Szüléstörténet. Fogadjátok ti is szeretettel
2010.03.18--án, csütörtök délelőtt volt találkozóm a nőgyógyászommal, Dr Nyulasi Gáborral. Megvizsgált, megállapította, hogy a méhszáj továbbra is (már 1 hete) 1 ujjnyira nyitva van, babám feje beilleszkedett, szive jól ver, minden adott a "hagyományos" szüléshez, ugyanakkor a korábbi császármetszés miatt, ha addig nem indul be a dolog magától, szombat reggel felvesz az osztályra-be kell feküdjek megfigyelésre. Mondanom sem kell, ezt nagyon nem szerettem volna, így jó előre szugeráltam Nimit, hogy legkésőbb szombaton szüljünk.
Péntek hajnal 1-kor arra ébredtem, hogy keményedget a hasam. Nem fájdalmasan, de szabályos 10 percenként. 3 körül meleg vízzel letusoltam, majd visszabújtam az ágyba, a keményedések ritkultak, el is szunnyadtam, majd fél 6-kor ismét felébredtem. Szabályos 8 percesek. Lementem msn-ezni, és tiszta ideges lettem, mert nem tudtam, mit csináljak. Nem volt fájdalmas, de szabályosak voltak a keményedések, és ott motoszkált a fejemben orvosom múlt heti mondata: "ne sokat gondolkodjon, ha úgy érzi, menni kell, induljanak a kórházba" Addig vívódtam, míg Csabim és legkedvencebb Kriszta barátnőm tanácsára felhívtam anyut, hogy jöjjön vigyázni a fiúkra. Megérkezett másfél óra múlva, mi pedig bementünk a Szent Imrébe. Az ügyeletes szülésznő (Kecskeméti Vera-Csongi születésénél is ő volt ügyeletben) megvizsgált: a méhszáj 1 ujjnyi, a vajúdóban nst-re "kötött". Egy darab fájásocska sem volt a 3/4 óra alatt, amíg "ketyegtem"... Megvizsgált az ügyeletes orvos is (dr Raft), és mondta, hogy látja, hogy beindult valami, de nem tudja megmondani, hogy ebből mikor lesz baba. Lehet, hogy csak napok múlva, de az is lehet, hogy hazamegyünk és 10 perc múlva indulhatunk vissza. Kérdezte, van-e más panaszom, mondtam neki, hogy azon kívül, hogy teljesen potyára bejöttünk, nincs. Ő kedvesen próbált nyugtatni: olyan nincs, hogy egy kismama feleslegesen megy be kórházba!
Így délelőtt 11-kor hazaindultunk.
Anyummal megbeszéltük, hogy elviszi a gyerekeket, legkésőbb másnap ígyis-úgyis el kéne vinnie. Én csalódott voltam és kicsit szégyelltem is magam: így a 3. szülés küszöbén árnyékra vetődünk, nem tudom eldönteni, mikor kell menni stb.
Délután tengtünk-lengtünk Csabival a lakásban. Én nyűgös voltam, ő tűrt. Este 7 körül szakadt el a cérna és kitört belőlem a sírás. Ahogy kisírtam magamból a felgyülemlett feszültséget, amint lehiggadtam, "elkezdtem fájni" A keményedések sokkal erősebbek voltak, mint reggel, és a szabályos 8 perceseket hamar 5 percesek váltották fel. Nem volt kifejezetten erős görcsöm, de már kellemetlenek voltak a keményedések. De még mindig vívódtam, hogy ezek már AZOK a fájások-e, nem akartam megint potyára bemenni a kh-ba, így vártam, chateltem Krisztával, helyzetjelentettem neki. Majd 8-kor lefürödtem, és mivel a keményedések nem csökkentek, nem maradtak el, így mondtam Csabinak, hogy "olyan bíztató 5 perceseim vannak". Szegény innentől 10 percenként megjegyezte, hogy szóljak, ha induljunk. Végülis fél 10-kor ültünk kocsiba (a garázsból kiállva megjegyeztem Csabinak, hogy szerintem baba nélkül már nem jövök haza)
10-kor értünk be, ügyeletes szülésznő, majd az ügyeletes orvos is megvizsgált: 2 ujjnyi méhszáj, hívhatják az orvosomat, engem pedig bekísértek először a vajúdóba (meg is ijedtem, hogy mégis ott kell még vajúdnom - attól tartottam, hogy Csabim nélkül maradok.) De hamar jött egy fiatal "tanulóbába", Eszter, mondta, hogy a szülésnél ő lesz segítségemre és átkísért a rózsaszín szülőszobába, én pedig megkértem, hogy ha apuka bejöhet, akkor szóljon neki. Engem NST-re kötött, és szólt a Zuramnak. Még Csabim előtt, 11 órakor befutott a dokim, aki rögtön burkot repesztett. Majd bejött a kispapa is. Én érdeklődtem, hogy mi lesz a beöntéssel, de a szülésznő szerint nem szükséges. "És mi van, ha baj lesz közben-kérdeztem, "Á, láttunk mi már olyat" nyugtatgattak, így ebbe maradtunk. Mivel a fájások rendszertelenek voltak (volt, hogy 2 perc, volt, hogy 5 percenként jöttek), így oxytocinra kötöttek, "alacsony cseppszámmal". És mintha az orvosom kitalálta volna a gondolataimat, szólt a szülésznőknek, hogy hozzanak nekem egy nagylabdát, hátha könnyebb lesz a vajúdás. Valóban jobban esett a derekamnak viszont kicsit szédültem, így kb 10 perc után visszakéreckedtem az ágyra (de legalább kipróbáltam ezt is) Már ekkor kérdezték, érzek-e székelési ingert, és hát igen, éreztem, de tudtam, hogy ez még nem tolófájás, egyszerűen csak wc-znem kéne. Mivel be voltam drótozva (oxy, fájásmérő, szívhangfigyelő), így csak egy ágytálat hoztak. Pfff, kínos... Node, a szükség az szükség. Szellőztetés után visszakászálódtam az ágyra, majd jött a dokim is újra, vizsgálat, bő 3 ujjnyi, (szerintem kicsit tágított is kézzel, de akkor ezt úgy éltem meg, hogy ha ezzel segítünk, akkor legyen) és legnagyobb meglepetésemre ismét a tolófájások után érdeklődtek. Én úgy sacccoltam, hogy soká lesz még az. Egész másként éltem meg a fájásokat, mint a korábbi szüléseknél, ahogy éreztem, hogy jön-jön-jön, ígyekeztem nem a fájdalomra gondolni, hanem arra, hogy segítsek Niminek. Elképzeltem, ahogy -mint egy rózsa- nyílik a méhszáj (nem saját ötlet, a szülésfelkészítő szeánszon javasolta ezt Marcsi, a "tanfolyamvezetőnk"), illetve felidéztem egy rövidke animációs filmet, ami azt mutatta, hogyan halad át a baba a szülőcsatornán (még a zene is a fülemben csengett). Komolyan mondom, sokat segített mindkettő.
És nemsokára -bár bizonytalanul-de éreztem, hogy nyomnom kell. Mondtam is a dokinak, aki bíztatott, hogy nagyon jó, szépen haladunk. Néhány bizonytalan nyomás után éreztem, hogy nagyon erősen nyomnom kell, és hát szégyen, nem szégyen, de bizony a székelési inger ezúttal a tolófájásokon kívül valódi székelési inger is volt. Szabadkoztam, és bocsánatot kértem, és persze mindenki nyugtatott, hogy ez természetes, semmi gond. Érdekes, mert korábban ezt tényleg nagyon ciki dolognak tartottam, de ott, akkor kevésbé zavart, én szülni akartam, és ha ezzel jár, akkor ezzel jár és kész. Majd oldalt fekve kellett nyomnom, és ahogy fordultam egyik oldalról a másikra, hirtelen, fájás közben Nimródom is elkezdett mozogni. Először csak mosolyogtunk, hogy biztos elrugaszkodik, én meg rászóltam, hogy ne csináljon ilyet, mert borzasztóan fáj, de hirtelen elkezdett esni a baba szívhangja, és mindenki elcsendesedett, majd a dokim megszólalt: "Hívjátok a műtőt, hívjátok az aneszteseket, hívjátok dr Bardóczyt, apuka pedig menjen ki." Láttam Csabin, hogy megijed, és a dokit kérdezte, hogy akkor most megcsászároznak, a doki nem válaszolt, én meg nem tudtam, meg merjek-e ijedni, és inkább a következő fájásra koncentráltam, visszzafordultam a hátamra. Megérkezett dr Bardóczy, a dokim helyzetjelentett, de ekkor szépen kúszott vissza a szívhang és már normális volt. Mire beért az anesztes, meg még vagy 2 orvos, addigra mindenki megnyugodott és Csabit is behívták. És újra nyomtunk. 2 erős nyomás után már éreztem, hogy teljesen lent van, a buksija, szinte szétfeszít, és ekkor felváltva kellett lihegni, nyomni, sóhajtani, lihegni stb, majd szóltak, hogy most megvárunk egy fájást és nyomjak egy utolsó nagyot. Úgy éreztem, percek telnek el, és már kezdtem nyűglődni, hogy "nem jön, nem jön", mikor végre éreztem, hogy mégis alakul egy fájás, nagylevegő, szem-száj becsuk, és már meg is érkezett Nimród. 0 óra 22 perc-hangzott valahonnan a születés pontos ideje. Kicsit még aggódtam, mert nem sírt fel rögtön, de hallottam, hogy szörcsög az orrán keresztül, és ahogy a mellkasomra tették, már nyöszörgött. Csabim elvágta a köldökzsinórt, a picit megfürdették, lemérték (3450 gr és 54 cm), felöltöztették, és elvitték melegedni. Sajnos nem is kaptam vissza akkor éjjel, így a szülőszobai szoptatás élménye kimaradt az életemből.
A riadalmat is beleszámítva nagyon pozitívan éltem meg az egész szülést-születést. Talán ez fájt a legkevésbé és a regenerálódás is gyorsabban ment, mint korábban. A kórházi szobából pont rá lehetett látni a szülőszobákra, esténként, szoptatáskor figyeltem, hogy a "rózsaszín szülőszobán" ég-e a villany, és teljesen elérzékenyültem, ahogy egyik éjjel láttam, amint villog egy fényképezőgép vakuja - valaki ismét világra jött.
A gyerekek szerencsére nem betegek, nem mintha hiányozna... 
[/url]
