Új privát üzeneted érkezett!

Kismamik! Jobbulást és kitartás!

Már kedd óta várom a Mikulást, de semmi jele... Pedig már a fogi bogyót is megvettük. Mondjuk 9 hónap múlva is fel tudom használni. :D

Tesztelni majd csak a köv. hét elején merek. Amúgy is most rosszul van a párom. :( Szegénynek belobbant a bélése, de annyira még nem gáz, hogy dokihoz menjen. Egy kis láz, egy kis hasfájás. Mondjuk mára már múlóban.

Elballagtak az ovisaim. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Egy csomó virágot kaptam, pedig tényleg nem számítottam rá.

Jövő héten jelentkezem. Szép estét!

Veró

Kép
veroniks22
 
 


Laptetőd van!
Ez jót jelent!
De ha egyszer már kedd óta késik, miért nem csinálsz tesztet?! :shock:
Én mégsem csinálhatok helyetted! :roll:
Most még nem.
Elhiszem, hogy nehéz elengedni a picurokat.
Az embernek (tanító vagyok) még a legelvetemültebb távozása is szomorú.....nemhogy azoké, akik édesek, picik, ragaszkodóak.
Én is várom már a tanév végét, napközisként és tanárként én szoktam a ballagtató tanár után a legtöbb virágot kapni! :)
Olyan jó érzés.......meg azért az is, mikor az igazgató közli:
Ezennel a 2009/2010-es tanévet lezárom!
Körülnézek gyorsan, ki látja és gyorsan kifejezem örömömet, nevetek és én is tapsolok....ott csak szolídan, itthon meg ereszd el a hajamat! :)
Na, nekem mindkét szemem nevet! :)
Szegény párod.
Mi lehet az oka, lányok, mondják, hogy a Crohn pl. tavasszal és ősszel bedurvul. Talán ez a szutyok időjárás?
Azt hiszi a bélés, hogy ősz van? Vagy mi?

Annyira sajnálom az árvízkárosultakat!
Ugye, ti nem laktok olyan helyen?
Mi nem, hála Istennek!
Tigris, talán igazad van, próbáld meg most szüneteltetni a kristálygombát. Ha tudod, hogy hasmenést okoz, akkor próbáld ki nélküle.
Normaflore-t nem szoktatok erre a hasmenésre próbálni?
Nekem a durvát is el szokta vágni egy adag is.
Gyógyulást!
Jó éjszakát!
zsuzska30
 
 


Sziasztok!

Zsuzska, annyira aranyosakat írsz! Olyan jókat rötyögök rajta :-)
Anyum is itta a gombát régebben, és téééényleg nyikorgott :-)

Julcsi, te se vagy semmi, mágnesezni lehetne :-D

Tigrincs, sajnálom a belobbanást! De hátha az autóút még segít is. Nekem legalábbis tavaly segített, ha elutaztam, maga a környezetváltozás. Mondjuk, nem önszántamból utaztam hanem muszáj volt a munka miatt, de akkor is.

Tegnap voltam dokinál, nekiszegeztem a dolgot, hogy hát nem nagyon jön össze ez a gyerek. Végigbeszéltük a rövid ciklus-dolgot, meg hogy a múlt héten "kicsit terhes" voltam, de aztán megjött. Szóval, megyek teljes hormonlaborra, három alkalmasra. Örülök, hogy sikerült tisztázni a dokival, hogy ne a tankönyvből induljon ki, hanem belőlem... Holnap elutazom, úgyhogy ne izguljatok, ha nem jövök! Pusziiiii!

Kép
manguszta
 
 

 
 

jó reggelt!

na de mangu!
mit írjak 19-es vasra??? hát sosem volt még ennyi :o

az jó, ha a hormonlabort sikerült elintézni. sokminden látszani fog belőle :)

zsuzska!
nálunk ezerrel jön a víz... de azért a 3.ig nem fog felérni ;) azért a szigeten már elkezdték kirámolni a homokzsákokat... hétvégére 800as vizet várunk, vsz jövő hét közepén tetőzik majd valahogy 920 körül...

neked bejön a normaflore?
nekem csak romlik tőle a hasmenés :shock: mondtam anno a dokimnak, és azt mondta, hogy már több embertől hallotta. így én maradok a protexinnél vagy a progastronál.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Érdekes......
A Progasztrot próbáltam, colitises nő adta oda az övét, mert nem jött be neki, nekem sem. Fájt tőle a pockom.
De Normaflore tök jó!
Sőt, de hülye vagyok!
Tigris, érdeklődd meg, cickafarkot lehet-e babásan!
Ha igen, akkor igyál azt!
Elvágja a fájdalmat is!
Meg újfent csak Szabó Szigfridet tudom ajánlani!
Hát, hiába mondom nektek, lányok?!
Tessék utánanézni! :idea:
Sikertörténetek sokaságát olvasom, hallom, tapasztalom!
Sajnálom, Julcsi, hogy részese vagy így vagy úgy a víznek!
Borzasztó!
Csak nehogy összefuss a vasorrú bábával, M. (mágneses) Julcsi! :)
Mangu, nagyon jó, hogy elindult a doki a felvilágosodás útján! :idea: :lol:
De jó is lenne, ha maguktól is eszükbe jutna, nem?
De ezért vagyunk mi, Interneten kupálódott nőszemélyek, hogy segítsünk nekik! :twisted: :lol:
Szép napot!
Ja, ma voltunk bevásárolgatni anyuval, majdnem elájultam egy üzletben!
Szédülés, fejakármi, tudjátok!
Megijedtem, mert a rota szokott így beköszönni, de anyu megnyugtatott, hogy a hirtelen jött meleg lehet az oka.
El is múlt!
Már a kocsiban is éreztem a hányingert, B6-ot benyaltam, nem igazán osztott-szorzott.......
Vagy a vásárlástól lett hányingerem? :roll:
Neeeeeeeeem, nem szokott. :lol:
Férjem dolgozik ma, mondta, hogy munkatársa karja is zsibbad, sz-rul van......
Azt hiszem, sűrűn járnak majd ma a mentők. :(
Ennyit M. (meteorológus) Zsuzsannától mára. :lol:
Akkor most tényleg kivonulok a köztudatból mára.....de legalábbis egyenlőre!
Sziasztok!
Tigris, remélem, jó hírekkel jössz!
Gyógyulást!
zsuzska30
 
 


M. zsuzska!

a nagyok azt mondják, ez a taknyos idő után mindenfélék lesznek a levegőben, amik csúnya dolgokat okozhatnak az emberben... szóval remélem, tényleg csak múló rosszullét volt... és nem nyaltál be valamit...

egyébként nálunk nem gáz a víz. 56-ban a jeges árnál olyan töltést húztak fel a sugónál, hogy a városba tuti nem jön be. a szigeten még megvannak 8évvel (vagy mikor volt?) ezelőttről a nyúlgátak (majdnem akkora vizet várunk)... és én komolyan nem akarok szemét lenni... de aki meg ártérre építkezett (engedélyek nélkül, mert oda tuti nem ad ki senki építési engedélyt), annak meg benne van a pakliban, hogy akármikor elviheti a víz (itt bajánál tudják is az emberek... nincs is siránkozás. már a héten elkezdték felpakolni a mindenfélét az emeletre, hogy ha jön a víz, csak ki kelljen nyitni ajtót ablakot, aztán hajrá!)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Na visszatértem! :lol:
Reggel voltam laborba, hogy megnézzük gasztróssal meg nőgyógyival, h miből fogytam ki, hogy állok. Persze az se ment gond nélkül. Már 6:35-kor ott voltam. Leülni nem tudtam állni meg nem bírtam. Nem a székelés hanem a rosszullét kerülgetett... :oops:
Hol guggoltam, hol álltam! Aztán végre felmehettünk. Nanaá h a rendszer most is szarakodott!!! Tele voltunk kismamikkal, persze b@szt... rá. Aztán fél 8kor csoda történt és sorra kerültem. A para az volt h 8-ra meg védőnőhöz mentem... A végén persze odaértem, még a nő késett 5 percet. :lol:
Este mehetek vissza labor eredményért + terhesgondozóba AFP beutalóért jövő hétre... Benézek nőgyógyászhoz is, úgyis pont rendelési ideje lesz sztkba szerencsémre!

Azt vettem észre h a vérem jobban folydogál egy vérvétel után... Úgy bepirosozom a papírt... Látszik h töb és hígabb a vérem...

A betegségem: hát úgy néz ki h megmaradok... :wink:
Már csak 3-4x megyek, és nem igen látok benne vért. Azért elmegyek holnap dokimhoz, és kifaggatom h most akkor h legyen stb... A mai napot is jól bírtam. Reggel mentem 2x, aztán szerencsére nem kellett futkoznom még sehova... Maradjon is így! :wink:
Remélem mindenki jól van és szépen telt a hétvégéje! Olyan jó idő volt!!!
Mi egyik nap egyik ismerősökhöz mentünk, másik nap másikakhoz. Most közöltük velük a hírt. :D
Már csak a hétvége van amikor is a párom mamája, nővére, aőja a soros és végre befejeztük a közlést!!!

A főnököm: pénteken leültünk beszélni, és tök rendes volt. Persze hozzá teszem mikor milyen a hangulata! Gratulált a picihez és h az milyen jó, mindenkiből csak jobb ember lesz tőle, meg ne is álljunk meg egynél, nyugodtan menjek az orvosi vizsgálatokra munkaidőben stb... :shock:
A munkába beleegyezett, h nézzük meg h bírom csinálni stb...
Persze az az elképzelésük hogy 1-2 hónap után visszatérek: otthonról teljesen távolival dogozom, hetente 2-3x meg bejövök céghez 5-6 órára... Na majd meglátjuk!!! Ha nem tetszik a rendszer felvesznek vkit...

Hát nagyjából ennyi történt velünk!!! Már csak a picit szeretnénk látni UH-n, h tényleg nem viselte-e meg az anyja kehe... :roll:
jó lenne ha ma azt mondaná nőgyógyi h akkor rákukkant mi újság vele, de nem reménykedem...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szomorúan jelentem: tesztelem, s határozott negatív. Így viszont nem értem, hol a mensesem már 6 napja? Eddig órát lehetett hozzá állítani. Még a műtét után is pontosan jelentkezett. Teljesen kész vagyok, szétcsúsztam. :(

Hazautazom, így 1-2 hétig nem jelentkezem, max. ha csoda folytán mégis baba van a dologban. Akkor megküzdök Anyukámnál a nettel, s megírom Nektek. :)

Lányok! Kellemes napokat ebben a melegben.

Sziasztok.

Veró

Kép
veroniks22
 
 


Sziasztok!
Sajnálom, Veronika!
Talán csak azok közé a kivételek közé tartozol, akiknek nem mutatja ki a teszt. Drukkolok, hogy így legyen!
Lányok, én nem tudom, mi a sz-r ez, de szombattól kezdve hányingerem van, hol van, hol nincs, mint a mesében.
A gyomromat ma megnyomtam, nem az fáj-e, de nagyon fájt!
Bioptron lámpa, cickatea.......ennyi eddig a gyógymódom.
Remélem, nem fajul el jobban, de ez az émelygés nagyon rossz.
Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném, terhes vagyok! :shock:
De 13. napon járok, vagy hol....szóval tuti nem. Hőm is lent, mert már tényleg kezdtem begolyózni.....
Lehet ez szteroid elvonási tünet, most?! Az ízületi fájdalom elmúlt.
Helyette szédelgés néha, és ugye a hányinger.
Félek, remélem, nem vírus!!!!!!!!!!!!!!!!!! :cry:
Tigris, örülök, hogy jobban vagy!
Ez nem is lehetett másképp!
Remélem, mindenki jól van!
Sziasztok!
Szép napot!
zsuzska30
 
 


Sziasztok!!!

Veronika fel a fejjel, még bármi lehet!!! Előbb utóbb össze fog jönni!!!
(Tudom könnyen pofázok... :oops: )

Zsuzska nekem a szteroid elvonás egyből vérzéssel, hasmenéssel, görcsös széklettel járt... Hasfájással nem. Persze mindenki más!!!

Na ma voltam a gasztrón. Helyzet a következő: nem tud leépíteni a gyógyszerről a jelek szerint, ezért visszavettük 2x2-re a Salofalkot. Azt mondja doki, és szerintem is igaza van, hogy inkább legyek rendbe, mert a babának is árthat a görcs... Tudjátok a székletürítésnél volt. Hát tényleg feszültem lent akkor... :cry:
Mondtam dokinak h egy ekkora kis gyulladással nem bírok megküzdeni, pedig sokan a Crohn-nal is jobban lesznek terhesség alatt. De hát ez van. Görcsölni ezen nem érdemes. Csak legyek rendben. Nem bánom a gyógyszert sem... Annál rosszabb a budi keresés. :oops:

Jövő héten szerdán mehetek AFP-re majd, utána héten csütörtökön nőgyógyász méhszáj stb, utána héten kedden kötelező UH... El vagyok havazódva rendesen...

Ma eléggé kifárasztott az utazás: 9:30kor indultunk és 16-ra értünk haza.

Mumi veled mi van??? Nagyon eltűntél...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok Lányok!

Tegnap este jutottam hozzá, h elolvassam az irományaitokat, de válaszolni már nem volt erőm... :roll: Bocsi! :wink:

Jobbulást mindenkinek, aki nem érzi jól magát!!! :) Aki meg jobban van, annak hurrá!!!! :D
Veronika, még bármi lehet, ne add fel!!!!
Zsuzska, csak nem vírus! Ilyen szempontból utálom a nyarat Lányok! Annyi a hányós-fosós vírnya és mindig összeszedem őket... :shock: Basszus, pedig nem hiányzik, főleg most! :roll:

Szóval, melóban nagyjából mostanra értem utól magam a két hét kihagyás miatt. Gyakorlatilag, csak hazaestem esténként, gép elé sem kerültem otthon. Bent meg nem volt rá időm... De persze, azóta jöttek újabb szépségek. Hétfőre össze kellett raknom egy nem kis anyagot az APEH-nak, mert az egyik partnerünket ellenőrzik és minket is bevontak ezáltal. :roll: A héten nincsenek főnökeim (körtúra a Cseheknél) és rám szakadt az iroda. Szóval nem unatkozom.

Szombaton esküvőn voltunk. Egész nap készülődés, délután esküvő, utána lagzi. Jól elfáradtam. Ráadásul aznaop sikerült 5:30-kor kelnem... :roll: :? Este 10-kor mondtam is az Uramnak, h vigyen haza. Mivel az unokahúgának volt az esküvője, ő még visszament egy kicsit mulatni. :D
Vasárnap meg lementem vele Kincsebányára (ott focizik nagy pályán) és megnéztem a meccsét. Régóta rágja már a fülemet érte, hát beadtam a derekam. Tudni kell, h rühellem a focit, szóval az első és utolsó alkalom volt a vasárnapi. :roll: Elvittük magunkkal a barátnőmet, így legalább volt társaságom és jól kibeszéltük magunkat. :lol:

Jövő hét csütörtöktől nekem is be kell jelentkeznem valamelyik napra 18. heti UH-ra. Majd felhívom a dokit.

Egyébként minden rendben. Remélem, Manó Gyerekkel is! :wink:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Szia Mumi!

De jó rólad is hallana, úgy eltűntél 1 hete...
Sajnálom h ennyit kellett/kell melóznod...
Már nincs sok hátra és otthon lehetsz nyugiban!!!
Szerencsére nálunk pangós a bolt, így nyugi van...
Nem akkora gond ha szabira megyek...

A tegnapi utazás amúgy engem is kifárasztott! Pedig nem keltem korán és időbe hazaértünk... Szóval kész voltam...

Nálatok is zajlik az élet akkor: esküvő, foci stb...
Csak pihenni nem tudsz te szegény!
Remélem most hétvégén már fogsz tudni!!!

AFP-dről van hír???
A picivel bizti minden ok!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szia Tigris!

Igen, már alig várom a hétvégét!!!! :lol: A szombat pihizős lesz, de vasárnap ünnepeljük anyukám és az unokaöcsém szülinapját, szóval délután jelenésünk lesz nővéreméknél! :D Mondjuk, az jó lesz!

AFP-s vért múlt pénteken vettek le tőlem. Azt mondták, h min. 2 hét az eredmény, de inkább három... :shock: :roll: Ma bejelentkezek a dokihoz uh-ra és remélem megjön a vér eredményem, mire vissza kell mennem a saját dokimhoz 30-án.

Várom már, h láthassam Danit! :D Kicsit meg is nyugtatna a dolog...Egyébként kb 1 hete kezdek vmit érezni a pocakomban. Lehet, h ezek már az ő mocorgásának jelei, csak még én magam sem tudatosítottam? :roll:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Hát te lassan már biztos érezni fogod: 18-20 hétre teszik...
Viszont én meg úgy vagyok vele, hogy amikor lefekszem este aludni, mintha a babó irányítaná hogyan feküdjek: háton jó, de kicsit fura, ha viszont oldalra fordulok azzal a hatalmasnak nem mondható hasammal akkor olyan mintha le akarna szakadni bent vmi, plusz wc-re kell mennem egyből jelenleg...

Tegnap annyira érdekes érzésem volt, mintha 2 szív dobbanást külön érezném, hallanám belülről... Nem tudom h ez lehetséges-e egyáltalán: az enyémet a mellkasomban az övét a hasamban... De lehet h csak beképzeltem...

Párom mindig megijed mikor a hasamat fogom, pedig néha csak a mocorgást nézem, h érzek-e vmit. :lol:

Én is nyugodtabb leszek ha látom majd babót 29-én UH-n, h nem viselte meg a bajom...

Úgy néz ki hat a gyógyszer, bár még 3-4x megyek wc-re, az állaga már sokkal jobb!!!

Mi még keressük a nevet: Benedek, Dávid, Áron... nem tudom mi lesz... nehéz téma...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Igen, már anyu is kérdezgeti, h nem érzem????? :roll: Nem...vagy nem tudom...ááááááááá :roll: :oops: :)

Nem vettél még szopi párnát? :) Olyat, amit a mami tud használni addig, míg meg nincs a béb, mert szét lehet nyitni egy nagy hengernek és azzal lehet aludni. Egyébként simán párnázd magad körbe, ahogy jól esik... :wink:
Nekem van, gyakorlatilag az elején megvettük, de egyelőre nincs rá szükségem! :shock: Még mindig hason alszom, pedig nem kicsi a hasam!!!!! :lol: :twisted: Tök jó, mikor elfekszem, akkor a pocim is "szétterül" (tök érdekes) és nem nyom...

Vicces ez a szívverés dolog! :) Nem tudom, h tényleg így van-e, de ha leteszem a kezem a hasam aljához, akkor én is érzek pulzálást, ami gondolom a szívétől lehet! :D

Örülök, h hat a bogyó és jobban vagy!!!! :D Vigyázz magatokra! Biztos Kiscsíkos is rendben van!!!! Csak erre szabad gondolni!

Majd megint kérek doki bácsitól képet én is, ha uh-n leszek! Tényleg, jövő héten pénteken megyek este 9-re... :?

Nevek: az Áron alapból, de nagyon tetszik a Benedek is! Sőt, mostanság a Barnabás is! :lol:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Barnabás sok van nálunk (keresztgyerek, főnök fia...), így az elvetve...
Az Áron tetszik csak olyan sok van abból is... De ki tudja, lehet az marad vagy Benedek. De igazság szerint a Vázsonyi Áron jobban hangzik, nem?

Képet várunk!!! Mindenképp, apa csak utána nyúlja le! :lol:

Szerencsére ma már még jobban vagyok!!! CSak 1x voltam eddig!!! Hatalmas szó tudod...

Annyi ami érdekes, hogy ha elmegyek wc-re, mind1 h kicsi vagy nagy, érzem h húzódok lent... Te is vagy így vele? Arra gondoltam h lehet megint növöget azért van... Nagyon remélem h a méhszájam rendben van és nem az okozza... Majd 24-én nézi meg doki azt mondta.
Meg most megint folyással küzdök, vannak ilyen időszakok...

Szopi párnát nem vettem, a takaróm szoktam begyűrni alám, tudod vastag.. Így van mit. Csak néha az se kényelmes... Tudod mikor minden bajod van...
Én hason nagyon rosszul érzem magam, mégha csak 5 percre is fekszem úgy vmiért... :shock:

Stírára vettem krémet, azt kezdtem használni, hátha hat vmit...
Neked látszik már a linea negra vonalad??? Nekem még nem... Mondjuk nem bánom ha nem jön elő... Úgyse jelent semmit tudtom szerint.

Kedden már 4 hónaposak leszünk, lassan itt a fél idő, hát még neked!!! 8)

Jól viselitek a meleget??? Mi nem panaszkodunk.
Munkahely klímás, otthon meg egész nap be van sötétítve így hűvös van mire hazaérek. Max ventillátort indítom be kicsit még.

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Na, örülök, h még jobban vagy!!!! :D Maradjon is így!!!!

Érdekes, amit a húzódásról írsz... nekem múlt héten volt ilyen, de nem WC-közben, csak úgy alapból. Én is arra tippeltem, h növögethetek megint. De az is lehet, h a gyerek rúgja magát "faltól falig" :D Viszont egyáltalán nem jó érzés... :shock: Igazság szerint nem is tudom, h milyen érzésnek kell lennie a bennem mocorgó bébnek???!! Jónak? Kicsit kellemetlennek? Furának? Amit én egyre inkább érzek, azt kevésbé sorolnám a kellemes élmények közé... :shock: :roll: :oops:

Már én is kenegetem magam. Pocim, mellem, fenekem. :) Vonalam még nincs és nem is bánnám, ha nem is lenne... barátnőmnek nem volt, nővéremnek az elsővel nem, a másodikkal igen... :) Szóval, passz, majd kiderül!!!

Az idő repül, mint állat!!!! :lol: Pont ma gondoltam bele, h nemsokára lesz egy kis 3. kerék, akit mindenhova cipelhetünk magunkkal ezentúl! :twisted:

Ffffúúú én nagyon nehezen viselem a meleget!!! :cry: Melóban nincs klíma, otthon igen. Viszont nem szeretem, mert állandóan légszomjam van inkább és levegőre vágyom! Egész jól tudok aludni éjszakánként, mondjuk totál nyitott ablak mellett... Ráadásul tegnap elmentem bentről 14.30-kor, mert mennem kelett a Pannonba ügyintézni...gyalog + bkv. Persze, a helyét senki nem adta át és majd megsültem a napon. Úgy bedagadtak a lábaim, h alig tudtam menni. Átvergődtem magam a Margit hídon, a Jászaira, ott várt az Uram. Na, akkor kivételesen alig vártam, h beüljek a légkondis autóba és lehűtsem magam, meg az égő bedurrant lábaimat...

Vázsonyi Áron...hhmmm... REMEKÜL HANGZIK!!!! :D Pont, mint a Szántó Dániel Áron :D:D:D:D:D

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


halihó!

na nemáááá, hogy mindenkié Áron lesz, aztán a sorban éppen enyém az utolsó :? jól fog kinézni... 2 hetes különbségekkel 3 Áron a topicon... :lol: :lol: :lol:

most jöttem meg amúgy a dokitól.
sok eszem van... déli legnagyobb melegben... bejelentkezés nélkül... aztán még én puffogtam, hogy nem dolgozik :evil:

szerencse a szerencsétlenségben, hogy valamiért éppen beugrott... bár ha nem intézem közben a táppénzes papírt, akkor nem is látom, hogy ott van a kocsija... így csak sikerült elkapnom 2 mondatra.
szóval a vérképem sz@r. (egyenlőre természetes) vaspótlás mehet ezerrel, ha a kontroll is ilyen sz@r lesz, akkor gyógyszeresen is rásegítünk.

ez van... amúgy pedig itthon, klíma alatt... igencsak kellemes... és a víz is láthatóan lejjebb ment tegnap óta.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Ne izgulj Juli! Így könnyű lesz a neveket megtanulni Áron1-2-3 :lol:
A Vázsonyi Dávid milyen? Az is jó? Hülye vagyok teljesen ma. :lol:

A húzódás tényleg érdekes érzés: kicsit olyan mensis nekem, akkor is szoktak az inak vagy mik nyúzni...
Jó lesz még pár hónapig érezni... :shock:

Mondd már meg a feneket minek kenni? nem jöttem rá? nekem amúgy is narancsbőrös sajna, azon már nem ront... A tágulás miatt, a csípőnél? v mért?

3. kerék hm... Pont most beszéltem bnőmmel, akinek két gyereke van (2 és 1 éves) h mi legyen a nyaralással. Hát neki az mán nem pihenés. Urára nem számíthat, csak ő maradna 2 virgonc gyerkőccel... Inkább nem megy, pedig jó lenne...
Szóval én remélem h nálunk ilyen nem lesz, mármint férjem tuti fog segíteni de azért ott van egy kis kérdőjel...

Juli Te ne mászkálj dokihoz így h nem is tudod van-e... Felesleges kört futsz!! Bár igaz papírt is intéztél...
A víz meg párolog mi???
Múltkor azt mondtad hogy 19 a vasad vagy mi, most akkor alacsony mégis??? :shock:

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


csak hogy feldobjam a napot... ezt eddig még nem láttam... ő az unokahugim

tigris!
nem tudom miért... de nekem a Vázsonyihoz az első, ami beugrott: Gábor. szép név... és manapság már nem is túl gyakori a kicsik között. nagy kedvenc trióm volt a Tamás-Gábor-Csaba... de sajnos szinte mindet kamaszkori pasikhoz tudom kötni :oops:

kenni? szerintem azt is a csíkok miatt... hogy lehetőleg minél kevesebb legyen.
én egyenlőre sima testápolózok... ha eszembe jut... de most, hogy napi 3-4x tusolok, így ennyiszer azért nem kenem.

amúgy a hematokritom (és a vvt-m, meg a hemoglobinom) alacsony... vasat nem is szoktak kismamáknál nézni... csak én kértem.
az út meg végülis nem volt felesleges így hogy a dokimmal összefutottam.

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


SZiasztok!
Vázsonyi Áron, nagyon szép!!!
És hát miért ne legyen három Áron a topicban? Van egy másik topic, ott meg két (vagy három?) Jázmin van... Úgy látszik, nagyon összetartóak vagyunk, mi fórumlányok... :-)

Jó idő van... odabent a munkahelyen 40 denes harisnyában nyomom, főnöknél hibernálásra van állítva a légkondi és kigomolyog bokamagasságban hozzánk. Aztán hazafelé a kocsiban szoktam megszabadulni tőle... Éljen a meleg...!

Kép
manguszta
 
 


mangu!

szivárogtass át hozzám egy kis hideget mélben, vagy bárhogy... csak legyen!

nem is azért írtam az Áront... egy másik fórumon tavaly sorjában 3 Zsombor született :D
csak valahogy furi... sokévvel ezelőtt, amikor beleszerettem, híre hamva sem volt Áronoknak... most meg teli van velük állandóan az anyakönyvi hírek rovat.
de így voltam a Hannával is. amióta az eszemet tudom (de tényleg... 10-12 éves korom óta), azt szerettem volna kislányomnak adni... aztán egyszercsak felkapták... erről le is mondtam. az Áronról már nem fogok :) (második fütyis pedig Simon lesz vagy Vince :))

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Az Áron nekem is régóta tetszik: anyukámék Tamási Áron utcában laknak, innen jött. :lol A nővéremnek is javasoltam 8 évvel ezelőtt, de ő maradt a másik kedvencemnél: Márton!

A Hanna nekünk nagyon tetszik férjemmel, persze ismerősök már elhappolták, meg hát nem lehet tökös Hanna :lol:
Még a Virág volt a másik név, de azt meg sógornőmék szedték el :cry: Minden nevet lenyúltak tőlünk...

Juli aranyos unokahugid van :lol:

Tegnap olyan jól jártam, hogy lassan a szorulásos kategóriába esünk!!! A ló másik oldala...
Most megyünk sógornőmékhez, mamához, férjem keresztanyjához elújságolni a hírt...
Dög leszek nap végére...

Mindenkinek jó hűsölést kívánunk!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Az Áron nekem is régóta tetszik: anyukámék Tamási Áron utcában laknak, innen jött. :lol A nővéremnek is javasoltam 8 évvel ezelőtt, de ő maradt a másik kedvencemnél: Márton!

A Hanna nekünk nagyon tetszik férjemmel, persze ismerősök már elhappolták, meg hát nem lehet tökös Hanna :lol:
Még a Virág volt a másik név, de azt meg sógornőmék szedték el :cry: Minden nevet lenyúltak tőlünk...

Juli aranyos unokahugid van :lol:

Tegnap olyan jól jártam, hogy lassan a szorulásos kategóriába esünk!!! A ló másik oldala...
Most megyünk sógornőmékhez, mamához, férjem keresztanyjához elújságolni a hírt...
Dög leszek nap végére...

Mindenkinek jó hűsölést kívánunk!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


na hogy ez hogy ment el 2x, rejtély...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok Lányok!

Olvaslak ám titeket, csak lusta vagyok írni :D De most már elszégyelltem magam...
Szóval, nálunk is hasonló helyzetek vannak :munkahelyen klíma, otthon sötétítés, viszont ma vendégünk volt és főzőcskézés, ezért mindent ki kellett nyitni és jól bemelegedtünk, na ez már sok volt nekem és Mocinak is...
Múlt héten megmozdult igazándiból, érezhetően Moci :) :) :) , úgyhogy be kellett a terheskönyvbe írni a dátumot. Azóta folyamatosan érzem és már a férjem is érezte, sőt már a pocakon is láttuk a kis rúgást kétszer :D :D :D Olyan volt mintha a szivem dobbant volna meg alul, illetve mintha földrengés lett volna vagy amikor pl. megy a villamos vagy vonat és érzed a mozgást.
A dokinál kiderült, hogy + még egy héttel előbbre vagyok (a múltkor is ez volt!), tehát már a 21. héten vagyunk a méretei alapján. Már majdnem fél kilós! (405 gramm) Na most vagy nagyon gyors ütemben haladunk, vagy nem lett jól kiszámolva, nem tudom...de mind1, nem is ez a lényeg. Kaptunk 4D-s felvételt is ahol Moci folyamatosan végigmocizta az egész felvételt, játszott a köldökzsinorral, a kezével hadonászott, eltakarta az arcát,nagyon vicces volt :D Mondjuk a fotó amit feltettem sokkal jobban sikerült, mert a felvételen a mozgás miatt általában elmosódott a kép.

Na ennyit tőlem mára, megyek mert írtó fáradt vagyok, jóéjt mindenkinek!

Lica


Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
licaca
 
 


Szia Lica!

Én is alig várom h érezzem a babót!!! Biztos nagyon jó érzés.
Hát ma én sem voltam nagy munkakedvben... Ez a hőség...

Tegnap voltunk férjem családjánál is bejelenteni a hírt. Hát örültek, de nem az a baromi lelkesedéssel. Komolyan a barátok jobban kimutatták mint a saját családunk. Ez elég érdekes. Mondtam is anyunak, persze tuti megbántottam vele. De ha ez az igazság.
Azt hittem jobban oda lesznek tőle...

Ma lefoglaltuk a nyaralást is végre. Nagy nehezen megszültük Sopront... Reméljük jó lesz. 08.29.-től 09.01-ig leszünk. Elég lesz annyi is a pénztárcánknak... 8)

Holnap megint munka, semmi kedvünk hozzá...
Szerdán labor AFP... Zajlik az élet. De legalább hétvégén nincs programunk, mert autót szervizelik, így végre itthon pihenünk... Ennyi előnye van a dolognak... :lol:

Na jóccakát mindenkinek!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok Lányok!

Na, végre tudok írni én is! Pénteken hazaértünk este, és se TV, se internet... :evil: Persze, hiába jelentettem be, azóta sem történt semmi! A nénikéjüket!!!! :evil: Gondolhatjátok, h milyen zabos volt az Uram (foci VB) meg én is! Most kaptam sms-t a szolgáltatótól, h a hiba elhárítása folyamatban van. Naná, hétfő van...pénteken este és a hétvégén nem derogált dolgozni nekik!!!! Biztos a szerelő is áztatta valahol a micsodáját, míg mi kuksoltunk telekommunikáció nélkül... Na, ilyenkor jön rá az ember arra, h a dvd-zést is meg lehet unni... :shock: Kíváncsi leszek, h megcsinálják-e, mire hazaérünk?! :roll:

Lányok, szerintem teljesen mindegy, h végül hány Áron lesz 2-3-4 (egyébként nálunk csak a 2. neve lesz az... :lol: )! Igaza van Mangunak, ebből is látszik az ''összetartás"... :lol: Egyébként tényleg felkapottabb név lett mostanában! De látjátok, én is ragaszkodom az eredeti, évekkel ezelőtti döntésemhez, és marad Dani a gyerek! :wink:

Lica, tök jó, h te már érzed Mocit!!!! Most már én is jobban oda fogok figyerlni, hátha realizálom végre Danit! :D :roll: Pénteken megyek 18. heti uh-ra, remélem csk jó híreket fog mondani a doki!!!! :wink:

Gyerekek, itt szakad az eső!!! Dörög, villámlik és esik... na nem bánom! Valszeg ezt éreztem tegnap! Olyan migrénem volt, h megint egész délután kergettem a rókát és vizes borogatással a fejemen agonizáltam az ágyban. :? Szülinapi ünneplés nővéreméknél sztornó, legalábbis nekünk. Képtelen voltam elmenni. Az egyetlen póz, amiben létezni tudtam, az a vízszint, csukott szem és borogatás. :cry: (fú, ilyenkor már nagyon várom a terhesség végét... :roll: nulla gyógyszer, amit bevehetnék...)

Várom a nap végét! Már most 6 oldali munkaundor kerülget... :roll: , de ma délután legalább megyünk baba nézőbe! :D Egyik baráti párunknál áprilisban született meg Zalán és most megyünk először meglesni a kicsit! :D Elhoztam magammal a kis ruhákat, amit vettünk neki, azt még be kell csomagolnom itt bent előtte. :wink:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Mumi melyik szolgáltató az? Minket az antenna digitál idegel ki, mindig jel keresése van.

A Dániel név nekem is tetszett régen...

Nálunk is esik + villámlik + dörög... Legalább felfrissül a levegő. Bár fülledt az idő még. Mikor megyünk haza akkor legyen jó idő, ne ázzunk meg!

Én tegnap jó későn aludtam el, éjfél után, reggel meg alig hallottam meg az ébresztőt. Aludtam volna tovább... :lol: Na ilyen is ritkán van. Szerencsére nem vagyok annyira álmos az idő ellenére sem...
A fejem amúgy nekem is fájt hétvégén. Csodálkoztam is milyen hullámokba jön.

Nálunk elkezdődött a nasi időszak: szombaton elém tettek egy nagy tál frissen szedett epret, hát ha fájt is hasam, csak ettem és ettem... :lol: Tegnap meg 1 liter tejből csináltam pudingot, hát én befaltam apránként. Mára maradt még egy kicsike... :cry:
Nem tom mi lesz így velünk... Dagadok majd szépen... :lol:

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok!

Már majdnem a felénél járok lányok, s már mocorognak is a Babyk. :D Gondolom szépen kerekedtek is hozzá.

Én megjártam az orvost. Se baba, se menses. A doki annyit mondott, hogy néha előfordul, hogy kimarad egy-egy alkalom, s elküldött vizeletvizsgálatra. Holnap lesz eredménye.

Az UH képeket türelmetlenül várjuk - gondolom nem csak én. :)

Szép napot!

Veró

Kép
veroniks22
 
 


Sziasztok!

T-Home... ja és nem hiba volt, hanem az anyukán nevén lévő előfizetést felmondtuk, mert már két hónapja paralel ment a mi nevünkön lévő is és a barmok nem kikapcsolták mindkettőt????!!!! :evil: Basszus! Közölte a szerelő, h sajnos leterheltek az ügyfélszolgákaton és nem figyeltek oda eléggé. Szerintetek ez engem mennyire hat meg????!!!! :evil: De persze kiszámlázni ki fogják a teljes hónapot, azt a 3 napot is, amíg az ő hibájukból nem volt se tv, se net... Na majd akkor rájuk borítom az asztalt!!!! :twisted: Fffúúú jól kidühöngtem magam...

Tigris, nasi: azért óvatosan, de ameddig gyümölcsöt nasizol, addig nincs gond!!! :D Érdekes, hogy nekem elmúlt a kívánósságom... :roll: Bár a tejet reggelire literszámra tudnám meginni... :)

Veronika, sajnálom, h mégsem béb van a menszi hiány mögött... :( Referálj, ha megvan az eredmény!!!!

Remélem, pénteken eljutok a dokihoz uh-ra és akkor lesz kép is! Mindenképpen vinnem kell magammal az AFP eredményét! Viszont ma hívtam a kórházat, h megvan-e már, de csak azt sikerült elérnem, h közölték nincs rá idejük most, h előkeressék, elvileg péntekre meglesz. REMEK!!!!!!!!! :roll: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Kezd nagyon elegem lenni!!!! :evil: Szóval, Uram pénteken délben bemegy a kórházba, ha van lelet, akkor este irány az uh, ha nincs, akkor el kell tolnom jövő hétre...

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


A szolgáltatókról jut eszembe : egyik bankba (nemmondjukki) másfél órát várakoztattak, úgy hogy ebédszünetről jöttem ki és betenni akartam a pénzt, mégcsak nem is kivenni...Nekem tudnom kellett volna,hogy a pénztáros hölgy (akinél befizettem az összeget) csak akkor irányít vissza a másik pulthoz, ha szólok neki...de ez a másfél óra nekik elég volt ahhoz, hogy amíg én mint a hülye vártam a sorszámom kiírására,ők már közben az akkor befizetett összegből levonták az egész havi kezelési költséget...kivertem a balhét, de nagyon!

Más : nekem eddig csak fiatal vagy max középkorú nők adták át a helyet buszon, villamoson...csak egy középkorú pasi volt, aki felajánlotta, de akkor pont csak egy megállót mentem, úgyhogy megköszöntem neki és gratuláltam ("Ön az első férfi aki át akarta engedni a helyét, úgyhogy gratulálok"). Az idősebbek hihetetlenül önzőek, érdekes megfigyelni ahogy nem vesznek tudomást az emberről, azaz a kismamáról, bezzeg ha nekik valaki nem engedné át a helyét !!! Úgysem fogadnám el a helyet egy idősebbtől, de legalább ha a szándékot érezném, jólesne...Na mind1, érdekes dolgok ezek, lehetne egy szociológiai tanulmányt írni erről...

Lica


Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
licaca
 
 


Mumi: t-home ismerős, sajna sok szolgáltató ilyen barom!!!
Nasi: ne félj én még nem híztam, csak fogytam!!! Most kezd bejönni a kezdő 51 kg-om, így nem izgulok elhízás miatt. Meg nem eszek állandóan olyanokat. :lol:
Tejet én is szeretem. A betegség miatt leálltam majd 1 hónapra, de most újra iszom!

Sajnálom h neked ennyit kell rohangásznod az eredmények után. Nekem szerencsére mindent dokinak adnak a terhesgondozóban. Egymás mellett vannak úgyis a rendelők... így nem kell azokért mennem, doki elhozza magánba... 8)

Lica az öregek ismerős téma: általában megböködnek hogy ott van egy szabad hely... Helyátadásra nekem 2 példám volt, eg fiatal lány és a középkorú férfi... Ezzel ki is fújt. De úgy veszem észre h most a nyári szünetbe lecsappant a tömeg a buszon és a sok autó sincs az utakon... jeee[/b]

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok!

Ma voltam laborban AFP-n. Kész katasztrófa volt megint!!!
Odaértem 6:20 körül. Egy pasi rendes volt és átadta ülőhelyét (tudjátok 7 óráig a bejáratnál kell várni ahol összesen 4 szék van. Katasztrófa...). Aztán felmentünk, kiderült nincs sorszámadó automata, egy nő osztogatta papírral a számokat. Ez azért volt gáz, mert 2 féle sorszám van alapból: 1 a kismamáknak, 1 a többieknek. NA most csak 1 sorszám volt. Hiába akadtak ki a nagy pocakú mamik... Még jó hogy időben odamentem a rendelőbe, pedig én is gondolkodtam h ráérek, külön sorszám stb. Hát ráfáztam volna.
Aztán jött a hülye rendszer. Nem írták ki a számokat a hívó ablakra hanem kiabáltak. De a poén hogy a 3 ablakból csak 1 ablaknál. A másik kettő bevette a papírokat mindegy hogy 50-es vagy 10-es sorszámú vagy! Ez már kiakasztott!!! Aztán ment is szólni egy beteg hogy hangosabban kiabáljanak, mert nem hallják. Persze mert nem is mondtak semmit... Aztán mentem laborra. Ott kioktattak, h a kinti monitoron mutatja hányas sorszámnak hova kell mennie. Hát mondom ott kisebb - nagyobb jelek vannak. Erre elmagyarázta nő hogy az úgy jó:

1 > 7 5 < 3
2 > 12 15 < 4

Ez mutatja azt hogy pl. az 1-eshez a 7-es sorszámú menjen. Na ez nekem nem volt egyértelmű... Meg ki se volt írva a működése. Új rendszer... Komolyan mondom az utolsó 4 alkalommal mindig volt vmi probléma a labornál. Szar a rendszer, nem jó a gép stb... Tök gáz.

Aztán mehettem haza utána átöltözni, mert rövidbe mentem de szakadt az eső és fáztam is...

Szóval ez van. 2 hetet mondtak AFP-re, persze küldik majd terhesgondozóba! Remélem jók lesznek az eredmények!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szia Tigris!

Na, te is szép kis kálváriát jártál most akkor a vérvételen... :( Pedig te elég szerencsésen megúszod a különböző vizsgálatokat! :lol:

ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ a hívószámok kiírása nekem sem volt így egyértelmű!!! Biztos csak mi vagyunk már megint a hülyék... :roll: :twisted: Hihi

Az eredmények tuti jók lesznek! Ne aggódj!!! :lol: Én is abban bízom, h holnapra meglegyen, odaadják Uramnak és akkor mehetünk este uh-ra! :D Már nagyon kíváncsi vagyok Danira! Bár nem dokat fogok belöle látni, hiszen ez szimpla uh lesz... :roll:
Viszont múlt hét óta minden nap fájogat egy kicsit a hasam alja. Nem állandóan, inkább szakaszosan, de pl. ha kicsit többet ülök, akkor igen. (melóban nem is csinálok mást gyakorlatilag, mint ülök a gép előtt 8-9 órát... :roll: ) Mindenképpen megemlítem holnap is a dokinak (nála voltam az éjszakai balhé alkalmával a kórházban és őt ajánlotta a saját orvosom genetikai uh-ra) + meg 30-án is, mikor megyek a sajátomhoz!

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Szerencsére még így se jártam rosszul laborban: 7:15-re végeztem... 8)

A hasfájás, nekem állandó éjszaka főleg. Mondták hogy Magne B6, amit végig szedni kell... Állítólag sokat tud segíteni...

Szorítok h meglegyen a labor eredményed holnap!!! Én is szeretném már látni kiscsíkost... Megnyugtató látni h jól van...

Főnököm bejelentette h lehet jövő héten költözik a cég egy emelettel lejjebb... Hurrrá. alig várom. Sok mindent ne várjanak tőlem majd...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok!

Jól eltűntetek!!!

Hát én kicsit sz@rul vagyok: elkezdte megint vérezgetni kicsit (újra 2 kúpot használok hátha javul, ha romlik hívom dokit... :cry: ) plusz hozzá az alhasam nagyon el kezdett húzódni. Nem bírok feküdni meg néha ülni. Állni még jó. De ha megyek pisilni akkor is nagyon húzódik a méhemnél... Plusz érdekesség: a bal oldalamon ha fekszek annyira húzódik fáj a hasamnál, hogy egyből mehetek wc-re kúpolni... :cry:
Nem tudom ez mért van. Ráfekszik a gyerek a leszálló belemre???
Reménykedem hogy a magnézium segít mindenben. Hétfőn veszek is, nem várom meg a csütörtököt amikor találkozom a dokival...
De a vérzést nem értem!!! Pénteken kezdődött jó adag nyákkal este, aztán szombaton pici nyák kevés vérrel, ma már csak kevés vér. A székletem meg mintha eltűnt volna. Kevés folyós stb. Eddig hatalmas adagok jöttek ki most hova lettek azok??? Eddig 3 wc-nél tartok és még csak 11:30... Lehet fel kellene kelnem... az is segített tegnap a wc bajomon meg hasamon is... de igen biztató hogy fél időnél se vagyunk még és már ilyen a helyzet. Ismerősök mondják azért mert vékony vagyok és nyúlnia kell a dolgoknak... De a belemet nem értem...
Valakinek tipp????????? Lehet összefüggés a gyerek és a bélbajom között (h azért járok többet wc-re mert nyomja és ezzel irritálja?)?

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szia Tigris!

Nagyon sajnálom!!! Nem jó hallani, h rosszul vagy!!! :( Mindenképpen beszélj a dokiddal mielőbb. Mindkettővel!!! :roll:

Laikusként gondolom, h lehet összefüggés a gyerek és a többet wc-re járás között. Gondolj csak bele, ha a hólyagodat nyomja, akkor is menned kell pisilni. Aztán lehet, h a beleknél ez mégsem így van??? Viszont, ha már most az a helyzet és mégis nyomja, akkor mi lesz később, amikor már tényleg nem lesz helye???!!! Kitratás Neked!!! És tényleg hívd az orvosaidat!!!!

A hasfájás nálam is fent áll, most már kb. másfél hete. Minden nap előjön. Ha sokat ülök, vagy állok, akkor elkezd szúrni és húzódni az alhasam. Akkor csak az segít, ha lefekszem és a szopi párnával kipóckolom magam... :roll: Hétvégén beszélgettünk anyuval és mondta, h velem otthon volt félidőtől, mert 1 ujjnyira nyitva volt a méhszája. Ezt nem is tudtam eddig. :roll: 30-án meg fogom beszélni doki bácsival, h mitől lehet? :?

Egyre nehezebben viselem a bentlétet melóban. :shock: Fizikai fájdalmam van, h reggel fel kell kelni és be kell jönni dolgozni. Ráadásul, még mindig nincs meg az utódom, szóval nem tudom mi lesz... Főleg, ha tényleg kiír esetleg a dokim júliustól betegácsiba...

A holnapi napot kihagyom, mert 12-re jelenésem van a kórházban. Pénteken végül nem csinálták meg az uh-t, hiába lett meg az AFP eredménye. A doki azt mondta, h a kórházi gépen akarja csinálni, mert az sokkal jobb. Megbeszéltük a kedd delet, menjek be, kapjam el és megnéz. Ha szül éppen, akkor várjam meg. Szép kilátások... :? Ki tudja, meddig fogok ott ülni.

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Szia Mumi!

Ma reggel olyan rosszul voltam kb 2 órán keresztül pulzálva fájlt a bal oldalamnál a medence rész+comb felső... Azt hittem nem akar elmúlni. most is fáj de már nem annyira. Hívtam a nőgyógyászt. Nagyon rendes volt, visszahívott. Elmeséltem neki hétvégi meg reggeli szenvedéseim. Azt mondta Magnerot-ot szedjek 3x1 vagy szükség szerint 3x2-t. Ha rosszabbodnék vagy nem javulna hívjam egyből. Amúgy csütörtökön találkozunk. Azt is mondta h kellene itt fent egy gasztrós orvos nekem, akivel tud konzultálni rólam, mert az én dokim Veszprémben van :cry:
Teljesen igaza van, nekem is egyszerűbb lenne itt rohangásznom mint le VP-be. Csak azt is tudom hogy az orvosok nem szeretik, ha más belenyúlkál a kezelésükbe... Nem tom mit csináljak vele... Szerinte(tek)d???? Hogy mondjam a Dávidnak h bocsi de itt is kell egy doki terhesség alatt!?!
A Salofalkot megemelem 3x2-re visszaállok a régi kezelésre, hátha az használ. A kúp úgy érzem nem tesz már semmit. :cry:
Ha ez se jön be akkor hívom Dávidot hogy 28-án fogadjon, akkor úgyis lent vagyok szüleimnél...
Egy dologra lennék még kíváncsi: hol van ilyenkor a belünk??? Hogy csúszik el a belső szervek helye terhesség alatt? Nem találtam rá képet neten! Ha vki találna linkelje már be!!! Köszike!!!
Lehet h az sugárzik ki nekem? Csak elcsúszott annyira, azért nem úgy érzem mint régen??? Meg nem pulzált régen csak fájt...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ szegénykém!!!!! :( Ennyire szarul voltál reggel??? Basszus! Vigyázz magadra nagyon!!!!! :roll: :oops:

Nőgyógyinak igaza van! Szerintem ne agyalj azon, h másik dokid is legyen Pesten a terhesség alatt. MINDENKÉPPEN!!! Persze, ne akárki legyen, de a veszprémi dokid biztos tud ajánlani neked valakit. Tuti ő is meg fogja érteni, h terhesség alatt nem tudsz úgy leugrálni hozzá, mint egyébként...még akkor sem, ha belenyúl a kezelésbe a másik! Te és a bébi vagytok a legfontosabbak most!!!!

A bél dologról halvány lila f..gom sincs...

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Kösz Mumi!

Nem tom mi lesz gasztrós dokival, de szerintem Uzsokiba kellene h legyen, hisz nőgyógyászom is ott van. Ha pedig gond lenne akár szülés közben is, akkor egyből tud neki szólni, főleg h ismeri is esetleg mint helybeli kollégát. Szóval nem agyalok ezen. Majd csütörtökön elmondja doki mit szeretne.

A bal alsó részem most is érzem sajna topán... Elmúlhatna már...
Most minden reményem a magnézium és a 3x2 salofalk...

Remélem neked holnap minden simán fog menni. Képet majd várjuk!!! :wink:

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Sziasztok Lányok!

Azt nem mondom, hogy adtunk a sz@rnak egy pofont a mai uh-val, mert a doki szerint minden rendben van Manó Gyerekkel :D, de sokat nem ért a dolog... Se képünk, se felvételünk nincs :(, ráadásul most hason feküdt, szóval az istennek nem volt hajlandó megmutatni magát... :twisted: Egyedül annyit mondott a doki, hogy elállnak a fülei, ez látszik. Na, mondtam is az Uramnak, h le se tagadhatja, h az övé!!!! :lol: :twisted:

Viszont mondanom sem kell, h a kórházba beértünk délre, akkor a doki műtött, majd elrohant szülni, szóval 3-kor kezdett el vizsgálni és természetesen 10 perc alatt letudtuk az egészet. :roll: Én jó csalódott voltam/vagyok, ezért be is jelentkeztem csütörtökre megint egy 4D-s babamozira, csak most a Pólusba. Nyári akció van, most jóval olcsóbban csinálják! Érdemes megnézni csajok! :D Nővérem is itt volt tavaly, és nagyon elégedett volt velük.

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Szia Mumi!

Hát úgy látom csak ketten vagyunk talpon, a többiek jól eltűntek!!!
Remélem mindenki jól van!!!

Sajnálom, h ennyit kellett várnod a dokira és az 5 perces UH-ra amin semmit nem láttál... :cry:
Katasztrófa h fizetsz a dokidnak 10 ezreket és még egy normális UH-t se mutat neked...
Az ember úgy gondolná h a magánba akkor külön megnézi esetleg... Bár gondolom itt nem kellett fizetned hisz kórházba mentél, ugye?

Én holnap megyek magánba, aztán kedden sztk-ba kötelező 18 hetes UH-ra, de ott azért lehet szépen látni mindent bár pici a monitor. De még mindig jobb mint a semmi. És képet is szokott nyomtatni doki... Reméljük kedden is ad!!!
Arra leszek kíváncsi h a magánba holnap a méhszáj vizsgálat után megnézzük-e csíkost azért pár percre. Logikusan beleférne abba a 10 ezerbe és kb max 30 percet rabolsz el a napjából a dokinak...
Múltkor annyi se volt: 20 perc.

Mi úgy néz ki sokkal jobban vagyunk: már nem olyan elviselhetetlenül fáj a hasam, segít a magnézium.
A vérzés: kezd csillapodni úgy látom, reméljük így marad.
Azt vettem ma észre, h a hasam nagyot nőtt... :shock:
Lemértem magam gyorsba +1 kilót híztam 6 nap alatt, pedig nem nassolok, nő a babó ezek szerint, meg a belső dolgaim is. A poén h csak a pocim nő, más testrészem nem változott! (Most 52,5 majdnem a kiinduló súly mint amikor terhes lettem...)

Hétvégén megyünk haza szüleimhez Balatonra, hétfő + kedd szabin leszek... Alig várom!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Szia Tigris!

Örülök, h jobban vagy!!!!! :D:D:D:D:D Ez a legjobb! A pocidnak meg ideje volt nőni megint! :lol: Kiscsíkos csak növekszik odabent... :wink:
52,5 kg????!!!! :shock: Én nem tudom mikor voltam utoljára ennyi. :shock: :evil: Nekem a versenysúlyom 58 kg, a terhességet meg 62-ről kezdtem és most vagyok 67 kg. :? Bár állítólag ez az 5 kg teljesen normális súlygyarapodás eddig...

Igen, tegnap a kórházba kellett mennem, nem a magánba, ezért most nem fizettem egy fillért sem. Egyébként a doki tegnap azt mondta, ha tud jó képet csinálni, akkor ad, de Manó Gyerek csak nem akart "modellt állni"... :roll: Mindegy, holnap megyünk megint babamozira este! :D Inkább fizetek, de 45 percen keresztül nézhetem + ugye múltkor apa lemaradt az élő adásról, mert nem ért fel vidékről...
Kíváncsi leszek, a tied h sikerül jövő héten! :D

30-án megyek vissza a dokimhoz...hháááát, lehet ki fog írni. Egyre jobban fáj a pocim...egyszerűen nem bírok ülni hosszú távon... :?

Irígylem a hétvégét!!!! :wink: Mi majd csak Július 10-12. megyünk le a Balcsira, de 12-én 14:00-ra vissza kell érnünk a védőnőhöz... Szóval, csak 2 napunk lesz. Talán augusztusban tudunk majd lemenni nyaralni egy kicsit.

Viszont, ma jön egy csajszi 12:00-ra interjúra hozzánk, már 2. körön. Ha a másik ügyvezetőnk is igent mond rá, akkor megvan az utódom!!! :D Szoríts nekem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bármikor tud kezdeni, szóval szerintem be is fogom rántani akkor hétfőtől dolgozni!!!!! :oops: :roll:

Tényleg, hova tűnt mindenki????!!!! Nyaralunk-nyaralunk??????!!!!! :shock: :twisted:

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Igen én is olvastam hogy 3-4 kiló az normális az első trimeszternél...
A másodiknál meg még több is.
Össz 10-12 kiló hízás a max asszem a végére....

Szerencsére nekünk eddig pózolt a gyerkőc!!! :lol:
Reméljük most is fog!!
Képzeld ma egész nap érzem a bugyborékoló érzést!!! Tök jó!
Jelek a pocaklakótól!!!

Én is aggódtam a hasgörcsök miatt h lehet kiír, de szerencsére hat a Mg. Én nem bírnék otthon lenni... Amolyan örök-mozgó vagyok. fura is ez a lelassulás most... :?

Anyuékhoz általában havi 1x 3-4 napra megyünk le. Mondtam is tegnap neki, hogy majd a gyerek minden nyáron náluk lesz pár hétre, hadd élvezzék ők is, meg a gyerek a jó levegőt, Balatont, unokatesóit... Tudod nemsoká mehetnek majd nyugdíjba, így tudnak rá vigyázni majd... Persze a babótól is függ h szeret-e majd lent lenni... 8)

Szorítok a megbeszéléshez!!! Reméljük sikerül!!!
Amúgy te szülési szabi után vissza tudsz menni oda dolgozni, visszavárnak??? Mert az egy dolog ugye hogy 1 évig védve vagyunk, de az hamar eltelik!!!

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


De jó, nálad is jelez Kiscsíkos!!!! :D:D:D:D:D Dani is roppant aktív volt tegnap este. Bár ő inkább rugdosott veszettül, ami nem mindig esett jól... :roll: Már most égedelem rossz, mi lesz később??? :shock:

Én nem vagyok az a túlpörgött tipus, egyáltalán nem bánnám, ha ülhetnék már a kertünkben nyugiban, békében és olvasgathatnék valami jó könyvet ahelyett, h a sok marha ügyféllel foglalkozom itt bent... :twisted:

Tuti imádni fogja a gyerek a Balcsit!!!! :D Bár én költözhetnék le!!! És ami azt illeti, ha megnyerjük a lottót (no comment...), akkot tuti leköltözünk, de viccet félretéve, egyébként is kondolkodtunk/gondolkodunk rajta. Anyu már nálam is nyugdíjas, sokat tud majd segíteni nekünk! De asszem az megfizethetetlen lesz, h le tudod tenni nyáron akár hetekre is a jó levegőre és környezetbe a bébit szüleidhez!

Képzeld, az elején volt egy kis félreértés köztünk a főnökömmel. :? Ő meg volt győződve róla, h én most akkor kivonom magam a forgalomból legalább 2 gyerek és min. 5 év erejéig. :shock: :lol: Tök véletlenül derült ki a dolog...aztán felhomályosítottam, h egyelőre nem akarunk több bébit és én nem akarok otthon ülni 2-3 évig (hiába, ennek nagyrészben anyagi oka van...a gyed még hagyján, de 25.000 Ft-os GYES-ből ki tud megélni????) szóva, szeretnék visszajönni, ha ő is akarja! Na, ezen roppant belelkesült. :D Egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy 1 év múlva jövök vissza.
Éppen ezért már mindenki mondja nekem, h még szülés előtt keressem fel a bölcsit, ahova be szeretném majd tenni a gyereket és beszéljek velük, mert aztán nem lesz helye... :?

Tényleg, te h tervezed? Meddig dolgozol most? És visszavárnak?

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


Nem is írtad h már mocorog babód!!!! Mióta rugdos érezhetően???
Én várom az erősebb megmozdulásait már!!!

Attól hogy "rossz" a pocakban nem jelenti h rossz lesz kisgyerekként!
:D

Az ügyfelek engem is felhúznak néha, de hát ez van...
Nem tudnék otthon nyugiba ülni... sztahanovista vagyok sajna... :lol:

Elköltöznétek Bp-ről Balcsira? És akkor feljárnátok ide dolgozni?

Nekünk sajna senki nem tud segíteni itt fent, egyedül vagyunk. Párom családja sincs itt... :cry: Szóval csak magunkra számíthatunk. Nem tudjuk 1-2 órára lepasszolni a gyereket majd pl ha el kell szaladni vhova.

A főnökök ilyenek: kombinálnak és sajna rosszul!!!

A bölcsit jó hogy mondod!!! én is megyek szólni! :lol: Csak azt kellene letisztázni h a lakáshoz közel legyen vagy inkább a munkahelyhez??? Nem mindegy h mikor ér oda az ember! Te melyik közelébe iratod? Bár gondolom neked anyukád tud menni érte majd...

Én dolgozni fogok ameddig csak tudok, lehet innen megyek szülni is :lol: Magamat ismerve... Amikor a betegségemmel is kórházba voltam én akkor is dolgoztam távolival! Lefoglalt meg pénzt is kerestem... Szóval nem mellékes szempontok...

Most szülés után kb 2 hónapot otthon leszek teljesen, akkor is dolgozok távolival majd persez csak nem járok be céghez annyit, aztán utána már 2-3 nap bejárok 5-6 órákra vagy amennyit tudok, addig a férjem vigyáz picire... Persze ez sok mindentől is függ: szoptatás stb...
De szerintem meg lehet oldani mindent. Mondtam főnökömnek h a telefonokat át lehet irányítani hozzám (nincs sok belőle szerencsére), így azzal se kell nekik foglalkozni. Hivatalosan persze gyesen leszek 1,5 évig. De az állásom meg akarom tartani. Rugalmas, emberbarát cég, nem keresek rosszul, nem gyomorgörccsel járok be dolgozni. Ha kell akkor megyek szabira, orvoshoz amikor akarok... Szóval ilyen helyet nehezen találnék...
Nem akarom feláldozni...

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Te figy, bölcsibe 20 hónapos kórtól vesznek fel, ha te visszamész 12 hónap múlva (ami szerintem 18 hónap lesz, hisz fél év a Tgyás és 1 év a Gyed) akkor a fent maradó 8-3 hónapban anyukád fog vigyázni a kicsire amíg nem viheted bölcsibe???

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 


Hihi kb. 2 hete tudatosult bennem, hogy amit érzek, az Dani! :D Éppen most is rugdos bal oldalon... :lol:

Én nem vagyok sztahanov... :lol: szóval...maradok otthon! Csak aztán bírd a munkát!!!! :) Én is terveztem addig dolgozni, ameddig lehet, mégsem így hozza az élet! Egyébként nekem is jó annyira az állásom és a cégem, h ne áldozzam be teljesen! :) Ezért is akarok visszajönni, amint csak lehet.

ÉÉÉÉSSSSSSSSSSS, július 1-jén kezd a csajszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!! HHURRÁÁÁÁÁ!!!! :lol: Szóval 1 hónapot leszünk együtt, aztán augusztus 1-től megyek pihizni!!!! :wink:

Ja, megnéztem és ezt tallátam bölcsi ügyileg:"A bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő – 20 hetestől 3 éves korú – gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését végző intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, a bölcsődei gondozási-nevelési év végéig maradhat a bölcsődében. Amennyiben még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltését követő augusztus 31-éig tovább gondozható a bölcsődében. "

Remélem, ez tényleg így is lesz, mert elvileg 2012.01.02-vel jönnék vissza dolgozni. Aztán majd kiderül... :wink:
Tényleg nagy segítség lesz anyu, aki el tud érte menni a bölcsibe, és rá tudom hagyni 1-2 órára, ha intézni kell valamit. Tényleg nem túl jó, h nektek nincs itt Pesten senki, aki segíteni tud...Sajnálom! :roll:
Nálunk valószínűleg házhoz közeli bölcsi lesz a befutó, de ha anyu nem lenne, akkor tuti melóhoz közelit keresnék!

Mint a szél, úgy költöznék le a Balcsira!!!! :lol: Valószínűleg én akkor nem Pesten keresnék munkát, hanem Székesfehérváron, Veszprémben, Füreden, vagy vinném a saját "bizniszünket", ha lenne. Bár, ha a lottó-ból költözünk, akkor nem csinálok semmit se!!!!!!!!!!!!! :lol: :twisted: Csak élvezem az életet, kényeztetem a családomat és magamat is... élek, mint Marci hevesen!!!!

Puszi! Mumi

Kép

Kép
mumigugo
 
 


akkor mikorra írtad az első magzatmozgást a védőnőnek?
nekem azt mondta h majd akkor szóljak ha határozottabban érzem, nem pedig mint pici rezgést...

Munka: hát a babó fog sok mindent eldönteni persze!!! Túl erőltetni nem fogom magam, ha gondot okozok vele neki...

Gratula új kolléganőhöz!!! Be tud tanulni 1 hónap alatt??? Van rá esélye??? Te hány éve vagy cégnél???

Akkor több mint 3 hónapot otthon leszel... Lesz időd mindenre!!!

Bölcsit értem, reméljük így is lesz...
Akkor majdnem 1,5 évet otthon leszel, jól mondtam...

Hova mentek pontosan balcsin? (Csak h írtad füredet, én meg onnan való vagyok...)

Pussz: Tigrisék
tigris03
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?