Új privát üzeneted érkezett!

Dalmicsek az integrált teszt ugye áll egy tarkóredő mérésből, egy vérvételből a 12. hét körül, majd még egy vérvételből a 15-16 hét körül és ennek az összevont eredményént mondják csak meg, közben nem. Talán a kombináltnál mondják meg rögtön az eredményt.

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Dalmicsek, én a fiaimnál még csak 22-24 éves voltam és szerintem 16 éve nem is volt még ilyen tesztek, de nekem most azt mondta a doki akkor szokták kérni az integráltat, ha a kombinált nem lett jó.
Majd csütörtökön mindent pontosítok és megírom, nekem mit mondott a dokim. Nekem most a koromnál fogva, ha kérem már az amniócentézis is járna, de arra is azt mondta, csak akkor ajánlja ha nem jók a tesztek.
Remélem minden jó lesz.

Kép
nlzs
 
 


Nyufó, nem úgy van ha rossz a kombinált eredménye, még jelentkezhetsz integráltra?
vagy mennyi idő mire a kombináltnak megjön az eredménye?, lehet már lecsúszunk az integráltról, mert akkor inkább már most kérem, már csak a korom miatt is.
Egyébként a hányingert nekem is csak az evés mulasztja el, de aztán amint nem eszem megint jön.

Kép
nlzs
 
 

 
 

nyufó: igen, már alig várom, még 2 hét, de csak kibirom :) Remélem minden rendben lesz, és megnyugtat a doki, és hallom majd a szívecskét is :)

dalmicsek, monka: én is irodában vagyok, a kórházban a reumatológiai szakrendelésen. én szeretem, csak ebben a melegben nem akarok nagyon itt lenni, meg figyelni :?
Én oktober végéig akarok maradni, bőven elég lesz még az a 4,5 hónap, de talán ősszel már könnyebb lesz, mint ebben a melegben.

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


sziasztok lányok!

húú de sokat írtatok megint :D

most értem haza a védőnőtől. hát volt vagy másfél óra. DE! kaptam terhes kiskönyvet, így már hivatalosan is kismami vagyok :D
hát azért a védőnéni sem nyugtatott meg a vizeletcukrom miatt. mostanában eléggé ingadozik a cukrom. tegnap nagyon szédültem és megmértük este és leesett 2,4-re. hát hadd ne mondjam marhára megijedtem. most napi 5-6szor kell keveset ennem. holnap meg megyek a terhelésre. szorítsatok!

nagyon jó ötlet, hogy raktatok fel magatokról képet. majd keresek én is valamilyet és rakok fel én is. bár szerintem nekem most csak esküvői fotóm van.

el sem hiszem hogy megy az idő. pár hete még azt sem tudtuk terhesek vagyunk, most meg már sokan az integrált tesztre készültök. nekem még egy kicsit odébb van

itt akkora vihar van, hogy ha nem írok akkor ki kellett kapcsolnom a gépet

KépKép
Kép
rebeka85
 
 


Sziasztok_!
Rengeteget írtatok megint!Nem tudom már sajnos követni,mert napok óta nem kapcsoltam be a gépet, így aztán jól lemaradtam!

Nyufó:Küldtem privit!

Salsifraga:Látom közel lakunk egymáshoz!Kihez jársz dokihoz?

Én csütörtökön megyek megint UH-ra!Remélem minden rendben lesz! :)

Kép

Kép
syl100
 
 


t. timi ősszel meg már a nagyobb teher miatt nem lesz kedved, mindig lesz valami oka, de azért jobb így én a fiammal augusztus végére voltam kiírva és szept 13-án született, jól túlhordtam, hát kemény volt az utolsó két hónap kánikulába, talán most jobb lesz így télen.

Kép
nlzs
 
 


Nem káros a Nospa a terhesség alatt, simaizom lazító így még a vesegörcsökre is jó..a vetélés veszélye miatt bentfekvők, és a vesés kismamák szedig napi 3X2is akár!!szóval ha egyet-egyet bekapsz nem lehet semmi!jobb mint hogy beinduljon mondjuk a görcs miatt a tágulás és kinyiljon a méhszáj.én így gondolom, de én sem avgyok gyógyszerpárti, ha a magnézium megfogja a görcsöket nem kell mellé Nospa..de egyik este nagyon megijedtem és nagyon begörcsöltem úgyhogy egyszerre benyomtam akettőt.

Kép
Kép


Dokinál controll: Okt.04
avrenim
Budapest XVII. kerület
 
 


rebeka85:drukkolok a terhelés miatt!

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


nlzs: az tuti, hogy mindig lesz valami ami miatt nem akarom, legjobb lenne otthon,de akkor meg unatkoznék, meg agyalnék egész nap...szóval az sem. oktober végéig mindenképp melózom ha csak olyan nem lesz ami miatt nem lehet, de remélem nem lesz baj!

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


Sziasztok syl, rebeka, drukkolok a cukrod miatt, ügyi legyél, nehéz tartani azt a 5-6 napi kicsi evést, tapasztalat, kitartás!

Kép
nlzs
 
 


timi: köszönöm
amugy én is október végéig tervezek maradni a munkahelymen. sokszor nagyon nehéznek érzem a bennlétet, mert ugye sokkal nehezebben megy a koncentráció is, utána meg tényleg a teher miatt lesz nehéz, de kell a pénz.
ráadásul ha jól tudom, mivel 2011-ben születik már meg a baba, így a 2010-es átlagjövedelmet nézik a gyedhez. az meg azért nem mindegy hogy munkabért vagy táppénzt kapunk....

KépKép
Kép
rebeka85
 
 


rebeka: igen, én is oktober végig fogok dolgozni, ezért is :)
Meg most téma mindenhol, hogy vissza állítják 3 éve a gyes-t, nagyon jó lenne! Ti mit gondoltok?

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


Nlzs állítólag a kombinált tesz 85 %-os, az integrált viszont 94 %-os. A kombinált csak az uh-ból és egy vérvételből áll, de hogy ennek mikor derül ki az eredménye, azt szerintem előtte kérdezd meg, mert ha várni kell rá 1-2 hetet, akkor lehet hogy lecsúszol az integráltról. De az is lehet hogy a kombinált teszt vérvételével ugyanazt nézik mint az integrált első vérvételnél és akkor elég csak egy kiegészítő vérvétel a 15-16 hétben az integrálthoz.
Itt tök jól le van írva minden, nézd meg:
http://www.downszures.hu/

Rebeka gatulálok a kiskönyvhöz. A holnapi terheléseshez pedig szorítok nagyon! Rakj fel te is képet, hátha ösztönzöd a többieket :D

Syl beírtalak a táblázatba, neked is megy a drukk csütörtökre!

Lányok én november végén szültem, és nekem nagyon jó volt úgy mert az alacsony vérnyomásom miatt egyébként se bírom a meleget, hát még nagy pocakkal, szerintem végem is lenne. Így viszont kellemes volt elviselni. Nehezebb öltözködni az biztos, de jobb szerintem.

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


nyufó: én is örülök, hogy nem nyáron szülök, meg hogy nem most vagyunk 7-8 hónaposak :)

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


Hellóka!

Bocsi hogy benéztem!!!!!
Timi gyere fel msn-re,most ráérek egy kicsit,mert elaludt a fiam.

Kép

KépKép
torpilla
 
 


Köszi nyufó!

Én is voltam már védőnőhöz a múlt héten.
Nekem is mondta,hogyha jelentekezem be a 12.heti uh-ra telón,akkor mondjam azt is ,hogy kombinált tesztet kérek!Lesz uh és vérvétel egyszerre,és ingyenes !

Ti szedtek magne b 6-t?Mert nekem mondta a védődő ,h szedhetem,de én nem szedem még!

Kép

Kép
syl100
 
 


én csak Elevitet szedek.

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


timi:hát igen én is nagyon örülnék a 3 évnek. szerintem a piciknek is járna ennyi idő. úgyis utána óvoda iskola stb.

hát bocsánat lányok de egyenlőre én sem találtam csak esküvős képet. de majd keresek valami "civilt" is. :lol:


Kép foto [/img]

KépKép
Kép
rebeka85
 
 


Rebeka gratula a kiskönyvhöz, és szorítunk holnapra :wink:

hát én ebben a veszett nagy kánikulában nem bírok meleg ebédet enni, ezért leszaladtam a gyümölcsöshöz és vettem kivit, barackot, egrest, dinnyét és most azt falatozom. Hát kéne enni rendes ebédet, de nem megy. Talán ez is jól esik a picikémnek (bár még úgyse érzi mit eszek) :(

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


mindenképpen bejelentkezem Nyufó köszönöm, aranyos vagy nagyon

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


monka: a meleg kaja nekem sem megy. de nekem azt mondta a doki hogy csak azt egyem ami jólesik. a baba úgyis elveszi ami neki kell :D

KépKép
Kép
rebeka85
 
 


rebeka: nagyon szép a képed :lol: :lol:
Igen nagyon jó lenne a 3 év!!! Remélem megvalosítják!

Csajok! Most megyek, mert még egy rendelés, és még van dolgom, majd írok,de már csak holnap, de vissza olvaslak titeket!
Pihenjetek, és vigyázzatok magatokra!!
Boldog babavárást!

KépKép

KépKép
t.timi
 
 


nekem nincs most jobb képem, mint egy lovagolós, de nem bírom lekicsinyíteni :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


rebeka tök jó a kép, mikor volt az esküvőd?

nyufó az elkeserítő, ha csak július végén derül ki az integrált eredménye, mert addig nem akartam volna otthon elmondani, amíg legalább az első eredmények meg nem jönnek és jók :(
de ha már ennyit vártam, csak kicsikarok legalább egy tarkóredő méretet a dokiból az UH-n 28-án.

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


Húú de fiatalok vagytok, szépek a képek, ezekután én nem szívesen rakom fel az öreglány képemet. Irigykedve nézem a szép fiatal képeiteket, én már talán meg se találnám az esküvői képeket olyan rég volt. 18 éve vagyunk család, hihetetlen. Jól kilógok közületek.

Kép
nlzs
 
 


szia Timi, holnap gyere :wink:

Igazad van Rebeka csak azt eszem, ami jól esik :D szép menyasszony voltál :wink:

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


nlzs: egyáltalán nem lógsz ki közülünk... legyél büszke rá hogy 18 éve egy család vagytok. ezt nem mindenki mondhatja el. ráadásul most te is kismami vagy, mint mindannyian

dalmicsek: 2007 augusztusában volt az esküvőnk. hát igen, lassan 3 éve. a férjem 2 évvel idősebb nálam

monka: ha átküldöd nekem e-mailben a képet szívesen lekicsinyítem neked

KépKép
Kép
rebeka85
 
 


ugyan már Nlzs ki itt az öreglány???? Büszkék vagyunk rád, hogy itt vagy velünk :wink: na csak tedd szépen fel azt a képet :D Azért 18 év az csodás idő, és szerencsések vagytok, hogy még mindig egymás mellett éltek :wink: és persze jön a babó!!!! Amúgy meg én is kilógok a sorból (a febr. 7. miatt, + hogy még csak 6 hetes vagyok), de ti mindig jelzitek , hogy semmi miatt nem kell kiközösítev éreznem magam, úgyhogy ez rád is vonatkozik :wink: [/b]

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Rebeka azt megköszönöm, mert engem már kikészít. Átküldöm pü-be, Sajna itt most tényleg nincs jobb képem

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Rebeka nagyon szép voltál az esküvődön :D

Nlzs senki nem lóg ki sehonnan, mi egy jó kis csapat vagyunk, pont ez a jó hogy annyi félék, így érdekes, úgyhogy rakd csak fel a képedet légyszi.

Monka ha küldesz privit, akkor küldök neked egy e-mail címet, oda ha elküldöd a képed én lekicsinyítem hogy fel tudd tölteni, azon ne múljon. Nem úúúúszod meg :D :D :D

Timi várunk holnap!

Dalmicsek a tarkóredő eredményed ha jó, akkor szerintem utána már nyugodtan elmondhatod a családnak. Meg a kombinált eredményét gondolom megtudod hamar, mert az ugye a tarkóredő körül van a vérvétel is, ha azt csináltatsz és azt megmondják.

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Rebeka: ügyes legyél megy a drukk!

Én most csak magnéziumot szedek.
Megtudtam a védőnéni nevét meg is lestem az iwiwen!

Lányok vezettek várandós naplót? Láttam Betti blogozik és azon, de én ilyen könyvre gondoltam amit könyvesboltba árulnak, gondolkodom hogy megveszema westendbe, meg csináltatok egy aurafotózást hogy mennyire látszik a babavárás az aurámon.Eddig kétszer voltam mindkétszer narancssárga aurám volt zöld szegéllyel, a szexcsakrám meg fehér narancssárga helyett, amit furcsának találtak mert vmit jelezhet(az uralja a nemi szerveket) hát nagyon féltem hogy meddőséget jlent, de sok atrocitás ért gyerekkoromban férfiaktól és ezért lehet valószínű a zavar, aminek már a fizikai tünete lett a myoma. Nem is tudok jóba lenni az apámmal, vhogy mindig undorodok tőle, ami durván hangzik de vhogy tudat alatt van és nem tudom irányítani. Nem is szokott engem nagyon "szeretgetni" mint a többi testvéremet, mert tudja hogy nem bírom elviselni.

Ti hisztek az ilyenbe? Én nagyon, sok tapasztalatom volt már ilyen spiritualitással kapcsolatban.

Spumilla asszem még te vagy ilyen beállítottságú,ugye? Van kedved aurafotózni mikor költöztök pestre?

Kép
Kép


Dokinál controll: Okt.04
avrenim
Budapest XVII. kerület
 
 


Monka úgy nézem lekéstem a felajánlással, de sebaj, az a lényeg, hogy tessék feltölteni a képet :D

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


nyufó én integráltat csináltatok, mert az a legbiztosabb.

Csütörtökön jön a védőnő megnézni a lakást.
Mondjuk ez most nem annyira számít, mert úgyis elköltözünk, mire jön a baba.
Mit szoktak ilyenkor figyelni?

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


Rebeka nagyon csini menyasszony vagy!Mikor volt az esküvő?

Nah a többiek se lébecolják el felrakni magukról a képet!
Arcot mindenkinek :lol: !!!!!!

Nlzs: Gratulálok a 18 évhez, nem semmi. és ne érezd magad különcnek, mindannyian mások vagyunk, nem lehetünk egyformák! A kor pedig nem számít, csak az hogy ki mennyinek érzi magát, sokszor a gyerekek megfiatalítanak, ezt láttom anyumékon, mi már kirepültünk nővéremmel,de még vannak a húgaim és róluk is gondoskodni kell nem hagyhatják el magukat mint mások ugyan ennyi idősen!

Kép
Kép


Dokinál controll: Okt.04
avrenim
Budapest XVII. kerület
 
 


Dalmicsek én is integráltat csináltatok. Te hol csináltatod? Én a Magzati Diagnosztikai Központban, ott a második vérvétel a 15-16. hét körül van és amikor levették a vért, utána 2 napra rá már meg is tudod az eredményt.

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Nyufó köszönöm a felajánlást :wink:
Avrenim sajnálom, ami veled történt, borzasztó lehetett :( amúgy én már kaptam apától ilyen várandós naplót ajándékba :wink: fantasztikus dolog :D

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Akkor teszek egy képet én is !:)


Kép

Kép

Kép
syl100
 
 


nyufó én a medconnexus gyógyászati központban csináltatom, ott a magándokim.
Nekem július 27-re írta a második vérvételt, addig biztos nem várok.

Bocsi, de mostanában nem készült rólam jó felvétel, de amint lesz vállalható feltöltöm, ígérem.

Kép
Kép
dalmicsek
Gyömrő
 
 
 
 


syl:olyan kis fiatlanak nézel ki,nem is látszik hogy már egy 4 éves lányzó anyukája vagy. Jó a fülcsid én is imádom az ékszereket :P

Kép
Kép


Dokinál controll: Okt.04
avrenim
Budapest XVII. kerület
 
 


Köszi Avrenim!27 vagyok,sajnos már közel a 3X-hez!

Hetek óta szenvedek az allergiától,állandó orrfolyás,szem viszketés!(már szétvakartam a szemem)Feszt hapcizok,de olyanokat! :?
A szememre gondoltam,h ma veszek Visin szemcseppet ,de állítólag,azt terhesen nem lehet használni!Na,fasza! :roll:
A sterimar orrspray egyedül nem sokat fog érni!

Kép

Kép
syl100
 
 


Lányok a korábbi felvetés alapján az eddigi bátrakból akik töltöttek fel képet, csináltam egy kis táblázatot, be lehetne mindig rakni a táblázat alá. Mert amiket most feltöltünk, el is felejtődnek 5-10 oldal múlva. Mit gondoltok?

Kép

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


egy kis segítséggel két kép: persze nem látszok rajta rendesen, de majd még töltök fel teljes arcképet
Kép
Kép

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Nyufó:szerintem nagyon jó ötlet,tök jó ,hogy beszélgetünk és végre arcokhoz is tudjuk kötni a hozzászólásokat!Így jobban meglehet jegyezni egymást szerintem is! :)

Nekem a védőnőm azt mondta,h 5x kellesz kijönnie a terhesség alatt! :shock: Minek?Nem elég 1x-2x?

Kép

Kép
syl100
 
 


KÖSZI CSAJOK, nagyon jól esik a bíztatásotok,- tényleg terhes vagyok -megkönnyeztelek bennetek. ,na keresek egy képet, de lehet én is megkérek valakit, hogy kicsinyítse le.

Kép
nlzs
 
 


Monka mióta lovagolsz? Tölts fel arképet is, majd azt rakom a tablóra! Az arcod nem nagyon tudom kivenni, de nagyon jó kis sportos alakod van, nagyon csinos vagy!

Nlzs küld nekem a képet, és akkor egyből tudom használni a tablóba is. Pü-ben küldök e-mail címet!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


10 éve lovagolok, de most nem ilyen ám az alakom :lol: mert ugye amióta babás vagyok, nem ültem lovon és hát...., na jó, azért elhízva nem vagyok, de majd leszek :lol: tudom, hogy nem jó a kép, de sajna most nem találtam mást, majd keresgélek otthon és akkor azt elhozom :wink:

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Monka babásan nem is kell úgy kinézni mint egy manökken, de biztos hogy most is csinos vagy :D Gondolom akkor hiányzik most a lovaglás, ha ilyen régóta csinálod, de jól teszed hogy most nem lovagolsz. Az klassz lenne majd ha találnál egy olyan fotót, amin kivehetőbb az arcod :D

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


mindenképpen keresek Nyufó :wink: hát igen, manökken nem leszek sajna, de legalább lesz szép kerek pocakom :lol: nagyon hiányzik, ne is mond :cry: addig is csak simogatni járok :cry:

Kép
doki UH: szeptember 28.
Fogdoki: október 7.
Babamozi: október 9.
védőnő: október 21.
monka1
 
 


Sziasztok!
jómagam is terhes vagyok, és azóta rendszeresen nézegetem a "babázós" oldalakat, ahol annyi jó tanácsot lehet olvasni. :)
Nekem már van egy 14 éves lányom. Ennyi év után kicsit furcsa megint terhesnek lenni, de nagyon örülök/örülünk és türelmetlenül várjuk a kis jövevényt!
Elég összeszokott csapatnak tüntök, remélem nem gond, hogy csak így bepofátlankodtam közétek!

Üdv
Zsuzsi

Kép
zsuzs35
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?