Új privát üzeneted érkezett!

Nem tudom ki kérdezte, de azt hiszem a 329, vagy 379, vagy valami ilyesmi oldalon van a teljes lista, de mindenképpen szept. 3 után, mikor már Gréti is megszületett.

Mimi,
Reginek sok boldog szülinapot kívánunk mi is.

Képzeljétek, itt Rigában olyan meleg van, amilyet még az itteniek sem láttak. A férjem mondta, hogy itt a nyár kb. 17-25 fokos, lágyan fúj a szél, azért tegyünk meleg ruhát, kabátot... Hát én tettem, aztán itt sülünk a 34 fokban. Magamnak igazán nyári cuccot nem is hoztam (bár semmi nem jön rám, 2 éve még vékony voltam, tavaly nyáron meg terhes). Ma voltunk hajókázni, ott legalább mozgott a levegő.
Most van egy nyugis estém, voltunk vendégségben apósom testvérééknél, de az apraja elfáradt, úgyhogy 4 gyerekből 3-mal engem hazahoztak. Ők már alszanak, én végre netezek, mert amúgy nem sok idő van rá.
Most már csak a két csajszit kéne valahogy az ágyába transzportálni, mert itt aludtak el a nappaliban, bár azt hiszem, megvárom az apákat vele.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Vagyunk mi is!

Regi babát Isten éltesse sokáig!! Képeken tündéri!

Lilinek (picit megkésve :oops: ) sok boldogságot kívánunk!

A tali nagyon szuper lehetett, most még jobban fáj a szívem, hogy nem jött nekünk össze. :cry: Nagyon jók a képek!

Itt is rettenet meleg van, légkondi nincs, a lakás meg déli fekvésű! :evil: Niki éjjel nem is tudott jól aludni, nagyon sokat forgolódott. Most talán pótol belőle valamit, 8 óta alszik.

Niko: Mi még nem "beszélgettünk", de örülök, hogy vagy Te is. Gréti lánykád nagyon édes!

Szép, meleg napot Nektek! :D

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Köszönjük szépen !
Anett!Nem az nem a Szabi,az az ikerszomszéd rokon kisfiú.Véletlen meglendült a kezem,mikor kóstolta a tortát :lol:
A torta sima hétköznapi gesztenye torta,növényi habbal a tetején.Anyum sütötte :wink:
Bár eper tortát akart,de mondtam,hogy bár én nem vagyok egy para anya de az talán még nem kéne a Reginek. :lol:
Amúgy nagyon jól sikerült a buli.Csak iszonyat meleg volt és van még most is.Nekünk egész nap ide süt a nap a kertbe,a házra.Dél nyugati fekvésű a ház kert,és az előző tulaj kiirtott minden fát :cry:
Mi ültettünk fűzfákat meg 1-2 fát de még odébb van hogy jó árnyékos legyen a kertünk.

mimi12
 
 

 
 

Jaj tényleg!
Lilinek Boldog névnapot!

mimi12
 
 


Sziasztok lányok!

Kánikula ma is ezerrel, de biztosan mindenhol ez a helyzet -s ahogy Linácska írja, nem csak Magyarországon.

Tündi,
a vonalzókat szoktam figyelni, így vagyok nagyjából képben, hogy ki mikor szülinapozik :).
Végignéztem egy csomó oldalt, de nem találtam meg a táblázatot :(! Lehet, hogy törlődött Kata hozzászólásaival?
Még régebben írtál egy Noé bárkája nevű játékról: azt hol lehet megtalálni?

Mimi, nagyon édes Regi és milyen jó sokan összegyűltetek ünnepelni :)!


GP Ági
-ha olvasol minket, írj pár sort, mert Te nem szoktál ilyen hosszú időre "eltűnni"! Remélem, csak a könyv körüli teendők miatt nem jössz és egyébként minden oké Veletek!

Kellemes napot mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Lányok, ha azt a táblát keresitek, hogy ki mikor született, nekem megvan. Úgy van, hogy az utolsó benne Baratodildi Robija 8.20-án, aztán meg van egy mamalista, ahol még heten vagyunk benne, mint kismamák. Sajna aug. 20 után már nem mentettem le a babalistát, mert született Marci, de azt meg szerintem pikkpakk ki tudjuk pótolni. Ha valaki szeretné, akkor elküldöm. A szépséghiba annyi benne, hogy össze van firkálva, mert anno ezekből csináltam a tablót, és aki küldött képet kihuzigáltam, de ettől még olvasható.

Kép


Kép
dbea
 
 


Egyébként meg hülye vagyok, mert a babatablón mindenki rajta van :lol: :lol: :lol: Születési dátummal együtt :lol:
Kép

Kép


Kép
dbea
 
 


Ez az első adag, ez kitart júli 29-ig :lol:

Kép


Kép
dbea
 
 


Na ide értem :oops:
Tegnap 2en voltunk, apa csak 11re ért haza, így nem jutottam ide sem.
Dbea köszi a klímás szaktanácsadást :lol: , de nekünk csak 1 klímánk van, és az elöző lakó rakatta be és rossz helyre, így nem hűti le a lakást csak a nagyszobát.
Na most ha megy a nagyszobában hideg van, máshol meg dög meleg.
És én olyan hülye vagyok mert estére egy vékony polót ráadtam a gyerekre, és végig nyüszögte az egész éjszakát. És nagyon rosszúl aludt.Ma biztos csak egy pelusban fog aludni....
Amúgy most a nagszobában 29,7 C van 4. emelet lapostetős panel, déli fekvésű lakás, erkély nélkül :roll:
Mi szeretjük a szaunát, és így tényleg olvad a zsír :lol:
Gyeekem alig eszik,mondjuk mi is.
Ma voltunk Zorának szandit venni, 22 es kellett neki :shock: .
Már a bbkocsiból mindig kikéreszkedik.
Apa ma itthon van du meg kimegyünk a strandra.

Köszönöm a 2bb tapasztalatokat, meggyőző, csak ez a panel 4. emelet tart már vissza, ahogy írtad Anettoo a kertes ház a tuti, de nekünk csak akkor lesz az ha visszamegyek dolgozni, vagy nem :roll:

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Utólag :oops:

Lillinek nagyon sok boldog névnapot,(jó sokat utaztatok, és nincs mese ha nincs ruhád soppingoljál magadnak, mert muszály :lol: )


Reginek nagyon sok boldog szülinapot (jó sokan voltatok, és az összes képet végig néztem: Szabi nagyon nagyot nőt, Fanni szupercsinibombázó tini, Regi meg megzabálnivalóan aranyos, Neked meg jó az új hajad :lol: )

Nokinak boldog 30. szülinapot!

És még Villőnek is nagyon boldog szülinapot,így nagyon utólag :oops:

Ja Dbea nem tudunk menni a babanetes rendezvényre, mert azon a hétvégén tartjuk Zora szülinapját.

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Nem nagyon akar Zora cicizni sem, lehet leválasztja magát, úgy kell beletukmálnom a cicimet a szájába.
Amúgy roppant kiváncsi vagyok, hogy elfogadja e ma jd a tejete, mert ha nem akkor nem tudom mit adok neki, mivel a tápit nem eszi.
Nálunk apa utálja a tejet, én szeretem. De a barátnőm kislánya sem fogadta el a tápit, de a tejet sem. Ők teáztak, enyém gyeek azt sem issza. Tündi Te mikor adtál Lucának tejcsit?

Hbori, majd rakok fel képet Z új hajáról, meg bandázós barátnőset is, de le kell kicsinyíteni a képeket, aztán majd ha sikerül utánna..

Boszi köszi a linket, az asztalt nem találtam meg, de találtam egy triciklit, az lesz Zora ajándéka köszi még1xer :lol:
http://www.jatekcsillag.hu/product_info ... ts_id=2382

Orew fogyás, szerintem kitartó legyél aztán majd megindulnak a kgom. Így is joghurt kúrán vagy vagy mi, most mi lesz léböjt, aztán fényevészet :lol: ? van hogy stagnálnak a kgok, de majd megindul.

Piroska én is depis vagyok a kgjaim miatt, de nagyon :cry: .

És a bbtali szuper lehetett, és a bbok nagyon édesek. Orew szuper ez a kis kocsi, mi a neve?, tök könnyű lehet, tetszik nagyon.
Jó volt képeket nézegetni :lol: Orew Te Zarával kettesben utaztatok le?

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Nikó hát ideje volt, hogy életjelet adjál magatokról, és hát igazán jöhenél kicst gyakrabban.
Gréti nagyon szépséges :lol:

Még mondjuk pl Kandit is nagyon hiányolom, meg pl Barátodildit!

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Ja Dbea még neked akartam írni, hogy Tied apa mazohista hogy délben fut ilyen kánikulában 2 órát :lol: :shock: ?!

Na hogy így teleírtam az oldalt lelépek, holnap megyek barátnőzni itt lesz nálam a kocsi, csütörtökön barátnő jön hozzánk szaunázni,pénteken strandolunk, de azért megpróbálok benézni.... :lol:

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Sziasztok!

A tegnapi eső majdnem kimosta még1x a ruháimat (2 ruhaszárítóm is kint volt) :evil:

Hajnus anyuméknál van, vasaltam, így nyugisabb.

Na megnéztem én is Anettoo videóit, nagyon édesek a fiúk, látszólag jól elvannak együtt, nekem a homokozós tetszett a legjobban :wink:

És megnéztem Regi baba szülinapos képeit is (jó nagy gyermek ő is), tényleg jó sokan voltatok. Hú, belegondoltam mi is mennyien leszünk, itt lesz az egész család.

DBea: milyen jó ötlet hogy feltetted a tablót!!! Így sokkal jobban lehet látni hogy ki mennyit változott :D Nekem nem az az észbontó hogy délben fut a párod hanem hogy 2 órát :o hogy képes rá? Én még 1 órát de szerintem még egy felet sem tudnék egyhuzamban futni :oops:

Boszi: Ne búslakodj, remélem a legközelebbi talin ott lesztek! Tényleg jó volt!

Angelita: Köszike! És ha bárki látja a játékot légyszi szóljon!

Na megyek a gyerkőchöz... már úgy hiányzik!
Más is így van vele ha nincs ott a gyermeke a közelben???
Vendég
 


Anetto,nyár szempontjából tuti a kertes ház :) De télen szivesen laknék a panelban :D Nagyon klassz az a thomasos játék :D

Lina,tessék új ruhatárat beszerezni! :)Örülj neki,hogy jó idő van :D GYerekek jól elvannak az uncsitesókkal?

Boszi,mjad legközelebb eljöttök! :) De tényleg jó kis tali volt :wink:

Mimi,meglendült kéz :) Gondolom volt nagy röhögés :D :wink:

Angelita,én megtaláltam a tablót,de Bea már fel is tette az első részt! :) Gp Ági skypon sincs mostanság :roll: Ha látom fent írok neki :D

Bea,köszike,hogy előkerested te is a tablót!Olyan sokan eltüntek,hogy van olyan akire nem is emlékszem :oops: :oops: :oops:
Apa futásán én is nagyot néztem,én ilyen melegben képtelen vok rá,holnap hoz keresztanyám úszós bérletet,és inkább úszni megyek majd :) De nálunk is ilyen apa egyébként,ő is szorgosan futkos ezer fokban is :roll:

Adri,hát nem tudom Zsombinak hanyas cipőcske kell majd,mert neki is hatalmas lába van :roll: Talp hossza:14cm :P Lucának 3 évesen 15,5 :roll: Milyen szandit sikerült venned?JA és nekünk állíthatós szandit kell keresni,mert még a lábfeje is magas :wink:
Klassz a bringa amit kinzétél Zorának,de lehet olcsóbban is kapni :wink:

Piroska,amit Anna belinkelt anno futástervet nagyon jó,én is aszerint futottam,és ment a végén egybe a fél óra,az elején még az 1perc is megviselt :roll: :wink: :P
Az természetes,hogy hiányoznak nekünk a babucik:D Én néha vágyok rá,hogy kicsit egyedül legyek,de 1-2 óra és már hiányoznak is :wink: :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!
Minden szülinaposnak-névnaposnak sok sok boldogságosat!
Köszönöm a hiányolást!
:lol:
Kép és Kép
Kép Andi
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Tündi: ezzel így voltam én is, és nagyon szégyenlem magam, de én sem emlékszem mindenkire :oops: :oops:

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok!

Gondoltam mutatok valamit Nektek. Ez ma készült. Elővettük a bilit, csak úgy, ismerkedési célzattal. Tetszett a manónak, kb 10 percig elücsörgött rajta. Produktum nem sikeredett, no de sebaj.

Kép

Szép estét!

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Sziasztok!

Kandi: Örülök hogy Te is visszatértél!!! Rég nem írtál mail-t :( Nem csodálom, a gyerekek biztos lekötnek.

Tündi: a futásterv megvan neked át tudnád küldeni vagy feltenni???

Boszi: aranyos a kis bilis :D
Vendég
 


Kandi,.jó,hogy jöttél! :) De írhatnál magatokról is,vagy mutizhatnál egy képet a fiúkról! :)

Bea,mondjuk szerintem ez várható volt,hogy lesznek akik teljesen eltünnek...pl Cscsi törölte is magát :cry: De hátha a szülinapok körül mutiznak egy képet a gyerkőcökről! :)

Boszi,nagyon aranyos Niki! :) Még nem kell produktumot várni tőle! :) De ha nem találom a pénztárcámat,tudom hol kell keresnem :wink: :D :P Enyém is pont ugyanilyen,kicsit már kopott,de nagyon szeretem :wink: :oops:

Pirsoka,már rendeztük :D

Jó éjt mindenkinek!!!Itt dörgött vagy2x,de eső a kanyarban,igaz lehet csak fülledtebb lenne az idő!Én mondjuk örülök a kánikulának :oops: :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Betti egyedül jár - győzködés és csalogatás nélkül, saját elhatározásából!!! :lol: 8) Nem gondoltam volna, hogy még a szülinapja előtt eljut idáig! :shock:

Jó éjszakát!

Kép

Kép
hmbori
 
 


Úgy néz ki csak én vagyok ilyen éjjeli bagoly :D

Bori: gratulálok Bettinek a járáshoz! A szomszédunk kislánya is a születésnapja előtt 20 nappal kezdett el magától járni. Nálunk szerintem még messze van, bár kapaszkodva segítség nélkül feláll Hajnus is és körbejárja az ülőgarnitúrát. Már kezd merész lenni, néha elengedi amibe kapaszkodik és pár másodpercig egyensúlyoz. Nem sokára nektek is szülinap lesz :D tiszta izgi :wink:

Jó éjt mindenkinek!
Vendég
 


:lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kandi72 2010.07.23 10:53-kor.
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Bori,gratulálok Bettinek a járáshoz!!!!!!! :D :D :D Most aztán vége a rendnek a lakásban :D :P :wink:

Piroska,igen te egy kis éjjeli bagoly vagy! :) Én tegnap "hamar"lefeküdtem..de ma olyan korán is keltünk..Zsombi este 8-tól aludt hajnal 5ig,de utána nem akart visszaaludni,most meg durmol :D
Persze Luca is felkelt..vele meg mentünk vérvételre,elég jól bírta,nem volt jó a tű amivel megszúrta a doktor néni :? így elég nehezen jött neki :( Remélem az eredmény jó lesz,holnap reggelre készen lesz!

Kandi,Bebe akkor egy kis cicifan :D de nincs ezezl semmi gond,majd elfogadja a rendes kajcsit is! :) A medencézés meg elhiszem,hogy tetszik neki,klassz nagy medencétek van! :) Nati szép barna,lehet Belcsi is nagyobb korában az lesz,nem?Mindegyik képen nagyon aranyos :D De az elsőn még a szeme is nevet :D
Kitartás a konyha felújításához!!! :D És ne tessék eltűnni :wink: :P

Adri,elfelejtettem tregnap írni a tejcsis témához...Luca majdnem 2 éves volt amikor elkezdett tejet inni :roll: akkor is csak a minimaxos szívószállal :roll: :oops: :oops: és ez a mai napig így van..sima tejet nem iszik..de eszik sok tejterméket :wink:

Ma is százezer fok van :D Kellemes napot mindenkinek :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Kandi: Bebének tökre olyan színű szeme van mint Hajnusnak! Olyan kis édes fiúcska :D egy nagy huncut, látszik a szemein :shock: és jó húsban is van (remélem nekem is ilyen szép fiam lesz) vagy még egy olyan mint Hajnus.
A medence tök jó! Mi is megyünk hétfőn úszni, bár most nyári szünet van mindig tartanak júliusban és augusztusban 1-1 órát, kíváncsi vagyok mennyit felejtett Hajus :roll:
Anyuméknál is van nagy medence, de most nincs benne víz :( pedig a héten biztos felmelegedett volna a víz.

Tündi: mi elég későn feküdtünk le szerintem volt vagy fél 1. Hajnus meg reggel 7-kor kelt, megitta 150ml tejcsijét (vagyis az nem 150ml mert 150ml vízből készűl + a tápszer az nem tudom mennyi?) aztán visszaraktam az ágyba és aludt még egy kicsit, majdnem 9-ig.

Többiek, hol vagytok? Mindenki nyaral?
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Ma mi is nagyon korán, fél 6-kor keltünk, pedig a tegnapi kései elalvás (negyed 10...) miatt bíztam benne, hogy akár fél 7-ig szundíthatunk, de Emma másképp gondolta :)! Délután aludt egy órácskát, emiatt nem volt lefekvés előtt még olyan fáradt. (Így ma nem szándékozom délután altatni, ha most szundít egy jót :))

Kandi, én is örülök, hogy jöttél és írtál! Belcsi nagyon kis huncut és jó húsban van :) -bár azt nem mondtam volna, hogy 10 kiló feletti.
Kitartást a felújításhoz!

Bori, gratula Bettinek a járáshoz :)!

Tündi, Lucának miért kellett a vérvétel?

Tej: én nem fogom erőltetni, mert én sem iszom meg (magában semmiképpen, de a tejtermékeket nagyon szeretem). Emma Apa viszont csak úgy gurítja le :). Szóval majd megkóstolja a gyerek, aztán eldönti, kell-e neki :)!

Kellemes napot mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Boszi, csúcs ez a bili, mint egy kis mini wc :).

Kép
angelita
 
 


Sziasztok!

Kandi: De jo, hogy te is jottel! :) Bebe nagyon aranyos kisfiu! :)

En nem is tudtam, hogy Cscsi torolte magat. Sajnalom, mert kivancsi lettem volna, hogy mi lett vegul a mutet utan. :?

Adri: A Brendonban vettem a babakocsit, pont azert mert osszesen 3 kilo a sulya es ezzel legalabb egyedul is fel tudok szallni a buszra, meg fel tudom vinni a metro lepcsojen is.

http://brendon.hu/Products/ViewDetails/29063?storetype=store&store=32

Amugy nem vagyok joghurt kuran, az csak egyszer volt eddig amikor ket napig joghurt napom volt. :) Egyebkent vegyesen eszem, a heti ket gyumolcsnapot leszamitva.

Mar 14 kilo minusznal tartok, de meg hatravan kb 8-10 kilo. :)

Tundi: Hetfon mar vegre visszajott a doki (mult heten helyettese volt csak), ugyhogy tegnap meg ma megint gyumolcs napom volt/van, plusz be kell szereznem lugos vizet, hogy kevesbe legyen savas a szervezetem, mert ugye az is elhizashoz vezethet, vagy esetemben nehezebb fogyashoz.
Te hogy haladsz?

Bori: GRATULALOK BETTINEK! :)

Piroska: Mi multkor elmentunk otthonrol kb ket orara egy kerti party-ra, addig Zarus anyuekkal volt, de mar az utca vegen mind a ketten azt mondtuk, hogy jo lenne ot is magunkkal vinni, mert mar akkor hianyzott. :) Persze neha jo egy kis egyedul vagy kettesben toltott ido, mert akkor feltoltodik az ember, de utana mindig nagyon jo visszaterni Zarushoz! :)


Dbea: Mikor is lesz ez a tali? (Tudom, hogy kuldtek rola emailt is, de ahogy azt kell en kitoroltem...)

Zarus tegnap delutan kihanyta az egesz ebedjet... Eleg durva volt, mert pont uton voltunk a jatszoterre, es teljesen beteritette magat szegeny. Valoszinuleg a meleg volt a ludas... Meg lehet, hogy a kaja sem volt az igazi szamara (ilyet elotte meg nem evett). Szegenykem olyan feher volt utana... :( Gyorsan letorolgettem zsepivel meg torlokendovel, aztan hazamentunk es mar ment is a kadba. Ahogy a vizbe ert mintha kicsereltek volna. :)
Aztan ivott 120ml vizet meg ugyanennyi tapszert es vegul 9kor elaludt. Ugyhogy ezt a kajat most nem fogom adni neki egy darabig (mandarinos-almas pulyka), meg delutan atviszem a dediekhez, mert ok keleti fekvesu lakasban laknak, ugyhogy naluk delutan sokkal huvosebb van mint itt nalunk. Szerencsere kesobb mar nem hanyt, es ma reggel is teljesen jol van, de azert ilyeszto volt latni ot ilyen kis nyeszlettnek. :?

Udv,

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


:shock:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kandi72 2010.07.23 10:54-kor.
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Angelita: En sem szeretem a tejet magaban... Kakaot ittam sokat mikor kicsi voltam, meg emlekszem az ovodaban akartak itatni velem cukrozott tejet neha a reggeli melle, na attol tuti kidobtam volna a taccsot... A legtobb tejet akkor ittam amikor Angliaban laktam, mert a csaladnak hozta a tejes ember minden reggel a kis uveges friss tejet, na az finom volt! :) Meg kukoricapehellyel szeretem a tejet. :)
Nekem ami nagyon nagy banatom most, hogy nem ehetek sajtot, pedig imadom a sajtokat! Foleg a nemes peneszeseket, vagy a jo kis budoseket mint a palpuszati pl. :)

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


Orew: heti 2 gyümölcsnap? az azért kemény lehet. És milyen gyümölcsöket szoktál enni akkor? Most már azért dinnyét is lehet, én nagyon szeretem. Gondolom a 2 gyümölcsnapot nem egymás után tartod? És a többi napon mit eszel? Csak azért kérdem mert nekem most nagyon leállt a fogyásom, úgy érzem már nem elegendő amit teszek érte. Neked egyébként megmondta az orvos hogy mennyi lenne az ideális súlyod? Amúgy a fogyókúra miatt nem ehetsz sajtot? Miért?

Kandi: írtam vissza mail-t :lol: hozomány? ez jó :lol: :lol:

TEJ: én amióta fogyózom csak magában iszom a tejet, előtte mindíg Nesquik kakaóval ittam, vagyis kakaót ittam. De a reggeli 2dl tejet nem tudom elhagyni, ennyi azért kell.
Vendég
 


Piroska: A ket gyumolcsnapot egymas utan kell tartanom, de semmi gondom nincs ezzel, mert az akupunktura miatt nem is vagyok olyan ehes mint regen. Emellett persze legalabb 3 liter folyadekot is megiszom (szoktam csalan-, menta-, vagy zoldteat is inni, persze cukor nelkul). Gyumolcsok kozul banant nem szabad enni (mert ez egyaltalan nem hajt, plusz sok benne a cukor), szolot (rengeteg benne a cukor), es cseresznyet (gondolom ezt is a cukor miatt), ezeken kivul barmilyen gyumolcsot ehetek es ami meg fontos, hogy 3 kilot meg kell ennem egy nap alatt (ennyi gyumolcs utan nem is ehes az ember). Szerintem ha megallt a fogyasod nyugodtan vezess be te is heti egy gyumolcsnapot, meglatod rengeteget segit, mert kitisztitja a beleket plusz a vizet sem raktarozza annyira a szervezeted. :)
Egyebkent en nem eszem hust mar hetek ota, mert az is rengeteg vizet tart vissza a szervezetben es lassitja a fogyast is, mert nehezebb emeszteni. Nagyon sok zoldseg eszem, foleg nyersen, vagy parolva (ez egeszsegesebb mint a fozes, mert igy a vitaminok is bennuk maradnak, plusz a rostok sem fonek szet). Sok tejtermeket fogyasztok, joghurtot, turot, na es tojast. Pl van amikor korozottet csinalok reggelire, es tejfol helyett joghurtot teszek bele, mert az kevesbe zsiros, es az ize sem lesz tole rosszabb, vagy nagyon mas. Ha kenyeret eszem (ezt csak reggelire) akkor az teljes kiorlesu barna kenyer es csak egy szeletet, vacsorahoz meg egy szelet abonett-et szoktam enni. Amig ettem hust addig csak reggelire ettem sovany sonkat, vagy ebedre csirkemellet, vacsorara mar tul nehez a hus es nagyon sok vizet tart vissza az este folyaman. Halat szoktam enni meg, azt nagyon szeretem. :) kulonbozo pacokat szoktam hozza csinalni, fuszerekbol es egy keves citromlebol aztan teflonban kisutom. :)

Huhh... Remelem tudtam segiteni! :) Amire erdemes odafigyelni meg, hogy 2000kalorianal semmikepp se egyel tobbet egy nap, mert egy nonek nagyjabol ennyire van szuksege. :)

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


Ja, es a dinnyet en is nagyon szeretem! :) Nagyon egeszseges, ugyhogy batran egyel belole jo sokat! :)

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


Kandi, ez a bevásárlókocsi-betét nagyon praktikus. Nekünk nincs, de mindig egy csomag törlőkendővel megyünk, jól áttörlöm és csak utána ül bele Emmus.
Egyébként tényleg jó áron kínáljátok -én játékokkal együtt 8-10e Ft-ért láttam...

Kép
angelita
 
 


Orsi, szegény Zara :(! A lényeg, hogy már jobban van! Mi nem mozdulunk ki, eszméletlen a hőség és itt a játszóteret se árnyékolja sajnos semmi.

Kép
angelita
 
 


Orew: nagyon sokat tudtál segíteni! Hasznos tanácsokat adtál, de a sajtra nem válaszoltál :wink:

Kandi: megmutattam apának a képeket Bebéről, ő is észrevette a hasonlóságot :lol:
Vendég
 


Angelita,a vashiány miatt kellett megint a vérvétel Lucának..beszedte a vasat,és most kellett a kontroll vérkép.Reggel eredmény..bízom benne,hogy jó lesz.

Játszótér:én angyon ki tudok akadni,hogy alig van olyan ahol árnyék lenne :roll: :cry: Itt nálunk a városban csak 1 játszótér van,de árnyék a kanyarban :cry:

Orew,én lassan haladok..pár dekával vagyok kevesebb,mint hétvégén :) szóval 9-10kg közt! :) Nekem van,hogy gyümi nap után több vok,mint előtte :D
Holnaptól megyek úszni,már megvan a bérletem! :) De csak reggel 6-8ig szól,szóval korán kell mennem,úgy tervezem,hogy fél7körül már a medencében leszek,úszok egy jó 3/4 órát és jövök haza..remélem segíteni fog ez is..futni képtelen vok ebben az időben :roll:
Nálunk Lucánál fordult elő olyan,hogy megette a kaját,mégha nem is kellett neki és szépen vissza is köszönt,na meg a babatejet rendszeresen visszaküldte :roll:

Piroska,próbálj meg te is hetente 1x gyümi napot tartani,nekem hetente 1x vagy 2x van gyümi napom,elég jól bírom,de én nem eszek meg 21-3kg gyümit,még egy kilót sem...
Tegnapi gyümi napomon reggelire ettem 1 banánt,ebédre 1 almát,vacsira meg talán semmit :oops: csak ittam egy csomót,és ma reggel 20dkg-val voltam kevesebb,mint tegnap reggel...de van olyan is,hogy egyik napról a másikra lemegy fél kiló is...

Kandi,kell kivételnek is lenni a családban :D :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Ja és majdnem elfelejtettem :oops: Zsombi ma egész nagy távokat megtett egyedül,kapaszkodás nélkül,nagyon kis cuki,ha elesik mászva halad tovább :) Felállással van gondja,mert kapaszkodás nélkül az még nem akar menni :wink: Csak azt sjanálom,hogy apa lemaradt róla,de kamerán azért megnézte :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Tündi: ezzel a gyümölcsnappal az a baj hogy délután már nem szabadna gyümölcsöt enni mert fruktóz van benne vagyis gyümölcscukor amit biztos hogy hasznosít a szervezet, ezért tanácsolják azt hogy reggelire lehet gyümölcsöt délelőtt még szénhídrátot délután meg már csak fehérjét lehet enni.
Hihetetlen hogy az ember sosem tudja hogy mit szabad és mit nem! Én per pillanat egyáltalán nem tudom hogy mit egyek és mit ne mert egyik diéta üti a másikat.
Gratula Zsombinak, Hajnus most azt próbálgatja hogy elengedi amibe kapaszkodik.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Utólag
Minden babának és mamának Boldog Születésnapot és Névnapot Kívánunk!

Beus+Marcus

Kép
Kép
beusmimi
 
 


Sziasztok!

Kandi:jó,hogy jöttél!!! Nagyon szép 2 fiad van!!!

Én holnap megyek strandra a fiúkkal.

Ma nem voltam a toppon annyira fájt a fejem,hogy nem birtam az ágyból kikelni.Még jó,hogy apa itthon volt.Fodrászhoz sem tudtam elmenni de talán jövő hét pénteken sikerül.

Bori:gratula Bettinek!!!!!

Tünde:Zsombi is nagyon ügyes!!!!
Vendég
 


Jó reggelt! Sziasztok!

Pirsoka,nagyon sok boldog születésnapot kívánunk!!!Hajnusnak gratula az ácsorgáshoz! :)
Szerintem válassz ki magadnak egy diétát és azt csináld.Én ugye a 90naposat csinálom,tudom,hogy azt mondtad neked az anno nem jött be..Itt ugye egy nap csak 1 fajta kajcsit lehet enni,nekem ez bevált.És ami még segíthet a cardio mozgás...

Én ma reggel 6kor már az uszodában voltam,48perc alatt leúsztam 40hosszt-az 1320m...nem tudom,hogy ez jó-e vagy sem,de megmozgatott rendesen :) A hasamban a 20ik hossz után már éreztem a dolgot :)
Olyan meleg volt a víz,hogy csak na :D

Beus,gyerkőcök hogy vannak?Marcinak hogy áll a lábacskája?Sínt hordjátok még?

Sissi,köszi! :) Jó strandolást mára :) Mi is készültünk egész héten,de eddig még nem jutottunk ki.Talán ma :D :wink: Ti melyik strandra szoktatok járni?

Kellemes napot mindnekinek! :)

Kép
Kép
tundi24
 
 


Mi ma megint megyünk a Balcsira, úgyhogy nem jövök hétfőig :lol:
(hacsak el nem visszük a laptopot)...

Kép


Kép
dbea
 
 


Azt nem tudom írtam-e már, hogy szeptember 3-án lesz a "nagy nap", azaz az írásbeli nyelvvizsgám időpontja? :lol: Addig meg lehet tanulni.

Kép


Kép
dbea
 
 


Bea,érezzétek nagyon jól magatokat!!!!!! :) :) Ha visztek laptotpot,tessék jelentkezni és ránk is gondolni néha :wink:
A nyelvvizsgáig azért még van idő,és sikerülni fog! :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok lányok!

Emma ma 11 hónapos :)!

Kép

Orsi,
Zarának is boldog hófordulót! Egy hónap múlva már szülinapozunk :)!

Tündi,
jó korán keltél :)! Ügyi vagy, hogy már le is tudtad az úszást! Úszni én is nagyon szeretek, de már régen voltam, sajna...

Mi is korán keltünk, negyed 6-kor. Talán a meleg miatt...

Boszi, ugye Te írtad, hogy a tökfőzi a nagy kedvenc? Hogy készíted? Nálunk is az lesz ma az ebéd, én simán megfőzöm egy kis hagymával és tápit fogok hozzá tenni, meg husit és egy kis olajat.

Beus,
írj magatokról is pár sort :)!

Sissi, ez a fejfájás nagyon rosszul hangzik :(!
Jó strandolást mára! Fázni tutira nem fogtok ;)!

Kellemes napot mindenkinek! Bea, Nektek kellemes hosszú hétvégét!

Kép
angelita
 
 


Tündi, van már eredmény? Biztosan rendben lesz már!
Mi holnap megyünk vese uh-ra.

Kép
angelita
 
 


Sziasztok!

Angelita:Emmának boldog hófordulót!!!

Tündi:a rómaira megyünk,mert ma van a kedvezményes nap.

Bea:jó pihenést nektek!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Angelita: Emmanak is boldog hofordulot! :) Mindig megelozol a koszontesben. :P

Piroska, BOLDOG SZULETESNAPOT!
Ne haragudj, teljesen kiment a fejembol a sajtos dolog. :) A dieta miatt nem ehetek, mert ugye a sajtoknak magas a zsirtartalma, ezert lassitja a fogyast.
Egyebkent a gyumolcsnapnak pont az a lenyege, hogy a gyumolcsrostok miatt elvileg kitisztulnak az ember belei, es vizet sem raktaroz ugy a szervezet. Azert kell ilyenkor sok gyumolcsot enni, mert a napi otszori etkezesnek igy is meg kell lennie, plusz ha nem eszunk eleget az lassitja az anyagcserenket. Tehat az a jo, ha legalabb 2,5/3 kilo gyumolcsot lenyom ilyenkor az ember, es igy meg ehezni sem fogunk. :)

Adri: Tegnap elfelejtettem neked is valaszolni az egyik kerdesedre. :) Szoval kettesben mentunk a talira, vonattal. :) Csajos napunk volt. David azert sem jott, mert neki ez nagyon lanyos-babas program plusz ugye a nyelvi korlatok miatt kirekesztettnek erezte volna magat, mert en nem tudok sajnos szinkrontolmacsolni neki. :?

Tundi: Az uszas nagyon jo, mert minden izomcsoportot megmozgatsz vele anelkul, hogy terhelned az izuleteidet. :) Bar gondolom ezt pont neked nem kell magyarazni. :P Szerintem biztos segiteni fog, raadasul sokkal jobban is esik ilyen idoben a vizben lubickolni, mint futni... :wink:
Alig varom mar, hogy en is mehessek uszni meg szaunazni, de nekem nem szabad sportolni amig a dietat csinalom, mert az kevesebb bevitt kaloria miatt rosszul lehet lenni, plusz az izmosodas miatt szinten lassabban fogynek.
Ma 64,4 kilo voltam, szoval megvan a 15 kilo is mar. :lol:

Tud valaki valamit Madaranrol es Goldplastrol?

Udv,

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


Dbea: irigy-irigy a Balaton miatt. En is ugy mennek... Nem voltam mar ket eve, meg amugy is ilyen idoben sokkal jobb lenne ott mint itt a negyediken. Viszont pont ma reggel hallottam, hogy mar a Balaton vize is 30 fokos Siofoknal. :)
Mi nem tudom, hogy eljutunk-e egyaltalan iden a Balatonhoz, mert egyszeruen ilyesmire szinte nincs penzunk. Repulonapra is csak ugy tudunk majd menni, hogy valoszinuleg mar nem kell mennem akupunkturara es azt a penzt erre tudjuk majd kolteni.

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?