Új privát üzeneted érkezett!

Karmen Kép
Az attól függ. A SOTEn éjszaka (azt hiszem éjfél és reggel hét között) csak alatatásos császár van, egyéb időpontokban pedig lehet csak érzéstelenítéssel kérni.
Ha nappal lesz, és minden OK, akkor nem fogom kérni az altatást.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok LányokKép

Köszönöm mindenkinek a sok bíztatást, és a pozitív energiákat! Segített!!! Igaz, épp ma éjjel zajlott le a tüszőrepim-amit én sejtettem is-, de ennek ellenére a műtétnek nem volt akadálya. Simán ment az altatás, hála a világ egyik legprofibb aneszteziológusánakKép Elsőre jó helyre szúrt!!! Kb. 3-5 percen belül már szunyáltam, és arra ébredtem, hogy valami szépet álmodtam, és ők felriasztottak. Motyorogtam is, hogy én még alukálok, stb., ők meg vidultak nagyokat! Aztán kitoltak az őrzőbe, és ott pihengettem kicsit. Később jött Kulin dr. és mondta, hogy a polip a méhnyak belső részén helyezkedett el körkörös formában, és nagy részét sikerült minden roncsolás nélkül eltávolítani. A jobb o.-i kis kitüremkedéshez nem kellett nyúlni. A méhem egyébként jó belső állapotnak örvend. Ma pihi, holnaptól minden a régi, de 10 napig nem lehetünk együtt...

LullabyKép
Akár már a köv. ciklusban kezdhetném szedni a fogamzásgátlót, de erre még kicsit várunk. Szeretném abszolút felturbózni Gábort, és persze magamat is (vitaminok, gyógyteák). A tetőtérbeépítés meg a nyakunkon. Kb. tavasszal kezd neki a férjem és nyár elején beköltözhetünk. Beköltözés után pár héttel már nagyon szeretnék újra lombikozni. Addigra Lilla is 3,5 éves lesz, talán az önállósága is segíti majd a sikeres programot.
Örülök, hogy villámsebességgel haladsz a kisbabád feléKép

BrigiKép
Rég hallottam felőled! Mesélj, hol tartotok? Képzeld, ma a Kaáliban rajtam kívül még 2 leendő kismami is a Kulin dr. betege volt! Abszolút meg voltak vele elégedve, mint mi is, és jó volt a tapasztalat csere velük.

Dóri
kardalus
 
 


Suiazstok Lányok!

Mindenkinek nagyon köszi a drukkot és az együttérzést!

Lullaby,
Remélem, hogy Neked és nekem is ez lesz az utolsó! Nagyon szurkolokKép

Kriszta,
Mi a helyzet? Küldöm a ++++++++++++++++++++ energiát!

Dóri,
örülök, hogy minden jól ment! Az a 10 nap pedig hamar elrepülKép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 

 
 

Sziasztok,

Sajna ma delutan marhara elkezdtem görcsölni, mostmég csak gyötör, de legkésőbb holnapra biztos megjön...már megintKép( Azt hiszem ma már nem veszek tesztet. Holnap jelentkezem Kovács doktornőnél, és remélem hamarosan nekifuthatok a következőnek, pár nappal Lullaby után !
Lullaby,
Remélem ez már a mi hónapunk lesz !!

Dóri,
Nagyon örülök hogy minden rendben volt ! Pihenj sokat, aztán erősödjetek Kép Remélem addigra mar mind nagy pocakkal fogjuk varni a te lombikodat ! Azért ugye nem hagysz el minket addig se (milyen önző vagyok)Kép
Lara,
Mostmar tartogasd pozitiv energiadat magadra, plusz meg az enyém is neked megy++++++, nalam nincs ra annyira szükség.
Valakinek pedig kell jönnie jó hírrel is, az majd nekünk is erőt fog adni legközelebbre !
Orsi,
Nagy mozgolódás van odabenn ugy hallom Kép Drukkolunk, hogy meg egyben maradjatok par hétig... de szeretnek mar itt tartani.

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Sziasztok!

Ma voltam Kaáliban! Megint meg kell csináltatnom egy csomó vizsgálatot!Kép De ennek ellenére Okt. 15-22 között meg lesz a lombik!KépKépKépKépKépKépKépKép
Wow! Persze csak akkor ha minden vizsgálat jó! Reménykedem! Cukor terhelés is kell. És ami "jó" hír innentől minden lombikosnak meg kell csináltatnia a Clamidia szűrést!KépNekem is. Sebaj!Kép

Mindenkinek nagyon Szurkolok! És én is küldök egy csomó-csomó pozitív energiát! ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++
Osszátok szét! De igazságosan! KépAztán Várom az eredményeketKép

Zsu!

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Sziasztok! Kép

Én is ma voltam a Kaáliban, a vérvételem kitűnő, férjem spermiogrammja kitűnő, úgyhogy indulhat a lombik!!!
A ciklus 24. napjától fogok kapni Suprefact injekciót, persze itthon eszembe jutott, mi van, ha véletlenül ebben a ciklusban történik meg az abszolút csoda, és addigra már ott lesz valaki a hasamban. Tudom, hogy hülye kérdés, de mégis ez jutott eszembe? Tud valaki válaszolni?

Még nem egészen fogtam fel, de körülbelül ÖT HÉT MÚLVA MEGTÖRTÉNHET A BEÜLTETÉS, ÉS KIS EMBRIÓCSKÁK LEHETNEK A HASAMBAN!!!!! Kép Kép Kép Ilyen hamar, annyira hihetetlen!

Zsuzska Kép
Utánad egy héttel lesz nálam a beültetés! Nagyon izgulok!

ELŐRE AZ IKREKÉRT!

Optimista Milena
milena
 
 


Sziasztok!

Zsu! Engem is elküldek Clamidia tesztre, ami elég különösen alakult. (Nem ott csinálják és én a BM Kórházba járok nőgyógyászoz és amikor bementem nem volt tesztjük, majd visszarendelt vasárnapra. Két hét múlva lesz meg az eredmény.

Nagyon örülök,hogy máris kezded az új lombikot! Biztos sikerülni fog!!!!!! Kép Nálatok is a pároddal van a baj? Nálunk kevés nagyon és ráadásul nem mozognak. Nálam semmit nem találtak eddig. Még ez a Clamidia és a sós feltöltés van hátra. A sóson a jövő héten túl kell esnem, mert ma jött meg és a 14. napig meg kell csinálni. Hétfőn megyek a Kaáliba és akkor beszéljük meg a részleteket. Remélem arra vonatkozóan is mond valamit a doktor bácsi, hogy mikor kezdjük a lombikot.

Milena!
Neked nem is kell fogigátlót szednek?

Lara! Kitartás biztos ott lapulnak valakik a pocidban, pihenj sokat!!!! Kép

Orsi!

Nagyon érdekes lehet, amikor érzed, hogy ott forgolódnak a pocidban! Azt szertném kérdezni ha szeretnél altatást mindenképpen akkor elvileg megcsinálják? Neked már elvileg nem is kell járni a Kaáliba? És még azt is szeretném megtudni bár nekem még ezen nem igazán kell gondolkodni Kép ha babás leszel akkor meddig kell még inekciókat vagy gyógyszereket kapni? És meddig kell a Kaáliba járni?

Bocsi a sok kérdésért, de ahogy olvastalak titkeket ezekre nem találtam választ! Vigyázz magadra és még egy kicsi kitartás és te leszel a legboldogabb ember ezen a földön!!!

A barátnőmnek a doki azt mondta elő szokt fordunli ritkán barnás vérzés!
Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
Én az ET után már csak ultrogestant kaptam. van, aki kap progiszurit, az azt hiszem a 12. hétig meg, de én ilyet nem kaptam.
A Kaáliba mi a 12. hétig jártunk, azóta nem voltunk. Legközelebb a manókkal megyünk vissza.
Ezt az altatásos dolgot nem tudom, én nem szeretném az altatást, így nem jártam utána. Persze, ha éjszaka lesz, akkor nincs más lehetőség.

Néhány kép a fiúk felszereléséből:
újak: játszószőnyeg, fejvédő, takaróhuzat... az ágyra köthető zsebes is kész, de arról még nincsen kép Kép

http://babanet.hu/album/main.php?album=3182

egy része nem csak az én munkámat dícséri, a fejvédőket a nagymamival együtt varrtuk Kép

Orsi + 2 Kismaczkó
30+6

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!

Hihetetlenül szépek amiket készítettetek a gyerekeknek! Ügyesek vagytok és sokkal szebb mint amit a boltban lehet kapni!

Az én anyukám is tud varni és már alig várja, hogy legyen kinek!

A játszószőnyeg nagyon ötletes!
Igazán csodálatos édesanya vagy!

Jó éjszakát és vigyázz magatokra!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Drága KriszKép

Eszem ágában sincs benneteket itt hagyni! Amég van mondanivalóm, és amég van mondanivalótok, addig én itt leszek, és mindenkit meghallgatok, szorítok és pityergek majd örömömben, amikor megtudom, kisbabátok leszKép

OrsiKép

Az altatásról én azt hallottam, hogy nagyon gyorsan kell közben az orvosoknak dolgozni, mert az altatószer hamar átjut a babához, és aluszékonnyá teheti az első napokban, ami a szopizással kapcsolatban sokat árthat. Az epidurált ajánlja a legtöbb orvos, bár tudom, van akit megnyugtat az altatás érzése, és valahol ez is érthető.
Nagyon várom a fiúk születésétKép

Minden reménybeli kismaminak szorítok!
Dóri
kardalus
 
 


Orsi!

Nagyon klasszak a cuccok, amiket csináltál. Én is varrogatok, de egyenlőre csak a barátnőmnek terhesrucikat. De eljön én időm is!

Lányok!
A gyenguska eredményünk után érdekelne, hogy mennyi a határ az inszem és a lombik között, mármint a kiskatonák számát illetően.

Sziasztok
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Zseboroszlán, Dóri, Lara Kép
Köszi Kép Kép

Dóri Kép
Azért én is várom a fiúk megszületését Kép Kép Kép Kép Az altatásnál tényleg gyorsan kell dolgoznia a dokinak, de ha a manók éjjel indulnak meg, akkor nincs választási lehetőségem a SOTEn. Nappal semmiképp sem szeretném, ha alatatnának, mert azért ott szeretnék lenni, amikor a fiaink "születnek" Kép Kép

Orsi + 2 Kismaczkó
(akik ma megkezdték a 8. hónapot)

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Dóri! Örülök hogy minden rendben ment! Engem altattak, Orsi megmondom neked itthon is tul aluszkékony volt hetekig, szerintem semmi köze ehhez az altatásnak.

Orsi! Nagyon szépek, nekem nincs kézügyességem, kicsit irigy vagyokKép

Hü beindulnak itt hamarosan a babaesök, látom már!Kép

Kriszta! Már irtam nekem is megvolt a mensziérzés aztán mégis becsapott, szerencséreKép
Én is pont ezért nem teszteltem csak már 1 hét késéssel, nem gondoltam hogy terhes lehetek.

mindenkinek drukkolok nagyon!!
+++++++++++++++++

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Lányok!

Kriszta,
mi a helyzet?

Milena,
Te ugyanaz a Milena vagy, aki a "ma megint megjöttbe" is ír? Ha igen, akkor nagyon-nagyon gratulálok a történetedhez! Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni! Szuper!

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Szerintem is szuper ahogy Milena ir, anno elkezdtem olvasni, aztán nem volt idöm folytatni, de azota is tervezem. Nagyon tetszett nekem is.

Lányok, megbocsátjátok ha teszek fel egy képet? Ide még sosem mertem, ne fájjon a szivetek a baba miatt, de ezt látnotok kell!

Jóllakott Orsi és amig elfordultam fagyasztani a tököt elaludt Kép
Láttam, hogy sir egy kicsit de azt hittem csak ki akarja vegyem mondom 3 perc várjál. Hát megvártKép

KarmenKép

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Kép

Lara Kép
Igen, ugyanaz a Milena vagyok, köszi a dícséretet Kép ez mindig erőt ad, hogy folytassam

Karmen Kép
Köszi Neked is (ismét) Kép
Nagyon szép a kislányod! De McDonaldsba nem mehetsz dolgozni, ha nem tartod be az egy percet a kiszolgálási időnél! Kép

Orsi Kép
Szép kis felszerelést rittyentettél össze! Mikor kezdted el? (Én is tudok varrni, és tervezem is, hogy csinálok majd valamit)

Zsebi Kép
Két út között választhattunk, de én megkérdeztem az orvost, ő melyiket ajánlja. Kérdezte, van-e tűfóbiám, mondtam, hogy van, de már nem számít. Ugyanis én így minden nap fogok kapni injekciót, aki fogigátlót kap, az meg csak később kezdi. De hogy meddig is kapom, azt nem tudtam megjegyezni sajnos. Kissé képlékeny még minden az agyamban...

Milena
milena
 
 


Milena Kép
Kb. 4-5 hete álltam neki, de azért nem töröm ám magam annyira. A játszószőnyegen kb. 2 hétig semmit sem csináltam. Szép komótosan készültek Kép

Lányok Kép
Voltunk UHn, minden OK. A fiúk egyformán fejlődnek, 1700 gramm körülire saccolták a súlyukat. Méhszáj teljesen zárt. A doki szerint még sokáig húzzuk. Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok lányok !

Sajna már tegnap este megjött, éjszaka is sokat kínlódtam, hát mit mondjak, rég viselt meg ennyire a mensi....
Orsi,
Szuperek a babaholmik, a takaró és a zsebes dolgok is !!! Nagyon ügyi vagy Kép Én is szeretnék majd ilyeneket, remélem hamarosan eljön az idejeKépKép
Karmen,
Szerintem nyugodtan tegyél föl ilyen édes képeket Orsiról, nekem erőt adnak !
Lara,
Hogy érzed magad ? Mennek a babatapasztó energiák ++++++++++++ Kép
Lullaby,
Te már voltál a Kaáliban a héten ?
Most megpróbálok kevésbé koncentrálni ebben a hónapban, sajnos rengeteg munkám is lesz, uton is leszünk, de hátha pont ez lesz jó ??
Milena, Zsu,
Megy a drukk a lombikig++++
Dori,
Örülök hogy velünk maradsz, remeljük inkabb csak örömkönnyek lesznek errefelé...
Zsebi,
A Clamidia tesztre en is kíváncsi vagyok, vajon az inszemeseknek nem csinálnak ? A sófeltöltésen minél előbb legyél túl, biztos minden rendben, és az olyan megnyugtató érzés !

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Kriszta,
általában semmit sem érzek. Illetve néha (pl. tegnap este és ma reggel is) nagyon émelygek, és mindig nagyon kell pisilnem. Gondolom ez a duphaston-tól lehet. Neked is volt ilyen?

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok!

Kriszta, vizsgálaton nem voltam, csa a Closty receptért szaladtam be, mert azt tegnap el kellett kezdenem szedni. Jövő hét szerdán megyek ultrahangra.

Lara, nekem semmi ilyen tünetem nem volt, (talán még emlékeztek rá, maceráltalak is titeket emiatt Kép ), szorítok nagyon, hogy ez ne csak mellékhatás legyen. A spermaszám nekem egyébként úgy rémlik, 4-5 millió fölött csinálgatják az inszemet inkább, mert az alatt állítólag már erősen csökkenek az esélyek, de hát itt vagytok ti ellenpéldának, ahol alacsonyabb sejtszám mellett is megcsinálták... reméljük 100%-os hatékonysággal Kép

Miléna, mi is láthatnánk a történetedet itt? Sajna nekem nincs időm mindkét topicban aktívan résztvenni Kép

Orsi, gratu a két szép "nagy" fiadhoz, nagyon helyes dolgokat gyártottál nekik!!
Kármen szerintem is változtatni kellene a szolgáltatási morálodon! Azért az nem rendszer, hogy a "kedves vendég" elalszik a pult mellett mire Te kiszolgálod Kép Ejnye...
..és kérünk még képeket!!!
Üdv
L
lullaby
 
 


Lullaby,
köszi a bíztatást! Jövő hét szerdán megy a párom a kaáliba andrológushoz. Bár remélem az már teljesen felesleges lesz Kép

Milena történetét itt tudod elolvasni:
www.tar.hu/milenatortenete

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
A chlamidiát nem tudom, hogy csinálják e az inszemeseknek! Amúgy semmi extra vizsgálat annyi mint egy kenet vétel.

Milena!
Az orvos szerint jobb módszer a ti esetetekben a fogi gátló nélküli megoldás és ezért alkalmazza ezt? Igazából nekem nincs tű proglémám, de azért nem is szeretem, de kibirom a baba kedvéért.

Lányok!

Nektek ki szokta szúrni? (Bocsi ezekért a buta kérdésekért, de én még teljesen gyerek cipőben járok ebbe a témába!)

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!
Lullaby Kép

Köszi az érdeklődést, Lara már válaszolt. Kép

Lara Kép

Köszi, hogy felraktad a linkemet! Kép Kép

(Remélem senkinek nem megy még az agyára a történetem, ha valaki elolvassa, és véleménye van róla, talán jobb, ha emailben írja meg nekem.)

Orsi Kép

Komolyan 4-5 hét alatt csináltál ennyi mindent?! Azt hittem, ez több hónap munkája!

Kriszta Kép

Köszi a drukkot! Sajnálom, hogy megint megjött. Te most melyik lépcsőfoknál is tartasz?

Zsebi Kép

Nekünk azt mondta az orvos, választani lehet a két megoldás között: vagy sok injekció vagy kevesebb, fogigátlóval. Kérdeztem, hogy ő melyiket választaná, mondta, hogy az elsőt. Ez a drágábbik változat.
Én be fogok járni az intézetbe az injekciókat beadatni, nem tudom elképzelni, hogy be tudjam adni magamnak.

Milena
milena
 
 


Milena Kép
Persze, annyi idő alatt simán készen van. Ahol csak egyenest kell varrni, az pár óra alatt kész. A 2 fiúnak a fejvédő, takaró, zseb - szett 1 nap alatt lett készen. A játszószőnyeg az nagyon aprólékosan készült, így az biztos 2 hét is volt, ha összeadom az időket.
A mai kiskabát kb. 3 óra alatt lett kész.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok,
Reggel felhívtam Kovács doktornőt, persze ma épp nem volt benn... Holnap vidékre kell mennem, hétvégére meg elutazunk. Mi lesz így velem ? Azért remélem még holnap este be tudok menni, ha kellene valami gyogyszert szednem... Holnap leszek 3cn.
Lara,
Nekem is volt neha emelygesem, de en a bromo-nak tudtam be. Nalad biztos a pocaklakó miatt van, bar öszintén szólva én úgy tudom hogy csak kb 6 héttől lehet rosszul az ember. De sajna nekem sincs még tapasztalatom a témában Kép
Lullaby,
SZorítok az ultrahangra, ugy tunik én most pár nappal elcsuszok hozzád képest Kép
Milena,
Már régóta várok arra, mikor lesz sok időm , hogy végigolvassam a történetedet, olyan sok jót irtak róla....remélem a vége happy end lesz !Kép Nekem ez volt az elso-sikertelen-inszemem, remélem kb 2 hét múlva lesz a második-sikeres. Összességében pedig a 17. sikertelen hónapunk.
Orsi,
Te tanultál valaha varrni, vagy csak úgy jött a babavárás alatt ? Korábban én is sokat varrogattam, amatőrként, de nekem mindig elég lassan ment, elég aprólékos voltam. Magadtól találtad ki a mintákat, állatokat, vagy valamilyen újságból ?
Zsebi,
Majd megkérdezem a doktornőt, hogy javasolja-e. Ugyis a rákszűrés is pont aktuális lenne. Hátha ezt is megcsinálják.
Én inkább a szurit választanám Kép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Kriszta,
Hát ez az, a babóca miatt szerintem is csak később kellene az émelygésnek jönnie. Ma reggel pedig már nem is volt. De azért még több, mint egy hetem van izgulni a végeredmény miattKép

Lányok!
Szerintetek a duphaston ugyanúgy befolyásolja a hőgörbét, mint a menzit? Addig nem esik le a hőmérséklet, amíg a duphaston szedem?

Mindenkinek szép napot!
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Sziasztok!

A_moncsi,
hasonló cipőben járunk, már ami a donoros dolgot illeti. Írtam Neked e-mailt.
kattca
 
 


Nekem az intézetben adták be a szurikat, munka után jártam be, akkor már várni sem kellett. Nekem bizony volt tüfobiám, de ott gyorsan kinöttem, pedig gyerekkorom óta rettegtem meg elájultam.

Képzeljétek varázsszéket vettem Orsi azóta minden alkalommal leejti a fejét az utolsó pillanatban az elalvás elött veszem ki, minden az utolsó falat után pár perccel. Ha ezt tudtam volna hamarabb is igy altatom.
Nem a kiszolgálással nincs gond, pont ez az hogy úgy tele a hasa hogy elalszik utána pár perc alatt. Amig elmosogatok. Kajára türelmesen tud várni, de gyorsan összeütöm mert kis jégkockákban van mindenböl és ugy állitom össze a menüt hogy összedobom és megmelegitem.

Lara! Nyugi, neked nem kell izgulni, izgulunk mi miattam, ne félj!!! Kép

Orsi! Jol teszik a fiúk hogy tudják jobb ott bent még jóideig nekik.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Milena, elolvastam a történeted.
Gratulálok az írói vénádhoz, egyhuzamban végigolvastamKép A munkám pedig jól félretettemKép
De nem baj, megérte. Így ismeretlenül is az a véleményem, hogy értékes, erős ember vagy, aki mindig tudja mit akar. Remélem hamarosan teljesül a vágyad.
Írnék 1-2 gondolatot privátban is, ha megadnád a mailcímed.
kattca
 
 


Kriszta Kép
Sosem tanultam varrni. A mamim tud, de ő sem tanulta, szóval az ilyen nagy trükköket nem ismerem.
A játszószőnyeg állatai, az aprómintás anyagról lettek beszkennelve és felnagyítva, az alapján csináltam. A többi minta meg innen-onnan szerzett képből jött.

Lara Kép
A duph ugyanazt okozza, mert az is progeszteron. A hőd a magasabb progeszteron szinttől emelkedik meg normál ciklusban is.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


OrsiKép
Köszi az infót.
Nagyon klassz a kabátka is. Használsz szabásmintákat vagy minden megy magától?

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Na, szabásmintát azért használok, de mielőtt csak az alapján szabnék, kicsit át szoktam alakítni, hogy jó legyen a méret.
(pl. a Burda baby szabásminták kb. 1 mérettel biztosan nagyobbak annál, mint amit ráírnak, de lehet, hogy inkább 2vel... így pl itt el szoktam hagyni a varrásráhagyást)

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szóval a Burdát használod. Jó tudni, mert a barátnőmnek nemsokára babócája lesz. Én annak idején a Burda iskolába jártam, ott tanultam meg egy-két dolgot.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara Kép
Burdából varrok, de az a gond, hogy régen volt Baby Burda, de ezt 1999 óta már nem adják ki. Én most kaptam átmenetileg 3-t, ebből kimásoltattam a szabásmintaíveket, és a közepét a leírásokkal. Ha esetleg nem tudtok BabyBudrát felhajtani, akkor majd kölcsön tudom ezeket adni.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


OrsiKép
Köszi, köszi!
Ha jól emlékszem, a Burda néhány számában van gyerekcucc, de ez elenyésző. Egyenlőre valami jó kis pocakos felsőt kellene összedobni. A fejemben már kész, csak neki kéne állni.

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Karmen!

Nagyon aranyos a kislányod! Milyen jó gyerek, hogy mindig elalszik, bár biztos vannak zürösebb időszakok is.

Hétvégén is be lehet menni az intézetbe beadatni az inekciót? Tök jó, hogy este is lehet oda menni az nekem is jobban összeegyeztethető a munkámmal. (Gondolom mindig ugyanabban az időszakban kell megkapni a szurit hétvégén is van esti műszak a Kaáliban?)

Ha választhatok a kezelések között azt fogom választani amit a doki jobbnak lát (gondolok itt a fogigátols és az inekciós módszerekre). Bárcsak már itt tartanék. Alig várom a hétfőt, hátha akkor nemcsak erről a sós feltőltésről esik szó hanem arról is hogy mikor kezdjük el a lombikot. De azt igérte a doktor bácsi november végére kiderül sikerül-e az első vagy sem és hát szerintem akkor már lassan el kell kezdeni. Biztatott, hogy ha nem sikerül akkor sincs semi gond áprilisban indítjuk a következőt, mosolyogva csak annyit mondtam remélem nem kell a következőre gondolni, mert sikerül az első. Kép

Orsi!

Nagyon ügyesen meg dudtátok csinálni ezeket a dolgokat, főleg, hogy még nem is tanultad. Minden elismerésem a tiéd. Én is azt hittem, hogy több hónap munkája ez a sok szép kelengye.

Nincsenek új képek a fiúkról a pocakban? Nagyon szívesen megnézném őke!

Lara!

Hogy érzed magad? Nagyon-nagyon-nagyon drukkolok neked mutasd meg hogy meg lehet csinálni elsőre! Melyik nap is kell pontosan tesztelned?

Moncs és Zsu!

Mi van veletek? Moncs mikor kezded újra a lombikot???? Zsu te hol tartasz a kezelésben?

Mindenkinek minden jót és kitartás nemsokára babadömping lesz érzem!!!!


Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Lara,

Továbbra is nagyon drukkolunk, remélem már tapadnak a babócák ! Legjobb ha semmit sem érzelKép
Lullaby,
Ma én is kaptam Closti-t, napi 2 x 1, de nem mondta a doktornő hogy csak 5 napig kell szednem... Október 1-én, azaz jövő pénteken kell mennem UH-ra. Hétfőn azért megint felhívom, hogy meddig szedjem a gyogyót. Vajon a Closti és a Bromo jo együtt ? Hatásuk a kettős émelygés Kép
Orsi,
Tényleg nagyon ügyi vagy, régebben én is a Burdából varrtam, majd meglátjuk mire emlékszem. Van egy csomó regi ujságom, a normál számokban is mindig volt egy gyerkőc oldal...
Zsebi,
Gondolunk rád hétfőn, aztán előre a lombikra !
Mindenkinek jó hétvégétés sok pozitív gondolatot, mi elutazunk Kép

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Kriszta Kép
Sokan szedik egyszerre a clostyt és a bromot. Másra hatnak, ezért kell mindkettő... az émelygés nem lehet valami kellemes Kép

Mindenkinek DRUKKOLUNK!!!

Orsi + 2 Kismaczkó

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!

Mit szóltál amikor megdutdad, hogy ikreket vársz? Tudom ez így hülye kérdés, mert boldog voltál, de az egész lombik előtt is szerettél volna ikreket?

Mert én úgy vagyok vele, hogy örülnék neki ha ketten lennének, de van egy ismerősöm aki szinén ide járt decemberre van kiírva és nem igazán örül annak, hogy ketten vannak. Én meg úgy vagyok vele úgy is kettőt szeretnénk így legalább egyszerre megvannak.

Bár ha nem sikerül az első baba csak 3. 4. alkalomra, akkor biztos, hogy nem lesz testvére Kép De bízom a sikerben.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi! Én 7végén is bementem szurira, nem mondták sosem hogy ua. az idöpont kellene, akkor de. mentem.

Orsi! Hát igen, aki tud varrni...

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen!

Ezt tök jó akkor megyek amikor akarunk! Én is oda fogok bemenni!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi Kép
a szívem mélyén világéletemben ikerket szerettem volna, így amikor megtudtam, hogy ketten vannak, nagyon örültem. A HCG vérvétel már sejtette, hogy ikrek lesznek, és az UH csak megerősítette azt.... de így a terhesség vég felé úgy érzem, hogy a kistesónál kipróbálnám, hogy milyen ha csak egy baba van a pociban Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Zsebi, KrisztaKép
köszi, hogy gondoltok rám. Alapvetően nem érzek semmit, néha szurkál itt-ott, de ennyi.
Jövő hét vasárnap kell tesztelnem, tehát még 1 hét és 1 nap. Jó sok programot szerveztem magamnak, így gyorsan repül az idő.
Zsebi, gondolunk rád hétfőn!
Kriszta, LullabyKép, mikor is lesz pontosan a nagy találkozások napja?

OrsiKép
Ma voltunk a Burda boltban és vettünk egy csomó szabásmintát (takaró, fejvédő, gatyók, felsők). Két hét múlva már pontosan kiderül, hogy tényleg kislány-e a barátnőm babócája, és akkor nekiállunk a sorozatgyártásnak.

Kellemes hétvégét mindenkinek!
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara Kép
A szabásmintákkal arra figyeljetek (nekem is megvan a teljes sorozat Kép), hogy a ruhák szabásmintái valami miatt nagyobbak. Tehát, amikor ruhát varrtok legyen egy bolti minta, amihez hozzá tudjátok mérni, nehogy az legyen, hogy nagyon nagy lesz a babóra, és nem tudjátok majd akkor ráadni, amikor pl. az anyagvastagság megkívánná.
(pl. ami elvileg 62/68-as méret, az úgy lett kisebb 68as nálam, hogy nem hagytam rá varrásráhagyást, hanem akkorának szabtam, mint a szabásminta volt - de ezt már lehet, hogy írtam??? tudjátok be a hormonoknak Kép)

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi,
Köszi a jó tanácsokat. Először az ágyneműket fogjuk megvarrni és utána jöhet a többi. Remélem én is hamarosan olyan feledékeny leszek a hormonoktól, mint Te! Kép

Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Lara!

Szeretném megkérdezni, hogy milyen áron vannak ezek a szabásminták?
Nekem a testvérem vár babát és édesanyámmal szeretne varatni baldahint meg fejvédőt. Márciusban fog születni a babájuk, úgyhogy ők még ráérnek.

Orsi!

Szeretnétek még egy babát?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebi!

Darabja 660 Ft volt. Az egyikben 1 takaró, 1 huzat, 1 fejvédő és 1 törülköző mintája volt, a másikban pedig 1 nadrág, 1 pulkó, 1 szoknya, 1 kertészgatyó és 1 sapka. Szerintem ez nagyon jó ár.

Üdv
Lara

Lara

KépKép
lara77
 
 


Zsebi Kép
Persze Kép nem csak 2 gyerkőcöt szeretnénk... de erről majd azért decemberben is kérdezz meg Kép Kép Kép Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok! Még nem szóltam hozzá bár olvasgatlak Titeket. A Kaáliba járok, most kapom először a Gonalt 1 hete és az a kérdésem, hogy aki kapta, mit érzett az első 6-7 napon? Igaz, holnap megyek uh-ra és ott kiderül minden, mennyire vagyok stimulálva. Mindenféle hülyeség jár a fejemben. Túlstimulált leszek, alulstimulált leszek, endom van, PCO-m van. Szóval ilyen hülyeségek. Nem is tudom hogy fogom kibírni a beültetés utáni 2-3 hetet a várakozással.

Woodi + Kép
KépKép
woodi
 
 


Lara!

Köszöszi az infot. Az tényleg baráti ár.

Orsi!
Tök jó, hogy ilyen nagy családot terveztek! Annak is örülnél ha a két fiú után jönne két lány (de szintén párban)?

Woodi!

Én sajnos nem tudok tapasztalatból beszélni, mert én még csak az első lombik előkészítésénél tartok, de ne izguljál biztos minden a legnagyobb rendben lesz! Drukkolunk holnap és írd meg mi volt a Kaáliban!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?