Új privát üzeneted érkezett!

Ezt még tegnap este írtam, csakazértis idemásolom, mert tegnap nem fogadta el a gép Kép:
Sziasztok!

Vantal!
Látod milyen jó hogy vagyok Kép, emlékeztetlek dolgokra!
Az jó, hogy már nem olyan vészes a gyomrod és a fejed sem fájt mostanában.
A szájpenészről úgy tudom, hogy az egy gomba, ami lepedéket képez a szájban, és nem lehet könnyen letörölni. Általában boraxos ecsetelőt szoktak adni és az anyuka mellét is kezelni kell (az is viszkethet, fájhat emiatt). Nem tudom mi okozza, szerintem a nem teljes sterilitás. Hirtelen ennyi jutott az eszembe Kép!
Mi jól vagyunk, elkezdtük a bölcsit, mert megyek dolgozni a jövő héttől. Már túlvagyunk egy víruson (Levi elég gyorsan átesett ezeken -kopp-kopp-kopp- lehet, hogy a homeobogyóknak köszönhetően)

Vadri!
Gratulálok a pocaklakóhoz Kép! Igazán segíteni nem tudok, mert még új vagyok a jahnos topikban és eddig kétszer találkoztam az új dokimmal. Nekem szimpatikus volt, de még nem szültem nála Kép.

Mennem kell fürdetni, mert most éppen ráértem 10 percre Kép.
Üdv, Virág
virga
 
 


Közben olvastam, hogy a doktornő pontosan leírta a szájpenészt. Nna, nagyjából jól emlékeztem Kép!
Szép napot! Virág

U.i1.: "kedves" Bocs!: Most éppen ráérek, mert a gyerekem a bölcsödei beszoktatás keretében első napját tölti egyedül a bölcsiben. Lakás rendben van, ágyak bevetve, némi vasalnivaló vár még rám.

U.i2.: megígérem most már befejezem a ráérős dumát Kép!
virga
 
 


Sziasztok!

A www.noklapja.hu Babázzunk fórumán "PCOS Központ segíts te is" névvel új topik indult, kérlek titeket akiket érint, vagy van ötlete, tanácsa vagy csak érdeklődik látogassatok el ide és tegyünk a nemes célért együtt!

köszönöm
pcos
 
 

 
 

hello, még mindíg szabin vagyok (London), de nem bírtam szó nélkül.

RG!
leírtál egy meglehetősen indignálódott véleményt rólunk: szüléskörüli problémák (felesleges beavatkozások?) és a csecsemő ellátásról. Mivel én kötelességemnek érzem, hogy a osztály jól menjen és lehetőleg mindenki elégedetten távozzon (ez a saját érdekem is) reagálnom kellett.
1. Ármay dr.nő válaszával minden szavával egyet értek, én is ezt tapasztalom.
2. megkértél, hogy ne b...am le a dr-odat. Nem tettem, mert nem volt rá okom, mert a szakmai ellátás ellen nem volt kifogásod neked sem és én sem láttam ilyen hiányosságot! Mindössze annyit teszek, hogy odaadom neki amit TE írtál, gondolkodjon el felette, és ha szükségét érzi válaszoljon, vagy változtasson a munkájában azon amit szükségesnek lát. Ez a dolgunk. Szerintem a főnöknek le....ni kell a munkatársát, hanem a problémákat, de az örömöket is megbeszélni, megosztani. Ez az ars poetikám (nagyképüen) és ezért írok itt is. Remélem nem értelem és haszon nélkül.
gyuri
Szeged
 
 


Szia Vantal!

Megkaptam és köszönöm! Válaszoltam is.
Éva
évi79
 


Köszönöm a válaszát, Doktornő!
vantal
 
 


Virág: de tuti, hogy minden rendben van a lakásban? Esetleg közjegyző által hitelesített fotókkal is tudnád ezt igazolni? Mert ha nem, majd jól az orrodra koppintanak, hogy mit keresel itt! :o)
Örülök, hogy túl vagytok a vírusokon. És hogy antibio nélkül, annak főleg. Jobb elkerülni. Engem mindig azzal tömtek, ha kellett, ha nem, gondolom ezért is vagyok ilyen kis immunkirálynő :o(
vantal
 
 


Na nem bírom ki,hogy hozzá ne szóljak. -Először Gyurinak. A dokimmal valóban nem volt problémám, csak annyit írtam, hogy ami történt, az nagyon fájt, stb. stb. A problémám inkább a csecsemősosztályon volt,nem a dokimmal,.(A (csecsemőosztályon)sem mindenkivel, hanem egy személlyel, aki lehordott, amikor ki akartam kérni a babócámat egy szopira, mert bedurrant a mellem, hőemelkedésem is volt, és igazán rosszul éreztem magam. És amit ő művelt mind szóban, mind fizikailag, arról a szobatársaim is tudnának mesélni.És vállalom ..Sőt személyleírást is adok róla: középkorú, rövid szőke hajú nő. Azt nem tudom, hogy festett-e. És éjszakára nem hozták ki a babákat a házirend ellenére sem... Bocsinak üzenem, abban 100% -os biztos vagyok, amit beírok. És egyáltalán nem unatkozom, és senkit nem akarok rémisztgetni egyáltalán. Nem az egészségügyhöz rossz a hozzáállásom!!!!!!! Én az egészségügyben kezdtem tanulni, és bizony nem irigylem őket, valamilyen szinten megértem................. Csak egy személyes tapasztalatot fogalmaztam meg és mertem leírni, és úgy gondolom azt sem olyan hangnemben, hogy te így reagáljál. Végülis azért van ez a fórum, hogy véleményeket is olvassunk......
Gyuri, jó nyaralást!!!!
rgabriella
 
 


Sziasztok!!
rgabriella
 
 


És még egy dolog Gyuri! A véleményt nem rólatok, és nem általánosítva írtam. Legalábbis így érzem..
rgabriella
 
 


Furcsa hogy van most pár percem, nagyon ráérős lettem...
rgabriella
 
 


Egyébként visszaolvastam, hogy hogyan írtam le a szüléstörténetemet, és nem találtam benne kritikát.Csak az érzéseimet írtam le. A "bírálat", rossz emlék a csecsemőssel kapcsolatban volt. Nem akarok semmiről sem magyarázkodni, de tiszta hülye vagyok, mert még nekem támadt lelkiismeret furdalásom Bocs beírása miatt, hogy leírtam a véleményemet.
rgabriella
 
 


Sziasztok. Már 4200 gr a babucink..
rgabriella
 
 


Nő mint a gomba :o)
Az a dolga, vagy mi a szösz!
Egy debreceni lány - másik fórumról - meg most vajúdik szegényke :o(
V.
vantal
 
 


Szia Vantal! Akkor már remélhetőleg megvan a babucija :o))
rgabriella
 
 


Igen, közben megszületett Flóra Zsófia 54 centivel és 3200 kilóval :o)
Részeleteket még nem tudok, de éjfél előtt érkezett 10 perccel. Jó 13 óráig tartott a dolog.
Én meg éppen a mellméretemen vagyok kiakadva. Egy hét alatt megint nőtt 3(!) centit. Már olyan vagyok, mint egy hormonzavaros teve... 109 cm-nél tartok, és még van majdnem 4 hónapom! Ez nagyon durva... Ugye most már leáll a növekedéssel..?! Jó groteszk látvány kezdek nyújtani. De ha ezek után sem lesz tejem...!!! Remélem legalább azzal nem lesz gond ezek után és jó sok nyamija lesz a fiamnak.
Viki
vantal
 
 


Én pedig amiatt vagyok egy kicsit elkeseredve, hogy még mindig jók rám az eredeti melltartóim:-)(már a 37. hétben vagyok) Csak egy kicsit teltebbek lettek. Kicsit azért nőhettek volna, bár szoptatáskor egy kicsit még biztos nagyobbak lesznek. Csak azzal vagok bajban, hogy mekkora szoptatós melltartót vegyek.

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Én meg közben bepánikoltam, hogy biztos valami hormonzavarom van, hogy így nő a mellem. Megkérdeztem jó pár kismamát, és senkinek sem nőtt ilyen mértékben, főleg nem ennyi idős terhesen.
Férjem már Lolónak becéz. Vicces, mi?
Lehet, hogy valami gond van velem...?!
És ha ez valami hormonzavar?!
Szerintetek ez normális?!
vantal
 
 


Szia Vantal!

Most akkor megnyugtatlak: én 90-95 B-C-ről indultam ( melltartó fazontól függött a dolog ), szülés előtt már szűk volt az E-s melltartó és a szoptatós melltartó pedig 95 G-s lett. Megnyugodtál egyk icsit??? ;-)

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Végre valaki...!!!! :o)))
vantal
 
 


Én nem örültem neki ennyire... KépKépKép

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Sziasztok!

Vantal!
Én is elég nagy (sőt hatalmas) lettem mellileg Kép. Már nem emlékszem pontosan, de valahogy 100C-D körül jártam a szoptatás alatt, a terhesség előtt pedig a 90C környékén tartottam. Nem tudom pontosan, mert ezt a Mama Bel melltartót hordtam, az meg ugye együtt növekedett velem.

Most megint megnőtt egy kicsit, mert vmi miatt beindult a tejtermelésem. Most keresgélik mi okozhatja. Soha jobbkor, mint a munkábaállásom előtt Kép.
Üdv, Virág
virga
 
 


Szia Vantal!

Ne aggódj szerintem a mellméreteden. Én 75B-vel kezdtem és épp tegnap kellett melltartót vennem, 85B-et.

Az elsővel is így kezdtem és 90-es szoptatós kellett szülés után.

Sys 25+4
sys
 
 


Na, akkor ezek szerint eddig pont olyan kismamákat fogtam ki, akiknek nem nőtt, vagy csak minimálisan. Megnyugodtam.
Most hívott fel a lány, aki éjjel szült. Hát valami nagyon vidám, boldog, kipihent a hangja (pedig biztosan nem sokat aludt), úgyhogy jó volt hallgatni :o)
Viki
24 +/- ?
vantal
 
 


Sziasztok! Most olvastam ugyanezen az oldalon egy másik topicban, hogy anyatejet árulnak. Szerintem idegentől eléág veszélyes, ha nem tudja az ember, miennyire steril ...Ha meg felforraljuk, akkor már nem is olyan egészséges, mert kimegy belőle egy csomó vitamin, stb.
rgabriella
 
 


Sziasztok!
Ma voltam UH-on és láttam dobogni a babánk szívét! Ezt mindenképpen meg szerettem volna osztani veletek. Olvasgatom a mellméret változásokat: én még csak a 7. héten vagyok, de az eddig hordott melltartóim (75B)már szorítanak. Ez is normális? De legalább a férjem pozítivan értékeli a változást. Úgy is mindig reklamál, hogy ő mindenből kimarad. Van valaki köztetek aki előreláthatólag jövő májusban fog szülni? (de messze van az még)
Adri
vadri
 
 


Hi! Tök jó itt lőrincen új busz jár a 136-os helyett. Csak az a baj, hogy az oké hogy alacsony padlós, de sajna keskeny ajtós, hogy még lehetetlenebb legyen felszállni babakocsival. Kép((
rgabriella
 
 


Vadri: gratulálok a picurihoz! Nagyon jó látni a szívét, ugye? Ez az első nagy és jó dolog a terhesség során :o)
Van egy jó terhes fórum, ahova gyakran feljárok a terhességem eleje óta. Nem kórházhoz kötődik, vagy lakhelyhez, mindenhonnan vannak kismamák és nagyon jó a társaság.
http://www.noklapja.hu/forumkifejt.php?id=57&forumid=31663&hozzaszoltunk=1&step= 0
vantal
 
 


Sziasztok!

Vantal!
Nem mindenki hullafáradt a szülés után Kép. Egy barátnőm még a szülőszobáról vajúdás közben küldött SMS-t és a szülés után 3 órával felhívott, a hangja pedig teljesen friss és feldobott volt Kép.
Amúgy a szülés napján én sem voltam annyira fáradt, pedig 12 óra vajúdás után császár volt én mégsem tudtam aludni.

Rgabriella!
Ezek szerint valahol a környéken laksz Kép.Nincs kifejezetten babakocsis ajtó? Majd kifigyelem, mert azzal fogok dolgozni járni.
Én egy barátnőmtől kaptam az anyatejet, benne teljesen megbíztam. De idegentől már én sem biztos hogy megvenném. Nem csak a sterilítás miatt, hanem azért sem mert nem tudhatom mit evett, ivott, milyen gyógyszert vett be stb.

Üdv, Virág
virga
 
 


Azért egy szülés nagyon komoly mentális élmény lehet, úgyhogy gondolom egy ilyen után olyan pluszt kap lelkileg, amit nehéz legyűrnie a kimerültségnek :o)
vantal
 
 


Eladó egy Babysense II. márkájú (Madarász utcai gyermekkórház ajánlásával forgalmazott), teljesen új, ki sem bontott kétpaneles légzésfigyelő készülék garanciaval.
Ára: 32 e. (Eredeti ár: 50 e.)
Érdeklődni: 06-30-6820220 illetve az emduan@yahoo.com-e-mailen
emduan
 
 


Sziasztok!

RGabriella!
A babakocsis ajtó előlről a második és az egyáltalán nem keskeny, könnyen fel lehet szállni babakocsival. Vagyis könnyebben, mint a régi buszra, így helyes a kifejezés Kép.

Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok!

Tud nekem segíteni valaki abban, hogy mekkora szoptatós melltartót vegyek? Gondolom, legalább egyet nem árt bevinni a kórházba... Még van hátra három-négy hetem, de ugye soha nem lehet tudni...
Terhesség előtt 75 B-C méretet hordtam, ill. hordok még ma is. Gondolom, azért ennél nagyobb lesz szoptatáskorKép

Köszi előre is!
Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Szia Judit!

Azt szokták javasolni, hogy egy mérettel vegyél nagyobbat, tehát a te esetedben C-D ( inkább D ). De nálam E-ből lett G, ami ugye 2 méret...
Szerintem a D-t próbáld meg, és ha nem jó, a többin ( ha akarsz majd többet ) még tudsz változtatni.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Köszi!
Egyelőre mindenképpen csak egyet akartam venni, a következő darabokon még tovább kísérletezemKép

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Lehet hogy pótlás kell a picimnek. Teljesen depi leszek ha nem lesz elég tejcsim...
rgabriella
 
 


Hehe. A busszal kapcsolatban még nem mentem vele,csak messziről láttam a megállóba beállni, és teljesen úgy nézett ki, mint a Gyöngyösi utcánál (ahol van a Madarász kórház) a 4-es busz, ami ott jár, azon tök keskeny az összes ajtó, és a széksorok kötött is csak egy ember fér el. ..
A tejcsimmel kapcsolatban teljesen kétségbe vagyok esve....
Pedig iszom a kakaizű herbateákat látástól vakulásig, fejek mint a kisangyal. De az a baj, ha minden etetés után lefejném azt a cicit, amiből eszik, a következő etetésre nem termelődik annyi, hogy jóllakjon.
Észrevettem, hogy amikor éjszaka csak egyszer kel fel, akkor úgy bedurran a cicim ...Van ideje termelődni. De reggel 8-tól délig nem alszik fél órákat csak szinte. Etetés után felkel 1 ór múlva. Este ugyanez 8 után egészen éjfélig. Szívja a cicimet, aztán mérgesen elkezdi rázni a fejét, és elkezd sírni. Megint rábukik tök mohón a cicire, és ugyanez...Kezdek kibukni. Voltunk ma a védőnéninél, a súlya viszon szerinte jó, mert 4400 gr. 3650-el született, 3 hetes..De Pénteken megyünk vissza próbaszopira, amikor lemérik a rendelőbe, mennyit eszik egy szopival...Előre félek. Egyszerűenmár nem tudom, hogyan csináéljam, hogy több legyen...Virga, Egyébként a Havanna lakótelepen lakom. A 19-ben...
rgabriella
 
 


Gabi: én és a nővérem is úgy nőttünk fel, hogy anyámnak egy csepp teje nem volt. Nem akkora tragédia az sem, ne így fogd fel! Vannak már jó tápszerek. Gondolom azóta már sokkal jobbak is, mint akkor. Sok olyan nő is van, akik nem szoptathatnak valamiért - pl. olyan gyógyszert szednek - és mégis egészséges és fejlett gyerekük van. Én is szoptatni szeretném a picit majd, de ha valamiért nem lehet, akkor sem szabad kétségbeesni. Nem akkora tragédia ez már.
vantal
 
 


Ha valaki tud tejcsinövelő módszert, írja meg nekem. Előre is köszönöm..:o))
rgabriella
 
 


Tudom Vantal, csak az a baj, hogy nap mint nap ezzel vannak tele a babás mamás újságok, a védőnő is úgy áll hozzá, hogy bennem keresi a hibát, és amikor az első babámat szoptattam, nálla 4 hónapig sikerült, mindig , ahányszor csak orvoshoz vittem vagy máshová, és kérdezték, meddig szopott, és megmondom, úgy néznek rám mint egy szívtelen gonosz valakire.De inkább akkor már pótlás, mint hogy éhezzen!!!
rgabriella
 
 


Kaptunk új cseppet hascsikarás ellen, mert az Infacol nem használt. Ennek Espumisan a neve. Remélem hatni fog...
rgabriella
 
 


Gabi
Szerintem érdemes lenne látogatnod a Szoptatás topikot. Visszaolvasni is érdemes, de konkrét probléma esetén is szívesen segítenek.
zsana75
 
 


Ez az Espumisan mintha hatna. De nem akarom elszólni...
rgabriella
 
 


Gabi: én el szokta mentegetni az olyan témákat a fórumokról, amik hasznosak lehetnek. Most találtam egy ilyet, bemásolom:
"Ha nem válik be az Espumisan, akkor próbáld ki a Sab Simplexet. Ugyanaz, csak más gyártja és más az íze. Ezek jobbak mint az édesköménytea, mert az eléggé puffaszt is, tehát lehet, hogy még inkább gondot okoz. Ha Te iszol Laktoherbet azt is érdemes felfüggeszteni és figyelni, hogy a baba hogy van."

Aztán egy másik lány javasolta, hogy szoptatós teának neki bevállt a kecskerutafű, attól nem fájt a baba hasa sem. Illetve olyat is hallottam, hogy a teljes kiörlésű magvaktól, és általában az olajos magvaktól indult meg a teje.
vantal
 
 


Elajulok.
rgabriella
 
 


Szó szerint, vagy képletesen? :o)
vantal
 
 


Sziasztok! Húú de nehéz éjszakánk volt.
rgabriella
 
 


Miért volt nehéz?
vantal
 
 


Szia gabi!

Pár ötlet!
a szopit mi úgy csináljuk hogy mindig megkínálom a második ciciből is és az elsőt kellene lefejni, majd a köv. szopinál azzal a cicivel kezded amit másodszorra adtál neki, mert ezt nem szívta ki teljesen valszeg, a másik meg dolgozik a tejcsi termelésén gőzerőle mert üresre fejted!

tejcsinövelés!
nem tudom hogy állsz a homeopathiaval, őszintén megvalava én még soha nem próbáltam, de sokaktól hallottam hogy bevállt az urtica urenc 5 ch nevű bogyót kell keresni a gyógyszertárban és 2*5 golyócska kell a könyvem szerint belőle!

Amit még javasolni szeretnék, hogy szerintem érdemes legalább az első hónapra szerezni egy mérleget, általában 3 ezer a bérlet havonta és 10 a kaució (pl. megatoys, madrina). így nem kellene ennyire aggódnód tudnád mennyit eszik és hogy elég e tejcsi!
Megyek mert eladja Domi a házat, éhes!

kinga
döngy
 
 


Sziasztok!

RGabi!
Átküldenék Neked egy mailt, hasznos infók vannak benne tejnöveléssel kapcsolatban.
Nem lehet hogy a babádnak a gyógynövényteáktól fáj a hasa? Azokban van édeskömény és az sok babának hascsikarást okoz.
A mi akkori védőnénink azt mondta, hogy ezeknél a gyógyszereknél (Espumisan, Sab Simplex)ki kell tapasztalni hogy jó a kicsinek. Mivel nálunk a délutánok voltak a hasfájós időszakok, ezért a maximális adagot elosztottam 3 felé és a kb. déli szoptatásnál elkezdtem adni Neki. Így bevált. Ha csak egyszer adtam neki, akkor az nem.
Az a legfontosabb most,hogy próbálj meg nem stresszelni azon, hogy mennyi tejed van és főleg ne azért, mert mit fognak gondolni Rólad. Attól, hogy ha esetleg pótlást adsz nem leszel rossz anya!
Sztem szépen gyarapodott a kicsid, nem kell aggódnod Kép! (most kíváncsiságból megnéztem: Levi 3800 gr-al született és 3 hetesen 4100 gr volt. Az 300 gr gyarapodás míg a Te babád ennél jóval többet hízott Kép Levi pont 4 hetesen volt ilyen súlyú)
Egyébként én is havannai vagyok Kép. Csak mi a Csontváryn lakunk Kép. Én a tanácsadóban mindig csak olyanokat hallottam eddig, "hogy ugye kap tápszert?" "mennyit?" "tessék húst adni a 6 hónaposnak". Nem tudom melyik védőnő és orvos volt, de eléggé ledöbbentem Kép.
Na, most már nem offolom a topikot Kép!
Jó éjt! Virág
virga
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?