Új privát üzeneted érkezett!

Zsuh!

Ha húsz éves lesz a gyerkőc azon fogsz aggódni, hogy hol van éjszakaKép


Linamina!

Sajnos én is ebben a cipőben járok, én a du. 4-órás értekezést váltottam ki tápszerrel, hogy este legyen tejem. Ha ezt nem tenném meg, akkor csak 120 gr tejet tudnék produkálni, és azt is úgy, hogy a végén már csavarom. Pedig én is iszom vizet, tejet, Laktoherbet de semmi eredménye.


Nem tudom mi lehet az oka, Pogi eddig szépen végig aludta az egész éjszakát este 10-től reggel 6-ig, éjjel kettőkör nyüszögött csak, akkor hasra fordítottam és ment tovább a szunya. Most viszont, nappal is csak két órát ha alszik, azt is úgy, hogy többször felsír álmában, éjjel pedig 4 körül elkezd nyöszögni és dobálja magát az ágyban. Az se segít ha a hasamra veszem, alszik ugyan, de továbbra is forog jobbra-balra. Mi lehet az oka? Már alig látok ki a fejemből.


Subesz
subesz
 
 


Szia! Sajna az én második fiam is csinálta egy időben, hogy dobálta magát, meg visított éjjel, aztán volt, hogy fel is ébredt, és szopizni akart, volt hogx csak én ébredtem fel a sírásásra. Az a gond, hogy annyi mindent próbáltunk akkor, hogy nehezen tudnám azt mondani, hogy ezésez volt a tuti, Mindenesetre érdemes a Viburcol nevű homeopátiás kúppal próbálkozni, úgy emlékszem az lendített vmit az ügyön. Meg akkor épp nyaraltunk, és anyám kelt hozzá, én meg kint aludtam sátorban, és csak végszükség esetén riasztottak, anyámnak meg volt türelme magyarázgatni neki, meg effélék, és valahogy aztán lassan elmúlt. Most is elég éberen alszik, de nem felriadós, semmilyen alvászavart nem észlelek, pedig akkor már el voltam készülve rá, hogy az lesz! Még egy eszembe jutott! Jól kap levegőt, nem horkol, stb? Dávidnak biztos ez is gond volt, most nyáron vették ki kissé túlméretezett orrmanduláit, biztos akkoriban is számított, hogy nem volt tökéletes az orrlégzése! Claire
claire
 
 


Claire!

Nem horkol, úgyhogy ez kilőve. Hol lehet kapni ezt a kúpot? Teljesen biztonságos?

Én csak arra tudok már tippelni, hogy feszül a fogínye, ugyanis az utóbbi időben nagyon nyáladzik. Természetesen rájött arra is, hogy kell buborékokat fújni, Apa rendkívül büszke ráKép.

Subesz
subesz
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönöm a sok bátorítást!Kép

Az történt, hogy hagytam minden csodaszert és egy nagyon régi módszert próbáltam ki: köménymaglevest! Bejött!KépKépKép

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Engem maga a kórház érdekelne nagyon! Látom, itt már sokan szültetek, nem csak vártok a babira. Milyen a Budai Honvéd? Milyen a szülőszoba? Kultúrált a vajúdója? Mivel vannak felszerelve a szülőszobák? Milyenek a szülésznők? És milyen a szülészet? Hány ágyasak a szobák? Van minden szobához fürdőszoba? Mit kell bevinni a kicsinek arra a pár napra amíg bent leszünk? (barátnőm mesélte, hogy nekik a MÁVba még pelust is kellett vinni a kicsinek, meg popsitörlőt).
Okosítsatok, légyszi!
barimoni
 
 


Eladó egy Babysense II. márkájú (Madarász utcai gyermekkórház ajánlásával forgalmazott), teljesen új, ki sem bontott kétpaneles légzésfigyelő készülék garanciaval.
Ára: 32 e. (Eredeti ár: 50 e.)
Érdeklődni: 06-30-6820220 illetve az emduan@yahoo.com-e-mailen
emduan
 
 


Subesz! Sima patikában, ha ott nagyon nincs, és nem is akarják megrendelni, akkor homeopátiásban tuti. A homeopata szerek előnye, hogy adhatod magad, amit patikában be lehet szerezni, veszélytelen. De elvileg a patikus tud segíteni! Merre laktok? A II. ker Lajos utcai patika tuti (Kolossy térnél), nekünk mázlira közel van, de a Gazdagréten is van ilyen patika.
Barimoni! Szerintem a kórház személyi feltételei jók. A tárgyiak is javultak az elmúlt 6 évben, amióta először szültem ott. De azért semmi extrára ne számíts. A szülőszobán van egy új ágy, ami nagyon jó, állítható, mindent tud. Egy szülőszoba van, összesen 3 ágyas. A szobák is 3 ágyasak, és az össz létszám 15 a szülészeten, szerintem ez nagyon barátságossá teszi a dolgot. mindent adnak, ami van, ez általában azt jelenti, hogy a babóknak bentre semmit nem kell vinned, magadnak érdemes pakolni: betét, hálóingek, stb, de ezekből is adnak bentit, ha van.
Javaslom, hogy menj el, szokott lenni 4 alkalomból álló felkészítés, van benne szülőszoba látogatás is, meg csecsemős előadás, meg gyerekorvos, szerintem mindenképp érdemes.
Kinél fogsz szülni?
Claire
claire
 
 


Barimoni: fürdőszoba egy van, és két wc az osztályon, de ez épp elég, mivel szinte mindig kevesen vannak (mi hatan voltunk összesen az egész osztályon). A szülésznők mind nagyon kedvesek és ahogy én beszélgettem a többiekkel, mind meg volt elégedve azzal, aki rá jutott (mert ugye választani elvileg nem lehet. Nekem nagyon jó volt az a szülésznő aki velem volt, de a többi is emberséges és kedves volt velem végig, akik még elláttak az utána lévő napokban.

És azt biztos tudod, hogy itt olyan a rendszer, hogy nem jöhetnek be a látogatók, csak az üvegajtóig és azon keresztül nézhetik meg csak a babát (nekem ez nagyon tetszett).

A csecsemősök is nagyon rendesek, nekem sokat segítettek a szoptatásnál, mivel kevesen voltunk, volt idejük mindenkire. Azóta is az ő útmutatásuk alapján látom el a lányzót, mert a védőnőm sz@rik ránk és semmi infot nem kaptam tőle babaápolásilag Kép

egyszóval szerintem jól jársz a Budai Honvéddel!
sapi
 
 


Claire!

Csillaghegyen lakunk, így a Kolozsy tér kicsit messzebb van, bár tömegközlekedéssel (Hév) egyáltalán nem vészes. Köszi az infotKép

Barimoni!

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. A nővérek és a szülésznők nagyon rendesek és a csecsemősök is. Én majdnem végig kórházi hálóingben voltam, mivel azt nem féltettem az esetleges malőröktől Pl. kisfiam az első pelenkázásnál lekakiltKép

Sapi!

Mi van veletek? Régen jelentkeztél. Ennyire rossz a védőnőd? Nem tudod átkérni magad egy másikhoz? (bár azt hiszem általában utcánként osztják el a kerületeket maguk között)

Subesz
subesz
 
 


Subesz!Szívesen! Akkor a Lajos u-i patikát evidenciában tarthatod, az kimondottan homeopátiás, sőt, ott van homeopata dokik jegyzéke, stb. Bár ezek az infók a neten is elérhetőek! Akkor nem is vagytok messze. Én eredetileg óbudai vagyok, most egy kicsit idébb lakunk a hegyen, de sokat vagyok Óbudán anyáméknál.
Sapi! A védőnő akkor is ellenáll, ha kérdezed, vagy csak magától nem töri össze magát? Kitől tudsz tanácsot kérni? (doki, nagymama, stb)
claire
Nem tudom akarod-e bébi úszásra hordani a gyerkőt, de van egy jó a Kaszásdűlőben, meg egy Budakalászon is!
claire
 
 


Hát igen, enyire rossz a védőnőnk és sajna utca sezrint osztják, nem válthatunk. Tegnap egész konkrétan elfelejtett jönni. De már nem idegesítem magam rajta, mert amiben ő tudna segíteni, arra teljesen jó az anyukám meg az internetes ismerősök, infolapok. Meg mondjuk a doki bácsink is olyan, hogy felér egy védőnővel is, szóval mindig rákérdez a szoptatási problémáimra, meg tőle lehet bármit kérdezni, nagyon segítőkész. A védőnőtől ha kérdeztem valamit, leginkább bután nézett és vonogatta a vállát, hogy háűt végülis úgy csináljam, ahogy jónak látom. Csak hát ugye első babás anyukánál, mint én még nincs "ahogy jónak látom", csak az "aggódom hogy jól csinálom-e" Kép

Amúgy minden rendben van velünk, Borcsa egy hét alatt 25 dekát hízott, úgyhogy megnyugodtam a tejem minősége felőlKép elég jól beállt mostanában a napközben 3 óránkétni éjszaka 4 óránkénti kajára. Mondjuk ezt nem bírom megszokni, hogy egyhuzamban nem alhatok 3 óránál többet, úgyhogy még kicsit zombi állapotban vagyok Kép Bár nincs okom panaszra, mert nagy mázlista vagyok, hogy az apja itthon dolgozik és így napközben is le tudok dőlni még akkor is, ha a kisasszony épp ébren van.

Subesz: mi újság a pótlással? Nyálbuborék rulez, párod nem hiába büszke Pogira Kép Kép
sapi
 
 


Szia Sapi! Jó hallani felőletek! Két eset van: vagy szuper bébid lesz, aki hipp-hopp átalussza az éjszakát, vagy kénytelen leszel a bioritmusodon állítani4 Több gyereknél (legalább is amilyenek az enyémek) már csak romlik az alvás lehetősége. de vannak mázlisták, a barátnőmnek mind3 kölyke, szinte pár naposan átaludta az éjszakát! Nálunk most nap közben felváltva alszanak az ikrek így mindig van ébren gyerekem, kivéve, ha babakocsival, vagy autóval nyomulok vmelyik nagyért vhova Kép! Kép Meg kéne egyszer számolni, az 1 napi gyerekmentes perceketKép! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindenki jól van!

Ha érdekel valakit: www.orosziek.fw.hu.Kép

Üdv: Linamina
linamina
 
 


ClaireKép)) Najóóó, az azért nem lehet semmi amit te élsz átKép Belegondolva, nekem nagyon is egyszerű és könnyű helyzetem van, minden elismerésem a tiéd! Kép

Reméelm az első eset lesz nálunk, miszerint szuper bébim lesz, aki átalussza hamarosan az éjszakát Kép
sapi
 
 


Linamina Kép tündééééri Mátétok van Kép és a honlap is nagyonnagyon jó! élvezet volt végignézni Kép

a mi Borcsánk képtára pedig állandó címcsrében van, most éppen (ki tudja meddig) ez: http://rrgida.iweb.hu/
sapi
 
 


Szia Sapi!

Végignéztem a Borcsát!:-0 Haláli aranyos. De még milyen pici. Én folyton nézegetem Máté nagyon korai képeit és már alig hiszem el, hogy volt olyan picurka is.

Sajnos a szülőszobai képek nem sikerültek nálunk, mert pont akkor romlott el a fényképezőgép is.Kép
linamina
 
 


Linamina! Mi az, hogy "is", még mi romlott el? Fő, hogy nem Ti Kép! Amikor az első fiamat szültem, nem volt jó a ctg méh összehúzódást mérő része, és folyton engem (első szülő anya) kérdezgettek, hogy milyen erős a fájás Kép. Tök jó volt!
claire
 
 


Linamina: Borcsa nevében köszönöm a dicséretet Kép de csak mert ő még csak annyit mond max., hogy "eöööe" Kép

Claire Kép bámulatos milyen felkészültek bírnak lenni technikailag Kép ezen jót derültem ahogy magam elé képzeltem a jelenetet Kép
sapi
 
 


Szia Claire!

Az "is" csak egy szófordulat volt: nem elég, hogy szülés volt erre a gép is elromlik. Igazából nincs jelentősége.

Viszont kérdeznék: Máténak csütörtök óta furcsa az evése. Jó étvágya van, de csütörtökön és pénteken 5 evésből egyet nyimnyámmolt, szombaton 5-ször evett, most vasárnap már csak 4-szer és folyamatosan zöldül és darabos a széklete. Azt olvastam, hogy semmi baj nincs emögött, csak sokat eszik. Nálatok volt ilyen? 14-én tölti be a 4 hónapot.

Köszi

Linamina
linamina
 
 


Szia! Mit eszik? Ha anyatejet kap csak, akkor azt mondják bármilyen lehet a széklete. Nem kapott egy adagot ebből a most "divatos" hányós, hasmenős nyavalyából? Attól lehet rosszabb az étvágya , meg megváltozhat a kaki minősége, még ha nem is üt ki rajta nagyon a kór. Mértétek azóta, hízik? Claire
claire
 
 


Szia Sapi!

Örülök, hogy minden rendben veletek.Kép A 4 órás étkezést váltottam ki, így van valamennyi tejem estére, bár a múltkor csak 150 gr volt így isKép Pótlást kellett adnom. Párom szerint nincs ok az aggodalomra, három hónapig tudtam szoptatni, tehát akkora gáz nincs.

Linamina!

Nekem azt mondták, hogy akkkor zöld a kaki ha nincs rendesen megemésztve az anyatej.


Subesz
subesz
 
 


Sziasztok!

Claire:
csak anyatejet kap. Már visszaadtuk a mérleget, nem tudjuk, mennyit hízott. Nem hányt, nem ment a hasa. Jó kedvű, játékos, nem sírós baba. Étvágya is van, de amikor már szinte kipukkad, megáll és inkább nézelődni van kedve.
Ma reggel már megfeleztem az adagját, hátha túlette csak magát, Mert eléggé darabos is a rottyantás.

Sapi:
remélem, hogy csak nagyon tele van és egyszerre túl sokat eszik.

Jaj, már az is baj, ha sok a tej. 1 hete még azon agonizáltam, hogy szinte elfogyott! Bahhhh, soha nem jó semmi.Kép

Köszi a segítséget!

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina! A védőnőt nem kérdezted? Claire
claire
 
 


sziasztok!
Mi történt? Ma már péntek van és senki nem írt semmit.Remélem mindenkivel minden oké.
zsuh
 
 


Szia Claire!

Székletmintát küldtünk be a köjálhoz és kiderült, hogy negatív, vagyis egyszerűen csak túleszi magát.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina! A kis monó! És mi lesz itt kamaszkorában!? Kép Lehet, hogy egy kis aloe gél, natúr, jót tenne a pocakjának! Ismered?
Zsuh! Köszi, minden OK, csak ma egy kis házimunkával múlattam az időt! Kép (hétvégi takarítás, mosás hegyek, nyári-téli cuccok cseréje a kicsiknek, stb.)
Claire
claire
 
 


Claire: mi az az aloe gél? Pocakfájós a mi babánk is. Hol lehet beszerezni és mennyiért?Kép több kérdésem nincsKép
sapi
 
 


sziasztok

tényleg igaz,hogy megszűnik a honvéd kórház? A dokim mondta,hogy neki azért kellett munkahelyet változtatnia, mert kétséges,hogy megmarad-e a kórház. Ti mit tudtok erről? Úgyhogy most már nem itt fogom megszülni a 2. babámat
juji
juji
 
 


Juji!

Erről semmit nem hallottam, de jöv. héten megyek úgyis a dokimhoz, majd kifaggatom.

Subesz
subesz
 
 


Szia Juji!

Én semmit nem hallottam erről!!! Ki a dokid? Mikor mondta Neked mindezt? Már most várod a 2. babádat?

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok!

Claire: szerencsére nem hasfájós. Holnap lesz a 4. hónapos oltás, akkor majd rákérdezek, hogy mégis mit csináljak. Hiába mondják, hogy nincs jótej-rossztej. Az enyém annyira zsíros, hogy nem csoda, ha sok neki.

Mi ez a kórházmegszűnés????

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sapi! Aloe vera nevű gyógynövény levelének belső, kocsonyás anyaga. Nekünk a gyerekdokink ajánlotta annak idején, amikor a nagy ovis lett, hogy a kicsi ne kapjon el mindent. Az ikreknek most, két ovis tesóval ugye, rögtön kezdtem adni. ez immunerősítésre van. De mivel az aloe nagyon szépen tisztitja a beleket, regenerálja a bélbolyhokat, stb, ezért gondoltam Én a nagyoknak akkor szoktam adni külön adagot, amikor rossz a gyomruk, hasuk, hánynak vagy hasmenésük van, stb.
Nekem diszkont jogom van a cégnél, be tudom neked szerezni, vagy tudok diszkont jogot csináltatni! Van anyagom, amit át tudok mailben küldeni, aztán majd még kérdezel! Jó? Ha érdekel, írj emailt, cím a profilomban!
Én amúgy eleinte adtam nekik espumisan cseppeket a pocakjukra, több-kevesebb sikerrel!
Kórház: Nem tudom, de majd megkérdezem Évi szülésznőtől, vele beszélek néha! Mondjuk én nem tervezek több bébit, de sajnálnám, mert szerintem jó a gárda ott! Üdv, futok az oviba: Claire
claire
 
 


Szia Claire!

Most kaptam egy újságot (Vital Magazin) a gyógyszertárban. Abban találtam egy hirdetést az Alveola Beauty-Service cégtől Eredeti Aloe Vera nektárt reklámozva. Ilyet szoktál adni a gyerkőcöknek?

Linamina
linamina
 
 


Szia!Nem! Nekem azt mondta a dokinő, hogy az FLP cégé a nyerő. Ők dolgozták ki azt az eljárást, amivel stabilizálni lehet ezt az amúgy igen bomlékony anyagot. Azóta többen próbálkoznak vele, van egy nemzetközi minősítő cég, aki tanusítja, hogy olyan. Egyébként a gyógyszer és a kozmetikai ipar régóta használ aloét, csak általában a szárított leveleket őrölik bele. Annak már a hatóanyag tartalma nagyon csökkent. Szóval én azt konkrétan nem ismerem, de eddig még nem láttam ennek megfelelő minőségűt. Múltkor a DM-ben kóstoltattak velem egyet, de kicsit se volt aloe íze, pedig tudom milyen jellegzetes (finom kifejezés) az! Mennyibe került amit láttál? Claire
claire
 
 


Sajnos árat nem adtak meg, de certifikált termék, a három termék 93%+68%-tól 99,5%-os tartalommal bír.

Linamina
linamina
 
 


Az OK, hogy aloe van benne, csak nem mindegy, hogy hogy tartósították! Mindegy , nem akarok okoskodni, nem ismerem azt. Tudom, hogy most menő az aloe, nyilván több cég kirukkol vele. Az, hogy én nem ismerem nem jelent semmit, attól még tök jó is lehet! Nekünk bevált amit szedünk, így nem nézek másik után , erről lévő tapasztalatomat szívesen megosztom, és szívesen informálódok mások tapasztalatáról! Claire
claire
 
 


sziasztok

hello: dr cseke gábor a dokim,és kb 3 hete mondta,hogy ő most már máshol van mert a budai honvéd megszűnik. Miért olyan érdekes,hogy már most várom a 2. babámat?! hiszen az 1. már 2éves. Egyébként ismerjük mi egymást?

juji
juji
 
 


Szia Juji!

Nem ismerjük egymást! Egyébként nem "olyan érdekes", hogy már várod a 2. babát, csak kérdeztem! Mivel azt nem tudtam, hogy az első mekkora, és azt is gondolhattam, hogy még csak tervezitek a másodikat! Én pl. még csak tervezem (5 hónapja szültem a BHK-ban), de ettől még foglalkozhatok már most is azzal, hogy hol fogok szülni, nem?

Üdv, Hello
hello
 
 


szia hello

nem akartalak megbántani,csak azt hittem ismersz,és baj,hogy a 2. babámat várom. Ki volt a dokid?

üdv juji
juji
 
 


Szia Juji!

Nem bántottál meg! Kép
Csak nem értetted, miért kérdezem.
Az én dokim dr. Kovács Árpád volt. Ismered?
Mikorra várod a babát? És akkor most végülis hol fogsz szülni?

Szia, Hello
hello
 
 


szia hello

Sajna nem ismerem a dokidat. Március 2-re vagyok kiírva,de az uccsó uh szerint febr. 25.,igazából mindegy,csak túl korán ne jöjjön. a szent imrében fogok szülni a tétényi úton.

szia juji
juji
 
 


Juji

Olvastam az egyik korábbi írásodat. Hogy értetted azt hogy megszűnik a budai honvéd? Én 4 hónapja szültem ott.
hrabtimi
 
 


Sziasztok! Gergelics Marianna vezető szülésznő azt mondta, nem tud róla, hogy most meg akarnák szűntetni őket! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Claire:
Itt a közelünkben a Bioponttól lehet venni Aloe-verás készítményt. Ezt használjátok Ti is?

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Szia! Nem, mi az FLP-set (Forever Living Products) használjuk. Amit Te Írsz az az, amit az ATV-ben hirdetnek éjszakánként? Állítólag az is ellenőrzött, de a reklámján kívül semmit nem láttam róla! Árakat tudsz? Claire
claire
 
 


Szia!

Azt mondták, hogy ez is a Foreverhez tartozik.
Azt nem tudom, hogy éjjel mit reklámoznak (többnyire alszom olyankor Kép ). Közben egy természetgyógyász mondta, hogy a Biopont/Bionet termék okés. Az 1 liter Aloe Vera Juice, illetve az Aloe Vera Gél 6500 Ft.

Ez sok, vagy kevés? Úgy hallottam, hogy 5000 Ft körül vannak, úgy általában.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Szia!Nem értem! Ha az ő termékük, akkor nem tartozhat az FLP-hez, ha FLP termék, az elvileg nem hozható így kereskedelmi forgalomba. Az FLP-nél bárkinek lehet diszkont joga (ingyen), diszkont áron 1 liter gél 5600-5700 ft, a napi euro árfolyamtól függően. Van házhpz szállítás, noncs megújítási díj!
Szólj, ha segítsek! Claire
claire
 
 


Akkor valószínűleg két külön dologról beszélünk. Igazából ez nem olyan ker. forg., mint egy áruház, hanem bérelt gondolájuk van.
Megtaláltam a honlapjukat is: www.bionet.hu
Közben kaptam egy hívást, és megtudtam, hogy a Bionet Aloe Vera Gélt a terhesek és szoptatósok is fogyaszthatják. A Juice-t nem.

Köszi:

Linamina
linamina
 
 


Szia! Én egész terhesség alatt ittam a gélt, meg szedtem mindenféle egyebet. Ebben van ízesített gél is , őszis, meg áfonyás. Én áfonyásat szoktam, de a gyerekeim az ősziset szeretik a legjobban, a Páromnak nem volt jó a gyümis, csak a sima.
A Juicét miért nem?
Claire
claire
 
 


Megnéztem, amennyire lehetett regisztráció nélkül, ez egy másik cég, igaziból sem a tremékét, sem az üzleti felépítését nem ismerem!
Nekem a gyerekorvos az ellenőrzött minőség miatt rögtön azFLP-t mondta, én meg mondtam, hogy van egy ismerős. aki ezzwel foglalkozik, így nem kerestem sehová, nem néztem más cégeket.
Claire
claire
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?