Új privát üzeneted érkezett!

Kikim!

Most már tényleg elsüllyedek. Az előbb is akartam neked írni egy hosszút, erre látom, megint kihagytalak. :oops: Lehet, mégis maradt vissza valami az altatásból.

Szóval: ha novemberben lesz a lombikotok, az tök jó, mert sikerülni fog és akkor tényleg együtt babázhatunk. Igen, mi már a következő ciklustól próbálkozhatunk is élesben, ez lesz a kötelező is egyébként. Fülöp doki azt kérte, a nyár mindenképpen a próbálkozásé legyen. Aztán szerintem én olyan januárig hagyok időt magunknak, akkorra ér véget majd megint egy vizsga időszakom, aztán ha még mindig nincs baba a pocakban, akkor irány Fülöp és a Róbert Károly Magánklinika. Kb. akkora mágusnak tartom őket, mint a PCOs-ben Tüű dokit. Úgy érzem, most már tényleg sikerülnie kell, ez most a belső megérzésem. És akkor tényleg együtt babázhatunk. :wink:

Lányok, én még mindig döbbenten állok az egész műtétesdi előtt. Lehet, unjátok már, de soha nem gondoltam, hogy egy kórházi kaland ilyen is lehet. Itthon állami kórházban nem ez volt a tapasztalatom. Pedig azt a dokimat is szerettem, de a különbséget zongorázni lehet.
A Róbert Károlyban minden olyan, mintha egy hotelben lettem volna, mindenki kedves, megértő. A kaja kiváló, a nővéreknél kedvesebbet kívánni sem lehetne. Az orvosok kedvesek, nyugodtak és olyan bíztató a szemük, hogy elfelejtesz félni. :lol:
Most azt gondolom, hogy hozzájuk megyek szülni is. Megnéztem a tarifákat, így leírva soknak tűnik, de ahogy tájékozódtam, az itthoni dokim is pont ennyit kér el. A 9 hónap alatt 10-12.000 Ft vizsgálatonként, meg 100.000 a szülési tarifája.
Nem akarok bunkó lenni, de megkérdezhetem, hogy más városokban ez hogy megy? Kb. mennyibe jön ki egy szülés? :oops: Persze ha nem akartok, ne válaszoljatok.

KépKépKép
bikfy
 
 


Timejkám!

Elmentem Dr. Fülöp Istvánhoz egy petevezeték átjárhatóságira. Mivel nagyon betoji vagyok, nem mertem bevállalni a röntgenest, mert azt mondták többen, hogy az fájhat. Az uh-st ez a doki csinálta, fájdalommentesnek ígérte, és azt mondta, sokkal pontosabb képet ad a méh állapotáról, mint a rtg-s. Ráadásul ismertem is a dokit, tudtam, hogy jó és megbízható. Az 1. pillanatban rávágta, hogy ez itt és itt nem stimmel. Ugye nem kell leírnom, hogy eddig én már hány dokit elfogyasztottam, köztül meddőségieket is, és mind megdícsért, milyen fantasztikusan szép a méhem. Persze azt is hozzátenném, én mindig éreztem, hogy a PCOS-en kívül még van valami. Éreztem, hogy van még valami, ami miatt nem sikerül. Na mindegy.
Meg is akarta csinálni a műtétet rögtön, de nekem akkor vizsgaidőszakom volt. Júliusban egyeztünk meg. És egyszer csak ő hívott, hogy akkor hogyan döntöttem, mikor adnék neki bizalmat? ... :shock: Így. Na gondolhatjátok, majdnem, mint itthon. A helyi kórházban a márciusi vérvételem még nincs kielemezve. No komment.
Műtétet megcsinálta, teljesen fájdalommentes volt, élményeimet már előbb leírtam. Csak azt sajnálom, hogy nem korábban mentem hozzá. Biztos vagyok benne, hogy már réges régen babázhatnék.

KépKépKép
bikfy
 
 


Lucuzs!
Szuper, hogy eltűntek a foltok!
Beletelt egy pár percbe míg megértettem, hogy milyen tető eladó... Először nem értettem, hogy kész vagytok a másik babaszobával is, és eladó...? :shock: :lol: Max. kiadó, bár a lakója már megvan, és be is foglalózta. :)

Timejka!
A gégészetre mikor mentek vissza kontrollra, vagy már voltatok is?

Bikfy!
Azért arra szeretnélek kérni, hogy mutasd és járd ki előttem az utat! Legyünk együtt kismamák, de kapsz egy kis előnyt, jó? ;)
Nekem tavaly a Bajcsy kórházban volt ilyen élményem, hogy ott szívesen szülnék is. Én egy vizsgálaton voltam kismamaként magánrendelésen, ott 8000-et kellett fizetni. A szülésről még nem akart a doki beszélni akkor, azóta meg nem aktuális a kérdés, így nem tudtam meg az árát, de szerintem ennyit simán el fog kérni, ha egyszer eljutunk addig. Csak a magándokik általában az uh-ot az állami kórházban csináltatják ingyen, abban lehet talán különbség.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 

 
 

Bikfy!
Tudod, a dolgokat siettetni nem szabad, mert akkor kimaradhatnak más fontos dolgok az életedből. (még mindig nem mentettem le az idézetet, amit küldeni szoktál...) Én mindig azzal nyugtatom magam, hogy ha nem telt volna el 2 év orvosi segítség nélkül próbálkozással, akkor lehet még nagyon felkészületlenül ér minket, hogy a férjemnek nem lehet gyereke. Így már mindketten akartunk babát, és a helyzethez képest könnyen vettük az akadályokat...

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Bikfykém!

Nagyon örülök, hogy jól élted meg a műtétet! Az is nagyon jó, hogy úgy érzed megtaláltad azt a helyet, ahol sikerülni fog a babásodás! Én is így gondoltam a BMC-re, mikor oda kerültem, pedig az egy futószalag volt.
A dokiknak fizetett összegről, amit írtál, nálam pont így van, 10000 egy nőgyógyi látogatás és a szülésre mi 100-at számolunk. Ha bibi lesz, akkor kicsit többet! De remélem, nem lesz!
Ja, és persze a plusz vizsgálatok, amik megint fizetősek. pl. genetikai ultrahang, és egyéb genetikai vizsgálatok
Szóval nem kevés.
Éppen tegnap csináltam egy számvetést, és még a babacuccokra kb. 150 ezret kell költeni, úgy hogy sok mindenből használtat veszek, mint pl. babakocsi. Most minden nap bújom a webáruházakat, és a aukciós oldalakat.

Lucuzs!
Örülök, hogy Bogival minden rendben! Pár nap, és mentek nyaralni!

Kiki!
Kívánom nektek, hogy együtt babázzatok Bikfykével!

rodina74
 
 


Rodina!
Megnéztem a blogodat, hihetetlen mennyiségű babacuccot hoztak húgodék! :)
Mit kell még vennetek a babának?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Sziasztok,

Bikfy,

örülök, hogy túlestél a műtéten, annak pedig még jobban, hogy pozitív élményként élted meg.
Nálunk 5 ezer egy vizsgálat, de én uh-kor is ennyit adtam, aztán a szülésnél pedig 100-at.

Kata,

te aztán nagyon jól ismersz engem, igen, dolgozom is már, vagyis próbálkozok, mert délelőttjeimet teljesen lefoglalják a gyerekek meg a főzés-mosás-takarítás stb... aztán ha délután alszanak és én nem alszok velük akkor belevetem magam a munkába.
Elhiszem, hogy nagyon ideges vagy a holnapi nap miatt, én is nagyon izgulok érted, én bízom benne, hogy minden rendben lesz!!!!

Kiki,

nem is baj ha csak novemberben folytatódik a lombik, addig a lelkedet is rendbe tudod tenni. Ez nagyon fontos :wink:

Lucuzs,

örülök, hogy elmúltak Bogi pöttyei.
Hát sokszor én is röhögök magunkon, de bevallom már nemegyszer sírva is fakadtam amikor igazán tehetetlennek éreztem magam és úgy éreztem, hogy nem tudom uralni a helyzetet a 2 gyerekkel :oops:

Aagassi,

remélem hamar eltelik az idő amit a párod nélkül kell töltenetek és újra együtt lesz a család.

Rodina,

nekem is mikrós sterilizálóm van, Danikával nagyon sokat használtam, de Dávidkával egyenlőre nem használom, mert Dávidka nem fogadja el az Aventes cumisüvegeket, így Nuk márkájút kellett vennem, egyet vettem azt pedig egy nagy bögrében felfőzöm a mikróban és már steril is.
Aztán bízom benne, hogy idővel megbarátkozik az Aventtel is, mert abból van itthon rengeteg üveg. Ebből is látszik, hogy nincs 2 egyforma gyerek, amíg Danci gond nélkül ivott az Aventből és a cumijai is Aventek, Dávidka Nuk-.os, de a cumit egyik márkában sem fogadja el. Lehet, hogy nem is baj, legalább nem kell a szájába visszapakolnom ha kiesik 8)

Apukám 1 hétre hazakéretőzött Svájcból mert még nem látta az unokát, 2 óra múlva itthon lesz, már nagyon-nagyon-nagyon várjuk.
Főleg Danci mert imádja a papát :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic!
Olyan édesek a fiúk!
Nagyon jó olvasni a soraidat. És még dolgozol is? :shock: Lelkiekben hogy vagy? Bírod a strapát? Jó, ha tudsz a gyerekekkel délután aludni. Azért vigyázz magadra, ne hajszold túl magad! Két gyerekkel azért nem semmi lehet! Megértem, hogy néha tehetetlen vagy, hisz egyszerre szeretnél mindkettőnek mindent megadni, de idővel könnyebb lesz!
Szerintem is jó lesz a novemberi lombik. Még szeptemberben nyaralunk is, aztán meg mindjárt itt is lesz a november. Azért már várom! :)
Szuper, hogy jön apukád, Dancinak is sokat fog jelenteni tényleg, meg ő is megnézheti az unokát!

Aagassi!
Te hogy boldogulsz a gyerekekkel? Fiad, lányod? Mibden elismerésem a tiéd! Kitartást!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki!
Van egy jó kis babakelengye listám, amit még Monic állított össze Ditusnak, amikor Milót várta. Abból csináltam egy jó kis táblázatot és ott jelölöm, hogy mi van meg, és mit kell még megvennem.
Hát babacuccokat már nem kell. A legnagyobb kiadás a babakocsi, pelenkázó és a kiságy, pedig egyikért sem adok 20 ezernél többet. Babakocsit használtan veszek, Bergon márkájút. Nekem az tökéletes lesz, nyárra, pedig már jó lesz az esernyős, ülős babakocsi. Ezen kívül kell még sok kis apróság. Van, amit meg tudok venni egészségpénztárra, de még így is jó sokba fog kerülni. A sok, pár ezer forintos dolgok jó kis összeget tesznek ki. Na, nem panaszként mondom, örülök, hogy megvehetem! :lol:

Monic!
Mi akkor is nagyon csodálunk téged! És még van erőd dolgozni is! Hihetetlen!
Jaj, de jó, hogy az apukád hazajön! Milyen jó lesz nektek! Együtt lesz a család! Kicsit irigyellek! :wink:
Kösz a sterilizációval kapcsolatos válaszod! Azt hiszem mikrósat veszek, remélem Kitti nem lesz válogatós!

Kata!
Nagyon szorítok a holnapi naphoz! Hányra mész! Majd nagyon várjuk a híreket! Küldök babaragacsokat!

rodina74
 
 


Bikfy
Értem. Köszi. Szerintem nekem sok mindennel nem foglalkozott a doki ígyutólag visszagondolva, csak azzal, hogy átjárható-e a petevezető. Na mindegy. Lényeg, hogy most rendbe tettek Téged és most már sima ügy a babásodás.

Kiki
Jövő héten tudom hívni a gégész dokit, mert szabin van.

Most egy kérdés: Jól emlékszem, hogy valaki nemrég írta, hogy megtapadt a baba, de nem maradt meg, kilöködött? Ha igen, akkor légyszí írjátok meg, hogy milyen gyógyszert, vagy valamit szedett. Kösönöm!

timejka
 
 


Végre alusznak...

Kiki! Hááát, hazudnék, ha azt mondanám, h röhögve bírom. Illetve röhögök, leginkább kínomban. :lol: Alapvetően nem lenne gond, ha Fiam nem lenne hisztis 2 napja. Tudom, h belehasított a dackorszakba is, meg az Apa sincs itthon, ez együtt sok Neki; nekem viszont az a sok, h az én jólelkű, mosolygós Fiamra nem lehet ráismerni...csípőből mondja mindenre, h "NEEEM"; ha vlmi nem megy elsőre, dobálja, rúgja, pittyed a szája; szekálja a Húgát, látványosan nyűglődve unatkozik, vagy olyat csinál, amiről pontosan tudja, h nem szabad/veszélyes (pl. tegnap vacsinál kimászott az etetőszékéből, míg a Húgának töltöttem inni; kicsi híja volt, h nem fejre esett); ebben merülök ki. Amúgy a többi része nem vészes. Tudok mellettük ugyanúgy főzni, mosni, takarítani, este megyünk tejért, stb.

Rodina! Most néztem a blogodat...hmmm, mennyi meseszép dolgot rejtettek azok a bőröndök!!! Ruhácskák - tapasztalat: inkább a súly-hossz a mérvadó, mint a kor. Lányom még hord olyan rövidujjú body-t, ami kor szerint 3-6 hónap (next).

Anyukám egy látnok...felhívott, h jövő vasárnapra csináljak vlmi programot magamnak, mert kijön egész napra pásztorkodni a Gyerekeimet. Most törhetem a fejem, h hová tűnjek el, mit csináljak. De biztosan nagyon jót fog tenni, h kimozdulhatok egyedül 2 hét után.
Vendég
 


Sziasztok!

Kiki, Lucuzs, köszönöm szépen, aranyosak vagytok! :D

Bikfy, én 70et fizettem, ebből 20 a szülésznőé volt. Általában a vizsgálat 10x-ét kérik, a dokimnál az uh még mindig 5ezer.
Örülök, hogy ilyen jó helyre kerültél! :D

Timejka, én írtam: diadrezon injekciót kaptam Lexinél.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


már péntek van :)

Beze, Kata; gyertek a hírekkel uhu után! Nagyon várunk Benneteket!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Bikfykém,
nagyon gratulálok hogy ilyen hősiesen viselted, én biztos vagyok benne hogy ilyen pozitív hozzáállással hamar jön a baba!
És az is jó hogy már zöld utat kaptok a próbálkozásra, látszik hogy bízik benne a doki hogy hamar regenerálódsz! :D :D :D

Monic,
te szuper anyuka vagy, de ha úgy érzed, soha ne szégyellj sgetíséget kérni!

Aagassi,
nem lehet könnyű neked most apa nélkül, de telik az idő, és biztos a fiúcskád lelkivilága is helyrezökken. Puszi nektek.

Lucuzs,
örülök hogy Bogin segített a kalcium.
Mi tartunk otthon kalcium-musc ampullát ami injekcióba való de ha baj van gyorsan le kell nyelni és hamar segít akár életveszélyben is mint anafilaxiás sokk. Szerencsére még nem volt szükség rá.

Rodina,
szerdán már visszatért a baba korábbi formája, de azért nem nyugodtam és tegnap este 4D uh a 4D genezisben apával.
Mekkora élmény volt!
A baba teljesen egészséges, és tökéletesen szépen fejlődik.
Fejvégű fekvésben van ügyesen.
Mindent megmértek, méh vérellátását, az áramlást a méhlepényben, még az én saját belső szerveim állapotát is. Minden szuper jól van ahogy kell.
Úgy megkönnyebbültem.
És már 80dekának mérte a gép a babót! Ahogy kell ekkora korban.
Már nyitogatta a kis szemhéjait, ami a jó idegrendszeri fejlettség jele.

Képeket teszek, ha nem haragszotok meg:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Sziasztok!

Katusom és Bezém!
Gyertek mihamarabb és számoljatok be gyorsan a jó hírekről! Nagyon várunk benneteket.

Katám, nagy nap ez ma Neked, kívánom, hogy a lehető legboldogabban térj haza. :wink:

Eclipse!
Nagyon gyönyörűségesek vagytok. Hihetetlen szép felvételek. :wink:

Aagassi!
Biztos, hogy ez a dackorszak? Nem lehet, hogy attól ilyedt meg, hogy elment az apuci? Azért ők már igen sok mindenen mentek keresztül. Végre boldogok nálatok, és a kisfiad nagyon okos gyerek, csak hát csöpp kis gyerek ésszel nehéz ezt a szitut megérteni. Azt, hogy papi haza fog jönni. Meddig marad távol?

KépKépKép
bikfy
 
 


Kata! Beze! Drukkok mennek!!!!

Eclipse! Szép baba a kislányotok!!! :lol:

Tegnap pakolás közben végre megtaláltam a kálcium ampullát, amit említettetek, és amiről tudtam, hogy nekünk is volt. Hát ezek szerint még van is. Hatalmas szütyő gyógyszerrel indulunk nyaralni, de nem érdekel, most ez nyugtat meg... :roll:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Timejka!
Talán Beze kapott valami ilyesmit Lexi fogantatás előtt.
Ja, látom Beze válaszolt is!

Aagassi!
Hát téged is csodállak! Én nem tudom, hogy bírnám így egyedül! Lehet, hogy a fiad a párod elmenetelére reagált így?
Kösz a ruhákkal kapcsolatos tapasztalatot, ezért is csináltam úgy, hogy végül is fél éves cuccokat válogattam szét. Aztán majd, ha tudom, hogy mennyivel születik Kittike, akkor már tudni fogom, hogy melyik ruhák kellenek. A párom 57 cm-rel született, Kitti remélem kisebb lesz!
Na, milyen rendes az Anyukád! Szerintem ki fogod találni, hogy mit csinálj. A lényeg, hogy kényeztesd magad és pihenj!

Beze!
Nem haragszom, hogy nem raksz fel uhus képeket! Biztos meg van az okod rá, és én elfogadom. Tudod, én csak látni szerettem volna Marcit, de majd a születéskor készült képeket is nagy csodálattal fogom nézni! Poci fotót sem kapunk?

Kata!
Nagyon drukkolok! Várunk nagyon! Szorítunk!

Eclipse!
Nagyon jó hírek! Nagyon ügyes vagy!
Nagyon szép, és olyan jól látszanak már a vonásai! Látom, már számolni is tanul az ujjain, okos baba lesz! Gratulálok hozzá! Nagyon édes!
A 4d genezis pontosan hol van és kinél voltatok? Mi 4d-re a 28. héten akarunk menni, akkor már több husi van rajta!

Na, én lassan indulok a védőnőhöz!

rodina74
 
 


Hányra megy ma Kata? Tudtok valamit? Lerágom a körmeimet.

KépKépKép
bikfy
 
 


Kata, Beze!
Drukk mára!
++++++++++++++++++

Rodi!
De jó, hogy van ilyen listád! Majd én is elkérhetem, ha aktuális lesz?
Drukk a védőnőhöz!

Timejka!
Barátnőmnek is pont kedden volt műtétje, mint Bikfynek, neki endója volt, és a műtét után azt mondták, hogy már kb. 3 éve ott lehetett, olyan állapotban volt, pedig volt már korábban is ultrahangja, csak nem vették eddig észre. Sajnos sok doki nem elég alapos. :(
Remélem a gégészetes is megerősítik, hogy minden rendben Bencével.

Aagassi!
Megértem, hogy nem könnyű! Főleg, hogy romlott is a helyzet kicsit. REmélem helyrebillen a fiad lelke, bár ha dacckorszak, akkor az azért eltart egy darabig. :roll:
Szuper anyukád van!!! :)

Eclipse!
Ezek a képek csodálatosak!!! És örülök hogy megnyugodtál, hogy minden rendben! :)

Lucuzs!
Vigyetek sok-sok gyógyszert, és aztán kívánom, hogy ne legyen szükség rá! (Én is mindig próbálok mindenfélét vinni, pedig még gyerek sincs...)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Lányok, kiderült valami genetikai izé-bigyó nálam. :shock: Volt valamelyikőtöknek trombózishoz kapcsolódó mutáció vizsgálata? Elvileg ez a népesség 35-40%-át érinti, így nem ijedtem meg nagyon, de a neten nem sok mindent találok róla. Ha jól értem, nehezebben szívódik fel nálam a folsav, ami ugye kéne...

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Beze Rodi

Köszi. És azt az injekciót akkor adják, amikor már terhes valaki, vagy előtte. Egyik ismerősömnek 1x már elment a baba és úgy néz ki, hogy most megint terhes volt és jött nagy görcs, vérzés és megint nincs baba.

Kiki
Az orvosokból ezért van elegem, de én most sehova se megyek az biztos.

timejka
 
 


Sziasztok!

Ma vagyok 9 hetes és 2 centis a picike:-)
i.kata
 
 


Kataaaa!
Ez csodálatos! :) Imádság, drukkok továbbra is! Pihenned kell ezután is, mesélj, mi volt?
És ma egész nap neked fújom a buborékokat, jó? ;)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki,
úgy mentünk be a dokihoz, hogy mondtuk is neki, hogy felkészültün a legrosszabbra, és ahogy elnéztem meg sem lepődött, gondolom emlékezett a múltheti rossz eredményre.
Közölte, hogy kb 9 hetesnek felel meg, és ma vagyok pont 9 hetes. Kérdezte maradhat-e:-)
A hematóma majdnem teljesen eltűnt a petezsákból, a babához képest elhanyagolható a mérete szerencsére.
At mondta nem kell szigorúan feküdnöm, de kíméljem magam. Kérdzetem, mehetek-e nyílt vízbe fürdeni, mondta hogy persze, de nagyon vigyázzak a meleggel, mert az a legveszélyesebb most.
Hozzá legközelebb aug. 4-én megyünk, aztán meg az Istenhegyibe a 12. hetes uh-ra. A saját dokimhoz később kellett volna mennnünk, de párom megkérte, hagy menjünk előbb, hogy én nyugodt lehessek. :lol:
i.kata
 
 


Kata,
ez fantasztikus, szívből gratulálok!!!!!!!!!!! Továbbra is viágyzz magadra!!!!

Kiki,
leiden mutációra gondolsz? Ez méhen belüli trombózist tud okozni, s azért okoz vetélést. Szurizni kell magát az embernek, de van rá megoldás!!!!! Azt hiszem itt is volt valakinek akinek volt ilyen...
akkor lehet, hogy meg is van, hogy mit kell kiküszöbölni, de jóóóó!!!


Csajok én most elköszönök egy időre, szerda este jövünk haza, de csak intézkedünk, újra pakolunk és már megyün is tovább, úgyhogy szerintem 2 hétig nem leszek, olvasni se tudok :cry: .

Mindenkinek továbbra is drukkolok, ha valami történik, küldenétek sömit? Köszönöm, nektek is kellemes pihenést!!!!
Vendég
 


Timejka!
Sajnos én többször jártam úgy már az életben (pl. az egyetemen is), hogy homokba dugtam a fejem, mert nem szeretek utána járni a dolgoknak, meg egyszerűbb menekülni a nehézségek elől. Csak ez az esetek többségében nem visz előre. :?
Az a baj, hogy azzal, ha csalódok az emberekben, és ezért nem megyek tovább az úton a cél felé, nem nekik lesz rosszabb, hanem nekem...

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kata! Jajdejó!!! Annyira örülök!!! És akkor most vége a folyamatos fekvésnek is!!! :D :D :D :D :D Továbbra is alakuljon minden ilyen szépen!!! :lol: :lol: :lol:

Nati! Jó nyaralást nektek! :lol: Majd kérünk pancsolós képeket! :wink:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Dy-nek kellett szuriznia magát és nekem is kell. Minden reggelem a szurival kezdődik és kontrollra kell járnom. Most hogy véreztem, voltam múlthéten is, és tegnap is.

i.kata
 
 


Kiki! Most mi is ez a mutációs izé?

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Lucuzs, Nati,
köszi-köszi!!!! :lol: Olyan boldog vagyok ám:-)

i.kata
 
 


Lucuzs,
ez a trombózis hajlamot jelenti. A terhesség közben bekövetkező trombózis is okozhat vetélést, ezért érdemes megnézetni.
Nekem semmi olyan tünetem nem volt, ami arra utalhatna, hogy van ilyen hajlamom, csak a vérvételből derült ki. Nekem a lombik miatt a stimuláció kezdetétől kell szúrnom a vérhigítót és a szülés utáni 6. hétig ez így is marad. Ez több mint 10 hónap napi szurizás :roll:

i.kata
 
 


Kata! Nagyon szép a vonid!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Kata!
De jó, hogy a haematoma is szívódik fel! Ez annyira jó! Ha csak eszembe jutsz, mosolygok! Csak így tovább az úton!


Nati!
Nem, nem leidenre gondolok, hanem a MTHFR gén C677T heterozigóta mutációt hordoz. (Ezért nem írtajm elsőre le, rég káromkodtam ekkorát! :lol:) Valahogy a folsav felszívódást rontja, ha jól értem, ezért többet, meg másfélét kell szedni (biológiailag aktív folsavat.)

Most nekem is egy hét szabi jön, így csak hétfőhöz egy hétre fogom a dokimnak elküldeni a leletet, de az is lehet, hogy akkor már megvárom a kromoszóma kariotípus vizsgálat eredményét is, és egyben küldöm el neki.

Lucuzs, Nati!
Jó pihenést nektek is, jó időt, és vidám együtt töltött napokat a kis családotokkal!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kata!
Gyönyörű a vonalzód! :)
Neked miért kell szurizni magad? Leiden mutáció? Dy-re emlékszem, hogy neki is kellett a trombózis megelőzésére.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki,
Nekem nem mondták azt, hogy Leiden mutációm lenne, csak annyit tudok, hogy enyhe, veleszületett trombózishajlamom van, azaz F II 20210 heterozygota mutáció.

i.kata
 
 


Kikim!
Bármikor elküldöm neked! Nekem is jóval hamarabb meg volt, mint ahogy babás lettem!
Melyik eredményedben látszik ez? Írj róla bővebben!

Kata!
Nagyon gratulálok! Látod minden rendben! Lehet, hogy valamikor valahol elmérték a kicsikét, te meg aggódtál! Már 2 centis! Jaj, de szupi! Képet kaptál? Küldjük továbbra is a babaragacsokat!
Annyira jó, hogy így alakult! Nagyon megérdemlitek már ti is!

Nati!
Dy-nak volt ilyen, ha ez az amiről Kiki beszélt. Valóban szúrta magát a baba megszületéséig, de talán még utána is egy rövid ideig!
Nagyon jó nyaralást kívánok nektek! Vigyázzatok magatokra, és remélem a pihenés hatására, majd négyen jöttök haza!

NA, látom Kata írja is, hogy Dynak volt. Ja, neki is. Akkor most már Kiki részletes választ kap!

Kiki!
Az MTHFR génjeimben nekem is volt egy minimális eltérés, mindjárt megkeresem. De az enyém elhanyagolható volt.

Lucuzs!
Nektek is jó nyaralást kívánok!

rodina74
 
 


Kata!
Köszi a segítséget!
Értem, néztek nekem is valami hasonlót, a száma legalábbis ugyanaz :lol: (ha ezt egy orvos látná, vagy a fejét fogná, vagy röhögne, ahogy hasonlítgatom össze, hogy amit te írsz, meg amit nálam néztek, "mennyire" hasonlít)
Nekem prothrombin gén G20210A-t néztek, és az rendben van.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Íme egy fotó:

Kép

i.kata
 
 


Kata!
Nagyon édes!!!!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


sziasztok!

kata: Annyira örülök hogy minden rendben. Hurráááá! Akkor végre megnyugodhattál. :D

Kiki: Nekem is van heterozygóta Leiden mutációm. Nemrégen, vagy 2 éve állapították meg. Eddig nem is tudtam róla.Mondták hogy terhesség alatt végig szuriznom kell majd nekem is magam.

Bikfy: Annyira jó hogy ilyen jó élményeid vannak a műtétről. Még ebben az évben babás leszel az tuti. Nem is lepődnék meg ha már a kövi ciklusban. Szorítok!

Most mennem kell, de majd jövök. :wink:
babicsek
 
 


Kiki!
NA megkerestem. Az enyém :
MTHFR
Az egyik allél C677T, nekem ez normális lett, a másik
A1298/1298C, ez az eltérő. A papírom végére odaírták, hogy ez önmagában nem csökkenti az enzim működését. A trombózis kialakulásának genetikai kockázata az átlagosnál nem nagyobb.
Neked, látom, az első érték tér el. A végére neked mit írtak?

rodina74
 
 


Kata!
Nagyon szép a kép! ÉS gyönyörű az új vonalzód!
Látod, a 12. hétig nincs is sok hátra!

rodina74
 
 


Babicsek!
És Marcinál még nem tudták, így nem kellett a szuri? Nem baj, azért inkább legyen naponta szuri, csak rendben legyen a baba!

Rodi!
Nekem semmit sem írtak rá, csak az eredményeimet, meg köszönik, hogy náluk jártam... :roll: De majd a dokim megmondja, hogyan tovább. Azt hiszem, hétfőphöz egy hétre elfaxolom neki a leletet, hogyha kell további vizsgálat, tudja mondani. :?

BEZE!
Merre vagy! Nyaralás előtt még szeretnék veled is együtt örülni! :) Ugye minden rendben?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kata! Nahát!!!! Már kész emberke!!!! :lol: :lol: :lol: Csodaszép!!! :D :D :D

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


csak bekukk, vendégek elmentek, mosogat a gép, rend van, és még egy picit talán csend is...

Kata! Olyan szép a vonalzód és a babafotód is, hoccsakna!!! :D

Kiki! Ilyen folsav felszívódási gondom nekem is van, szintén genetikai vv-en derült ki. Genetikus annyit mondott, h többet és biológiailag aktívat szedjek, h biztosan meglegyen a kellő mennyiség. Femibion 800-at szedtem (ebben biológiailag aktív folsav van) és majd szedek, ha aktuális lesz megint. És szintén Ő javasolta anno a Zuramnak is, h szedjen folsavat, mert nála is hasonló gond van. Továbbá azt is mondta, h a folsav amúgy is javasolt lenne mindenkinek, mert csökkenti a szív- és érrendszeri bajok kockázatát.

Nati! Jó utat, kellemes pihenést Nektek!

Beze, hol vagy?! Várjuk a híreket!

Eclipse! Nagyon édes a Babátok a képeken, olyan formás pofija van már!

Bikfy! Biztos, h az apahián yis benne van, de ez a "neeem" már 2-3 hete megy, meg a pittyeszkedés, mérgelődés is. Apa legkésőbb aug. 5-én itthon lesz, de lehet, h előbb. Mindenesetre az aug. 5-öt célozzuk meg a naptárral is; legfeljebb kellemes meglepetés lesz. Ma egyébként egészen jó a Fiatalúr...mondtam is, h ide minden nap vendégeknek kellene jönniük, h ilyen simán menjen minden. Voltunk délelőtt boltban, zöldségesnél, postán, segített pakolni, állt a babakocsi mellett és őrizte a Húgát, itthon segített kipakolni, kukába dobni, amit kellett, mosogatógépbe rakodni...angyal ma.

Na megyek, mert Lányom kurjongat. Majd este...
Vendég
 


Aagassi!
Mondjuk az mindenképp jó, hogy fogok menni genetikai tanácsadásra is, és oda is tudom vinni ezt a leletet, hogy mit mond rá a doki.
Örülök, hogy rendezettebb volt a nap. Hívjatok gyakran vandégeket! Tényleg, mikor jönnek/jöttek a vendégeid, amihez receptet kerestél? Esetleg ők voltak most?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki: Marcinálmég nem tudtuk hogy ez van. Csak vele nekem levált a méhlepényem a 27. héten, aminek a mai napig sem tudjuk az okát, így elküldtek erre a genetikai vérvizsgálatra, ami kihozta ezt az eredményt. Most már van mire fogni, hogy elképzelhető hogy emiatt trtént a dolog.

Na most megkerestem a leletemet, 2008 júliusában készült és trombofilia vizsgálat volt, véleményben ez van hogy:
A heterozygóta Leiden mutáció mellett PLA2 mutáció is fennáll, fokozott trombózis elleni védelem szükséges.

aagassi: Nagyon ügyes vahy, ha minden okés és még rend is van! Férjeddel beszélgettek msn-en? Ő hogy bírja nélkületek?

Kata: Nagyon édi a kis csöppségetek!

Nyaralóknak kellemes pihenést, jó időt és jó szórakozást!
babicsek
 
 


Sziasztok

Kiki Anyósomat meg az uramat vizsgálták anyósnak van is ez a próblémája apinak nincs de kell szedni neki a folsavat.


I Kata nagyon nagyon Gratulálok és próbléma mentes várandósságot kívánok!

Bikfy hogy vagy???

Lányok hogy bírjátok ezt a meleget?
Mi be vagyunk zárkozva klíma folyamatosan megy reggel 7 kor kapcsoltam be de 5 kor kapcsolt ki és most is 27 fok van.
Holnap megyünk fürdeni Dávodra. Tegnap vettünk egy szekrényt hát ne tudjátok meg mit szenvedünk vele.Legozunk szó szerint.Jó nagy gardrob ide talán befér minden ruha:)
Ja és még el is b@szták egy két elemét pedig 60 ezer Ft volt.

Hoztam pár képet ha nem baj és bocs hogy nem jövök sűrün de ha ideülök akkor Darinka cirkuszol.
Járokát sokáig nem bírja.Börtön.Tegnap vettem még egy járókát 2000 Ft nem új de nagyobb mint a másik azt meg odaadom az ikres barátnőmnek.

Kép Kép Kép

Kép

Kép
vius
Baja
 
 


Vius! Cuki a lányod!!! :lol: :lol: :lol:

Bikfy! Hogy vagy így 3 nappal a műtét után?

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Áááá, megint elkezdtem vérezni :evil: De akkor is nyugodt maradok!!!

i.kata
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: