Új privát üzeneted érkezett!

Nézegetem ezt az oldalt, mit Bea belinkelt. Feliratkoztam hírlevélre is, és már meg is kaptam a 9 hónaposat. Azt írja, hogy a poharát a fülénél fogva tartja, szívesen játszik vele és ügyesen iszik belőle. Ezt vajon úgy értik, hogy egyedül??? Dani ilyet nem tud. Bár most, hogy ezen gondolkozom: nem is próbáltuk soha. -sőt, füles pohara is csak 2 napja van. A szilikonos csőrös pohár nem vált be, mert csak rágcsálta. A pohárból itatás egész jól megy, de csak felnőtt üvegpoharunk volt itthon, annek meg nincs füle és törékeny. Ezért vettem neki tegnapelőtt egy műanyag két fülű börgét. Csőr is van rajta, kemény műanyagból, inna is vele, de én nem szeretem, mert nem átlátszó és nem tudom, mennyire kell megdöntenem. Marad a csőr nélküli bögréből ivás. De nálatok ez már megy egyedül??

Kép
bikmakk
 
 


JA igen, Tündi:
végül nem vittük el a gyógytornászhoz, mert mire hazajöttünk Pestről, már mászott, és pár nap alatt teljesen abbahagyta a kúszást: már meg sem tudnám mutatni, hogy milyen aszimmetriáról beszélek, mert nem kúszik... Sőt, érdekes, mert valamelyik nap mégis kúszott úgy egy métert véletlenül, és már egyformán használta a kezeit közben - lehet, hogy a mászás segített neki ebben?

Két aszimmetria van még, az oldalra kiülés (eredeti menetirányhoz képest többnyire jobbra fordulva ül ki), és az elalvás, amikor szeret a bal oldalán feküdni. De mióta megfordítottuk az ágyát, egyre többször akad példa a másik irányra is.

Tényleg, Orsi, végül elvitted Zarát megmutatni a kúszása miatt?

Kép
bikmakk
 
 


bikmakk,nincs ott akkor semmi gond sem Danival :wink: Az meg hogy nem tud inni kétfülű pohárból,hát majd megtanulja.De ha eddig nem ivott még belőlle,akkor hogy tanulná meg? :wink: Egyébként nálunk Zsombinak csőrös üvege van,abból tudna inni,ha inna,de nem iszik :roll: üvegpohárból ha itatjuk 1-2 korty szépen lecsusszan neki,és kész.Műanyag bögrével szokott játszani,szájához veszi,rágcsálja,de ennyi..Sztem ilyeneken nem kell aggódni! :wink:
Amiket leírnak azok nagy általánosságban igazak a gyerekekre,de mindenki tudja,hogy nem egyformák :wink: :D

Kép
Kép
tundi24
 
 

 
 

Levi felállt!!! :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Lina,gratula Levinek a felálláshoz! :D

Nagyon nagy csend van errefelé :? De gondolom mindenki kint van a szabadban :D

Tegnap mi is sokat voltunk kint,füvet vágtam,rendbetettem a rózsákat,és a ház mögét is kidudváztam.3óra hosszáig tartott mire mindennel készen lettem,de már muszáj volt,mert a sok esőtől volt dudva bőven,na meg a fű is hatalmas volt már :) De most így egy jó darabig rendben van az udvar.
Remlem eső nem lesz egy ideig,mert már nagyon unom!!!

Ma délelőtt egyik barát családhoz megyünk egy kicsit,délután meg névnapozni,a kis unokaöcsémnek lesz,úgyhogy ma mozgalmas napunk lesz :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok lányok!

Levinek gratula, nagyon ügyes :)!
Emma megtette előre az első pár kúszómozdulatot :)!

Tündi, ma már akkor pihizz!
Mi délután készülünk férjem szüleihez.

További kellemes hétvégét mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Sziasztok!!

Emmának, Levinek nagy-nagy gratula!! :lol: :lol:

Gyönyörű az idő, végre!!! :lol:

Legyen nagyon szép napotok!

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Angelita,gratula Emmának a kúszáshoz! :D Ma csavargós napunk van :) Ha felkelnek a csemetéim megyünk névnapozni,este meg megyek futni :D
Kellemes délutánt nektek is :wink:

Boszi,nektek is szép napot! :D aztán gyere majd és írj! :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Lina:gratula Levinek a felálláshoz.

Emmának pedig a kúszáshoz.

Nálunk holnap kezdődik a konyha felújítása.Úgy volt,hogy apáék csinálják,de cvégül anyuéktól ezt kapom szülinapomra.
Igy legalább vasárnap megtudjuk tartani a szülinapunkat.

Holnap megyek Atival dokihoz,Márk pedig apa nagynénjével lesz.
Vendég
 


Sziasztok!

Találtam egy nagyon aktuális cikket az 1 éves babák viselkedéséről. Azt hiszem, ez a lényege:
"Valójában a kicsi arra kíváncsi, hol vannak a határok, meddig mehet el, mi az, amit már nem szabad neki. Ha megengeded, hogy egész nap sétálgasson veled, akkor azt tanulja meg, hogy ez a normális. Ha néha nemet mondasz és csakazértis megfőzöd az ebédet, elvégzed a dolgaidat, akkor ez lesz számára a normális és ehhez alkalmazkodik."
Ja, egyébként itt van a teljes szöveg: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/mini-kamaszkor-1-evesen

Bikmakk, grat Daninak a szimmetrikus mászáshoz! :)

Linacska, grat Levinek a felálláshoz! :)

Angelita, hajrá-hajrá Emmának a kúszáshoz! Milyen gyorsan jött a felülés után!

Tegnap levitték anyukámék a náluk lévő játszótérre Bettit, aztán ott találkoztam velük. Furcsa volt, mert volt ott egy kisfiú is, aki már 1 éves múlt, ott lépkedett az anyja mellett, és itt volt Betti, aki a méreteivel jóval meghaladta a kisfiút, és csak négykézlábazott.
:roll: Tényleg a kisfiúhoz képest olyan "ló" nagy volt Betti, és így teljesen olyan volt, mintha visszamaradt volna a fejlődésben, hogy nagyobb létére még nem tud járni... Na mindegy, nem izgulok, vagy ilyesmi, csak furcsa szitu volt... Ja, és azt mondta a kisfiú anyukája Bettire, hogy olyan, mint egy kis princessz! :D

Betti új tudományai: hetek óta "táncol" (rugózik a lábain, ha áll, vagy előre-hátra dülöngél, ha ül), 1-2 hete integet (pá-pá felszólításra, és ha neki integetnek, akkor visszainteget), valamint tegnap óta tapsol (tipsi-tapsi felszólításra, illetve ha lát/hall valakit tapsolni). Apa látva ezt megkérdezte, hogy miért csinálok cirkuszi majmot Bettiből?
:roll: :oops: :lol: :lol: :lol: :wink: :)

Ja, és az elég durva, hogy szombaton senki nem írt!!! :(

Kép

Kép
hmbori
 
 


Sziasztok lányok!

Tündi,
hogy sikerült a napotok? A gyerekek is biztosan élvezték a programokat :)!
Nekünk jól telt a nap, Emma jól szórakozott a nagyszülőknél, még aludt is egy jót a friss levegőn.

Bori, ezeket a dolgokat (integetés, tapsikolás) minden baba megtanulja, ezek az első produkciók, ezt biztosan látja majd a férjed is, ha más babákkal találkoztok. Az integetés nálunk is nagyon megy :).
A járás miatt pedig ne aggódj, Emma unokatestvére is ment már 10 hónaposan, Emma még sehol sincs tőle, de hova siessen?!

Sissi, a szép, új konyha nagyon szuper lesz! :) És nagyon jó, hogy Márkot felvették az oviba!
Szerintetek érdemes már most jelezni az oviban, hogy szeretnénk Emmát 3 éves korától oda járatni?

Boszi,
éjszakáitok milyenek? Nálunk szerencsére jók -remélem, Nálatok is visszaállt minden a régi kerékvágásba!

Képzeljétek, szombaton vettünk a nappaliba egy új szőnyeget, shaggy a fantázianeve, kiállnak belőle a szálak. Hát Emma először félt tőle, hozzá se mert érni! Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hatást vált ki belőle! Ráfektettük (hason), ő magasba emelte a kezét, lábát és csak sírt rajta. Aztán együtt ücsörögtünk rajta, én is mászkáltam rajta és egy fél nap után megbarátkozott vele.

Most mennem kell, Emma a dohányzóasztalról rámolja az újságokat (új hobby :) ).
Kellemes napot mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Bori, a súllyal kapcsolatban még annyit, hogy Emma másodunokatestvére 2,5 hónappal idősebb nála és közel egy kilóval kevesebbet nyom, ruhából meg ugyanakkorákat (ha nem kisebbet...) hord.
Még a felújítással kapcsolatban akartam írni, hogy nálunk meg a lomtalanítás van még hátra, most minden költözéskor hozott -és még ki nem pakolt- zsákot, a bútorokat, stb. bezsúfoltunk egy szobába, amit nem újítunk most még fel.

Kép
angelita
 
 


Sissi: Boldog születésnapot :lol: :lol: :lol:

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok!

Bea:köszi :D :D

Angelita:oviba nem kell előre jelentkezni. Általában májusban van a beiratkozás azoknak akik szeptemberben mennek oviba. Van pár hét elbirálás és nálunk az oviban tették ki a papirt,hogy hova vették fel.
Vendég
 


Sziasztok!

Sissi,nagyon sok boldog szülinapot kívánunk! :) Elkezdődött a konyhafelújítás?Nagyon klassz ajándékot kaptál anyukádéktól :wink:

Bori,nem a magasság és kiló befolyásolja,hogy ki mikor kezd el járni!!!Az,hogy vki már elmúlt 1 éves és jár az természetes :) Viszont egy 10hónaposnak miért is kellene még járnia? :roll: :wink: 3-4 hónap különbésg ebbenm a korban még nagyon sok,sőt még 1hónap is!!!!Nekem Luca 10hós korában egyedül járt!!Zsombi meg sem közelíti ezt,de nem is aggódom miatta.HAgy másszon csak amíg kedve van,bútorok mellet oldalazva megy,nagyon ritkán megáll pár mp-re,de majd elindul ha kedve lesz :wink: Szóvel ne tessék egy jóval idősebb babához hasonlítgatni Bettit! :P
Apa meg majd megszokja,hogy produkálja magát Betti :) Nálunk is csinálja már eztekez Zsombi,és ha a mama itt van,feszt produkáltatja :wink:

Angelita,köszike nekünk is jól telet a nap.Délelőtt Zsombi aludt a kis barátoknál egy jó nagyot a levegőn a babakocsiban,Luca meg játszott,mi anyukák meg trécseltünk.Utána mentünk a mamához ebédelni,hazajötünk átöltözni,kicsit aludtak a gyerekek és mentünk a névnapi buliba :D GYerkőcök nagyon jól érezték magukat,Luca haza sem akart jönni :wink: de ez általában így szokott lenni.Van keresztanyáméknak kis udvari játszóterük,és Luca egyszerűen imádja.Ha apa hazajön mi is csináltatunk nekik.Én meg jókat pingpongoztam keresztanyámmal+a hugával.Fél8ra értünk haza.Zsombi a végén már egy kicsit türelmetlen volt,de néha néha megengedhető egy kis eltérés a megszokott napirendtől.
Aztán itthona meghfürdettem őket+lefektettem,és mentem futni.Ki is döglöttem rendesen :wink: és a combom hátsó részében megint izomlázam lett :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Angelita,az a fajta szőnyeg nekem is nagyon tetszik! :D De a gyerekek miatt nem mertem venni,félek,hogy Luca levagdosná,meg kitépkedné a szőrét :roll: :wink: :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Itt vagyunk mi is, csak kihasználtuk végre, hogy a jóidő és a hétvége egybeesett :lol: :lol: :lol:

Szombaton voltunk nagy családi műtermi fotózkodáson :lol: Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd :lol: Marci nagyon jól bírta, vigyorgott egy csomót, úgyhogy biztos lesznek nagy édes képek.
Még aznap délután elmentünk a férjemmel edzőterembe is, jól átmozgattunk engem is, a végén futottam futógépen 15 percet. Mára jött ki az izomlázam :lol:
Este pedig nagy terasz-partit tartottunk, meghívtunk egy pár ismerőst és jó sokat beszélgettünk.

Vasárnap családi ebéd volt nálunk, megtartottuk a párom születésnapját végre. Aztán elkirándultunk Pilisborosjenőre, sétáltunk, fagyiztunk, ittunk házi sört, úgyhogy ott sem unatkoztunk.

De ahogy látom mindenkinek mozgalmas volt a hétvégéje!!

Adri: mikor mentek holnap? Csomagolsz már? Javultak valamit az éjszakáitok??

Bori: látom bejött neked is a kismamablog :lol: Tapsolni meg integetni is próbálom tanítgatni Marcit, eddig nem sok sikerrel. Integetni néha szokott, vagy valami olyasmi, a tapsolás még nem megy, de tetszik neki, ha összeütögetem a tenyerét :lol:

Linácska: látod milyen ügyes Levi!! Gratulálok!!

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok!

Gratulálok a babáknak űléshez, mászásho, kúszáshoz, álláshoz.
Mi is egész hétvégén úton voltunk :lol:

Sissi nagyon sok boldog szülinapot kívánok!

Bea holnap indulunk, és lista alapján apával délután kezdünk el pakolni :lol: (de visszük a fél lakást)
Éjszakáink, hát nem akarom elszolni, de a 3. éjszakán vagyunk túl h Zora 1x megébred 3kor, akkor megciciztetem, kiszívom az orrát és alszik 8, fél9ig tovább.
Szegénykém nagyon taknyos még mindig :cry: :twisted: , ezért félek is megindulni kicsit vele, de most ment el doki bácsi és a torka füle nem piros, azt mondta menjünk nyugodtan.
Azt mondta lehet a fogak okozzák, mert fogzik ezerrel szegénykém.

Ádibaba: alvás, hát mi most ott tartunk, (és ezt sem szeretném elszólni) de délelöt alszik Zora fél és másfél óra közötti időket kb. a kiságyában. Igaz riszálva altatom, de ez 1-2 perc. Délután ugye Ő mindig a bbkocsiban aludt kinnt (mert én a bbkocsit nem hoztam fel soha a 4. emeletre). Most h beköszöntenek a dög melegek megpróbálom beszoktatni délután a kiságyba, és 4 elött nem akarom kivinni.
Igazábol enyém gyereket meg kell tanítanom elaludni egyedül, mert Ő ezt nem tanulta meg, és szerintem nálatok is ez lehet a baj.
Így leszoktatnám a riszálásról, meg így éjszaka ha felébred, akkor van esély, hogy magától visszaalszik.
A Dbea által felrakott blog is ezt írja, meg az a könyv is amit én írtam ide (Aludj jól gyermekem című könyv)
Ha kell elküldöm mailban ha elküldöd priviben a címed.


Képzeljétek műlthét szerda óta Zora csak a mi kajánkat eszi meg, úgyhogy nem főzök mostmár neki külön. De mivel nagyon taknyos, elötte meg 2 hetet fogzott 80 g fogyott is. Nem félek h elfogy mert 9 kg, de olyan vékonyka, ezért ma dokibácsi írt fel valami vitamint is hátha meghozza az étvágyát.

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Ja alvás, még azt találtam ki, hogy mind a 2 nagymamával vetetek egy utazóágyat (most 11 e ft lehet kapni a bbboltban) és ha hétvégén oda megyünk ebédelni, akkor ott is tud Zora alukálni, így nem kell kivinni a dög melegbe, vagy egyből hazaindulni vele.
Meg azért is kell, mert ha betölti az egy évet el akarom kezdeni a mamákhoz szoktatni kicsit, mivel apával megbeszéltük, h beindul nálunk is a tesóprojekt :lol:

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Sziasztok!

Sissi
, én is boldog szülinapot kívánok!!! És kitartást a konyha-felújításhoz! :wink:

Angelita, de éééééédes lehetett Emma, ahogy félt a szőnyegtől!!! :D Újságok és könyvek nálunk is kedvencek. 7végén vettem is egy Buci Macit Bettinek! :lol: Olyan régóta létezik az az újság és még soha egyetlen egyet sem láttam igazán, most a saját kiváncsiságom is ki tudtam elégíteni. :twisted: Hozzá van csomagolva egy lendkerekes játék is, főleg amiatt vettem, az is nagyon tetszik Bettinek, meg az újság közepén lévő poszter: egy panda - mindig mosolyog, amikor meglátja. Szóval egész jó kis újság, egy verses mese is van benne, azt is olvastam már Bettinek, az még nem kötötte le annyira, a hagyományos mesékkel még nem is próbálkozom...

Tündi, persze, tudom én, hogy nem kell még az azonos korú babákat sem összehasonlítani, azért is írtam, hogy nem izgulok - csak tényleg számomra szokatlan látvány volt...
Tökjó, hogy ilyen eseménydús volt a 7végétek!

Dbea, igen, nagyon tetszik a kismamablog, köszi is, hogy ajánlottad! :wink: Nálunk meg Betti pont azt nem szereti, ha megfogom a kezeit és én ütögetem össze neki - ő inkább az én kezeim fogja, amikor tapsolok. :)
Majd az elkészült képekből mindenképp mutass nekünk is, biztos állati jók lesznek!!!

Kép

Kép
hmbori
 
 


Irdab, jobbulást Zorának, minél előbb bújjanak ki azok a fogacskák, amik így megkínozzák!!!
És jó utat, érezzétek jól magatokat!
És hajrá-hajrá kistesó!! (Kicsit irígykedem is, lassan már nálunk is jöhetne, de se híre, se hamva a mensimnek... :evil: Persze, amíg minden kajálás után megkínálom cicivel Bettit és el is fogadja, addig hova is gondolok én kistesóra? :roll: )

Kép

Kép
hmbori
 
 


hbori kösziköszi :lol:
Én is szoptatok, de Zora 4 hónapos kora óta menstruálok is.
Azért várhatott volna még egy kicsit a mensim, de hozzám ebben sem volt olyan kegyes a sors :roll:
De ne add fel mert így is jöhet tesó baba. :lol:

Angelita szőrös szőnyeg, nekünk is az van, és néha kijön egy-két száll, és nekem arra kell figyelnem, h Zora ne kapja be. Így is minden szöszt vagy bármit amit talál bekap :twisted:
Pedig minden nap pórszívózom.

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Mindenkinek köszönöm a köszöntést!!!!

Irdab:jó utat nektek.
Bocasi,de szita az agyam hova mentek :oops: ?

Nálunk a fő kedvenc a porszivó órákat tud vele játszani.Ha fáradt akkor rá alszik el.
Vendég
 


Sissi Balcsira :lol:

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Ma mit adtok a gyerekre ha kiviszitek?

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Adri: :lol: :lol: :lol: Az örök kérdés :lol: :lol: Én egy rövidujjú bodyt, egy kertész-halásznadrágot és egy zoknit adtam rá, plusz egy sapi a nap ellen. Nálunk 27-28 fok van.

Bea

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok!
Ezer éve nem voltam, Ági sokat volt beteg (szinte folyamatosan január legeleje óta), és most gondoltam, beleolvasok, kivel mi van. Erre látom, hogy alvástanulás a téma. Én teljesen máshogy gondolom ezeket a dolgokat, itt egy cikk a másik oldalról, hátha valaki elgondolkodik rajta: http://egyuttalvas.blogspot.com/2009/11 ... k-meg.html . Még máshonnan is tudnék idézni ilyeneket, de ezen a blogon olvasva is lehet még egyéb cikkeket találni. Ja, és nagyon frappánsnak találom, hogy az Aludj jól gyermekem! című könyv egy általam nagyra tartott pszichológus és szoptatási tanácsadó által átkereszteltetett Aludj jól anyukám!-ra, merthogy ugye az a lényege, hogy nehogy már a gyerek zavarjon minket éjszaka. Mert neki biztosan nem jó, hogy egyedül van, és nem reagálunk a sírására. Ugyanannyiszor ébred, stresszhormon szintje az egekbe emelkedik, csak éppen nem jelez, mert tudja, hogy senki sem jön úgysem. Szóval érdemes átgondolni, utánanézni, utánaolvasni, mielőtt valaki belevág ebbe. Nekem négy gyerekem van, higgyétek el, idővel teljesen maguktól alszanak majd el. Csak meg kell rá érniük. Ennyi idősen még nem érettek. Persze vannak babák, akik kiskoruktól teljesen maguktól alszanak el, de a nagytöbbség nem ilyen.

És bocs, hogy beleszóltam, valójában nem akartam írni, csak olvasni egy kicsit, de nagyon a begyemben van ez a téma, és ha már csak egy ember elgondolkodik erről, megérte.

Viszont búcsúzom most, nem babanetezek már. Átváltottam a mamamira, ott hozzám hasonló gondolkodású emberek gyűltek össze, jó dolog úgy fórumozni, ha egyetértő hozzászólásokat írhatok, hehe.

Minden jót mindenkinek! És Attinak boldog szülinapot! :)

Még egy képet teszek Ágiról, aki tegnap végre megtanult magától felülni, mászni még nem mászik, de profi módon forog. Eszik rendesen (tesóitól teljesen eltérő módon, bevallom, nagyon élvezem), és roppant interaktív, ha tapsolunk, tapsol, ha beszélünk hozzá, beszél, ha kinyújtjuk a nyelvünket, ő is. Szóval cukorfalat. :)

Kattintásra megnő:
Kép

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sissi, Boldog Szülinapot -remélem, jól telt a mai napod :)!

Adri,
jó utat Nektek, kellemes kikapcsolódást :)! Balcsi melyik részére mentek? Onnan be tudsz majd jelentkezni? 1 hétre mentek, ugye?

Emma alvási szokásai megváltoztak az elmúlt 2-3 hétben -nem tudom, hogy a felújítással járó macera bolygatta-e meg vagy a korral jár (:)), mindenesetre már csak 2x alszik napközben és 1,5 óránál nemigen alszik többet egyszerre, de néha még egy órát is alig. Másnál is megfigyelhető ez?

Szívesen vennék tuti játékötleteket: most, hogy már szépen ül, sokkal jobban eljátszik Emmus akár magában is, így ha valakinél valamilyen játék nagyon bejött a bébinek, írjátok meg, légyszi :)! Ezt biztosan más sem bánja, minden tipp hasznos lehet :)!

Ma még szabin volt Emma Apa, de holnap sajnos már mennie kell dolgozni :(. Jó volt, hogy itthon volt, napközben is tudtunk jönni-menni (pl. ma vásárolni voltunk hármasban, Emma is nagyon élvezte), meg itthon is könnyebbséget jelentett.

GP Ági, hogy sikerült a hétvégétek, milyen volt a kimenős 2 órád :)? Sikerült kiadót találnod?

Zsizsa, nagyon szép kislány Ágikád :)! Sajnálom, hogy ennyit betegeskedik :(!
Én nem ismerem az általad említett könyveket, de azt biztosra veszem, hogy itt senki sem akarja sírni hagyni a gyereket, nem spártai módszereket alkalmazva zajlik a nevelés sehol sem :)!

Jó éjszakát mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Sissi, köszönöm az ovival kapcsolatos választ, akkor még ráérünk :)!

Kép
angelita
 
 


Sziasztok,
mindjárt visszaolvasok és reagálok is, csak előbb az

Alvásról:
"átmeneti" a véleményem! :wink: Én sem tudom sírni hagyni Ákost, és a Zsizsa által írtakkal nagyjából egyetértek, bár kétségtelen, hogy nincs anya, akinek a fejében meg ne fordulna min. egyszer, hogy valamit tenni kellene, hogy elkerülje az esti/délutáni stb. cirkuszt.
De kicsit más dolog az altatás és más dolog az éjszakai felébredés, és az itt kicsit összemosódik!!!
Szerintem az altatásnál nagyon fontos a kezdet és a szoktatás: ha összehangolódik baba és mama, és már az elejétől sem hívnak babakocsis- és egyéb segítséget az altatáshoz, akkor könnyebben elkerülhető később a gond, még akkor is ha ez kezdetben nagyon megkönnyítené a helyzetet.
Nálunk spec. semmi gond az altatással, mert én olyan vagyok mint egy "anyagép": ugyanaz a rituálé, hasonló szavak, mozdulatok, elcsendesedés, pici mese, pizsama előkészítés, D vitamin, altató éneklés etc., etc.
Ákos még fent van, amikor leteszem. Már vigyorog édesen, ahogy körbejárunk a szobában, integetünk mindenkinek, megnézünk egy mesekönyvet, felhúzom a zenélő bárányát, puszi, simi, jó éjt, és kimegyek. Szinte soha nem hív vissza, hanem kicsit dumálgatva lassan elalszik.
Éjszaka pedig egyértelmű, hogy bemegyek hozzá: enni kér. Szopi után visszaalszik. Nekem is volt olyan elképzelésem, hogy az éjféli szopi elmaradhatna - írtam is erről, de nem tudtam megcsinálni. Minek? Ha pedig felébred, akkor ezer százalék, hogy valami bántja, és akkor mellette a helyem.
Nem érzem úgy, hogy Ákos visszaélne ezzel, és bár fáradt vagyok, tudom, hogy egy nap majd átalussza az éjszakát.

Zsizsa - Egyébként szerintem itt többen vagyunk a mamamin is, mert pl. a lakóhely szerinti topik mindig tartogat új infókat, és sok a tényleges ismerős, de a kettő nem zárja ki ám egymást! :D :lol: :lol: Meg amúgy nosztalgiából is. Meg csak úgy is... :lol:

Kép
goldplast
 
 


Sziasztok!!

Hát ideértem én is. :lol:
Hétvége nagyon jó volt, szuper idővel. Szombaton anyukámnál és a nagymamámnál voltunk. Kertes ház, Niki nagyon élvzi.
A vasárnapunk pihis volt.

Angelita: Az éjszakák helyreálltak (lekopogom), többnyire egy hang nélkül alussza végig. Ha mégis van egy kis nyüszi, az nem vészes. Nem egyszer fel sem kell kelnem hozzá, kicsit fészkelődik és már alszik is tovább. Mivel egy szobában alszunk, kicsit mindig várok, hogy tényleg kellek-e. Ha igen, akkor is max. néhány korty innivalóval megoldjuk. A cumit már csak elvétve fogadja el.
A szőnyeges sztori nagyon aranyos! :lol:
Pár napja mondja, hogy "baba". Nagyon édes. :D

Sissi: Isten éltessen!!!Attival mi volt a dokinál? Konyha felújítás szuper. Nálunk is ráférne a konyhára és a fürdőszobára. Na majd egyszer.

Hmbori: Hát Niki aztán tényleg feszegeti a határait. Nem egyszerű, de próbálkozunk.
"Táncolás", tapsolás, integetés nálunk is megy, de azért még elég hektikus. Ha van kedve, akkor csinálja, ha nincs, akkor nem.

Irdab: Jó pihenést Nektek!
Nálunk mindkét nagyinál van utazóágy már a kezdetektől. Nagyon bevált.

Szép álmokat babáknak, anyuknak és apuknak!!

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Ui.
Zsizsa: Ági gyönyörű kislány!
Ákos is tapsol és nyújtja a nyelvét - mindkettőt imádom! Napról napra több jelét adják, hogy mennyire szeretnek itt lenni, igaz?
goldplast
 
 


Szerintem sem arról ment itt a levelezés, hogy fogjuk a gyereket, bevágjuk az ágyba, rázárjuk az ajtót, aztán reggelig rá se nézzünk hadd sírjon...

Én meg a blogíró "tapasztalt" Anyukával nem értek egyet, dehát ez van. Aludjon együtt aki akar a gyerekével, mindenkinek a saját dolga, én együtt aludtam Anyukámmal kiskoromban, és tudom már felnőtt fejjel, hogy mennyi negatívuma és hátránya van ennek a későbbiekben, és nem akarom kitenni ezeknek Marcit....

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok Lányok!

Sissi: Isten éltessen!

Együtt alvás: Sajna nálunk töbnyire Jázminom velünk alszik hiába van szobája nem alszik ott :oops: Ez van mielőtt átköltöztünk egy szobában voltunk, problémás volt vele az első három hónap, pont elég volt, hogy közénk szokjon. Én tudom milyen együtt aludni néha ok de mostmár egyre katasztrófálisabb a helyzet. :cry: Marcussal nem esek ebbe a hibába ha nem alszik el amíg bent vagyok vele a szobájában akkor ott hagyom, még ha sír is. Megkövezhetnek mert az egyiknek lehet a másiknak nem, de ha visszamehetnék az időben inkább éjszakáztam volna Jázminnal minthogy odavegyem magamhoz :oops:

Gratula a babáknak nagyon ügyesek egytől egyig.

Beus

Kép
Kép
beusmimi
 
 


Sissi
Isten éltesen :wink:

margit
Vendég
 


Angelita, (és Tündi is kérdezte), nálunk a mini böngészők nagyon le tudják kötni Bettit:
http://www.naphegykiado.hu/books/mini/mini.html
Meg általában a kemény lapos könyvek.

GP Ági - az OK, hogy ugyanaz a rituálé minden este (nálunk is így van), csakhogy pl. Betti fogta magát és igen határozottan tudtomra adta, hogy ezt már unja. És ellazulás, elálmosodás helyett minden van: forgolódás, hempergés, mászás, felülés, felállás, stb... :roll: :lol: Kívánom, hogy Ákoska megtartsa ezt a jó szokását és továbbra is tudjon egyedül elaludni! :D

Kép

Kép
hmbori
 
 


Köszönöm mindenkinek!!!!

Dokinál csak az 1 éves státuszvizsgálat volt.Ati 7930 gr és 70 centi.
Minden rendben vele majd július kapja a pneumo utcsó adagját.

Nálunk Márk nov óta velünk alszik.Bevallom most ne is próbáljuk vissza szoktatni,lassan Ati ágya átkerül a másik szobaba és szerintem akkor Mák is szivesebben fog ott aludni. Legalábbis remélem :wink:
Vendég
 


Sziasztok! Szép napsütéses,meleg reggelt!!

Sissi,jól megnőtt azért Ati :wink: Felújítás,hogy halad?

Bori,köszike a linket,átnézem :wink: Bocsi,hogy félreértettelek :oops: az összehasonlítgatásnál..igazándiból félreolvastam :roll: :oops:

Boszi,örülök,hogy nektek is jól telt a hétvége :wink: A gyerekek meg jobban élvezik a kertes házat az tuti,de én sokszor vágyom vissza a panelba.

Angelita,spártai nevelés..he-he-he :wink: :D

Adri,érezzétek nagyon jól magatokat a balcsinál!Szupi időt fogtatok ki :wink: Zora hogy van?

Bea,mutatsz majd képeket ha készen lesznek a műtermiek?

Annyira klassz idő van!! :D Megyünk is Lucussal tornára,aztán meg fél1re viszem Zsombit mérésre doki nénihez.

Kép
Kép
tundi24
 
 


Hoztam pár képet, hátha másnak is megjön a kedve a képfeltevéshez :)!

Kép

Kép

Kép

Később jövök még, ahogy a leányzó engedi :)!

Kellemes napot mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Bori, látod, nálunk nem a Buci maci a sláger, igazi csajos magazinokat olvas a lány :).

Kép
angelita
 
 


Angelita, Tündi: nekünk stb könyveink vannak :lol: Már karácsony óta megvannak, de Marcit mostanában kezdte el érdekelni. Most már ott tartunk, hogy berakom Marcit a járókába, az ölébe teszek egy ilyen kis kihajthatós könyvet és kb 10 percig egy helyben ücsörög és lapozgatja, pofozgatja, nézegeti, beszélget közben, nagyon édes :lol: :lol:

Kép


Kép
dbea
 
 


DBea, mi az az stb?? :)

Emma mászik, előre! Tündi, biztosan Te írtad, hogy a 10. hónap nagy ugrást hoz a mozgásfejlődésben -hát ez nálunk nagyon igaz!

Kép
angelita
 
 


Ma is elég nagy pangás van,ahogy elnézem :?

Angelita,gratulálok Emmának a mászáshoz! :) nálunk Lucánál a 10 hónap volt a nagy ugrás,úgyhogy jól emlékszel én mondtam :wink:
Nagyon kis cuki Emma a képekn! :D Tudja mit kell olvasni :wink: Nekünk most nincsenek friss képeink :?

Dbea,én sem tudom mik azok az stb könyvek :roll:

Voltunk mérésen..Zsombi 10150g és 77,5cm,fél cm-t összement :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok.Felújitás alakul a konyha ma kész lesz,már csak az előszobát kell lefesteni. :wink:

Ma megtaláltam Atinak az autósülést -ezt kapja szülinapjára.
Cipőt is szeretnék venni,de csak akkor ha elindul.

TÜnde:jó súlyban van Zsombi. :D

Luca hány kiló?

Az stb egy könyvkiadó és nekik is vannak könyveik.Szerintem Bea ezekre gondolt. De ha nem akkor bocs.
:oops:
Vendég
 


Sissi: igen az stb kiadóra gondoltam. Jók nagyon az ő könyveik is :lol:
stbkonyvek.hu

Ti hogy bírjátok ezt a meleget??? Ma itt voltak a szüleim, itt hagytam velük Marcit és elmentem bevásárolni, meg gyorsan egy játékboltba is beugrottam.
Még jó hogy Marci nem volt velem, mert folyt a hátamon a víz a kocsiban. Szerintem felfüggesztjük az autókázást... Klíma nincs bent, letekert ablakkal meg nem közlekedhetek, letépi a gyerek fejét a szél. Úgyhogy mi maradunk a környéken. Ti hogy csináljátok?

És Adri elutazott, úgyhogy én kérdezem meg :lol: , ti mit adtok a gyerekre? Egy body elég kissapival, ugye??

Kép


Kép
dbea
 
 


Ja igen: a játékboltban formabedobót vettem. Tudom, hogy még korai, de így tudom már neki mondogatni a színeket és formákat. A fakockák nagyon tetszenek neki, és ha mindent beteszek a dobozba, ő nagy lelkesen egyesével kipakolja :lol: :lol: :lol:

Kép


Kép
dbea
 
 


Sziasztok!
No megint a lustaság gyötör :oops:

Sissi!
Boldog szülinapot!
(ha jól láttam tegnap volt) :lol:

No majd vissza olvasok,mert nem tudom mit kéne írnom :lol:

Bea!
A Regi most pl egy szál pelusban alszik...de nálunk a tetőtérben dög meleg van.Kintre nagyon lazán próbálom öltöztetni..
No de ilyen melegben mi a laza öltözködés?

Elképesztő...1hete beázott a fél ház kb 2hete be is kellett fűteni mert olyan hüsi lett estére,most meg ezerrel kánikula van.

mimi12
 
 


Bea!
Mi bizony letekert ablakkal közlekedünk.Nekünk volt klímánk csak behalt,és kb 200e lenne a javítás :cry:
Nekünk a Reginek a Concord ultimax ülés van,azt be lehet kötni háttal is.Most így van bent az autóban és így is marad.Így nem megy annyira rá a huzat.De 38fokban a gyereknek is jól esik a huzat.Valahogy sosem volt akkor klímás autónk mikor a gyerekeim kicsik voltak,mégsem kaptak sosem huzatot.Pedig Horvát országban is voltunk ám :wink:

mimi12
 
 


Sziasztok,

Utazás:
én sem klímázom, szerintem az MINDIG kockázatosabb, mint egy kis huzat, viszont lehetőség szerint előhűtök mindent és mindenkit:
- kocsi árnyékban,
- árnyékolók még este fel! - jó minőségűre ne sajnáljátok a pénzt. A fekete hálós cuppantós: kuka!
- pelus/törcsi az ablakban pluszban (sőt, én hátra is teszek árnyékolót)
- Gyerekkocsi ülést - bár fárasztó - kiszedem, így nem melegszik fel. Lehetőség szerint a játékokkal ugyanezt teszem!
- Indulások előtt rövid négyajtós szellőztetés
- Indulás előtt baba-itatás kötelező! Én a vizét kétszer is ellenőrzöm (már hogy betettem-e).

Akinek még van ötlete, ne sajnálja az egeret tőlünk! :wink:

hmbori:
Altatás:
Hát igen, Ákos is csibészkedik az altatásnál, de ez a dolgok rendje. Nem szoktam zavartatni magam: ha ma este mást akar megnézni, mást veszünk le. A játékokhoz már nem nyúlunk, csak integetünk nekik, a képeket megnézegetjük. Ha azt veszem észre, hogy ma más érdekli, akkor alkalmazkodom hozzá, és halkan arról mesélek neki egy picit. A könyveket lehúzhatja, de csak egyből mesélek egy kicsi - általam kitalált - történetet.
Ezáltal mindig nagyon picit változik az esti körséta, de a lényege ugyanaz.
Ja, és nekem is forgolódik és felpattan, mosolyogva hanyatt visszateszem, bárány a kézbe, és még egy puszi a kis huncutnak. Újra megcsinálja, de akkor már lekapcsolom a lámpát, még egyszer eljátsszuk ugyanezt, jó éjszakát. Sokszor úgy megyek ki, hogy hallom, amint újra feltápászkodik, de már nem fordulok vissza, bár kuncogok. Tudja, hogy este van, és ez a nap vége. Egy darabig még dumcsizik a báránnyal és ledől. Nem szokott sírni, és nekem ez a legfontosabb. Úgy érzem, kijelöltük a nap végét, és ez így is marad. Gáz lesz, ha változik a dolog, mert este még millió dolgom van! :shock:

Nálunk inkább a nappali alvás gáz: Ákos másfélre van most hitelesítve, :? , és ez nem kicsit teszi próbára a napjainkat...

Kép
goldplast
 
 


Sziasztok!

Nagyon meleg van mostanában, így a sétáink is kicsit korábbra kerültek. Kb 1/2 10 körül megyünk le és 11-re hazaérünk. Aztán 5 körül újra (bár ez ma kimaradt :oops: ).
Nikin ma csak egy napozó volt (rövid nacis, rövid újjú) Séta közben még a zoknit is levettem róla.

Alvás: Kétszer naponta (néha csak egyszer, de ez azért ritka). Mivel a csajszi korán ébred (na de korán is fekszik) - 5-6 között - ezért kb 8-kor elalszik. Ilyenkor egy-másfél órát alszik. Ez nekünk jó, mert a délelőttünk így szabad, jöhetünk-mehetünk (ha nincs forróság). Ebéd után 1 - 1/2 2 körül alszik el újra. Ez is egy-másfél órás alvás általában (ma mondjuk csak háromnegyed óra sikerült). Aztán este hétkor, fürcsi után jön a tápi, amibe többnyire bealszik. Ha nem, akkor beteszem az ágyba még ébren. Puszi, elköszönés, jó éjszakát. Kijövök. Ő felül, feláll, játszik, beszélget a macival. Még néhányszor bemegyek, de nem veszem ki. Visszafektetem, puszi stb. Nem sír, szépen elaltatja magát. Ha véletlenül mégis sírna, akkor kiveszem, kicsit dajkálom, ölelgetem, majd vissza. Szóval sírni nem hagynám, azt én sem bírnám ki.

Angelita: Játékötlet: Nálunk most a fisher price-os vonat a nyerő. Igaz még karácsonyra kapta, de most fedezte csak fel magának. Nem igazán olcsó, de tényleg jó. http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... e&store=43
Én is kedvet kaptam Tőled :lol: :

Kép

Kép

Kép

Kép

Ezek mai képek a pont 10 hónapos Manócskánkról.

Szép estét mindenkinek!!

Szilvi

Kép
boszi72
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?