Új privát üzeneted érkezett!

Az elsőkomolyabb mozgást 2010. június 19-re fogom mondani a védőnőnek. Vicces, 19-én van hófordulónk az Urammal. :D Hihetetlen, hogy tényleg ide időzítette a béb!!! :lol:

Jaj, úgy örülök, h megvan az utód! Szerintem nem lesz gond, meg fogja tudni tanulni a dolgokat, egyébként meg otthonról én is tudok segíteni, meg a gépemet is látom! :)

Tényleg lesz időm mindenre, bár a gyerekszoba csinosításán (kiságy és pelenkázó már összeszerelve, mert az Uram múltkor nem bírt magával :D) és a szakirodalom böngészésén kívül nem sok dolgom lesz. Alap dolgokat kell majd csak megvennünk, mert gyakorlatilag az összes ruhát és egyéb kiegészítőt örököljük nővéreméktől. :wink:

Ha költöznénk, akkor Fűzfőre, Füredre mennénk legszívesebben. Bár, egyelőre esélytelen, tényleg csak akkor, ha megnyerjük a lottót. Bár akkor sem rohannánk azonnal (na jó, azért nyaralnék 1-2 hónapot), de megépítenénk álmaink házikóját egy szép nagy telken és utána bútoroznánk le véglegesen. :)

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


jó gyors urad!!! :lol:
mi még semmit nem szereztünk be, csak pár ruhát kaptunk!
nem kapkodjuk el, addig se kell tárolni abba a picike lakásba...
párom beszélt önkormányzattal is: majd talán szeptemberben lesz kiirva lakás pályázat...
fantasztikus lesz... ez a bizonytalanság...
tudod a kicsi lakással nincs gondom, csak a fürdőt kéne teljesen felújítani mert beázott egyszer nagyon... De mi van ha rá 1-2 hónapra meg kapunk lakást esetleg mi meg arra költöttünk nem kevés pénzt.
De ha nem újjítjuk fel akkor tuti nem kapunk nagyobb lakást... hülye murphy! :twisted:

Ennyire szereted Füredet??? hogyhogy?

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


hali!
vagyok én is, csak RO üzemmódban :lol:

sajnos mostanában egyre többször fáj az alhasam, és valahogy olyan furcsán. inkább kellemetlen, mint fáj... ha pisilek, ha leülök... de sokszor csak úgy magától. és a görcsök is kicsit gyakoribbak...

de: ma elkezdtem a kismamatornát. ha 5 perccel rövidebb, meg sem izzadok... ha 1 perccel hosszabb, ott halok meg :lol: ahhoz képest, hogy évek óta a gyalogláson és a néha-bicajozáson kívül semmit nem mozogtam, azért tisztességesen végigcsináltam az egy órát. és megyek hétfőn is, ha nem esik :)

tigris!
3-4 kiló az 1. trimeszterben??? a dokim le is szedte volna a fejemet. 12. hétig semmi!!! végül a hivatalos mérlegelés eredménye az lett, hogy az első (6. hét) és eddig az utolsó (14. hét) védőnői találkozás között 2,2 kilót híztam... és az utóbbi 2 hétben 2x kaptam meg a "mostmártöbbetnehízzál"-t :D

mumi!
érzed a babát??? irigy-irigy... :oops:
örülök, hogy találtak a helyedre megfelelő munkaerőt.

az én utódomat még mindig keresik... de engem már nem érdekel. 2 hónapig bejártam táppénz mellett és se egy köszönöm, se semmi :evil:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 

 
 

Sziasztok!

Én is itt vagyok ám, csak olvasó fázisban. :D
Teljes egy hónap kimaradás után vasárnap megjött. :cry: Ráadásul olyan görcsökkel, hogy ilyet még nem éltem, pedig normál esetben szinte meg sem érzem. S már 4. napja szinte a lakásból is alig tudok elmenni. :(

Mostmár maradok olvasós fórumozó egy ideig, de remélem nemsoká 2 csíkosként csatlakozhatok újra.

Vigyázzatok magatokra!

Szép estét!

Veró

Kép
veroniks22
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok ám, de szintúgy csak olvasó üzemódban. Iszonyat fáradtan, és még mindig csak szerda van.

Olyan jó olvasni, hogy mocorognak a babók! És már teljesen a nevükön hívjátok őket - nem is volt annyira régen, hogy gondolkodtatok a neveken :-)

Csapatépítésen voltam a hétvégén Szlovéniában, így a szokásos hétvégi regeneráció kimaradt (a mosatlan ruhákról nem is beszélve...). Rafting volt meg paintball. Tökjó, a két leginkább olyan dolog, amire még jópénzért se lehetne rábeszélni. Nem akarok kárörvendő lenni, de ketten is otthonmaradtak ma vesegörccsel (hát, én tudom, milyen, meg ráadásul, antibiotikummal lehet gyógyítani a felfázást, mármint úgy komolyan, a háziszereket leszámítva, az meg nekem ugye most tilos, nemrégiben jó két hónapig szedették velem a penicilint), hát, kellett ez nekik? A paintballt meg elvből elutasítom, fáj, durva és veszélyes. Sajnos történt egy baleset is, a srác most kórházban fekszik és kétséges, fog-e látni.

Amúgy gyönyörűséges volt a táj, páran összefogtunk (minicsapatot építettünk :-)) és elmentünk túrázni. És találtunk útközben erdei szamócát. Issssteni! Mindig csodálkozom, hogy fér egy olyan pici gyümölcsbe annyi zamat. Szóval, jó volt, kellemes volt, de persze fárasztó. És ebben a korban már... :roll: :D

Kép
manguszta
 
 


És ma majd szétrobbantam: megbeszéltem a dokival, hogy elmegyek hormonvizsgálatra, a Biovital-t ajánlotta. Na, tegnap óta hívogatom őket, a mobil hangpostafiókra van állítva, a vonalasakat nem veszik fel, az emailekre nem válaszolnak. A weboldalukon nem írnak semmit. Nagy nehezen megtaláltam egy sales-esüket, aki azt mondta, hogy 4 héten át tarto felújítás van náluk, zárva tartanak. Ez rendben is volna, de letört volna a kezük, ha kiraktak volna egy bannert a weboldalra, hogy sorry, most 4 hétig ne akarjanak idejönni???
Ráadásul két hete felhívtam már őket tudakozódni, és akkor egyetlen büdös szót se mondtak erről. Profi csapat, gratula! Ezek után már direkt akkor se mennék hozzájuk, ha ők lennének a legjobb hormonlabor a földön... :?

Kép
manguszta
 
 


mangu!
keress rá a guglin a prolabor-ra. a pcos-fórumról oda járnak a csajok insulin-terhelést és hormonokat is csináltatni... viszonylag (más magán-laborokhoz képest) barátságos áron.

veroniks!
sajnálom :(
én 2 évig biztattam magam: új ciklus, új remények :!:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok Lányok!

Veronika, sajnálom!!! :( De kitartás!!!! Türelem bébi terem!!! :lol:

Mangu, ezek szerint a csapatépítéssből csapat "leépítés" lett... :roll: Jól tetted, h inkább szerveződtetek egy kis túrára :wink: paintball helyett. Arre engem sem tudtak sosem rávenni! :?
A labor tényleg jó fej! :evil: Nem csodálom, h ezek után nem akarsz oda menni!

Youlcsi, 1-2 hét és te is érezni fogod a bébit! Az az igazság, h először az ember nem is gondolná, h őt érzi, csak utána döbben rá, h mégis Manó mozgás lehetett... :)

Tigris, hát...a felújítás gondolom, h tényleg nem hiányzik anyagilag, ha esetleg el tudtok menni majd egy másik lakásba. De ha mégsem? Mennyire pici a lakás? :roll:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Sziasztok!!!

Veronika előbb utóbb babás leszel!!! Hidd el!!! Szorítok neked!!!

Juli RO üzemmód az mit jelent???
a kilók érdekesek, ki mit mondd meg néz el... :?
Magnéziumot nem szedsz görcsre, nekem az bevált!!! Csak ajánlani tudom!!!

Mangu paintball-ra a mi cégünk is ment 2-3x, de én nem mentem mint egyedüli lány... ne lőjjenek szét, nem akarok lila foltos lenni... :shock:

Sajna mi is épp költözés alatt vagyunk céggel (agy szinttel lejjebb megyünk). 6:45 óta bent vagyok és takarítok. Persze szép komótosan, nem hajtom magam. A fiúk cipekednek lefele én most nem fogok semmit!!! Így is szép lesz utána a dokihoz menni vizsgálatra. Elalszom az ágyon... :lol:

Mumi a lakásunk 32 m2 (konyha, fürdő, wc, előszoba, 1 szoba). Szóval ebben kell megoldanom a babót. Van rá tervem amúgy, csak olyan jó lenne tudni h mi várható egyáltalán meg mikor... Érted? Mert ha azt mondják h kb fél évet biztos ott kell lennünk akkor már most nekiugrok a felújításnak...

Na megyek lányok költözni!!!
Majd holnap írok mi volt dokinál...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
RO = read only :lol:
magnéziumból ott tartok, hogy amíg kismamáknak 4-500 mg a napi ajánlott dózis, én jelenleg szedek 700-at plusz ami a kajákban van (rengeteg mogyorót eszem pl).

jó költözést :!: ;)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Köszi! Végül a Péterfybe megyek, felhívtam őket és azt mondták, lehet menni, időpont se kell. Persze pénzes, de nem olyan rémes.

Kép
manguszta
 
 


Mangu, mikor tervezed a Péterfyt?

Tigris, akkor tényleg nem nagy a lakásotok. Átérzem, mi is egy 38m2-es kislakásban laktunk albérletben a nyugatinál, szóval tudom miről beszész... :roll: Ott akkora volt a fürdőszobánk, h a zuhanytálca mellett közvetlenül állt a WC és ennyi. Még mosdó sem fért be. Szerintem nem volt több 2m2-nél... :twisted:
Mi volt a dokinál????

Tegnap este voltunk 4D-s uh-n az Urammal és a nővéremmel. Na, most már minden kétség nélkül hívhatom a gyereket nevén Daninak. :D Pont jó pózban feküdt és megmutatott mindent! :lol:
Viszont tudom, h hihetetlen mértékben vagyunk genyók az Urammal együtt, de az első gondolatunk (egymástól függetlenül :roll: ) az volt mikor megláttuk, h pont olyan, mint az Alien, mikor kikel az emberekből... :twisted: :roll: Szegénykém, még mindig csont és bőr, majd csak most kezd el zsírt tárolni, de egyébként minden rendben van vele! Először aludt, de aztán felkeltette a bizergálás. Mindig bal oldalon érzem jobban a ficergését, nem véletlenül, mert ott vannak a lábai a szentemnek. :lol: Édes volt, láttuk, ahogy küzdött az ujjacskájával, h be tudja kapni szopizni. :D
Képek most nincsenek :( , de dvd-t kértünk :D . Elhatároztuk, h legközelebb, majd szeptember közepén megyünk el megint, amikor már igazi baba arca lesz!

Egytelen egy dolgot mondott a nő nekem, h kicsit több a magzatvíz az átlagosnál. Tudja valaki, h ez mitől van és számít-e valamit?

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Sziasztok!


Juli köszi a felvilágosítást! Hülyén haltam volna meg ha nem mondod el... :lol:

Mumi a lakásunk kicsi, de a fürdő szerencsére nincs egybe a wc-vel és mosdó is van benne! :D Ennyi előnye van azért...

A dokinál 30 perc csúszász volt... UH-zni akart h a 18 hetes meglegyen, mire felvilágosítottam h arra kedden megyek a rendelőbe... Szóval megkuksizott csak belül. A méhszáj zárt, viszont van egy szép gombatelepem. Erre kaptam 9 db kúpot, h izibe kezeljem ki... Persze a babóra nincs hatással egyik sem, de jobb a békesség. Meghallgattunk dopplerrel is szívverését, jó pofa volt. Mocorgott össze vissza, alig találta doki...

A magzatvíz érdekes... neten nem néztél utánna h az mit jelent???

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Örülök, h minden rendben volt a dokinál! :lol: (leszámítva a gombákat...) Gyorsan kikezeled és nem lesz semmi gond velük!!!! :roll:

rákeresek a magzatvíz dologra...

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Sziasztok,
a biovitalról keresgélve keveredtem ide hozzátok, nekem is ajánlották, TSH szint ellenőrzésre, de én sem tudtam őket elérni. Viszont közben voltam máshol, gondoltam leírom nektek hátha segít.
Szóval én végül a Rózsakert Medical Centerbe kerültem, ahol 3000-ért csinálták meg, most hívtak, hogy minden rendben, és még a gyerekeket is tudtam vinni magammal, az egyik asszisztens foglalkozott velük a gyerekváróban, amíg tőlem vért vettek.
Nem tudom neked Manguszta milyen vizsgálatra kell, de itt a weboldaluk www.medical-center.hu , nekem nagyon megérte, hogy csak be kellett szaladni és utána a tenyerükön hordoztak. :wink:
Szép napot!
csdora
 
 


Hello csdora! Üdv a klubban!

A Rózsakertet én is ismerem, itt dolgozom nem messze tőle! :D Azt kell mondanom, elég olcsón megúsztad a dolgot, mert általában a többi vizsgálat elég húzós náluk! Hiába, és ezt írják is a honlapjukon! a diplomatákra/külföldi páciensekre specializálták magukat pénztárca nyitás ügyileg... :lol: DE tény, h tényleg nagyon rendesek!!!

Basszus Lányok, nem kellettt volna utána néznem a magzatvíz dolognak!!!! :evil: Egyrészről semmi problémát nem okoz és ne is foglalkozzak vele, másrészről súlyos fejlődési rendellenességek állhatnak a háttérben! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: Most ezen fog járni az agyam... És majd csak szerdán megyek a dokibácsimhoz... :roll:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Szia Mumi,
azt hiszem más árak vannak a magyar taj kártyával rendelkezőknek és a külföldieknek. Igazából ide jártam terhesgondozásra is, csak akkor még nem volt ilyen nagy a rendelő, másik emeleten is volt. És akkor még nem kellett TSH-t nézetnem, nem is tudtam, hogy ilyen is van itt. A házban az egyik szomszédom is november 18-ra várja a második babáját. :)
csdora
 
 


Ne rágd magad Mumi!!! amit a dokid mond az a fő!!! Ha ő nem vizsgáltatja ki akkor szerinte nincs gond!!! Ne idegeld magad rajta!!! De tudod mit idegeld és akkor tuti nem lesz semmi belőle! :lol:
nálam ez szokott beválni...

most akarom hívni gasztrósomat is, h a 3x2 tbl nem oldja meg a gondot picit vérzek még, + váladék is vagyogat... Stagnálok...
Bár "szorulós" időszakban vagyunk (nem érzem h kell de azért megyek és vmi lesz is...) azért a kimozdulás megint para számomra... :twisted:
Félek h mit fog mondani doki!!!
Tegnap azt mondta nőgyógyi h keres nekem gasztróst itt fent (ismerős dokit megkérdi kit ajánlana) és eldöntöm elmegyek-e hozzá. Ha gonsolom csak a terhesség idejére, vagy ha beválik átmegyek hozzá...
Én szeretem a vp-i orvosom, de olyan messze van és ilyenkor szívás... azért nem occsó a benzin se mán (7-8 000 Ft csak oda vissza pályamatricával...) Mejd meglátjuk mi lesz....

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
ugyan a matricát nem, de a benzinpénz egy részét (100 km-ig 22 ft/km asszem) fizeti az oep, ha nem magánba mész orvoshoz, hanem tb-finanszírozott szakrendelőbe. a dokitól kell kérni utazási ktg-térítéshez utalványt.
én is így megyek mindig szegedre. kocsink nincs, de apum sofőrködik nekem... és azt mondja, hogy majdnem visszajön az ára (a 4 útra olyan 16 körül szoktam kapni)

a laska-telepet sajnálom... nekem mindig a belemre kapott gyógyszerektől jött ki. prednisolon, klion, normix... alig tudtuk utána kiírtani.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Próbálok nem agyalni a dolgon! :oops: Én is azzal nyugtatom magam, h egyébként mindent rendben találtak, az összes vizsgálati eredményem, ami eddig történt csodás és két nappal ezelőtt a doki nem mondott semmit, h gáz lenne, vagy ő többnek látná a vizet... :roll:

Hhhmmm, nem jó hallani, h még mindig vérezgetsz! Kíváncsi leszek, mit mond a doki?! :roll:
Viszont az tök jó, h a nőgyógyi ilyen rendes a gasztróst illetően. Elhiszem, h szereted a dokid Veszprémben, de most tényleg nem a legegyszerűbb (semmilyen szempontból...) lejárni hozzá... :? Igaza van nőgyógyinak, legfeljebb Kiscsíkos után visszamész a régihez! :) Szurkolok, h normálisat tudjaon neked találni!!!!! :lol:

Ja, tartozom egy vallomással: miért Füred? Mióta az eszemet tudom, 14 éves koromig bezárólag mindig Csopakon nyaraltam! :) És mindig átjártunk Füredre, hiszen egy köpésre van! Megszerettem! Most Fűzfőn van a nővéremék nyaralója, amit imádunk, de tuti, ha lent vagyunk átmegyünk Füredre egyet sétálni! :lol:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Köszi Juli a tippet, ezt nem mondta senki még...
a 100km-ig 22 Ft/km azt jelenti hogy 100 km után már nem is fizet?

Mumi, ha a doki nem látott semmi rosszat akkor nyugodj meg!

Beszéltem dokimmal. Jó fej volt!
Szerinte nagyobb az ijedelmem mint a gond. Kis vér és váladék nem olyan nagy gond, főleg h nem járok sokat wc-re és nem görcsölök...
Most első a baba, így nem adhat szinte semmit rá. De ha bármi van hívjam. Akár csak biztatásért! :lol:
Megmondom azért megnyugodtam h ő is úgy látja nincs nagy gond!!! Szerintem sincs, de jobb a békesség, tudjátok! Inkább a hasfájások (görcs, húzódás) miatt érzem h mennem kell wc-re, de amúgy széklet nem nagyon van...

Füred: szerintem a mólója nagyon szép. A felújítás óta még szebb lett!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
ennek most utána kellene néznem... mert lehet, hogy keverem, és a 100 km a bentfekvésre vonatkozik (ugye olyankor a kocsi a beteg nélkül megy haza, majd nélküle megy vissza a kórházig... szóval ott van 2 üres út, amit nem a biztosított vesz igénybe)

de alapjában véve igen... úgy van, hogy a tömegközlekedést fizeti az ep (az utalványhoz a jegyeket kell csatolni és azt bevinni az ep-hoz), illetve ha az orvos úgy ítéli meg, hogy valamiért nem tudsz tömegközlekedéssel utazni (a vizsgálat időpontja -pl ct-re van hogy éjjelre/hajnalba adnak időpontot- miatt, esetleg mert fizikailag alkalmatlan vagy rá -ezek vagyunk mi :D) akkor ezt bekódolja, és olyan utalványt ad, amivel a km-eket lehet elszámolni (vagyis hogy úgy van kiszámolva, hogy az adott útvonalon közlekedő legolcsóbb tömegközlekedési eszköz jegyárához van igazítva, így jön ki a 22 ft)

a lényeg, hogy a beutaló orvos adja az utalványt. ami első alkalommal a háziorvos, később pedig a szakorvos, aki visszarendel kontrollra (kvázi beutal saját magához).

ez mind azért van, hogy biztosítsák azt, hogy az ingyenes eü-i ellátás valóban ingyenes legyen... szóval ismét hangsúlyozom: csak abban az esetben működik, ha tb-finanszírozott rendelésre mész, és nem magánba.

mumi!
imádom füredet! apu régen sokszor volt ott a szanatóriumba, és mentünk párszor látogatni. olyan gyönyörűen megcsinálták az elmúlt években :o

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Szerintem nem érdemes izgulni a magztvízmennyiség miatt. Persze kérdezd meg a dokidat róla, dehát annyi minden miatt lehetne izgulni. A bébnek az a legjobb, ha anyuci kiegyensúlyozott! Ha ehhez infó kell, akkor faggasd ki a dokit, ha meg jobb nem törni a fejedet rajta, akkor inkább sétáljatok egy nagyot a pároddal! :-)

Ma voltam a Péterfyben, darabja egy kicsit több, mint 3000 volt. Köszönöm a Rózsakertes tippet, de Buda eléggé kiesik. Igazából, így utóbb lenyugodva, jobb is, hogy nem jutottam el a Biovitalba... Plusz egy ezres lett volna a metrójegy, vagy nettó mégegy óra veszteség, amíg átvergődöm kocsival, meg a parkolás...

Mindig elcsodálkozom, mennyire szocreál a hely. Mármint a Péterfy... Olyan, mint egy időutazás. Tavaly egyszer már voltam ott, a műtét előtt (szerológia, vércsoport...). Az épület, a berendezés, a táblák a falon "kopogni tilos, ne kopogjon, mert az zavarja a rendelés menetét" - mint egy 50-es évekbeli fekete-fehér filmben :-)

Megyek ablak, ül néni, mondom mi van, néz bután, hárít, menjek kolléga szomszéd ablak. Megyek ablak kettő, idősebb úriember segítőkész, de nem érti, "miért akarja maga ezt fizetősen?" Hát azé' vazze, merhogy doki nem írhatja fel beutalóra. De ha mégis lehet, állok elébe, lehet? Néz mint kihalófélben lévő állatritkaságra: "és orvosa sincs?" Nincs csókolom, a mániám, hogy megcsapoltatom magam, oszt' a leletet bekeretezve felrakom a falra... Ááááááááááááááááá.

Nem t'om, az ország összes egészségtudatos embere mind ezen a fórumon zsúfolódott össze, és rajtunk keresztül nincs más, aki ilyen vagy olyan vizsgálatra vetemedik...? Már, hogy ekkora különlegességnek és furcsaságnak számított egy kórházban, hogy valaki hormonvizsgálatot kér... fura.

Kép
manguszta
 
 


Sziasztok!

Eddig én is ro üzemmódban voltam (köszi az új szót, Julcsi :-)), de ma este kétcsíkos lett a tesztem!!! Hurrá-hurrá!
Nagyon örülök/örülünk, de egy kicsit meg is ijeszt, hogy hogy bírok majd el két gyerkőccel.
Piszok mázlink volt, mert a második próbálkozós hónapban összejött (csak el ne kiabáljam).
Olyan jó, hogy van fórum, mert még egyelőre nem akarjuk elmondani senkinek, de tuti nem bírnám, ha teljesen magamban kéne tartanom.

Szép hétvégét mindenkinek!

Kép


Lilypie First Birthday tickers
zizi27
 
 


[b]Zizi GRATULAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!![/b]

Juli nem magánba járok! TB finanszírozott! Majd megkérdem legközelebb gasztrós dokim róla. Gondolom már nem a házi orvostól kell kérnem ezt, hisz nem ő utal már be, hanem doki hív vissza kontrollra...

Mangu ez az egészségügy! :twisted: Annyira logikátlanok és rugalmatlanok tudnak lenni!!! Csak beteg ne legyen az ember...
Nem h kikérnék betegek véleményét h min módosítanának: hatalmas reformok lennének a működésben :shock:

Mi ma megyünk le füredre, hívtam anyut h nem csinálna-e az unokájának rizskókot... Megkívántam... 8)

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


zizi!
KépKépKép

mangu!
ez nálunk hasonlóan működik... eszembe sem jutott, hogy máshogy kellene (matricák mindenhol, hogy a rendelést kérem kopogással ne zavarja... csomó tudatlan, bár tájékoztatásért alkalmazott ember, stb, stb)

tigris!
igen, így a szakorvostól kell kérni.
szegeden pl a recepción adják, ahol be kell jelentkezni az orvoshoz.

délutánra remélem, jó idő lesz... grillpartira megyünk. sör a hűtőben, husi remélem már pácolódik...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Zizi, hurrrrrááááááá!!! Persze csak óvatjával... de halkan azért, örül-örül!!! :-)

Mi holnap megyünk sütögetésre :-) Persze a házban is lehet, serpenyőben, ha nagyon esne, dehát az nem olyan 8)

Kórház - hát nemtom, de a Sote II épülete is régi, de nem régimódi. Az Uzsoki szintén (na jó, a régi rész ott retek, de az ottani emberek legalább nem, ha bárkit megkérdezek valamiről, nem úgy néz, mintha ufót látna). A Péterfyben meg mintha tényleg beleestünk volna egy időhurokba és 50 évvel régebben lennénk.

Kép
manguszta
 
 


Zizi, GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: Ne izgulj, bírni fogsz két aprósággal is! :wink:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Köszönöm szépen, aranyosak vagytok! :-)

Jövő hétfőre bejelntkeztem dokihoz, de most kicsit parázom, hogy az talán túl hamar van és nem fog látni semmit.

Mangu, Youlcsi, hogy sikerült a sütögetés?

Kép


Lilypie First Birthday tickers
zizi27
 
 


Sziasztok!

Nagyon finom volt. Mi is nagyon ízlettünk a helyi szúnyogoknak. :-)

Kép
manguszta
 
 


hali!
jó volt a grillezés... igaz javarészt szakadt az eső. a fiúknak mondjuk mindegy volt, hogy áznak-e kívülről is :lol:

unokahugim egy tündér volt. a nagyok (1,5-4,5 évesek) közül a legkisebb. szegény mire kiküzdött a terepre egy játékot, jött egy nagyobb és elvitte. mama, amikor meghallotta, még mondta is, hogy amilyen kis szerencsétlen, tuti a másik gyerkőc után szólt, hogy "tették!" :lol: :lol: :lol:
de jövőre már a mostani kicsik (3-9hósak) lesznek a nagyok közül a legkisebbek, így nem lesz olyan nagy az elnyomás :D

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Na most ültem le a fenekemre... Egész nap meneteltünk, dolgoztunk attól függetlenül h szabin vagyok ma!!!
Reggel 8kor már mentünk piacra vásárolni + DM-be, aztán mehettünk dokihoz sztk-ba, ott 1 órás csúszás volt, aztán mentünk páromnak szolgálati ruhákat venni, majd irány a bevásárlóközpont nagybevásárlásra (konyhába élelmiszerek stb.) Most főztem levest, aztán húst filéztünk, kockáztunk szóval kész vagyok!!! Végre a seggemen ülök...
Még zuhanyozni sincs kedvem! :oops:

A dokinál nem volt semmi különös 18 hetes Uh volt. Sajna a képek elég semmijenek lettek, nem látszik annyira kiscsíkos rajtuk...
A lényeg h jól van a pici, mindene rendben és tuti fiú... Nagyon premierbe mutatta a mogyikat és kukit... :lol:
már kemény 300 g kb a súlya... :wink:

Holnap mehetek dolgozni már. Vígasztal h csak 3 nap kell mennem és itt a hétvége...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
engem azért érdekelnének azok a nemtúljólsikerült-fotók is :lol:

300 gramm??? hatalmas :o

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Kép

Itt vannak a lábai és közte a kukaca... :D
Miután megnéztük a keze egy OK-ét mutatott, mintha azt mondaná rendben van az... :lol:

Kép

E vizsgálaton végig mocorgott. a végén hasra vágta maát mintha azt mondaná ne nyomkodjatok már! :lol:

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szia Tigris!

Azért édes Kiscsíkos a fotókon! :D Nálunk most nem is készült kép, csak dvd... :roll: :oops: Kukacosok tartsanak össze! :D Dani is így mutatkozott!

És tényleg hatalmas! Nekem most 300 g 20 hetesen... :wink: :oops: :roll: :lol:

Ma megyünk este doki bácsihoz, kíváncsi leszek mit fog mondani!

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


jaj, csajok!

sárgulok az irigységtől!
a képek gyönyörűek... nekem meg még mindig 2 hét, mire uh-ra megyek :(
a dokimat hetek óta nem láttam... biztos éves szabiját tölti... viszont a pocim mostanában elég sokat fáj :? de azt nem szeretném, hogy más vizsgáljon.

azért reménykedem, hogy ma már van, mert nemsokára indulok tornára...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Szia Youlcsi!

Kitartás!!! :) Nemsokára láthatod a kicsi Manód!!! Egyébként nem gondoltál elmenni 4D-s uh-ra? Én is azért megyek oda, mert a kórházi uh-k botrányosak és rövidek... :roll: :? 4D-n meg kinézhetem magam 30 percen keresztül! :D

Szurkolok, h bent legyen végre a dokid! :wink: Megértem, h nem szívesen mennél máshoz vizsgálatra... én sem! :roll:

A poci fájás nem jó! Most már nekem is megfájdul minden délutánra a sok ülés miatt. Tegnap vettem Magnézium-sandozt és már ittam is belőle 1-et. És kezd előjönni az izomgörcs is. Éjszakánként olyan szépen be tud görcsölni a jobb vádlim, h sikítani tudnék! Este el is mondok mindent doki bácsinak... :roll:

Ma is 3:30-tól fent vagyok (bár nem görcs miatt), csak félálomban vegetáltam utána 6-ig, mert drága fiam felkeltett, majd a kutyám zendített rá és nem hagyott visszaaludni... :twisted:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Mumi ez csak becsült súly, tudod...
Lehet h nincs is akkora :lol:

Dokinál lesz UH kép is???

Juli sajna nekem is "sokat" kellett várnom 2 UH között!!! :cry:
De ez van...
Milyen lehet annak akinek szülész a párja: mindig mozizhat!!! :D
A hasfájásra én Magnerotot szedek (húzódás, görcsök..) nagyon sokat segít nekem!!!

Én 4D-re majd köv hóban gondoltam h megyek, akkor már babás formája lesz!!! :lol:
Most tudott olyan arcot produkálni doki, amikor a száját nézte meg, mint egy ufó fej!! :lol:

Mumi én is 1:30 óta fent vagyok vegetálva, páromat löködve h ne horkoljon már! :oops:
Igen kóválygósan jöttem be ma... Alig várom a végét, hiába rövid a hét. Sok volt a tegnap!
Reggel megint arra mentem ki wc-re, h váladék + kevéske vér... :twisted:
Egész hétvégén tök jó volt, elmúlt most meg megint előjött ez a dög... Lehet túlpörögtem tegnap.

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


mumi!
a 4d-s uh ugyanaz a gép, amivel a rendes uh-t csinálják... kisváros... 1 uh-készülék :lol:
26-28. hét körül majd lesz egy 4d-s uh, de anyagilag sem fér most bele, hogy utazgassak is utána és fizessek is érte.

a dokimal nem találkoztam. viszont a felesége megnyugtatott, hogy úgyis végig a hízással fog piszkálni, úgyhogy szokjam meg :D

a görcsre még több magnézium a megoldás.
én szedem az elevitet, van benne 200, a bérest, van benn 250 és iszok mg pezsgőtabit... asszem abba is 200 körül van.
a szükséges mennyiség kismamáknak 4-500 mg körüli... és még így is néha görcsölök.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Szia Tigris!

Te vagy sorstársam! :lol: Én is olyan vagyok az éjszakai mizériától, mint egy bolygóhollandi... :oops: :) Tiszta szerencse, h főnökeim szabin és ma konkrétan ketten vagyunk a kolléganőmmel bent az irodában. :D Nem is viszem túlzásba a melót! Na dolgozom, de csak és kizárólag olyan dolgot csinálok, ami rutin és nem kell 100%-ra koncentrálni. Úgy döntöttem, hogy a számlázást jó eséllyel holnapra halasztom... :twisted:

Szerintem nem lesz ma dokinál uh, csak meg fog vizsgálni méhszáj ügyileg. :roll: De kíváncsi vagyok, mit fog mondani a pocak fájásra...remélem, ellát mindenféle tanáccsal és bogyóval adott esetben, mert holnaptól elhúz 3 hét szabira...

Nem hiába, te is olyan vagy, mint én! (meg még kb. 600 ezren... :lol: ) Ha megnyugszol, és olyan környezetben vagy, ahol jól érzed magad, amit szeretsz, akkor nincs semmi bajod! (nekem ez Fűzfőn a kisház) És ahogy stresszesebb a helyzet, hely, szitu stb. egyből kijön rajtad a nyavaja. DETTÓ! :roll:

Tudom, h csak becsült súlyuk van a bébiknek! :D Upsz, csak hirtelen eltátottam a szám... :lol:
Tény, h a mostani uh-n Dani is szörnyen (szó szerint! Alien... :twisted: ) nézett ki, szóval mi is úgy határoztunk, h csak a 30. héten vagy utána megyünk már csak 4D-re.

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Youlcsi, értem az uh-kérdést. Hát, az anyagiak nálunk is közre játszanak most már... Ez a nyár a sírba tesz minket! 5 esküvőre vagyunk hivatalosak és persze mindenhova adni kell, nem is keveset... :roll:
Csak a 26-28. hét még olyan messzinek tűnik... :oops:

Szép kilátások... :roll: végig szurka-piszka :twisted: ... én még tartom a 67-68 kilót, szóval nem híztam (hála az égnek...) az utóbbi két hétben.

Igen, a magnézium pezsgőtablettét én is elkezdtem tegnap inni, de nem mertem csak 1-et inni belőle + 1 kalciumot. Majd doki megmondja a tutit este.

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Juli nekem a Magnerot 500 mg-os. Doki azt mondta 3x1 vagy 3x2 db szokott kelleni kismamáknak. Szóval te mennyit is szedsz???
Én 1500-3000 mgot + a terhes vitamint is...
És így mondom azt h elviselhető a fájás, húzódás. De még így is becsúszik erősebb görcs. Nekem 500 mg meg se kottyanna... :oops:

Mumi én sajna pörögtem idáig 2 nap szabi miatt!!!
Most már kezdek lassulni és álmosodni... :shock:
El kell mennem postára, céges leveleket feladni így 16:30-kor lépek...
Be kellene mennem gyógyszertárba mert elfogy a magnéziumom + boltba is... Mikor lesz már vége és ülök a seggemen otthon...

Te! Hozzád meg holnap jön az új kollegina!!! 8)
Kiv leszek mit írsz...

A méhszájvizsgálat: azt mondja doki h inkább magánba csinálja mert hosszú...
Mi a hosszú az az 5 perc se??? Annyira kész voltam, és fizetem ugyanazt az összeget, persze UH nem volt utána, h ránézzünk!
Ne érts félre aranyos a dokim, de azért ez gáz. És akkor még 30 perc csúszásba is van ált... :twisted: És azt mondta h 07.29.-én is méhszájat néz majd... Erről ennyit! Mondtam páromnak a gyerek nőgyógyász lesz!!! Punktum!

Azt mondja férjem: inkább Benedek László legyen a baba...
Mondtam neki van még 5 hónapja max h eldöntse...

Mumi 5 esküvő?!?! Te jó ég!!! Nem irigyellek! Főleg pocakosan ott ropni, ácsorogni, éjszakázni stb... Én azt az egyet se várom szeptben, főleg h bnőm most igen szar hangulatban van és minket is "csesztet" hülyeségekkel. Én meg most felveszem, ingerlékenyebb vagyok sajna...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


mumi!
nem csak az anyagiak... hanem a lehetőség hiánya is... egyszerűen nincs uh, utazni kellene utána, ha nem a helyi kórházban csinálják...
ja, kocsink meg nincs... és 40fokban nem tömegközlekedek.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


tigris!
az 1500-3000 rohadt sok!
700 felett a testépítők és nehézatléták szokták szedni (a tiszta mg hatóanyag 500 a tabiban? mert a magne b6-ban pl alig van mg... a 3x2-vel nem egészen 300 mg jön ki)

az miért gond, hogy 7. 29-én is méhszájat néz a doki? azt havonta szokták ellenőrizni... nem?

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


hát figy a magnerot tablettára kerestem rá és annál azt írta 500 mg...
persze nem vagyok patikus...

A méhszáj nincs mindig...
nem gond h van, csak azért a 10 percárt se fizet az ember sokat...
uh-t meg nem csinál akkor...
szóval csak ez a bosszantó. Ennyit azért plusz jó lenne...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


megtaláltam Juli:

500 mg magnézium-orotát-dihidrát (32 mg Mg-nak felel meg) tartalmaz tablettánként.

Akkor 6 * 32 mg = 192 mg + magzatvédő...
ha jól számolom :wink:

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
akkor a magzatvédő kvázi 200 mg-jával (elevitben annyi) ez sem egy nagy adag. kb pont annyi, amennyi mindenképpen kell...

orvos-téma: OK, ez a 10 percért fizetés nekem eszembe sem jutott... én nem magánba járok a dokihoz, szóval ez nekem nem evidens :oops:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Szerencséd van Juli, h ilyen lelkiismeretes orvosod van!!!
Látod nekem ezért kellett egy fogadott. Meg kedvesen azzal fogadtak (védőnő, terhes gondozó), hogy itt vkit kell fogadni...
:? Szóval választás se volt, de nem is baj. Így azért nyugodtabb vagyok... Mégha várnom is kell dokira...

Csajok ma reggel érdekes jelenségre figyeltem fel: direkt visszafogtam a lélegzetem, h tuti nem én okozom-e, de nem. Férjem is látta: a mellem alatt a has felett összevissza mozog a "terület". Hol eltűnik (elcuppan) hol kidomborodik!!! A babó mozgolódása változtatja.. :lol: olyan jópofa volt, n evetnem kellett. Reggel meg látványosan a jobb oldalamon lehetett mert ott dudorodott a bal meg lapult. Vicces h a köldök ilyenkor h el tud mászni középről... :lol:
Most a változatosság kedvéért a jobb oldalam feszül...

Mumi mizu új kolléganővel???

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


tigris!
irigyellek a baba mozgolódásáért. enyimé gyerkőc még meg sem mozdult :(

egyébként hidd el, én is nyugodtabb lennék egy fogadott orvossal, mint ebben a helyzetben, viszont (asszem írtam már) a dokim nem vállal szülést, annak meg nem láttam értelmét, hogy olyanhoz kezdjek járni, akiben egy cseppet sem bízom, v nem szimpatikus... persze idővel lehet változott volna a helyzet... de így maradt az, hogy a vizsgálatokat a dokim csinálja, az uh-kat a terhesgondozóból az orvos... szülni meg majd szülök annál, aki éppen ott lesz :?

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


ne félj nemsoká te is érzed babót
de lehet h már most is érzed csak nem tudod még h ő :lol:
én is eleinte azt hittem h a beleim... de nem...

tudod mi lesz majd vicces szüléskor: ahogy olvasom mindenki azt írja aki már szült, h kakilási ingert éreznek amikor már tényleg itt az idő a kitoláshoz. Na én állandóan azt érzem ha hasam fáj. Nem tom honnan fogom tudni mikor lesz a tényleges jele... :lol:
jó persze doki vizsgálgat majd, de én minden percbe azt mondanám h érzem folyamatosan...

dokit értem...
tudod mit akartam kérdezni: te bajai vagy de szegedre jársz gasztróra? az utazási költség térítésénél nem firtatják h mért jársz olyan messzire???

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?