Új privát üzeneted érkezett!

Szilvi,
a barátnõm kislánya sokáig fele annyit evett mint az én lányom, viszont kétszer annyit hízott. Igaza van Diának, nagyon különbözõek.
A vassal kapcsolatban úgy tudom, hogy korlátozottan megy át az anyatejbe , plusz én a hasfájós gyerek mellett nem is nagyon bírtam vastablettát szedni, mert nagyon megérezte, (a legjobb még talán a Maltofer rágótabletta) , így ha a mama eleve vashiányos, akkor van reális veszélye annak, hogy a baba vastartalékai nem hat, hanem csak kb négy hónapra elegendõek. Ezzel azért vigyázni kell, nem lehet minden gyereket hat hónapos korig kizárólag anyatejjel táplálni, ebben is különbözõek!!! Éhen halni persze nem fog, csak esetleg lassul a fejlõdése, nem fejlõdik úgy az izomszövete mint kellene, gyengébb lesz, nem mozog úgy mint kéne, ez nem tragédia, de azért nem is jó. Ezért javasolják sokszor négy hónapos kortól a gyümölcslevek bevezetését. Persze minden a gyerektõl függ.
moncaberta
 


Zsuzsi!

Maga a bimbóvég lesz fehér? Nem valami lepedékre gondolsz, ugye?

Moncaberta! A babák szervezete még a mama hasában eltöltött 9 hónap alatt raktározza el azt a vasmennyiséget, amely az első életév 6-12 hónapjára elegendő.
Az anyatej vastartalma ugyan meglehetősen alacsony, ellenben rendkívül jól felszívódik, amit a magas tejcukor és C-vitamintartalom is elősegít.

A 6 hónapig való kizárólagos szoptatás többek között az allergiák kialakulásának veszélye, valamint a csecsemő emésztőrendszerének érettlen mivolta miatt ajánlott.

Üdv.
Iboly
Iboly (iboly)
 


Sziasztok!

Zsuzsi, Iboly!

Nekem is volt fehér a bimbó hegye. Nekem úgy tűnt, hogy a hosszú ideig tartó erős vákum miatt. Akár baba, akár szívó hatására. Olyan, mintha kifutna belőle minden vér. Elmúlt, semmi baj nem lett tőle. kb 15-30 perc alatt rendeződött, mostanában pedig már nem is szokott lenni. Először kicsit ijesztő volt.

Snoopy
snoopy
 

 
 

Kedves Dia!
Lehet hogy rosszul tudom, de azokban a babagondozási anyagokban (könyvek, internet), amiket olvastam, négy-hat hónapot emlegetnek a vastartalékkal kapcsolatban. Én innen szedtem ezt az adatot. Sajnos nem vagyok orvos, így nem tudom eldönteni, hogy melyikünknek van igaza. Én egyébként már terhesen is eléggé vashiányos voltam, lehet, hogy ez is bejátszott.
Moni
moncaberta
 


Snoopy!

Én is pont erre gondoltam, remélve, hogy Zsuzsinál is ez a helyzet.

Üdv. Iboly
Iboly (iboly)
 


Igen, ez volt, koszi, de mar el is mult.

A masik kerdes: az en kislanyom ejjel tobbet ker szopizni, mint nappal. Ezt meg egyebnlore birom (4 hetes), de azert szivesen vennek taktikakat, hogy ezt hogy forditsam at nappalra.

Zsuzsa
zsuzsa73
 


Moncaberta
A baba vastartalékait az anyukájától szerzi, ha neki nincs elég vasa, az is lehet, hogy már születésekor "hiányzik" a vastartalék, és már akkor is vaspótlásra szorul. Ezt a belgyógyászom mondta, mikor elég vérszegény lettem a 3-4.hónapban, hogy muszály a vaskészítmény nekem, hogy a baba ne ilyen hátránnyal induljon.
léda (léda)
 


Sziasztok,

kislányom most múlt 2 hetes. Eddig tündérien evett, a súlygyarapodásával nincs is gond. Viszont pár napja csibészkedik, vagy elalszik a mellemen, vagy kiköpi és vigyorog meg játszik. Aztán 15-20 perc múlva éhen akar halni. Megmértem, elsö menetben kb. 50/60 grammot szeret enni, aztán még esetleg másodikra 20-at. Utána fejek mindig, de egyre fogy a tejem, amitöl persze egyre idegesebb vagyok.
Segitséééééééég!
Pocok
 


Kedves Pocok!

Elosszor is probalj meg ne idegeskedni, tudom ezt konnyu mondani, de probalj meg nyugodt maradni es ha neked nem gond akkor 15-20 perc mulva szoptast ujra. Picurkadnak lehet tobb kaja kell csak epp egyszerre nincs eleg ereje megdolgozni erte. Par het es rendbe jonn minden remelhetoleg.
Fejes miat ha nem jonn , meg nem biztos hogy elfogy a tejed, maximum a kereslet kinalat konnyen egyensulyba van nalad. En elso lanyomnal soha egy csepp tejet se birtam fejni. Megis nagyon sokaig csak szopizott. Most kicsinel muszaj volt fejni tartalekot mert szukseg volt ra, most se ment eves utan a fejes. Kenytelen voltam becsapni szerezetem es mig egyikbol evet masikbol fejtem a geppel. De fura mod csak addig jott mig evet a kicsi utana elallt.

Pihenjel nagyon sokat, egyel rendszeresen / en errol sokszor elfeledkezek/ es igyal folyadekot sokat es akkor lesz tejcsid. Ja es bizzal magadba ez nagyon fontos.

Napocska
Napocska (napocska)
 


Pocok!

Türelem! Ha gyõzöd tedd mellre, ahányszor csak akarja. A fejés nem jelent semmit, mert kell a tejleadó reflex, amit a fejõgép nem biztos, hogy ki tud váltani. (nálam ez olyan volt az elsõnél, hogy az elsõ hét végén fejtem, simán könnyen, majd egy hónapig nem, és mikor utána próbáltam, sokszor még a telit is alig bírtam beindítani. Másodiknál viszont végig, szünet nélkül fejtem, akkor valahogy jobban megmaradt a fejõgépre is a beindulás) De ha mellre tudod tenni, akkor felesleges fejegetni. Adj magatoknak idõt, csak a babával és a pihenéssel törõdj, lustikálj és tedd õt mellre, amikor csak hajlandó rá. Menni fog, kitartás!

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Pocok!

Nekem is az jutott eszembe, mint Ildinek közvetve. Mennyi idõnként eteted? Igény szerint, vagy ha letelik a 3 óra, akkor szopiztok?
Szerintem is bátran szoptasd amikor igényli. Na ez nem jelenti azt, hogy minden sírás az éhség miatt van, ne ess át a ló túloldalára.

A fejés nekem sem igazán ment, 10-20 ml-nél többet sosem sikerült lefejnem. A mostani fejemmel már nem erõlködnék 2 hónapig. A gyakoribb szopizás sokkal hatékonyabbnak bizonyult bármilyen fejésnél!

Próbálj nyugodt maradni, ráhangolódni a kicsire, minden mást felejts el egy idõre. Pihenj, ilyenkor még sok alvásra van szüksége a szervezetednek!

Mindent bele!

Évi
Évi (Évi)
 


Sziasztok, köszönöm a válaszokat.
3 óránként eszik a kicsi, ezt nem nehéz betartatni vele, mert szinte mindig óramü pontossággal kér enni (+/- fél óra), ezalól az éjszaka a kivétel, akkor 4 óránként. Csak az esti fürdés miatt eszik korábban, mert ugyancsak Babanet-es tanácsok hatására átszerveztük az esti programot, hogy ne legyen éhes, mikor fürdik (müködik, köszönjük!).
Ma megpróbáltam fekve szoptatni, úgy érzem sokkal jobban szereti ezt a baba. Szerintetek jó az, hogy minden evésénél mindkét cicit "kiüriti"? Igy szopik olyan 120-140 grammot evésenként. Igy csak mindig azért pánikolok, hogy a következöre legyen elég. Persze mindig van, de az ember (pocok) már csak ilyen "spájzolós" szemléletü. Igazatok van (meg a férjemnek és anyukámnak is), nem idegeskedek, hiszen minden rendben van a kicsivel.

Még egyszer köszönöm!
Pocok
 


Biztos ezerszer leírtátok, de lusta vagyok visszakeresni: egy 3 hónapos babának, mennyit illik alkalmanként szopnia, illetve egy nap összesen?
Köszi Vivien
Névtelen
 


Pocok!

Csak annyit tennék hozzá, hogy a tej nagy része szoptatás közben termelödik, nem két szoptatás között, így a babádnak mindig annyi lesz, amennyi neki kell. Ne izgasdd magad, tedd mellre ahányszor kéri. 2 hetes és 3 hónapos korban is van egy nagy fejlödési ugrás, ilyenkor gyakrabban éhesek, nyügösebbek a babák, de ha nem pánikolsz be, egy pár nap alatt rendezödik a helyzet. A melled beáll az új állapotra. A fejés miatt se aggaszdd magad, ha már beállt a kereslet-kínálat, nem csoda, ha nem jön belöle semmi, mert nincs túlkínálat. Ha nem akarsz tejet leadni, ezt szerintem felesleges eröltetni. Persze, ha a hütöbe kell egy pár zacsi, vagy csomó van a cicidben, fejjél, de ne feledd, hogy jó 10-15 perc kell, mire elkezd jönni a tej, lehet, hogy még több is.

Puszi és sok sikert:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Pocok, szerintem nem gond, ha mindig minkét mellbõl eszik a baba, a fontos az, hogy csak akkor tedd át, ha már az elsõ teljesen kiürült. A tej eleje ugyanis hígabb, a hátsó a zsírosabb, laktatósabb. Az eleje az, ami a hasfájásnak (gázok) is jobban oka lehet. A raktározás azt hiszem egy tipikus érzés ilyenkor, viszont téves. Amint Dia is írta, nagyrész szopi alatt termelõdik. És mégegy: a mell képes akár 2 óra alatt egy babának elegendõ mennyiség megtermelésére is (lásd ikrek, pl. én).

Azzal nem teljesen értek egyet, hogy fejésnél 15 perc, vagy több kell, amikor mûködött nekem, akkor 2-3 perc alatt beindult. Szóval nem szükségszerû a 15 perc.

Vivien: nincs korhoz kötött kötelezõ mennyiség. Valamikor régen, amikor ezt így csinálták, azt mondták, a napi összmennyiséget úgy kell számolni, hogy a baba súlyát elosztod 6-al. (azaz pl. egy hatkilós babának 1000 ml tejet kellett naponta megenni) De ma már tudják, hogy nagyon nagy különbségek vannak a babák között, van, amelyik szinte fele ennyitõl szépen gyarapszik, és van, amelyik az elõírt mennyiségnél többet is megenne, és megeszik, gond nélkül (pl fõzeléknél 2 dl az "elõírt" egyszeri adag, az elsõ fiam 4 dl-ket evett.)
Értelemszerûen az alkalmankénti mennyiség a napi osztva a darabbal, és kicsit módosítva azzal, hogy reggel ill. hosszabb szünet után többet eszik.

De! Ezeknél sokkal fontosabb, hogy hogyan viselkedik a baba. A rendszeres méregetés csak a mamát idegesíti (kivéve amikor épp jól megy). A fontos: a baba gyarapodása (kb. két hetente, havonta ellenõrizve, naponta felesleges!), a rendszeres (napi x darab, talán 6?) pisis pelus, és a baba kedélye. Ha ezek stimmelnek, tök mindegy mennyit eszik.

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Sziasztok!

Most találtam ide újra.
Zsuzsi, nem nagyon tudsz mit tenni, ha nincs cumitok, ami akadályozná a babádat a gyakoribb szopizásban, akkor egyszeruen o így igényli. Esetleg ajánld föl neki a melledet gyakrabban napközben, ha elfogadja és ritkulnak az éjszakai ébredések, nyertél.

Pocok, csudajó válaszokat kaptál itt a lányoktól. Kérdezhetek? (Úgyis kérdezek Kép )
Mibol gondolod, hogy kevesebb a tejed?
Használtok-e cumit, cumisüveget, bimbóvédot?
Kap-e a babád pótlást? (Víz, ilyesmi.)

Üdv.
Iboly
Iboly (iboly)
 


Hahó.
Iboly, válaszok:

-Hát csak abból gondoltam, hogy a gyermek kiköpte a cicimet, csalódott arccal nézett rám, majd sirni kezdett. Amint a másikat megkapta, boldogan evett tovább. Elötte mindig jóllakott egyböl.
-Cumisüvegböl csak édesköményteát kap, de nem szereti igazán. Csak akkor issza meg, ha igazán szomjas.
-Néha cumizik, de ha megunja kiköpi.
-A bimbóvédöt a kórházban megpróbáltuk, nem volt hajlandó enni vele. De már nem is kell.
pocok
 


Pocok!

A teázást szerintem felejtsd el, cumisüvegestül. Nincs rá szükségetek. (ellenben árthat a cumisüvegezés)

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Szerintem ezt Panni is tudja. Arra gondoltam, hogy a gumi izét nem szereti, mert minden gumit kiköpött eddig. Még anyatejet sem szivesen iszik cumisüvegböl, pedig szerintem nem ártana, föleg, ha néha itthon kell hagynom apucival. Viszont a Spock könyv szerint már 1 hónapos korától kellene szoktatni a cumisüveghez a babát (hetente 1x egy teljes étkezés üvegböl), az elválasztás megkönnyitése miatt. Butaság?
Pocok
 


Szia Pocok!

Totálisan!!! Abszólút kártékony a szoptatás menetére. Az anyatejet meg próbáljátok meg, ha nem vagy otthon, kiskanálból vagy olyan jó kis presszós pohárból, kis kortyokban adni neki. A cumisüveget pedig télleg felejtsd el, max. éjszaka, ha nagyon nem akartok sokáig vacakolni érdemes bevetni, de erre gondolom amúgy sincs szükség...
Spock amúgy is kissé már idejétmúlt, elavult, ráadásul én nem bíznék egy olyan ember tanácsaiban, akiröl a saját gyerekei úgy nyilatkoztak, hogy a világ legrosszabb apja, és otthagyta a családját...Kép


Szóval, le a cumisüveggel, hajrá kiskanál.

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Szerintetek normális dolog az, hogy 10 hetes Zsófi lányom elalszik este 7-8 óra körül az utolsó szopi után, majd hajnali 4-5 fele ébred, és attól kezdve másfél-két óránként eszik,van, hogy egy óra hosszat is? Amúgy minden rendben van vele, két hónap alatt több, mint két kilót hízott, de napközben sajnos egy órára sem tudok elmenni mellõle, ez pedig 10 hét után elég fárasztó, fõleg, hogy van egy két és fél éves csemetém is.

Beri
Beri
 


Sziasztok,

megpróbálom ezt a pohárból evést. Az igaz, hogy kicsim már bekapta kanálból a K vitaminos tejet, de aztán ki is hányta gyorsan.

Amit Beri irt, nagyon érdekes. Hogyan hagyják abba a babák az éjszakai evést?
Pocok
 


Szia Pocok!

Nagyobbik lányom 3 hetes korában magától hagyta abba az éjszakai evést, elõtte sem evett sokszor éjjel, csak 1x szopizott. Zsófi baba viszont volt, hogy 3x is evett éjjel, csak újabban hajlandó aludni hajnalig. Amikor még éjjel evett, akkor egy ágyban aludtunk, nem kapcsoltam villanyt, nem büfiztettem, nem pelenkáztam, talán ez is segített, sõt, beszélni sem szabad hozzá. De minden baba más, azt hiszem, én szerencsés vagyok, legalábbis, ami az éjszakát illeti.
Beri
 


Szia Pocok!

Tökéletesen egyetértek Ildivel és Diával. Meg dr. Spockkal is, ami azt illeti. Ugyanis a cumisüveg és a cumi használata valóban meggyorsítja az elválasztást, mondhatnám az ido elotti elválasztást. Sok baba szokott már le a cicirol és a szopizásról miattuk.
Ha úgy érzed, kevesebb a tejed, esetleg szoptass gyakrabban, legjobb, ha az ún. komfortszopási igényét is a melleden elégíti ki a mütyür, nem a cumin. Próbáld ki a váltogatott mellbol való szoptatást, csodákra képes! (vagyis egy-egy szoptatás alkalmával 2-szer, 3-szor is tedd át a babát a másik melledre, ez jelentosen fokozza a tejtermelést.)
Ha úgy gondolod, hogy szomjas a pici, akkor sem muszáj teát vagy vizet itatni vele. Az anyatej elso része hígabb, mint a hátsótej, szomjoltásra kiváló.

Üdv. Iboly
Iboly (iboly)
 


Sziasztok!

Én úgy látom, itt a neten gyûjtött infók szerint, hogy a babák alapvetõen két csoportra oszthatók: az egyik csoport viszonylag hamar, kb. 1 hónap magasságában teljesen magától átalussza az éjszakát, ami esetleg eleinte rövidebb, de egyre késõbb és késõbb ébred. A babák másik csoportja rendre felébred. Itt a szülõk félév körül kezdik "unni" a dolgot, de addigra a babáknál már kialakul ez a rendszer, felkeltik magukat. Innen kezdve nekem úgy tûnt, csak akkor hagyják abba az éjjeli szopit, ha a mama valamilyen technikával kényszeríti õket erre. (technikákat lásd másik topik, éjszaka átalvása stb címekkel) Szerintem aki itt vár, azok írnak aztán másfél, kétéves gyerekrõl, aki még mindig szopik éjjel. És én nem nagyon emlékszem olyan sztorira, ahol az lenne, hogy a baba x idõs (x>félév, avagy néhány hónap?!) korában totál magától leszokott volna az éjjeli szopiról. Statisztikát nem vezettem, de ha energiám lenne rá, rengeteg ilyen írás van most már a társalgóban. Iboly, a LLL csinált errõl felmérést? Mennyire egyezik ezzel a "tapasztalattal"?

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Szia Ildi!

Lehetek ellenpélda? A fiam tényleg az 1. csopiba tartozott, 5 hetes kora után már csak akkor ébredt, ha vmi baja volt (pl. betegség, fogzás).
De Hanna rendesen szopott éjjel, és errõl 1 éves korához közeledve szokott le MAGÁTÓL! Egyre ritkultak az éjjeli szopik (a kiindulási alap +/-8 volt), mígnem egyszercsak teljesen elmaradtak. Pedig már én is berendezkedtem mindenreKép
Szóval kéretik az optimista hozzáállás!KépKép

Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok!

Én viszont pont azon gondolkodtam, amit Ildi írt. Csongi 7,5 hónapos, és kb. 2 hete lett elegem az állandó éjszakai szopiból.
A történet ott kezdõdött, hogy kis súllyal született, így úgy voltam vele, hogy kell a cici éjjel is. Aztán jött a nyár, biztos szomjas, cicizzünk. Utána, talán a foga jött (ki tudja), sokat ébredt, a cicitõl megnyugodott. 6 hónapig csak szopizott. Ma már kétszer eszik fõzeléket, és én úgy határoztam, hogy egyre inkább kihúzom a hajnali szopit. Most már csak 5-6 óra körül adok neki elõször.
A mai fejemmel, talán nem kellett volna eddig várnom. Ki tudja? Én úgy vagyok vele, hogy minden gyerek más, és nagyjából osztom Ildi álláspontját.

Évi
Évi (Évi)
 


Anyukám pl. úgy szoktatott le minket az éjszakai szopásról, hogy éjjel ha felébredtünk, csak teát kaptunk. Persze akkor még géppisztollyal jártak a védönök... Én nem szeretnék semmi ilyen brutálisat tenni a kislányommal, vagy ez elkerülhetetlen?
Megint kérdezek: az miért lehet, hogy éjjel-reggel-délelött-koradélután "döl" a tej, estére meg egyre kevesebb? Konkrétan a fürdés utáni kajára alig jut. Alig - a családom szerint hülye vagyok, mert én az 50-60 g-ot keveslem.
Pocok
 


Szia Pocok!

Ezzel én is így vagyok. Éjjel meg reggel azért sok a tej, mert éjjel több prolaktin hormon termelõdik, ha minden igaz. Este meg már fáradt az ember, én legalábbis alig vonszolom magam. Ilyenkor Zsófi lányom vagy kiszívja mindkét cicimet, vagy az egyiken szopizik egy óra hosszat, ha nagyon éhes. Persze ennek az a folyománya, hogy fejhetek hajnali négykor, mert úszom a tejben.

Beri
Beri
 


Szia Pocok!

Velem is ez volt, csak nekem az éjjel egyes etetésre volt kevés. Én azt csináltam, hogy felkelés utáni szopit követõen és a lefekvés elõtti szopi után fejtem. Ha kevés volt a tej, ami a cicibõl jött, akkor ezt adtam pótlásnak. Kb. 1-2 hét kellett és rendezõdõtt a dolog...

Kitartás, szoptass sokat, az 50-60 ml pedig nem is olyan kevés ám...Kép

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Majababa az elmult heten teljes gozerovel, mohon szopott, 15 perc alatt orias kortyokkal (akkor volt 6 hetes), par napja meg visszatert a lassu tempora, 40 percet is cicizik. Ez miert lehet?

Es szerintetek mikor allnak at a 4 orankenti szopasra. Idaig mint a vekker kelt 3 orankent, de mostanaban ebbol 3,5 lett.

Zsuzsi
zsuzsa73
 


Meg az elozohoz. Mivel az oriasi kortyolas nagy bufis fulladasszeru dologgal jart, megszakittottam a szopikat 1-2 szer bufizni. Lehet, hogy ettol megsertodott, es belassult?

Zsuzsi
zsuzsa73
 


Zsuzsi, az én kislányom is össze-vissza csinálja, még egy napon belül is. Úgy vettem észre, hogy számit az is, hogy mennyire kényelmesen vackolt be az ölembe. Ha nagyon jó neki, pl. meleg van, nem nyomja a "belsö" karját vagy a ruhám ujja nem zavarja a buksiját, akkor a világért abba nem hagyná a szopizást. Egyébként meg ficánkol.

Még egy dolog, ö úgy eszik, mint egy kis disznó, az egész feje csupa tej, mire megkajál. Az elsö percekben annyira mohón eszik, hogy nem tudja mindet lenyelni és folyik ki kétoldalt a pofijából. A múltkor még a füle is tele lett tejjel. Mostanában kap egy ruhát a nyakába, hogy ne ússzunk mindketten.
Pocok
 


Zsuzsi!

Az én kisfiammal is ugyanez volt. Mi ugyan a védõnõ tanácsára "szoktattuk át" a húszperces kajálásokra, aztán hagytam inkább visszatérni a korábbi szokásához, hogy addig eszik ameddig õ akar (15-60 perc), mert így Ádám sokkal kiegyensúlyozottabb, én meg végülis ráérek. Most hogy már egyre jobban érdekli a külvilág is (3,5 hónapos) megint egyre gyorsabban eszik (kivéve este) hiszen játszani sokkal érdekesebb.
Egyébként Ádám olyan 10 hetes kora óta eszik négyóránként, ami sosem volt óramû pontosságú, 3 és 5 óra közt lehet bármi, de azért nagyjából kiszámítható.

Kriszta
Kriszta (nyúl)
 


Pethes Ildi! Szia! Csak azt szeretném kérdezni, hogy Te az az Ildi vagy-e, aki a CAIB-nél dolgozott korábban? Ha van kedved válaszolj a mail címre - én is próbáltam Neked privát írni, de nem sikerült.

Mameszka
Névtelen
 


Sziasztok!
Lehet hogy furcsán hangzik, de engem az érdekel-ne ha tudja valaki hogyha számit-e a szoptatási pozició pl. a baba emésztésibe vagy a cici jövõbeli formájába.
(Eric már kb. 4. hó.-tól amikor lehet, csak fekve eszik mert több mint 6 kg volt... Most 5,25 hónapos Kép )
Köszi.
eric-mama
 


Szia Eric-Mama!

SZVSZ nem. De nem vagyok tuti benne. Szerintem leginkább a baba habitusától, attól, hogy milyen mohón szopik és attól, hogy anatómiailag milyen a melled felépítése. Ha mázlid van, akkor jó erõs a kötõszövet, és nem fog lógni. De ha mégis, akkor se keseredj el, szoptatás után azért visszalakulnak valamelyest. És különben is, a tejci mindent megér...Kép

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

En a 2. het ota nem fejek egyaltalan. Most vagyunk 7. heesek, es szepen beallt a kereslet-kinalat. Megis arra gondoltam, hogy tarcsiba nem art 1-2 zacsi a melyhutobe, sose lehet tudni. Szerintetek mikor, mennyit fejjek, hogy ne zavarodjon meg a kereslet-kinalat?

Zsuzsi
zsuzsa73
 


Sziasztok!
Segitsetek! Biztos butan hangzik, de muszaj volt fejnem (het honapos baba) es enyhen kekes arnyalatu a tej. Ez normalis?
Bocs, ha hulye kerdes.

Kisvakond
Névtelen
 


Sziasztok!

Zsuzsi, ha fejni kezdesz, még ha egy-két zacsi miatt is, biztos bezavar a kereslet-kínálat beállásába, mivel túlkínálat fog keletkezni, amit pont az az egy-két zacsi fog jelenteni. De ha lefejtél annyit, amennyit gondoltál, és abbahagyod, újra be fog állni az optimális tejtermelés.

Kisvakond, tök normális, ne aggódj miatta. Mióta csak tejed van, tuti ilyen színû.

Puszi:

Dia
Dia
 


Koszonom.
Kisvakond
(Nekem valahogy mindig fehernek tunt, igaz csak az elso honapban fejtem.)
Névtelen
 


Zsuzsi!

Én mindig a reggeli elsõ evés után szoktam fejni, ha kell estére, mert nem leszek itthon. Nekem egyrészt akkor megy a legkönnyebben, másrészt egyáltlán nem zavar be a kereslet-kínálatba. Persze lehet, hogy ez csak azért van így, mert a kisfiam már nem eszik éjszaka, így reggel mindig bõven van felesleges tejem...

Kriszta
Kriszta (nyúl)
 


Off

Mameszka, nem én vagyok!

On

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Lanyok!

Hol van a gyerkoc also karja szopas kozben. Nekem idaig beszorulva volt a hasam es kozte, es most javasolta valaki, hogy menjen az a kez a cici ala. Nalatok?

Zsuzsi
zsuzsa73
 


Hello,
Dia, én is valahogy igy gondoltam...
Ne haragudj, mit jelent az hogy SZVSZ?

Zsuzsi, nálam Eric mind a két kezével fogja a cicit (kivéve amikor nem), pláne ha nagyon éhes. Most nagyon jol fogja a poharat is.

Van valahol egy olyan topik ahol meg tudnám tudni hogy hogy lehetne "leszokni" a szopásról?
Köszi
eric-mama
 


Sziasztok!

Nálunk a hónom alá volt bedugva az alsó kezük úgy kb.
Olyasmi topic van, hogy valami olyasmi a címe, hogy 18 hónapos és még mindig szopik, hogy szoktassam le. Keress rá, a 18 hó biztos benne van a címében.

Szvsz: én se tudtam sokáig de már megy: szerény véleményem szerint

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Sziasztok!

Az én kisfiam a karját magától eltette hátra, helyesebben a hónom alatt elvezeti és azzal simogatja a hátamat, amíg szopizik. Nagyon édes. Ezt a szokását magától alakította ki kb. 2 hónapos korában. Szerintem minden gyerek rájön, hogy neki hogy a legkényelmesebb, és aztán úgy helyezkedik.

Én is úgy vettem észre a környezetemben, hogy az éjszakai szopizásról való leszokás csakis az idõzítésen múlik. Persze az a legnehezebb, hogy megtaláljuk azt az ideális idõpontot, amikor kis erõfeszítések árán viszonylag könnyen lemond a baba a cicirõl. Én még nem tartok itt, de nagyon töröm a fejem, mert a kicsim (4 hónapos) most elkezdett gyakrabban felkelni éjszakánként. Szerintem ez már csak megszokás. Mit tegyek? Eddig kibírta két felkeléssel, most már 3-4 szopi kell neki. Leszoktassam vagy várjak vele?
Sziasztok!
Brigigi
Brigigi
 


Sziasztok!
Ádám a könyökömet fogja szopás közben, tök aranyos! Sajnos mostanában már elõszeretettel markolászik, így néha úgy megcsíp, hogy csillagokat látok :-))

Az éjszakai szopásokkal nekem iszonyú mázlim van, kb. hat hetes kora után Ádám elkezdett egyre késõbb enni, míg nem 9 hetesen elõször át is aludta az éjzsakát. De három hónapos korában újra felébredt egyszer, megszoptattam, aztán felkelt minden éjjel. A dokinéni azt mondta, hogy igazából nem lehet éhes (kb. egy litert eszik naponta) valószínûleg csak én hiányzom neki. Javaslatára elkezdtem leszoktatni. A szívem majd megszakadt, négy éjszakát mászkáltam vele, ringattam, csitítgattam, illetve vizet adtam neki inni. Elég spártai volt a módszer, majdnem fel is adtam, de az ötödik éjszaka már aludtunk újra, és azóta is.

Kriszta
Kriszta (nyúl)
 


Sziasztok! Egy kis segítséget kérnénk! 11 hetes pici lányom nagyon sokáig szopizik. Rendszeresen egy-másfél órát eszik, de volt már több is. A biztonság kedvéért mérleggel megnéztem, de nem csak átver, végig eszi ezt az idõt. Nem alszik el, bár a szopás intenzitása természetszerúleg változó. A súlya is szerintem jól gyarapodik. Túl sokat nem eszik egyszerre (70-120 g, naponta 6-8-szor), de tudom hogy ennek nincs túlzott jelentõsége. Vagy mégis? Eddig kaja után legalább a nap nagyrészében elaludt, most viszont evés után is ébren van és hamarosan sirdogálni kezd. Kézben meg lehet nyugtatni, de másfél órás szoptatás után nekem is kéne egy kis pihenés (Önzõ Anya!!!)Oké, mögöttünk van már egy szemmûtét, és a másnaponkénti szem leragasztás is okot adhat a nyûgösségre, de hogy már az éjszakai szopik között sem akar aludni, az kezd kissé kikészíteni. Nem tud valaki egy jó módszert a szoptatási idõ csökkentésére? Az már sokat segítene rajtunk, mert kezdek én is morcos és BORZASZTÓAN FÁRADT lenni pedig szeretném megõrizni a türelmemet.
Elõre is köszi!!!
Emmama
Névtelen
 


Emmama!

Én a védõnõ tanácsára úgy szoktattam le kisfiamat a hosszú evésekrõl (õ akkor még csak néhány hetes volt), hogy húsz perc után levettem a mellemrõl, és hába sirdogált két órán belül nem tettem mellre újra (mondván a legintenzívebben úgyis az elején eszik, akkor eszi meg a javát). Szegénykém két nap alatt meg is tanulta, hogy nincs sokáig cicizés, majd meg fulladt, úgy nyelte a tejet.

DE! Késõbb aztán hagytam inkább visszatérni a korábbi szokásához, hogy addig eszik ameddig õ akar, mert így sokkal kiegyensúlyozottabb, volt, és nem sírt annyit. Aztán ahogy nõtt egyre gyorsabban evett, mert egyre jobban érdekli a külvilág, és játszani sokkal érdekesebb.

Kb. három hónapos kora óta már egész gyorsan eszik (mármint hatékonyabban, így hamarabb végez, most négy hónapos és 10, max 15 perc alatt végez, kivéve este, amikor fél órát lóg a cicimen egyértelmûen nem evési szándékkal.

Szóval szerintem le lehet szoktatni, de nem biztos, hogy érdemes, ha van még egy ici pici türelmed! (Emlékszem annak idején nekem is alig volt, ezért hallgattam a védõnõre inkább, mint a sorstársakra!)

Sok sikert:
Kriszta
MKriszta (nyúl)
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?