Új privát üzeneted érkezett!

Nati!
Megszereztünk már minden papírt, és bejelentkeztünk egy alapítványhoz. Fél évente vannak találkozók, ahova érdemes elmenni (vagy el is kell?), áprilisban lesz a következő, nekünk az lesz az első. De már beálltunk a sorba, így 3-4 év múlva már biztosan lesz babánk! :)
Elvileg március 16-án megyünk konzira meg uhura, csak ahhoz az kellene, hogy a héten megjöjjön, ehhez kérhetek egy kis drukkot? Köszi!
SAjnálom, hogy a második baba sem jön könnyen, sőt. De akkor most én is elmesélem biztatásnak a barátnőm történetét. Náluk az első baba 3 sikertelen inszem után az első lombikból született. Ő is megnyugodott, hogy itt a módszer a kistesóhoz is, de aztán 3-4 sikertelen lombik uán egy időre lemondott a babáról, elkezdte átértékelni az életét, egy babára berendezni ... stb. Hát gondolhatjátok, már a következő hónapban megfogant spontán a következő baba. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne akard annyira, és mondj le róla, akkor összejön, mert ezt nem lehet tudatosan, és nem is így működik, de sikertörténetek vannak, és lesznek is még itt is dögivel! :)

Rodi!
Örülök, hogy jobban van a lelked!

Nati!
Az a cékla-bajusz nagyon helyes! :) Igazán rendes, dolgos kicsi fiad van! :) Édes, ahogy porszívózik lelkesen.

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Sziasztok!

Lányok! Ti hol olvassátok egymás történeteit, múltját? Én semmi nem tudok rólatok. :oops:

Bikfy! Azért légyszi még mérdd a hődet reggelente! Nem akarok híú reményeket kellteni benned, de mintha azt mondtad volna, hogy hétvégére nem várod pirit. Ahhoz azért korai lenne a mai hőlelesés! Nem lehet mégis inkább beágyazódásos? Mert a pé-det is elég jól be tudtad lőni, ahhoz képest még nincs itt az ideje pirinek!

Nati! Én úgy számolom, hogy 4+2 napos vagyok.
Ja, és úgy megzavarodtam, mert hiába kerestem a tábliban magam, mire rájöttem, hogy már a másikban vagyok!!! :lol:

na mindjárt visszajövök, most lefektetem Bogit! Várjatok meg!!! :wink: :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Kiki,
hát, nem tudom, képes leszek-e valaha egy gyermekre berendezkedni és nem várni, hogy pozitív legyen a tesztem :cry: Azt hiszem az nekem nem megy :cry: :cry: :cry:

Lucuzs,
:P :P :P , oké javítottam!!! A szülés várható időpontja jó???
Vendég
 

 
 

Lucuzs,
milyen régebbi történetekre gondolsz?????
Vendég
 


Nati,

annyira de annyira szép a kisfiad! Öröm nézni! :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic,
köszönöm :oops: :P . Hát, Te sem panaszkodhatsz!!!! Dancus is cukorfalat!!!! :P

Kiki,
azért remélem nem kell 3-4 évet várnotok!!!! De tényleg!!!!!!! Jól jön majd a tesó is 3-4 év múlva!!!!!!!!! :P
Vendég
 


MOnic,
vérnyomásod helyrejött???? Minden rendben??
Vendég
 


Nati!
Nem is azt akartam kiemelni, hogy el kell fogadnod, hogy elég egy, és akkor jön a második. Csak hogy ilyen is van. De mindenkinek a saját útját kell megtalálni és ahhoz ragaszkodni. Itt győzködtük Lucuzst, hogy menjen lombikra, de ő ragaszkodott a minél hamarabbi inszemhez (értjük miért), és tessék, neki volt igaza! :)

Monic!
A vérnyomásod jobb már? Hogy vagy?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Na visszajöttem. Van itt még valaki?

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Lucuzs,
én vagyok, csak a pcos topikban :)

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Én itt vagyok!!!

Kiki,
persze, nem értettem félre!!! Csak tudod én magamról nem tudom elképzelni, hogy valaha is lemondjak... Én vagy akarok valamit, vagy nem. De hogy lesz idő, amikor már nem fogok akarni gyereket?????? Hát, remélem nem jutunk el odáig, max ha már 3 fog körülöttem ugrándozni :P :P :P

És igen, igazad van, látod Lucuzs, ezért is csodababa a te kis pocaklakód, mert ilyen "gyorsan" jött az utolsó utáni pillanatban :wink:
Vendég
 


Csajok annyi mindent akartam írni, és tuti nem fog minden eszembejutni! :evil: :lol:

Akkor kezdem:

Nati! Örülök, hogy neked is hitet meg erőt ad a mi sikerünk! :lol:

És ha tudnátok, hogy nem csak egy helyen volt iszonyat csücskös!!! :lol: Nemcsak a tüsző volt árván, és icipici. De majdnem gáz lett inszem napján az anyagleadással is. :oops:
Úgy jártunk, hogy minden ment simán, mikor kellett apa célzott, és csak egy kis plöttyenet jött ki és semmi más. Hogy értsétek, eddig mindig 10 ml körül mozgott a mennyiség, most meg 1-1.5 lett, és az állaga sem volt normális, tök folyós. Bocs, hogy így leírom. :oops: Na ott akkor néztünk apával egymásra hülyén, hogy na most mi lesz? Aztán belőlem kitört a röhögés, nem is bírtam abbahagyni, apa meg csak nézett kikerekedett szemekkel. Féltem, hogy megbántom, hogy röhögök, de ez jött ki egyszerűen, nem tudtam elzárni.
Aztán megbeszéltem vele, hogy ha nem lesz inszem, hát nem lesz, nem dől össze a világ, és tudjátok mi a fura, teljesen komolyan is gondoltam! :shock: :D Én se hittem volna, de akkor tudtam, hogy mi mindent megtettünk, ezen nem lehet rágódni.
Aztán megbeszéltük, hogy azért újra nekifutunk, hátha, és pikk-pakk sikerült egy majdnem normál adag. :lol: Hát azért a végén remegett mindkettőnk lába! :lol: :lol: :lol:
Azóta is annyira büszke vagyok rá, hogy nem pánikolt be!!! :D Mert akkor tényleg lefújhattuk volna az egészet, és az önbecsülése is romokban lenne.

Szép történet! Nekünk tényleg Csoda!!! :lol: :lol: :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Nati! Én a bnetes oldalon november 9-ét számoltam! Ugyebár nem a 14. napon volt az inszem.

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Lucuzs!
November 9. a férjem szülinapja! :)
Megértem, hogy nevettél, inkább, mint hogy elkezdj sírni. Ügyesek voltatok, hogy megoldottátok a problémát, szép kis csapatmunka!

Eclipse!
Nálad is minden rendben, ugye?

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Kiki, Nati,

képzeljétek el, hogy ma tökéletes a vérnyomásom! Már arra is gondoltam, hogy tegnap még bejátszott a hétvégi bál és az éjszakázás. Szerintem...
Azért napi 3-szor mérem, és írom, hogyha mégis rossz lenne akkor tudjam vinni a belgyógyásznak.
Az étkezésre is jobban odafigyelek, eddig is fitness menüt ettem, de ettem mellé kenyeret, nehogy ne jusson elég ch a babának, na most a kenyeret nem eszem mellé. És nem kelek fel éjjel 11-kor tejberizst főzni, mert épp azt kívánom...

Nati,

nekem is 3 gyerek az álmom, most is 3 van ha a férjem lányát is beleszámolom, de én 3 sajátot szeretnék.

Lucuzs,

mi egyszer úgy jártunk, hogy a pohár mellé sikerült. :oops: Annyira égett a fejünk, azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk, aztán az én párom is nekifutott mégegyszer , sikerrel. Sajnos nekünk az inszem nem sikerült, de ez mellékes, hisz elég ránéznem Dancikára és nem is bánom :lol:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Kikinda,

sajnos a pcos topikban már kipanaszkodtam magamat. Katasztrofális volt a tegnapi sztk-s doki, szétrombolta a lelkivilágomat.
Holnap megyek 4d-s ultrahangos helyre, ahol rendesen meg is nézik, nem csak 10mp alatt.

Lucuzs,
micsoda sztori! :lol: Szerintem attól függetlenül az csak előváladék féleség lehetett, nem a veleje a dolgoknak, mert utóbbiból azért nehéz 2x produkálni. Szóval nagyon ügyik voltatok! :D

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Nati! Még azt akartam írni, hogy nekem is voltak reményvesztett napjaim. Sorolhatnám a végtelenségig. A fő állomások az 1. és a 2. sikertelen inszem után volt. Az 1-nél a nega teszt előtti napon szűlt meg a nővérem... a másodiknál meg nehéz volt a döntés, mert sokminden szólt az inszem ellen.
Aztán nekivágtunk a 3.-nak és akkor meg nem nőttek a tüszők, ott végem volt. És jött a Titokfilm, megnéztem, csak az első fél órát, és minden megváltozott bennem. Elhittem, hogy sikerülni fog.
Aztán a barnázás-vérzésnél újabb hullámvölgy, és megint megnéztem a filmet. Hát én bevallom, már először is gondolkoztam rajta, hogy megteszem, de aztán azt mondtam, ááááááá, hülyeség. De a második Titokfilm nézés után (itt már végignéztem!) leültem, választottam egy szép színes papírt, és leírtam rá, miért is vagyok hálás az életemben. Lányok! Én sem gondoltam, hogy ennyi mindenért!!!! :shock: :D Még a rettegett munka is felkerült a listára, mert rá kellett jönnöm, hogy munka nélkül anyagilag padlón lennénk, és hálás lehetek a mai világban hogy van egy biztos állásom! :lol: És máris nyugodtabb lettem, el tudtam fogadni, hogy előfordulhat, hogy vissza kell mennem dolgozni, de annak is lesznek előnyei, amiket ki is fogok használni!:wink:

Elrendeztem magamban az életemet, hogy ez mégiscsak BOLDOG ÉLET!!!: hisz van egy szerelmes férjem, egy kislányom, házunk, támogató családjaink, barátaim, munkánk, virágaim...
És rájöttem ebben a boldog környezetben én valójában boldog is vagyok, csak eddig nem foglalkoztam vele. :oops: És ha jön a tesó, még boldogabbak leszünk, de nem akkor leszünk csak! boldogok, mert már most is azok vagyunk!!! :D
A lista most is ott van a fiókomban és elég csak rágondolnom és mindent sokkal egyszerűbb elviselni. És így volt ez a tesztelésrevárás alatt is.

Emellett pedig megengedtem magamnak, hogy higgyek benne, hogy sikerült!!!! Eddig mindig csak reménykedtem, de most hittem. Nem foglalkoztam a babonákkal, hogy nem szabad előre örülni, én vasárnap már szoptatós párnát nézegettem, mog szoptatós melltartót. Számba vettem milyen dolgok vannak meg, miket kell még beszerezni... :oops: :lol:
Sőt, ma reggel bevittük Bogit a dokihoz, mert nem javul a köhögése. Én kint vártam a kocsiban, nehogy elkapjak valamit a sok betegtől. De aztán kiszálltam, és felmentem a védőnőhöz (egy épületben van a dokival) és 4 hetes terhesen kértem terhességi vizsgálatos menetrendet, terhestornás időpontokat, dokineveket...
Lehet, hogy sokan nem értetek egyet velem, de nekem így esik jól!!! Én élvezni akarom az első perctől kezdve, nem akarok rettegésben élni! Ha neadjisten történne valami, az nem ezért lesz! De tudom, hogy nem lesz semmi, én novemberben szülni fogok és újra szoptathatok, talán erre vágyok leginkább!!! :D

bocs, hogy ömlengek... :oops:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Eclipse! Igen. Mi is erre jutottunk, hogy csak előváladék volt, márcsak azért is, mert nyüglődés nélkül azonnal sikerült másodszorra is. :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Monic! Örülök, hogy visszaállt a vérnyomásod a normál szintre!

Rodi! Hajrá Micimackó!!! :wink: :lol:

Dy! Remélem tényleg nincs semmi komoly! Te szegény, most hogy tudsz babázni? Nem lehet egyszerű!!! :shock:

Lányok! Hogy itt minden baba csodaszép! :shock: Csak ámulok! :lol: Monic! Dy! Beze! Nati! Vius! Csodaszép gyerkeitek vannak!!! Mindegyik szerelemgyerek!:D

Beze! Lexi vonalzója nagyon tetszik! :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Jajj, Lucuzs,
én is ilyen vagyok ám, illetve voltam, csak tegnap elvették a kedvemet meg a hitemet, de ma megint kicsit jobb.
Mert érzem ma is az émelygést, és feszül, szurkázik, zsibong a hasam alja, és feszül a cicim. Ebből gondolom, hogy a baba nő.
Csak persze nem lehet 6-7 hetes, kicsit fiatalabb, mert ugye nekem hosszú ciklus miatt későn van a pé.
És arra gondoltam, miket fogok venni, milyen lesz, hogy fogok kinézni, és apa mennyit puszilgatja majd a pocimat, meg ezernyi egyéb, praktikus dolgot.

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Eclipse! Jól teszed, ha a szép részére gondolsz! Ezzel segítessz!!!! :lol:

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Eclipse,

nem találok szavakat, hogy mekkora egy bunkó vizsgált meg téged tegnap :evil: :evil:
Szerintem 6 hetesnél fiatalabb vagy, nekem legalábbis 6+2-n mind a két terhességemnél még csak szikhólyag volt, embrió nem.

Lucuzs,

igazad van, élvezd ki a terhesség minden percét!
Terhestornára és szülésfelkészítőre én is beiratkoztam újra (attól függetlenül, hogy Dancival nemrég jártam), mert úgy érzem, hogy kell a kismamis testemnek és lelkemnek. Biztos meglepődnek majd az oktatók, hogy mit keresem már megint ott :lol:
Ma 17-19 óráig lesz az első, már nagyon várom.

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic,

szerinted mikor lehetett a pém kb? :oops: Egyszerűen nem tudom megfejteni ezt a ciklust. :oops:
Most van 51. nap.

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Ugye, nekem soha nincs rendszeres ciklusom.
Amióta megy a 3-as kezelés pcosra, azóta ilyenek voltak, hogy 54, 34, 39, 42, 47, 49, 35, és ez. Egyszer volt igazolt pém, még a nyáron, a 39. napon, abból volt 54 napos ciklus.
Szóval rejtély, mikor fogant ez a babó, és hogy lehetne számolni a heteket :shock:

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Nem is tudom már kinek kell válaszolnom:oops:, de igen maradt a napi 5 utró. Kérdeztem a dokit, hogy lát-e sárgatestet, azt mondta igen. Aztán gyorsan elmeséltem hogy is voltak a barnák-vérzések-utróemelések. Meghallgatta, aztán mondta, hogy akkor maradjon is így, menjen tovább a napi 5. :D Szóval egyetértettünk, de legalábbis nem akarta csökkenteni, ugyebár az nagyon rizikós.

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Lányok, mennyit termeltetek pár óra alatt!

Nati!
Hihetetlen helyes a kisfiad! Nem is csodálom, hogy Beze a gyönyörű Lexikének lestoppolja! És mindig van egy-két házias kép is róla! Hát ki ne akarná vőnek! :lol:

Kiki!
Ja, most már jobban vagyok! És ezeken a találkozókon mi történik?
Lucuzs!

Arra a történetre gondolsz, ami Beze és Lexi története?
Ha igen, ezen az oldalon : http://www.pco-szindroma.hu/index2.html
Alul látsz olyat, hogy történetek és eredmények. Az egyikben Beze története van, a másikban a 3. összeállításban van Lexike születéskori képe! Szőrős kezekkel! ( Már tudjuk, apa szőrös keze!) :lol:

Hát, nagyon ügyi voltatok a férjeddel! Tényleg egy kis Csoda! De látod, így keletkeznek a csodák!

Élvezd is ki a terhességet! Ez egy nő életében a legszebb időszak!

Eclipse!
Miért, mi történt a dokinál?





:lol:

rodina74
 
 


Na le kell lépnem, bocs, de most fejbevágott az utró. Puszi! :D

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Eclipse,

Szerintem a péd 28 napja lehetett a 23. napon. De ez csak erős becslés a részemről, ha mész 4D-re ott a méretek alapján napra pontosan meg fogják mondani a terhesség idejét az embrió mérete alapján.
Egy picit én is hasonló helyzetben vagyok, mert nekem sem a 14. napon volt a pém hanem utána valamikor (szerintem a 19. nap körül), fogalmam sincs, hogy mikor voltunk együtt a párommal, a baba meg itt van a pocakban, minden uh-n más idős terhesnek vagyok minősítve...

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Lányok, tudjátok mit nézek most? Emlékeztek a Tánckar című filmre? Jó kis zenés film, sok tánccal, és emberi történetekkel! Én annak idején, mikor gimis voltam, volt hogy videón naponta megnéztem! Kb. 18 év után látom újra! ÉS most is őrülten tetszik!

rodina74
 
 


Ilyenkor eléggé bezavar, hogy a terhesség idejét az utolsó mensitől számolják és marhára nem érdekli őket, hogy mikor lehetett a pé. :roll: Nekem az előző terhesség lombik volt, a 12. napon volt a beültetés, a terhességet mégis úgy számolták mintha a 14. napon lett volna pém holott ez nagyon nem volt igaz!

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic,
köszi szépen a kalkulációt!
Akkor ezek tiszta hülyék... akkor végig a terhesség alatt majd jönnek, hogy alulfejlett, meg kicsi a magzat? :shock:

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Rodina,
bemásolom a másik topikból, hogy jártam tegnap.

Simán bejutottam az sztka, este 6-kor én voltam egyedül.

Egy egészen elképesztően bunkó doki volt... Manuális vizsgálattal megnézett, azt mondta oké, terhesség érezhető.

AZ uhu neki kerek 10 másodpercig tartott. Bedugta és már húzta is kifele. Nem volt hajlandó megmutatni a monitort, még jól el is fordította. Aztán öltözzek fel és kész.
Annyit lökött oda az asszisztensnek, hogy petezsák látható, benne embrió sejthető.
Én majdnem bőgtem, és mondogattam, hogy nem tudom mikor volt peteérésem, mert nekem negyvenakárhány napos ciklusaim vannak, és később van a pém, és nem hőmérőzök, és nem tudom hogy akkor most hány hetes?

Azt mondta holt bunkón, hogy mit tudja ő (!!!!) lehet 6 hetes, már halott terhesség, vagy élő 5 hetes terhesség, mondom de a teszt olyan erős volt, csináljunk vérvételt, kapjak Utrogestant...

Semmit nem csinál!

Még a leletet sem akarta odaadni.

Akkor már komolyan hisztiztem, mire odavágott egy fecnin annyit, hogy petezsák látható, benne embrió sejthető, UH kontroll 1 hét múlva. Meg hozzámvágta az Utro receptjét.

Szóval semmit nem tudok!!!!

fogalmam nincs mennyi az mnyh, hány mm-es a petezsák, mekkora a pötty, vajon hány hetes lehet? Mikor volt vajon pé?
A párom is nagyon ideges lett ekkora bunkóságra!!

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Eclipse,

nekem Danikával mindig azt mondták, hogy nagyobb a koránál (ez tényleg igaz, mert előbb volt a beülti), mostmeg azzal csesztetnek, hogy néhány nappal fiatalabb a baba vagy túl kicsi :twisted:
Ezekkel lényegében nem is kell foglalkozni, mert a baba úgyis akkor születik amikor neki kedve van, pl Danika 21 nappal előbb jött 3560 g-mal és 50 cm-rel, egyáltalán nem koraszülött súlya volt 8)

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic!
Ez szuper! Vigyázz azért magadra, de tényleg gyanus, hogy sok minden közrejátszott a rossz eredménynél. Mégy terhestornára meg szülésfelkészítőre? Biztos nagyon jó lesz! Megértem, hogy újra mégy és átismételsz mindent! :)

Eclipse!
Átnéztem. SAjnálom, hogy ilyen rossz dokit fogtál ki, de fel a fejjel, látszott a ptezsák, biztos minden rendben lesz! Jó, hogy sikerült holnapra időpontot szerezned, ott biztos megnyugtatnak még inkább! Igazad van, a pozitív gondolatok fontosak! :)

Lucuzs!
Igazad van, tényleg össze kellene írnunk, mennyi mindenért lehetünk hálásak, és máris más szemmel néznénk a saját életünket. :)

Rodi!
Nem voltunk még ilyen találkozón, de azt hiszem egyrészt találkozik az ember hasonló, várakozó emberekkel, ami biztosan jót tesz, illetve eljönnek az utóbbi fél évben örökbefogadott babák a szülőkkel, és elmesélik a történeteiket, na ott, biztosan lesz sírás... Sok-sok szép megható történet, ami szintén erőt adhat a továbbiakhoz, és erősít, hogy ez is járható út!

Kikinda Kép
kikinda79
 
 


Eclipse!
Nem gondolkoztál azon, hogy írsz, vagy beszélsz a felettesével! Ez egy köcsög! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

rodina74
 
 


Rambóka is ezt tanácsolta. Tényleg elgondolkodok rajta.

Eclipse
eclipse
Budapest
 
 


Nati
terhesség 6. hetétől szúrtam. De az is bőven elég volt.
Nekünk is olyan étkészletünk van,mint nektek! rögtön ki is szúrtam a csészét... :wink:
tündéri a kicsi fiad!

sajna egy kicsit süsü vagyok,mert most kivételesen végig olvastam mindent,mégsem emléxem már semmire.... :oops: :oops: :oops:

Eclipse
sajnálom,hogy ilyen bunkó dokit fogtál ki! :cry:

Ja,köszönöm Grétus nevében is a dicséreteket!

a férjem szerencsére nagyon segítőkész,meg hál' istennek egy kicsit már én is jobban tudok mozogni. igazából a fájdalmon kívül egész jól vagyok,egyedül csak Grétát nem nagyon tudom emelgetni,mert az fájdalommal jár. de azért sokszor van a kezemben! :lol: :lol:

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!

Csak benéztem. Mindjárt szaladok is a dolgomra.

Luczus olyan szépeket írtál!

Eclipse: Hát ez tényleg rohadt bunkó volt. De utálom az ilyet. Fúúú....
De ne aggódj, minden rendben van. :wink: Szokott lenni betegjogi képviselő, nemtudom annak ilyenkor lehet e szólni, vagy az nem biztos hogy ilyen bunkókkal is foglalkozik. Meg hogy van e értelme.

Na mentem, még benézek.

:)

Kép
babicsek
 
 


Eclipse, ez ne hagyd annyiban, írj egy levelet a betegjogi képviselővel, egy orvos SENKIVEL nem viselkedhet így!! Hú, most nagyon kiakadtam!!!

Nati, a kis vejem egyszerűen gyönyörű, és milyen házias, azt hiszem jól választottam, sőt, meg vagyok róla győződve. Bencus házias, Lexi pedig imád pakolni. :D
A mensi testi tünetei miatt voltam sz@rul, meg egész nap szétment a fejem, de most már jobb.

Köszönjük a dicséretet, ma a gépre rakom a képeket, aztán majd hozok.

Bumi, köszönöm, nagyon aranyos vagy!

Lucuzs, szerintem jól teszed, a pozitív gondolatok nagyon sokat számítanak. Anno Lexivel rengeteget beszéltem, és mindig bíztam, hogy nem lesz baj, mert nem lehet, hogy megint elvetéljek, a hatalmas haematoma ellenére.

Dy, vigyázz magadra és próbálj meg sokat pihenni.

Rodi, ugye már jobban érzed magad?

Monic, detto ,nekem a 11. napon volt az inszem, és mégis az utolsó mensitől számolták. Én se értettem...

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Hi!
Én is csak gyorsan átolvastam a dolgokat. Mindjárt indulunk színházba.

Pusszancs Mindenkinek!

Bumi
http://www.fertilityfriend.com/home/19d4c8

"A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész." Paulo Coelho
bumi1979
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan:

hócipőm tele, most értem haza. Suliban valamelyik gyerek ellopta a lakáskulcsomat, anyámék lakáskulcsát, a kocsi és biciklikulcsomat, a bejárati ajtó és garázskulcsot, a napközis szekrényét,...........stb.

Semmim nincs meg. Egy kulcs se. Szerintetek mennyire vagyok mérges? :evil:

KépKépKép
bikfy
 
 


Bikfy: Jézusom. Most mihez kezdessz? Van tipped hogy melyik lehetett? Nem csináltatok motozást? Vagy addigra már elmentek haza a gyerekek mire kiderült? Gondolom nem hagyjátok ennyiben a dolgot. :shock: :shock: :shock:

Kép
babicsek
 
 


Mindenki hazament már, csak én nem tudtam, mert valaki elvitte.


Mégis mit tudnék tenni? Holnapra már sehol nem lesz a kulcs. Erősen gondolkodom egy lakáskulcs cserén.

KépKépKép
bikfy
 
 


bikfy: Az alap. azt mindenképpen muszáj lesz kicserélni. De hogy ennyire hülyék legyenek. És hogy fértek hozzá a cuccodhoz? Megáll az eszem. És a kocsit otthagytad? Ment a párod érted? Nehogy már nyugis legyen az élet mi?

Kép
babicsek
 
 


bikfy: És a pénztárcád megvan?

Kép
babicsek
 
 


Elmentem 17 órára a páromért a kórházba, mert felülvizsgálatra ment, és csak most értem haza!

Visszaolvasok!

rodina74
 
 


Bikfy,


nagyon sajnálom. :cry: Hogy jut eszükbe ilyet tenni a gyerekeknek??????????
Zárat mindenképp le kell cseréltetni.

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Bikfy! Ez hihetetlen! :evil: Felháborító!
A zárcsere mindenképp indokolt szerintem is!

Lucuzs

Kép

Kép

Kép
3x850g met: 2011. december 2.
lucuzs
 
 


Bikfy,
basszus :twisted: :twisted: :twisted: ez nagyon brutális!!!! hátha holnap meglesz, csak elveszítetted, vagy vmelyik gyerek megtalálja... ebben nem bízol már??? vagy naiv vagyok???
Vendég
 


Bikfy!
Nem hiszem el! :shock:
Hogy történhetett! Mindenképpen cseréld le a lakás zárát.
Nagyon sajnálom!
Azért remélem, hogy visszaszolgáltatják a kulcsaid!

rodina74
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: