Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Kis segítséget szeretnék kérni tőletek, bénázok itt a szoptatássalKép
Kisfiam ma 10 napos, és néha bizonytalan vgyok abban, hogy eleget szopik-e. Beszti már megnyugtatott egy másik topicban, hogy nem biztos, hogy azért sír a baba, mert éhes, hanem más baja is lehet. Na, ezt ma tapasztalhattuk. Délelőtt szinte óránként kérte a cicit, majd 2-kor elaludt, szintén cicin. 3-kor felébredt, cicizett 10 precet, bealudt. Leraktam, felébredt. Aztán úgy tűnt, mintha a hasa fájna, mert rángatta a lábait és mielőtt pukizott volna, sikkantott egyet.
Úgy tudom, a Laktoherb tea okozhat hasfájást, a Milfordot illetve a Milusant ajánlotta nekem az egyik kismama. Mindneképpen kipróbálom, de azt hiszem, ezt az első pár hetet valahogy "át kell vészelni". Kissé már kijöttem a gyakorlatból, nagyfiam decemberben lesz 6 éves.

Mivel délelőtt teljesen kipurcantam az óránkénti szopizásban, fejni sem igen sikerült. Érdekes viszont, hogy a tegnap estig lefejt tejet viszont nem fogadta el, tehát nem azért volt nyűgös, mert éhes.
Arra gondoltam, hogy hétfőn kölcsönzök egy mérleget, hogy mégis tudjam, mennyit eszik egy alkalommal, nehogy azt higgyem, hogy éhes. Lehet, hogy túletetem??

Kicsit szétszórt vagyok, meg tanácstalan, de tápszert még korainak tartanám pótolni.

Lau
lau
 
 


Lanyok,
koszi a valaszokat es a biztatast. A tapszeres etetesen azert gondolkodom, mert ez a sargasag ami nekunk van /Breastmilk Jaundice- eleg ritka 1-2 %-a a szoptatos babaknak / lenyege az, hogy az anyatej akadalyozza a billirubin uruleset a belekben. Utanaolvastam kicsit, neha jo par etetest tapszerrel megoldani mert akkor ki tud urulni a billirubin. Igy volt velunk a multheten, egyik nap 3 etetes kimaradt /egyfolytaban aludt csak egy kis kamillateat kapott mikor 2-2 percre felebredt/ es masnap ki volt cserelve eber volt jol evett, a bore is ki volt feheredve, a kakija pedig zoldes lett ugy mint mikor fenyterapiaztuk /akkor azt mondtak zoldes a kuki ha urul a billirubin/ de aztan most ujra kis alomkoros, a melleim mar szet vannak harapdosva neha csak ragcsal a szopas helyett. Az idegeim mar cernavekonyak, raadasul most itt /az USA-ban elunk/ valami szamarkohogeses jarvany van ami az ujszulottekre nagyon veszelyes, erre vedooltast eloszor csak ket honaposan kapnak. A ferjem pedig nem erzi jol magat, kohecsel tegnap ota, most sik ideg vagyok, hogy talan elkapta. Szerintetek az anyatej ad ilyenkor valami vedettseget?
Szuperaktiv 2,5 evesem nappal egyaltalan nem hagy pihenni sot meg jobban be van indulva miota megszuletett a kisteso, igy max. 3 orakat alszom azt sem egyhuzamban mar akkor is felriadok ha csend van. Sajnos rokonaink itt nincsenek igy allando keszenletben vagyok es ez elegge kikeszit. Szeretnem tudni otthon mit tanacsolnak akinek ilyen sargasaga van, itt a dokineni azt mondta szoptassam folyamatosan, de szerintem neki nincs sok tapasztalata ebben mivel itt alig szoptat valaki. Szerintetek a netes Iboly tud erre valaszolni?
Bocs, hogy ennyit panaszkodtam, maris jobban erzem magam.
Udv. Brius
brius
 
 


Szia Brius!

Szerintem keresd meg Ibolyt nyugodtan, ő biztosan tud neked segíteni. De tedd meg minél előbb, mielőtt azok a cérnavékony idegek elpattannának!

A fejleményekre kíváncsi vagyok!

Üdv:

Zita
pzita
 
 

 
 

"Utanaolvastam kicsit, neha jo par etetest tapszerrel megoldani mert akkor ki tud urulni a billirubin."
Brius, ez a nézet már igencsak túlhaladott. Nem szükséges sem felfüggeszteni, sem tápszerrel kiegészíteni, felcserélni a szoptatást. Ez a fajta sárgaság kicsit továb tart, mint az úgynevezett élettani sárgaság, de nem lesz tőle baja a babádnak. Az orvosotoknak igaza van!

Szamárköhögésnek utánanézek, addig is két kérdés:
Egyértelműen szamárköhögés (pertussis) járványra gondolsz?
A férjed volt orvosnál a köhögésével?

Iboly
iboly
 
 


Lau,
szopis babát nem lehet túletetni, ne aggódj! (Ha meg túleteted, akkor minek is a tápszer? Kép) A mérleggel meg csak halálra stresszelnéd magad. Inkább figyeld a pisis pelusokat, ha van 4-6 pisi 24 óra alatt, akkor elég a tejed.
Igény szerinti szoptatás mellett fejni felesleges. Ha mindig lefejed a melled, túlkínálatot idézel elő, sokkal több tejed lesz, mint amennyire a babádnak szüksége van. Ráadásul pont a jó zsíros tejet fejed le, a baba pedig túl sok elsőtejet kap, ami tejcukorban gazdag, meghajtja, szeleket, hasfájást csinálhat. Szerintem hagyd a szoptatós teákat, szoptasd gyakran a babádat, ne adj neki semmi mást, vizet se, játszócumit se! A sírós időszak elmúlik, tarts ki!

Iboly
iboly
 
 


Schmo,

még a 2 óránál gyakoribb szoptatás sem terheli meg a baba gyomrát. Az anyatej rendkívül könnyen emészthető, gyorsan kiürül a gyomorból. Nyugodtan megszoptathatod a kisbabádat bármilyen gyakran!

Iboly
iboly
 
 


Zsóf,

a 13 hónaposok még nem nagyon akarják maguktól abbahagyni! Kép Az elválasztódás fokozatos, egyre ritkábban foglalkozik a szopizással, más, érdekes dolgok kötik le a figyelmét, egy idő után pedig gyakorlatilag csak elalváshoz és ébredéshez szopizik. Aztán lesznek olyan napok, amikor eszébe sem jut, aztán egyszer csak megint szopizik egy kicsit, aztán megint hetekig nem, míg egyszer csak azon kapod magad, hogy elválasztódott. Ez bármikor bekövetkezhet.

Egy pohár bor alkalmanként nem árt meg a babának. Ha este nyolckor megiszol egy pohár fehérbort, akkor kb. este 9-re éri el az alkohol a csúcskoncentrációját a véredben és kb. éjjel 1 órára kiürül.

Iboly
iboly
 
 


Iboly,
igen a pertussis, tele volt vele a TV meg korlevelet is kaptunk. A ferjem nem volt orvosnal neki nathaszeru tunetei vannak kis kohogessel, de ugy tudom a fullaszto kohoges csak a 2. heten jelentkezik. Egyebkent ma mar a 2,5 evesem is nathas, nyugos. Kerdeztem a telefonnovert azt mondta az ujszulottek immunisak. Letezik ez?
brius
 
 


Sajnos a pertussis ellen nincs vedelmuk az ujszulotteknek es a szoptatas sem ad vedelmet, most olvastam.
brius
 
 


Brius,
utánanéztem, sajnos nincs védve szamárköhögés ellen a szopós baba. Kép Szamárköhögéses betegtől el kell különíteni, ha a mamája is fertőzött, akkor tőle is, de a lefejt tejét megkaphatja, valamint gyógyszeres kezelésre van szüksége.
Nem jó hír, de remélem, nálatok csak egy egyszerű kis vírusfertőzésről van szó és messze elkerül benneteket a pertussis! Szorítok!

Iboly
iboly
 
 


Most látom, Te is ezt találtad.
iboly
 
 


Brius!

A bölcsőhalál Amerikában sajnos gyakrabban fordul elő, mint pl Magyarországon, talán a szopi ritkább előfordulása miatt. Amennyiben aggódsz a bölcsőhalál miatt és a babád saját ágyban alszik, akkor mindenképpen szerezz be egy légzésmonitort. A jó monitornak matrac alá helyezhető lapjai vannak, legalább kettő és nagyok, kb 35x50 cm-esek és a szálldosó vélemények szerint nincs hamis riasztása. De akkor nyugszol meg jobban, ha elhiszed magadról, hogy tudsz segíteni, ha szükség van az újraélesztésre. Ehhez kell egy gyakorlási lehetőséggel ellátott tanfolyam. A háziorvos talán tud segíteni mindkettőben. A bölcsőhaláltól nem félni kell, hanem megelőzni és akkor a félelem eltűnik és eggyel kevesebb dolog miatt aggódsz. Ahogyan látom ez azért jól jönne. Szerencsére, mivel a babád sokat alszik, talán a tanfolyás, ami 1.5-2 óra lehet Nálatok is, megoldható anélkül, hogy a szunyálását megzavarnád, illetve, hogy ő megzavarná az okulásodat. Ha több ember számára szervezett, akkor tapasztalatcserére alkalmas anyukákat is melléd vet a sors. Nézd mindennek a jó oldalát! Hidd el sokan érezték már hasonlóan vacakul magukat az ilyen speckó szituációban, de a dedek túlélőre vannak programozva. Bízz benne!
Jó lenne neked a közelben valaki, aki támogat, melléd áll, sok szabadideje van és legalább 2 pólyást felnevelt már 2 éves korig.

Ha ilyen személy nem lelhető, akkor netezz sokat, talán kicsit segít...Kép

Halljunk ám Rólatok! Kép

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Hállo, hálló...Sziasztok!

MOST kellene egy kis segítség...
Hogy is van ezzel a Let-it-down-vagy mi reflexel? MEg egyáltalán, hogy van ez a szopás, tejleadás stb...
2 hónapos a több mint 7 kilós fiam (4,60-nal született)Nagyon zavar hogy nem LÁTOM mennyit eszik. Mérleget kérlek ne ajánljatok, mert az éhes bab alatt ugrál mint a radai rosseb (rossz seb?)
Szóval, ráteszem és kb. 10-15 msp után bizsereg, mintha égne belül minden járat a ciciben és megindul a tej...utána nem érzek semmit, a gyerek nyeldekel nagyokat úgy 3-5 percig. Ekkortól szerintem már csak cumizik és ha kivenném a cicit a szájából, abból nem dölne semmi...de mivel bent hagyom egy ujabb kb. 10 perc elteltével megint jön egy löket...A kettö között meg semmi. Szerintem. Azt hogy szívja mint ördög, azt sem mondanám. Inkább hogy ami belefolyik a szájába azt igyekszik benyelni.
A napokban valszeg addig "massziroztam" meg fejtem, mig mindkét mellem külsö fele nagyon megfájdult. Lehet hogy izomlázam lett?
Szóval itt tartunk.
Meg ott, hogy 2 napja szinte minden etetés alkalmával rátöltünk egy változó adag tápszert. Hol 80, hol 100 hol 140 fogy el belöle. Igazából nem szeretném hogy növekedjen a tápszeres alkalmak száma, de az az érzésem nem lakik jól abból a 10 percig folyó korántsem Kánaánból ami a két mellből összejön.
A kérdés: valóban ilyen löket szerüen ürül-e a tej, olyan 10-15 perces idöközönként. Vagy ez is egyénenként változó? Lehet-e hogy elég ez a mennyiség neki, és hogy csak megszokásból szopizza utána is a kezét mint a gép és sikítozik még többért? Én szoktattam rá a majd' háromnegyed óráig tartó szopira, pedig ö végezne gyorsabban is?
Ki tud ebben segíteni? Hova menjek? Még egy hétig vagyok itthon utána elutazom a másik "otthonomba". SZivesen vennék itteni segítséget...
Köszönöm.
Timili
timili
 
 


Sziasztok!
Iboly!
Köszönöm a válaszodat! Várok türelemmel, csak hát úgy látom, hogy nemhogy kevésbé érdekelné a szopi, hanem egyre inkább. Régebben úgy volt vele, hogy jó, szopizunk, aztán megyünk dolgunkra. Most már előfordul, hogy a reggeli szopi után egy órával ha meglátja a párnát, már nyújtja felém, hogy szopizzunk! Pedig éppen játszottunk, vagy öltöztünk, mentünk reggelizni, tehát éppen nem unatkozott.
A bor meg ezek szerint nem túl jó ötlet, a vacsora és a fürdés utáni szopi között egy óra szokott eltelni, tehát éppen akkor lenne a legmagasabb a koncentráció.
Zsófi
zsóf
 
 


Timili,

dehogynem látod, mennyit eszik! Van neki pelusa is, nem igaz? Kép Na, ami ott kijön, az ment be.
A tejleadás pontosan úgy működik, ahogy leírtad. Mellreteszed, cumizik egy kicsit, beindul a reflex, dől a tejcsi, aztán szünet, cumizgatás, újra beindul. A cumizgatás közben termeli meg magának a következő adagot, ami már a jó zsíros, tápláló tej.
Esetleg próbáld ki, hogy nem minden szopi után pótolsz tápszerrel, ellenben gyakrabban szoptatod, pl. amikor gyömöszöli a kezét, akkor hagyod a melleden cumizni. Ha akkor is van 4-6 pisis pelusa, akkor nincs baj a beviteli oldallal sem.
No és ne feledd, hogy nem csak a mennyiségért szopiznak a babák háromnegyed órát...
A fejéssel, masszírozással vigyázz! Nem szabad erősen, megsérülhetnek a tejcsatornák!

Zsóf,

mit is mondhatnék? Ez pont az az életkor, amikor az ember úgy érzi, megint újszülött babát szoptat. Főleg éjjel... El fog múlni.
Esetleg vacsorázhatsz szopi után is néha... Kép

Iboly
iboly
 
 


Timili!

Te azok azon anyukák közé tartozol, akik érzik a tejleadó reflexet. Azoknak milyen nehéz lehet, akik meg sem érzik! Csak abból tudják, hogy van mit enni, hogy a ded nyel. Éppen ezért nem a beviteli oldalról következtetnek, hiszen ott kevés az info, hanem a kimeneti oldalt figyelik. Tudod, pisis, kakis pelusok száma. Ha pontos adatok jól jönnének, akkor csak pár hozzászólásnyit kellene visszaolvasni.
Egy 7 kilós baba elég nehezen hal ám éhen! Kép
Mennyivel született? Ha eleget pisil és legalább HETENTE 1 széklete van, akkor semmi baj, akkor sem, ha nem kínálod tápszerrel. A tápszeres babák többször kakilnak, mert abban több salakanyag van, mint a tejben ami cakumpakk felszívódik.


Ja! Még egy javaslat! Mérj meg egy tiszta pelust és azután mérd le a koszosakat! A különbség, amit kipisilt/kakilt a ded. Annyi tejet biztosan megivott. Kicsit többet,mert ha bukik, nyálzik és izzad, akkor az a mennyiség már nem jut el a pisiig. A pelus legalább nem ugrál. A mérése halasztható (csak csukd össze, nehogy kiszáradjon belőle folyadék) és a felszabadult időt a szopi előrehozására használhatod. Kép

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Kedves Mindenki !
1 hónapos lett a lánykám, úgyhogy gondoltam, "jelentek".
Pisis pelusból jól állunk, kakis mostanság változó (1-3 naponta), de a LÉNYEG:
A kismanót a kórház óta eltelt 2.5 hét alatt sikerült 70 dkg-val gyarapitani !
Ezenkivül 3 napja próbálkozom a váltott mellböl való szoptatással, és - lekopogom - egyre jobb, csak késö délutánra fogy el a "szusz", akkor kettöböl kell.
Nagyon köszönöm a segitséget mindenkinek ! (Ibolynak különösen ! Amikor beszéltünk telefonon, eléggé magam alatt voltam tej-ügyileg)

Persze a nagy hálálkodás nem azt jelenti, hogy innét kezdve nem kérdezek :-)

Schmo
schmo
 
 


Schmo!
Látod, látod, ügyik vagytok ti! KépKépKépKépKépKép
Csak így tovább! (És meglátod, még pár hónap, és te írsz nyugtató sorokat aggódó anyatársaknak! Kép)

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!
Iboly!
Ezek szerint van valami életkori sajátosság, hogy ilyenkor gyakrabban szopiznak? Én arra gyanakodtam, hogy pár hete újra kezdtem az egyetemet, ez heti 2 délután 5 órás távollétet jelent, hogy hátha ez viselte meg a babót.

Más.
Olvasgattam, hogy mostanában többször is felmerült a mérleg-probléma. A legtöbben nem értenek egyet velem, de nekem őszintén szólva nagyon-nagy segítség volt a mérleg. Három hónapos koráig mértem a szopikat, még éjjel is. Nekem nem voltak mérvadók a pelusok, ui. az én babám naponta akár 7-8-szor (!) is kakilt, ugyanakkor éhes volt. Mai napig (13 hónapos) napi 3-4 kakit produkál. A pisi meg ezekben a pelusokban - hát nem tudom, én sosem tudtam, hogy vajon pisilt-e, vagy csak kakilt. Mindenesetre nekem megnyugtató volt, amikor méregettem, és láttam, hogy tényleg szopik, miután az első két hetünk azzal telt, hogy úgy tett, mint aki szopik, de utólag kiderült, hogy csak cumizott. Én pl. sosem éreztem tejleadó reflexet.
Ezt nem azért írtam, hogy bárki kövessen, de nekem is sokan mondták, hogy dobjam ki a mérleget, bár nekem igenis hasznos volt, legközelebb is fogom mérni az első időben! Még ha néha idegesítettem is magam miatta, ezt nem tagadom.
Zsófi
zsóf
 
 


Szerintem a kaki is abból lesz, amit megevett a gyerkőc, azaz a kakis pelus ugyanúgy lemérhető!

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Jóreggelt!
Köszi mindenkinek a sokmindent.
Bár, tudom, egy eset nem eset, de mégis ujabb eröt ad, hogy tápszer nélkül este 10töl fél 5 ig majd fél 6tól fél 10ig aludt a drága...csak elég mégis az a kis tej neki...
Vagy lehet h a tegnapi elsö randi a babamasszázzsal merítette így ki, vagy lazította el?
Mindegy, ma is "masz"unk, és próbálom ma is távoltartani magam a tápszertöl, mint azt sokan tanácsoltátok.

Még egyszer: hála és köszönet
timili
 
 


Hahó,
tök jó ennyi klassz dolgot olvasni!!!! Schmo, Timili, csak így tovább!!!

Zsófi,
én biza túlzásba vittem a mérlegelést, igaz ugyan, hogy az elején még nagyon tájékozatlan voltam, sok komoly hibát is elkövettem. De amit írsz, arról vmi eszembe jutott. A második gyereknél - én úgy gondolom - már tapasztaltabb leszek, és pl. azt meg fogom tudni állapítani, hogy szopik, vagy csak úgy tesz (az én csajom is így kezdte a dolgot). A kakis pelusokkal is hasonlóan voltunk/vagyunk, a 21 hónapos leányom, ha éppen megtámadja este a tejesköcsögöt, vagy a lilahagymát Kép, vagy akár csak spenótot ebédel, szintén képes akár 3-4, előírásos halmazállapotú kakit is termelni naponta (amíg csak szopi volt, addig ritkán volt 4-5 alatt per nap). Most ütött szöget a fejembe, hogy vsz ilyen alkat, amikor dűlt belőlem a tej, ő meg alig hízogatott, viszont termelte rendületlenül a kakis pelusokat, és kutya baja nem volt, agyon stresszeltem magam Kép Ma már nem tenném (azt hiszem). Na mind1, a mérleg nekem is segített az eljén, csak elég hamar ráfixálódtam, sőt mi több meglehetősen mennyiségfüggő lettem, és így igazán onnantól kezdve kezdtem érteni a kölök saját jelzéseit, hogy koránál fogva megszűnt a havi hízási mizéria. Addig folyton azzal voltam elfoglalva, hogy az általam megfelelőnek gondolt mennyiséget - akár tejből, akár kajából - belevarázsoljam. Bár az is igaz, neki sosem a kaja volt a fő program Kép (OFF ugyan, de ma pl. ebéd közben, krumplipürével tele szájjal próbálta előadni a Fából faragott dal c. örökbecsűt Kép )
Na jól megbonyolítva csak annyit akartam, hogy a mérleget alkalmazni nagyon helyzetfüggő, anyafüggő és gyerekfüggő. Az alkalmazás módja is. Én pl. boldog lettem volna, ha annak idején azt mondhatom, nem mérem a kölköt, mert úgyis ugrál...emlékszem, az ócska analóg mérlegen való "hintapalintával" próbáltam néha elkeseredésemben felébreszteni Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!
Kriszi!
Persze igazad van, lehet, hogy a másodiknál már eleve okosabb lesz az ember. De ez érdekes, hogy a gyerek jelzéseit hogyan lehet érteni, az én fiam a mai napig nem reklamál, ha nincs kaja. Szombaton is elvoltunk délelőtt, jó későn ebédeltünk, de ő csak nyammogott, pedig legalább 5 órája nem evett semmit. Így voltam a szopival is: szoptattam 3 óránként, mert más nem jutott eszembe. Aztán szoptattam 2 óránként, 1,5 óránként, hogy növekedjen a tejmennyiség (hozzáteszem, nálam ez a módszer nem vált be Kép). Úgy tűnt, Botinak mindegy, ha odatettem a cicit, szopizott, ha nem, úgy is jó. Pont most kezdte (13 hó) el, hogy hozza a párnát, de szerintem ez sem az éhség jele, inkább valami lelki dolog. Szóval, a lényeg, hogy a mi esetünkben nekem jó volt a mérleg, bár lehet, hogy én is "mérlegfüggő" lettem egy ideig.
Zsófi
zsóf
 
 


Sziasztok,
tanácsot szeretnék kérni, mitől lehet az, hogy már 3 hónapja nem szoptatok, és most megint van tej a mellemben? A szoptatás vége után gyorsan lefogytam 4-5 kilót, most meg mintha megint híznék, és a menstruációm sem jött meg, csináltam terhestesztet, de negatív lett. Mondjuk a menstruációm eddig összesen négyszer jött meg a szülés óta, de azt hittem, mots már rendeződött. Észrevettem, hogy a gyermekem is újra érdeklődéssel tapogatja a mellemet, rámnéz és nevetgél, úgy csinál, mintha bevenné a szájába, aztán mégsem. Ő hagyta abba 1 évesen a szopást (én még csináltam volna, de őt már nem érdekelte, az utolsó időben már csak úgy szopott, hogy leültem, odaállt elém, aztán 1 perc után elment valami érdekesebb felé).
Köszi a választ,
Bukta
bukta
 
 


Bukta,
én azért egy hét múlva csinálnék még egy tesztet Kép
kriszi
 
 


Iboly: köszönöm szépen a tanácsokat, remélem, hasznát veszem majd. Különben érdekes, hogy többféle információt is lehet hallani. Van, hogy azt mondják, hogy mindenképpen fejjük le, ami a ciciben maradt, mivel így több tejcsi termelődik. Viszont szerinted nem kell fejni a mellet, mert mindig van annyi, amennyi kell.
Most akkor melyiket kövessem? Kell fejni vagy sem?
A másik kérdés: kisfiam most 2 és fél hetes. Egyik nap szinte óránként kéri a cicit, másnap meg 2-3 órát is kibír nélküle. Amelyik nap óránként kéri, estére úgy érzem, már nem vagyok képes neki tejet adni, látszólag éhes, erre megeszik lefejt tejcsiből kb. 25 ml-t, és elalszik. Majd ugyanennyit ki tudok még fejni - lehet, hogy többet is a mellemből - onnan viszont nem akarja. Lehet, hogy már jobban kéne dolgoznia, mivel sűrűbb a tejcsi?

Lau
lau
 
 


Iboly,
volna egy kérdésem egyáltalán nem kötözködésből.
Ha már volt erről szó, akkor segíts "odatalálni", ahol elolvashatom.
Szóval: addig rendben van, hogy a korai hozzátáp., tehéntejadás, glutén, stb. gyerekkorban ezt meg azt okoz. DE: honnan tudják, akik tudják, hogy pl. egy felnőtt korban kialakuló táplálék-összetevő iránti intolerancia a csecsemőkorban korán adott dologtól van? Honnan tudható, ha pl. 15-20 évig nem volt tünete?
Honnan tudják, hogy pl. a pollenallergia bármiféle összefüggésben van a tehéntejjel?
Előre is köszi a választ.
rjuli
 
 


Szia Juli!

Addig is, amíg Iboly jön és korrekt választ ad:
az immunrendszer akkor működik jól, ha kialakul egy bonyolult egyensúly. Ennek az egyensúlynak a felborulásakor jelenhet meg például az allergia. Bármilyen külső-belső hatás szóba jöhet (stressz, vegyszerek, szennyező anyagok stb.), amely kibillentheti az egyensúlyi állapotából. Hogy az említett egyensúly mennyire stabil, ezt befolyásolja az immunrendszer állapota. Az újszülött immunrendszere éretlen, az első években még sokat fejlődik. Fejlődését a korai hozzátáplálás, a fajidegen fehérjék, az embercsecsemő számára nem megfelelő összetételű tehéntej (amely sokszor gyógyszer- és vegyszermaradványokat tartalmaz), megzavarhatják. Így függhet össze a tehéntej a pollenallergiával. (Ráadásul a szintén éretlen emésztőrendszeren át nagyobb allergének is bekerülhetnek)

A korán adott dolog lehet, hogy nem vált ki gyerekkorban reakciót, de a későbbi élet során az immunrendszer kerülhet olyan állapotba, hogy ekkor jelentkezik az allergia. Tulajdonképpen a hajlam manifesztálódik.

Bocs a belekotyogásértKép

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Lau!

Én a Kicsivel nem fejtem és működ(ött)ik, igaz a fiammal is csak 3 hétig.
Az, hogy néha vannak olyan napok, mikor óránként szeretne Babád szopizni nem biztos, hogy az éhség miatt van. A szopizás nyugtatásként is szóba jöhet. Ha van elég pisis pelusa, akkor inkább ez lehet és nem az éhség.

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Szia Lau!

Szerintem mindenkinek igaza van Kép A fejéstől, ami ugyanolyan hatást vált ki, mint a szopizás, több lesz az anyatej.

Amikor az a cél, hogy több anyatej termelődjön, akkor egy ideig gyakrabban kell szoptatni + a hatást fokozandó lehet fejni is. (Ez volt a helyzet nálunk, amikor Kata nem gyarapodott kb. két hónapos korában, mert túl pici és gyenge volt a hatékony szopizáshoz, ezért nem is termelődött elég tej. Ebből az ördögi körből úgy tudtunk kilépni, hogy Katát kétóránként kellett szoptatni + szoptatás után fejni és a lefejt tejet is odaadni neki - így már hízott és erősödött a kisasszony.)

"Normál" esetben viszont - ha igény szerint szopik a baba - annyi anyatej termelődik, amennyire a babának szüksége van, és ha rendszeresen fejsz, akkor többletet termelsz, amit aztán mindig le kell fejni.

De ha nagyon feszül a melled és lefejsz annyit, hogy "kényelmes" legyen, az szerintem nem számít.

Jó szopizásokat!

GyeZsu - aki nem szoptatási tanácsadó Kép
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Schmo,

gratulálok! Micsoda mérési eredmény! Látod, hogy van tejed? Segítséget szívesen, máskor is! Kérdezz bármikor! Kép

Zsófi,

igen, ebben az életkorban bejátszik a fogzás, a világ felfedezése, amikor nappal nem érnek rá hosszan szopizni és éjjel pótolják be, de közrejátszhat más is, pl. a nálatok az egyetem. De biztosat nem lehet tudni.

Mérleg: az jó, ha neked segítségedre volt, ám a tapaztalatok azt mutatják, hogy inkább
stresszeli a mamákat az állandó mérés, mintsem, hogy megnyugtatná.

Lau,

GyeZsu szinte mindent leírt neked, amit én is írhatnék. Betti is. Kép
Én a lefejt tej megitatása helyett is inkább megszoptatnám, áttéve a másik mellemre. Vagy próbáld ki, hogy amikor már úgy érzed, nem jön semmi és kezd a kis lurkó türelmetlenkedni, a C-fogással megfogod a melled a bimbóudvartól magasabban és finoman összepréseled és úgy tartod egy darabig. Figyeld, hogy a kisfiad nyel-e! Így egy darabig még ébren tudod tartani az érdeklődését a szopi iránt. De a legjobb lenne, ha száműznéd az üveget, mert lehet, hogy egyszerűen csak hozzászokott ahhoz, hogy mindig jön a szájába a tej és nem szereti, ha elalvás előtt meg kell érte dolgoznia.

Betti, magad is teljesen korrekt választ adtál Julinak, köszi a belekotyogást!Kép

Juli, azon felül, amit Betti írt még elmondom, hogy ezek a megállapítások megfigyeléseken, vizsgálatokon alapulnak. Összehasonlítanak kizárólag szoptatott, kizárólag tápszerrel táplált vagy vegyesen táplált (szopi+tápszer) csecsemőket és megfigyelik, hogy mely csoportban fordul elő nagyobb arányban pl. pollenallergia, asztma vagy ekcéma stb. Egyes esetekben évekig figyelemmel kísérik őket.

Egy példa: Saarinen UM, Kajosaari. "Breastfeeding as prophylaxis against atopic disease: prospective follow-up study until 17 years of age." Lancet. 1995; 346:1065-69.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a szoptatás megelőző hatással bír az atópiás betegségekre nézvést, és ez a hatás egészen a fiatal felnőttkorig eltart. Az 1 hónapnál tovább tartó szoptatás, ami mellett a baba nem kap egyéb tejalapú kiegészítést, szignifikáns védelmet biztosít az ételallergiák ellen 3 éves korban, és a légzőrendszeri allergiák ellen 17 éves korban. 6 hónapnyi szoptatás szükséges ahhoz, hogy az első 3 évben meggátolja az ekcéma kialakulását, és ez valószínűleg gátló hatással bír a serdülőkorban is a súlyosabb atópiákra." A baba táplálásának módja szerinti különbségek olyan kifejezettek voltak, hogy "a korai tejtáplálás olyan erős hatására utaltak, amely még az öröklést is felülírhatja".

(Természetesen a cikk hosszan leírja, hogyan is folyt a kutatás, ez már csak a végső konklúzió.)

Iboly
iboly
 
 


Szia Iboly! Azt olvastam másutt, védőnőre hivatkozva, hogy ha a gyerek rángatja a mellet, vagy bekapja- elengedi, akkor nincs elég tej. Ez igaz, Mindig azt hittem, hogy a fog növesztés miatt van, vagy épp nem is akar szopni, stb. Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Technikai kérdésem lenne. Aventes fejőt használok, de elég gyengének érzem, illetve nagyon sokáig tart kifejni vele a tejet. Tudtok arról, hogy létezik-e hozzá elektromos kiegészítés? Illetve, ha igen akkor az valóban hatékonyabb-e a sima kézinél?

Előre is köszönöm a segítséget.
multiplusz
 
 


Sziasztok!
Én is kérdeznék. Legkisebb manóm másfél éves, és még mindig szopik. Emellett persze minden mást megeszik, a gondom csak az, hogy szerintem keveset. Éjjel-nappal sokszor szopizik még, és sokszor elöfordul, hogy semmit nem akar enni, csak anyatejet.
Egyénként minden szempontból szépen fejlödik, 12 és fél-13 kiló körül mozog, ügyes, okos, szépKépKépKép Csakhát normális dolog az, hogy egy másfél éves gyerek minden látható ok nélkül napokig csak anyatejen éljen??
Nyugtassatok meg, mert már unom, hogy az egész családom azzal traktál állandóan, hogy most már igazán abba kellene hagyni a szopit..

Köszi
Kati
anya_kati
 
 


Kati, környezetemben a még szopó másfélévesek mind intenziven teszik!
Nagyon egyszerű oka van, valami olyasmi a neve, hogy újraközeledési krízis. Pele ha jönne, szépen le tudná írni. Gyakorlatilag a lényege nekünk az, hogy ilyenkor újra anyásabbak. Így aztán a szopós gyerkőcök újra sokat szopiznak. Normális.
Az meg hogy keveset eszik.... szóval ezzel a súllyal (jó, emlékszem, Véda végig ilyen volt) szerintem nem érdemes aggódni rajta. Sok olyan baba, aki pedig nem szopik, alig eszik ebben a korban. Te legalább örülhetsz, hogy ha mást nem, de anyatejet eszik, mégsem hal éhen és nem szárad kiKép.
(Ancsi megelégszik az éjjeli 2-3-4 szopi plusz nappali 4-5-6 szopival Kép )

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Multiplusz,
az e havi Kismamában van egy cikk, ami kifejezetten fejőket hasonlít össze, azt talán érdemes megnézni. Ez amiről beszélsz, az Avent Isis kézi mellszívó, a szilikonos párnácskával? Ó, én épp arra gondoltam, hogy legközelebb ilyet fogok beszerezni, mert csak jókat hallottam róla (nekem Medela Mini Electric van, és nem sokat tudtam vele kipréselni, még akkor sem, amikor amúgy túl voltam telítődve, persze lehet, hogy bennem van a hiba...) Kép
Érdemes még Snoopyt is keresni a kérdéssel, ő hivatalból otthon van ebben. Ha rákeresel, akkor a profiljában ha jól emlékszem, benne van a mélje.

Kati,
érdemes kapcsolatba lépned Yoannal, ha a probléma szorongat, ő is hasonló cipőben járt/jár a leányával.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Ildi, Kriszi, kösziKép
anya_kati
 
 


Ildi, az én környezetemben nincsenek szopó másfél évesekKépKép MegnyugtattálKép Én is igazából azt gondoltam, hogy jól van ez így, biztos tudja a gyerek mit akar, de a sok jóakaró elbizonytalanított kicsit.. Akkor minden megy tovább, ahogy eddigKép
anya_kati
 
 


Szia Multiplusz,

Szerintem embere válogatja. Kinek mi jön be...
Az ismeröseim többsége az Avent Isisre esküszik, még az is, aki 2 hónapig rendszeresen fejt, mert a baba kórházban volt.
Mivel úgy tünt, nekem is huzamosabb ideig kell majd fejnem, a kórházban kipróbáltam a nagy Medelat és megkérdeztem a csecsemosoket, hogy mit javasolnak. Egyöntetüen azt mondták, hogy ha van kézi, akkor inkább azt használjam, mert az sokkal kiméletesebb... Ahogy én vettem észre, tényleg. Más kérdés, hogy az elektromosat nem kell pumpálgatni, csak megnyomod a gombot...

Egy szó mint száz, ki kellene próbálnod, esetleg bérelhetnél rövidebb idöre, és ha nem jön be, akkor visszatérhetsz a kézihez.

schmo
schmo
 
 


Sziasztok!
Iboly!
Köszönöm a válaszodat! A mérleg történetet nem azért írtam, hogy bíztassak mást is a használatára, csak hogy lássuk, van, akinek mégis jó. Kivétel erősíti...

Én mindig csodálkoztam azon, amikor írjátok, hogy a sok jóakaró miket mond a szopira, és úgy gondoltam, milyen szerencsém van, hogy nálam nincsenek ilyenek. Hát most nem a sógornőm, aki mellesleg óvónő, azt mondja, hogy ha nem szoktatom le a 13 hónapos fiamat a szopiról, sosem fog leszokni, mert hát tudjuk, hogy a férfiak még 30-40 év múlva is mennyire szeretik a cicit!!?? Szóval, ha ez így megy tovább, nagymamakoromban is szoptatni fogom! Kép (Még viccnek is rosszul hangzik.)

Zsófi
zsóf
 
 


Betti, Iboly
KösziKép
rjuli
 
 


Szia Zsófi!

Most akkor mi is a baja a sógornődnek? Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Szia ZsófiKép

Hogy is van ez? Akkor a sógornőd szerint, ha egy férfi szereti a cicit, az kóros? Ajaj, akkor a világ tele van aberrált férfivalKép

Személyes tapasztalat: a fiam 21 hónapos koráig szopott, amikor én választottam el. Nem hosszú időre, csak 3 hétre. Mikor 3 hét után meg akartam szoptatni 1-2 szívás után azt mondta, ezután inkább pohárból kér.

Én azt hiszem, minden babánál, gyereknél eljön az az idő, amikor már nem igényli az ilyen szoros kontaktust és magától mond le róla. A világ nagyon érdekes és inkább azzal szeretnének foglalkozni. Este pedig már mesét hallgatnának szopi helyett, mert az jobban érdekli őket.
De erre meg kell érni! Én a helyedben kivárnám. (Meg ki is várom.)
Ne aggódj, nem fogsz nagymamakorodban szoptatni!

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Zsófi,
off leszek, de ahdd kacagjak Kép Szóval a sógornőd el tudja képzelni, hogy a 13 hónapos kissrácnak a cici egy erotikus dolog? Mert a pasiknak ugye az...én legalábbis még nem találkoztam felnőtt férfival, aki szopizni szeretett volna Kép Hm, itt alapvető fogalomzavar van a "szoptatós cici" meg az "erotikus cici" között Kép Ez persze jellemző a mai társadalmunkra, de inkább az a része, hogy a szoptatás mint funkció teljesen háttérbe szorul a szexuális funkció mellett (l. megbotránkozás a nyilvános szoptatáson). Ebből egyenesen következhet, hogy minden, a női mellel kapcsolatos képzetet az erotika itat át - így juthat vki arra az abszurd elképzelésre, hogy az egyéves (13 hónapos) kisfiú és a felnőtt férfi azonos módon érdeklődik a mell iránt. Hajaj, szegény világ, vetett ágy... Kép

Tovább vezetve: a lányom 21 hónapos múlt. Éppen most aludt el cicivel. Akkor - továbbvezetve a logikát - ő most ettől leszbikus lesz??? Kép

Humort mindenkinek,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi!

De nem baj, most úgy is az a trendiKépKépKép!

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Na ja, nem is kezdtem el vitatkozni, csak mosolyogtam és bólogattam. Kép

Zsófi
zsóf
 
 


Kriszi!

Tudom, hogy viccnek szántad, de komolyan hallottam ezt a hipotézist valakitől. Mármint, hogy a lánygyermek leszbikus lesz a hosszan tartó szoptatástól.
Én nem is tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek vagy bosszankodjak.

Betti

Betti
KépKép
KépKép
kbetti
 
 


Borcsa,
Kép

Betti,
most mondjam azt, hogy meg vagyok lepve? Hazudnék Kép
És akkor vajon aki tápos baba, az mitől érdeklődik a női mell iránt (fiú) ill. mitől lesz leszbikus, már ha az lesz (leány)? Ja nem tudom megállni: a homoszexuális férfiak meg a szoptatás hiányától lesznek azzá? Kép
Na jó, leállítom magam... Kép

Zsófi,
hát bezony, sokszor nem tehet egyebet az ember lánya...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Köszönöm a válaszokat. Azthizsem megpróbálok bérelni egy elektromos mellszívót. Ha bejön akkor veszek is. Nem tudjátok hol lehet ilyesmit bérelni? A védőnőm nem tudott segíteni.

Előre is köszönjük.
multiplusz
 
 


Multiplusz!

www.tiva-med.hu, ott bérelni is lehet talán.

Üdv:

Zita
pzita
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?