Sziasztok!
Most csak a szülésztörténetemet rakom fel gyorsan, hogy lássátok, mennyire volt mozgalmas az a bizonyos szeptember 23.-a
Már harmadszor futottam neki a szülésnek és még mindig értek meglepetések. Mesinek esze ágában sem volt idő előtt kibújni, hiába utaltak másra a jelek. Így az utolsó dátumként megjelölt napot is feleslegesen vártam. Az utolsó éjjel többször felébredtem és a jól ismert fájásokra koncentráltam, amik ezúttal messze elkerültek, néha elszaladtam a vécére egy kis magzatvíz csorgás reményében, de semmi. Hajnali 5-kor végül beindult az aznapra tervezett forgatókönyv, vagyis összeszedtem magam testben és lélekben a nagy napra, aztán felkeltettük a gyerekeket és megpróbáltuk amúgy álmosan morcosan felöltöztetni őket. Eddig jól mentek a dolgok. Csomagok már rég a kocsiban pihentek, csak magunkat kellett elvackolni és már mehettünk is. Az út nyugisan telt egészen Üllő határáig, ahol belefutottunk a 4-es főúton jól ismert reggeli dugóba. Hogy én miért gondoltam, talán ezúttal kisebb lesz a kocsisor??? Férjem agyvize gyorsan forrpontra ért, kölkök elkezdtek hátul nyüglődni...és én még mindig abban hittem, hogy talán most az izgalomtól csak beindul a természetes folyamat. Tévedtem, ellenben egyéb folyamatok beindultak. A kocsi nem bírta az araszolást és az eddig rejtett hiba (elfelejtették rendesen összeszerelni a gyárban) most előbukkant óriási füstfelleg képében a kocsi motorházteteje alól . Férjem türelme végleg elszállt, közölte, ő max. a kórházig megy egy erősen füstölő autóval, anyukám meg jöjjön oda a gyerekekért és vigye haza őket taxival. Engem felzavart a szülőszobára a pakkommal, mert már így is késésben voltunk. Így egyedül várakoztam a reggeli főorvosi ítéletre, hogy megrepeszthetik-e a burkot, és közben egyre jobban elbizonytalanodtam a sűrűsödő baljós előjelektől. A főorvos késett, amitől nekem egyre inkább nyúlcipő effektusom lett, aztán az utolsó pillanatban mégis befutott és közös megegyezéssel 1/2 10 körül csak megesett a burokrepesztés. Aztán előkerült a párom és kókadtan közölte, anyukám ugyan megjött, de egy fia taxit nem bírnak szerezni, így mégis neki kell a rossz autóval hazafurikázni őket, én meg várjak még egy kicsit azzal a szüléssel...jókor mondja. Szóval továbbra is magányosan ücsörögtem és csak abban reménykedtem, hogy visszaér, mire kibújik a lyány. Szégyen, nem szégyen, bizony pityeregtem egy sort, de a szülésznő azért megpróbálta ápolni a lelkemet. És szerencsére az első komolyabb fájásokkal együtt megjött a férjem is, sikeresen letudva reggeli expedícióját. No akkor most már tényleg "csak" szülni kell - gondoltam megkönnyebbülten. Először egy hagyományosabb szülőszobába költöztettek, aztán a fürdőkádban vajúdás miatt átkerültem az alternatív szobába és végül ott ragadtam. Többen próbáltak meggyőzni az első szülésnél szerzett tapasztalatom ellenére, hogy a kádban ázni milyen jó, de most sem lettem eldobódva a hatástól. Fájni ugyanis egy hajszállal sem fájt kevésbé, a tágulást meg minek elősegíteni nálam, aki melegvíz nélkül is elő tudja adni ezt 1,5 óra alatt? No azért legalább jól megfürödtem, de a vízben szülést már nem vállaltam be, bár a szülésznő felajánlotta. Így 1/2 12-kor még utolsó erőmmel kikecmeregtem a vízből és a függőleges pozíció rádöbbentett, hogy azonnalderögtön találnom kell valami szülőalkalmatosságot, mert baj lesz. És itt jött a képbe a szülősámli, amit elég gyorsan alám bírtak tolni, közben a férjem meg csak poénkodott, hogy milyen hülyén is nézünk mi itten ki rögtönzött Laokón csoportként. Ahogy elhelyezkedtem, felgyorsultak az események, és 11:49-kor a negyedik nyomásra már ki is cuppant Emese. Nem sírt, csak békésen nézelődött rajtam a nagy törölközőbe bugyolálva. A köldökzsinór elvágását átengedtük az orvosomnak, mivel a férjem továbbra is a hátamat támasztotta, hogy ne boruljak el, mint a postamaci, nekem meg úgy remegett a kezem (no meg a szemüveg sem volt rajtam), hogy passzoltam. Pár perccel később a méhlepény is távozott és a doki megejtette az ilyenkor szokásos szemrevételezést. A lepény szerencsére ép volt és ami még jobban megnyugtatott, hogy rajtam se esett sérülés a sietős szülés közben. Gyerkőcömet elvitték mérni, meg kicsit csutakolni, persze, mire visszahozta az apja, már fogalma sem volt a méretekről, csak azt hajtogatta, hogy szép nagyra hízott odabent. Kénytelen voltam hát megkérdezni a szülésznőtől a paramétereket, ha valami értelmes SMS-t akartam szétküldeni a nagy hírrel. A két órás megfigyelés után aztán visszacsüccsentem a kegyetlen valóságba, első csapás az ebédre kapott paradicsomos krumpli volt hidegen.
De az idillinek nem nevezhető kórházi napok a feledés homályába vesznek a nagy élmény mellett, hogy harmadszorra végre sikerült átélnem a szülést a maga természetességében és ezért örök hála mindenkinek, aki ebben segített.
Mennem kell, mert ordiba van
pá
Momo
) 
), utána meg anyósom hivatalos, aki sajnos többet árt, mint használ
