Új privát üzeneted érkezett!

Rodina.

nagyon sok boldog névnapot kívánok neked!

Hihetetlen, de tud ott is visszér lenni, méghozzá elég durván. KIderült, hogy anyukámnak is volt velünk, ez főleg attól függ, hogy mekkora hajlam van rá és a baba mennyire nyomja a medencét. Írtam is, hogy Danikával semmi ilyen tünetem és gondom nem volt...

Köszönöm lányok a biztatást, az előző dokim már nem vállal szülést, mostmár csak az onkológiával foglalkozik, Danikánál is nagyon nehéz volt meggyőzni, hogy ő legyen a dokim. (Bazsa, ő a te dokid is, B :wink: )
A mostani dokimmal maximálisan elégedett vagyok, átad másnak, csak éppen az a más nem szimpi nekem, ahogy Bazsa is írta kis város, kevés jó dokival.
Holnap beszélek a szülésznőmmel és együtt kitalálunk valamit, aztán szerdán megyek még a mostani dokimhoz eredményért és pontosítom vele a dolgokat (igazság szerint amikor mondta nekem, hogy nem lesz én olyan sokkot kaptam, hogy rengeteg mindent nem kérdeztem meg :oops: ) Úgyhogy holnap már okosabb leszek.
Azt is kitaláltam, hogy bejelentkezek az előző dokihoz B-hez uh-ra jövő héten, neki van magánban is, hogy legalább azt megtudjam, hogy befordult-e már a baba.

MÉg mindig nem olvastam vissza csak az utolsó oldalt, Danika a jóidő miatt mindig kint van ezáltal én is.

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Kellemes, szép reggelt Lányok!

Sajna este nem tudtam jönni, mert tanultam. Minden rendben, még van 4 vizsgám, azokon kellene már végre túl lenni.

Most is szaladok, csak olvastam egyet.

Mindenkit puszilok, jók legyetek. :wink:

Mné!
Az irány helyes, nagyon ügyes vagy. Drukkjaim mennek.

Moncsika!
Neked is szurkolok, hogy a legjobb lehetőséget megtaláld. :wink:

A kismamiknak ölelés, a még nem kismamiknak meg sok drukk, kinek mihez kell mára.

KépKépKép
bikfy
 
 


Bazsa!
De jó, hogy rájöttél, mikor fáj jobban a hasad. Akkor tényleg "csak" kímélni kell magad! Drukk, hogy sikerüljön, tudom, nem könnyű. Főleg munka mellett!
A pocakod tényleg szép! :)

Babi!
Hogy vagy? Felfázás rendeződött?
Olyan jó, hogy vasárnap is volt tüszőkukucs! Drukkolok, hogy ennyi nehézség után legyen inszem, és sikerüljön! :)
Igen, ott voltunk nálatok, merre laktok? Anyósom Diósgyőrben.

Bikfy!
Örülök, hogy jól telt a szülinap!
Köztünk jó helyen vagy, egyikünk sem így tervezte, hogy ilyen sokára fog szülni. Ha "körbenézel", itt mind évek óta várjuk a babát. Én is 31 leszek, mire megszületik, pedig nem így terveztem... De ezen már nem tudunk változtatni, tudod, csak előre! :)
A rokonokat sajnálom, ez kemény lehet. Én is jártam már így, elég szarul esett. Én ráadásul pár hónappal korábban mondtam el nekik, hogy már tök rég szeretnénk, csak nem sikerül... Ezek után szarul esett a "nem jött meg a kedvetek hozzá?" kérdés... :( De ez van. Fogalmuk sincs, min megyünk keresztül!

Rodikám!
Boldog névnapot így utólag is neked! Remélem jól telt a tegnapi nap.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 

 
 

Sziasztok!

Sikerült beszélnem a Dévai Intézettel. Kaptunk is időpontot. Június 7-re. Madarat lehetne fogatni most velem! Kicsit kimért volt Dévai doktor telefonon, de hát először beszéltünk. Bízom benne, hogy személyesen kedvesebb lesz.

Nagyon köszönöm a bátorítást!

Mindenkinek szép napot kívánok!

Mné
mné
 
 


Aagassi!
Annyira jól leírod a helyzetet, hogy miért baj, ha látogatók jönnek, miért nem jó, ha nem vagytok következetesek, és miért baj, ha mindent megengednek a nagyszülők. Kár, hogy ezt nem bírják, akarják megérteni. Az meg különösen rosszul eshetett, hogy a saját gyereket várják tőled, tőletek, hisz ez a két gyerkőc is a sajátotok, és nincs különbség, csak az, hogy az első időszakot nem tudtátok közösen tölteni. (A férjem rögtön mondta, hogy egy ilyen beszólás után két hónapra eltiltaná az adott nagyszülőt a gyerektől, hogy ezen egy kicsit gondolkozzon már el...)
Voltatok tegnap búcsúban?

Bikfy!
Hát, igen, ez is kemény beszólás volt anyósod részéről. Mintha az ő kívánsága előrébbvaló lenne a tiedtől. :shock:
Olyan szépen megfogalmaztad, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk a babákért! :) Nagyon drukkolok neked!

Vius!
Remélem jól sikerült a pecázás! :) Szép időtök volt?

Szia Mné!
Üdv köztünk! Jó helyen jársz! Kívánok minél előbbi babásodást! :)
Örülök, hogy sikerült meddőségi központot választanod!
Sikerült ma időpontot szerezned?
Nekem 5 inszeminációm volt. Gyógyszerre és injekcióra is volt szükség, mert csak a gyógyszer nem volt elég, de ez egyén függő is. Nekem sem okozott gondot az inszem. A hormonok sem borítottak ki, maga az inszem tényleg egy nőgyógyászati vizsgálatra emlékeztet. Elviselni tényleg a negatív tesztet a legnehezebb, úgyhogy kívánok neked minél hamarabbi sikert! :)
A pszihológust nekem is ajánlották, szerintem az is segíthet, de érdemes több irányba is elindulni, amik erősítik egymást! :)

Bazsa!
Sajnálom, hogy nem tartjátok a kapcsolatot az anyóssal, de ennek biztos komoly oka van. :( Drukk a családtagok gyarapításához! :) Drukkolok, hogy szép lassan egyre csak nőjön az a pocak, míg ki nem bújik időre a baba (vagy babák!)! :)

Monic!
Hú, ezt most elég megrázó lehet neked, hogy a dokidnak műtétje lesz. Ez elég váratlan helyzet! Remélem a szülésznő tud segíteni!
Sajnálom a viszereket is, ijesztő lehet.
Drukkolok nagyon, hogy megnyugtató megoldást találjatok!

Babicsek!
Úgy látom, jól telt a hétvége! Drukkolok, hogy ezen a héten inszem legyen!!! :) Sajnálom a tüsszögést!

Beze!
Fogalmam sincs, mikor kell védőnőhöz menni. Van erre valamilyen szabály?

Natikám!
Hogy vagy? Jól sikerült a hétvége?

Aviubi!
Merre jársz? Hogy vagy?

Lányok!
Vasárnap este óta megint barnázok. Ez most enyhébb, mint egy hete, és nem is akadok annyira ki rajta, de nem örülök. Miért nem tud simán menni a dolog? :roll: Holnap megyünk dokihoz, de ott még tuti nem lesz uh. :( Aggódok picit, hogy minden rendben legyen, szépen nődögéljen a baba, és azon is aggódom, hogy ne kelljen hónapokat feküdnöm... Ha kell, túlélem, de félek kicsit, hogy ez a barnázás nem jelent jót. :(

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Mné!
Látom, sikerült időpontot szerezned, és nem is túl távoli, hisz már 2 hét sincs addig! Jaj, de jó! Drukkolok, hogy személyesen szimpi legyen!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


sziasztok!

kiki,
nagyon drukkolok,h ne legyen semmi baj! mindenképp jelezz,h mit mondott a doki!

mné,
gratulálok,ez gyors volt! nagyon felpörögtél,ismerem az érzést:)
akkor pörögjünk együtt tovább:)

nálam semmi különös,a fájás elmúlt! rodina is azt írta,h egy hét után mintha elvágták volna,nálam is ez történt majdnem. nagyon ritkán haloványan még érzem,de az semmi!
na megyek még egy kicsit melózni,este jövök
Vendég
 


Hahó!

Először is Rodinának boldog névnapot kívánok kicsit megkésve, de nagy szeretettel! :oops:

Kikinda! És meg nem tudom, Ki kérdezte....nem, Anyóséknak nem első unokái a Mieink, sajnos a SAJÁT :roll: unokájukon látom, hová jutnánk, ha hagynánk kibontakozni őket (a gyerek 9 éves, roppant önállótlan, ellenben akaratos és főleg irigy). Nálunk most kőkemény eltiltás van érvényben, ezt elég masszívan megbeszéltük a Zurammal, miután saját bőrén tapasztalta aznap este meg még másnap is, mit számított az a 3 hosszú óra, míg az ősei itt voltak.

Érdekes amúgy, h pl. a Tesóim simán felfogták a lényeget, meg úgy általában a fiatalabb rokonok is; ha találkozunk, akkor se ajnározzák túl Őket és nem próbálják nevelni sem. Jó, tudom, a nagyszülők nem most fognak megváltozni, pláne nem előnyükre, az Anyum sem (Neki első unokái), de legalább az elején tegyük magunkat helyes sínre.

Bazsa! Igen, a Bécs melletti vadaspark nagyon klafa, jártam ott régebben többször is, de jelenleg nekünk a szegedi is túl messze van. :) Nyári szünetben azért Szegedig elmerészkedünk majd, aztán jöhet egyszer a pesti állatkert, és talán egy év múlva már egy bécsi kiruccanást is bírni fognak az autóban ülve.
Örülök, h a hasfájás alábbhagyott...beköltözés elintéződött, most már kapaszkodás van odabent. :D

Mné! Örülök, h ilyen gyorsan döntésre jutottatok és már időpontotok is van; ügyesen intézkedtél! Csak így tovább!

Bikfy! Maradék 4 vizsgához még kitartást! Holnap megyünk a suliba, én reggel 8-ra, Gyerkők majd fél11 körül és fél12-kor el kell indulnunk hazafelé. :wink:

No most telefonozott a tegyesz-es micike, h holnap délben jön ellenőrizni. Úgyhogy rohanvást kell hazajönnünk. De legalább nem alvás-időben akar jönni, mint a gyám, ha nagy ritkán előkerül.
Vendég
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy eltüntem, de nagyon motgalmas volt a hétvégénk. Ma pedig itthon maradt a kicsi fiam, így délelött vele voltam. Most pedig megyek a nagyért, és viszem edzésre.
Ma voltam Ultrahangon, és már 13 mm-es a tüszőm :D

Este jövök!!!

Kiki! Ne aggódj, holnap tuti megnyugtat a doki!

Rodi! Kívánok BOldog névnapot!

aviubi
 
 


Hali lányok

Bocs hogy csak most de most is csak gyorsan mert nyűgős.
Tegnapi napunk nagyon jól sikerült Dari reggel 10 este 7 ig bírta 8ra haza is értünk fürdetésre
Sok sok halat fogtunk este altatás után még azt pucoltuk 11 ig.

teszek képet de majd este olvasok.
szerencsére az eső sem esett.
Kép Anya szemüvege fincsi Kép szabadban jó aludni Kép Kép Kép piroska :) fél anyával. Kép

Kép

Kép
vius
Baja
 
 


Bikfy!
Hajrá vizsgák! Lassan túl leszel rajtuk, nagyon drukkolok!

Beze!
Sajnálom, hogy minden nap fáj. Reméltem, hogy azt írod, hogy csak 2-3 naponta, mert az is elég kemény lenne.

Kiki!
Még csak 31 leszel! Te jó ég, te is milyen fiatal vagy! 
Nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen, de hát miért is ne lenne. nekem van egy ismerősöm ő a 16. hétig barnázott, és most már 2 hónapos a babájuk! Szóval semmi gond nem lehet! Drukkolok!

Mné
Üdv, köztünk! Örülök, hogy hamar kaptál időpontot. Dévai doki nem a kedvességéről híres, de nagyon jó szakember. Én csak jókat hallottam róla, de gyakran mufurc, szigorú! De végül is a dokinak nem kedvesnek kell lennie, hanem szakértőnek! Van egyébként valahol Dévais topik, ahol kérdezhetsz a lányoktól. Ők sokkal részletesebben, pontosabban tudnak válaszolni arra, hogy nála, hogy s mint történnek a dolgok. Egyébként, ha vannak már előzetes eredményeid, azt vidd el magaddal, illetve, amelyek nincsenek meg, azt próbáld addig elintézni, hogy annál hamarabb kezdhessetek! Na persze, ezután is várunk téged a mi topikunkban!

Aviubi!
Gratulálok a szép tüsződhöz! Nagyon szurkolok!

Aagassi!
Hát megértem a problémádat! Nem lehet könnyű! Én is aggódom, hogyha meg lesz a baba, akkor nálunk is a szülők mit fognak művelni! De majd idővel szerintem szép lassan minden megoldódik!

Bazsa!
Remélem, hogy nem csak a fájás elmaradását másolod le rólam, hanem a 14. napi tesztemet is!

Natikám!
Hogy vagy? Megszülettek a kiskutyák?

Még egyszer köszönöm nektek a névnapi köszöntést! Puszi érte!

rodina74
 
 


Megint én...

Kiki! A dokinál nincs UH-gép, vagy csak nem akart UH-ozni holnap? H megnyugodj, érdemes lenne egyet csináltatni; bár ha az Utro dolgozik, akkor az van, mint legutóbb. Majd gyere és mesélj, mi volt dokinál!

Vius! Dari szemmel láthatóan élvezte a pecás napot, a kint létet; és igazi csajszi, csak a divat... :D

Aviubi! Tüsző szépen növöget, hajrá inszem! :wink:

Sikerült végre időpontot szereznem MMEC-be, már éppen időszerű egy kontroll...június közepén megyek, kértem vv-re is időpontot, mert addig hiába is találnék dokit itt, aki kiírja a hormonos vv-t, a lelet nem lenne meg addigra. Csak azt nem értem, mi a fenének fizetjük a tb-t. :roll: Kértem a terheléses vv-t is, tudni szeretném, hogy állok. Egy éve nem látott Tűű doki.
Vendég
 


Sziasztok!

Hogy fel vagyok pörögve? Az nem kifejezés! Az elhatározás már megvolt, csak a kezdő lökés hiányzott és ezt tegnap megkaptam. Most viszont semmi másra nem tudok gondolni, csak erre... :-)

Még egyszer köszi!

Mné
mné
 
 


Köszi Lányok, de ez megint barnás-vöröses lett. Nem vagyok boldog. :( És holnap 6 után megyünk csak a dokihoz, és a magánrendelésén nincs is uh, így holnap még biztos nem tudnak uh-val megnézni. :cry: Viszont csüt reggel akárhová is, de elmegyek egy uh-ra, ha más nem, vissza a Kaaliba.

Bazsa!
Örülök, hogy a fájás elmúlt, és látod, ez már másnak jelentett babát! Nagyon várom a pozi tesztedet! :)

Aagassi!
Ebben az a jó, hogy pár év múlva, mikor a 9 éves elkezd kamaszodni, majd a szülőknek esnek a nagyszülők, hogy miért nem nevelték meg jobban, most milyen neveletlen ... stb. :( A nagyszülők sajnos hajlmosak arra, hogy elfelejtik, hogy kell gyereket nevelni, és ha jók is voltak benne, mire unokájuk születik, már csak kényeztetni akarnak. Örülök, hogy legalább a tesóid jobban kezelik a helyzetet.

Aviubi!
Semmi gond, hétvégékre én is rendszeresen eltűnök.
Szépséges tüsződ van, drukkolok az inszemhez!

Vius!
Darinka nagyon édes, mint mindig! Jó lehetett pecázni vele! :) A friss levegő biztos jót tett neked is!

Rodi!
Nagyon remélem, hogy igazad lesz, és semmi baj nincs, ma megint inkább a lelombozódás felé hajlok... :roll:

Aagassi!
Ez a MMEc = mens?
Remélem mindent rendben talál majd nálad is, mint Bikfynél!

Lucuzs!
Merre vagy? Rég láttalak itt! (Mondjuk én nem voltam hétvégén...) :oops:

Natikám!
Hogy vagy? Fogsz vérvételre menni vagy tesztelsz? Az utrós gondjaid javultak a kenőcsöktől?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Mné!
Így megy ez! Örülök, hogy megkaptad a kezdőlökést! Remélem, hamar teljesül az álmotok! :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Sziasztok,

sikerült visszaolvasnom 8)

És egy nagyon nagy elmaradással kezdeném:

Beze,

úgy látom Danika is Lexike példáját követi, már 13 napja kapta a szurit és nincs láz. Akkor mostmár meg is nyugodhatok?
Szerintem életetek legszebb szilvesztere áll előttetek!

Bikfy,

nagyon sok boldog születésnapot kívánok neked utólag is!!!!!!!!!!
Ne az évek számát nézd, hanem azt, hogy mennyire jó úton haladtok afelé, hogy szülők legyetek.
Párod is szánja-bánja a viselkedését.
Kitartást a tanuláshoz és gyors könnyű vizsgákat kívánok neked!

Vius,

Darinka csodaszép kislány, annyira laza mindig, mintha a világ összes gondját képes lenne megoldani, nem problémázik semmin. Remélem nagyobbnak is ilyen marad és akkor szép élete lesz.
A Dari-barikádon fél órát nevettem, mert először azt hittem kisbárányt kapott a kislányod :lol:

Mné,

üdv közöttünk, nekem 4 inszemem volt és utána az első sikeres lombik, Dávidka pedig spontán baba. Nekem az orvosom javasolta az inszemet 1,5 év sikertelen próbálkozás után.

Kiki,

én még mindig az utró maró hatásában látom a barnázás okát, remélem holnap a doki is hasonlót mond majd. Nincs semmi baj, biztos vagyok benne.

:wink:

Bazsa,

te aztán egy igazi pörgős csajszi vagy, vigyázz magadra azért :wink:

Rodina,

én amikor Danikát vártam talán a szülés előtti hetekben álmodtam vele, Dávidkával pedig azóta mióta ez a doki-mizéria van.
És ha belegondolok akkor kivel is álmodnék? Hiába vannak az uhuk, igazán fogalmam sincs, hogy fog kinézni a kisfiam, Danikával sem volt, el sem tudtam képzelni. Én eléggé realista vagyok
Nem baj, ha a tudatalattid szabadon szárnyal és nem a babával foglalkozik, még épp eleget foglalkozhat vele ha megszületik.
Anyukám pedig azt szokta mondani, hogy az éjszaka pihenésre való és nem álmodozásra :lol: Lehet, hogy igaza van...

Agassi,

hol lehet megnézni a gyerekeidet? Nagyon kíváncsi lennék rájuk, annyira aranyosan írsz róluk, öröm olvasni a soraidat.
Elhiszem a körbehisztit is, én is szoktam, pedig nekem egyenlőre csak egy gyerekem van, neked nem lehet egyszerű a kettő.
Nagyszülős gondot megértem, sokszor én is a falnak beszélek, és úgy jön ki az egész, hogy én vagyok a gonosz anya aki mindent megtilt, a nagyszülők meg a Minden, mert ott aztán nem ismeri senki a NEM szót.
Megértem, hogy kényeztetni akarják az unokát, de azt ne az én elveim ellen tegyék...
Mondjuk az én szüleim odafigyelnek arra amit mondok, és a férjem anyukája is, de az apukája és az élettársa tojik a fejemre, értem én, hogy jószándékúak és szeretik a kicsit, de nem kell fél kiló csokit megetetni vele, ha náluk van. Főleg, hogy én itthon egyáltalán nem adok csokit a kisfiamnak...
:?

Ma voltam a szülészeten CTG-re időpontot kérni, és annyira örültek nekem a szülésznők! :lol: Még emlékeztek rám, és nagyon boldogok voltak, hogy a második baba spontán jött és nem kellett annyit küzdeni érte. Még most is emlegetik, hogy mennyire szépen szültem, öröm volt az ágyamnál állni, egy hangos szavam sem volt (ehhez hozzá kell tennem, hogy anyukám hosszú évekig szülésznő volt ugyanott és a lelkemre kötötte, hogy ne merjek hisztizni és kiabálni, mert azzal sem magamon sem a babán sem a személyzeten nem segítek :oops: )

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Hali,

Abban tudnátok segíteni, hogy milyen vizsgálatot érdemes megcsináltatni a konzultációig? Mi az, amit elfogadnak?
Olvastam, hogy vannak helyek, ahol teljesen mindegy, hogy milyen vizsgálatokon vagy már túl, azokat újra megcsinálják. Nem tudom, hogy ez az intézet ilyen-e...

Mindenkinek nagyon sok drukk a pocaklakóért!

Köszi
mné
 
 


Monic!
Szuper, hogy Danika nem lázasodott be! Azért 13 napnál csak nem hosszabb az ilyen ezrányú hatása a szurinak! ;)
Ez annyira szép gondolat: :)
monic80 írta:Anyukám pedig azt szokta mondani, hogy az éjszaka pihenésre való és nem álmodozásra :lol: Lehet, hogy igaza van...


Az utro-hatásban az a kérdéses nekem, hogy akkor miért múlik el? Ha kimarja a hüvelyt, akkor a rendszeres adagolás mellett hogy-hogy rendbe tud jönni, hogy elmúlik a panasz? De persze lehet, hogy így van, meg méhlepény kialakulástól kezdve még több oka is lehet. Csak ez a hetente visszatérés nem tetszik. Meg egyáltalán. Miért nem tud minden simán menni. :( De persze ezt rajtam kívül itt mindenki kérdezhetné... :roll:

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Mné!
Mivel két héten belül mégy, így nem is tudom, mi fér bele ebbe az időbe... Miután nem hónapokat vársz, így azért az sem baj, ha nem készülsz előre. Én a Sotéra és a Kaaliba jártam, így nem tudom, abba az intézetbe mi kell, ahova mégy, illetve mit fogadnak el.
Mindenhol szoktak nézni ciklus eleji hormonokat, a ciklus 2. vagy 3. napján kell nézni.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Monic!
Tök jó, hogy örültek neked a szülésznők. Jó élmény lehetett. Ezt a hisztis, kiabálós részt megpróbálom megjegyezni... :) Még jól jöhet a jó tanács! :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Sziasztok!

Két tétel között egy gyors bejelentkezés:

Megszülettek a lombikos uncsitesóm babái. Márk és Áron 40 cm-esek és 1700 g körüliek. Mama és babák is jól vannak. Olyan boldog vagyok!!!!!!!!!! :lol:

Kiki!
Drukk, hogy múljon a barnázás!

Mné!
Nagyon örülök a híreidnek.

Vius!
Dari gyönyörű.

Aagassi!
Hajrá MMEc! Remélem, minden rendben lesz veled és hamarosan kapsz egy ajándék babát a sorstól. Olyan jóságos vagy, nem igaz, hogy az égiek nem küldenek egy pocaklakót is a két tesó mellé. Pikk-pakk nagy család lesztek.

Moncsi!
Végül doki ügyileg milyen megoldás született? Vagy figyelmetlenül olvastam? :oops:

KépKépKép
bikfy
 
 


Rodika!
Nem baj, ha nem álmodsz vele, az sokkal jobb, ha álmodozol róla. Legyél nagyon boldog a terhességed alatt, megérdemelted már nagyon. :wink:

Bazsa, Nati!
Mindjárt itt a teszt ideje.

Babicsek!
Igen szép méretek. Drukk!

Beze!
Ne tűnj el! Gyere sokat!

KépKépKép
bikfy
 
 


Ja, ma lemondtam a Kaálit. Azért rosszul esett. Már nagyon beleéltem magam. :oops:

KépKépKép
bikfy
 
 


Mné!
Nem, ha nem régiek a leleteid, akkor a Dévai elfogadja. feljebb írtam, hogy hol tudsz konkrét kérdéseidre biztos választ kapni, de úgy emlékszem, hogy Toxoplazma, Rubeola, Aids, Lues, Herpes, Spermiogram, chlamydia, belgyógyászati, mammográfiai vizsgálatok kellettek. Ja, és ahogy Kiki is említette 3. és 21. napi hormon. Én még vittem ezer más dolgot, aminek örült.
Sok sikert!

Monic!
Kösz a megnyugtatást! Örülök, hogy Danika nem lázasodott be az oltástól! Nagyon jó lehetett érezni, hogy ennyire szeretnek téged! Te ilyen ügyesen szültél?! Hát és az anyukád tanácsát így be tudtad tartani! Nagyon ügyes voltál! Az egyik ismerősöm, mikor szült, és nem bírta, két fájás között közölte, hogy ő most felkel, összeszedi a holmiját és neki elég volt ebből, hazamegy! Persze nem engedte!
Lenne még hozzád kérdésem. Mennyire görcsölgetett neked a pocid? Én az elmúlt 3 napban végig érzem, annak ellenére, hogy szedem a magne b6-t. Nem erősen, de érzem. Szerinted érdemes felhívnom vele a doktornőt? Feleslegesen nem akarom ilyen hülyeségekkel zavarni. Kicsit aggódom! Köszi

Kiki!
Remélem minden rendben lesz! De hidd el, ha nem emiatt fogsz aggódni, akkor lesz ezer más! Tudom, ez nem vigasztal, de nekünk – itt mindenkinek –nem megy simán semmi!

rodina74
 
 


Bikfy!
Sajnálom a Kaálit! Én is néztem a Nyírőt, az is jó helynek tűnt. És ha ismered a dokit, akkor pedig biztos jó helyen vagy! Remélem hozzád is hamar beköszönt a baba! Nagyon drukkolok!

Nati!
Mennek a mai babaragacsok!

rodina74
 
 


sziasztok!
úr isten mennyit olvastam :)

aagassi,
a pesti állatkert nagyon jó lett,én is szivesen elmegyek bármikor oda.szegeden még nem voltam.

ubi,
végre élatjelet adtál:) Tudod mi jutott eszembe? nem olyan rég te vártad a tesztnapot én meg a tüszőimet méregettem, most megfordult a kocka :) nagyon drukkolok,h most sikerüljön!!!!!

vius,
még mindig nagyon édes a lányod! és mi fog készülni a halból?

rodi,
szivesen lemásolom rólad a 14.napi tesztet:) huuu de izgiiii
bár ma megint sokat mentem,és este egy kicsit megint fájt, remélem ez nem gond!
szerintem hívd fel a dokit nyugodtan,hisz mindig az a biztos! Gondolom megértik,ha az ember aggódik!
lehet egy kérésem? :oops: én is kérhetek ragacsot? :oops:

kiki,
nem tudsz máshova holnapra uh-ra időontot kérni? biztos ilyen esetben tesznek kivételt!

bikfy,
gratula a uncsitesók babáihoz:)

mné,
tőlem csak spermiogramot kértek,azon kívül mindent megcsináltak. otthon csinálnak átjárhatósági nélkül inszemet? nekem azt is ők csinálták laparoszkópiával. a következő hónapban már csinálták is volna az inszemet,ha nem késünk le róla! tud szerintem haladni a dolog,ha az ember fel vn készülve rendesen infoval,uh szerintem érdemes amit lehet beszerezni.
Vendég
 


apropóóóó
utro:
nkem csak 10 napig kell használnom,itt meg minden kismami végig használja??? vagy vmit félreértettem? hogy is van ez?

Kép
Vendég
 


na jó éjt csajok,holnap megnézem majd a válaszokat!

Kép
Vendég
 


Kiki! Azt az UH-ot tessék elintézni, vagy elintéztetni a dokival sürgősen!

Bazsa! Én úgy tudom, ha pozitívat tesztelsz, akkor a 14. hétig folytatni kell a progeszteron-pótlást, h ne legyen gubanc.

Bikfy! HATALMAS GRATULA A BABÁKHOZ A FRISS CSALÁDNAK!!!

Mné! Amit felsorolt Rodina, azok közül a kapott időpontig igen kevés lenne csak meg, esetleg a belgyógyászati, mammográfiai vizsgálatot megcsináltathatod. Nem tudom, Nálatok mennyi idő alatt van lelet vérvizsgálatról, ettől, illetve a ciklusod állásától függően esetleg a hormonsorokat is megcsináltathatod; de alapvetően szerintem nem gáz, ha "nem készülsz" előre. Gondolom, az első konzultáción úgyis elmondanak mindent.

Igen, a MMEc= mens mentis egészségcentrum

Azért a legutóbbi 16 napos ciklus miatt nem vagyok éppen nyugodt, de majd Tűű megmondja az élest úgyis.

Meg a nagycsaládot is halasztanám min. 1-másfél évet, bár magam se vagyok már mai csirke a 33 évemmel. 2 Gyerek mellett azonban kezdem érezni a saját határaimat. Szóval a spontán baba jöjjön mondjuk 2012-ben! :D
Vendég
 


jó reggelt!

aagassi,
mikor mész tűű-höz?
te miért nem vagy a táblázatban?

én olyan gyűrött vagyok,alig akarok észhez térni...
előjött az allergiám is,a dokim felírt 2 gyógyszert,amit ehet terhesség alatt szedni,de bele van írva,h nem rizikómentes. én így nem merem beszedni. tud valaki vmi megoldást? homeopátiás cuccra gondoltam még,de nem nagyon ismerem őket!
Vendég
 


Sziasztok!
Csak egy gyors be kukk!Sietek!

Telefonáltam tegnap megint új UH-s időpontért,így már 3-án megyek!Akkor leszek 7+2 hetes! :)
Remélem,h már lesz szívhang !!!?

Majd később jövök és visszaolvasok!

Kép

Kép
syl100
 
 


Bikfy!
Gratulálok az uncsitesódnak és a babáknak! Kívánom, hogy boldog család legyenek!
Sajnálom, hogy le kellett mondanod a Kaalit, de, mint írtad, így is meddőségi központban vagy, ahol segítenek minél hamarabb babásodni! :)

Bazsa, Nati!
Mennek a mai babaragacsok! Kitartást! :)

Babicsek!
Voltál ma dokinál? Mi lesz? Drukkolok nagyon!

Bezém!
Kívánom, hogy szünjenek az epegörcsök!

Rodi!
Szerintem hívd fel nyugodtan a doktornőt, hogy megnyugtasson! Igen, mindig van min aggódni.

Bazsa!
Szerintem érdemes utánakérdezni az utrónak. Én is úgy kaptam, hogy ha terhes leszek, abba ne hagyjam, hanem szedni kell tovább a 11-12. hétig. Utána viszont már nem szabad. Lehet, hogy még a 10. napnál abba lehet hagyni, és nem okoz gondot.

Aagassi!
Megértem, hogy várni szeretnél még a következő babával, hisz most váltatok még családdá. Ezt a helyzetet is meg kell szokni, és csak utána továbblépni. De a vizsgálatokat addig meg tudod ejteni, hogy mire elérkezettnek látod az időt, rögvest összejöjjön a kistesó! :)

Bazsa!
Sajnálom az allergiát. Én nem ismerem a homeopátiás allergiás szereket, szerencsére nem volt még szükségem rá. Remélem, találsz valamit, ami ilyenkor is szedhető!

Syl!
Nagyon jó ez az új vonalzó is! :)
Örülök, hogy közelebb hoztad az uh napját. Drukkolok, hogy minden rendben legyen, és megnyugtató legyen az uh. :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Halihó!

Micikék végre elhúztak, Gyerekeim lenyugodtak és alszanak.

Rohantunk haza a suliból, erre fél1 körül ért ide a 2 nőci. Én szó szerint rohantam és úgy eltaknyoltam itt az udvari betonon, h lenyúztam a térdem meg a karom; mint a dedósok, itt röhögök magamon, ahogy elnézegetem a betadine-es plezúrjaimat. :D

Bazsa! Elvileg jún. 17-én megyek Tűű-höz, 15-én meg vv-re, de ma megint telefonálnom kell, mert tegnap nyögte be a Zuram, h 15-én ő még dolgozik, nem tud vigyázni a Gyerekekre. Bírom, mikor ilyen önfeláldozó...

Táblában hát nem is tudom, miért nem vagyok benne...pontosabban azt tudom, h én abból még erősen kilógnék.

Kiki! A vizsgálatokat megejtem szépen folyamatában. Egy olyan átjárhatóságit feltétlenül szeretnék, amilyenen most Bikfy is volt, meg egy apa-vizsit is. Meg persze nőgyógyászati rákszűrést, UH-ot, egy új TORCH-ot (volt már 2x, de pl. toxoplazmára mindig negatív volt, hiába van cicánk, de reménykedek, h hátha azóta már védett vagyok), az IR miatt ellenőrzést, stb.

TE hogy vagy ma? Barnázás? Majd gyere ám a doki után, várunk!

Sly! Szuper a Rékás vonalzód!!! És örülök, h kaptál korábbi UH-időpontot.

Natinak és Bazsának
küldöm a babatapasztó vudukat!!!

Bezének meg az epegörcs űzőket!

Babicsek! Van vlmi változás tegnap óta?
Vendég
 


Lányok!
Azt hiszem, megint javul a helyzet. Olyan régen raktam vonalzót, hogy megint teszek egyet a pozitív gondolatok erősítésére! :)

Kép

Egy eper méretű 15 mm-es babóca! :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Aagassi!
Két táblázatunk van, és az egyikben azok vannak, akiknek már van gyermekük, egy részük pedig nem is akar egyelőre kistesót, úgyhogy abba teljesen beleillő vagy! :)
Csak írd meg Natinak az adatokat.
Sajnálom a térded. Én kb. két hónapja gurultam le egy lépcsőn, én is siettem... Olyan csodaszép kék-zöld foltjaim lettek! Gyógyulást!
Hát, igen, ez az időpontra jövés senkinek sem sikerül. Hozzánk is jönnek szakemberek, pl. tegnap üveges, de mire ideért 1 óra csúszással, akkora zuhé volt, hogy inkább ki sem szállt a kocsiból... Majd holnap jön újra. :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


kiki,

és a szamóca a vonalzón is növekedni fog? ez aranyos :)
Vendég
 


Kezdetben mákszem volt, aztán lenmag, és lesz még másféle zöldség és gyümölcs is! :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


milyen érdekes,hogy kisebb mint egy értett tüsző :)
Vendég
 


Hát mert a tüszőben pindurka petesejt van. :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


persze,csak hogy örülünk,ha nő a tüszőnk,aztán meg milyen sokáig tart mire akkora lesz a baba mint egy tüsző.
Vendég
 


nati,
de jó neked,hogy már szombaton tesztelsz,nekem még hétfőig várni kell!
Vendég
 


igazából a 14. nap a vasárnap.most jut eszembe,h még meg sem vettem a tesztet.ne el is megyek megvenni!
Vendég
 


Bazsa!
Ez igaz, de a tüszőnek tényleg gyorsan kell viszonylag nőnie, hisz kb. 14 nap alatt eléri a repedési nagyságot. A baba meg ráér 9 hónapig! :lol: Persze mostanra már szinte mindene elkezdett kialakulni, vese, máj, orr, fül, szem, ujjak, emésztő rendszer ... stb. CSak az egész pindurkában, és mikor kb. minden megvan, akkor kezd nőni. Még így is van, hogy egy hét alatt megduplázza a méretét! :)

Hidd el, hamar eljön a teszt napja, és szinte egyszerre fogtok pozitívat tesztelni Natival! Milyen szép hétvége is lesz ez!!! :) Nagyon drukkolok nektek!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Lányok!
Valamiért most ez a szám jutott eszembe, a refrén. Nem is tudtam, hogy van ilyen szám, nem emlékeztem rá, de a refrén itt duruzsolt a fülemben, úgyhogy gondoltam, megkeresem, meghallgatom és megosztom veletek, mert olyan szép és vidám! :) (Talán januárban hallhattam egy előadáson, ahol a nap barátairól volt szó...)
http://www.youtube.com/watch?v=ob254pUKWOU

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki,
és ez az igazán nem semmi:) ilyen kis pindurka és ver a szive! hát nem hihetetlen...

ohh napsugár ohh napsugár én szeretlek nagyon, olyan jó lenne ha igy kezdődne minden új napom...
lálálálálá lálálá lálálálálá lálálá lálálálálá lálálálálá
ez jól esett...
köszönöm :)
Vendég
 


Indulok, szorítsatok! :)

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Sziasztok!

Gyorsan bekukkantok, mert van egy csomó vizsgadogám amit holnapra ki kell javítanom. :? Pedig szivesebben olvasgatnálak Titeket.

Ezt az utolsó oldalt is csak kutyafuttában olvastam végig.

Kiki: Mi volt mesélj, bár még ha jól emlékszem amit olvastam, 6-ra mentek? Remélem megnyugtat a doki. Én is hallottam már ilyen vérezgetésről terhesen. Van egy barátnőm, őt még be is fektették kórházba emiatt, de van egy gyönyörű kisfia. De biztos a mi a biztos a doki tud majd leginkább megnyugtatni! Vigyázz magadra!

Aranyosak vagytok hogy gondoltatok rám.

Szóval voltam most délután méreckedni és bal oldalon van egy 18 mm-es szép gömbölyű, szabályos tüszőm, ami jónak ígérkezik. Ehhez társul egy (ha jól emlékszem a tizedesre) 9,2 mm-es méhnyálkahártya. Úgyhogy.............. :oops: pénteken inszemezek! :D :D :D Annyira örülök neki. Ma adom be a tüszőrepesztőt, aztán péntek 13.30 akcióóóó.
Ez a negyedik lesz. Ha most nem jön össze, nemtudom apust hogy veszem rá mégegyre. :roll: De ez most sikerülni fog. Felírták az utrót is, 2*2-t kel használnom.

Kiki, Bazsa, Nati: Ti mennyi utrót kaptok?

Beze: Te most utrózol is?

Bikfy:Mennyi tétel van még ebből? Te most dolgozol még, vagy otthon vagy és tanulsz 1000-el? Gratulálok a kis pöttöm rokonokhoz. Anyukájáék felköthetik a gatyát.

Vius: Nem győzöm mondani, hogy Dari milyen édipofi. :)

aagassi: "Micike" rendben talált mindent?

Bazsa: Megvan már a csodateszt? Megvetted? Szorítok, már nincs sok hátra.

Nati: egyre közelebb kerülsz a meglepihez! Remélem Pozitív lesz, nagyon drukkolok.

Most megyek belevetem magam a papírkupacaimba.

Ja és ma vettem olyan csodálatos virágot a teraszra, hogy csak na. Citromsárga futóbegónia. Mindig ilyenről álmodtam. Majd lefényképezem és megmutizom nektek!
Ja és a cilikémről is teszek mindjárt egy képet, az itt van a gépen. :)

Kép
babicsek
 
 


Itt van :)
Kép

Nekem most ez a szám a kedvencem:

http://www.youtube.com/watch?v=fLi6dIC9FbA

Kép
babicsek
 
 


babi,
nagyon gartulálok ehhez nagyon jó hírhez!
már pénteken??? jajjj de jó!
én először csak 1×2 utrot kaptam,de felhívtam a dokit,h szerintem ez kevés megemelhetem e és így 2×2-t használok most!
érdekes ez az inszem,h itt teljesen másképp csinálják! én a tüszőrepedés utáni napon kaptam meg a kisbaxikat.
de nem ez a lényeg,tök mindegy hogyan,csak sikerüljön!
nagyon drukkolok!
mégsem mentem tesztért,majd holnap!
futóbegónia az széééééép.
viszont ha nem haragszol engem ez a zene nem fogott meg! szeretem nagyon a népzenét,de nem ilyen formában :)
de szerencsére nem vagyunk egyformák :)

kiki,
várunk nagyon a jó hírrel :wink:


na megyek a városba,még este jövök!
Vendég
 


Sziasztok,

Rodina,

igen, voltak és most is vannak olyan napok amikor nagyon görcsöl a hasam. Olyankor bekapok gyorsan még 2 szem MagneB6-ot általában segíteni szokott. Egy nap 3x2-t lehet enni, én csak reggel szoktam 2-t így belefér a plusz ha görcsölök.
Régebben volt, hogy a bevásárlókocsiba vagy a babakocsiba kapaszkodtam annyira fájdogált. Szerintem ez természetes, mivel a méh nő és a szalagok nyúlnak. De azért ha gondolod a dokidnak említsd meg.
Engem inkább ez a mostani változékony időjárás visel meg, nagyon hatnak rám a frontok, Dávidka táncol is rendesen a pocakban.

Bikfy,

gratulálok az unokatestvérednek, a piciknek jó egészséget kívánok.
Én is 1700 g-mal születtem második ikerként és 40 cm voltam. Aztán jól kinőttem magam centiben és kg-ban is :oops:

Babicsek,

hurrá, pénteken inszem! Nagyon rendes a tüsződtől, hogy szépen kivárta az idejét, igazán szófogadó baba lesz belőle :lol:

Zenéket most nem tudok hallgatni mert Danci alszik.

Kiki,

drukk a mai vizsgálathoz! Remélem már sorra is kerültél!

Bazsa,

ideje tesztet venni :wink:

Agassi.

gyönyörűen a gyerekeid, nekem mindig is a gyengéim voltak a barna hajú-barna szemű lurkók, kislányod és kisfiad is egyaránt tünemény.
Sajnálom az esést, remélem hamar begyógyulnak a sebek

Voltam ma dokinál, megbeszéltük minden félelmemet, 1 hétig biztos nem lesz, de ha utána szülök akkor nagy valószínűséggel levezeti a szülést táppénz alatt is. Úghyogy most nyugodt vagyok.

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: