lehet, hogy mégis net lesz belőle?

Míra lába nem túl szép, most vettem rázófolyadékot rá, de van itthon Fenistil csepp is, lehet, hogy ébredés után azt kap. na megyek, mert apa mingyá itthagy, én meg sehol sem állok még.
Pusz

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi: nem úszol meg minket! :wink:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Timi, jaj, ne is mond, egész jövő hétre pocsék időt jósoltak. Én már kész lelki beteg vagyok. El se akarok indulni :cry: Nem hiszem el! Erre várok 2 hónapja, erre kiszúr velünk az időjárás :cry: :cry: :cry:
De a tali éltet, komolyan!

Félig összecsomagolva, java már a kocsiban, a maradék holnap délelőtt kerül táskába, mikor már tutira nem lesz szükség rá. Röhejes kérdésem lesz, de a kád aljába mi teszünk csúszásgátlót. Nem tom, lesz-e kád a nyaralóban, de azt érdemes zuhanyzóba is betenni, nem? Vagy ennyire ne akarjam az egész házat magammal vinni?

Nálunk már be is borult, sőt, besötétedett, szerintem ideért a rossz idő, csak épp még a hőmérséklet nem fogta fel :? mert a víz az még mindig szakad rólunk.
Nos, mindemellett apa el, de mindjárt jön a felmentősereg anyum és nagyim személyében.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi: szerdától azért megint melegedést ígérnek! Mi azért viszonk úszópelust, hátha....! Amit becsomagoltál, annak kb. a felét úgy fogod hazahozni, hogy nem volt rá szükség. :wink: Legalábbis én így jártam. :lol:

Csajok elaludtak, mi meg apával elnyúltunk a medencében. Olyan jó volt! Itt is jönnek a felhők, de a hőmérséklet nem moccan lefelé.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Küldjetek ide is felhőket!!!

Törpi: a kicsi fej a takaróban Veráé :D

Kata
labkat
 
 


Én magam is így jártam minden egyes nyaralásnál akkor is, ha csak magamnak kellett pakolnom :lol: :lol: :lol:

Apával medencében elnyúlás.... hát szerencséd, hogy nincs annyira sárga fej itt az emotikonok között, ami jellemezné, amit érzek :wink:

Úszópelust azért hozz feltétlen, nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhet velünk!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Aztán a lányokkal is pancsoltunk! Most itt ülök vizesen a 30 fokos lakásban és gőzfelhő leng körül! Én azért nagyon várom már azt a lehülést!

Kata: nagyon jó képek! A pasik a kedvenc, meg az alvósak is! :D

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Törpi!
A szemüveges vadmotorost neked adom. Egséz nap Rékát terrorizálta, a végén kínpmban meg tehetetlenségemben nyakon csaptam (ég is a fejem), ugyanis x+1-dik alkalommal borította rá Rékára az íróasztalnál levő széket. Szerencsére egy pihe könnyű, műanyag kerti szék, így nem történt baj, de akkor is.

Nyaralás: hátha lesz jó idő is. Meg akkor is: nem otthon vagy, lehet sétálni, lazítani, nem vezetsz háztartást, ez sokat jelent.

Én meg mellékesen bőgtem maegy sort. Holnap lesz tali a "saját" ikres topikomban, erre Balu délután belázasodott. Remélem, hogy csak a meleg, ha reggel is jól lesz (lement a láza), akkor elindulunk, de már nem bízom benne. :? :( :cry:
vovanda
 
 


Vanda: drukk, hogy holnap tudjatok menni! Hanga is ma egész nap nyüglődött, mindenért sírt, tűz forró volt a melegtől és úgy izzadt. Remélem ide ér végre már az a hideg!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Lányok, ha vki mégegyszer hideget kíván :evil: :wink:

Vanda, jobbulást!!! Remélem tudtok menni holnap! Szorítok!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Vanda,motoros cuki bandának üzenem,nem betegnek lenni! :D Jó talizást!

Törpi,én meleget kívánok a Balcsira :D :D :D szúnyogok nélkül :wink:

Szizzsófi,éjszaka :D
2 táska? :roll: jó nagy táskáitok lehetnek :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Vanda: remélem tudsz menni. Apával nincsenek el, vagy nem lesz otthon? Bár tudom, nem lennél nyugodt ha rád hagynád a beteget :?

Nyaralással egyet értek. Nekünk kint olyan, mint egy kis sziget, de mégse igazi. Ha nyaralunk, nem kell felrohanni, hogy főzzek az uramnak, vagy teregetni és ilyenek. Pihenjetek!

Kata
labkat
 
 


Többre nem futja:

Nagyon helyesek a képek!

Vanda! Vadmotorost én is elhozom szívesen, ha nekem adod. Remélem el tudsz menni és jobban lesz Balu.

Nyulasz! Privi ment!

Nyaralóknak! Jó pihenést és irigykedem rendesen.

Kép
tigriske1978
 
 


Nyaralóknak tényleg jó időt! Bár nálunk még mindíg nincs rossz, csak a szél fúj egy kicsit. :?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Olvastam mindent a napokban, csak nem volt időm-erőm reagálni...

Tényleg minden baba nagyon helyes!
És én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: minden nyaralónak nagyon jó pihenést kívánok és természetesen jó időt!

Rólunk röviden:
tegnap eltemettük anyósomat...
gyerekeim pedig mennek, mind a kettő teljesen egyszerre, teljesen egyformán, iszonyúan "húzzák" egymást.... azért ortopédián megnézetem őket, mert főleg Fanninak rendesen dől befelé a bokája

Puszi mindenkinek és jó hétvégét!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Sziasztok!

Tigriske,nem jött privi :roll:

Lpemóni,mi a beültetésem másnapján vesztettük el apósom...nagyon nehéz idő jön,és tényleg csak az segít...sok erőt mindenkinek!

és gratulálok a járáshoz :D Enyémeknek is befelé döl a lábuk,meg kifelé áll. :roll: Kiváncsi vagyok,hogy mit mond az ortopédus neked,én úgy gondoltam,hogy még így egyensúlyoznak...remélem semmi komoly!

Vanda,na,elmentetek?Gondolom igen,mert akkor már jöttél volna.Jó pihit nektek is!

Szizzsófi,Törpi,remélem azért a hét első fele is jó lesz :wink: Pihenjetek amennyit tudtok...aztán szerdán :D ha minden jól megy :wink:
Vendég
 


Nyuszi,
közben épp találkoztam a védőnénivel és említettem neki az ortopédiát, azt mondja, hogy persze, menjünk csak el, de van akinél hagyják még egy pár hónapot, amíg kialakul a "rendes" járás, van visziont olyan orvos is, aki egyből gyógycipőt ír... szóval nem lehet az ember elég okos
És nagyon köszi a bíztató szavakat!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Nekem az ortopédus azt mondta, hogy amint elkezdenek egyedül járni, vigyem őket hozzá...

t-pk
 
 


Lpemoni: részvétem! Sok erőt nektek! :(
Gratulálok a járáshoz! Nagyon ügyesek! :)

Szerintem én is viszem Hangát ortopédushoz, de Dévényesnek lehet előbb mutatom meg, mert nagyon bután áll a bal lába. :? :?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?