Új privát üzeneted érkezett!

Amit addig nem tudsz, amíg nincs gyermeked…

Az első 6 hónap

- az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.

- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.

- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.

- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.

- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.

- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.

- a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.

- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.

- ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl befogod.

- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.

- minden babazokninak szűk a szára és bevág.

- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.

- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.

- az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass. Szülés után a 2 irgalmatlan méretű csöcsöd miatt továbbra is csak ábránd marad...

- már nem szereted a vendégeket.

- sírsz, ha az alvó gyereked nézed.

- sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.

- sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed.

- egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.

- ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.

- a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.

- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.

- a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.

- kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.

- kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).

- anyósod még annyit sem.

- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.

- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.

- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.

- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.

- van 70 dekás teli pelenka!!

- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.

- a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.

- egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.

- a melltartóidat sárkányeregetésre is használhatod.

- zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd.

- a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülsz a dokinál és le kell vetkőztetned a vizsgálathoz.
- a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyád.

6-12 hónap között
- ha a gyerek elalszik végre, akkor a kurva postás csenget. De 2x!!
-a törlőkendő pont akkor fogy ki, amikor a babád nyakig kakis,és a vízszolgáltatás előreláthatólag!!! 14 óráig szünetel.
- bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle.
- a főzelék SEMMIVEL nem jön ki a ruhából és textilpelenkából.
- 3 kanál lenyelt kaja után képes fél üvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben.
- napi 4x átöltöztetni nem is sok.
- az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi.
- a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik!
- 1 óra cipelés után egy 6 kilós baba is 20 kilósnak tűnik.
- a legjobb játék a pillepalack. Minden más pénzkidobás.
- az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed, egy reklámszatyorba sem férne be.
- mindenen a bevarró címke a legérdekesebb.
- minden fájdalom és baj emelés hatására múlik.
- ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban és még a WC-re is követ négykézláb.
- amíg a gyerek iszik a cumisüvegből, már lila fejjel és lélegzet visszatartva nézve őt rá kell döbbenned, hogy ő tovább bírja 1 levegővel, mint te.
- térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban.
- 1 fog arra elég, hogy piercinget lukasszon a mellbimbódba, és átharapja a nyaki ütőered.
- ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni.
- a baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát.
- a baba nem ismeri a türelem szót! (sem)
- amikor leülsz mellé a földre, ő ügyesen feláll beléd kapaszkodva, de tuti a mellbimbód a fogódzó.
- a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan, mint futó vadra lőni..
- a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábán.
- miközben eteted, mindenki rajtad röhög, aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot.
- a baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább.
- fel sem tűnik, ha kicsit hányásos a pólód.
- van, hogy 4 napig ki sem bontod a lófarokból a hajad. Kelsz és fekszel vele.
- rájössz, hogy a mikróba tett babakajás üvegből 40mp után kirobban az egész főzelék és mindent beterít.
- az etetőtálcára csöppent főzelék sorsa a tenyérrel szétcsapkodás. Ha nem vagy elég gyors a papírtörlővel…
- elnyúlni egy nagy kád habos vízben, arcpakolással, gyertyákkal körbe véve, egy pohár itallal…na ez innentől csak ábránd marad.
- ha 1 szál hajad kilóg a copfból, akkor azt megtalálja és szép lassan kitépi.
- ha megvetted a méregdrága játszószőnyeget lelógó cuccokkal, az elektromos hintát, a bébikompot, a babataxit, a félsátor áll a nappaliban, a felfújt kismedence is teli játékkal a szoba közepén, a járóka felállítva, a babakocsi a folyosón, és éjjel minimum 1 labdán átesel a 7-ből. . . akkor rájössz, hogy kiszorítottak a kecódból.
- ha eddig fújoltál egy nyálzó kutya láttán, akkor még nem tudod, milyen, ha megpuszil a csorgó nyálú gyereked.
- bármilyen földre ejtett morzsa vagy kajamaradék a szájában köt ki.
- többé nem kell mosni a papucsod talpát, van, aki tisztára nyalja.
- nem csak a saját lábujját tudja és fogja a szájába venni.
- a nagyszülőkhöz érkezve te már a kocsiban láthatatlanná válsz számukra.
- lehet égnek álló seggel aludni!!!
- vendégségben is képes pólón és melltartón át bekapni a bimbódat.
- nem csak anya haját jó szálanként húzgálni, ott van apa mellkas szőre is.
- igenis meg lehet enni egy 3 fogásos vacsorát 4, 5 perc alatt.
- csak addig néz a fényképezőbe, amíg nem nyúlsz az exponálás gombhoz. 32 képből 1 sikeres.
- vetkőzni öröm, öltözni kín.
- a köldökpiercing képes 5 centit nyúlni. . .
- a " de én ezt így csináltam " mondat egy idő után kiváltja belőled a nagyigyilkos indulatokat .
- ha bevásárlás után cipekedsz az emeletre, karodon gyerek, töködön is csomag lóg, akkor leejti a cumiját.
- a spejz úgy néz ki, mint egy bébiétel depó.

1 év után
- még mindig túl jóképű a férjed, túl jó szaga van az új parfümjétől, és biztos mindenki csak őt akarja. Pár féltékenységi jelenet, és totál hülyét csinálsz magadból. És ez még nem a vég, csak 1 éve vagy otthon. Lesz ez még rosszabb is.
- már nem zavar a kupi a lakásban, képes vagy nyugodtan ülni a szarkupac tetején, lábad alatt egy halom mosott és beszedett ruha, amit a gyerek elért az ágyon, és leszórt a földre. Oldalt egy pár üres flakon, amit kiszadett a kukából és odavitt neked a nappaliba. A konyhát beborítják a műanyag edények és fakanalak, amiket a szekrénybe beülve kihajigált. Esély nincs visszatenni, minek arra az 5 percre.
- a gyereked már 12 hós, csodásan feléri az asztalt. Igaz, nem látja mit ér el, de érzi, hogy valami húzhatót talált. Így szabadulsz meg az anyóstól kapott törékeny, de „csodálatos” lakásdíszektől, vázáktól, tálaktól, kaspóktól.
- eljött a fosztásidő. Minden, ami olyan anyagból van, ami kitartó munkával kikezdhető, és a szöszöket húzkodva kitéphető, az elkezd szétjönni. Ilyen pl. a padlószőnyeg, tapéta, a kutya bundája. (Ez utóbbi elég sokat nyüszít közben).
-eljött a nagy zajok ideje is. A földhöz csapkodás hangja már lószar ahhoz képest, amit a fakanál kiad, ha a konvektoron húzkodja végig. Mindezt fülig érő szájjal.
- az etetőszék kitűnően tolható a kövön, még a 20. kör után is érdekes elfoglaltság. Már akinek....
- nem hitted volna, hogy áhítattal fogod várni a napot, amikor először nézel meg egy teljes filmet. Az, hogy moziba is lehet menni, a vágyak netovábbja.
- eseményszámba megy, ha a fodrászig eljutsz és levágatod a hajadat...
- megtanulsz nyitott ajtóval szarni úgy, hogy közben valaki áll veled szemben és mereven néz téged.
- az ujjbecsípés 10. alkalom után sem riasztja vissza a fiókhúzogatástól.
- a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni.
- az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények.
- mindenhonnan csak le- és kipakolni izgalmas.
- a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét.
- a Hull a pelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a Mikulás k. anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból…
- rájössz, hogy finom a pötidanon (Danoninó).
- a melegítőnaci a leggyakrabban használt ruhadarabod.
- úgy érzed, évek óta papucsban jársz.
- ha alszik, nem tudsz csörömpölni a mosogatógéppel, ha fent van, akkor meg tőle nem tudsz belepakolni.
- a lakás növényállományát tekintve úgy érzed, a gyereked sosem lesz természetbarát.
- a nagyszülők gyakran ismételt mondata: "Én adnék neked, de az anyád nem engedi…"
- ha hosszú levelet írsz, a modem zsinórja lesz a legérdekesebb húzható játék.
- nyaraláskor csak a hátad barnul le, ahogy derékszögben futkosol a parton a gyerek után.
- a gyereket nem érdekli, hogy 9600 forintot adtál ki egy 18-as cipőért.
- mire 1 éves lesz, jobb bicepszed van, mint aki évek óta gyúr rá.
- a legjobb haverjaid dobot, trombitát, szintetizátort és gitárt vesznek neki az első szülinapjára. Esetleg géppuskát. Persze nekik még nincs gyerekük.
- mindennek jó hangja van, ha elég magasról ejtik le.
-a leejtett játékot mindig visszaadja a földről egy hülye.
- a kutyának a legérdekesebb része a lihegő nyelv. Pláne akkor érdekes, ha elkezdi húzni és a kutya fura hangot ad ki.
- ahová a feje befér egy gyereknek, oda be fog jutni.
- minden általunk használt bevásárlókocsi lánca és tolókarja tiszta a vásárlás végére.

A későbbiek folyamán
- a tapadókorongos puskával legjobb a tv-re és apa homlokára lőni. Mindkét helyen ott marad.
- ha maszatos a gyerek szája, és nyúlnál felé a tömött buszmegállóban, az a kezeit a feje fölé rántva jajveszékel, hogy anya ne üss meg. . . mindezt úgy, hogy soha egy taslit sem kapott.
- csak akkor hagyd abba a telefonálást, ha a gyerek esését látva a vér is folyik.
- le lehet dobni a csillárt egy párnával…
- a legjobb móka a sütőbe bemászni.
- márpedig a pókember jelmezben kell bölcsibe menni 3 napon át. És fürödni is abban kell!!
- egyedül menni 2 gyerekkel a közértbe: mindkettő a bevásárlókocsi ülésében akar utazni.
- a parkolóban, amíg az egyiket kiveszed és átmész a másik oldalra, hogy kiszedjed a másikat is a gyerekülésből, a már szabad gyerek eltűnik az autók közt.
- mielőtt a kasszához mész, pakold ki a kotongumikat, a konzervnyitót, a műanyag vájlingot, az Action Man babát, a kisautókat egy félreeső helyen, meg mindazt, amit nem te tettél a kosárba.
- 2 gyerek a kosárban olyan, mint 2 polip. Amit a karjuk elér, azt megragadják.
- eddig nem hitted volna, hogy egyszer valaki a szemedbe nézve fog, tág orrcimpákkal, nagyokat nyögve szarni, fátyolos tekintettel. Mindezt szégyenérzet nélkül.
- nem tudod megmondani, mikor volt utoljára leengedve a hajad.
-2 év után azon gondolkodsz, hol az emberi türelem határa.

Joli
Kép
Kép
joli83
 
 


Joli: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
csip-csip18
 
 


Hát ez kemény ez a pangás :shock: :shock: :shock:
A végén már csak Én maradok itt!!!!!

Ediii: örülök, hogy végre sikerül valamerre elindulnotok :D :D :D Drukkolok nagyon!!!!

Na Én megyek persze takarítani, aztán zárni jó is meg rossz is volt ez nap, no mind 1 majd belejövök és valami jobb elfoglaltságot kell maganak keríteni, hogy jól legyek, lelkileg....

Szép Estét!!!!
csip-csip18
 
 

 
 

hahó!
hulla vagyok... de holnap jövök, itt leszek, írok :)

olvasok ám mindig... de nem hiszitek el: amióta nem dolgozom, sokkal kevesebbet lógok a neten :o :oops: :lol:

velünk majdnem minden OK... csak hát máris majdnem 2 kiló pluszban vagyok. bár a dokim szerint nem látszik még (igaz, már 5 hete nem vizsgált, és csak jövő héten fog... szóval mindezt abból szűrte le, h megsimizte a pocakomat)

edii!
ez az én szerelmem:
Kép
a 400000es babakocsit nem is tudom már hogy hol láttam. nem vágyom ilyenekre (csak hamarabb ellopnák a tárolóból :))... de olyan butaságokat tudott, mint beépített ipod, meg át lehetett szerelni a cuccokat hintának... szóval mindenes volt.

ja, a hormonjaim továbbra is tombolnak, még mindig mindenen sírok. a hétvégén ezen pl nagyon:

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk . De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

b@sszus! most is!!!! :oops: :roll: :lol:

no, tsók! jóccakát!
holnap jövök :)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Jó reggelt...

No hát nem nagyon vagyunk ám itt...mármint Én itt lógok eléggé sokat :D
Tegnap ismét lumpoltam egésznap a bainőmnél, hát zabálni való a kiscsaj :D Minden csináltunk nagyokat beszéltünk, cukrászdában voltunk ebédeltünk, szóval jól érezztük magunkat.
Csomoszór ringatam a kiscsöppséget, büfizetem, tündéri!!!Barinőm eléggé hamar nem is tom, de rá un-meg türelmetlen inkább-, uncsi azt mondja, persze jó szép meg szereti, de valamikor azt mondja, hogy na itt van tessék...
Szép Nap volt a tegnapi, kicsit most rosszabb volt, mert még többször foglalkoztam vele, de egyben jó érzés is volt, hogy a barinőm, ennyire megbízik és pikk-pakk szó nékül átpaszolja nekem :D

Hétvégére mit gondoltok mien lesz az idő???vajon lehet mennyi szigatre meg így sétálni???Jönn a barátnőm lehet a 3 éves gyerköccel és elkellene mennünk valahová...

Szép Napot!!!!Jahh és Péntek :D
csip-csip18
 
 


Juli!! Nos így már mindjárt jobb,hogy látom :lol:
Nagyon klassz ez a babakocsi, és mennyiért adják???
Jaj nagyon szép ez a kis történet :wink: szóval dolgoznak nálad a hormonok nagyon :lol: :lol:
És látszik már valami a pocidon???

Csip!! Addig is gyakorolhatod a babázást, míg neked is lesz :wink:
Az jó ha a barátnőd odaadja és nem félti, az én sogórnőmnek a babáját csak 3méterről lehetett megnézni, nemhogy még megfogjuk, eszméletlen, ja és már 3 éves,de nem szabad a közelébe menni
:? , hát ilyenek is vannak....

Elvileg hétvégén hűvös lesz,de remélem nem lesz eső!! Jó kirándulást nektek :wink:

Többiek merre vannak?????

EDI
ediii
 
 


szép napot!

csip!
jók az ilyen barátnők ;)
én barátnőm kislánya 6naposan kézről kézre járt... na de mégiscsak ő volt az első banda-baba :lol:és túlélte :!: már 5 éves :o

ediii!
ez a babó-mobil most akcióban hordozó nélkül 60000 pééééz. szóval sztem tök jó áron van. sajnos a rá való hordozó még egy huszas... de az nekem nem kell feltétlenül. és továbbra is a legfontosabb: legnehezebb feltéttel 7,5 kiló :o

pocimon egyenlőre csak háj van, de az elég látványos :oops:
majd a 12hetes uh után csinálok már pocak-fotót... igaz, még nem lesz mihez hasonlítani, de feldobom :)

egyébként nagyon remélem, h a hétvégén esni fog. napok óta szenvedek az allergiámmal... és jó lenne ha elverné az eső ezeket a szálló nyírfa/nyárfa (vagy milyen) gyöszöket...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


úúúútálom!
ideültem a géphez, és már megint találtam valamit, amin bőghetek:
http://www.youtube.com/watch?v=wlwYGXaDCH0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3rAjhi-XunM&feature=related
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

tiszta bolond vagyok :oops:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Jó reggelt Csajok!!

Ediii- Hát micsoda szuper híreket olvasok!!!! :D :D Mindent bele inszem!!!!!!Én Ovitrellt kaptam tüszőrepinek!!!
Az ilyen nőket nem értem akik kalitkába zárják a babájukat, szegény gyerek, általában mindig az ilyenek a legbetegesebbek, akiket mindentől óvnak!

Csip- Örülök, hogy ilyen jól elbabázgatsz , kell is neked a gyakorlás, hiszen hamarosan a sajátodat fogod ringatni :wink:

Joli- Ez jó volt :D :D

Juli- Ez a kocsi is tényleg nagyon szép!!Főleg ennyiért :shock: Megyek is és rékeresek a neten :D Ilyenkor természetes, hogy egy kicsit "hormonzavaros " az ember lánya :D :D :D

És akkor az én álmaim babakocsija:

Kép
Kép

Én tegnap elmentem az ortopédiára, hogy szerezzek papírt, hogy nem rudok sokáig állni.....De nem sikerült!!Az a barom meg sem vizsgált, közölte, hogy ha fáj a derekam, akkor ír fel talpbetétet ( ami 30 euróba kerül és csak sportcipőbe tudom betenni, nem is hordok sportcipőt) , meg valami fürdősót, amibe üljek bele esténként, de csak ha a nőgyógyászom is hozzájárul, mert forró vízben kell ücsörögni!! :shock: Kész vagyok!!Azt hiszem még egy darabig ki kell húznom a melóban hiába próbáltam meg mindent, ez van :wink:

Szép hétvégét mindenkinek!

KépKép
gyancsi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a gratulációt, kedden jöttünk haza, túl sok időm nincs, szokjuk egymást, az új dolgokat. Az első pár nap nehéz volt, amíg nem lett tejcsi. Kristóf nagyon jól fogadta a kistesót, a szülés kemény volt, mindkettőből kivettem a részem, inkább 10 császár, mint egy sima szülés.

Hoztam egy képet is a leánykámról.

Kép

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susytunder- Meseszép kislány Nóri :D :D :D Tiszta szívből gratulálok!!!!Ha majd lesz időd oszd meg velünk a szülés"élményedet" :wink:

KépKép
gyancsi
 
 


Suzytünder: gyönyörűűűűűűűűűűűűűűűűű
Várunk ám igen a szülés történettel....

Ancsa: nem kutya a te babakocsid semm, ehez van hordozó vagy csak mozes vagy, hogy???menniyért adnak egy ilyen mocit???? :D

Nálam örültek háza van, és közben csinálom a körmöm, szóval jó kis butucska vagyok :)
csip-csip18
 
 


susy!
gyönyörű!!!

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Köszönöm lányok a dicséretet Nóri nevében is.

Van még egy kis időm szopiig, elkezdem írni a litániát, ha nem fejezem be, majd folytatom. :)

Ma egy hete hajnal negyed 5- kor felébredtem pisilni, majd vissza feküdtem, és éreztem, hogy valami van, fájdogálok. Elkezdtem nézni az órát 5 perces fájások voltak 20 mp- ig tartott. Így utólag kiderült elég light- osak voltak még ezek a fájások. 6- kor felkeltem, elmúlt. :) Majd egy óra múlva kezdődött újra, 8 körül felhívtam a szülésznőt, akivel azt beszéltük meg, hogy 2 óra múlva beszéljünk újra, hogy mi változik. 10- kor hívtam is, akkor is megvoltak ugyanezek a fájások, így bementünk a kórházba. Egy doki megvizsgált, 1 ujjnyi a külső méhszáj, más semmi. Csináltak még ctg- t, és haza jöttem, mert a dokim csak délután volt, így azt beszéltük meg, hogy 8- kor találkozunk együtt a szülésznővel meg a dokival bent. Délután 3 körül elkezdtem vérezni, felhívtam a szülésznőt, mondta, hogy akkor nem várunk estig, menjünk, mert valószínű beindult. Bementem még a doki nem ért be, egy fiatal doktornő vizsgált meg, külső- belső méhszáj egy ujjnyira nyitva, de azt mondta ez még szerinte nem egy beindult szülés. Kicsit el is keskenyedtem, de megvártuk az én dokimat, akinek első dolga az volt, hogy megnézte nem e szivárog a magzat víz, és bizony szivárgott, így már biztos volt, hogy Nóri elindult hozzánk. Átöltöztem, rám tették a fájás mérőt és a ctg- t, jöttek szépen a fájások, még oxy nélkül is, de semmi eredmény nem volt, minden maradt 1 ujjnyi. Közben minden fájás után jött egy adag magzat víz is. :) Aztán este 10- kor bekötötték az oxy amitől olyan fájások lettek, hogy azt hittem megőrülök. Apa nyakába kapaszkodtam, lógtam rajta, szegény alig állt a lábán. :)) Majd egy jó kis fájás után teljesen elfolyt a a magzat víz. Doki fél óránként jött, 15 percenként emelték az oxy adagot, de semmi változás továbbra is csak 1 ujjnyi. De én ekkor már azt kívántam, hogy császározzanak meg, legyen vége én ezt nem bírom ki. Éjfél előtt kicsivel ki is mondta a doki, hogy nincs mire várni. Zöld volt a magzat víz, Nóri belekakilt, nem tudtam pontosan megmondani, hogy hol és hogy fáj a hasam, ezért a doki aggódott a hegszétválás miatt is... szóval hamar gyorsan rábólintottam a császárra, elsőre beszúrták a gerincemet és 0 óra 38 perckor ki is emelték Nórit, aki azonnal felsírt. Csak gerinc közeli érzéstelenítést kaptam, ezért már fél 3- kor kezdtem érezni a lábam, és még előtte a szülésznővel közösen cicire tettük Nórit. Nagyon örültem, mert Kristóffal ez kimaradt az életemből. Reggel 10- kor kelhettem fel, már alig vártam, és szó szerint ki is pattantam az ágyból, sokkal könnyebb volt minden, mint az első császárnál. Később jött a fekete leves... a szülésznő szegény jót akart nekem, és betett egy egy ágyas szobába, amivel engem "halálra ítélt" én nem bírom az egyedül létet. Nagyon rossz volt, amikor elment apa, egyedül maradtam a szobába. Nórinak még nem volt tejcsi, sokat sírt, keveset aludt, kivoltam, de nem engedtem az elveimből, kitartottam, hogy nincs cumi, nincs tápszer... vasárnap reggel már 30- at szopott, meg is dicsértek. A katéter után rettenetes volt pisilni, már amikor oda értem, mert folyton bepisiltem, szégyen, nem szégyen. Nagyon hiányzott Kristóf, amikor azt mondta, hogy szeretlek anyanya, nem bírtam abba hagyni a bőgést... végül kedden haza jöttünk, itthon utól ért egy jó kis hasmenés, hányinger, gyomorfájás keveréke, azt hittem kinyúlok. Másnapra csökkent a tejcsi, sírtam, szenvedtem, de estére jobb lett. Azóta minden rendben, remélem így is marad. Éjjel egyszer kelünk, eszünk mint a gép, már 70- et szopik Nóri aztán még simán fejek rendületlenül, de nem tudom minek, mert cumisüveg nincs!!!! Rengeteg a tejem, simán szoptathatnék még egy gyerkőcöt is.
Hát ez és így történt, utólag nem bánom, hogy mindkettő szülésből tapasztaltam kicsit, bár inkább 10 császár, mint egy sima szülés, lányok minden elismerésem azé aki végig csinálta a sima szülést, szerintem nem rendes embernek való. :lol:
Utólag kiderült, hogy a heg annyira el volt véknyodva, hogy a haja átlátszott Nórinak, doki szerint 1 órát bírta volna még jó esetben.

Na sikerült befejezni, most jó sok lettem nektek!

Kép
Kép
susytunder
 
 


Suzytünder: mese szép történet tök jó, ahogy leírtad, jó volt olvasni megyek és mégegyszer elolvasom, nagon jó!!!
Gratula mégegyszer és még több tejcsit :D
csip-csip18
 
 


Susy!
megkönnyeztem :)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Ancsi, Juli!
Nagyon szupik a babakocsik :wink:

Susy!
Nagyon édes Nóri szép kiscsajszi!!
De jó hogy olyan sok tejcsid van,szerencsés vagy!
Hu én már 2-t átéltem olyan fájdalmakkal, elég is volt egy életre, SOHA TÖBBET!!! :lol:

Csip!
De jó akkor kibabáztad magad :D jó is az amikor nem féltik a gyereket,hagy szokja az embereket.. Nimródot is aki itt volt már mind megdajkálták, sőt ma az utcán az egyik szomszéd csaj is megdajkálta(ki kellett vennem a babakocsiból mert üvöltött-ma kicsit zizi a drágám) :lol: Alig aludt ma még valamit,bezzeg most 7után megetettem, aztán most alukál :shock:
Jó hétvégét és jó csavizást!!! :wink:

Én meg 2napja tiszta beteg vagyok, fáj a fejem, folyik az orrom,tüsszögök, köhögök :(
Nimródnak is kicsit szörcsög a nózija ugyhogy porszívozom neki, de egyem a szívét ugy hagyja szinte élvezi :lol:
Vendég
 


sziasztok!

Susy még 1x gratulálok! gyönyörű baba!!! :lol:

Juli hol adják ennyiért ezt a verdát?????? ez nagyon jó ár! :lol:
itt van Neked még1 sírós! nekem ez a kedvencem:
http://www.youtube.com/watch?v=beF7ayuKx1w
most néztem meg huszadszor és még mindig sikerül elbőgnöm magam rajta...

Joli :lol: :lol: :lol:

Ancsa sajnálom, hogy dolgoznod kell! :? reméljük nem sokáig!

én kimostam a harmadik adag babaruhát, és még mindig van... :wink: :lol:

Csip furi a barátnőd hozzáállása! :shock: reméljük azért jó anya lesz belőle...

Kép
gtunde75
 
 


tünde!
a neten is több helyen ennyiért van... és most nálunk a belvárosban is.

ja, és már megint sírok :cry: :) :lol:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


[quote="-j-"]
írta:
-j-ja, és már megint sírok :cry: :) :lol:


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

közben rákerestem, és meg is találtam a pécsi üzletet, ahol kapható! köszi!!!
holnap megnézzük! :lol: :lol: :lol:

Kép
gtunde75
 
 


tünde!
majd írd meg, milyen!

mert engem még nem vitt rá a lélek, hogy közelről is megnézzem... csak így a monitoron, meg a kirakatban... túl korai még kocsit nézni...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Jó reggelt!

Susytunder- Ez aztán nem semmi szüléstörténet :shock: :wink: Megkönnyeztem én is!!!!Nagyon büszkék lehettek magatokra Anyukák, akik ezt már átéltétek!!! :wink: Hamarosan mi is átfogjuk, igaz lányok??? :D Örülök, hogy azért a végén minden jól alakult, van tejcsid is elég, Nóri baba alszik, minden szuper, igazi kis boldog család vagyok :wink:

Csip- Hát ez az egyetlen hátulütője az én szépséges babakocsikámnak, az ára.....100.000 Ft és abban nincs benne a hordozó :oops: ...Meg ugye kéne téli lábzsák, meg esővédő , meg pelenkázótáska, napernyő.....Hát összeszámoltam, olyan 150.000-re jönne ki ha mindent megvennénk ami kéne ( vagy amit én szeretnék :D )...De már hajlik Apjuk a dologra, mindent mondtam neki: Pl idén én már semmit sem kérek, se névnapra, se karácsonyra, se a következő szülinapra, én csak ezt a kocsit kérem :D :D

Kírus- Nem semmi Nimród, hogy szereti orrporszívózást, általában utálják a babák és úgy üvöltenek, mintha nyúznák őket :lol: Jobbulást neked Drága, gyógyulj meg gyorsan!

Tündi-Te már a harmadik trimeszterben vagy??? :shock: Aztaaaa!!Egyébként hogyan számolják ki azt, hogy hanyadik hónapban vagyok???4 hét vagy 5 hét vagy hány hét számít egy hónapnak??Mert sosem tudom....Elvileg az elején 4 hetet számolnak egy hónapnak, na de akkor elvileg 10 hónapig vagy terhes ( 40 hét)???Segítsetek!! :D

Juli- De cuki vagy!!Megyek megkukkolom a videókat, had sírjak én is :D

Én mára kocsi takarítást terveztem, de hát nem tudom mi lesz belőle, mert este vihar volt, szakadó esővel....Remélem ma jobb lesz az idő!

Mindenkinek szép hétvégét!

Puszi
Ancsa

KépKép
gyancsi
 
 


ancsi!
megnézted?
na, sírtál :?: ;)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


sziasztok!

Juli hát mi nem tököltünk, megvettük! :lol: :lol: :lol: igazából a maga eccerűségével nagyon szupi járgány... könnyen kezelhető, nagyon jól fordul, mindent tud, ami szükséges...(és hátizsák fazon a pelenkázótáska! :wink: :lol: :lol: :lol: )
miután kifizettük és összecsomagolták, akkor mondta az eladó, hogy nagyon jó döntés volt, mert ez a kocsi most akciós, lehet már a jövő hónapban drágább lesz! és ha épp elfogy a készlet, akkor van, hogy hónapokat kell várni az újabb szállítmányra... :shock:

egyenlőre a garázsban fog várakozni becsomagolva, de legszívesebben felhoztam volna a lakásba tologatni! :lol: :oops: tiszta hülye vagyok! :oops:

Ancsa igen, én már a 3. trimeszterben vagyok, számomra is hihetetlen... :lol:
hónapok.. háááát... igen, nehéz kérdés, mert a hetek alapján valóban 10 hónap a terhesség... én a hónapokat a várható időhöz igazítom, azaz huszadikán indul az új hónap... most a 7-ben vagyok, egészen június 20-áig, holott a betöltött hetek alapján most lépnék a nyolcadik hónapba... kicsit fura ez az egész... :shock: :? :lol: :lol: :lol: :lol:

Kírus jobbulást! nahát!!! ilyenről még nem is hallottam, hogy egy ilyen pici baba nem üvölt az orrszívásnál!!! :lol: :lol: :lol:

ma találkoztunk a szülésznővel, nagyon szimpatikus! :) szerintem maradunk annál a verziónál, hogy ügyeletes orvosnál fogok szülni és csak szülésznőt "fogadok meg"... ő legalább ott lesz velem az elejétől a végéig... és konkrétan tényleg segít szülni... :)

Kép
gtunde75
 
 


tünde!
örülök, hogy sikerült ennyire rátalálni :) szóval akkor ha jól értem, jó kis babó-mobilt választottam...
én meg még ráérek hónapokat várni ;) de ha egyszer megvesszük, itt fogom tologatni az ablak és az erkély között :lol:

atyaég!
már a szülésznő-választásnál tartasz?

nem is tudom, h nálunk lehet-e ilyet... bár nekem olyan mindegy. se orvosom, se szülésznőm... így legalább aki arra jár, törődik majd velem... és nem csak legyint egyet, hogy majd jön az, akinek fizetek is érte :o

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


csajok!

most kaptam egy levelet... nem igazán szeretem ezeket az egymás alá regisztrálós oldalakat... de erre most komolyan kíváncsi lettem :) legfeljebb ha nagy sz@r lesz, akkor majd nem nézek többé feléjük:

www.anyatanya.com

én nem kérem, hogy regisztráljatok alám... de sajnos hiába próbáltam, az ajánló kódot nem sikerült kitörölni...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek!!

Most csak gyorsan beköszönök, délután jövök bővebben :wink:

Pusszantás
Ancsa

KépKép
gyancsi
 
 


Jó reggelt...

Tünde:Most akkor végül melyik kocsit vettétek meg???Amit Juli feltett!?!?!Mien színű és mi volt hozzá és emmnyiért???Lett pár kérdésem :D És végül melyik üzletben????

Ancsa: Nálad mizu???Pocak nő????Ma van melo???

Juli: Tényleg mi van a görcsöléssel???

Többiek, hogy vagytok és a gyerköcök???
csip-csip18
 
 


Én jól vagyok Szombaton emberke melozot Én meg reggel 9 től du 4 ig csavarogtam és vásároltam :shock:
Vasárnap kicsit kiborult a bili, végül is várható volt...Apa elsírta magát, meg is elpődtem, hogy rossz így neki is meg nekem is...Kibuktunk a szex tilalom miatt!!!kurva szar...De aztán találtunk megoldást :oops:
Aztán kimentünk egy párral a Városligatbe, gyereknapozzni aztán meg beültünk pizzzázni és aztán írány haza. Így telt el a hétvége és már Hétfő melo, nincs kedv hozzá...

Szép napot!!!!!
csip-csip18
 
 


csip!
kitartás! ezen mindkettőtöknek túl kell tennie magát... és nem csak testileg, lelkileg is...
kontrollra mikor mész?

a görcseim megritkultak, de sajnos el nem múltak teljesen, és mostanában meg jött hozzá hasfájás is... ami viszont egyre gyakoribb :? próbálok kitartani... de sajnos a hőm is egyre gyakrabban van 37,5 körül... még nem érzem miatta kifejezetten rosszul magam, de nem is szeretném, ha bekövetkezne.

még 3 nap... és UH, vérvétel, doki... aztán vsz pénteken megyek is a cukor-terhelésre. anyu mondta, h reggel bevisznek a kórházba, így legalább talán korábban végzek egy kicsit :)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Juli: Hát majd ha meghjönn után...Jó kérdés...Remélem hamar megjönn...már 2 hét eltelt..még 3 szerintem...
Most épp azon gondolkodom, hogy kezdjem el holnap a hőmérőzéset vagy inkább ne is foglalkozzak vele?!?!?!

Tünde: BOLDOG NEVED NAPJÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
csip-csip18
 
 


csip!
ne foglalkozz egyenlőre a hőmérőzéssel... majd csak a következő ciklustól.
ne stresszeld magad feleslegesen ;)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Jönn ez a kibaszot várakozás, lassan telnek a napok, ez az ami nehéz és szar, megint figyelni mikor van peteérés, mikorra várom(vagyis nem várom)hát ez egy szar dolog z életben sajnos... :(
Mellette meg változtani akkarok valamit, nem tudom mit, hogy minden rendben menjen...Valamit szedjek?!?!?Vagy csak folsavat???
Hát nem tudom... :roll:
csip-csip18
 
 


Juli:oksa...Majd a köv ciklustól!!!Basszus és pont már azt is nézztem, hogy már csak legközelebb Márciusi lehet és Április és tovább...Nekem Márciusban van a Szülcsim Áprilisban Névnap... :roll: :roll: :roll:
csip-csip18
 
 


csip!
terhesvitamint nyugodtan elkezdhetsz szedni. esetleg még e-vitamint és folsavat is... de pl az elevit kezdetben bőven elég.

nem kell ám figyelni a peteérést, nem kell számolgatni. ha nincs semmi szervi gondod, akkor fölösleges ezen görcsölni. főként, hogy ilyen gyorsan sikeresek voltatok hidd el, most sem lesz gond! csak ne görcsölj rajta!

amint szabad a pálya, legyetek minél többet együtt! ne azért mert kell, hanem, mert jól esik :D és szerintem azért 2-3-4naponta mindenkinek jól esik :oops: és azzal sikerülnie is kell ;)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Helló-Belló!!

Na itten vagyok, megjöttem a vásárlásból!!Babakocsikat néztem de sajnos még mindig az ABC Design a legszebb nekem :D Viszont volt egy Stokke babakocsi, ami 1000 euróról 500-ra volt leértékelve :shock: Mondjuk annyira csúnya szerintem, hogy ha ingyen adnák se hoznám el, olyan mintha egy hosszú bárszéken tolná az ember a gyereket :D

Juli- Megnéztem a videókat, hát ez tényleg nem tesz jót a mi hormomzavarunknak :D :D Nagyon tetszettek!!!!Ja és ne izgulj, nekem sem lesz dokim ( mert akihez járok, annál nem lehet szülni), se szülésznőm, semmim, ráadásul alig fogom érteni, hogy mit dumálnak, bár annyira nem is fog érdekelni szerintem :D :D :D

Tündi- BOLDOG NÉVNAPOT!!!Milyen színben vettétek meg a kocsit??Nekem is nagyon tetszik egyébként, csak nálunk Apjuknak mániája, hogy legyen 3 kerekű a verda.... :roll: Mondtam neki, hogy nem gond, de az drága lesz :D Dehogy vagy hülye, én szerintem azért fogom húzni ameddig csak kibírom a babakocsi vásárlást, mert tuti folyton tologatnám a lakásban :D Ez tök természetes szeritem!!!!!

Csip- Most még túl kell lennetek ezen az egészen, lelkileg-testileg egyaránt!!De menni fog, mert nagyon ügyesen csináljátok :wink: Mi jót vásárolgattál???Szerintem is a legfontosabb, hogy ne azon görcsölj, hogy minél hamarabb megint babás legyél, mert annál lassabban fog menni a dolog....Csak lazán, de hát tudod te ezt :D

Na nekem mennem kell kocsit takarítani, este pedig uszodába megyünk, juhéjjjj!!!!! :D

Mindenkinek szép napot!!
Ancsa

KépKép
gyancsi
 
 


Sziasztok!

Csip!
Majd csak túl lesztek rajta,de addig is türelem!!! És jól tettétek hogy találtatok más megoldást :wink: :lol:

Tünde!
Boldog névnapot kívánok én is!!!
Szupi lehet a babakocsitok! :wink:

Juli!
Nyugi minden rendben lesz, nemsokára láthatod a babócádat!! :wink:

Ancsi!
Jó úszást neked!!! Irigyellek :)

Nimród ma végig nyügizte a délelöttöt-tuti ez a car idő :(
Tegnap volt bucsú nálunk Kíra nagyon élvezte, hintázott, pecázott, ugrálóvárazott és kapott egy játékot -persze ma már vitte is az oviba :lol:
Nimród meg egy nyári sapit kapott :D

Teszek pár képet :)

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Sziasztok!!!

Egyik babakocsi szebb,mint a másik :)

Suzy!! Nagyon szép kis csajszi Nóra!!! Gratula mégegyszer!!! :lol:

Ancsa!! Neked a tüszőrepit izomba kellett adni?? És te adtad be magadnak vagy valaki más?? Bocsi a kérdezősködésért, csak még a hasamba beadom magamnak minden nap,de a popóba gőzöm nincs hogy fogom beadni :roll:és azt hiszem este kell beadni,mikor a dokihoz sem tudok már bemeni, tényleg neked hánykor kellett beadni?? Na most már dugulok :lol: :lol:
Amúgy holnap megyek tüsző nézőbe, naon kivi vagyok ,hogy milyen méretű/ek.
Neked mennyi tüsző volt és milyenek :oops:

Csip!! Szegény párod :cry: biztos most jött ki rajta, sajnálom :( Remélem hamarosan túl lesztek rajta!! :roll:
Julinak igaza van ,a hőmérőt még hanyagold, csak feleslegesen idegesítenéd magad, majd akkor mérd ,amelyik hónapban kezdtek akciózni!
Nekem a doki azt mondta, hogy a folsav a legfontosabb :wink:

Juli!! Sajnálom a hasfájást, ez miért van neked?? Mi okozza??
Akkor 3 nap múlva kapunk fotót is a bébiről??? :wink:

Kírus!!! Gyönyörűek a gyerkőceid :wink: és a kis Nimród már milyen huncutúl tud mosolyogni :lol:

Tünde!! Nagyon Boldog Nevednapját!!!!!! :wink: :D
Kép

EDI
ediii
 
 


Kírus- Mind két gyerkőc csodaszép :D Jó lehetett a búcsú....Régen én is mindig voltam Keresztanyuméknál, emlékszem a láncos körhintára, meg arra a piros kakasos nyalókára, ami tiszta cukorból volt :D :D Isteni volt!!!

Ediii- Nekem a tüszőrepit is hasba kellett adni, de a doki még pénkodott is, mert mondta a páromnak, hogy ha menekülök, akkor nyugodtan hátba is szúrhat vele :D :D :D Azt hiszem, hogy szombaton kellett 13 és 18 óra között beadni ( én olyan 15 körül adattam be, Anyu barátnője adta be, mert ő védőnő :wink: ) és akkor hétfőn volt az inszem olyan 11 körül!Ha jól emlékszem nekem az első tüsző nézésen ( ami 12.cn-en volt, mert csak ekkor tudtunk hazamenni), azt hiszem 3 tüsző volt, 2 db 15 mm és 1 db 22 mm-es, a méhnyálkahártyám az 8 mm volt ekkor!!!Kaptam 2 ampulla Merionalt ezen a napon, ott az Intézetben ( mert ugye én előtte csak a Closty-t szedtem)!!Hát ennyi nagy vonalakban!!ha van kérdésed nagyon szívesen válaszolok :D És persze a drukkjaim töretlenül mennek, hogy ilyen eredménnyel zárjatok , mint mi :D

Iner, Onlány- Nagyon régen voltatok, remélem élvezitek az új jövevényeket :wink:

KépKép
gyancsi
 
 


Na azt hittem ma már nem is tudok jönni, elment itt bent a szoliban a neten, basszus :(

Juli: amit irtál nekem többször is elovasom, mert tök jól esik, ahogy amit írtál, köszönöm... :lol:
Nem fogok semmit semm számolni és nézzni, ugyahogy azt akkor abban a hónapban is tettem, mikor sikerült, és ezáltal remélem igaza is lesz Ancsámnak, hogy ügyessek vagyunk :D
Köszönöm nektek, Kírus is, hogy ilyen aranyosak és megértőek kedvesek vagytok!!!
Puszi!!!!
csip-csip18
 
 


Sziasztok!


köszönöm mindenkinek a köszöntést! nagyon jó érzés, hogy eszetekbe jutottam!


[quote="csip-csip18"]
írta:
csip-csip18Tünde:Most akkor végül melyik kocsit vettétek meg???Amit Juli feltett!?!?!Mien színű és mi volt hozzá és emmnyiért???Lett pár kérdésem :D És végül melyik üzletben????


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
igen, azt a kocsit vettük meg... azzal a különbséggel, hogy ami a képen narancssárga, az nekünk világosszürke! van hozzá mózes, sportrész, hordozó, peenkázótáska... Pécsen vettük, és itt 89900 volt...

Kírus szupi képek! :lol: :lol: :lol:

Juli nagyon várom az újabb uh-odat, már nagyon kíváncsi vagyok, mennyit nőtt a babód!!! képet kérünk ám!!! :lol: :lol: :lol:

ediii ez olyan izgalmas! nagyon drukkolok ám!!!! hozz híreket a tüsző(k)ről!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

szép napot mindenkinek!!! :lol: szerintem még sose volt ilyen ocsmány idő június 1-én... :(

Kép
gtunde75
 
 


jaj, Ancsa neked azt akartam írni, hogy a háromkerekű nekem is tetszik! nekem tulképp mindegy hány kereke van... azok közül is a legjobban az, amibe szerelmes vagy!!! :) de sajnos az egy kicsit drága... de reméljük őszre leárazzák nektek!!! :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol:

Kép
gtunde75
 
 


ediii!
fogalmam sincs mi okozza a hasfájást. van egy bélgyulladásom... de néha már kételkedek :D és azt gondolom, hogy egyszerűen bolond vagyok :lol:

ez a szuri-beadás szörnyen hangzik (ja, ha izom: popó helyett mehet combba is, és akkor simán megcsinálod magadnak)... minden elismerésem azoké, akik szurkálják magukat!

kírus!
imádom, ahogy mosolyog!!!

tünde!
boldog névnapot tőlem is ;)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Kép

Sziasztok!

Igaz, nem hiányolt senki, de hoztam egy képet nektek életem értelméről...
Egész jól vagyunk kostanában, bár éjjel még mindig 3 óránként eszik, de utána gyorsan vissza is alszik...

Ma nehéz napunk lesz, mert megyünk a szemészetre, nem múlt el a váladékozás a szeméről a szemcsepp ellenére sem, így valószínű, hogy át kell mosni a könnycsatornáját...nagyon félek...remélem sikerül elsőre és nem kell majd megismételni...

Látom mindenki jól van, most sajnos nincs időm mindenre reagálni...

Puszi Mindenkinek!!!

Iner

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
iner
 
 
 
 


Jó reggelt!!

Iner- Az előző hozzászólásomban hiányoltalak, tessék szépen visszaolvasni kérem :wink: ...Mirus iszonyú cuki :D Hát a könnycsatorna átmosás nem egyszerű, mert bár nem fáj a babának de úgy szoktak üvölteni, hogy az Anyuka majd belepusztul, úgyhogy neked lesz rosszabb :? De utána szépen elmúlik a váladékozás ( barátnőm kisfiának is folyton könnyezett, piros volt, váladékos, átmosták kétszer azóta sincs semmi baja)!!

Tünde - Éljen a leárazás :D :D Én is arra hajtok, hátha valahol valamikor pont azt leárazzák....Majd szólok Anyunak, hogy Agykontrollozza be :D Van már neve a pici kislányotoknak?Tényleg mentek valamikor 3-4 D-s Uh-ra??

Juli- Ne is mond, a Lombikos topikban állandóan szurkálják magukat a Lányokl, napjában többször is, olyan hősiesek!!!!Remélem megkapják a jutalmukat érte most már! :wink:

Csip- Ma van már rendesen neted??Tényleg azt nem is mesélted, hogy beindult a műkörmös business??Csinálod már bent a szoliban, ugye??


Ma nekem lustálkodós napom van, csak főznöm kell, meg a másik kocsit is kiporszívózni és kész :wink:

Mindenkinek szép napot!
Ancsa

KépKép
gyancsi
 
 


iner!
nagyon cuki :)

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Tündi


Kép

Suzy és Ádám

KépKép
suzy78
 
 


Sziasztok!!

Juli!!! Biztos nem csak beképzeled a hasfájást :lol: remélem hamarosan a javulás útjára térsz és élvezed a várandósságodat :wink: Az a lényeg,hogy ott a baba veled :D Tudod a nők sok mindent kibírnak , nem úgy mint a pasik :lol: :lol: legalábbis az én párom meglátja a tűt és ő már menekül,hogy ezt ő nem bírja :shock:
mondom neki mit??? magamnak adom be nem neki :lol: :lol: ,de ő már ettől is rosszul van, nos tehát mi nők hősök vagyunk :lol: :lol: , mondjuk nekem nem gáz a szurizás.., én egy szadista vagyok, jöhet akár mennyi, :lol: vért is vettem magamtól :lol: ( ja de amúgy nővér vagyok)

Iner!!! Hát neked is gyönyörű kiscsajod van!!!!!!! :wink: próbálok a csajszikról mintát venni :lol: :lol:

Ancsa!! Köszönöm a válaszokat :wink:
Jó pihenést és lustizást neked!! ebben az időben úgy sem lehet mást csinálni :D vagyis nálatok nem is tudom milyen idő van :roll:
tényleg ott is ilyen ramaty az idő???

Tünde!! Köszi neked is a drukkokat :) Mit kaptál névnapodra vagy volt valami kis ünnep tartva??

Nos az adatok: Jobb oldalt 3 tüsző van 21mm, 18mm,15mm
bal oldalt:24mm, 20mm, 13mm, az endo:13mm
Tehát örülök, ma 8-kor kell beadnom a tüszőrepit és csüt. reggel inszem!!

Zsu!!! Magadról nem írsz semmit???? Hogy vagytok?? Ritkán vagy!!! MInden rendben???

EDI
ediii
 
 


ediii!
ebből legalább 3, de inkább 4 kinéz repedősnek ;)
drukkolok!

a tűvel nekem sincs bajom (anyu laboros), de magamat nem szurkálnám. az egy percig nem zavar, ha engem szúrnak. csütörtökön és pénteken is megyek... szóval nem lesz belőle hiány :)

zsu!
igen, írhatnál, mi van!

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


iner méghogy nem hiányoltunk!!! tessék szépen visszaolvasni!!! gyönyörű baba! :lol: :lol: :lol: drukkolok, hogy ne legyen nagy gáz a szemével!

Zsu hahóóóóó! hogy vagy kismami??? köszönöm Neked is a köszöntést! de most már tényleg írhatnál Magatokról! :shock: :lol:

Ancsa úgy néz ki Korina Zoé lesz a baba neve, de ne csodálkozzatok, ha mégsem... :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol:
nem megyünk már 3-4D-re, hacsak nem nyerünk a lottón... :lol: inkább a babára költjük a pénzt, hogy mindene meglegyen... :lol: Ti mentek valamikor?

ediii rengeteg virágot kaptam, a párom még nem köszöntött meg, de most elég sz*rul állunk, így mondtam neki, hogy ne vegyen ajit, max virág... a szüleimtől törölközőgarnitúrákat kértem, mert még mindig hiányos a háztartás egy-két dologban... szóval praktikus és pénztárcakímélő névnap ez... :lol: most más dolgok a fontosak... :wink: :lol: :lol: :lol:

Neked viszont még a végén ikreid lesznek, ha így folytatod!!! :wink: :lol: :lol: :lol: szuper! nagyon drukkolok!!! gyere majd a hírekkel!

Juli mikor is lesz az uh??? már nagyon várom az újabb képet!

Csip fogsz majd hőt mérni reggelente? csak mert úgy könnyebb bemérni, hogy mikor lehetett a pé-d.. a múltkor említetted, hogy most már a párodnak sem lenne ellene kifogása... :lol:

jó pihit mindenkinek!

Kép
gtunde75
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?