Új privát üzeneted érkezett!

Kép Woodi - nagyon aranyos vagy, és köszi. Csak egy röpke kis kibillenés volt ám, már nem is gondolok rá, elkezdtem tanulni, mert ugye suliba is járok és közben ringatom a piciket a pocimban én is csak úgy félig fekve, de ágyban vagyok. Az orvosomban bízom semmi kétség és ott egyébként is mindenki olyan lelkiismeretesnek tűnt nekem, a biológusok és asszisztensek is, nem hinném ,hogy csakis az motiválja őket, hogy fizet utánunk a tb. Szerintem a valódi siker és eredményesség nekik is fontos.
Szedem a metypredet, a magne B6-ot, elevitet, C vitamint, aspirin protectet és a bromocriptint, ja és persze nyomatom az utrogestant ezerrel. Ezeket mondták. Vigyázz magatokra!!!!! Kép

Kép Kagyló - köszönöm szépen a segítséget!!!

Manó

Kép
potykamanó
 
 


Sziasztok!

Én is elgondolkodtam amit Moncs írt erről az egész sejtes dologról. DE az egyik barátnőm segített pozítivan látni ezt a dolgot megpróbálom értelmessen leírni.

Az igaz, hogy csalódásnak tesznek ki minket ha kis sejtszámút (aminek esetleg szerintük nincs olyan esélye mint a nagyoknak) tesznek vissza, itt kockáztatnak, hogy lelkileg összetörünk. De ha a másik oldalát nézzük a dolognak, ha már eddig eljutottunk és ha már ennyit kültöttünk rá akkor miért ne vállalnánk be ezt a plusz két hetet és hátha a mi pici sejtszámú petesejtünkből lesz baba. Modhatni veszteni valónk nincs és miért ne adjuk meg az esélyt még akkor is ha az kisebb. Hinni kell lányok én azt mondom és akkor biztos sikerülni fog.

A nyh. erősődésre akkor azt mondjátok a sok tejtermék a jó?

Lara!
Gondoltam rád három órakkor! Mi a helyzet?

Potykamanó, Woodi!
Ne izguljatok (tudom könnyű ezt mondani) biztos jó helyen vannak a babáitok és teljes erőbedobással ágyazzák be magukat jó mélyen a pocitokba! Minden rendben lesz csak pihenjetek jó sokat és csak jóra gondoljatok!

Zsu!
Én úgy oldom meg ezt a lombik dolgot, hogy a közvetlen főnökömnek szóltam (különben nehéz lett volna megoldani az állandó elkéreckedést, hol vizsgálatra, illetve hétfőtől a mindennapi injekció miatt is később érek be. Megértő volt és előre mondtam neki, nekem most ez a legfontosabb és mindent megteszek éret úgyhogy nem kockáztatok a leszívástól három hétig otthon fogok maradni, betegácsiba. Kicsit szívta a fogát, de megértette. Azirányba viszont kifejtette a véleményét annak egyáltalán nem örülne, ha otthon maradnék a szülésig (persze csak ha sikerül), de megnyugtattam ezen még nem gondolkodok, mert addig még sok minden történik, illetve ha az orvos javasolja nem fogok dolgozni pocakosan! Fel a fejjel és probálj legalább az első hétre elszökni a munkahelyi problémák elől. Utána meg ...le őket és ha be is jársz csináld szépen a munkádat, de ne idegeskedj. Kép

Milena!
Hol tartasz, lassan megkell jönnie nem? Hú én holnap megyek az első szúrásomra, de nagyon izgulok, pedig nem kéne, de ez van ...

Zsebi
Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Találtam egy pár érdekes kérdést és választ a méhnyálkahártyáról! Hosszú lenne bemásolni, de akit érdekel itt elolvashatja:

www.babanet.hu/foq/ciklus25.php

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 

 
 

Sziasztok!

Ebben a ciklusban indul az akció, október 25-én kapom az első Suprefact injekciót! Kép
Volt Clamydia és rákszűrés, csak arról a hülye hormonvizsgálatról beszéltünk annyit, hogy a végén elfelejtettük. De nem baj, úgyis kell menni a háziorvoshoz a belgyógyászati vizsgálatok miatt, akkor majd kérek tőle beutalót.

Zsu!
Nálunk a közvetlen főnököm tudja, hogy mi a helyzet. De ő nagyon megértő. Nemcsak nekem, hanem neki is a babácskánk a legfontosabb. Egyébként valószínű, hogy én is valamilyen nőgyógyászati beavatkozásra hivatkozva fogok otthon maradni. Az elég kényes téma ahhoz, hogy ne igazán firtassák.

Mindenkinek küldöm a peteérlelő és babatapasztó energiákat!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Zsebikém Kép Egy kicsit elírtad a címet. Kép
Itt a jó:
http://www.babanet.hu/faq/ciklus25.php

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Bocsi, hogy ennyit írok, de igazából én nem reagáltam Kattca kérésére.

Kattca!
Nagyon elgondolkodtam és szívesen segítenék, utána olvastam a törvényi előírásoknak és csak olyan nő jöhet szóba akinek már van gyereke és még rengeteg más dolognak meg kell felelni.
Remélem sikerül megtalálnod azt a lányt, vagy nőt aki tud neked segíteni.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Woodi!
Bocsi sokszor olyan gyorsan írok, hogy nem is figyelek, de őszintén most nem is vettem az adást, hogy kell elé eza http:// Bocsi Kép

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép Nem a http-vel volt a baj, hanem foq-ot írtál faq helyett. De semmi baj.
A másik, hogy ha jól vettem ki Kattca szavaiból nem fontos, hogy szült nő legyen. De ezt ő majd megírja.
Lara Kép Nálad is beindul akkor ebben a hónapban. Húú össze kell szednem magam és megírni az ígért táblázatot, mert már nem tudok kivel is történik valami.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Sziasztok !
Lara,
Nagyon izgi hogy már indul is a lombik, jó gyorsan pörögnek az események. A legjobb úton haladsz a baba felé. Végül is ha a te oldaladon nincs gond, akkor tuti sikerülni fog már az első alkalom Kép
Lullaby
Neked már csak 1 hét van hátra.... Szerintem feleslegesen képezed magad a lombik gyógyszerek áraiból, nem lesz rá szükséged !!!
Woodi, Potykamanó, Zsebi triumvirátus,
Sok pihenés, semmi negatív gondolat a 'kinek hány sejtest ültettek visza' témakörben, és beszélgessetek lefekvés előtt a babókkal, legalább magatokban, ha nem is hangosan, én is szoktam (bár eddig még kevés eredménnyel, de majd mostKép)
Szerintem jobb ha a munkahelyen nem fejtitek ki, a 'kisebb nogyogyaszati beavatkozas' nekem bejött. Ha elmondjuk hogy mi ujsag,mindjart elkezdenek kerdezgetni, es hetente rakerdeznek hogy sikerült-e már. Ugyan az inszemre en is csak 1 nap szabit vettem ki, de lombikra a 3 nap-1 hét szerintem bele kell hogy férjen.
Zsu,
Jó hogy jelentkeztél, rég hallottunk felőled. Örülök hogy már indulnak a szurik, ne felejtsd, ez most a nyerő hónap.
Nekem tetszik ez a március-október felállás. Az októberi hónap mindannyiunké KépKépKép
Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Kriszta!
Én nekem még csak ma kezdődött a szuri! Kb. okt végén fogok ott tartani, hogy visszakapjam a babókámat és utána két nehéz hét, amiben most épp a Woodi és Potykamanó tart. Milena tart pont előttem egy héttel.
Most azért vagyok ilyen jól tájékozott, mert tegnap megcsináltam a táblázatomat, amit Wooditól lestem el, mert egyszerűen már nem tudtam követni. Most leírom kinek mikor vannak a beavatkozások és így képben vagyok.

Woodi!
A Kaáli honlapján találtam ezt a törvényi szabályozást a donorról! Lehet, hogy el lehet tőle tekinteni én azt nem tudom.

Az 1997 évi egészségügyi törvény IX fejezetének 170-182§-a foglakozik az ivarsejt-adományozás és -letéttel, amit természetesen számos végrehajtási utasítás is követett. Petesejt donor csak 35 év alatti, szült nő lehet, aki egészséges, mentes minden genetikai rendellenességtől, laboratóriumai tesztjei negatívak, petefészkei kornak megfelelően, jól működnek. Számos tesztet és vizsgálatot ( AIDS, hepatitis, vérkémia stb) kell elvégezni a sejtet kapónál is (recipiens), további a férjnek andrológiai vizsgálaton kell átesnie. Nehezebb feladatnak tűnik a recipiens és donor ciklusának összehangolása a beavatkozás során. A sejtadó szabályos, rendezett ciklusú nőbeteg, míg a recipiens általában „aciklusos”, hosszabb-rövidebb idejű másodlagos vérzés- kimaradásai vannak.

Vigyázzatok magatokra és a lakókra!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Woody,Lullaby! Hát szegényke még mindig nagyon náthás, a doktornö szerint ez kb. 2 hét szokott lenni. De szerencsére nem lázas, mosolygos baba.
Amugy homeot adok neki, eddig nem ismertem ezeket, de a baba miatt most fontosnak tartom.

Manó! Nem tudom mert engem nem stimuláltak tul, de szerintem mivel már nem kapsz stimura hormont nem hiszem rosszabbodhat a helyzet. Ja és tudd ha bármikor aggodsz v. kérdésed van napközben bent felhivhatod a dokit, nem lesz mérges.
A 3. napra kell 8 sejtes legyen, számold azt hogy optimális esetben minden nap osztodnak, felezödnek, azaz dupla annyi lesz a sejtszám. Ne idegeskedj, minden rendben lesz!!!

Kagyló! Köszi a keresöt, régóta nem találtam olyat ahol jelszó nélkül megengedte volna megnézzem az árakat. Amikor irtam az üzemeltetönek azt válaszolták, törvény irja elö, hogy csak egészségügyisek férhetnek hozzá. Hiába mondtam az árak nem titkosak bármelyik patika megmondja, ahogy az összetételt is.

Zsebi! én nem mondhattam meg a fönöknek, igy mindig du. mentem vizsgálatra, szurira. A doki megértö volt, tudta hogy munkából nem tudok elmenni. Utána meg azt mondtam korházban vagyok, tp.-re meg nem volt ráirva az igazi ok.

Donornak én is ugy tudom csak szült nö vállalkozhat, tavaly igy volt amikor utána néztem.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Potykamanó, Woodi!

Bocsi, de megint benéztem hozzátok, és hátha tudok egy kis pozitívat mondani. Nálam az 5. beültetésnél sikeredett egy kis túlstimu (14 petesejt lett), nekem is volt egy kis víz a pocakomban, így végülis csak 1 HCG-t kaptam, közvetlenül a beültetés után. Aztán igen feszülgetett a pocakom, meg eléggé fájdogált a derekam is, mint kiderült a petefészkeim miatt.
És láss csodát, ebből a beültetésből született meg Eszterkénk.
Szóval fel a fejjel!

Egy kalappal mindenkinek!

Kriszta/Lujzika

Kép
lujzika
 
 


Lara!
Szeretnék egy jó tanácsot adni neked. Tegnap kaptam az első injekciót, bementem a Kaáliba, mert egyelőre még nem vállaltuk a beadását. Nem is ez a lényeg. Egy dobozban 2 üveg Suprefact van és kérdezték nem e adom el az egyiket, mert hiánycikk. Nem tudtom eladni, mert nekem egy üveg kevés. Ezt csak azért írtam le, hogy váltsd ki minnél előbb az receptejeidet, nehogy emiatt ne tud elkezdeni okt 25-én a lombikot.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Lányok!

Mi is majdnem pórul jártunk!
Szerdán mentünk be a kecskeméti patikába megvenni a gyógyszereket mert akkor kaptam fizut. Mondták hogy nincs de megtudják rendelni. Másnap telefonáltunk és mondták hogy tegnap nem tudták megrendelni de majd ma! Másnap megint telefon erre közölték hogy nincs sehol. Ez volt péntek amikor nekem az első szurimat kell megkapjam. Telefon Krizsa dokinak hogy mi lesz most? Telefon Déli gyógyszertárba mert ott mindig van. Ott sincs. Telefon Krizsa doki mégegyszer. Neki van még egy és félre rakta nekünk! Szóval péntek délben irány Pest és este megkaptam a szurit! Pedig én még rá is kérdeztem hogy nem lehetne valami mást a suprefact helyett mert már az előzőt is nehéz volt megszerezni. Azt mondta hogy szinte mindenhol lehet kapni. Csakhogy ideiglenesen nincs forgalomban.
Szóval én is azt javaslom hogy túrjatok fel mindent szuriért!

Köszi a lányok a tanácsokat a munkahellyel kapcsolatban!
Az én főnököm is tudja hogy mi a helyzet velem de nálunk sajna elég macerás az angol órákat helyettesíteni. És nem tudom magamban helyrerakni ezt az egészet. Tudom hogy a baba sokkal fontosabb, de én már harmadszorra fogok hiányozni két hetet. És ez már sok!!! Ezért nem tudom mi legyen!

Ja! És majdnem elfelejtettem: ELŐRE AZ IKREKÉRT!
KépKépKépKépKép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire hiánycikk a Suprefact! Vagy ennyi stimus csaj van és sok hererákos hapsi, vagy nem tudom mi van.
Abban igazatok van, hogy a Suprefactot felírja előre a doki, így van idő kicsit utánajárni. De a stimus injekcióból mindig annyit írt fel, hogy aznap meg kellett vennem, mert este adnom kellett. Remélem az nem lesz hiánycikk. Nehogymá' ezen múljon valakinek a stimuja.

Zsebi, Zsuzska Kép Hajrá
Manó Kép Mi van veled? Hogy vagy? Hogy telnek a napjaid? Miket csinálsz?

Kiszta/Lujzika Kép Köszi a nyugtatást. Kép

Mindenkinek jó babásodást kívánok. Kép

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Kép Szia Mindenkinek! Kép

Köszönet a sok biztatásért és a tanácsokért.
Sajna én péntek éjjel nagyon rosszul lettem, azt hittem maghalok Kép Szombat reggel telefon és irány Szeged, és élek. De nagyon kitört rajtam egy pillanatra a pánik, alig tudtam rajta úrrá lenni.
Mostmár jobban vagyok és remélem így is marad.

Kép Woodi - Örülük, hogy Te jól vagy. Te öszesen hány napig és pontosan mennyi és milyen szurit kaptál a stimuláció idején? És igazából nem értem, hogy a HCG-t a beültetés után miért is kapod?
Én eddig feküdtem, mert nem bírtam felkelni, ha kikeltem az ágyból, rosszul voltam, de most itt csücsülök az asztalnál, bizony.
Te miket eszel, Neked erre mondtak konkrétakat? Ezt az étrendet elég nehéz betartani. Nem ehetek örökké túrót, meg tojást, meg kefírt. Ja, a Drnőtől kaptam egy jó tippet ami klasszul kihajtja a fölös vizet a szervezetből és kipróbáltuk, tényleg jó. Egy reszelt zellergumót a napra elosztom kétfelé és tényleg hasznos, úgy érzem.

Kép Zsu - Izgalmas az injekciók utáni hajsza, én az inszemnél jártam egyszer így.

Kép Lujzika - Örülök annak amit írtál, mert látod ez a túlstimuláltság péntek éjjel még a frászt is rámhozta. Remélem legalább nem szenvedek hiába.

Kép Karmen - mondta is a doki, hogy telefonáljak ha van valami kérdés, de most pont úgy jött ki, hogy szombaton amikor a rosszullét miatt csörögtem nem Ő volt bent hanem a Drnő,mondta, hogy menjünk azonnal. Szóval nagyon rendes, aranyos, segítőkész volt. Megnyugtatott és ami a lényeg kicsit helyrehozta az állapotom két nagy adag infúzióval.

Kép Kriszta - igen is értve vagyunk, nem gondolunk rosszra, csupa pozitív az elménk és csak a hasunkat simizzük mosolyogva. Kép
Tessék arról is írni, hogy Veled mi van, hogy vagy, mit csinálsz?

Nos, megyek lányok egy kicsit pihizni. Jók legyetek!

Manó

Kép
potykamanó
 
 


Zsebi, Zsu Kép

Köszi a tanácsot. Meg akartam várni a vásárlással még a hormoneredményt, de amit írtatok kicsit megrettentett. Úgyhogy hétfőn meg is próbálom beszerezni, nehogy lekéssük okt. 25-ét. Kovács doki nekem is a Déli gyógyszertárat ajánlotta, hogy ott mindig tartanak ezekből a gyogyikból. Hát próba, szerencse.

Még egyszer köszi!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Manó Kép Nekem azért kell kapni a HCG-t, mert vékony a nyálkahártyám és ez terhességmegtartó hatású is.
szeptember 6-19-ig fél ml Suprefact, utána a Gonál mellé 1/4 ml Suprefact. Gonálból összesen 27 ampullát kaptam (!) szept. 20-okt.1-ig. Aztán Choragon 5000-ből 2 ampulla vasárnap hajnalban. A maradék 1 ampullát a beültetés után, majd 3x 2 naponta Choragon 1500 1 ampulla. A doki azt mondta, hogy azonnal abbahagyni a Choragont, ha fulladok. Hát eddig még nem Kép
Mi volt az a rosszullét? Fulladtál? Remélem most már nem jön elő. A zellert nyersen eszed?
Nekem fehérjedús étrendet mondtak, ebbe az általad említetteken kívül még a hús is beletartozik. De a sajt is, a tej is. Ja és izotóniás italt is kell inni. Ez pótolja az ionokat a szervezetben.
Pihenj sokat és próbálj félig ülő helyzetben feküdni.
Gyógyulj!

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Sziasztok lányok,

Bocsi Zsebi, azt hittem hárman egyszerre haladtok, tényleg nehéz követni. Ha csináltál táblázatot, nem raknad ide fel, a megint megött topikban is van egy, akkor mindenki tudja pontosan ki hol áll.
Manó, Woodi,
Kitartást nektek, remélem mostmár sínen vagytok,nincs több szuri, csak boldog reménykedés !
Lara,
Előre az október 25-i indulásra Kép
Lullaby,
Mi van veled ? Neked már csak pár nap és kiderül. Annyira drukkolok+++++++++++++++++++++++++ ezek az energiák már a megtapadasra mennek Kép
Nálam nincs semmi különös, tegnap kicsit fájdogált a hasam, de remelem ez semmi rosszat nem jelent. Ma egész nap itthon lustálkodom, pihenek, mert a jövő het sem lesz egyszerű a melóban.
Mindenkinek nyugalmas hetet kívánok, előre az ikrekért KépKépKép

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Zsu,

De jó hogy hallok felőled ! Szerintem ne legyen lelkiismeretfurdalásod a kimaradás miatt. A legfontosabb az, hogy most tényleg minden esélyt megadj, aztán ha megvan a bébi majd bepótolod az angol óraadást. Az iskola megoldja, a diákoknak meg legalább lesz egy-két laza hetük...Kép
Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Sziasztok Lányok! Nem tudtam előbb jönni, de most megpróbálok mindenkinek válaszolni.

Woodi, nem tudom, csak sejtem, hogy kritérium. Nem tudom, hogy lehetne megoldani a petesejt "szállítást". De nem találgatok, kedden rákérdezek a BMC-ben, hogysmint lehetne megoldani.

Potykamanó, köszönöm a felajánlott segítséget. Te most koncentrálj a saját picurkákra, ez a legfontosabb! Szerintem néhány hónap kor-túllépés nem jelent gondot, és az sem, ha még nincs gyermeke. A leendő orvosom legalábbis azt mondta a telefonban, hogy 35-nél ne legyen több, a többit megoldjuk.
Szóval kedden már okosabb leszek a részleteket illetően.

Lara, köszi a linket, már ott is kértem segítséget.

Kriszta,Karmen Nektek is köszönöm a biztató szavakat!

Zseboroszlán, köszönöm, hogy Te is felajánlottad a segítséget. A jogszabály szerint tényleg szigorúak a feltételek, de én úgy érzem, elég rugalmasan áll ehhez az orvosom, ha lehet, meg fogja tenni, amit csak lehet.

Holnap utazom Pestre, és valószínűleg csak szerdán jövök haza, de amint tudok, jövök, megírom a fejleményeket.

Mindenkinek köszönöm a biztatást, a megértést, és hogy befogadtatok. Az eső ellenére is szép hétvégét kívánok, na és persze bőséges babaesőtKép

Kattca
kattca
 
 


Kép Woodi -
Kép péntek éjjel amikor már az egész világ alszik arra ébredtem, hogy totál kivert a víz és éreztem, hogy valami nem stimmel alig bírtam kikelni, hogy elmenjek kiengedni magamból a sok lötyit, és kész voltam. Fulladtam, remegtem, enyhe hányingerem lett (de ez gyorsan elmúlt) nem bírtam felegyenesedni, őrülten feszült a hasam, alig bírtam visszatámolyogni az ágyhoz. Férjem felébredt a nyögdécselésre, de addigra már ki is tört rajtam a pánik, azt hittem meghalok. Egy idő után, valószínűleg a nyugalmi helyzettől kicsit kezdett múlni a fulladás és valamelyest javult a helyzet, de a hasam továbbra is nagyon feszült és izzadtam, mintha edzőteremben dolgoznék. Azon tanakodtunk hova menjünk, éjjel 2-kor, hol tudnak ezzel a problémával egyáltalán mit kezdeni, tudják-e hogyan kell kezelni!? Végül egy kis relaxáció és az állapotom úgy ahogy stabilizálódott, így abban maradtunk, hogy majd reggel telefonálok Szegedre, hátha kibírom addig. De semmit nem aludtam.
Remélem a zötykölődés nem zavarta meg a beágyazódást. Infúziót kaptam, és túléltem. Kép És most egészen jól vagyok.
Elég sok hormont kaptál, többet mint én, de úgy látszik én nagyon beindultam így is tőlük. Összesen 8 napig kaptam az első négyben 1/2 suprefact, a második naptól, öt napig napi 2 gonal, majd két napig 1 1/3-ad gonal. És este egy 5000-es choragon. És mégis így besokalt a szervezetem.
Fogigátlót is kellett előtte szedned? És utrogestant nem kapsz? Akkor ahelyett van a HCG?!

Kép Kattca - várjuk a fejleményeket, majd gyere és mesélj!!!

Kép Kriszta - igen, szeretnék már jó úton haladni, remélem rátértem és nem siklom ki többé.

Manó

Kép
potykamanó
 
 


Sziasztok!

Woodi Kép - nagyon drukkolok Neked (is)!

Zsebi Kép

Beindult a gépezet?
Nem olyan vészes a szuri, ugye?
Reggel általában van egy kis tumultus, ha tudsz, inkább menj napközben!

Én kezdek lemaradni. Egy hete kapom az injekciót, és még mindig nem jött meg. Ma teszteltem - persze negatív. Kép Úgyhogy szokás szerint várok.

Milena
milena
 
 


Sziasztok Lányok!
Nagyon drukkolok mindenkinek hogy sikerüljön a dolga!
Potykamanó!
Nagyon rosszul lehettél amikor be kellett menned a kórházba reméljük többször nem fordul elő. Én is tartottam ettől mivel a leírásban amit kaptunk annyi minden volt írva hogy az ember megrettenve nézett a dolgok elébe de szerencsémre ez a dolog kikerült engem.
Azért remélem Te is és Woodi is jól lesztek ezek után és a jó hírről fogtok majd beszámolni és ez az egész már csak rossz emlék marad!
Lányok!
Azt szeretném megkérdezni tőletek akinek a párja szedett MACA VIBE-t mennyit szedett naponta? A papírján az van hogy naponta 3-szor 1 A boltba a csaj meg azt mondta hogy 3-szor 2. Légyszi írjátok meg ! Előre is köszi!
Kármen!
Nem is írtam még mennyire gyönyörű a kislányod! Remélem már jobban van ! Jobbulást kívánok neki!
fodrász
 
 


Manó! Hü de jo hogy nem lett komoly baj! Amugy a dokinö nagyon hangulatamber, szoval lehet most mézesmázas de legközelebb leharapja a fejedet ha kérdezel valamit már azért is. Sokat tudnék mesélni, de ugysem hozzá jársz meg idöm sincs most annyit gépelni.

Fodrász! Köszi, sajna nem javul, már köhög is, csak átmeneti volt a javulás, de láza nincs szerencsére. Férjem napi 3*1 szemet szedett.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok LányokKépKépKép

Hát, újra itt vagyok végreKép
Szörnyű volt izgulni értetek, és nem tudni semmit, de semmit felőletek. Sajnos, csak - 3 nap helyett több, mint 1 hét alatt - lett kész a sz.gépünk. Addig vívódtam, hogy vajon ki hogy áll?

Látom, rengeteg itt a fejlemény.

PotykamanóKép

Jól esik, hogy kerestél! Nagyon köszönöm az érdeklődésed! Cserébe kapod tőlem a sok-sok pozitív energiát!
Remélem, jobban vagy, és a szervezeted helyrebillent a hiperstimus dolog után. Állítólag a hiperstimus lányok könnyebben fogadják be a babákat... Ez szóbeszéd utján terjed, nem orvostól hallottam, de higgyünk benne, jó?
Mikor kell tesztelned?

WoodiKép

Pár napja említettél egy táblázatot. A Ma megint megjött topikban nagyon jó Minyu táblázata. Követni lehet benne, hogy ki hol tart. Én is szerettem volna betenni ide egy hasonlót, de pont akkor vitték el a gépünket. Szóval, ha megtennéd, beraksz ide egy táblicskut? Nem tudom, hogyan gondoltad, de szerintem, a lényeg az lenne:

név, kor, melyik Kaáli, melyik dr., hányadik inszem/lombik, és a teszt napja

Első helyre tenném a teszthez legközelebb állókat, és így tovább. Persze rád bízom a megvalósítást, ezek csak javaslatok. Mindenképp örülnék egy táblicskunak, akármilyen adatokat is tartalmaz!
Régebbi kérdésedre válaszolva: én az 5 IVF/ET folyamán felváltva hol pihengettem, hol aktívabb voltam. A legutolsónál épp aktív voltam - persze csak 3 nap után -, és ebből lett a Lillácskánk. Szóval nincs recept, de az biztos, hogy ha pihensz, akkor nincs utólag mit a saját szemedre vetned. Te mindent megtettél.
És még valami: te közelítesz a negyvenhez? Hát... Ilyen eredményekkel a kezedben akár húsz is lehetnél. A 13 petesejteddel lepipáltál engem és Orsit is. Én 19-21 évesen max.7 petét produkáltam, Orsi 24 évesen 11-et. Szóval igazán jók a biológiai adottságaid. Ebből baba lesz!!!
Szorítok nagyon!

KrisztaKép

Neked is szorítok ám nagyon!!!
Mennyire emelekdett a férjed eredménye a Macától? 50 mió volt, és 20%-os, ugye?
A várandósság alatt kb. 250-300 kcal-val kell többet enni, a szoptatásnál ez 450-500 kcal-ra emelkedik.

KattcaKép

Szívesen adnék neked petesejtet. Én minden kritériumnak megfelelek. 24 éves vagyok, egy gyermek édesanyja, és egészséges. Az viszont bibi, hogy a legközelebbi lombik - nekünk csak úgy lehet - jövőre, vagy az után lesz. Addig nem stimulálnak. Ráadásul én úgy tudom, hogy kötelező a vérszerinti rokonság, hogy meglegyen a motiváció.
Szörnyű, hogy ilyen hosszú idő óta szeretnél anyuka lenni, és még nem sikerült. Én szívesen segítenék, ha lehetne, de a jogszabályok közénk állnak, úgy érzem.

Kriszta/LujzikaKép

Hát, te egy nagy hős vagy, Kriszta! Nekünk is volt sok nehézségünk, amíg Lilu megszületett, de amin te keresztülmentél, az több, mint megpróbáltatás. Igazán örülök, hogy végül lett egy nagyon is megérdemelt drága babátok, Eszterke.
Írj, szívesen hallok felőletek!

Lara, Lullaby, Zsu, Zsebi, Milena nektek is egyenként szurkolok! Idén sok kismamai kerül majd ki közületek a babás topikokba. de tessék itt is megmaradni nekünk!

KarmenKép

Orsinak jobbulást! Ha kap tejcit tőled, annál nincs is jobb gyógyszer!

Még folytatom később, de a kis drágám épp befejezte a fürdőzést Apával, és most én jövök az esti mesével, meg az odabújással.

Mindenkinek ilyen estéket kívánok, mint a miénk!

Sok puszi!
Dóri, aki visszatért közétek
kardalus
 
 


Sziasztok, folytatomKép

Szóval OrsiKép híre esett a legrosszabbul. Hogy kórházba kellett mennie, és infúzió, fekvés, meg a többi izgalom. Nagyon szorítok értük, bár a szívem mélyén érzem, nem lesz, mert nem lehet gond!

KattcaKép

Még annyit, hogy sajnos nehezen stimulálódom. Tehát, ha a legjobb stimumat nézzük, akkor 7 petesejtem volt, és abból 3 termékenyült meg gyönyörűen, a többi nem volt olyan szép. Szóval jó sok sejtecske kellene, hogy egy esetleges donáció esetén neked is nekem is jusson annyi, amennyi elég a babához. Na, most erről az én szervezetemet nehéz lesz meggyőzni, bár ki tudja.
Tényleg szívesen segítenék, hiszen annyire együtt érzek veled, de ahogy végig gondolom, rengeteg a nehézség, és az akadály előttetek-előttünk.

Az embrió adományozás valamivel egyszerűbb dolog. Arra nem gondoltatok? (Nekünk előfordult, hogy maradt 1-1 embriónk, de miután csak min.kettőt fagyasztanak le, az - leírni is rossz - elhalt. De ha lett volna rá lehetőségünk, és olyan, aki elfogadta volna, mi szívesen adományoztuk volna neki.)
Szóval ez talán járhatóbb út, és talán könnyebben találnál ilyen jelentkezőt, mert tudom, sokan vannak akiknek 1-1 marad, és azt nem fagyasztják le.

Dóri
kardalus
 
 


Sziasztok!
Felrakom a táblázatot amit készítettem Dóri segítségével, hogy mi legyen benne, mert amit magamnak készítettem, az igazából nem volt ilyen átfogó, csak a napi esemény és kézzel írtam, de most hogy kértétek begépeltem és elküldöm nektek. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy hiányosak az adatok (amig tudtam vissza olvastam, hogy megtudjam ki hány éves és hova jár, de nem mindenkinél sikerült) ha gondoljátok írjátok meg és akkor belírom és felteszem a tuti varit.

Milena!
Nem vészes a szuri, csak utána érdekes érzés. Kicsit tényleg tumi van reggel, de ez van Kép
Azért sokat még nem késik, mert nekem azt mondta Krizsa doki ez az injekció kitolja és kb. 10 napra jön meg. Ne izgulj minden rendben. Magától nem lett most babód, de lesz a lombiktól.

Jó éjszakát
Zsebi

Nem tudtam becsatolni a tábolázatot wordbe írtam segítsetek és akkor küldöm! A melléklet feltöltésére hiába kattintottam nem történt semmi! bocsi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Lányok kis türelmet kérek, a táblázat készül, de visszamentem augusztus elejéig és onnan olvasok. Igyekszem, most időm is van, de rengeteget írtatok Kép amit idő végigolvasni.
Ha megcsinálom a táblázatot, hogy tudom ide betenni? Simán, mint melléklet? Na majd meglátom, egyenlőre papíron van meg minden.

Épp most tartok aug végénél. Az utrot tényleg rendszeres 8 óránként kell betenni? Hát én eddig olyan kb-re, de biztos sosem tartottam be a 8 órákat.

Milena Kép A Supre kitolhatja a ciklust, ne izgulj. Nekem is kitolta 2 nappal. Ha 1 hét múlva sem jön meg a várt időpont után, akkor kell telefonálni a dokidnak.

Dóri Kép Sajnos felülről közelítek a 40-hez. 41 vagyok. Kép Kép De tényleg. És köszönöm a táblázat tartalmi ötletét.

Manó KépNem semmin mentél keresztül. Remélem holnap jobb hírekkel jössz.

Mindenkinek köszönöm, aki szorít értünk. (Lullabyért, Manóért és értem. Van még aki tesztre vár?)

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Woodi
Kaáli

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
Szerintem így is tök jó! Végre mindenkit egyszerre láthatunk, ügyi vagy Kép
(Én Kovács dokihoz járok, légyszi javítsd majd ki)

Lara

KépKép
lara77
 
 


Dóri! de jó hogy újra itt vagy!! Orsi föleg tejcsit kap (szerencsére?) nem eszik sok főzeléket, a védönéniknek ez nem tetszik, de én nem bánom ha még sokáig szopizik. Csupa takony, de tesom tegnap adott orrcseppett, amit direkt patikában készitettek, ök is náthásak most, ugy tünik ez végre segit, mára sokat javult a helyzet.

Zsebi! Orsi 2004.01.28 született, hát igen a súlya alatta van az átlagnakKép
Köszönjük az összefoglalót!
Én táblázatot excellben szoktam és onnan teszem át képszerkesztőbe, és mint .jpg mentem le. Azt szurom be. Késöbb tudok segiteni de most alig van idöm irni is, sokszor szükszavú vagyok. Ha Orsi ébren van folyamatosan mellette kell lennem, amit persze nem bánokKép

Lullaby! kitartás, nehezen telnek már a napok, de hamarosan itt a poz. teszt!!Kép

Manó! Remélem azóta nincs gond!!

Woody,Kriszta,Zsu,Milena,Zsebi! elöre az ikrekért!!Kép

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Halihó, hát alig győzök utánaolvasni annyi mindent írtatok ! Kép

Kiegészítés a táblázathoz:
Lullaby 2. inszem Budapest Kovácsdr. 33 éves
Nagyon praktikus ötlet volt, köszönet érte Zsebi!

Potyka remélem nem ismétlődik meg a rosszulléted!! Persze azért néhány hányós reggelre lehet, hogy felkészülhetsz, de az már biztos örömteli "taccsparti" lesz Kép

Köszönöm Mindenkinek a szurkolást, most már kezdem elveszíteni a kezdeti nyugalmamat... Mindig az utolsó pár nap a legnehezebb.. No mindegy ez is eltelik valahogy, és megfogadtam, hogy nem tesztelek az előírtnál előbb!!! Kép

Miléna, ne aggódj a gyógyszerek tényleg megboríthatják egy kicsit a rendszert, de hamar eljön a Te időd is.

Woodi, Potyka Ti mikor teszteltek?

Kriszta sorstárs, hogy vagy?

Karmen, milyen homeobogyót adsz Orsikának?

+++++++++++++++++++ Mindenkinek!
lullaby
 
 


Sziasztok lányok!
Igaz, hogy a Dévaihoz járok, de a csajok nagy részét ismerem a "már megint megjött"-ből. Ha megengeditek, csatlakoznék, mert veletek hasonló cipőben lépkedek.

Négy év próbálkozás, 31év, 1lapar, 4inszem (többi leigazolva), 1.lombik szeptemberben volt -negatív a teszt, 38.cn, még nem jött meg, de szerintem csak az utro meg a duphaston miatt.
Ja, és mindkettőnkkel minden oké! csak a prolactinom volt magas, arra folyamatosan szedem a gyogyit.

Zsu Kép MilenaKép Hát hiába keresgéllek Titeket odaát... Ott olyan sok az új csaj, hogy nem találom a helyem a lombikos problémáimmal.
Szerdán megyünk a doki bácsihoz, hogy valami okosat mondjon, hogyan tovább...Kép
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Szóval: Befogadtok egy idegenlégióst??
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Szia Madaran, üdv a placcon!Kép
lullaby
 
 


LullabyKép Kép Köszi! Látom, hétvégén fogsz tesztelni... de izgi! érzel valamit, Hányadik inszemed volt?
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Madaran!

Légy üdvözölve! Már én is kezdem elveszíteni a fonalat a másik topicban! Sajnos rengetegen vagyunk! Itt jó helyen leszel (remélem nem sokáigKép). Itt is mindenki segítőkész és kedves! Mindenki drukkol mindenkinek!Kép Szuper csapat!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Anna!(Bocs hogy az előbb nem így szólítottalak)

Most olvasom a másik topicban hogy még szeded a progipótlót! Nekem a dokim azt mondta a negatív teszt után hogy hagyjam abba és egy héten belül megjön. Szerintem neked is abba kéne hagyni!Nem beszéltél a dokiddal? Szerintem hívd föl. Most 3 hónap várakozás jön nektek? Jól tudom?
Zsu

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Kösz a kérdést Madaran, a 2. inszemem volt, és nagyon remélem, hogy az utolsó Kép
lullaby
 
 


Anna Kép

Üdv itt (újra, ha jól láttam, akkor néha azért benéztél hozzánk).
Szerdán gondolok Rád, a következő biztos sikerülni fog.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


<!--attachment: Munkaf_zet1-119519.unk*attachment_icon.gif*application/octet-stream*23.0**Munkaf%fczet1%2exls --><center><pre>
Kép
Munkafüzet1.xls (23.0 k)</pre></center><!--/attachment-->

Nem baj ha próbálkozom én is tablicskuval? Ez még csak prototipus lenne és valószínű teli van hibával! Köszi Zsebi az összegyüjtött infókat!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Csak azt nem tudom hogy kell fölrakni úgyhogy látszódjon is Kép

Anna majd te is belekerülsz! Ok?

Zsu

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


ZsuKép A doki mondta, hogy szedjem. Még két napot ki fogok bírni. Az utrom úgyis akkor fogy el. Még aznap reggel tesztelek egyet... ez is előírás. Neked sem jött meg egyik alkalommal sem, amíg szedted a gyogyikat. Merthogy van, akinek megjön így is, nem? SZerintem igen, most három hónap pihi. Vissza kell mennem tanítani. Semmi kedvem......

Lara Kép Köszi a drukkot
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok..
Eddig csak olvasgattalak benneteket, de mostmár írok is..
Szóval 2 éve próbálkozunk a párommal sajnos eddig hiába. 2 hónapja voltunk a Kaáliba, de nekem furcsa volt, hogy vittem a leleteimet, megnézték, de semmi mást nem néztek (pl, peteérés UH-n) máris elküldtek petevezeték átfújásra. Ez nem furcsa, nem szoktak ez előtt más dolgokat is megnézni?
evike1975
 
 


Sziasztok!

ZsuKép Király a táblicsku! Kijavítottam magam benne és beírtam Lullaby adatait is.
Megpróbálom képként felrakni, hátha sikerül.

Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Na, egész jó lett! Éljen a csapatmunka! Kép

Leírom, mit csináltam:
Excelben megnyitottam, azután Print Screen és Paintben kivágtam, fájlba másoltam és jpg-ként lementettem.

EvikeKép
Üdv itt köztünk. Én sem régóta járok a Kaáliba és nekem volt kész átjárhatósági vizsgálatom, csak a leleteket vittem. Általában minden leletet elfogadnak. A peteérést nekem csak a kezelés (inszem) alatt nézték. Addig pedig nem kezdik el a kezelést, amíg az átjárhatósági vizsgálat eredménye el nem készül, mert ettől függ, hogy egyáltalán milyen kezelést fogsz kapni. Ha az átjárhatósági ok, és a párod eredményei sem túl gyengék, akkor valószínű inszeminációval kezditek. Ha pedig a petevezetők nem átjárhatóak vagy a párod eredménye gyenge (nálunk ez van) akkor lombik. De majd jönnek a tapasztaltabb csajok is és ők biztos többet tudnak segíteni.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Szia Mindenkinek! Kép

Húúú, de jó, mennyi minden történik itt!

Kép Köszönöm Mindenkinek az aggódást értem, biztosan ez is gyógyerővel hatott rám, hogy ennyien aggódtak értem. Ma is kellett menni infúzióra és úgy látom nem állok ezzel egyedül mert más is arra várt, de nem tudtunk kommunikálni, mert nagy volt a forgtag, pedig faggatóztam volna kicsit.
Végül is a nagy riadalom után szigorúan odafigyelek hogy a 3 liter lötyimennyiség bemenjen délutánig és hogy fehérjedús legyen az étrend és ne megterhelő a gyomornak. Remélem nem lesz több gond, de azért jó lenne hallani olyan esetekről akik ilyen hiperstimus állapotból hordtak ki és szültek babót, mert megnyugtatna a dolog.

Kép Dóóóriii!!! Végre Téged is látni, hallani, olvasni, meg ilyenek. Bizony, hiányoltalak, mert legutóbb mindig itt voltál, de nekem is volt egy kis kiesésem, van az úgy, de látod most meg hol tartok már?!
Köszönöm a pozitív energiákat, és hiszek benne, mármint, hogy könnyebben befogadom a kispotykát, és mostmár jól vagyok.

Kép Anna - klassz hogy jöttél, én is azért kukkantottam be Hozzátok, mert a megint megjött topikból szétrepdestek az ismerősök, de imitt - amott azért jó felfedezni az ismerős neveket akiknek egy darabig az ember már figyelemmel kisérte a sorsát, aztán amikor megszakad az infóáradat kis hiányérzet támad.

Kép Karmen - jobbulást Orsinak, elhiszem, hogy ebben a szituban szűkszavú vagy, hiszen most Őt kell előnyben részesíteni. Azért jó, hogy benézel hozzánk és segítesz kicsit, minden tanács jól jön.

Kép Zsebi - tök jó ez a kis összesítő, jó így egyben látni.

Kép Lullaby - ne tesztelj előbb, tessék elterelni a figyelmed valamivel, olvass, nézz vígjátékot stb..., de tessék igenis türelmesnek lenni, úgy hogy ne is tudj róla hogy annak kell lenned, mert egészen mással vagy elfoglalva.

Kép Woodi - azt hittem eddig én vagyok itt szinte a legidősebb, de azért nem haragszom ám! Épp ideje babásodnunk végre! Szerintem most van a mi időnk. Te jól vagy? Tudsz pihenni? Elég nehéz kibírni, hogy ne tegyek arrébb semmit.

Képzeljétek a férjem főz és ellát mindennel (most szabin van még) de nagyon nehéz pihenésre erőltetnem magam, most hogy kicsit jobban vagyok tennék-vennék, de szigorúnak kell lenni magunkhoz. Hát nem rendes?

Kép Fodrász - bizony sokszor én sem tudom jó-e egyáltalán hogy elolvasom a horrortörténeteket, mert akkor eszembe jutnak és félelmet ébresztenek és lehet, hogy nem túl jó az a pszichémnek. De ha meg nem tudok semmiről semmit az sem jó. Én is a hiprstimutól féltem a legjobban és utolért.
Köszi az együttérzést. És ne gondolj soha rossz dolgokra, úgy inulj neki mindig a dolgoknak.

Sok sikert kívánok mindenkinek! Manó

Kép
potykamanó
 
 


Manó!

Örülök hogy jobban vagy! És annak meg pláne hogy ennyire jó a kedved! Kép Remélem lesz ennél még szuperebb is!

Lara!

Köszi a segítséget! Hát én elég béna vagyok ehhez az egészhez, csak volt egy szabad órácskám és olthatatlan vágyat éreztem a táblicskura mert (bocsi)de egy kicsit összevagyok keveredve a dátumokkal!

Anna!
Bocs hogy beleütöttem az orrom! Nekem rögtön 15. napon mondták hogy hagyjam abba a Duphot! Tanítás: hmmm(tudom mit érzel!)Én is utáltam visszamenni! Kép
. Így legalább gyorsabban telik az idő!

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Szia Lara!!!
Köszi szépen a válaszodat, egy kicsit megnyugodtam. Látom neked most lesz az 1. lombikod. Bocs ha hülyét kérdezek, de az inszemek nálatok nem voltak sikeresek?
Én is a Kovács doktornál voltam, szerinted milyen? Én még csak egyszer voltam.
evike1975
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?